Wilde

Csapból is folyó, keményen "futtatott" fiúbanda a One Direction. Aki manapság hallgatja a mainstream-et, az kizárt, hogy ne találkozott volna velük. Ráadásul ők még tehetségkutatóból is jöttek (2010-es brit X-faktor). A Backstreet Boys analógiára a One Direction tökéletes, kb. az eszköztáruk is ugyanannyi, mondjuk a 1D inkább nevezhető 'teen-pop'-nak, de ez már részletkérdés (most nem akarok ilyen szociológiai megközelítésbe átmenni, hogy manapság elsősorban már az z-generáció 13-18 éveseinek készülnek csak ezek a számok). Igazán mainstream lánybanda ezzel együtt nem nagyon van, akik az eladások (elsősorban digitális, de ma már ez a mérvadó) alapján megkerülhetetlenek és még jelenleg is aktívak, az a Girls' Generation, akikkel azért lehet találkozni, de a K-pop itt Európában nem számít mainstreamnek. Mondjuk nem kell messzire visszamenni, a Spice Girls után rengeteg lánycsapat volt a 2000-s években. Csak Angliában a Girls Aloud, Sugababes, Atomic Kitten (utóbbi kettőnél még az egyik tag is ugyanaz volt), Amerikában meg a Destiny's Child (a Spice Girls után az egyik legsikeresebb lánycsapat volt, Beyoncé + Kelly Rowland is innen futott be), vagy Pussycat Dolls. Igazából ez egy folyamat volt, amit a SG elindított (hozzáteszem ez is úgy volt, hogy volt egy csomó fiúbanda, erre kitalálták, hogy legyen egy lány is és olyan sikere volt, hogy ez megindította a lavinát), hogy utána még sokáig működött ez a koncepció. Aztán ahogy teltek az évek, a tagok is lassan inkább solo karrierbe kezdtek és ez a koncepció is elavult... ezért nem látni manapság annyi lánycsapatot. Ezt a hullámot anno Magyarországon is igyekeztek kihasználni és a mainstream nyomás hatására láss csodát itt is működött - Baby Sisters és hasonlók... Akik ugyan nem most alakultak, de most futottak be és nagyon nyomatják őket, az például az Arctic Monkeys, brit zenekar, már kb. 10 éve létezik, de kb. másfél éve futottak be igazán. A Volt-on ők lesznek pl. a fő műsorszám. Az Imagine Dragons kissé fiatalabb zenekar, de most nagyon felfelé ível a csillaguk, szerintem belőlük lehet a következő Linkin Park, ők is az utóbbi években futottak be. Ma is vannak nagyon amúgy jó bandák, akik nem annyira mainstreamek, de ettől még ott vannak a zenei életben és érdemes őket hallgatni. Az Of Monsters and Men, egy közepesen ismert izlandi banda (mainstreamnek még nem mondanám), nagyon jó zenét csinálnak. Aztán, ami még személyes kedvencem, egyben elég ismeretlen, az a Little May. Ez egy lánybanda (nem egy pop-csapat), de férfiként is azt mondhatom, hogy fantasztikus zenéket hallhatunk tőlük...

Van! De ez itt OFF, úgyhogy nem ide írom.

Ez a legendás szám is benne lesz a Galaxis őrzőiben...

Még én sem olvastam, azért érdekelt volna vmi vélemény róla, de úgy tudom nálunk 30.-án fog megjelenni (a magyar premier napján).

Ezt a sorozatot csak én várom? A könyvet olvasta amúgy valaki?

A vs.hu-s interjúban benne van, hogy mi a hiba a finanszírozási rendszerrel. Amíg itt tartunk nincs miről beszélni. Egyébként Scoot McNairy csatlakozott a Batman vs. Supermanhez, azért ez elég jó hír, mivel remek színész a fickó.

Csak vigyázz a kutya nehogy befoglalja.

Dél-Korea 1 - 2 Belgium Oroszország 1 - 1 Algéria

USA - Németország. A vesztes megtartja David Hasselhoffot. Suarezről meg csak annyit, hogy "He wound up like a predator going for the kill."

