Paul Kemp: Sith Nagyurak
Az első kánon-regény, amit kiolvastam. Igazából sokat nem tesz hozzá az univerzumhoz, egyszerű kalandról van szó, ugyanis Palpatine és Vader kapcsolatával az író csak érintőlegesen foglalkozik, a felszínt kapargatja. A tábortüzes jelenettől eltekintve nem is rémlik, hogy a két szereplő között igazán lett volna mélyebb diskurzus. Valószínűleg ha Stover vagy Luceno lett volna az író, az akció és az elmélkedés aránya sokkal inkább az utóbbi felé tolódott volna el. Amitől féltem, szerencsére nem következett be: Palpatine karaktere jól működött. talán csak egyetlen esetben volt ez kivétel: az, hogy gondolkodás nélkül meg akarta ölni a twi'lek lányt, és Vader állította meg, hogy tán' még a hasznukra lehet... hát ezt inkább pont fordítva tudtam volna elképzelni.
Maga a lezuhanás is csak a könyv közepén történik meg, a címmel ellentétben én inkább úgy éreztem, hogy Cham és társai, de talán még néha Belkor is sokkal nagyobb szerephez jutnak. A legkidolgozottabb karakter egyértelműen Cham volt: valódi vezéregyéniség, mondhatnám azt is, hogy Hera egy az egyben ráüthetett. Vele szemben ott volt a lobbanékony Isval - így ketten szerintem kiegészítették egymást. A birodalmiaknál Belkor volt talán a legösszetettebb személy, egy nap alatt gyakorlatilag összeomlott a teljes élete és minden reménye odalett. mikor Mors említést tett a feleségéről, először megdöbbentem, mert azt hittem, hogy valamit félreolvastam, hogy Morsot eddig nőként hittem, de aztán utánanéztem... ezzel nincs is semmi baj, de azért nekem valahogy a birodalmi képbe nem illik bele, hogy egy leszbikus nő ilyen magasra emelkedhet. De végül is ez a vonal rendben volt, még ha funkcióját egyébként nem is lehetett érezni.
Egyébként nem tudom, hogy én olvastam-e félre, de amikor Palpiékra a twi'lek vadászok rajtuk ütnek, akkor a 2 túlélő császári testőr közül az egyiket megsütik. Aztán a következő oldalon már újra él és virul mind a kettő.
Volt pár üresjárat a könyvben, a lylekek inváziója egyértelműen ilyen helyzet volt. a végén a falu lakosait sajnáltam. Vader árnyakként jellemezte őket, miközben tartott az ünneplés, pedig valójában ő volt az árnyék, egy fémmaskara rejtekében. Azok a twi'lekek nem rendelkeztek hatalommal, még csak a külvilágról is alig volt fogalmuk, nem sóvárogtak valami nagyobb iránt, mégis sokkal teljesebb életet éltek, mint Vader. Úgy éreztem Kemp kicsit gyorsan lezárta a könyvet, érdekelt volna, hogy ezek után mi lett a Ryloth-szal vagy akár Mors moffal, de még az is, hogy vajon Orn Free Taa túlélte-e (akit teljes mértékben pont így képzeltem el, hogy belesimult a Birodalomba és annak elvtelen kiszolgálója lett).
Kemp azért írt jobb könyveket is már (pl. Árulás), de azért ez is tetszett. egy erős négyest tudok rá adni.