Wilde

Nem tudom mi ez, de olyan a címe, mint valami rossz, 70-es évekbeli exploitation filmnek.

Valahol azt olvastam, hogy káb. szer túladagolás volt az ok, persze még nem tudni biztosra... RIP

A 29-es busz tegnap alig bírt felmenni a Zöldmáli lejtőre, volt egy két izgalmas pillanat...

The Weed Bowl A 24. órában vagyunk! Olyannyira, hogy 24 órán belül véget ér a 2013-as NFL szezon (közben lehet, láthatunk egy sneak peak-et is a 24 folytatásából – a huszonnégyes szám bűvöletében maradva). Érdekes pillanatok ezek, az imént említett analógiánál maradva (végül is valamilyen szinten ez is egy TV show) olyan ez, mint amikor véget ér egy kedvenc sorozatod és ugyan várod a finálét, hogy megtudd mi lett a szereplőkkel, hová futott ki a cselekmény, de ezzel együtt van egyfajta averzió is benned, hogy ezennel vége is van az egésznek egyben! Egy NFL idény számomra olyan, mint egy sorozat évad (Tom Brady, vagy Michael Vick visszavonulása pedig olyasmi érzést hagyhat majd maga után számomra, mint Walter White és a Breaking Bad távozása – most fejeztem be azt a sorozatot). Az idei döntőn ilyesmiről valószínűleg nem beszélhetünk (hacsak meg nem lepnek minket), de két olyan nagy egyéniség juthat el a nirvánába, akik abszolút megérdemelnék. Peyton Manning-re és ’Champ’ Bailey-re gondolok itt most egész konkrétan. Peyton ezzel végleg elhallgattathatná a kritikusait, ’Champ’ pedig megszerezhetné azt az elismerést, ami talán egyedüliként hiányzik neki! (Ha nincs Charles Woodson, akkor egyértelműen ki merném jelenteni, hogy a ’Prime Time’ (Deion Sanders) utáni korszak legjobb corner-e!!) Mielőtt még nagyon előreszaladnék a Super Bowl-ig, érdemes visszatekinteni erre az elmúlt szezonra. Egy mondatban úgy tudnám összefoglalni az idei bajnokságot, hogy 2013 a passz éve volt! A mérkőzésenkénti 70.8 passzkísérlet, az ezekből született 61.2 százaléknyi sikeres átadás és az a tény, hogy a támadójátékok 58.3 százaléka passzjáték volt, mind-mind NFL rekordot jelent! A csapatok tehát többet passzoltak és sikeresebben is tették ezt, mint bármikor ezt megelőzően! Ennek a jelenségnek ékes példája, az a bizonyos Peyton Manning, aki idén szinte minden létező rekordot megdöntött, ami csak egy irányító számára elérhető (közben a tegnap gáláról 3 díjjal távozott, köztük a legértékesebbel az AP MVP címével). A folyamat szempontjából legalább akkora evolúciós értéke van annak a ténynek, hogy 1906-ban (persze kiemelten fontos volt az 1933-as kiegészítés is) legalizálták az előre passzt, mint a dinoszauruszok kipusztulásának! Ezzel a változtatással alapjaiban alakították át a játékot, mely aztán saját magát is fejlesztette és már össze sem lehet hasonlítani, akár a 20-30 évvel ezelőtti viszonyokkal sem, mintha egy másik játékot néznénk. Teljesen felgyorsult az egész rendszer, nagyságrendekkel passz-orientáltabb, mint pár évtizede, a Lawrence Taylor – Joe Theismann koprodukció után pedig sokkal jobban felértékelődött az addig nem túl kiemelendő blind side tackle szerepköre is! Továbbá, most lehetne arról vitatkozni, hogy Nick Foles annyira jó irányító e, vagy az offenzív struktúra alakult e át annyira, hogy (Peyton Manning kickoff-on bemutatott performansza után) ő is 7 TD passzt szórva beállította az örök rekordot… egyelőre én az utóbbi feltevésre szavaznék, de cáfoljon rám Foles. Ennek tükrében lehet érdekes, hogy míg az egyik oldalon az abszolút félisten trónol az Olümposzon, addig a másik oldalon a 2012-es Draft legjobbja (továbbá a Heisman győztes sincs) ott még a döntő közelében sem! Helyettük viszont itt van az alul méretezett és sokak által leírt prospect, Russell Wilson. A korábban említett fiatalok közül az irányítóképességeket tekintve egyértelműen Andrew Luck a legígéretesebb, ő az igazi field general. Tovább menve, a prime RGIII is több módon és hatékonyabban tud bántani, más kérdés, hogy őt Shanahan szerintem egy életre elintézte a