Ugrás a kommentre

IndianaAndrisSolo

Fórumtag
  • Összes hozzászólás:

    887
  • Csatlakozott:

  • Utolsó látogatás:

  • Győztes napok:

    3

IndianaAndrisSolo összes hozzászólása

  1. Nagyon tetszik ez az ezredes, a teste egy FX-7 medical droid! Az is tipikusan közepesen az SW-ben elmélyült "rajongók" érve a TLJ ellen, hogy mi ez az összekapcsolás-baromság, pedig ott az OT, ahol Luke és Vader a Birodalom végén tökéletesen kommunikál, és aztán a Jedi fénykardépítős kivágott jelenetében is ez van: Amit megjegyzem, nem tudom, miért vágtak ki, ennél tényleg ez a helyzet, mert egy kiváló jelenet, jobban megteremti a kohéziót a Vader-jelenet és a droidok jelenete között, és epic is, ahogy Luke bekapcsolja a fénykardját. Egyértelműen ennek a setupja az előző film végén Vader és Luke kommunikációja. Nekem nagyon tetszik, hogy Rian talált egy tök jó in-universe lehetőséget arra, hogy két szereplő, akik a film során sokáig nem találkoznak, miközben a kettejük viszonyáról szól a film, mégis konfrontálódni tudnak egymással. És persze egy plusz megfejtendő rejtélyt, egy titkot is teremt maga ez a kapocs is, ami létrejön köztük. Ebből is látszik, micsoda elképesztő rendezői és dramaturgiai érzéke van a csávónak. Ahogy Frank Oz mondta róla: "idegesítően tehetséges" Márpedig Oz nem csak azért hitelt érdemlő, mert Yoda megformálója, hanem mert a világ valaha volt egyik legnagyobb bábszínésze (ha van híres bábfigura a világon Yodán kívül, az a Cookie Monster - na az is ő), és mellette mellékesen filmrendező is, akinek van egy-két zseniális filmje.
  2. Kessel baromira ismert helyszín az SW-ben, in-universe is. Szerintem nagy vaószínűséggel - és a sok OT-karakter jelenléte okán - ez lesz az első Star Wars-film, amiben nem teszi tiszteletét a két droid. Kétlem, hogy még egyszer elsütnének egy olyan cameo-t, mint a Rogue One-ban. Ha ez teljesül, akkor már nem mondható el az, hogy van olyan szereplő, amelyik mindegyik filmben megjelenik.
  3. IndianaAndrisSolo

    Teaser trailer

    Az mindenesetre logikus, hogy a Super Bowl-ra időzítik a trailert. Vagy már addig kijön, de tovább nem várhatnak vele, és az a legjobb apropó lenne.
  4. IndianaAndrisSolo

    A Rebels animációs sorozat

    Amúgy dzséjt, igazad van. Ráférne a Star Wars-ra egy hepiend. Csak én valahogy ezt anno, a VII. rész bemutatása előtt talán pont az új trilógiától vártam volna, nem gondoltam, hogy ennyire az OT főhősök kiírásán lesz a hangsúly. Persze most, főleg a TLJ-vel örülök ennek és tetszik. Azért, tudod, az örök élet fasza, és minden Jedi-nél, aki egyesül az erővel, örülünk is, de mégiscsak akkor abban a pillanatban meghalnak! Ne mondd már, hogy Luke halálakor arra gondoltál, na helló öröklét! Ne mondd már, hogy Luke halálakor nem hatódtál meg! Ezzel az emberi mivoltának valamiképp vége, szurkolni a továbbiakban, mint hősnek, nem lehet neki. De Han, Ackbar és Leia (leelőlegezem neki) a halála után nem lesz szellem. Tkp. ők az SW első igazi főhős halottai, mert: addig olyan szereplők haltak meg, akik Erőszellemmé váltak, vagy lehetett tudni, hogy meg fognak halni (pl. Padmé, Zsivány Egyes), vagy negatív karakterek voltak. Vagy egész egyszerűen abban az adott filmben, amelyikben megjelentek, már el is patkoltak. De ezek olyan karakterek, akik már negyven éve rontják, pontosabban rontották 10 cm-es akciófigura-másolatként a játékboltok, áruházak levegőjét enyhe műanyagillatukkal. És erre rátett egy lapáttal a Rebels is, amikor Maul, Ahsoka sorsáról gondoskodott. Szóval én úgy vagyok a Rebels-karakterekkel, mint Kylo a Tuanul falusiakkal. Vesszenek. (csak Zebet, Vizago-t ne! )
  5. IndianaAndrisSolo

