Nute Gunray

A TCW számomra is onnantól lett megkerülhetetlen része a SW-nak, amikor a harmadik évadtól áttértek a lineáris történetmesélésre. De ott így is story arc-okból állt az egész sorozat, amely végülis amolyan hibrid megoldás. A Rebels-hez képest én sokkal erősebbnek érzem egyelőre a Bad Batch-et. Lehet, hogy ez a korszak miatt van, amely számomra jóval érdekesebb volt mindig is (egy diktatúra bemutatásában számomra mindig sokkal izgalmasabb annak bemutatása, ahogy szépen-lassan kiépül), de azért ne menjünk el az animáció nagyfokú különbsége mellett sem a Bad Batch javára. Én ezeket a lélegző, nyüzsgő, civilizált helyszíneket mindennél többre értékelem.

Én imádom a mikrotörténeteket, amikor egy csapat sorsát követjük nyomon. Az antológiákat már kevésbé. A rengeteg háttérelem miatt már most sokat megtudtunk arról, miként is építi ki a Birodalom fokozatosan a terrort a klónháborús győzelemre apellálva. Nem értek tehát egyet azzal, hogy a galaxisról semmit sem ismernénk meg a sorozat révén.

Ilyen könyvek vannak azért Magyarországon is. Nekem pl. a fenti leírásodhoz hasonló könyvem van az elmúlt századok felfedezőihez köthető dokumentumok, levelek, naplójegyzetek stb. élethű másaival, korabeli tipográfiával stb., ugyanúgy zsebekkel, szétnyitható oldalakkal, térképrészletekkel, régiesen töredezett oldalakkal. Szóval azért nem megoldhatatlan, de tény, hogy a Kolibri eddig csak igen egyszerű kiadványok lefordítására szakosodott.

A prequel érában a Köztársaság mindig negatív kontextusban kerül elő. Lesajnálják, megvetik, mi több, sokszor gúny tárgya. Egy lassan haldokló berozsdásodott gépezet. Itt láthatjuk először azt a Köztársaságot, ahogyan azt anno elképzeltük, amikor Ben Kenobi a régmúltról regélt az ifjú Luke-nak. "Mi vagyunk a Köztársaság". Minden egyes jelenetnél érződik, hogy ez a mondat nem csak egy maszlag, hanem igenis közösségteremtő súlya van szerte a Galaxisban, és még a Külső Gyűrűben is - amely a mostani eseményeknél kezdi meg végleges gazdasági és morális leszakadását a Galaxis szerencsésebb részéről. A Jedik tekintélyparancsoló fehér-arany köpenye is azt jelképezi, hogy ők még nem azok a remeték, akik elbújnak a világ szeme elől. Nagyon is jelen vannak a nép sorai között, ott segítenek, ahol tudnak. Bár a legtöbb ember számára nyilván megfoghatatlan, hogy mit is művelnek az Erővel, mégsem érzem azt, hogy a valóság keveredne az őket körül lengő mítoszokkal, legendákkal, mint ahogy később ez megtörténik. Még jócskán a könyv felénél tartok, de ezek az érzések már most megfogalmazódtak bennem.

Még azt hozzátenném, hogy az írásodból az jön le, a Szukits eléggé rugalmasan áll hozzá, hogy mindenképp foglalkoztasson, az egyéni vállalkozói helyett hajlandó volt normál munkaszerződést kötni, beleegyeztek a fix munkaidőbe is fix bérért. Ez azért arra utal, hogy hosszú távra terveznek veled. Star Wars, Warcraft szakmai korrektúra, szerintem nagyon sokan cserélnének veled. Meg egyébként, nincs mit veszítened. Nem egy stabil, jól fizető állást hagynál ott a Szukitsért. Hanem egy minimálbér alatt fizető közmunkát, amely pedig úgy tűnik, hogy erősen véges határidejű. Ezek mellett egy lámpa teljesen mellékes dolog. A home office-ba bele lehet bolondulni, ha rosszul csinálja az ember. Semmiképp se történjen meg, hogy ezentúl a négy fal között töltöd az életed. Mindig van lehetőség sétára, kirándulásra, társas kikapcsolódásra (+ természetes D-vitaminra), és így a szemed is pihentetve van.

