Nute Gunray

Igen, nagyon rossz hogy én sem látom, mit rendeltem már meg.

A királyerdei jelenetek nagyon tetszettek, volt idő mindenre. Nagyon tetszett az a jelenet, amikor Viserys távolabb mindenkitől, a trónon iszik egymagában, miközben lejjebb zsibong körülötte mindenki. Jól kifejezte a mindenkori uralkodó magányosságát. Ezzel szemben kissé úgy éreztem, a lépőköveki csatát túl gyorsan lezavarták. Látványosnak persze látványos volt, de inkább egy párbajt vártam volna Daemon és a Ráketető között.

Boldog születésnapot, @kudar!

A látvány pazar, a párbeszédek viszont hagynak maguk után kívánnivalót. A cirkalmas körmondatok itt nem működtek, mintha valaki megpróbálta Tolkien stílusát utánozni, de ahhoz meg tizedannyi tehetsége sem volt. Meglepő módon a fekete tündékkel nem volt bajom, annyira nem lógtak ki a sorból. Szerintem Galadriel sem volt vészes, de Elrondban is poztívan csalódtam az előzetes várakozásokhoz képest.

A sorozat nagy erénye, hogy az eseményekről beszámoló felszínes in-universe krónika szövegeit élettel tölti meg. A második rész is számtalan nagyszerű jelenettel örvendeztetett meg, én mindig is ezeket a hosszas beszélgetéseket tartottam a GoT univerzum erényének. Kritikának tudnám felhozni, hogy kissé olcsóbbnak tűnik a sorozat a GoT utolsó évadaihoz képest (Királyvár madártávlatban + Sárkánykő eléggé CGI hatást keltett), illetve nem tetszett, hogy egy az egyben átvették az anyasorozat intro zenéjét.

Eddig nem is láttam, hogy fent van, de pl. a valaki által a napokban emlegetett Kommandó is totál elkerülte a figyelmemet!

A drengirek szerintem pl. röhejesnek és már-már comic relief-nek voltak ábrázolva, amely azért rendesen elüt a többi műben történt megjelenésüktől.

Hát ez nekem nem igazán tetszett, túl gyerekes volt, egy unalmas akciókalandnak mondanám, a sztori csak töltelék volt, nem sokat tett hozzá az első fázishoz. Ezzel szemben pl. a Test of Courage sokkal jobban lekötött.

Milyen nagyszerű lesz egybefűzve ezeket megnézni.

Megnéztem én is nekem, nagyon tetszett. A szereplőket egyelőre szoknom kell, a GoT-hoz képest egyelőre egyik sem olyan karakteres (Rhaenyra egyelőre nálam amolyan "szegény ember Daeneryse" és így tovább), plusz a sárkány CGI-t is gyengébbnek éreztem az anyasorozatbeli sárkányoknál. A sztori és a párbeszédek viszont lebilincseltek a képernyő elé. Jó lesz ez.

@Nabopolassz*r, boldog születésnapot!

Meghalt Wolfgang Petersen német rendező. Pont két napja láttam a Célkeresztben c. filmjét. R.I.P.

Elég zűrös élete volt szegénynek.

Megnéztem én is a Prédát, kellemes kikapcsolódást nyújt, amellett, hogy lenyűgöző tájakon játszódik az egész. Nem is értem az előzetes felháborodást, a főszereplő csaj karaktere szerintem nagyon működött, igazából nem erővel, hanem leleményességgel győzte le a predatort. Tehát itt nem egy "férfi-módra" erős női karaktert kaptunk. Nagyon helyén volt ez a része.

A Disney+-on fenn van a Lost. Évek óta újra akartam nézni. Nemrég elkezdtem. Kizárt, hogy streaming nélkül bármikor is neki kezdtem volna, nincs energiám és időm valami épkézláb torrentet találni, aztán még hozzá kikeresni egy megfelelő feliratot, 10+ éves sorozatoknál ez már sokszor macera.