    A Rebels animációs sorozat

    Gregor és Wolffe halálát nem érteném, nem gondolom, hogy nekik egy száluk lenne, amit le kell zárni. Ők csak feltűntek, örültünk nekik, oké. Ha ők nem halnak meg, akkor nem fogjuk azt érezni, hogy miért nincsenek benne az eredeti trilógiában akkor? Ellenben Kananékkal ez a helyzet... Most, hogy a Ghost hivatalosan is ott volt a Scarifon, meg Endornál, azért nagyon furcsa, hogy sem a yavini csatában, sem a Hoth-on, sem az endori csatában nem vett részt (csak persze az Endoron akkor, amikor már vége volt a harcnak). Ne mondják már nekem, hogy a lázadás három legfontosabb csatájánál épp "nem volt ott", miközben Endoron kb. tényleg az volt ott, aki csak tudott... Azt is furcsának találom, hogy Ezra, Kanan sorsával ennyire kegyesek az alkotók, miközben a Star Wars legfontosabb szereplőit nyírják ki ezzel párhuzamosan. Nem mellesleg a Rebels eléggé kevés hangsúlyt rájuk helyezve elbánt Maullal és Ahsokával is. Akik mindketten jóval fontosabb, integráltabb és népszerűbb karakterek az egész Saga-t nézve, mint a Ghost crew bármely tagja. Én most már hozzászoktam, hogy a legkedvesebb SW-figuráim meghalnak. Unfair lenne Obi-Wannal, Qui-Gon-nal, Yodával, Han Solo-val, Luke-kal, Ackbar-ral szemben, ha Kanan-nak és Ezrának megadják a hepiendet, nekik meg nem. Jó, bizonyos értelemben a jedik megkapják a hepiendjüket, mert látják Erőszellemként, hogy a harcuk nem volt hiábavaló, de azért az meg megint más, mint hogy a Ghost Crew boldogan él, míg meg nem hal.
  6. Nem igazán értem Jar Jar Binks gondolatmenetét. Leírod, hogy álmatlan éjszakái voltak J.J. filmjétől (nekem is). Aztán leírod, hogy a VIII. rész nem tetszett, mert új irányt vett a sztori, és nem működött folytatásként. Szóval úgy vártad a VIII. részt, hogy azt vártad, legyen olyan, mint a hetedik, miközben írtad, hogy amúgy attól álmatlan éjszakáid voltak? Ilyen elvárásoknak nem lehet megfelelni, és nem is ez volt az észszerű: az észszerű az volt, hogy Abrams filmjét mindenki megdicsérte, hogy jó nosztalgia, de a következő filmben jöhet az újítás, a merészség. Szerintem azért ennek eleget tett Mellesleg nem győzöm hangsúlyozni, hogy a Birodalom mennyire más hangulatú film volt, mint az ANH, és a maga nemében ugyanúgy tojt az első által felvezetett dolgokra. Pl. az elsőben Obi-Wan azt mondta, hogy egy tanítványa, Darth Vader ölte meg Luke apját. Na aztán meg mi derül ki? Hogy Darth Vader Luke apja! Hát skandalum. Csak ma már annyira kulturális alapvetés lett mindkettő film, hogy szinte elválaszthatatlanok egymástól. De azért a Star Wars tündérmesei optimizmusára egy jókora adag sötét cinizmus volt a Birodalom visszavág. A Sith-ek bosszúja, sokunk nagy kedvence is szerintem azért működött, mert, bár tiszteletben tartotta az előző két sokkal optimistább hangulatú film világát, a sötét témájából adódóan is mert sötét lenni, igen, stílust törni is akár. Mondjuk ott azért is más a helyzet, mert mindhármat Lucas rendezte. De pl. az OT-ben is az már egészen mást jelent, hogy Lucas megmaradt producernek és a sztori kiötlőjének az V.-re, de azért azt már mégiscsak Kershner rendezte. De talán eljön majd az új generáció, akinek már nem csak a hat film fog egységes egésznek tűnni, hanem az új trilógia is, meg a Zsivány is. Mára kiderült, hogy azok a mára minimum ötvenes éveikben járó rajongók, akik talán még a TPM bemutatása idején a keménymagot képviselték, és ki voltak akadva a filmtől, egyedül voltak: a prequeleknek igenis van helyük a Star Wars-ban, érdemes megnézni, hogy egy facebookos SW cuccos adásvételi csoportban milyen elképesztő túlsúlyban vannak a klónok, prequeles jedik, stb. A mostani SW "keménymag" igenis integrálta a prequeleket. És hogy azok akkor régen miért nem tették? Mert egyszerűen a prequelek nem azt a régi élményt adták vissza, amiket szerettek. akkori huszon-harmincéves rajongókként nem tudtak már pl. Jar Jar Binks-szel vagy Darth Maul-lal menni, mert már új figurák voltak, nem gyerekkoruk hősei. Utóbbiakról, meg csak azt látták, hogy más formában tértek vissza a vászonra, és ez is kiakasztotta őket. Máig nem bírom megérteni, hogy hogyan lehet, hogy emberek ki voltak akadva a politika túlsúlyára, miközben tudták, hogy egy olyan filmre ülnek be, ami egy diktatórikus rendszer megszületéséről szól. Ma már könyvet írnak arról, hogy mennyire pontosak a politikai történések a Star Wars-ban, és abban a legfontosabbak a prequelek, ma már egy tévéinterjúban Réz András elismeri, hogy mikor újranézte a prequeleket a hetedik rész előtt, igenis élvezte, és sajnálja, hogy ilyen nagy elutasítást kaptak, köztük pl. az ő részéről is. Most ugyanez játszódik le a TLJ kapcsán. Hogy miért? Mert most kaptuk meg az új trilógiát. Most volt elhagyva az a nézőcsalogató nosztalgia, amibe a hetedik csomagolva volt, és most vett új irányt a történet. Most sokan abból a generációból, akik már GL hat filmjén nőttek fel, átverve érzik magukat. Azok pláne, akiknek már a prequelek sem tetszettek. Az az igazság, hogy szerintem az a gyereklelkűség veszett ki belőlük, ami még előjön, ha megnézik azokat a részeket, amiken felnőttek, de eltaszítja őket az újabb film, mert annak valahogyan meg kell döntenie az általuk elképzelt, a korábbi részek alapján összerakott képet. Ezzel szemben ott van az unokaöcsém, aki most kilenc éves. Az A New Hope vágója azt mondta, hogy akkor működik a Csillagok háborúja, hogyha a nézők, amikor megjelenik Han Solo a végén a Falconnal, és megmenti Luke-ot, üdvrivalgásban törnek ki. Ebben a filmben ugyanilyen pillanat, amikor Luke megjelenik a végén a Craiten. Valódi mozivarázs. A kisgyereknek elképesztően működött. Mellesleg pont erről szól a TLJ zárójelenete, hogy mit jelent ez a gyerekeknek és gyerekeklelkű felnőtteknek, akik seprűkkel a kezükben képzelték magukat Luke Skywalkernek. A Zsivány pedig pont azoknak a dogmatikus rajongóknak okozott nagy örömöt, és megértem, hogy miért. Egyrészt a dárkosabb, háborús hangulat, ami egyébként szerintem az eredeti trilógiától is idegen, illeszkedik a felnőtt világnézethez. A figurák, akik visszatérnek, pontosan úgy térnek vissza, ahogy az emlékeikben, emlékezetesek, de nem is viszi őket a történet új irányba. Az új figurák jópofák, de nem zavarnak sok vizet, mert van hatalmas realisztikus űrcsata, Tarkin, Vader, új, iszonyatosan cool rohamosztagosok, és az egész film megnézése során nem is támad máshoz kedve az embernek, minthogy leemelje a polcáról azt a régi filmet, ami megszerettette vele ezt a galaxist. És ez nem baj. Sőt, tényleg zseniálisan tette ezt a Zsivány Egyes. De a sorfilmek nem tehetik ezt. A Star Wars-nak folytatódnia kell, és nagyon remélem, hogy ezután is új irányba tart, és J.J. is tanult a hibáiból, és nem figyel oda a TLJ-t ért támadásokra, és egy innovatív, meglepő, szép befejezést ad a Skywalker saga-nak. Persze tisztelet a kivételnek, azoknak, akik most is kellően gyereklelkűek és befogadóak ahhoz, hogy az új SW-filmeket értékelni tudják!
  7. Ez szokott lenni az egyik fő érv, hogy miért "szaralásztdzsedii" (ami nonszensz). Amikor Obi-Wan Kenobi eltűnik, csak a barna köpenye marad utána. Yoda is úgy tűnik el, hogy csak a takarója (ami egy retcon óta Qui-Gon Jinn köpenye) marad utána. Ergo: a ruházatuk is velük együtt tűnt el, csak a köpeny maradt hátra. Luke-kal is ez a helyzet. Hátramarad valami szimbolikus lenyomat belőlük, ez a Jedi köpeny, és ennyi. Ha az nem zavart senkit, hogy miért nem koppan Yoda ágyán a nyaklánca, akkor az se zavarjon senkit, hogy Luke robotkeze vele együtt tűnik el.
  8. Mondjuk azért, mert talán nem volt ott? A múltban meg még nyilván nem volt semmi Kylo számláján, amikor Ben magukra omlasztja a jedi kunyhót. Csak akkor, amikor Luke előjön a törmelékből, de akkor már Kylo árkon-bokron túl van. Mellesleg sokkal nagyformátumúbb, epikusabb és vagányabb, hogy projektálta magát. Lehet, hogy Kylo-val bírt volna egy fénykardpárbajban (elvégre projekcióként is el tudott hajolni előle, és még csak a kardok sem találkoztak - mondjuk nem is tudtak volna, ráadásul egy résszel korábban a tapasztalatlan Rey nyomta le Kylo-t), de szerintem a lépegetők lézerágyúinak ekkora össztüzét nem tudta volna hárítani. Azért ez nem olyan, mint amikor Kylo megállítja Poe lövedékét. És tényleg, ettől lett legenda, hogy egyedül kiállt, és a gyerekek mesélik a történetét, ezzel ténylegesen lángra lobbantotta a lázadás szikráját.
  9. IndianaAndrisSolo