A jó döntés, hogy ezt az állást elfogadod. A közmunka nem lehet végcél, ráadásul egyáltalán nem biztos, hogy tartós, mint ahogy írtad is. A 70 ezer forintról már nem is beszélve, abból nem lehet jövőt építeni. Ha az ottani kollégákat megkedvelted, még mindig el lehet menni munka után beülni valahova és beszélgetni, bár persze ez óhatatlanul is egyre ritkábban fog megtörténni, az élet már csak ilyen. Én is számtalan távozó kollégát elsirattam már, de az élet megy tovább.

Nem rémlik, de szerepelt már Ord Mantell mozgóképen valaha?

Anno a Vérvonal kapcsán is felmerült hasonló, nyilván nem függetlenül attól, hogy az a könyv is sokkal több fórumozót mozgatott, mint a többi kiadvány. Most is ez a helyzet. Egyetértek Dzséjttel, nincs szükség "lex High Republic"-ra. Én is majd utólag fogok visszaolvasni 200+ hozzászólást az adott könyv topikjában, miután végeztem a könyvvel. Nincs ezzel semmi gond, hiszen ugyanezt teszem minden sorozatepizódnál, minden könyvnél és minden képregénynél is.

Elkezdtem olvasni én is a könyvet. Charles Soule nagyon jó mesélő, az első oldal után beszippantott az egész. Még azok a mellékszereplők is emlékezetesek a könyv elején, akik már a kataklizma legelején szembesülnek tragikus sorsukkal. Jó ötlet volt a szereplők kijegyzetelése, magam is ezt követem, és így tényleg sokkal gyorsabban letisztul, hogy ki-kicsoda.

Ezek az írók miért nem olvassák mondjuk a Wookieepedia-t? Vagy Filoniék úgy gondolták, a Pateesa nem hangzik valami jól? A sok kis apróságból lesz a nagy gömböc ami gurul le a lejtőn, recseg az egész canon-rendszer. Ha az sw.com guide-ban ez megjelenik, akkor ez hivatalos.

Magyarul már megjelent a könyv, szerintem felesleges a spoilergomb. Csak azért ne tegyünk kivételt a High Republic regényeivel e téren, mert a többi SW canon könyvekhez képest a fórum nagyobb hányada érdeklődik irántuk.

Jó rész volt, bár az előzőek azért jobban tetszettek. Amit kiemelnék, az a csodálatos látványvilág, Ord Mantell egyszerűen gyönyörű volt, örültem a szerepeltetésének, ha már annak idején a magyar szinkron oly mostohán elbánt vele. Az elhagyatott romvárosról az Uncharted idevágó részei jutottak eszembe. A zygerriaiakat továbbra is nagyon utálom, ritka egy alávaló népség. Azért nem volt nehéz őket legyőzni. Wrecker és Muchi bunyója nagyon mulatságos volt. Rémlett, hogy Jabba rancorja kapott korábban nevet, ami merőben más volt (a régi Legends-ben nem volt neve), de aztán Bib Fortuna megjelenésével erősödött a gyanú, hogy ez a rancor az a rancor. Bár nyilván egy olyan kaliberű gengszter, mint Jabba, több rancorral és udvartartással is rendelkezhet, azért gyanítom az ep guide ismét hajlítani fog egy kicsit a meglévő kanon-on, erre jobb felkészülni....

Talán nem annyira off-topic, ha itt osztom meg, hogy meghalt Benoît Sokal. Nekem a Syberia 1-2 mindig is életem meghatározó játékai maradnak.

