-
Összes hozzászólás:
11.497 -
Csatlakozott:
-
Utolsó látogatás:
-
Győztes napok:
50
Tartalom típusa
Profilok
Fórumok
Naptár
Star Wars Feliratok
Nute Gunray összes hozzászólása
-
Mennyi esélye van, hogy két pau'an - amely azért nem egy túl gyakran látott faj - is ugyanazt a pozíciót éri el, amely a két Sith után a legmagasabb az Erő szempontjából?
-
Ugyanaz a magyar hang, mint a RO-ban, nem?
-
Ahogy Vader maszkjára rávetül a tűz fénye, az már most ikonikus kép.
-
Megmondom őszintén, előzetesen nem annyira örültem, hogy Obi-Wan összefog futni Darth Vaderrel, sőt már annak sem, hogy elhagyja száműzetésének színhelyét, a Tatooine-t. Időnként nehéz leküzdeni magamban a most már többévtizede elképzelt dolgokat, nevezetesen, hogy az öreg Ben majd húsz év után először fut össze egykori tanítványával a Halálcsillag fedélzetén, és hogy Vader, amikor megérzi volt mestere jelenlétét, egyértelműen a mustafari legyőzetésére utal. De ez szerencsére csak az én szegényes kreativitásomat tükrözi. Merthogy itt minden a helyén volt, sőt, így kellett történnie. A kétévtizedes tátongó lyuk egy jelentős részét sikerült betömni, már ami Obi-Wan és Anakin mindig is viszontagságos és ellentmondásos kapcsolatát jelenti. És nem mellesleg egy újabb lépcsőfokhoz jutottunk, hogy eljussunk a majdani öreg bölcs Ben hibátlannak tűnő imázsához. Olyan ikonikus jeleneteket kaptunk egymás után, amelyeket majd méltán rakhatunk a filmes képek mellé. Már az nagyon tetszett, ahogy a készítők időt hagytak Obi-Wan és Leia kapcsolatának kibontására. Utóbbi esetében továbbra sem győzőm hangsúlyozni a hihetetlenül kiváló castingot. Mapuzo nagyon tetszett a kietlenségével, és ahogy egymás után következtek a különböző birodalmi lerakatok és őrállomások, hátborzongató volt az egész. Egyébként a nyomasztó hangulaton még a kissé debil kinézetű Freck sem tudott rontani, aki nyilván a helyi őshonos nép képviselője, és vérbeli kollaboráns. A feszült jelenetek egymás után következtek, gondolok itt például arra amikor a rohamosztagosok felszálltak a transzportra. Igazából ha nincs Leia, Obi-Wan már jóval korábban lebukott volna, egészen hihetetlen, hogy milyen amatőr volt nem egyszer a rész során. Persze érthető, hogy teljesen meg van zavarodva, a 10 év alatt már-már megszokott világa felborult, felszínre kerülnek régi démonai, emlékei, kudarcának mementói. Ewan McGregor nagyon jól hozta a zavarodott, talaját vesztett Jedi-mestert, szerintem az eddigi három rész során most produkált a legjobban. Még ha mentálisan most nem is volt a toppon, azt azért megmutatta, hogy harcolni tud és korántsem azon az elegáns módon, mint ahogy a TCW-ben megszokhattuk tőle. A már említett Frecket példának okáért pajzsként használta... ilyet a régi Kenobi soha nem csinált volna. Brutális volt, ahogy a szerencsétlen rohamosztagost kettévágta a lézerkapu. Az epizód központi alakja ezzel együtt is Darth Vader volt. Viszolyogtató volt látni az epizód elején, ahogy összeszerelik őt, azaz rákerülnek a mesterséges kiegészítők arra a kevéske hústömegre, ami maradt belőle. Az egykori életerős és fiatal Anakinból egy végtagok nélküli torzó maradt, amelynek hátából csövek csatlakoznak. Amit Vader leművelt a Mapuzón, az végtelenül kegyetlen volt. Mert persze láthattuk már a sith nagyurat tombolni. De eddig olyan áldozatok kerültek ki a kezei közül a képernyőn, mint a civilizált mivoltuktól megfosztott buckalakók (persze ezt a képet már árnyalta azóta a Book of Boba Fett), a Szeparatista Tanács háborús bűnös csúszómászói, az olyan birodalmi tisztek, mint Ozzel és Needa, vagy akár a Profundity lázadó személyzete. Utóbbiakat persze sajnálhatja az ember, de ők mégis