    Canto Bight

    Nekem nagyon tetszett Canto Bight. Amúgy a zenére nem értem, miért mondják, hogy SW-idegen. Konkrétan a Mos Eisley Cantina hangzásvilága teljesen, ráadásul ezt is Williams írta a Mos Eisley Cantinától igencsak eltérő zenéjű Maz kastélyában hallható Jabba Flow-val és a Jedi Rocks-szal ellentétben (és a Lapti Neket sem Williams szerezte, hanem a fia). Szóval mindenhogyan számomra ez a legkantinásabb zene Mos Eisley óta, és szerintem tök jó, hogy az újító képekhez, világhoz, vadiúj fajokhoz egy ismert hangzásvilág társul. Annyiban nem Star Wars-os, hogy nem koszos, hanem csilli-villi. De ilyen már volt pl. a szenátusban, operaházban a prequelekben. Az kár, hogy kimaradt a gőzfürdő (spa), stb, ott vicces figurák voltak az enciklopédia szerint. De egyszerűen annyira hosszú, epikus, nagy film, hogy nem bírt volna el többet Canto Bightból. Szerencsére majd a blurayre felkerülhet, ahol végre nem olyan béna kivágott jelenetek lesznek, mint a hósiklós üldözés a TFA-ban. És hogy milyen űrlények a Star Wars-osak? Ez relatív. Alapvetően nincs recept. De szerintem kétféle van: vannak a vagányul kinéző, "cool" űrlények és vannak a nagyon bizarr, groteszkek. Nagyon kevés esetben a kettő ötvözete igaz. Szerintem a TLJ-ben nem voltak az előbbiből, amiből azért voltak a TFA-ban (pl. Sidon Ithano), és a Rogue One-ban (Edrio, Moroff) is.
  10. Edrio Two Tubes nekem is a kedvencem!!! Most Benthic szerepel a Marvel Star Wars képregénysorozat legújabb arcjában, ami az Ashes of Jedha címet viseli. Sajna kiderül, hogy Edrio nem él már addigra. És Raddus sem, szóval a két figura, akinek bizonytalan a halála a film alapján, sajnos a többi szereplő sorsára jutott. Pedig annyira bíztam benne, hogy nem! Amúgy nem tudom, hogy emlékeztek-e a magyarul megjelent Birodalom képregényre, annak is a Cselszövés c. sztorijára (magyar Semic SW képregény 36-37. szám), amiben volt Trachta, egy birodalmi nagy moff (amúgy szerepel a Darth Vader and the Ghost Prisonben is!), és nekem baromira ő jutott eszembe Edrio-ról, hasonlóan festenek.
  11. Én őket várom: - Lando cameo, de ne öljék meg. Csak egy frappáns jelenet legyen és ennyi, és ne legyen Finn a fia (Abramsnél komolyan tartok ettől) - Maz, Unkar Plutt vagy DJ visszatérése, legalább kettő a háromból legyen! - a saga gyönyörű befejezését, lepjen meg, de azért ezt ne azzal akarja elérni, hogy ilyen trónok harcásan hullanak a fontos szereplők. - Bár epic lezárás, azért legyen ismét egy-két új karakter, valami jópofa űrlénynek örülnék! - LUKE ERŐ-SZELLEM! - jó lenne, ha kicsit más lenne, mint a VIII-ban, akkor talán ez elhallgattatná a hülye rajongókat, akiknek nem tetszett az eddigi legemberibb, legvagányabb Luke Skywalker. Lehetne, hogy Erő-szellemként úgy néz ki, mint a projekciója a Craiten. - Hux egy ponton árulja el Kylo-t - ne haljon meg Chewie, C-3PO, R2-D2 (egy ötlet: - C-3PO esetleg ismét elmesélhetné a történetet egy ponton, mint a RotJ-ban az ewokoknak - bár lehet, hogy nem kéne ennyire megidézni a régieket, ink legyen ÚJ, meglepő a film) - klasszikus űrlényeket - legalább ebben a részben! ebben az egy részben! Egy twi'leket vagy rodiait a háttérben, és már boldog vagyok. Ha már kilenc rész lezárása akar lenni. - Leia sztorijának nem izzadságszagú lezárását. Lövésem nincs, hogy oldják meg, a CGI figurától rögtön elzárkóztak... Nem lennék a helyükben. - mivel már nem maradt legacy-karakter, azért a maradék hármat használják (most Nien Nunbot annyira nem számolom). C-3PO és R2-D2 újra együtt vannak, én tuti, hogy elvinném őket egy "kalandra", mehetnének a főhősökkel, ahol jópofán szerencsétlenkedhetnének, ahogy a régiekben. Amit nem várok: Anakin és Obi-Wan erőszellemeket. Mit adnának hozzá a sztorihoz? Senki sem ismeri őket az élő szereplők közül. Rian azért sem akarta őket használni, mert öreg Ben Kenobi CGI-t nem akart létrehozni, a fiatal Anakinnal és Obi-Wannal nincs viszonya Luke-nak sem, akkor Rey-nek, esetleg Kylo-nak miért lenne? Kylo-nak még egészen el tudom képzelni, hogy megjelenne Anakin, elvégre Kylo egyfajta példaképnek tekinti Vadert. De aztán megpróbálja jobb belátásra bírni? Szerintem Kylo-t nem egy Erőszellem fogja meggyőzni. Arról nem is beszélve, hogy J.J. szerintem idegenkedik az olyantól, ami a "rajongók" vonyítását váltaná ki, egy fiatal Hayden Christensen szerepében. De Yodát sem várom, az egyik legkedvesebb figura számomra, elképesztően boldog voltam, amikor megjelent a VIII.-ban, de ennyi elég volt, Luke-nak a döntésében jó segítség tudott lenni, de az újabb szereplőkkel nincs viszonya neki sem. A RotJ végén nagyon jól működött, ahogy állt ott a három Erőszellem, így kvázi ez őket is megnyugvással tölti el, hogy sikerült a harcuk, mind látják az "új világrend" eljövetelét. De itt engem lehet, hogy jobban zavarna, ha ők ott állnának Luke mellett, miközben ugye pl. Han Solo nyilván kimarad, ami viszont számomra furcsa hatást kelt, mert neki azért ehhez a sztorihoz több a kötődése, mint Anakin-nak, Obi-Wannak. Sőt, Leia is kimarad, hiszen nem gondolom, hogy másképp lenne a lezárása, mint hogy vagy a két film közt, vagy a film elején meghal. Nem hiszem, hogy azt mondanák, hogy most otthon maradt. Na az lenne a leginkább izzadságszagú. És Leiából, bár Erőhasználó, tuti nem lesz Erőszellem. Két bolygónak nagyon örülnék: Coruscant, Tatooine. Nem hiszem, hogy lesz bármelyik is. Az utóbbi lehetne úgy, hogy Rey elmegy Tatooine-ra, hogy megismerje Luke eredetét, úgy, ahogy láttuk Luke visszatérését a Tatooine-ra a Marvel SW képregényben, hogy megtudja, ki volt valójában Obi-Wan. De nem hiszem hogy lesz. Tatooine nagy debütálását majd a Kenobi-filmben csodálhatjuk meg Amúgy én a VIII. rész végét is úgy értelmeztem, hogy az ikernapokat Luke a halála pillanatában látomásszerűen látja, szóval nekem az olyan volt, mintha visszajönne a Tatooine. Mint kiderült a képes útmutatóból, tényleg két napja van az Ahch-To-nak. Szerintem az új filmre tuti, hogy Reynek vagy lesz egy új fénykardja, vagy a Skywalker-fénykardot megcsinálja. Ahogy Leia azt mondja, hogy "we got everything we need", és egy gesztust tesz Rey kezei felé és benne a széttört kardra, ez számomra erre (is) utal. Az is lehet, hogy a kristályt felhasználja egy új kék kardhoz.
  12. én pont a VIII-on éreztem azt, hogy na, ez a film tényleg olyan, mintha következne az első hatból, de egyben le is zárja az ilyen szálait...