#9 Múló remény @Darth Revan9, már értem mire gondoltál, nem is tudom, hány éve olvastam utoljára ennyire téttel bíró, a saga-hoz jelentős mértékben hozzáadó képregényt. A mon calamariak sikeres beugrasztása a polgárháborúba jól láthatóan elbizakodottá teszi a lázadókat, már-már komolyan elhiszik, hogy a győzelem nem is kérdés. Hát most akkora kijózanító pofont kapnak, hogy csoda, hogy innen talpra álltak. Ez nagyobb bukta volt, mint később a Hoth vagy bármi, amit eddig láthattunk, olvashattunk (de lehet, hogy csak nem jut eszembe megfelelő ellenpélda). A Mako-Ta lerohanása súlyos következményekkel jár, a veszteséglista brutális. A tehetetlen és mozdulatlan lázadó hajókat egymás után lövik ki a birodalmi rombolók, mintha csak lőgyakorlaton lennének. Az RO-ban illetve az EP4-ben látott katonai fejesek egymás után hullanak el. Jan Dodonna, Draven tábornok vagy éppen Vanden Willard, nem is beszélve azokról, akiket éppen csak egy-két másodpercekre láthattunk a filmekben. Szerencsére Ackbar és Hera Syndulla túlélte, de ők tényleg a kevés kivételnek tűnnek. És valóban, most már sokkal érthetőbb, hogy a Hoth idejére miért is láthatjuk hőseinket olyan magas rendfokozatokon. A felsővezetést annyira megtizedelték, hogy Mon Mothma nem igazán válogathatott. Ez a megoldás sokkal konzekvensebb és logikusabb, mint anno a Legends-nél, ahol az írók nem igazán foglalkoztak ezekkel a karakterekkel (mintha eltűntek volna a döntéshozatalból), és jószerivel mindenki túlélte a Birodalom elleni polgárháborút. Az új EU ezen a téren is sokkal tetszetősebb számomra. Amellett, hogy a Lázadás története legsúlyosabb vereségét éli meg, azt is képes megmutatni, hogy miért is jelent komoly fenyegetést permanens jelleggel a Birodalom számára. Ez pedig a bajtársiasság, találékonyság és hősiesség. Utóbbira jó példa Draven, akinek hősies halála megérintett; akármennyire is volt ellenszenves a RO-ban, azért a céljai mindig is nemesek maradtak, ez már akkor is egyértelmű volt. De ugyanígy Dodonna is méltó halált halt, akinek mondatai a vehemens és tapasztalatlan Luke irányába nagyon is példamutatóak a felelős vezető mibenlétéről. Találékonyságra ott van Han, aki - ahhoz képest, hogy csak félig-meddig érzi magáénak a Lázadás ügyét - rendesen kiveszi a részét az ütközetben, és a Millenium Falcon legyalulása után nem rest X-szárnyúba ülni. Elég szürreális páros voltak R2-vel ők ketten. Egyébként is tetszett, hogy itt most senki sem statisztált, mindenki aktívan kivette a részét, legyen az C-3PO vagy Chewbacca. Vagy akár a Meorti nevű technikus. Valahol egyébként megértem Trios motivációját is. Az Alderaan példája nem mindenkit sarkalt arra, hogy akkor most még inkább lázadni kell. Akármilyen kegyetlen alattvalóival szemben, Trios szorult helyzetben van és csak saját bolygóját akarja védelmezni, hogy elkerülje azt a sorsot, amelyre a Vader által oly figyelmesen küldött ajándék (az Alderaan egy meteoritdarabkája) emlékezteti. Szóval valahol megértem őt, ha ezen révén tud békét garantálni a bolygójának, akkor semmilyen áldozathozatal nem lehet sok. 5/5, nem is kérdés.

Lehet már ők is szégyellik a második évadot. A Visions mellett egyértelműen az a legnagyobb mellélövése a Disney-érának, de előbbit legalább a célközönség (anime-társadalom) zabálta.

Miért nincs fent a Disney+-on a 2. évad? Gondoltam - végre - gyorsan ledarálom, még az Andor előtt.

Sokan szerintem már rég el is felejtettétek ezt a sorozatot, de én még küzdök a tetemes lemaradásom ledolgozásáért. Valahogy képregényeket csak időnként szeretek olvasni, ez általában évente egy-két alkalommal jön el. #6 Csillagok között: viszonylag semmilyen, unalmas történetek, az Artu-történetet meg már túlzásnak éreztem. Ha már egy-egy filler történetről van szó, talán jobb lett volna, ha nem a főszereplők kerülnek előtérbe, hanem a Lázadás egyéb figurái. 3/5 #7 Jedha hamvai: ez viszont már sokkal jobban tetszett, jó volt látni, mi lett a Jedhából és az Ellenállók maradékából. Rendkívül jók a színek, ahogy a végóráit élő bolygót bemutatják, miközben a Birodalom továbbra is szipolyozza az erőforrást. Az Erő-szegmenset kissé összecsapottnak éreztem. 4/5 #8 Lázadás a Mon Calán: nagyon jól összekapcsolódott a korábbi Mon Cala-történetekkel, amelyek végig vezetnek az óceánbolygó elnyomatásán. Olyan morális kérdések merültek fel, hogy lehet, hogy Ackbar lelép a mon calamari flottával, de mi lesz a hátramaradottakkal? A quarreneket hiányoltam. A beszivárgási akció tetszett, mint ahogy a tragikus Lee-Char király sorsának elrendezése is. 4,5/5

Én láttam eddig a két klasszikust meg az Antal Nimród-félét. Igazából ezek közül is csak a legelső tetszett, már a Danny Glover-féle se jött be annyira. Annyira dicsérik, hogy a Prédát mindenképp megnézem, ha már ott a Disney+, pár kattintás az egész.

Boldog születésnapot @MissKarrde!

Boldog születésnapot @kolmilan!

Én meg pont ezért fogom szeretni. Az ehhez hasonló félkegyelmű "rajongók" kiáltottak parlamenti közvetítést is a prequel kapcsán, és az ilyenek miatt az SW politikája egy ingoványos talaj a készítők számára. Én sok-sok machinációt, háttérbeli szervezkedést, erkölcsi meghasonulást és a lázadás ügyének dilemmáit, kétségeit várom.