tavalyi wild card meccsen (de ne legyen igazam). Miért is van ott mégis Wilson (elsőre azt mondanám, hogy sokkal jobb a csapat körülötte, de ez nem fedi le teljesen a valóságot), mert az egyik, ha nem a legintelligensebb játékosról beszélünk esetében! Luck-on is, Griffin-en meg aztán még jobban érezni a korát, Wilson-on viszont egyáltalán nem látszik, hogy ő még mindig csak egy másodéves QB! Ilyen fiatalon, ekkora football IQ-t utoljára talán Tom Brady-nél láttam (igen se Manning, se Brees!). Itt bejöhet a képbe a 180 centimétere (ennél még én is magasabb vagyok) ami nem sok jóra predesztinálná ebben a mezőnyben, ahol a 2 méteres „pufi fánkok” mögül kell irányítania. Ennek ellenére hihetetlenül jól lát a pályán és nem csak a passzsávokban, a perifériákon is kitűnően érzi meg a nyomást, a rollout játékoknál pedig mobilitása, agilis mozgáskultúrája, személyes idolja Drew Bress fölé emeli! Hogy Török Péter klasszikusát idézzem: „Olyan ez a gyerek, mint a Magilla gorilla. Erős, ügyes, s a feje sem üres!” Nagyon érett, mind a pályán, mind az offcourt viselkedésében… PM-ről direkt nem írok hosszabban, mivel szerintem őt senkinek sem kell bemutatni. Neki egy gép van a fejében (ez nem negatív kritika, sőt pont, hogy dicséret akar lenni), ami mindent elemez, és emellett olyan pontosan számolja ki, hogy hova és milyen szögben érkezzen a játékszer, mint egy snooker világbajnok! Sokáig benne volt abban a bizonyos choker státuszban, ami abból a szempontból érthető, hogy hiába futott briliáns alapszakaszokat szezonjainak több, mint a fele az első rájátszás meccsnél ért véget! (A choker ugyanis ezt jelenti, nem a terített betlit, hanem – ahogy a finn klasszikus tartja a kommunista pártról – „olyan, mint a fityma, ha valami fontos dolog történik, mindig visszahúzódik” akkor, amikor nagyon kell, akkor betlizik, de egyébként nem rossz játékos.) Érdekes kérdés, az mindenesetre biztos, hogy még egy olyan performansz, mint a 2010-es döntőn – Tracy Porter közreműködésével – nem dobna a legacy-jén, de ahogy Joe Montana is nyilatkozta a héten vele kapcsolatban, nem ez fogja befolyásolni Manninget és azokat a mutatókat, amit idén elért, már nem veheti el tőle senki és semmi! Kitérve egy kicsit, magára a párharcra. Joggal merülhet fel az elsődleges kérdés, hogy tényleg a két legjobb csapat jutott e be a Super Bowl-ba. Erre Lipcsei Péter gyakori szófordulatával tudnék válaszolni: „Asszem, mindenféleképpen!” Kétségtelen, hogy a legjobb offense (ez a kijelentés egy all-time viszonylatban is megállná a helyét!) és a legkeményebb defense helyezkedhet majd egymással szemben a MetLife stadionban. Ez a játék anatómiáját tekintve azért érdekes, mert itt nem két übermensch irányító összevetéséről beszélhetünk, mint a főcsoport döntőkben, hanem átvitt értelemben két olyan egyenesről, melyek relevánsan keresztezik majd egymás útját ebben a koordinátarendszerben, amit ez a 120-szor 53.3 yard kínál. Nincsenek igazán missmatch-ek, mivel a másik összevetésben (SEA offense vs. DEN defense) is elég kiegyenlítettek az erőviszonyok. A Broncos secondary-je papíron szintén nagyon jól csengő nevekből áll, de egyrészt a kor, másrészt a sérülések miatt nem lehet őket egy lapon említeni a Legion of Boom-al! Ez persze igaz a Seattle-i fogadószemélyzetre is, mivel Tate-en kívül igazán kiemelkedő formában lévő célpontja nincsen Wilsonnak – aki nem is mutatott még szinte olyan produkciót, ami okán annyira dicsérni lehetne, ha csak kifejezetten a rájátszást nézem. Persze Kearse, illetve Baldwin is képes lehet mélységi elkapásokra és rövid yardos szituációkra is, de az igazi X faktor Percy Harvin lehet majd! Korábban Minnesotában elsőszámú receiver volt (korábbi és jelenlegi csapattársa Sidney Rice sajnos sérült, pedig vele még ütőképesebb lenne ez az egység), de nagy kérdés lesz Harvin esetében, hogy mennyire lesz egészséges, az mindenestre biztos, a Saints elleni