  13. Pl. a Jedha felrobbantása (amikor Krennic kiadja a tűzparancsot, közben Galen mondja a beszédét) az zseniálisan van megvágva, és azt még az elejéhez sorolnám. Ahogy a westernes nyitójelenet is remek. Szerintem ki van maxolva a film vágása. Az elejében az a furcsa, hogy sok szál exponálódik párhuzamosan, ettől széttöredezetté válik a cselekmény, nincs meg az a linearitás, ami a legtöbb SW-filmben (hogy egy szereplőre minimum utalnak, és úgy kerülünk át az ő szálára, de inkább beexponálódik egy másik karakter szálán). Nagyon sok szereplőt mutat be, és az expozíciók igazság szerint nem mind igazán emlékezetesek. Ha kellett volna valamit változtatni a RO-n az az, hogy legalább egy fontos szereplőt fájó szívvel de ki lehetett volna húzni a forgatókönyvfejlesztés során. Talán durván hangzik, amit mondok, de egyszerűen egy film nem bír el ennyi új exponált szereplőt, és akkor több idő lett volna a többi figurára. A kiírt szereplőt meg akár felhasználhatták volna más sztoriban. Főleg, hogy a RO helyzete más, mint egy sorfilmé, mert ez a sok figura talán nem is lenne fura, ha tudnám, hogy az adott figurák története folytatódik a kövi részben, ahol ezt kibonthatják, de ugye tudjuk, mi lett a sorsuk. Ha nagyon szőrösszívű vagyok, és ki kell emelnem, akik igazán emlékezetesek voltak a RO-ból, akkor az K-2SO, Krennic, Chirrut, meg emellett érdekes volt Saw és Galen szála és Jyn viszonya hozzájuk, de ők már inkább tűnnek Maz, vagy DJ-szerűen epizódszereplőknek, ők nem részei a "csapatnak", és nem is fő antagonizmusok, tehát ezeket a figurákat elbírta így a film, ahogy voltak. A szereplőkurtításokon, szereplők funkcióinak összevonásán Cassian, Baze és Bodhi környékén keresgéltem volna. Az ilyen mindig fájó egy könyv megírásakor, és pl. ezeket a figurákat is nagyon-nagyon csípem. De ezt most úgy mondom, hogy csak fantáziálok, és imádom a Rogue One-t, elképesztően jónak tartom, szóval ne kövezzetek meg! OFF vége, bocsi, azért ez nem az a topic.
  14. Meg az a jelenet is, amikor Rey megérzi, mi az az Erő, és elmondja Luke-nak, majd Luke erre válaszul azt mondja, hogy ez a lecke lényege, hogy az Erő nem valami, amit csak a Jedik birtokolnak. Amúgy az, hogy Luke elvágta magát az Erőtől úgy hangzik, mint valami kasztrálás, elköttetés Én úgy értelmezem, hogy Luke nem használja az Erőt, és nincs jelen az "Erőben", hogy telepatikusan Leia megérezze, vagy Snoke vagy Kylo. De mivel a filmben látjuk, hogy ez nem egy végérvényes állapot, attól a ponttól kezdve, hogy újra kiterjeszti érzékelését az Erőben, és megérzi Leiát (és vice versa), ismét jelen van. Szóval ez azért mégsem olyan, mint a kasztráció, nem végérvényes tevékenység. Ezért is gondolom azt, hogy éppen ezért egyszerűen csak nem használja, és azt a telepátiát sem használja, ami a legtöbb Erőhasználónál akár még nem is tudatos, mégis megvan (Leia, a fiatal Luke, stb.). És ne feledjük, hogy Rey nincs tisztában a fogalmakkal. Öt perccel azelőtt még azt mondta, hogy az Erő arra való, hogy köveket reptessünk. Ehhez képest ott az "elvágta magát az Erőtől" frázist használja, pedig csak annyit érezhetett, hogy Luke nincs jelen. Amúgy én még azt is el tudom képzelni, hogy Palpatine is hasonló technikát alkalmazott amikor Jedik jelenlétében volt, ezért nem érezhették meg őt az Erőben. Szerintem kancellárként nem feltétlenül kellett Erőt használni, anélkül is, a személyiségéből adódóan is megnyerő, szuggesztív, manipulátor.
  15. pb, ahogy írtam, én elsősorban rettenetesen örültem, hogy így következett be minden a Last Jedi-ben, és bízom benne, hogy Snoke-ról egy szó sem esik majd a IX.-ben, ahogy Rey szüleiről sem derül ki más, mint ami a TLJ-ben. Ezeket csak teoretikusan írtam, minden lehetőséget végiggondolva a filmesek, in-universe és a rajongói reakciók kontextusában is vizsgálva az egész Snoke-eredet kérdést. Azt sem tudhatjuk, hogy J.J. valójában hogy viszonyul a VIII.-hoz, és lehet, hogy iszonyúan tetszett neki, és ezt őszintén mondja, de attól még ő más irányba kanyaríthatja, és az sem feltétlenül jelent valamit, hogy ő producer volt. Még egy dolog: a Star Wars klasszikus hat részében tényleg Palpatine legyőzése és a Birodalom megdöntése a lényeg, erre fut ki az egész. Valahol a Star Wars új trilógiája ebben a kontextusban erőltetetten hat: most akkor jön egy másik rejtélyes gonosz, Snoke, akit le kell győzni. Ha csak erről lenne szó, akkor ez klisés lenne, ráadásul felveti a kérdést, hogy hol a vége a jók és rosszak harcának? Mi az a kapocs, ami összeköti az új trilógiával az eddigieket, narratív szempontból? Szerintem az nagyon kevés lenne, hogy megjelennek öregen az eredeti trilógia hősei, és létrejön egy stafétaátadás. Azt gondolom, hogy ez a kapocs az örökös Skywalker családi átok, aminek csak a Skywalkerek végső eltűnése adhat lezárást. Ahogy az eredeti trilógiának a főhőse Luke Skywalker, és ahogy a prequelek kontextusában a hat film főszereplőjének talán inkább már Anakin Skywalker-Darth Vader figurája tűnik, felülírták, hogy ki az, aki körül az egész forog, és talán így fog hatni az új trilógia is az eddigiekre. (ahogy az eredeti trilógia átfogó íve is más, mint az ANH-é) Ugyanúgy, ahogy a prequelek újradefiniálták az eredeti hat film főhősét, úgy az új trilógia is talán új kontextusba helyezi az egész SW-sagát. Szerintem itt már nem a gonoszok elnyomó birodalmának megdöntése a cél elsősorban, hanem egy többgenerációs családregény ez, amely, bár rendkívüli emberekből áll, és van köztük olyan, aki feddhetetlen, és olyan is, aki megjavíthatatlan bűnöket követett el, tulajdonképpen bukásra van ítélve. Szerintem ez az egész arról szól, így, most nyolc film kontextusában, és következtetve Leia és Kylo IX. részbeli halálára, ami nagyon valószínű, és hacsak nem derül ki Rey-ről, hogy Skywalker (aminek a TLJ okán kevés a valószínűsége), akkor ez az egész ennek a családnak az elbukásáról szól. A semmiből való megjelenésétől a család legutolsó tagjainak a haláláig. Megjelentek, megváltoztatták a galaxist, maradandó nyomot hagytak benne, aztán eltűntek. És ennek a kontextusában Snoke-nak valóban nincs szerepe, és érzelmileg is sokkal fontosabb, hogy Kylo áll a sötét oldal élén az egész lezárására ráfordulva.