egy háború aktív résztvevői, úgymond tudták, mire vállalkoztak. Itt viszont nincs "enyhítő körülmény", Vader kiméletlenül belekezd az aljas gyilkosságokba, csakhogy Obi-Want kiugrassza a rejtekhelyéről... egy anya fél percen belül veszíti el férjét és gyermekét... ily fokú kegyetlenségre Anakin/Vader részéről legutóbb talán csak a Jedi-tanoncok esetében láthattuk őt még a Jedi-templom ostromakor... de még utóbbi esetben is még időben váltott a kamera. Itt viszont a legelemibb borzalmát láthattuk annak, hogy a Galaxis boldogulni kívánó egyszerű kisemberei mennyire ki vannak szolgáltatva a Sith-ek kénye-kedvének. És itt semmiféle demokrácia játszósdi és birodalmi szenátusosdi nincsen. Vader teljes mértékben kívül esik minden birodalmi hierarchián. Röviden itt kitérnék az inkvizítorokra is. A Főinkvizítor feltételezett halála után azonnal elindul a helyezkedés. Itt jegyzem meg gyorsan, hogy a pau'an sorsát mihamarabb rendezni kell, mert ha valóban meghalt, ekkora fokú felülírás már megbocsáthatatlan és igazából teljesen értelmetlen. De biztos vagyok benne, hogy a FI valahogy életben maradt, de addig is azért jelen van egy aprócska vészcsengő mélyen valahol bennem. Ha Orn Free Taa lelövését megmagyarázták, ezzel itt sem maradhatnak adósak. Na de akiről szót kell ejtenem, az a Hármas Nővér. Nálam most érkezett meg a sorozatba. Amennyire nem tetszett a színésznő játéka az első két epizódban, itt most annyira a helyén volt minden. Ezúttal megvolt a fenyegető aura, amelyet a magam részéről az eddigiekben hiányoltam. De ugyanígy az Ötös fivér is sokkal jobban működött most. Tetszik a koncepció, hogy létezik egy szervezett menedékhálózat a megmaradt jedik kimentésére, ez mintha már szerepelt volna egy képregényben, de lehet rosszul emlékszem. A fal érdekes csemegéket is nyújt a Legends-kedvelők számára. Quinlan Vos és Caleb Dume mellett elvileg felfedezhetőek olyan nevek, mint Djinn Altis, Valin Halcyon (Corran Horn apja) és Roganda Ismaren. A Legends-ben ők mindannyian túlélték a 66-os parancsot. Végig ismerős volt a Talát játszó színésznő, csak nem tudtam hova tenni: ő játszotta Ellaria Sandot a GoT-ban. A rész csúcspontja természetesen az utolsó percek. Obi-Wan megégetése brutális volt, nem gondoltam volna, hogy bármi hasonlóra sor fog kerülni. Nekem az volt az érzésem, hogy Vader csalódott Obi-Wanban, aki folyton próbált kitérni a harc elől. A sith nagyúr számára ő egy megkeseredett, jobbára már teljesen ártalmatlan lelki-fizikai roncsként tűnt fel és talán ezért is hagyta elmenekülni. El tudom képzelni, hogy Vader ezután már nem fogja keresni Kenobit, hiszen az elégtételt megkapta, miközben Obi-Wannak nagyobb büntetés, hogy kudarcaival és bukásával kell együtt élnie. Talán ez lehet az értelmes magyarázata annak, hogy Kenobi olyan kurtán-furcsán menekült meg. Ahogy Vader bámulta a tüzet, szinte lehetett látni, hogy mustafari pokoljárásának minden egyes másodperce lepergett újra a szeme előtt.
-
Volt valaha Vader ennyire ijesztő és kegyetlen? Te jézusatyaúristen! Ezt még emésztenem kell. Az EP4-es találkozásukat már soha nem tudom ugyanolyan szemmel nézni, mint eddig. És nálam erre az epizódra érkezett meg a Harmadik Nővér karaktere is. Fenomális a csaj! Az egész epizód csillagos ötös. James Earl Jones, Obi-Wan és Leia beszélgetései, az EU-s utalások (Quinlan Vos, Jabiim) és persze a brutális "párbaj" am inkább Obi-Wan végső megaláztatása volt. Most néztem meg másodjára az epizódot, még mindig csak pislogok mint hal a szatyorban. Brutális volt! Össze kell szednem a gondolataimat a következő napokban.
-
Brutálisan jó volt.
-
Nagyon örülök ezeknek a véleményeknek, alig várom az estét.
