Nagyon erős kezdéssel indít az epizód! Az Imperial March markáns taktusa – valamint a képbe beúszó csillagromboló fenyegetően tornyosuló sziluettje – nyomatékosítja az érkező vendég tekintélyét. Ahogy megérkezik Tarkin méltóságteljesen a Lambdával, a Jedit jutatta eszembe, ahol egy hasonló belépőt láthattunk a film elején a két sithtől, mint itt Tarkintól (a cél is hasonló volt, hogy körmére nézzenek a birodalmiaknak és kicsit ösztökéljék őket). Egyébként remek képekkel indított az epizód, nem csak a zene, a hangulat/feszültségteremtés terén, hanem nagyon esztétikusan volt megkomponálva az a beállítás, amit itt láthattunk. A csillagromboló ék alakja felülről egyfajta horizontot képez (elölről pedig a lothali főváros is pazarul illeszkedik a képbe, középen a birodalmi komplexummal), a Lambda vertikális vezérsíkja szimmetrikus a felül lévő csúcsponttal, míg a két oldalsó, illetve a kísérő vadászgépként funkcionáló TIE-ok teszik egésszé a képet.
Tarkin karaktere nálam csak a kiegészítő-anyagok (gondolok itt most a TCW-re és a Rebelsre) nyomán vált igazán érdekessé. Korábban, amikor még csak a filmből ismerhettem, akkor ugyan nem tartottam jelentéktelennek, de igazán mély benyomást nem tudott rám tenni. (Most azért szentelek neki egy külön bekezdést, mert ennek az epizódnak ő volt a sztárja.) Itt viszont már nem arról van szó, hogy hozzátesz valamit a sorozat, egy már meglévő karakterhez, hanem itt kvázi egy az egyben azt a Tarkint láthatjuk, aki már az Episode IV-ben is ott volt, csak nem volt rá lehetőség, hogy jobban kibontsák a karakterét. A filmben csupán következtethettünk bizonyos jellemvonásokra a cselekedeteiből, majd a TCW adott egy közelebbi képet a karakter mélyebb mozgatórugóiról. Az a Tarkin még nem teljesen ez a Tarkin volt és ez az alak viszont már teljes egészében az a figura, aki két megbeszélés között hideg pragmatizmussal képes lerobbantani egy egész planétát a helyéről.
Önmagában véve a belépője is zseniális, itt olyan finom jelzésekkel érzékeltették, hogy kiről is van szó, hogy az mindenképpen figyelemreméltó. Gyakorlatilag három olyan személy képezi a fogadóbizottságot, akik korábban valamilyen vezető szerepben láthattunk, vagy legalábbis parancsokat osztogattak. Tua (a miniszter), Kallus (a katona) és az Inkvizítor (ő, mint a korábbi kasztokon kívüli jedi vadász) olyan ájtatossággal várta a látogatót, hogy tapintani lehetett a levegőben a feszültséget. Aztán mikor színre lép Tarkin, akkor úgy sikerült érzékeltetni a tekintélyét, hogy egyetlen pillantásával képes becsicskitani az imént említett három személyt és mindenki – még az Inkvizítor is – azzal a vigyázzba állva beszarós pátosszal tekint rá! Továbbá Tarkin ilyen irányúan azért is érdekes figura, mert a fent említett ceremónia, akár Vader, vagy az Uralkodó esetében is lejátszódhatna, viszont Tarkint nem járja át az erő, nem olyan félelmetes a külseje, mint a két sithnek, ő „csak” egy egyszerű katona, mégis a rangja mellé párosul egy olyan erőteljes mentális kisugárzás, ami megadja neki azt a tekintélyt, ami a hadseregen kívül is megkérdőjelezhetetlen.
Ahogy beszél, higgadt, kimért, kissé didaktikus és már sokkal inkább illeszkedik abba a képbe, amit Tarkinról az ANH alapján kialakítottam magamban. Persze nem kell elfeledkezni a TCW-ben látott Tarkinról, hiszen rögtön kapunk is utalásokat a korábbi sorozatban látottakra, illetve az új Tarkin manírjai is egyértelműen az övét követik le, ültetik át ebbe a sokkal érettebb figurába. Ahogy beszél a jedikről, illetve konkrétan arról, hogy ő személyes tapasztalatokat őriz velük kapcsolatban, egyértelműen a Citadel-es kalandot, vagy az Ahsoka szálat juttatta eszembe és ez a fajta indirekt átkötés talán mélyebb értelmet is hordozhat, ha a tényleg visszatér az a bizonyos szereplő. Tarkin megjelenítésében az odaszúrásoknak (az Inkvizítornak tett számonkérő megjegyzés) és a didaktikus kioktatásoknak (Tua – jedi legendája) az elegyítésével remekül referáltak mindkét stílusú Tarkinra, azzal együtt, hogy a karakter már egyre inkább a filmes változatot tükrözte vissza számomra.
A sorozat folytatása szempontjából egyébként nagyon érdekes változások áll(hat)tak be a történetben. Azt már az előző részek topicjaiban is fejtegettétek, hogy lassan tovább kellene állnia a bandának a bolygóról, másik bázist felállítani, miután itt már felforrósodott a talpuk alatt a talaj. Itt az elején Trayvis holovideójában már vérdíjat tűzött ki a fejükre, ami még jobban megnövelte az egyébként is rájuk irányuló figyelmet. A küldetés alapját képező illegális adásszórás pedig szintén a középpontba tolta őket, ami amellett, hogy sok lothali polgárt gondolkoztathatott el a rendszer kritikáját megfogalmazva, az esetleges rosszakaróik figyelmét is magukra irányíthatta.