Alex Segura: Poe Dameron - Szabadesés Jó pár hónapra félretettem ezt a könyvet, de ez egyáltalán nem a regény hibája. Most azonban befejeztem, mert lassan fejest ugrok a High Republic világába. Egy kellemes és mondhatni tipikus felnövés történettel állunk szemben, amely, bár young adult besorolást kapott, sokszor nem nélkülözi a brutalitást sem. Betekintést nyerhetünk egy felkapaszkodó alvilági szervezet belső működésébe, annak viszontagságos életébe is. Mert bármennyire is vonzónak tűnhet a fiatal és naiv (és amúgy egy kiadós pofont érdemlő) Poe számára ez a kalandokkal teli élet, azért az hamar kiderül, hogy ez csak a felszín, a csempészélet legnagyobb részét az isten háta mögötti bolygókon való bújkálások teszik ki, hónapokig tartó meghúzódás ingerszegény környezetben, hogy aztán félinformációk alapján egy-egy zsákmányszerző akcióra sor kerüljön. Persze Poe-ra ráfogható, hogy unatkozó kis ostoba - és én is több ízben hajlandó voltam ezt gondolni a regény elején - aki semmibe veszi azt, amit szülei, Kes Dameron és Shara Bey elértek, nevezetesen hogy tevékeny részt vállaltak a szabad világ megteremtésében, ahol Poe-nak az a legfőbb problémája, hogy nem tud mit kezdeni magával a Yavin 4-en. Ez persze csak az egyik oldala az éremnek. Ugyan fűti a vére, mégis amiért habozás nélkül lelép, az amiatt van, hogy apja nem bírja megemészteni felesége elvesztését és ezáltal Poe-t belekényszeríti ebbe a konstans gyászállapotba, amely révén otthon kriptahangulat uralkodik. Nyilvánvaló, hogy egy idő után ez elviselhetetlen, ebből ki kell törni. És Poe lelép is a legelső ilyen alkalommal, mintegy fejest ugorva a vakvilágba. Mint írtam, Poe azért elég hamar szembesül azzal, hogy ez a vagánynak és izgalmasnak ígérkező csempészélet korántsem az, amit elképzelt. Biztos vagyok abban, hogy ha nincs Zorii, azért elég hamar visszakullogott volna a Yavin 4-re. A lány azonban, szenvedélyével, eltökéltségével, bajtársiasságával nagy hatással van a fiatal, 16-17 éves Poe-ra, aki gyanítom, itt tapasztalja meg először, mi is az a szerelem. A szerző nagyon jól érzékelteti kettejük kapcsolatának dinamikáját, a hullámvölgyeket, az ártatlan csókokat, az ambivalens érzéseket, az időleges elhidegüléseket, a finom, egyszerű gesztusokat vagy épp azok hiányát. Poe számára igazi lélekpróbát jelent ez a "kapcsolat", ami talán nem is nevezhető annak. Hátterük különbözősége megakadályozta azt, hogy ez a kölcsönös érzelemkavalkád egymás irányába kiteljesedjen. Zorii nem ismer mást, mint a fűszercsempész élete, ebbe nőtt bele, nagy mértékben idealizálja is. Egész élete arról szólt, hogy megfeleljen zsarnoki anyja igényeinek, aki azonban egy pillanatra sem szerette őt soha. Ilyen helyzet közepette mégis sokatmondó, hogy a lány nagyon sokáig hajlandó elmenni Poe érdekében, képes változtatni - ha nem is végletesen - szemléletmódján, hajlandó megfontolni más szempontokat és mérlegeli Poe érveit. Persze a végén ez vajmi keveset ér, Zorii nem hajlandó feladni addigi életét (ehhez még neki majd hosszú évek kellenek), és bár szembefordul az anyjával, de azt csak azért, hogy valami homályos ragaszkodástól vezérelve együtt irányíthassák a Kijimi Fűszerfutárokat Poe-val. A fiú számára ez azonban akkor már nem vonzó életpálya. Míg azt megelőzően, pár hónapja, ebbe boldogan belement volna, addigra, mire a lány erre a felismerésre jut, számára ez már meghaladott opció, hiszen addigra sok mindent megtapasztal: egy szűk hajótérbe bezsúfolt, csontvázzá fogyott rabszolgák látványát, bajtársak erőszakos halálát, (a mindig hűséges Tomasso-nak úrnője szeszélye miatt kell meghalnia, ennyit ér egy élet ott), árulásokat, ártatlanok elhullását, kapzsiságot, miközben apja is megjelenik, hogy sírva könyörögjön Poe-nak, hogy térjen haza. Poe végül nagy lemondások és áldozatok árán felülemelkedik a Zorii-val való érzésein (amelyek minden összeütközés dacára a könyv végéig megmaradnak) és hátat fordít a csempészéletnek, amely mintegy 1 évig tartott számára (ez kissé meglepett, a film alapján úgy véltem, Poe hosszabb ideig volt az alvilág részese). Céltalanul kóborolna, ha nem látná/hallaná meg Leia Organa impulzív, lelkesítő beszédét egy holovízión keresztül. Ez aztán azonnal berántja őt életének egy következő szakaszába, ez az első jele annak a szoros köteléknek, ami kialakul Leia és Poe között, hiszen utóbbi végig megtartja feltétlen hűségét a hercegnő (és nem az Új Köztársaság) irányába. Ez talán egy következő regény témája is lehetne. A könyv Poe és Zorii kapcsolatára koncentrál, rajtuk kívül nem mondanám, hogy érdekes mellékszereplőket kaptunk. Sela Trune szála egynek elmegy, bár jobban is ki lehetett volna fejteni, hogy miként jut egyre közelebb a fűszerfutárokhoz, ezt azonban a szerző két-három oldalban összefoglalja egy nagyobb időbeli ugrás után. Trune motivációi teljesen érthetőek, és az ő családjának sorsa is mutatja a csempészélet felszínes és romantikus oldalának hamis valóságát. A csempészek gyakran vannak ábrázolva (Han Solo és Lando után) olyan - alapvetően jóravaló - zsiványoknak, akik valami feltételezett becsületkódex szerint élve borsot törnek az aktuális hatalom orra alá, és a hétköznapi emberek hősei ők. Ez a könyv alapvetően leszámol ezzel az érzéssel. Fűszercsempész, aki mellékesen rabszolgakereskedő (Poe számára itt az első szembesülés a valósággal), illetve menekülés közben nem restek meggyilkolni civileket sem, ahogy egy tűzpárbaj során történt ez Trune esetében, akinek ez a bűntény az egész életét megváltoztatta és egyetlen hajtóerő maradt számára: a bosszú. Trune mellett ott van másik fontos mellékszereplőként Zorii anyja, Zeva Bliss. Igazi szociopata némber, aki lánya teljes életére rányomja a bélyegét, és Zorii majd csak az ő halála után tud teljes mértékben önmaga lenni. A könyv vége felé Zeva terve elég egyszerű, mondhatni bárgyú: összetoboroz számos rivális bűnszervezet vezetőjét, hogy aztán lemészároltassa őket. Meglep, hogy a megérkező csempészek ezt az eshetőséget nem látták át, és minden előzetes védelmi intézkedés nélkül érkeztek a csúcstalálkozó helyszínére (a Kijimi egyik kolostorromja). Jut eszembe, ínyencek számára a névsorban számos ismerős felbukkan, akik korábbi könyvekben, filmekben már tiszteletüket tették, itt elsősorban BoShek-et emelném ki, aki ugye jelen volt annál a híres és sorsdöntő cantina jelenetsornál. Trune-t és Zevát leszámítva a többi mellékszereplőről nem sokat lehet írni. A könyv annyira Poe és Zorii kapcsolatára épít, hogy már az eredeti csapat tagjai is elhalványulnak mellettük (Vigilch, Gen Tri és Marinda Gan), akik aztán a könyv felénél el is tűnnek a cselekményből. Tomasso hasonló, mentori szerepe ellenére őt sem éreztem erős karakternek. A droid EV-6B6 beleerőltetését a történetbe is elég feleslegesnek éreztem, sokat nem tett hozzá a cselekményhez, a viccesnek szánt beszólásait meg nem találtam humorosnak. Fura, hogy Poe itt még elég droidellenesnek hat, ez azért a BB-vel való későbbi kapcsolatának fényében elég meglepő, de ez a könyv is azt mutatta, hogy van még hova fejlődnie. Lesz rá kb. 15 éve. Babu Frik nyúlfarknyi szerepeltetésének viszont nagyon örültem. A helyszínek nem voltak emlékezetesek, kivéve persze a Kijimit, amely a kedvenc bolygóm az EP9-ből, és talán az egész sequel trilógiából. A könyv tehát tetszett, rengeteget hozzátesz Poe háttértörténetéhez, de az akciójeleneteket néhol unalmasnak és repetitívnek találtam, és párszor a cselekmény is megakadt, amely azonban néhol kiszámíthatónak is mutatkozott. Ettől függetlenül ez egy jó regény, Segura a két főszereplő közötti dúló érzelemkavalkádot nagyszerűen ábrázolva. A legjobb canon regények szintjére azonban ez a könyv nem ér fel. 4/5