  16. Az is fura, hogy a prequel-haterek egyik fő érve az, hogy hátnyemkelltudni hogy lett Vader, hogy lett Boba Fett, hogy lett Palpatine, stb., mert jó a jótékony homály. Egyfelől ebben van annyi igazság, hogy a jótékony homály jó, mondjuk a prequelek jobbak, Snoke-nál viszont meg most éppen rengeteg rajongó követel infókat az eredetéről. Szerintem onnantól kezdve, hogy Snoke halott, ilyen szánalmasan jelentéktelenül, onnantól kezdve értem, hogy ő csak egy katalizátor Kylo hatalomra törésére. Az eredeti trilógiában sem Palpatine kiléte a fontos, a főellenség továbbra is Darth Vader. A lényeg az, hogy Palpatine, aki az abszolút, szélsőséges gonosz, a szinte indokolatlan gonosz (hiszen nem tudjuk, mi sodorta oda, mint Vadert, még a prequelekből sem, elfogadjuk, hogy hataloméhes, és kb. maga a sátán), az a szerepe, hogy Vader tudjon valakihez képest megtérnie, valakivel szemben fel tudja áldozni magát, és visszatérhessen a jó oldalra. Ami persze egy lélektani szinten az, hogy Vadernek maga mögött kell hagyni a Vader-személyiséget, le kell győzni a saját szolgaiságát, megtörtségét, tehetetlenségét, és meg kell mentenie az egyetlen embert, aki fontos számára, aki persze teljesen evidens, hogy nem Palpatine. Persze aztán a prequelekből Palpatine múltját némileg megtudjuk, látjuk eltorzulását, hatalomra kerülését. Integráltabb és fontosabb szereplője a saga-nak, mint Snoke, és ebben Snoke egyértelműen szándékolt és átgondolt és bravúros halála is szerepet játszik. De akkor is Palpatine lenne a nyerő, ha Snoke a IX. végén purcanna ki. Egyszerűen Palpatine története sokkal kerekebb, és Snoke csak egy "második Halálcsillag", sőt, csak egy Starkiller Base lenne Palpatine-hoz, az "első Halálcsillaghoz" képest. Nagyobb, látványosabb, de nem jobb, nem ikonikusabb. Így, a TLJ felénél bekövetkező halálával viszont nekem más némileg, legalábbis a szerepe, a saga-ban elfoglalt helye. Itt ugyanígy Snoke az abszolút gonosz, akinek a motivációja Palpatine-éhoz hasonlóan homályba vész. "Vannak, akik egész egyszerűen csak lángba akarják borítani a világot" - ahogy Alfred mondja a Dark Knight-ban. De persze tehetik a sith-ek vallási fanatizmusból is, ha úgy nézzük, hogy a sith-ek az erőhasználó vallások radikálisai, feltételezhetjük, hogy Palpatine egy gyerekkorától agymosott figura, vagy az élete egy pontjától megtört és zsarolt személy, mint Vader (most ne vegyük figyelembe az EU-t, pláne a Legends-et, szerintem jó megfejtés, ami a Plagueis-könyvben van, ott az előbbi igazolódik, van egy rosszindulatú gyerek, aki rossz kezekbe kerül, és rossz irányba nevelik, fanatizálódik). Azt nem tudjuk, hogy Snoke gondolkodásmódja mennyire nyugszik vallási alapon. Azért némileg kijön, hogy, bár az enciklopédia szerint sem sith, mégis láthatóan tőlük származtatja magát, ami igaz egyrészt az Első Rend teljes birodalmi-utánérzet uniformizáltságára, másrészt a színpadias mondataira: "azt hittem, egy új Vadert találok meg benned", stb. Mindkettejük teste eltorzult a hatalomért való sóvárgásuk következtében. De ami drasztikus különbség: Snoke ismét az abszolút gonosz, de ő nem az a pont, akihez képest, akinek legyőzésével Kylo meg tud térni a világos oldalra, és megváltja a lelkét, hanem az, aki egy ugródeszka Kylo mélyrepülésében a sötét oldal felé. Innen már Kylo-nak nincs visszaút, mivel már ő van abban a pozícióban, mint Snoke és Palpatine korábban. Az abszolút gonosz helyén éppen egy sodródó, őrlődő, bizonytalan figura áll. Szerintem talán még veszélyesebb ez, mint egy Snoke vagy egy Palpatine. Sokkal kiszámíthatatlanabb, időzített bomba, ráadásul a főhőseinkre is sokkal veszélyesebb, mert érzelmileg involvált, személyes viszonya van velük, amit persze legszívesebben eltörölne. Palpatine-nak egy Han Solo vagy Leia vagy Padmé a történetek során senkik voltak, max. politikai cselszövések és zsarolás szintjén voltak érdekesek. Kylo, ha szembetalálkozik Finn-nel, Poe-val, Chewie-val, a Falconnal, a droidokkal, mind komoly veszélyben érezhetik magukat. Érdekes helyzet állt most elő. Andy Serkis a mostani interjúkban sem fedi fel Snoke "kilétét", eredetét, és szerintem nem is fog kijönni egy, az eredetsztoriját firtató könyv a IX. rész bemutatója előtt. De én így vagyok vele: ha Snoke nem jön már vissza és végérvényesen halott, akkor nem volt fontos, senki volt, nem volt meg az a nagyformátumúsága, mint Palpatine-nak, és csak egy ugródeszka volt Kylo hatalomra törésére, ami azért egy nagyon új helyzet, és olyan, amit nem láthattunk a Star Wars-ban. Egy sötét oldalon álló Skywalker politikai tényező: ez az, ami Vader sosem tudott lenni, és - bár Kylo egyértelműen nem az a magabiztos, méltóságteljes, kiegyensúlyozott sötét oldali erőhasználó, mint Vader volt "fénykorában" - ebben az egyben túlszárnyalta nagyapját a sötét oldali tevékenységben. De! Ha esetleg Snoke valamiképp visszatérne váratlan módon a IX. részben, akkor az meg olyan hangsúlyos lesz, és hirtelen olyan aránytalanul nagy hatalmat jelent majd ez a számára, hogy azt akkor az a film tuti, hogy meg fogja magyarázni, és akkor a múltjából is biztosan elővesz egy-két magyarázatot. Ugye felmerült egy-két pletyka, hogyha Luke projekció volt, akkor Snoke is meg tudhatta csinálni. Ha a filmkészítés szempontját nézzük, akkor 100%-ig azt mondanám, hogy Rian Johnson úgy folytatná, hogy Snoke nem halt meg, láthatóan tetszik neki ez az új status quo, amit megtalált (nekem is baromira!), de mivel a következő film J.J. kezében van, így nem tudhatjuk, elvégre Snoke valamiképp J.J. karaktere, simán lehet, hogy tök más sorsot szánt neki, és lehet, hogy azt a vonalat fogja előnyben részesíteni, és visszahozza a IX. részben. Persze akkor már eleve felmerülne, hogy Snoke gyakorlatilag kinyírhatatlan, irreális hatalmat jelentene az Snoke számára. Az is lehet, hogy a rajongói visszajelzéseket is figyelembe veszi, ami sajnos ott sincs kizárva, hogy Rey szülei senkik, hiszen kiderülhet a következő filmben, hogy Kylo hazudott (ahogy a Jedi visszatér erősítette meg anno a nézőket abban, hogy Vader Luke apja - addig hazugságnak is tűnhetett). Ugyanakkor azt gondolom, hogy J.J. részéről nagyon nagyon nem lenne elegáns filmes gesztus, ha a Last Jedi mindkét nagy fordulatát visszavonná. Közülük max. egyet tehet meg, ha fanservice-kedni akar, de ha igazán tökös, akkor Johnson új status quo-ját használja, és még jobban megkavarja, hogy új és izgalmas lezárást kapjon a saga.
  17. IndianaAndrisSolo