Timothy Zahn: Járulékos veszteség Monumentális trilógia lett ez így, szerintem Zahn most tette fel a koronát a Star Wars univerzumban alkotott életművére. A chiss birodalmat hihetetlen mélységében ismerhettük meg, a különböző törésvonalakat, a háttérben folytonosan megbújó szunnyadó politikai instabilitást, amely puskaporos hordóként bármikor berobbanhat. Mert legyen bármilyen hatalmas is a chiss fennhatóság, ha egyetlen idegen hadihajó ilyen fokú bizonytalanságot tud okozni, megremegtetve a rendszer alappilléreit, akkor ott bizony komoly gond van. Hogy a 9 uralkodócsaládból három kollaboráns atya is zokszó nélkül elfogadta a Jixtus által felajánlott hadihajókat, jól mutatja a hosszaútávú életképtelenséget és a feldolgozatlan évszázados sérelmek tovább gyűrűzését, nagyon közel volt egy teljeskörű polgárháború kirobbanása. Ha nincs Thrawn (és persze az a néhány értelmes egyén a Véderőből), a chisseknek már annyi lett volna, igazából nem csodálom, hogy a gryskek mindössze 15 hadihajót szántak a birodalom meghódoltatására. A trilógia nagyjából úgy vázolható fel, hogy a gryskek különböző stratégiával fogtak neki a Chiss Birodalom leigazolására. Az első kötetben a nyers letámadás az eszköz, bábjuk, Yiv, azonban elbukik. A második kötetben Jixtus elküld egy másik szolganépet, hogy machinációval és megtévesztéssel belülről bomlassza az egységet. Jellegéből adódóan éppen ezért nekem az Államérdek tetszett a legjobban a három regény közül. Jelen, harmadik kötetben pedig nem maradt más, mint a gryskek ténykedésének nyílt felvállalása. Jixtus nagy peche volt, hogy a birodalomban ekkor emelkedett fel a Thrawn nevű illető. A chiss politikai szisztéma rugalmatlansága és berozsdásodott működése, az oligarchikus állammodell így nagyfokú érvényesülése miatt a gryskeknek nem lett volna nehéz dolguk szerintem. Thrawn ezúttal is csak egy a több szereplő közül, sőt, mivel Zahn azt a módszert választotta, hogy a főezredes tervét homályban hagyja, így a kötet második felére jobbára el is tűnik. Én ezt nem bántam annyira, mert továbbra is nagyon erős szereplőket vonultat fel az író. Ar'alani vagy Ba'kif a mértéktartó hadviselést képviseli, Thurfian szemszögéből ismerhetjük meg a politikai mesterkedést, mint elengedhetetlen műfajt a birodalom működésében, és ott van a sokáig idegesítő Roscu, a tipikus rövidlátó, partikuális érdekektől és családi sérelmektől mérgezett főtiszt (aki azért aztán a végére sokat javul, de a kedvencem így sem lesz). Talán most Ziinda - aki pedig a második kötetben brillírozott - volt szürkébb a kelleténél, Futólag megismerhetjük Thrawn nővérét, és az e mögött meghúzódó etikátlan rendszert, már ami az égjárók kiválasztását és kiképzését illeti. A kilji kultúrát csak futólag ismerhettük meg, s a nikarduniakhoz képest Nakirre és bandája meglehetősen inkompetensnek tűnt. Qilori ismét brillírozott, jó volt olvasni a sok kötelességtudó és kimért figura mellett egy olyan szereplőről is, aki mindig belekeveredik a válság közepébe, miközben csak túlélni akar, és ennek céljából nem rest mindkét oldalra játszani. Nagyon tetszettek a flashback-jelenetek, főleg Thrass és Thrawn kapcsolatát bontotta ki a szerző alaposan, persze főként az előbbi szemszögéből. Tetszett, hogy a chiss történelemből is megismerhettünk szeleteket (Styblák), vagy éppen a chiss kultúra bemutatása (szertartásrend, Thrawn teljes nevének, -odo, eredete stb.). A kötet csúcsa természetesen a csata, Thrawn utolsó diadalmenete a Chiss Birodalom kötelékében. A vége így is keserédes, Thrawn a Kisebb Űrbe távozik (mégha ez tudatos, megrendezett száműzetés), és a Chiss Birodalom ott marad a felszínre került gondjaival. Igazából hiányozni fog a folytatás, hogy admirálisunk távollétében mi is történik a chissekkel, mi lesz a szereplőkkel (Thalias, Che'ri stb. nem is beszélve Qiloriról, aki vészesen közel került a chissek titkának megismeréséhez). Fantasztikus volt a harmadik kötet, és ezzel együtt a trilógia, amely nálam minden korábbi Zahn-féle Thrawn-trilógiát fölényesen leköröz.

Csatlakozom, utólag is boldog születésnapot @Ody Mandrell!