mérkőzésből kiindulva, hogy mindent meg fog tenni a sikerért! Szellőléptű (talán csak Mike Wallace gyorsabb nála ezen a poszton) és egyben biztos kezű, rutinos klasszis, sokat várok tőle a mai meccsen. Ebből a szempontból izgalmas lehet a párharcok kiosztása, lehet Bailey megy majd Tate-re és én Cromartie-t tenném Harvin-ra, ugyan ő még nem tért vissza 100%-ban arizonai önmagához, de szerintem neki lenne a legjobb fit Percy! A Seattle támadóegységének legfontosabb pontja azonban éppen hogy a Beast! Azt mindenki tudja, hogyha Marshawn Lynch megindul, akkor veszélyesebb, mint egy vak komondor és a kontakt utáni yardokban is a legszűkebb elitbe tartozik, még ha az utazósebessége meg sem közelíti mondjuk Chris Johnson-ét! A másik oldalról a denveri linebacker-eknek lesz komoly feladat, ha Lynch kiszabadul. A LB sorból Danny Trevethan-t emelném ki, nagyon agilis, emellett kőkemény tackler! A konvencionálisabb úton nézve a párharcot, tehát a DEN offense vs. SEA defense viszonyában, akkor két nevet emelnék ki. (Ugye itt elsősorban a Seattle-ön van a hangsúly, mert ők vannak fegyver csövének kellemetlenebbik végén, nekik védekezni kell, nem náluk van a labda.) Ezek pedig, Michael Bennett, illetve Richard Sherman lennének! Bennett annak idején draftolatlanul került be a ligába és egy Tampa-i kitérő után került vissza idén a Seattle-höz. Ebben a szezonban pedig a liga egyik legjobb passz siettetőjévé nőtte ki magát, számtalan nagy és emlékezetes játékot mutatott be és ez nem csak a statisztikai lapján, hanem a játék képén is érződött. Elsősorban az irányítókat képes zavarba hozni (ez PM ellen nagyon fog kelleni), de a „lyukakat betömni” és a futásokat negatív tartományba tolni is egyaránt alkalmas. Shermannel kapcsolatban sokaknak az az alpári nyilatkozat maradhatott csak meg (bár számomra inkább Erin Andrew feje volt emlékezetes ) és azt lehet, hogy kevesen tudják róla, hogy középiskolában 2. legjobb tanuló volt az évfolyamban, utána pedig a Stanfordon (egyik legnagyobb presztízsű egyetem) diplomázott! (just sayin’) Visszatérve a szakmához, ebben a párharcban ő az egyetlen igazi shutdown corner és jelenleg tényleg a legjobb defensive back (sorry Champ). Valószínűleg Demaryius Thomast fogja majd, de akár Decker is lehetne az embere, mert ő is képes a mélységi elkapásokra, bár Thomas-nak sokkal jobb keze van, én inkább rá állítanám Shermant. Ezen az oldalon Welker lehet az, ami a másikon Harvin. A legutóbbi nagy-döntőben volt egy fontos elejtett labdája, itt, ha úgy jönnek ki a játékok még akár kulcsszereplő is lehet, mint anno Deion Branch a 39. SB-on. Fontos még szót ejteni a Denver tight-end játékáról, ami Manning-nek hála ami hihetetlenül progresszívvá fejlődött ki az elmúlt két év során (s mivel Hernandezt hűvösre tetté, Gronk meg megsérült, már a NE sem tudna konkurálni ezzel a produkcióval). Julius Thomas ugyan nem rendelkezik komoly játékintelligenciával, de a közepes passzokat simán lehúzza és ebben nagyon megbízható, mégis azt mondom, hogy őt szerint Kam Chancellor ki tudja majd venni a játékból. A Legion of Boom esze pedig nem más, mint Earl Thomas III, aki igazán összefogja a másodvédő vonalat, egyben ő az utolsó bástya. Amennyiben ez az egység főszereplő lesz, akkor Dexter Jackson után lehet láthatunk még egy safety-t SB MVP-ként! Összességében szerintem a denveri elkapó felhozatal egy kicsit túlértékelt és Peyton teszi őket ilyen(!) naggyá (persze D. Thomas már Tebow alatt is megmutatta talentumát)… A futásra sokkal többet tennék. Egyrészt kevésbé számítanak rá, másrészt a meglepetés mellett, ha sikeresen meg tudják nyitni a folyosókat, akkor PM tehermentesítésével, alacsonyabb pass count-al, az elkapókat is szabadabbá tehetnék! A két mester közül a rutin (ezen a szinten) mindenképpen a Denver oldalán van. Fox járt már SB-ban a Carolina-val és a stábja is jóval felkészültebb, de a két HC közül az igazán nagy