-
Cavan Scott: Félelem nélkül (HR #1-5) Alig vártam már, hogy magyarul is jöjjön. Nagyon tetszett a történet, bár az igazat megvallva én a nihileket sokkal érdekesebb ellenségnek tartom a drengireknél. Ennek ellenére hátborzongató volt megjelenésük meg a tudat, hogy villámsebesen el kezdik letarolni a Határvidéket. Amely azonban érinti a hutt felségterületet is, így már körvonalazódik az alkalmi szövetség a Jedik és a Hutt Cartel között. Kíváncsi leszek Sskeer mester sorsára, jó kérdés, hogy van-e számára visszaút. Keeve viszont elindult azon az úton, hogy egyszer kiváló Jedi-mesterré váljon. Pedig az elején még nagyon türelmetlen, főleg a próbatétele napján (pont most olvastam újra a Lando képregényt is, így jó volt látni, hogy a kis repülő kék izéket, a ximpiket újra felhasználták) Avar Kriss azonban már most az, egyértelműen az éra kiemelkedő Jedije, minden jelenetét nagyon szerettem és jó volt újra látni őt a Jedik fénye után. 4/5
-
Biztos vagyok benne, hogy a Lars-családdal még fogunk találkozni.
-
Szerintem eddig pocsék színész, valahogy nem érzem egyáltalán a fenyegető aurát körülötte. Igaz, a többi inkvizítornál sem.
-
Star Wars Celebration Europe - London 2023
Nute Gunray hozzászólást írt ebben a topikban: Star Wars Celebration
Ez tényleg megfontolandó. -
Szerintem lesz még flashback a Jedi-templomban, ahol talán megláthatjuk, hogy miért van ráállva konkrétan Obi-Wan személyére. Valami ott történt még.
-
Igen, ez eddig nagyon furcsa volt nekem. Most már nem az, hála ennek a sorozatnak.
-
Idő volt nekünk is akklimatizálódni az új helyzethez.
-
Szerintem egyértelmű, hogy Padméra gondolt.
-
Nyilván a gyengécske első évad után nem ez lesz a prioritás, de ez a globalizálódó koncepcióváltás érdekesnek hangzik.
-
Az első évadot imádtam, talán eddig a legnagyobb pozitív csalódás volt számomra. A trailer ígéretes, le fog esni az állunk nem egyszer.
-
Igen, de sajnos a klasszikus fajok rovására. Őket azért én hiányoltam.
-
A Young Jedi Adventures animációs sorozat
Nute Gunray hozzászólást írt ebben a topikban: Young Jedi Adventures
Szerintem ez kisebbeknek fog készülni, kb. Resistance szinten. -
No akkor írok egy értékelést, mielőtt megnézném a második részt. Az egész epizód egy érzelmi kavalkád volt számomra. Az utóbbi időben a prequel kissé háttérbe szorult nálam, ám most olyan intenzitással tört fel bennem a régi érzületek, mintha újra tizenéves kamasz lennék a 2000-es évek első felében, amikor beszereztem matricás albumot, gyűjtöttem az infókat az újságokból és a starwars.hu-n figyeltem a kiszivárgott ep3-as infókat. Miután letudtuk a prequel filmek jeleneteiből összegyúrt gyorstalpalót (ami nyilván nem a magunkfajta hardcore rajongók számára készült), egyből belecsaptunk a lecsóba. Order 66... hogy mi? Nyilván okkal mutatták és gyanítom is, hogy miért. A kis színesbőrű youngling kislány szerintem a Hármas Nővér lesz. Mindenesetre már ez a mintegy 1 perces jelenetsor arra ösztönzött, hogy újra nézzem az EP3-at valamikor a napokban (szerintem 2-3 éve nem láttam). Ilyen kemény bevezető után jöhetett a jól ismert Tatooine. Nem volt számomra teljesen tiszta, de gondolom Mos Eisley városában jártunk. A Book of Boba Fett után kissé csömöröm lett ettől a bolygótól, miközben tudom, hogy azelőtt meg már vágyakoztam arra, hogy ismét láthassuk ezt az ikonikus helyszínt, most kimondottan örülök, hogy ez a sorozat más rendszerekbe is ellátogat majd és a sivatagos bolygó nem lesz kizárólagos helyszín. Na de ettől függetlenül rendkívül életteltelinek sikerült bemutatni a Tatooine-t, talán egyedül a klasszikus fajokat hiányoltam. Egyből az események sűrűjébe csöppenünk, három inkvizítor érkezik a városba nagy felhajtás közepette. Előzetes félelmeimet megcáfolva a Főinkvizítor jól sikerült, szerintem kellően hatásos volt a szónoklata. Nem volt gond az Ötödik Fivérrel sem, bár nyilván soha nem volt ő egy komplex figura. A Hármas Nővér azonban számomra eléggé idegesítő volt, és nem éreztem erősnek Moses Ingram játékát sem. De ez még változhat. Mindenesetre egyelőre nálam ő a gyenge láncszem. Sejtettem egyébként, hogy egy másik