A Sithek már a spájzban vannak!!!
A The Clone Wars azon kevés sorozatok egyike volt, amit rögtön az elejétől végigkövettem egészen a fináléig. Na, nem mintha nem néznék elég sorozatot, csak az esetek túlnyomó többségében később kapcsolódok be a soriba. Itt azonban tényleg a kezdetektől ott voltam, a nyári mozis premiertől az első évad nyitányán keresztül (ami emlékezetes volt számomra, mert október 3.-án volt, ami faterom születésnapja) egészen a mostani The Lost Missions-ig. A bónuszévaddal bezárólag tényleg egy korszak ért véget és, ha nem is dramatizálom túl annyira, hogy a Lucas-i örökség most már más kezében van, akkor is a TCW önmagában egy korszak volt! Egy új szintet nyitott a Saga-ban és a filmek után tényleg ez jelentette az univerzum igazi jövőjét. A Rebelsel majd az animációs korszak ugyan robog tovább, de ezt az elmúlt szűk 6 évet sokáig érdemes lesz úgy őrizni, mint egy új éra hajnalát.
Folyamatosan fejlődött és tolta ki a saját határait, néhol még a Saga adta kereteket is át-át törte egy-egy szál, vagy egy adott sztori elem kedvéért! Az animációs, illetve a besorolásos korlátokat pedig nagyon jól kezelte. Néhány, elenyésző mennyiségű történetet leszámítva nem éreztem úgy, hogy egy mesét néznék. A maga relációjában többször is szintet lépett, arculatot váltott a sorozat.
Ez a folyamat a 6. évadra ért be igazán. Talán már a második szezonban volt egy komolyabb fejlődés, de igazán inkább a kései évadok epizódjai voltak azok, melyek tényleg egy plusz töltést adtak hozzá az univerzumhoz, ehhez az egész háborúhoz és olykor-olykor még a filmekben megismert karakterekhez is. A bónusz tartalom persze még ezt is újraértelmezte, egy szinttel feljebb tolta a befogadási folyamatnak ezt a gyakorlatát.
Igazán sötét, borús, vészjósló hangulatot kreáltak, amiben már szinte érezni lehet A Sithek bosszúja előszelét. Végig ott van a lenyomata az egész korszaknak a kontenten. Mindegyik részben láthattunk valamilyen kapcsolódási pontot, vagy egy múltbéli háborús eseményhez, vagy egy tipikus TCW szereplőhöz, vagy éppen a háborút megelőző, illetve követő történések kötötték össze egy kohezív egésszé a záró évadot.
Ebből a szempontból nagyon jól voltak ritmizálva az egyes story-arc-ok. Az elejére tették Kamino-t, végtére is a gyakorlatban onnan indult az egész folyamat. Ezzel együtt máris előretekintettek a kronológia szerinti következő nagy eseményre, A Sithek bosszúja showdownjára. Már itt beleláthattunk egy kicsit az Ep. II előzményeibe, de természetesen megtartva a sorozat jellemzőit. Olyan karakterekkel mesélték el nekünk, mint Tup, vagy Fives (utóbbi élettörténetét szinte végigkövethettük az évadok alatt), de a kis hóbortos droid is tipikus TCW jegyeket hordozott magán, joviális megnyilvánulásai pedig érdekes kontrasztot állítottak az éppen ott zajló események mellé.
A 66-os parancs mindig egyfajta enigmaként állt előttem, kissé már misztikusnak is tartottam, ahogy Sidious egyszer csak kiadja az ukázt és mintha felkapcsolna valami a klónok agyában (mint a Csupasz pisztolyban) és egyszerre csak a jedik, korábbi harcostársaik ellen fordulnak. Sokat lamentáltam rajta már annak idején is, mikor ezt láttam, hogy mégis hogy van ez?
Több analógia is felmerült bennem a két hadsereg között (miattuk tartom a valaha volt egyik legfurcsább háborúnak a Klónok Háborúját). Mindkettőt kvázi legyártják abból a célból, hogy végül a kellő pillanatban „lekapcsolják” őket. Harcra teremtették őket, de még nem is kizárólag az a céljuk, hogy meghaljanak valami nemes ideárt (akár a szabadságért, az igazságért), hanem csak szimplán öljék egymást, amíg a főnök le nem nyomja a kapcsolót.
Ebbéli meggyőződésemben erősített meg ez a szál, továbbá most már tisztán csak így tekintek szerencsétlen klónokra. Ez egy nagy erőssége volt nem csak a szálnak, hanem az egész évadnak (egyben a sorozatnak), hogy a filmek momentumait újraértelmezheted az itt látottak által!
