zilllosarkany összes hozzászólása
-
SW legends könyvek
Rokonom bizonytalanított el, én mondtam, hogy Són Igen, igen Jeke Kerron, zseniális karakter
-
SW legends könyvek
Sean Williams: Végzetes Szövetség Elég nagy elvárással ültem le olvasni az első The Old Republic regényt. Sean Williamstől már olvastam korábban a Tomboló Erőt, mely nagyon izgalmas, akciódús olvasmány volt. A Végzetes Szövetség nagyon jó volt, még a Tomboló Erőnél is jobb. De még a véleményem elején leszögezem, nem tudom eldönteni, melyik könyv a jobb, az Árulás, vagy a Végzetes Szövetség. Mindkettő 10/10. Szóval nagyon kidolgozott, részletes a könyv. A kedvenc részeim a Sebaddonos, illetve a Huttás részek. A Star Wars szerved részét képezik a huttok és a mandaloriak is, örülök, hogy mindkettőből kaptunk egy keveset. Csak azt sajnálom, hogy a wookieen derült ki számomra, hogy Dao Stryver nő. Az összes karakter szerethető, na jó, Darth Chratiw nem az. Kedvenc szereplőm Jet Nebula, már ha így hívják egyáltalán XD Minden logikus, és a bevezető után végig pörgős. Végre betekinthettünk a köztársasági, ill. a birodalm flotta életébe. Az epilógus a legjobb, ott sok minden kiderül. Eszméletlen jó könyv, csak ajánlani tudom. Az író Són vagy Szín Williemsz? [spoiler/]
-
SW legends képregények
Képregény beírót keresek a Dawn Of The Jedi első részéhez. malackald@gmail.com és kérem, hogy az illető itt is jelezze
-
SW legends képregények
A Sithek A télleg jó volt, bár csak az első rész van meg
-
SW legends képregények
Remélem, hogy igényes lesz
-
SW legends könyvek
A Michael Reaves novella majd jó lesz a Shadow Gameshez. Még érdekelne a Karen Traviss novella(k) is. Szerintem az NJOs és a FOTJos novellákat nem érdemes lefordítani, mert nem aktuálisak. Vagy ha úgy is kikerülnek, még hozzácsaphatnánk a MedStar: Intermezzot. Szerintem nem kell várni addig, míg csak egy-kettő marad, mert a Bane Of The Sith pl biztos nem fog elfogyni. A Tenebrous útja még jó lenne, a Darth Plagueis miatt.
-
SW legends könyvek
Köszi Mindjárt írok is Ez a Fox parancsnokos nagyon érdekel, főleg, hogy a kedvenc klónom.
-
SW legends könyvek
Azt ki írta, még sosem hallottam róla. Amúgy elég sok jelentkező van, nem számítottam ennyire. Talán majd a Karácsonyi novellafordításon...
- SW legends könyvek
-
SW legends könyvek
Valszeg nálam is így ledz a Scourgedzsel
-
SW legends könyvek
És, nilyen volt, mármint a regény?
-
SW legends könyvek
http://www.swbooks.co.uk/oldrepublic/knight-errant-influx.htm Egy novella John Jackson Miller tollából, 2010ben jelent meg. 1032 BBYben játszódik (akárcsak az Aflame, a Knight Errant, a Deluge és az Escape is). Egy rövid bevezető a képregényhez.
-
SW legends könyvek
Most jöttem csak rá!!! A JJM Influx kimaradt, pedig az nagyon jó lenne, főleg, hogy a jedirenden még nyáron vége lesz a KEnek. Az a kis novella egy jó bevezető az egész sztorihoz.
-
SW legends könyvek
Valaki olvasta a Scourget? Milyen volt? Valaki olvasta a Red Harvestet? Milyen volt? Valaki olvasta a No Prisonerst? Milyen volt? Ezt a három könyvet tervezem elolvasni. A Scourge iránt elég nagy az elvárásom, remélem tetszeni is fog A következő pakk szerintem az Annihilation és a két CWGambit lesz Ezenkívül még szeretném majd elolvasni a Scoundrelst, a Coruscant Nightst is Persze ezek mèg csak távlati tervek.
- Sport
-
SW legends könyvek
Az miért nincs kinnt? Arra is kíváncsi volnék, mondjuk egy baneofthesith helyett. Am ha a Baneofthesith különbözik a Banetrilógiától, akk miert hivatalos?
-
SW legends könyvek
Az miért nincs kinnt? Arra is kíváncsi volnék, mondjuk egy baneofthesith helyett. Am ha a Baneofthesith különbözik a Banetrilógiától, akk miert hivatalos?
-
SW legends könyvek
Én behódolnék a nép akaratának. Érdekel a Fotj és még jobban az utána lévő mortisizé. Bár szerintem az nem kapcsolódik a fotjhoz se a njohez.
-
SW legends könyvek
Ez tényleg furcsa Aki már Endor utáni regényre éhezett a "sok sz@r" prequel után, az most megkapta a maga Luke regényét Egye gundark, azért majd én is megrendelem. És ide írom inkább: Eszter, akkor a Fair Trade az enyém? A leveleimhez nem tudok hozzáférni :S Én a két omegára lennék kíváncsi. Hamarosan aktuálisak lesznek A Hunting The Gorach is érdekelne, főleg hogy augusztusban elolvasom a Scourget. De jó, hogy mindkét Maul novellát elvállalták Ezeken kívül egy Rob Chestney és egy Bill Slavicsek is jól jönne.
-
SW legends videojátékok
Szerintem kezdjük egy alappal Láttam egy olyat, hogy a klónok 212-es páncéljuk van
-
SW legends könyvek
Egy ilyen enciklopédia kiadása megoldható nálunk? Én örülnék neki
-
SW legends videojátékok
Valaki részletesen leírná, hogy hogyan kell modot illeszteni a BFII-hez? Nagyon megköszönném
-
SW legends képregények
Ez igen Jó gyorsan haladsz Sok sikert a toábbi fordításhoz Az Erővihar-t csak július végére tudom befejezni
-
SW legends képregények
Megjelent a Darth Vader And The Ghost Prison #02 és a Down Of The Jedi: Force Storm #05
-
SW legends könyvek
2013, Michael Reaves & Maya Kaathryn Bohnhoff: Coruscant Nights IV: The Last Jedi A Coruscant Nights kvadrológiává nőtte ki magát. De sajnálom, hogy nem jelent meg magyarul