    A Rebels animációs sorozat

    Elég valószínű abból a szempontból, amit írsz, hogy eddig ez az évad nagyon nem tendál afelé, hogy egy olyan lezárást kapjunk, amiben elhullik a Ghost Crew nagy része. Viszont kicsit bénácskának tartom, hogy egy ilyen megúszós befejezést adnak. Miközben a filmekben éppen olyan karakterek hullnak el, mint Luke, Han, vagy Ackbar admirális, (a Zsivány Egyes bátor befejezéséről nem is beszélve) addig a Rebels annyit nem mert meglépni az évadnyitóban, hogy Sabine családját kiírja, pedig azt érzelmileg még fel is építi, és azért az egy jó érzelmi áthangolódást jelentett volna a sötétnek és epikusnak ígért záró évadra. Mault pedig közben simán kiírták, Ahsokával sem bántak kegyesen, mégha most vissza is vonják az ő kétes befejezését, azért a nagyon várt második évadban eléggé alulhasznált volt a karaktere számomra. Ha erről van szó, akkor lényegében ugyanazt csinálja meg Filoni, mint a TCW-vel: úgy csukja be a kinyitott kapukat, hogy igazán nem, Ahsoka is csak "máshol volt" a Sith-ek bosszújában, itt meg Kanan és Ezra éppen elvesznek az eredeti trilógiára időzítve. Én nem bánom, hogy a szereplők története nem a halálukkal fejeződik be, de azért Kanan és Ezra eltüntetésének lehetne drámaibb módja is. Persze minden, amit leírtam, teoretikus, meglátjuk, mi sül ki belőle! Kíváncsian várom.
  18. IndianaAndrisSolo