Boldog születésnapot!

Meghalt Jankovics Marcell. Nagyon szerettem az egyedi látásmódját és ábrázolásmódját, amelyek megjelentek a rajzfilmeiben. Az ember tragédiája egy mesteri alkotás, amely a teljes életművét megkoronázza. RIP

Én tegnap megkaptam a 2. oltást (Szputnyik). Míg az első rendesen ledöntött (láz stb.), ezt most alig éreztem, a fejem fáj enyhén, de az a fronttól is lehet. Viszont aludtam 11,5 órát.

A mai nap kézhez kaptam én is.

Pedig az előzetes infók alapján ez nekem jobbnak tűnt.

Boldog születésnapot @tomcsi80 és @Donát!

Egyébként ezzel a moly.hu listával többé-kevésbé egyetértek (talán csak a Vesztegzárt érzem túlzottan magasnak). De ezek közül a Darth Plagueis számomra olyan szinten kiemelkedik a mezőnyből, hogy egy egészen más dimenziót képvisel. Az egykori EU csúcsteljesítménye, betetőzése az a könyv.

Gratuálok, ez nagyon szép fogás volt!

Számomra az epizód legerősebb mozzanata a Pantora nyüzsgő mindennapjainak bemutatása volt. Már az nagyon álleejtős volt, amikor hőseink leszálltak a bolygó felszínére, igazi filmhatást keltett... rengeteg épület, jármű és járókelő, az utcán volt élet, fajok és droidok tömkelege (a TCW elején és a teljes Rebels-ben mindig sokkal sterilebbek, kihaltabbak voltak az utcák). Nagyon tetszett, hogy a Klónháború végének egy másik aspektusát is bemutatták, amikor a nép önfeledten ünnepel és megtapsolják a klónokat, mint háborús hősöket. Minden baljós előjel ellenére (pl. kódlánc), azért ezek még a megkönnyebbülés hetei, hónapjai, a Birodalom népszerűsége az egekben van. Az előző részekről azért többet lehetett írni, itt az akción volt a hangsúly, ami viszonyt nagyon látványosra sikeredett, az EP2 coruscanti üldözős jelenetei jutottak eszembe párhuzamként. A kukásszállítót vezető aqualish hatalmas forma volt, így kell egy-két másodperc erejéig is megteremteni egy emlékezetes karaktert. De jó volt végre egy gran-t is látni, a droidjai nagyon viccesek voltak, abban a néhány jelenetben, amíg szerepeltek, szintén hozzátettek a sztorihoz. Nagyon vártam a sullusti halálát, rendkívül unszimpatikus benyomást keltett. A rész központjában persze Fennec volt. Nekem nem volt bajom a kinézetével, bár igazat megvallva, a Mandalorian-ban se kedvelem annyira. Azt azért megmutatta, hogy igazi könyörtelen fejvadász, ha kell kihajít a semmibe egy ártatlan civilt a siklójából, vagy habozás nélkül agyonlő két motoros rendőrt. Most már teljesen bizonyossá vált, hogy Omega kiemelten fontos személy az új rezsim számára. Gyanítom, ha csak a 99-es osztag lépett volna le a lány nélkül, ennyi energiát nem fektetnének a felkutatásukba. Egyébként itt is tetszett, hogy Omega rácsodálkozik a hétköznapi dolgokra. Neki a Pantora egyenesen kulturális sokk lehetett, ennyi élőlényt egy helyen még soha nem láthatott. Jó epizód volt, talán nem annyira erős, mint az előző kettő, itt most teljesen az akción volt a hangsúly, az viszont érdekesen és igényesen megcsinálták a készítők, a látvány fantasztikus volt. Hihetetlenül szép sorozat ezt.

Én is kaptam emailt.

Nem csodálom, ő azért az MB1-nél többre hivatott.