A karakter interakciók nem elhanyagolható részét képezték az epizódnak, bár csak most teszek említést erről. Láthattuk a csapat „eszmei vezetőit” brainstormingolni, hogy miként is kellene kilábalni ebből az átmeneti lélektani válságból, amit Trayvis árulás okozott a csapat moráljának. Aztán mester és tanítvány kapcsolatának új fejezetét fedezhettük fel, ahol Ezra baljós projekcióit vetítette ki „új családjára”. Egyébként ez a fajta szoros kötődés a jedi dogmatika szerint egy káros érzelmi viszonyulás, bár mivel maga a mestere sem követi le 100%-osan a klasszikus jedi elveket, így ezt dőreség lenne Ezrától elvárni (meg szerintem ez alapból vakvágány volt Yodáéknál is). Ezránál pluszba ott volt még az jelenet is, ahol „meghipnotizálta” azt a macskát, ez is egy jó indikátora lehetett egyrészt a kreativitásának, másrészt a jedivé válásának is, ami ugyan nincs előtérben, de azért az ilyenek alapján következtethetünk rá, hogy Ezra folyamatosan fejlődik.
Visszatérve még egy kicsit Tarkinhoz, már az epizód során korábban is bizonyságot tett abbéli meggyőződéséről, hogy a cél szentesíti az eszközt. Amikor tudomást szereznek a lázadók tervéről Tarkin nagyon szignifikánsan jelöli ki a prioritást, hogy Ezráékon van a hangsúly, a kétségtelenül értékes adótorony itt csupán másodlagos tényező. Persze ebben a középső szekvenciában a legátütőbb jelenet – ami méltán pályázhatna az egész sorozat egyik legerősebb jelenete címre – az volt, amikor Tarkin szokásos, hideg, kemény, kimért modorában kivégeztette Areskót és Grintet. (Hozzáteszem ők elég karikaturisztikusan néztek ki, ja és ha már a külsőségeknél tartunk, akkor meg kell említnem Tarkin külsejét, ami nagyon hasonlított a filmes megjelenítésére.) Tarkin ebben a jelenetben azért is figyelemre méltó, mert nem annyira a gesztusokra építi fel a tekintélyét és az ebből fakadó felé irányuló félelmet (persze a mozdulataiban is felfedezhető ez a méltóságteljes, didaktikus hangvétel), hanem sokkal inkább a beszédmódjára, a hanglejtésére támaszkodik, amiből csak úgy süt az a hideg, számító, érzelemmentes felfogás, ami Tarkin hajtóanyaga. A végén szemrebbenés nélkül felrobbantatja az adótornyot, hiszen ő az egyszerű katonáktól, vagy bürokratáktól eltérően látja a felszín alatt futó mintázatokat és pontosan tudja, hogy esetlegesen mekkora veszteséget tud okozni, ha a remény szikrája lángra lobban… és ehhez képest mennyire, de mennyire nem mérhető ennek az adóállomásnak az elpusztítása.
A befejezés egyébként tartogatott még remek momentumokat, például mikor reflektáltak az Inkvizítor és Kanan előző párbajára, vagy éppen Kallus és a jedi korábbi találkozására. Persze a legjobb jelenetek itt azok voltak, melyek Ezra, vagy akár éppen a végén Hera vívódását mutatták be, miközben Kanan odalent felvállalta az áldozat szerepét a küldetés sikerének érdekében. Mindenesetre végül vezéráldozattal, de sikeres volt az akció. Az, hogy fizikailag is így el voltak választva, valamilyen szinten egyértelművé tette Hera számára is, hogy itt mi a helyes döntés, de mint korábban megismerhettük ő mindenképpen van annyira emocionális személy, hogy nagy erőfeszítést jelentsen számára ez az elhatározás.
Érdekes és feszültséggel teli epizód volt, tényleg egy olyan rész, amit előzetesen reméltem, hogy hasonlóakkal töltik majd meg a Rebels évadait.
Kíváncsi vagyok, hogyan, s merre halad majd tovább hőseink útja. Egy ilyen lassan (bár jobban megvizsgálva, talán nem is annyira lassan) építkező sorozatnál fontos lépés lehet egy főbb karakter szempontjából is az, amit most láttunk Kanannál.
Nem szeretném és nem is tartanám ildomosnak, hogyha tőle már hamar meg kellene válnunk, de egyrészt a fináléban valami nagy dobást várok és ehhez kapcsolódva azt viszont nem szeretném, ha olyan spirálba kerülnék, hogy ’hát valakit egyszer csak elfognak, az úgyis majd megmenekül’ és akkor így inflálódnának ezek a nagy, eredetileg jelentőségteljes momentumok azáltal, hogy utána mindenféle áldozat nélkül (még ha nehézségek árán is), de mindig megmenekülnek hőseink, ha ilyen, vagy ehhez hasonló szituációba kerülnek, most, vagy akár a jövőben.
Ebben a részben Tarkin kapcsán annak is örültem, hogy a végre a Birodalom visszavágott és ki tudott kerülni úgymond győztesen egy csörtéből, így most ők érezhetik nyeregben magukat. Persze annak sem örülnék, ha ez túlnyomó többségben így lenne, vagy sorra hullanának a főbb szereplők (ez nem a GoT), mert nem illene a sorozat karakterisztikájába, de annak örülnék, hogyha jobban lenne balanszírozva az eloszlása ezeknek az onscreen részsikereknek, mint mondjuk a TCW-ben. Itt nem csak – szó szerint – agyatlan konzervek kerülnek a kartácstűzbe, hanem ez itt a Birodalom, ahol nem finggal füstölik a kolbászt és szinte senki sincs biztonságban…