Sajnos a biochip miatt, robotok (biorobotok) ők is végeredményben. Úgy néz ki, mégsem voltak véletlenek Lama Su szavai az Ep. II-ben, amit Obi-Wan-nak mondott a klónokról. Ezzel együtt kifejezetten szomorú történet az övék, mert a droidokkal szemben egy valamiben nagyban különböznek. Ők érző lények, még ha öntudatuk korlátozva is van. Ezt láthatjuk Fives esetében, aki emberi mivoltáról tesz tanúbizonyságot, mikor az igazságérzetét követi. Az ő példája is jó bizonyítéka annak, hogy mindenkit csak a tettei alapján érdemes megítélni. Klón létének ellenére több emberség szorult belé, mint alkotóiba.
Az ezt követő történet egy kicsit visszább vett a tempóból, de azért még nem lógott ki a sorból. A háború, a színfalak mögötti világ mindig egy nagyon érdekes bepillantást enged az adott konfliktusba. Főleg egy ilyen méretű háborúnál, az ezt felölelő éveket mindig csak a vérontással és a csatatérrel azonosítják, pedig emellett nem állt meg az élet a galaxisban.
A SW több ponton is reagált az éppen aktuális, vagy valamivel korábbi korszakos folyamatokra. A háború mögött álló pénzügyi világ bemutatása is egyfajta reflexió volt korunk egyik komoly problémájára. Ezzel együtt a konfliktus nem kapott amolyan didaktikus árnyalatot. Végig hű maradt a sorozat és a Saga szellemiségéhez.
Az ármánykodás, amit Sidious kivitelezett, olyan zseniális volt, mint az egész projekt, aminek betetőzése az Ep. III végén volt látható. Tényleg a valaha volt legnagyobb bábjátékos az öreg, aki annak ellenére, hogy az egyik legnagyobb erőhasználó a galaxisban, legtöbbször a színfalak mögül, inkább „intellektuális” módon teljesíti be akaratát.
Clovis a sorozat saját halottja lett. Filoniék teremtették és ugyan eddig igazán sok vizet nem zavart, itt két fontos ponton is bekapcsolódott a nagy egész, a filmek világába. Az egyik, amit láttunk is, a bankok Sidious kezére játszása volt, ami az öreg tervének egyik sikeres pontjaként került lekönyvelésre. A másik ennél finomabb mozzanat viszont már nem is önmagára, inkább Padmé és Anakin kapcsolatára tett befolyásában nyilvánul meg.
A harmadik film egyik kulcsa Anakin lelki válsága. Elkeseredettsége jelentette a döntő súlyt a mérlegen a végső választásnál. Ebben a folyamatban volt ez egy nem elhanyagolandó érzelmi állomás, ugyanis kapcsolatuk pont olyan lett, mint ahogy azt Padmé legrosszabb álmaiban elképzelte. Anakin nyilván szenvedett ettől és érzelmi intelligenciája nem volt elég fejlett hozzá, hogy ezt kezelni tudja.
A rivalizálása, mely szolgáltatott néhány igen mulatságos pillanatot, később agresszióvá formálódott, majd erőszak képében tört a felszínre. Viszonyrendszerükben a tehetetlenség itt realizálódott mindkettejük számára, elsősorban ennek tudnám be Anakin viselkedését.
Ez is egy szomorú történet volt, tovább vitte a sötét hangulatot, a kollektív elkeseredettséget, de nem olyan nyíltan és élesen, ahogy a hangulatot az előző szálban felépítették. Ez is az érzelmekre próbált hatni, de nálam nem Clovis miatt működött. Persze őt is szerencsétlennek tartom, ebihal volt a bálnák között ebben a játszmában, ezt bizonyította az is, ahogy kicsúszott alóla a végén a talaj. Magánéleti és szakmai szempontból is hozott rossz döntéseket, de talán nem ezt érdemelte volna.
A középső két szálnál nálam fokozatosan esett a lelkesedés. Ez nem annak tudható be, hogy ezen részek közepesek, vagy unalmasak lettek volna, de egyszerűen olyan erőteljes volt a kezdés, hogy nem tudtam úgy értékelni a folytatásokat, ahogy korábban viszonyultam a bónusz tartalomhoz. A Jar-Jar-os részek, hangulatilag nem igazán illettek bele nálam az évadba. A gungan-hez képest nem volt kifejezetten zavaró a jelenléte, de nem bántam volna, ha ez kimarad, vagy mondjuk inkább az előző évadban adják le (akkor meg is lehetett volna ott is a 22 epizód, itt meg egy felet kaptunk volna 11 résszel), feltéve, ha ekkorra már elkészültek ezekkel a részekkel.