Komoly emberek vannak itt is úgy látom - http://www.nemzetisport.hu/foci_vb_2014/vb-2014-muntarit-es-boatenget-hazakuldtek-a-ghanaiak-2345629 Mondjuk úgy emlékszem anno Roy Keanet azért küldték haza, mert nem volt elégedett a felszereltséggel (edző pályák, az utazási körülmények - a játékosok másodosztályon utaztak, a vezetők meg első osztályon, a szállás, a kaja - elvileg csak sajtos szendvicset kaptak) és beszólt a szövetségnek... Egyébként ott lesz ma a pályán az a DeMarcus Beasley is, aki már 12 éve is ott volt a világbajnokságon (a negyeddöntőben egyébként találkozott egymással a két ország, Ballack gólával a németek nyertek) a legemlékezetesebb vb-s momentuma pedig szerintem ez volt: http://www.youtube.com/watch?v=z0KXNsX6BQM

Majd egyszer összeszedem.

Most nem akarok senkinek sem a lelkébe gázolni (nem tudom Te láttad-e), de nem igazán jött be. Szerintem elég gagyi, a történet sem köt le annyira, mint a későbbi változatoknál, a Lény sem valami félelmetes és összességében egy-két jó jelentettől eltekintve, unalmasnak is mondhatnám. Egyébként úgy tudom, mind ez, mind a 82'-es Don A. Stuart "Who goes there?" novelláján alapul, bár ez nem annyira kötődik hozzá elvileg. Az 1982-ben készült film viszont szerintem egészen remek, időtálló alkotás, nagyon jó animatronic effektekkel és tele feszültséggel és ugyan a 2011-es, ami inkább egyfajta prequel nem olyan izgalmas, de nagyon hangulatos és nem mondanám, hogy kár volt ezért a változatért, mert a 82'-es végi jelenet egyfajta feloldása/megválaszolása is kiderül az új filmből... Az európai filmgyártásra kitérve, ebből a korszakból van a kedvenc magyar filmem is... Nyilván ez mindenkinél egy szubjektív lista, nálam például az általad említett műfajok inkább marginális pontokként vannak jelen.

Ezt a folyamatot szerintem felesleges összemosni a zenével, mert teljesen más a két műfaj. Az internet elterjedésével egy olyan platform nyílt meg a zenélni vágyók előtt, amivel nagyon felhígult a piac. A YouTube Music Awards-on külön kategóriát indítanak ezeknek a zenészeknek. A tehetségkutatók ugyan régen is léteztek, de ebben a mediatizált társadalomban sokkal nagyobb teret hódítanak. Nyilvánvalóan egy ekkora ország, mint a miénk nem tud eltartani ennyi feltörekvő "tehetséget", mint amit manapság kitermel magából ilyen-olyan módon a zene világa. (Ebben persze a kiadók is ludasak, mivel részben ők alakítják úgy a piacot, hogy ezekre az előadókra állnak rá.) Amerikában sokkal könnyebb feltörni és ott inkább jellemző az, hogy rengeteg "újdonságot" hoznak ki és szemetelik tele a slágerlistákat, zenei oldalakat, mert ott van rá felvevő kereslet is. Ezzel együtt azt kell mondjam, hogy zenei szempontból az elmúlt másfél/két év szerintem kifejezetten kiemelkedő volt. Most is megvannak azok az előadók, akikre évtizedek múlva is emlékezni fognak és óriási várakozás előzi meg az albumaikat. Viszont a média beágyazottsága okán, hogy már bárhonnan, bármikor el tudsz érni egy dalt, ezek a nóták sokkal hamarabb kifutnak, nem maradnak benn annyira a körforgásban, mint régen.