    Filmek

    Nem akarok eldicsekedni, de az a helyzet (na jó, mégis el fogok, de remélem, tetszik majd nektek, amit mesélek), hogy történetesen az a katona ezen a képen, amelyik balra áll Mendelsohn-tól, és kicsit jobban, egész alakosan látszódik (szóval nem csak az a két háttérben levő fej), és akinek olyan a számszeríja, mint egy gépfegyver, az történetesen én vagyok Eleve elég szürreális volt, hogy két napot is statisztálhattam benne, persze a Blade Runnerbe akartam bekerülni eredetileg (azért regisztráltam annál a castingcégnél, amelyikről tudtam, hogy a BR 2049 statisztálását szervezi), de amikor kiderült számomra, hogy amire végül behívtak, abban szerepet kap MENDELSOHN, akkor hihetetlenül belelkesedtem!!!! Az Etyekre tartó buszúton végig az Imperial Suite-ot hallgattam a Rogue One albumáról Aztán szép lassan realizáltam, hogy ezek az uniformizált katonák, akiket csak "crossman"-eknek neveztek a forgatáson, valójában a Nottinghami Seriff emberei, amely szerepet történetesen éppen a jó öreg Krennic igazgató alakított. A többi statiszta persze nem jött különösebben lázba, de én innentől kezdve már mindenre kapható voltam, és végig úgy próbáltam helyezkedni, hogy minél közelebb legyek hozzá, valóságos csoda volt ez az egész. Éppen kerestek néhány crossman-t, aki az etyeki díszlet felső részén, egy erkélyen játszódó jelenetben (ahol később Mendelsohn mondott egy igazi köpködős, akcentusos Krennices beszédet, miközben a nép lentől figyelte és valami "vének tanácsa" szerű, akik körülölelték Mendelsohnt, egy szavazást bonyolítottak le egymás közt) ácsorogna, és én persze rögtön ugrottam. Ennél jobb lóra nem is fogadhattam volna, mondjuk segítségemre volt a fénydublőr, aki félelmetesen úgy nézett ki, mint Mendelsohn (elsőre azt hittem messziről, hogy őt látom), pedig egy tök hétköznapi magyar faszi volt. Így persze hozzá közel álltam, amíg fényt, meg a kamerát próbálták, mert lehetett számítani rá, hogy őt egyszer elküldik, és a helyére küldik Mendelsohnt. Beszélgettem a csávóval, megerősítette, hogy ő a fénydublőr, beszélgettünk filmekről, mondta, hogy volt egy horvátországi forgatás a Robin Hoodból, oda is elvitték őt, valamint hogy mindig más úton kell elmennie a set-ből, mint amelyik úton Mendelsohn előjön, tehát ügyelnie kell, hogy ne találkozzanak, mert Mendelsohn-t furcsa módon megzavarja ez. Meg tudom érteni, egy baromi jellegzetes arcú színész, és zavarhatja őt, hogy van még egy nagyon hasonló ember, mint ő (a legközelebbi forgatáson, amikor újra hívtak, már nem láttam ezt a fickót :/ ) Na, de ekkor jött az igazi örömmámor, ami néhol átcsapott komoly rettegésbe! Megjelent Mendelsohn, eleve tökre meglepődtem, mert az egész szerkója rettenetesen emlékeztetett Krennic-ére, a mi szerelésünk meg a Death Trooper-ekre. Azt kérték tőlünk, hogy az erkély legszélén álljunk, amíg Mendelsohn mondja a beszédét. Ebben a jelenetben tehát a filmen, ahol ő egy jelentőségteljes monologot mond arról, hogy Robin Hood (ahogy ő nevezte Robin of Loxley) eltűnt, nem fog visszajönni, és lejátszódott egy szavazás, ami nem értettem pontosan, mire vonatkozik, mert azt nem mondták el a jelenetben. Én az előtte közvetlenül az erkélyen álló két crossman közül a bal oldali leszek, a kameraképen tehát jobb oldalon leszek látható. Mivel elég nagy tériszonyom van, és az Erkély szélére szorított a statkó-koordinátor, azzal a paranccsal, hogy nem szabad egy kicsit sem megmozdulnunk, eléggé bepánikoltam, főleg, hogy alig láttam ki ebből a sisakból, nem láttam magam elé, csak a tömeget láttam, meg a kránon (darun) mozgó kamerát, ami vett minket. Közben ez az ember mondta a beszédét, látszott, hogy baromi profin, mindent beleadva mondja, kb. mint egy III. Richárd nyitó-monológot, és persze tudtam, hogy ott ez a nagy stáb, előttem pedig a tömeg, akik sokkal lejjebb voltak, és olyan volt az egész, mint egy szürreális álom, ahol lebegek a semmiben egy barominehéz páncélban, miközben Ben Mendelsohn köpködő-zseniális monologját hallom a fejemben. Konkrétan szerintem zsibbadt az egész testem, persze nem mertem megmozdulni. Annyira borzalmasan nagy felelősséget éreztem, ráadásul ott állt fél méterre tőlem egy ember, akit nem csak, hogy nagyra tartok, de a Zsivány miatt egyenesen imádok. Az első néhány take-et átvészeltem úgy-ahogy, aztán Mendelsohn elment egy rövidebb időre, a kamerákat állítgatták, a statisztéria viszont maradt a helyén. Otthagyta az ásványvizét a földön, amikor pedig visszajött, akkor a másik crossman mondta neki, hogy vigyáztunk a vizére, ezt vette, és ekkor még nem kezdődött el a forgatás, még ment a pöcsölés, de ő már ott ácsorgott, a másik srác szóba elegyedett vele, és akkor nem bírtam megállni, én is odamentem, legyűrve minden önbizalomhiányom. A srác persze éppen a Star Wars-ról kérdezte, miből másból is ismernék (pedig volt más jó filmje is), és akkor már én is beszálltam. Mondtam neki, hogy igazság szerint már láttam őt egyszer élőben, nem egészen egy évvel korábban a londoni Celebration-ön, amikor Krennic-ként felöltözve lépett be a terembe. Bár láttam már korábban Celebration-ös közvetítéseket, azért ott az első napon nagyon szíven ütött az, hogy bejött a Rogue One teljes stábja, főleg úgy, hogy Mendelsohn Krennic-ként. Akkor az éjszaka közepén, éjjel négykor indultam az Excel Convention Centerbe, hogy szerezzek karszalagot az előadásra, és hihetetlenül nagy payoff volt ez számomra, ahogy ültem az ötödik sorban, és bejött a két death trooperrel az oldalán. Amikor ezt mondtam neki, akkor őszintén megörült, mondta, hogy nagyon élvezte a Zsivány forgatását, és az ő ötlete volt az, hogy milyen poén lenne, ha Krennic-ként menne be, meglepve ezzel a rajongókat. Akkor persze nagy volt az ováció, de tényleg félve kérdezte meg tőlem, hogy akkor ugye ez tényleg egy jó ötlet volt-e? Mondtam, hogy hát hogy a fenébe ne! Ráadásul, mivel ez a Robin Hood forgatás a film bemutatója utáni tavasszal volt, külön öröm volt, hogy már imádtam a filmet önmagáért is, és benne Krennicet is. És ezután baromi kedvesen azt mondta, hogy na akkor most mi vagyunk az ő "Medieval Death Trooper"-ei (jólájka medieva def csúpá). Ez volt számomra a nap csúcspontja. Death Trooper-nek nevezett Krennic igazgató. Persze a következő néhány felvételnél még inkább kerülgetett a pánikroham. Ezután nem is gondoltam, hogy ezt bármi is überelheti, amúgy tényleg nem is überelte már semmi, de egy nagyon kedves barátom, akivel együtt regisztráltunk az opencasting-nál, ő is bekerült pár napra, ő is látta Mendelsohnt, sőt, mint egy quest, dumálni is akart vele, hogy nehogy már csak nekem legyen jó Sikerült neki is, aztán nagy örömünkre kb. két héttel az első napom után mindkettőnket behívtak, mindkettőnket crossman-nek ismét, és persze megint a fénydublőrhöz közelítettünk (aki itt már egy, Mendelsohnra egyáltalán nem hasonlító, de hasonló szürkés ruhát viselő srác volt). Megint jött Mendelsohn, de ezen a napon már nehezebben volt megközelíthető, amúgy is eléggé akciódús jelenet volt, ekkor egy molotovkoktél-szerű bombát dobnak rá (Jamie Dornan dobja), rajtunk keresztül, és a fotó, ami felkerült a netre éppen ezen a bejárat-szerű részén készült az etyeki set-nek. Pedig ekkorra már nagyon készültem: a csizmámban három különböző, jól letesztelt filctoll, és négy fotó rejtőzött Krennicről, de sajnos ezek aláírás nélkül maradtak. Szóval ezen a napon készült a fotó, amikor éppen a mögé hulló bomba felé kapja a fejét (de lehet, hogy nem pontosan a film konkrét felvételéből van, hanem a beálláskor, vagy valamelyik próbafelvételnél készült, mert itt nem látszik Mendelsohn-on meg rajtunk a pirotechnika okozta fények reflexiója). Mindenesetre kicsit balra álltuk tőle, és az volt a feladatunk, hogy hátraforduljunk, ahogy leesik a "bomba" a jóbarátom a kép bal szélén látható. De a franc se gondolta volna, hogy ezután a Star Wars-rajongóként teljesen őrült menet után majd pont egy olyan képet közölnek Mendelsohn-ról, amelyen én is rajta vagyok. Ez persze kárpótolt az autogram elmaradása miatt is Még két vicces emlékem van a forgatásról, azon felül, hogy iszonyú szürreális emberek járnak statisztálni, és elképesztő életutakról mesélt nekem egyik-másik. Az egyik, hogy a második napon is persze mindig haptákba vágtuk magunkat, ha valami pluszmunkáról volt szó, ekkor az ebéd idején érkezett egy felkérés. Persze nem volt Mendelsohn, hanem helyette egy iszonyúnagy zöld háttér előtt kellett mi kettőnknek menetelnünk, futnunk, céloznunk, stb., szóval velünk fogják feltölteni a seregeket a csatajeleneteknél, totáloknál. Ezt úgy fogalmaztam meg, amikor a filmdramaturg osztálytársaimnak tartottam élménybeszámolót, hogy egyedül játszottam több száz katonát a filmben A másik, hogy volt egy hatalmas stúdióépület, amit tartózkodónak használtak, ott pihenhettek, ehettek a statiszták. Mivel rengeteg koszosra sminkellt bányász, lovag, íjász, középkori falusi evett ott, kicsit tényleg olyan volt, mint egy bizarr időutazás, úgy éreztem, már erről egy jó filmet lehetne csinálni, ahogy itt a statiszták vegetálnak. És ami nagyon vicces volt, hogy egyesek tényleg tökre belehelyezkedtek a szerepükbe, tényleg olyan grimaszokat vágtak, mint a filmben, pl. olyan bányászok voltak, akik tényleg olyan szenvedő fejet vágtak, miután rájuk került a kosz-smink, mintha valóban hetek óta éheznének. Fotókat persze nem készíthettünk, de jóformán így is mindenki csinált, én mondjuk a set-ben nem mertem, de a tartózkodóban igen. Bízom benne, hogy ezen fotó megosztásával nem kerülök bajba, ahogy az élménybeszámolóval sem, elvégre azért ez nem egy Star Wars, és nem is mondtam spoilereket. Főleg, hogy Mendelsohn ruhája és a Medieval Death Trooper crossman ruha a kép kikerülése óta már nyilvános.
  19. IndianaAndrisSolo