Szép volt az animáció, jól nézett ki nagyon ez a világ és tetszettek a finom utalások is. Megmondom őszintén Jar-Jar romantikus viszonya sem volt olyan extrém, mint amit elsőre gondolnék erről, ha meghallom. Viszont Talzin ilyen irányú lezárása (a sorozat keretein belül) már nem annyira tetszett. Ugye a misztikum az addig misztikum, amíg meg nem magyarázzák. Az ő esetében értem én a próbálkozást, de érezni nem érzem, hogy kellett volna. Ehhez hozzáteszem, hogy én nagyon sokat vártam az ő szereplésétől, mikor megláttam a trailerben. Az erőgyűjtéses dolog elsőre meredek volt, azért értem a koncepciót, de ezt is inkább kihagytam volna. Egyébként ezt a Windu-s duelt sem tudtam komolyan venni.
Összességében olyannyira rossznak nem mondanám, Jar-Jar sem vett el belőle igazán (megint önmaga paródiája volt), de az egész szál nekem nagyon kilógott az évadból, inkább ez az, ami miatt nem tetszett, de talán ez az egyetlen negatívum, amit el tudok mondani a kontentről.
Végül, de nem utolsó sorban, hanem azt is mondhatnám, hogy abszolút első sorban, pedig volt itt nekünk egy négy részes – néhol már-már pszichedelikus – utazás, ami után azt kell, hogy mondjam, ha csak ezt adták volna ki, már azért megérte volna!
Ha azt mondtam az Order 66 Genesisre, hogy más szemmel lehet nézni, újra lehet értelmezni utána a filmek bizonyos elemeit, akkor itt, akár azt is mondhatnám, hogy kis túlzással újra lehet gondolni az egész univerzumot, de az Erőt mindenképpen.
Nem gondoltam volna, hogy a Mortis után meglépnek még egy ilyen elvontabb szálat. De be merték vállalni, úgy hogy a végeredmény valami fantasztikus lett. Nem gondoltam volna korábban azt sem, hogy az imént említett trilógiát bármi is felül tudja múlni nálam a TCW keretein belül, de ennek a négy résznek sikerült ez elérnie, ez pedig az évad és a készítők felé a legnagyobb dicséret, amit kifejezhetek!
Remekül volt felépítve az egész szál. Nem gondoltam volna, hogy ilyen mértékben hozzányúlnak Sifo-Dias-hoz, de üdítő volt látni ezt a tökösséget. Személyében tényleg a prequel talán legmisztikusabb karakterének sorsát tárták fel előttünk. Rejtélyessége, mely az Ep. II eseményeinek katalizátoraként körbelengte, rengeteg találgatásra adott okot. Az egész klón megrendelési folyamat volt talán az a téma, ami engem a legjobban érdekelt a prequel-ből, miután megnézhettük Palpatine hatalomátvételét!
Erre pedig rendkívül jó válaszokat kaptunk. Azzal, hogy behozták a Pyke szindikátust, egy újabb utalást és kapcsot kaptunk házon belül. Másrészt a történet, amivel megmagyarázták a mester eltűnését, a klónok megrendelését, logikus volt és nem dimenzionálták túl, kifejezetten tetszett.
A párhuzamok, visszacsatolások, előrepillantások mind-mind egyfajta kollázzsá alakították ezt az egész szekvenciát, amellett, hogy megvolt a saját karakterisztikája a történetnek. Gyakorlatilag mindegyik filmre volt benne utalás valamilyen szinten, akár egy látomásszerű montázsban, akár átvitt értelemben (Yoda + R2 + Dagobah), aztán azok az asszociációs snittek, ahol szinte komplett képkockákat, mozdulatsorokat láthattunk viszont… ez nagyon komoly volt, amit itt letettek az asztalra.
Már önmagában az is durva volt, hogy mennyi mindenről tudott az öreg jedi. Az, hogy a klónozókra más szemmel nézünk Fives története után, az egy dolog. De itt kvázi arról beszélünk, hogy Yoda rengeteg mindent látott előre a harmadik rész végi eseményekből, illetve az azt követő időszakból! Nem csak Tyrannusról (ő adta a megbízást Jangonak, ez el is hangzott a filmben), az Ep. III-beli katasztrófáról, illetve az új reményről, az új Skywalkerről! Itt már nem arról van szó, hogy a sorozat kiegészíti a filmeket (még mielőtt valaki félreérti, nem is felülírja), hanem új gondolatkulcsokat, értelmezési lehetőségeket ad az addig, vagy jelentéktelennek tűnő, vagy másként értelmezett eseményekhez!