jediért jöttek az ivóba. Rejtély, hogy Nari hogy élte túl az eddigi éveket, nem tűnt egy észlénynek szegény. A rész egyik negatívuma számomra, amikor az inkvizítorok Nari után erednek, meglehetősen nyugdíjas tempóban. Azért egy leszakadó pavilon már ne legyen akadály a sötét oldal használói számára. A későbbiekben tanulságos, hogy felmerül, az inkvizítorok milyen minőségben járnak el a Tatooine-on. Szegény meggondolatlan nő keze bánta a nyílt megjegyzést. Egyértelmű, hogy van egy kimondatlan egyezség Jabba és a Birodalom között (mint ahogy más bűnszövetkezetekkel is): a Birodalom nagyvonalúan félrenéz, így Jabba is szabad bejárást biztosít territóriumába. Aztán jött Obi-Wan belépője. Ewan zseniálisan játszotta a megtört és hitét vesztett figurát. Élete a húsfarmon történő robotolásból és a Lars-farm őrzésével zajlik. Nem avatkozik konfliktusba, kerüli a feltűnést. A korábbi Obi-Wan soha nem tűrte volna a méltánytalan igazságtalanságot, ami szerencsétlen munkást érte a napibér megfelezésével, vagy akár Narinak is segédkezet nyújtott volna. De hősünk, teljesen logikusan, mindent alárendel egyetlen szempontnak, nevezetesen hogy meg kell védeni Luke-ot. Emellett is azt gondolom, hogy Obi-Wan egyébként is hasztalannak tart minden ellenállást, a vereségét véglegesnek tekinti és még mindig a 10 évvel ezelőttiek hatása alatt áll. A rész csúcspontja egyértelműen az Obi-Wan és Owen közötti párbeszéd. Joel Edgerton egyébként zseniálisan hozta a néhai Phil Brown hangtónusát, ezzel is jelezve az idő múlását, amely egyre csak elvisz az EP4 felé. Owen karakterét rendkívüli mértékben mélyítették a készítők. Ő mindig is az SW-ben oly ritkán megjelenő kisember reprezentánsa volt, aki próbál boldogulni a Galaxis viharai közepette és aki őszinte meggyőződése szerint védelmezi Luke-ot. Bátor kiállása a Hármas Nővérrel szemben erkölcsi győztessé teszi őt a sivatag porában. Mivel spoilermentes voltam, engem nagyon meglepett, hogy az Alderaan és Leia szerepet kap. Fantasztikus látvány a Mag egyik ékkövét látni végre hosszabban is, mint ahogy végre Breha Organa is szerepet kapott. A kis Leia castingja nagyon jól sikerült. Bail és lányának közös jelenete az erkélynél könnyeket csalt a szemebe. 9 év múlva minden semmivé lesz egy pillanat alatt, ami körül veszi őket. Álmomban nem gondoltam volna, hogy más Organa-családtagokat is megismerünk, és ezen rövidke jelenetek alatt fontos információkat tudunk meg. Pl. hogy a királyi család egyes tagjai hogyan viszonyulnak Leiához, mint adoptált gyermekhez, de a politika is érintve lett, amikor Breha királynő sógora kijelenti, hogy bizony a Mag gazdaságilag jól ját a Birodalommal. Bár ezek nem ismeretlen infók, de jó, hogy ezt megerősítik akár fél-fél mondatokban, Az Alderaant hajlamosak vagyunk Leiával és szüleivel azonosítani, de 10 évvel a nyílt diktatúra bevezetése előtt bizony sok alderaani az elnyomó rendszer kedvezményezettje volt. Coruscant, Alderaan, Kuat vagy Carida, és még sorolhatnánk... a Mag-elit a Birodalom alappillérjének számított. Az Alderaan-szál is tartogatott azért egy negatívumot: az üldözés szerintem is bénácska volt (már-már börleszket idézett), de azért tragikusnak nem mondanám. Belehallgattam a szinkronba is. Szerintem egész jól sikerült, látszik hogy alázattal álltak hozzá.
-
Mindig amikor elindítok egy új SW produktumot, a legelső másodpercekben felsóhajtok, hogy úristen, most bővülni fog az univerzum, visszavonhatatlanul. Hát itt ez most hatványozottan megvolt. A legelső képsoroknál. Nem is találom a szavakat. 2005 óta annyi minden történt, és most mégis, egy gyorsan elröppent időnek tűnik. Bővebb vélemény később.
-
A két főkancellár azt jelenti vajon, hogy egyszerre töltik be a posztot? Mint Rómában a konzulok. Érdekes lenne. Dooku anyja szintén az Anya névre hallgatott. Szerk: látom az eredetiben the Mother. Bocsi.
- 1.431 válasz
-
Aztán lehet, hogy ez majd változik. Én nagyon örülök, hogy végre direktbe láthatjuk, hogyan lesz egy ex-szeparatistából a Lázadás tagja.
-
Hera Syndulla akkor szerintem borítékolható.
-
Azt lehet tudni, hogy melyik korszakban játszódik?