    Teaser trailer

    Szerintem az Han Solo-nak szólt ugyan, de úgy, hogy Harrison Ford alakította, 32 évvel a legutóbbi feltűnése után, ráadásul őt láthattuk először az új film promójában a régi szereplők közül (nem számolva az előző trailerből a Falcont, meg Leia kezeit fél perccel korábbról), szóval szerintem az arra is mélyen hatott, akinek éppen nem feltétlenül Han a kedvence - de az is tény, hogy az egyik legnépszerűbb, legikonikusabb karakter vitán felül, nem véletlenül kap ő saját filmet, és nem véletlenül ő volt a nosztalgiafaktor a Star Wars mozivásznakra való visszatérésekor. Azóta kijött még 2 SW-film, öt hónap múlva jön a Solo-film, pedig fut még a TLJ a mozikban. Nekem a legkedvesebb figurám Han Solo, és teljesen el voltam ájulva a TFA második előzetese után. De kétlem, hogy most már bárki is megőrülne a trailer láttán, vagy akkor megjátszott ez az őrület. Az már más kérdés, hogy lehet, hogy a film simán megríkat majd sok rajongót, de azt már saját jogán teszi meg, a film eszköztárával. Valamint az is lehet, hogy a trailer esetleg olyan dolgokat is bedob még, ami a rajongók érdeklődését felcsigázza, amin lehet csámcsogni (ilyen volt Luke mondata a TLJ első előzetesében), de szimplán Han Solo figurájának a trailerben való feltűnése szerintem már nem fog nagy ovációt kiváltani. Kár, hogy nem karácsonykor mutatják be, akkor a marketingkampányban tuti, hogy felhasználnám Jabba HO-HO-HO-HO nevetését (pl. a "this christmas" felirat alá hangban)
  20. Észrevettem az eddigi filmek alapján valamit, ami talán egy trenddé válik, és nagyon örülnék ennek, ha állandósulna. Mivel a Lucasfilm a Celebration-ökön is szereti meglepni a rajongókat a meglepetésvendégekkel, talán ez is állandó lesz, nevezetesen az, hogy a filmekben mindig feltűnik egy-egy olyan ikonikus szereplő ("legacy-karakter, ahogy a Disney-nél hívják őket), aki nem volt hivatalosan bejelentve előtte. A TFA-ben oké, ott ilyen konkrétan nem volt, de volt a force vision-ben a Yoda-Obi-Wan(-Palpatine) hangi cameo, plusz azt lehetett tudni, hogy Luke benne lesz, de hogy hogyan, az csak a filmből derült már ki. Ugyan volt egy leakelt kép Markról Luke kosztümjében, de nem lehettünk benne biztosak, hogy tényleg ebben a szerelésben lesz a filmben, bár végül abban volt. Rogue One: Tarkin. Evidens lenne persze, hogy benne van, de mégis, azért mindenki meglepődött. Főleg, amikor megfordult, és ott volt Peter Cushing arcával. Az egyik spotról kiderült, hogy utólag valójában őt mutatta hátulról, de erről nem bizonyosodhattunk meg. +Dr. Evazan, Ponda Baba, C-3PO, R2, Leia, Red Leader, Gold Leader cameo-ja; Bail, Mon Mothma, Vader már előre le volt leplezve. TLJ: Yoda. Pletykák voltak itt is, de én konkrétan nem kaptam levegőt, amikor valóban megjelent a vásznon. Csodálatos volt. folytatom a sort: a Han Solo-filmben esélyesnek tartom Jabbát, Boba Fettet, persze ha valamelyikük fontosabb szerepet játszik, simán lehet, hogy a marketingkampányban is benne lesz (az, hogy az első Lego sorban nincsenek benne, nem jelent semmit szerintem, mert pl. Luke se volt benne a TLJ első Lego szériájában). Kisebb cameoszerepben Greedo-t, és talán Jabba holdudvarának egy-két tagját tudom elképzelni, abban az esetben, ha lesz Jabba (pl. Salacious B. Crumb, Bib Fortuna). ÉS akkor Episode IX? Lando? Nagyon kellene, főleg, hogy most a Solo-filmmel visszahozzák a köztudatba a figuráját. De csak egy jópofa jelenet erejéig, és semmiképp sem ölném meg őt a készítők helyében. Vajon szerintetek Mark Hamill (aki sztem 100%, hogy minimum egy jelentőségteljes jelenet erejéig tiszteletét teszi Luke Force Ghost-ként) benne lesz a reklámkampányban? Rajta lesz a stáblistán, plakáton? Vagy majd úgy tűnik fel, meglepetésként, mint Yoda a TLJ-ben? (tényleg jó lett volna, ha a TLJ-ben Lando a master codebreaker Justin Theroux helyett, aki egy véletlen miatt, mivel lecsapnak Finn-ékre, ennek a történetnek már nem lesz a része - de persze Theroux is jó volt, bírtam az abszurd figuráját) Azért az annyira fura lesz, hogy - minden valószínűség szerint - az Episode IX-ben a Lucas-éra színészei közül egyedül Anthony Daniels lesz feltüntetve a plakáton. Ezt 2015 decemberében, még a TFA bemutatása előtt közvetlenül szerintem senki sem gondolta volna. Tényleg szinte az utolsó pillanatot ragadták meg az új trilógia leforgatására.
  21. De ezek a trooperek a battle packból olyanok, mintha az átmenetek lennének a phase II clone trooperek és az ismert rohamosztagosok közt, mármint a páncél szintjén. Szóval ha nem is látjuk a RotS előtti időket, láthatunk egy abból következő átmenetet.
  22. Azért twi'lek-ként megnéztem volna Engem is Moloch melitto fajúra emlékeztet, mint amilyen Sarco Plank is. Szerintem jó lenne, mert egy már létező faj, de a Force Awakensből jóformán totál kivágták Plankot.
  23. Ezekkel a Lego-kkal NAGYON sokminden kiderült: - alapvetően az, hogy a kiszivárgott képek, amikre azt mondta a Lucasfilm, hogy nem hivatalosak, mégis azok, és ez lesz a merchandising fejléce - így már ofisöl Lando, Han kinézete + Emilia Clarke-ról (sajna) kiderült, hogy nem űrlényt játszik - Corellian Hounds - Ezek szerint lesz CORELLIA!!! Oké, Han szülőbolygója, de azért én nem voltam 100% biztos - Kessel: erről már tweetelt Howard, de ezek szerint most már fix. Két bolygót is kapunk, amik ikonikusak a Star Wars-ban, de a filmekben még nem láthattuk őket, utoljára ilyen a RotS-ban volt Kashyyyk!!! És a Kessel Runt is látni fogjuk. - Van utalás Mimban-ra is. Komolyan, már ebből az 5 Lego szettből több a legends utalás, mint valaha!!!! Mimbanon játszódik az Erőpróba, eredeti címén a Splinter of the Mind's Eye, ami az első Star Wars Expanded Universe regény volt, 1978-ból. Ráadásul ez az új Stormtrooper neve: Mimban Stormtrooper. Ha ez utal egy helyre, akkor azon a helyen tevékenykedő rohamosztagosról van szó. Szóval lehet, látjuk Mimban-t is? - Han ezúttal is birodalminak álcázza magát. De vajon ez már arra is utalhat, hogy birodalmi akadémista volt egy ideig a legends-ben, és ott mentette meg Chewie életét? Lehet, hogy itt is ez lesz a sztori? Bár "disguise"-ként van feltüntetve - Moloch - a képek alapján egy idegen fajú lénynek ígérkezik, lehet, hogy a film egyik főellensége lesz? A Moloch név az egy ókori ördögi istenségre utal, ami aztán később átalakult, és a 20. század elején a popkultúrában egy híres karakter lett, egy antagonizmus csomó képregényben, ponyvában. Ezekben a történetekben természetfeletti képességei vannak. Nem vonnék le ilyen messzemenő következtetéseket, de lehet, hogy Erő-használó karakter lesz? Lehet, ennek a karakternek szerepe van abban, hogy Han később humbugnak tartja az egész Erőt? Na jó, ezek már tényleg messzemenő következtetések Szerintem ezek az utalások, plusz Tag és Bink jelenléte elsősorban nem csak a Story Group, hanem a Lord-Miller-duó eredménye is lehet, mert ők saját bevallásuk szerint is elég nagy geekek, ezeket simán ismerhetik, vagy fogékonyabbak lehettek Hidalgo-ék utalásokra vonatkozó javaslataira. Ezt Howard-ból nem nézem ki, Kasdan-ből meg pláne nem.
  24. TFA: FO Stormtrooper, Flametrooper, Snowtrooper, Riot Control Stormtrooper (aka TR-8R aka FN-2199) + új FO TIE pilot (azon belül Special Forces TIE pilot különbözik) + Phasma is nyugodtan külön troopernek számítható, arról nem is beszélve, hogy FN-2187-et is ki lehetett adni a plecsnis sisakjával. Egynél több páncél??? Rogue One! Death Trooper (a Death Trooper Specialistet nem számítom külön, de a Lego-tól a black series-ig külön sápot húztak be ezért, mert a specialistek csak exkluzívabb pakkokban voltak - és én a merchadising szempontjából értettem amúgy is); Shoretrooper (ebből is volt captain, más színben); Imperial Hovertank Pilot; Imperial Ground Crew (ennek öltözött be Jyn); AT-ACT driver. TLJ: oké, csak a Stormtrooper Executioner volt az új, de volt AT-M6 driver + 3 különböző új, a royal guard hagyományaira építő Praetorian Guard. Szóval szerintem az utóbbi 3 filmre elég erőteljesen áll az, hogy 1-nél több rohamosztagos-design, de a RotS-ra is, és a Rebelsben is kaptunk 2 új rohamosztagost legalább, a TCW-ben meg jóformán minden külön bemutatott klónnak kicsit különbözött a design-ja. Persze lehet mondani, hogy a praetorian guardok, és a különböző pilot-ok, driver-ek nem számítanak új osztagosnak (akkor ilyen szigorú értelemben a klónokat sem lehetne a prequelekből ez alá vonni), viszont a friss album, a Rohamosztagosok - A páncél mögött is foglalkozik mind a royal guardokkal, mind a driver-ekkel, klónokkal, és mivel a "Journey to the Last Jedi" kampányban jelent meg, képekkel felvezeti nem csak az Executionereket, hanem a Praetorian-okat is. Sőt, még tágabb értelemben, abban, hogy milyen szerepet játszanak az adott filmben, nyugodtan be lehet vonni ebbe a halmazba a B1 Battle Droidokat is a TPM-ből, elvégre ott ezek testesítették meg az arctalan, uniformizált "gonosz sereget", amit az OT-ban a rohamosztagosok. Egyébként az új rohamosztagosok mellett persze vannak szinte mindig új lépegetők és TIE-ok is. TFA: FO Special Forces TIE Fighter; RO: TIE Striker; TLJ: TIE Silencer; Lépegetők: A TFA-ban egy elég béna design-ú lépegető típus látható a Starkilleren; Rogue: AT-ACT; Episode VIII: AT-M6 + a keresztmetszetes könyv felsorol néhány másikat, többek közt azt az AT-ST-t amit BB8 lop el, és ami, bár nagyon erősen hasonlít a klasszik AT-ST-re, nem teljesen egyezik.
  25. Szerintem meg oximoron teljesen, és egyszerűen az nem egy erős, velős állítás, hogy Az utolsó Jedik. Luke az utolsó, egyértelműen Rian is rá értette, az előző film az ő jelenlétét vezette fel, és róla is szól a film, pontosabban arról a döntéséről, hogy nem tanítja Rey-t, és ő akar lenni az utolsó Jedi. Persze a döntése a film során megváltozik, és azt mondja, nem ő lesz az utolsó Jedi, és itt is magáról szól az állítás, hogy eddig ő volt az. Erre rá van vágva Rey feje, sugallva, hogy van még itt más is. De pont ettől nem működik többesszámban a cím, mert még lényegében, ha nem is spoileres, de olyasmit sugall, amit jobb lenne, ha a filmnek csak ezen a pontján tudnánk meg. De attól még, mint cím, baromi erős a The Last Jedi, és gyenge, pontatlan fordítás Az utolsó Jedik, ami elveszi az élét, ráadásul a filmben nem is ebben az értelmében hangzik el, főleg, hogy a korábbi részekben is Luke-ra, mint az utolsó Jedire hivatkoztak, a TFA nyitószövegében, vagy Yoda RotJ-os halálakor. Egyébként a Sith-ek bosszúja is jobb lett volna csak simán a Sith bosszúja címmel. A Jedi visszatért nem akarjuk átnevezni A Jedik visszatérnek-re? Mert abban a filmben Luke-ból is teljes értékű Jedi lesz, és Vader is visszaáll az Erő világos oldalára. Esetleg még fordíthatták volna úgy is Luke nagy mondatát, hogy "és nem, hidd el, nem én leszek az utolsó Jedik" De egy olyan országban igazán nem meglepő ez a félrefordítás, ahol a Star Wars-ot Csillagok háborújának és a Die Hard-ot Drágán add az életed-nek fordították.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.