Yoda az Ep. III-ban Windunak beszél a próféciáról, hogy lehet nem jól értelmezték. Akkor még lehetett arra gondolni, hogy Anakinra gondol, vagyis igazából nem Anakinra, hanem nem szándékosan, de Luke-ra. Most akár azt is mondhatnám, hogy "szándékosan" Luka-ra hozza ki, mert felmerült a másik Skywalker, de leginkább számomra a felismerése az Erőről az, ami igazán szimpatikus értelmezés.
Azáltal, hogy ilyen szinten kettébontották az Erőt (Living Force, Cosmic Force) kapaszkodót adtak a Prófécia mélyebb vizsgálatához is. Sötét és világos oldal korrelációja csak LF-on belül értelmezhető. Az Erő önmagában egy lehetőség, a sötét oldal egy rendellenesség. Az egyensúlyi állapotot, a beteljesülését is ezen a síkon értelmezem. Ha kivesszük ezt a rendellenességet az egyenletből, akkor kapjuk meg az eredeti állapotot, ami már inkább a CF-hoz van közel. Ezáltal lehet az egész világ csak egy szimulákrum, amit az Erő tart össze.
Talán az utolsó két rész volt a sorozat legjobb két része. A csúcson abbahagyni pedig nem sokaknak sikerül (még, ha itt nem is külső körülmény miatt történt is a lezárás), ha már említettem az elején a sorozatokat, talán csak a Breaking Bad-et tudnám mondani ebben a kategóriában.
Tényleg olyan témákat, átvitt képeket adott át ez a rész, hogy ilyet ettől a sorozattól abszolút nem vártam. Ahogy Anakin lóg a levegőben és Yoda + Sidious érte küzd... Kezdjük ott, hogy itt Yoda abszolút győzelmet arat Sidious felett, ami a későbbi párbajuk fényében nagyon fontos tényező. Aztán, komolyan az a kép, hát abba minden benne van. Anakin a kiválasztott, a prófécia várt beteljesítője és kvázi a két oldal (Yoda és Sidious képében) harcol érte. Hiába veszik el a valóságban, Yoda nem engedi el, ezzel aratott itt győzelmet Sidious felett.
Szép keretes szerkezetet kapott az évad, mint ahogy az egész sorozat is. Ahsoka is feltűnt, ami persze nem csak öncélú tisztelgés volt, de mégis ő volt a húzóneve a produkciónak. A bónusz évad, egy nagyon jelentős a 3. rész szempontjából kifejezetten komoly, de egyben a második epizód fontos részleteit feltáró szállal indított, amiből egy masszív SW élmény kerekedett ki. Majd két visszafogottabb sztori után, egy ugyanilyen fajsúlyos, sötét és titkokkal övezett arc-ot kaptunk, ami a 3. rész több ponton való újraértelmezése mellett, már előrevetített a következő trilógiára, de még akár a sequel-re is (nagyon sok mindent lehetne még kezdeni ezzel a kétszintes Erő koncepcióval, a Sith manifesztációról meg nem is beszélve).
Technikailag pazar volt az egész évad. Nagyon szép és kifejező volt mindenütt az animáció. Humort maximum Jar-Jar-nál tudok kiemelni, de igazán nem is hiányoltam ebből a 13. epizódból ezt az elemet. A hangulatépítés, árnyalás kifogástalan volt. Végig érezni rajta, hogy fél lábbal már az Episode III-ban vagyunk. Egyre többet szerepelnek a Sithek, egyre több mindenre derül fény a korábbi eseményekből és a nagy tervből. A karakterábrázolás és főleg az utolsó két részben látott alakok megalkotása pedig egyszerűen zseniális volt. A színházi maszkokkal való megjelenítés valami igazán művészi, közben kissé ijesztő és titokzatos hatást váltott ki. A Darth Bane alakjában testet öltő illúzió meganimálása pedig hihetetlenül látványos volt, a szinkronról nem is beszélve!
Összességében mind dramaturgiailag, mind technikailag elértünk oda, hogy ez már tényleg nem az a sorozat, ami 2008-ban elindult. Nem elég, hogy rengetegszer szintet lépett, de most már nem csak arról lehet beszélni, hogy átlépte a saját korlátait, hanem már tényleg azt mondhatjuk, hogy a Saga korlátait is próbálgatta. A filmek „árnyékából” kinőve ez pedig hatalmas teljesítmény.
Hosszú és egyben rendkívül szórakoztató utazás volt ez 6 év. Sok remek percet és élményt szerzett nekem ez a sorozat (többek között ez vezetett erre a fórumra is), kár hogy vége, de reménykedek benne, hogy a színvonalat tekintve innen folytatjuk majd a Rebelsben is.
Legyen ez a végszó, ott találkozzunk!
(spoilerbe tettem, mert elég hosszú lett)