Ezt már egyszer korábban írtam, szerintem, ha jobb a remake, mint a régi változat akkor pláne nincsen baj a feldolgozásokkal. Persze ennek a folyamatnak az inverzét is lehet pozitívan értékelni, mivel előfordulhat, hogy egy remake okán ismerem meg a korábbi változatot, amiről addig nem hallottam és az jobb, mint az új. Így láttam például A dolog című filmet először a 2011-es, aztán az 1982-es, majd utána az 1951-es produkciót is (ez utóbbiról nem is hallottam előtte, csak a 82'-esről). De például Martin Scorsese Oscar-díjas filmje, A tégla nyomán ismertem meg a Szigorúan piszkos ügyeket is és ez esetben jobban tetszett a korábbi, mint a remake, még is örültem a feldolgozásnak, mert így ismertem meg az eredetit. Amúgy szerintem a 70'-es években készültek a legjobb filmek, pedig én akkor még nem is éltem, nincs érzelmi kötődésem hozzá, ha viszont össze kell állítani egy all-time listát, akkor összességében a legjobb eredményeket ezen korszak filmjei produkálnák nálam... Erre a zene topicban reagálok.

Tegnap 98 évesen elhunyt Eli Wallach. Számtalan kiváló filmben szerepelt, de talán a két legemlékezetesebb A Jó, a Rossz és a Csúf, valamint A hét mesterlövész volt. (Előbbi mindmáig az egyik kedvenc alkotásom és egy igazi 10/10-es film.) Szerepelt még egyébként A Keresztapa harmadik részében, vagy 94(!) évesen, a Wall Street folytatásában (ez volt az utolsó filmje). RIP!

Olaszország pont arról volt híres, hogy egy döntetlent bármikor, bárki ellen le tudnak hozni. Csak mondjuk régen voltak olyan védőik hozzá, mint Baresi, Maldini, Cannavaro, vagy Nesta.

Az amerikai labdarúgás igazi aranykora a 70'-es évekre tehető. Ekkor állt a legmagasabban a csillaga a North American Soccer League nevű szervezetnek (NASL). Sokan olyan jövőt jósoltak ekkoriban a focinak, hogy át fogja venni az MLB, vagy akár még az NFL helyét is népszerűségben. Hogy mire is alapozták ezt? Ekkoriban olyan játékosok játszottak Amerikában, mint Pelé, Carlos Alberto, Franz Beckenbauer, Eusebio, Bobby Moore, George Best, Gerd Müller, Johann Cryuff, Roberto Bettega - gondolom nem kell őket bemutatni senkinek. A New York Cosmos meccsein, a Giants stadionban (a New York Giants és a New York Jets otthona volt, 2010-ig, a MetLife stadion megépüléséig) 80 000 néző volt kint hetente. A liga döntőjét az NFL-hez hasonlóan, az úgynevezettet Soccer Bowl zárta, amit stílszerűen az ABC közvetített! Az évtized végére, a 80'-as évek elejére elkezdett esni a sportág iránt való érdeklődés, az újdonság varázsa kezdett kifutni és financiálisan is nehézkessé vált az NASL fenntartása. Amíg az NFL tulajok 40%-ot költöttek a büdzséből a fizetésekre, addig az NASL-ben ez az arány 70% volt! Ekkoriban volt egy gazdasági recesszió is az USA-ban, ami szintén hozzájárult, hogy a tulajok elkezdték kivonni a pénzt a franchise-okból, sok csapat meg is szűnt. A tv-s nézettség sem állt jól, nagyon rossz számokat produkáltak a döntők, az 1981-es Soccer Bowl-t csak csúsztatva mutatták be, nem is élő-be... Az NASL, a rövid életű amerikai sportligák sorsára jutott, mint a USFL (egy nyári amerikai-foci liga volt), viszont a soccer elterjesztésében óriási érdemeket szerzett. Következőnek akkor virágzott fel a futball, mikor a 90'-es években 40 év után újra kijutottak egy világbajnokságra (1990), majd megkapták a rendezés jogát. Ezután alakult meg az MLS is és a kétezres évek második felében hasonló folyamat kezdett kialakulni, mint a 70'-es években, csak kicsiben. Az az érzésem, hogy hasonlóan is fog zárulni, mivel a baseball, vagy a football olyan társadalmi és kulturális beágyazottsággal rendelkezik a tengerentúlon, amit a soccer sosem fog tudni felváltani... nem is biztos, hogy ez baj! Egyébként a népszerűségről még annyit, hogy sokkal alacsonyabban állt a labdarúgás megítélése Amerikában a 90'-es években, mint most, mégis az 1994-es vb, volt minden idők leglátogatottabb világbajnoksága!... én meg is néznék még egy vb-t az USA-ban, ők meg is tudnák rendezni, anyagilag is. A nagy tehetségekről még annyit, hogy ott van Julian Green, aki azt hiszem a legtöbb talentummal rendelkezik az amerikai keretből (úgy tudom még nem játszott ezen a vb-n), de lehet ő olyan örök ígéret lesz, mint Theo Walcott. (Mondjuk, ha már Walcott szintjére eljut az amerikaiaknak már az is jó. ) Gyenge formát mutatott nagyon az edzőtáborban. Nem volt túl jó éve és Klinsmann azt nyilatkozta, hogy itt senkinek nincs bérelt helye, még Donovannak sem. Ez persze sokakat leforrázott (nemcsak magát a játékost), mindenesetre az is igaz, hogy azután nyilatkozta ezt, miután hosszabbítottak vele 2018-ig. Persze egyelőre neki lett igaza, mert nem hiányzik Donovan ebből a csapatból és lehet pont az ő hiánya kovácsolta jobban egységbe a válogatottat.