stratéga szerintem Pete Carroll. Arról lehetne egy kisregényt írni, hogy milyen kalandosan jutott el idáig (a felesége Monte Kiffin (Dallas Cowboys) fiának (ő most USC edző lett) volt a babysittere), de én most inkább csak a college karrierjére koncentrálnék. A USC élén eltöltött időszakban egy olyan dinasztiát épített ki, mint Bill Belichick a NE-nél! 3 nagy-döntő, két bajnoki cím, három különböző Heisman győztes - köztük Reggie Bush, mint a valaha volt egyik legnagyobb egyetemi csillag, és tette ezt az NCAA körülményei között, ahonnan a játékosok évente elszállingóznak a draftra és úgy az NFL-be... (Az első emlékem róla, az általam minden idők legjobb mérkőzésének tartott, 2006-os Rose Bowl-hoz kötődik, amit anno németül láttam!) Az ilyen latolgatásoknál mindig érdemes tekintetbe venni, hogy a Super Bowl intézményében már nem az általános forgatókönyvekben kell gondolkodni, itt csak nüanszok döntenek és ezek elrejtve, de ott vannak bizonyos emberekben, felállásokban, lehetőségekben. Tehát nem a várt scenariót vizionálom... Végezetül ennek az egész show-nak a legjobb része a felvezetés, a körítés. Egy bizonyos határ után persze már fájó is lehet (mikor NBA-be szoktak olyan beteg statisztikák lenni, hogy LeBron James, ha előző nap rajzfilmet néz, akkor hány pontot dob, stb.), de összességében ezért szeretem az amerikai sportokat. Például egy európai jégkorong találkozót biztos, hogy nem néznék meg, de egy NHL meccset a körítés, a setting miatt, simán! Az, hogy New Yorkban lesz (még, ha technikailag nem is, bár végül is Manhattan mellett a Hudson folyó túlpartja is már New Jerseynek számít!) a végső katarzis egy teljesen egyedi befogadói élményt jelent számomra. A kedvenc városom (ami Ady-nak Párizs, az nekem NY), a média Mekkája, így ehhez, ami alapjában véve egy világméretű média esemény, keresve se lehetne találni jobb célpontot. Az időjárás tönkretehette volna a show-t, de idén a football istenek is kegyesek voltak a városhoz, a Super Bowl-hoz. A Sport TV részéről, úgy tudom Faragó Ricsi mellett, Hollai Olivér lesz kint. Mindkettejüket ismerem, úgy tudom a Hollainak a faterja régen kint dolgozott NY-ban és az Olivér is ott töltötte a gyerekkorát, lehet ezért esett rá a választás, de úgy emlékszem ő már két SB-on is volt kint ebben a minőségben. Én Kovács Sanyinak jobban örültem volna, bár a szakkommentátorok között egyikük sem érhet fel Jon Gruden-el. Egyébkén ez a 10. évfordulója annak, hogy magyarul is lehet NFL-t nézni! A 2004-es Super Bowl volt ez első hazánkban is közvetített mérkőzés, ott még Faragóék is sokkal gyámoltalanabbul hatottak. Mára ez persze a múlté, egyébként az is sokat segített a sportág elterjedésében, hogy akkor 10 éve, minden idők egyik legjobb döntőjével kezdődött meg Magyarországon a tojáslabda térhódítása! Gyorsan elment ez az év is (Szomszédok stílusú verdikt), pedig még emlékszem a szezonnyitó Hall of Fame Game-re, a Dallas és a Miami között… Amúgy kár, hogy ilyen időpontban (február, nem pedig nyár, illetve a hajnali kezdés sem túl barátságos) van a mérkőzés, mert ellenkező esetben lehetne rendezni ilyen nagy sör, snack kombóval fűszerezett közös SW Saga meccsnézést is. A tippem: Ugyan mind a játékstílus, mind a mez dizájn (általában a lányok szoktak ez alapján választani ), mind Macklemore miatt szimpatikusabb Seattle, de egy fogadásnál ki kell zárni az érzelmeket, így ez alapján azt mondom, hogy nem sokkal, de esélyesebb a Denver (moneyline-ba azért nem tennék rájuk inkább egy forintot sem), mindenesetre PM-et most nem tudják szerintem megállítani! Seahawks @ Broncos

Most láttam az előbb, a 24 hivatalos oldalán: "Believe us... you DON'T want to miss the Super Bowl this Sunday..." Remélem (és ebben a viszonyrendszerben valószínűnek tartom) releváns anyagot kapunk, bár nekik se érné meg kicsengetni azt a 4 millió dodót azért a 30 másodpercért, ha csak a "semmire" menne el!