Hát szerintem még mindig egy rétegsport az USA-ban. Ha meghallják azt szót, hogy 'soccer' még mindig inkább egy középosztálybeli anyukára asszociálnak('soccer-mom' kifejezés), aki vasárnaponként edzésre hordja a gyerekeit, mint egy heroikus, végletekig kiélezett küzdelemre, ami a háború/harc egyfajta metaszintjeként funkcionál a világon. Sok olyan eleme van még ezenfelül a labdarúgásnak, amit amerikai szemmel nehéz befogadni. Ilyen a 'futó-óra', a félidők végén lévő hosszabbítás, vagy a rengeteg döntetlen. A játékmenet azzal együtt, hogy kevésbé statikus nem feltétlenül izgalmasabb, mert nincs támadóóra és a terület nagyságából fakadóan a játékosok nincsenek rákényszerítve a gyors és kemény játékra (ellentétben a jégkoronggal). Illetve van még egy igen fontos tényező, hogy nem igazán jók benne az amerikaiak - azzal együtt, hogy most erőn felül teljesítenek a VB-n - ők pedig kifejezetten teljesítményorientáltak. A nézettségi adatokhoz az is hozzátartozik, hogy az idei NBA döntő közel sem volt izgalmas, megnézném mondjuk összehasonlítva a 2010-es, vagy a 2011-es, esetleg a tavalyi döntő szamaival... és még valami, az amerikaiak nagyon patriotisztikusak. Ha a válogatott játszik, akkor egy emberként állnak mögéjük olyanok is, akik egyébként nem követik a futballt (és egyébként nem is néznék)... itt pedig az ellenfél sem volt akárki, a világ legérdekesebb labdarúgójával, aki - mindenféle szexizmus nélkül - bizonyos rétegeket képes mindenféle sportszakmai indok nélkül is bevonzani a képernyők elé. Még egy rövid szösszenet a legutóbbi VB-s Grantland cikkből, Bill Simmons (a BS Report házigazdája, a 30 for 30 atyja és az amerikai sportújságírás első számú embere) véleménye a témában: People are making a big deal about soccer breaking through in America, thanks to the 2014 World Cup. It’s horseshit, because if this were true, our entire country would be traumatized right now.

Én is ebben bízom.

Most néztem, hogy már fent van Deezer-en Ed Sheeran új albuma...

Gyakorlatilag már kiestek, csak elviekben van esélyük, de nagyon minimális. Azon is csodálkoznék, ha egyáltalán Ghánát megvernék... ja meg persze több góllal kéne nyerni. Nem nagyon követtem mostanában a meccseket, csak az eredményeket néztem meg általában...

Boldog szülinapot!