Nekem nincs semmi bajom a némettel (anno Németországban jártam óvodába).

2014 Grammys - Record of the Year http://www.youtube.com/watch?v=rgjteE5iJrE

Nekem mindig olyan távolinak tűnt ez a sorozat, közben kijőve a TCW kasza utáni apátiából most már két hét múlva BC, utána meg elvileg már idén jön is a Rebels. Érdekesek az új karakterek nem mondom, de én legszívesebben azokból látnék többet, akiket a classic során csak felvillantottak. Gondolok itt most elsősorban Boba Fett-re, hogy mégis miért volt ő olyan státuszban, hogy akkora badass-ként tekintsenek rá. (Az offsrean dolgokat így ki is lehetne hajítani, melyek sokszor szerintem túlságosan is elrugaszkodottak voltak vele kapcsolatban.) Bail Organát szintén szívesen látnám, mint a lázadásban betöltött kulcsfigurák egyikét. Az EU-ból remélem átemelnek majd dolgokat, mert java (utini ) részben azért voltak értékes ötleteik. (Na mondjuk nem Tarkin szerelmi szálára gondolok most.) Apropó Tarkin, a TCW-ben kedveltem meg igazán a karakterét, addig az Ep. IV alapján teljesen közömbös volt számomra, remélem ebben a sorozatban is szerephez jut majd, még ha csak annyi játékidőre is, mint az előd sorozatban. Az EU-s ötletek alatt olyanokra gondolok, mint pl. a Kessel (bár nem tudom, hogy ez korábban is elhangzott-e, vagy echte EU találmány) és a birodalmi büntetőtábor. Ezzel kapcsolatba remek koranalógiákat lehetne kapcsolni a diktatórikus, sötétebb elemekkel. Karakterek közül a "jók" oldalán Garm Bel Iblis tábornokot szívesen látnám, őt komolyabb gond nélkül be lehetne illeszteni a képbe (bár mondjuk Maul után már... akár Thrawn-t is, bár neki nem örülnék igazából). Hangulatát tekintve olyasmire számítok, mint a classic trilógiában. Bizonyos pontokon könnyedebb hangvétel, de azért mellette legyen meg a megfelelő drámai, olykor akár nyomasztóbb intonáció is. Nem tudom a főkolomposok (sithek) mennyire kerülnek képernyőre, de ha igen, akkor ott viszont pont nem azt várnám el, hogy egyből valami teljesen lehangoló színben tűnjenek fel, hanem csak szépen, lassan, szubliminálisan menjen végbe a változás és ne legyen itt még olyan éles a kontraszt a két rendszer között (persze legyen meg valamilyen mértékű negatív differencia), az eszköztárak ugyan változtak, de a prioritások csak részleteiben térnek el. Hierarchizálódjanak az alrendszerek is, az irányításban túlsúlyba kerülnek a statikus elemek. A felépítéstét pedig úgy képzelném el, mint a német nemzetiszocialista totalitárius modell esetében. Tehát, hogy marad a magántulajdon, de a jelentősebb ágazatok azért összefonódnak az állami tulajdonnal. Tehát piaci alapon működik, ezt viszont központi eszközökkel, erőszakkal befolyásolják, korlátozzák. Ha lesz benne politikai oldal, akkor ilyenek szívesen látnék, hogy mégis miként épült ki ez a nagy, csúnya Birodalom... ami ugye a classic-ba szintén nem volt benne. Megmondom őszintén a báb Szenátusban vívott esetleges jogsértésekről folyó szócsaták nem igazán fognak meg. Egyébként én is üdvözlöm azt az ötletet, hogy a TCW-hez is ilyen kis finom visszacsatolások révén kapcsolódhat a produkció. Az is jó lenne, ha tényleg a klasszikushoz és a prequelhez is lennének konkrétumok (feltűnhetnének Leia-n kívül mások is, akár Jabba-t is szívesen látnám - ő akkor tényleg mindenben szerepelne, classic, prequel, TCW...), illetve akár a sequel-re is történhetnének bizonyos mértékű utalások, akár csak elejtett mondatok, szófordulatok, melyek amolyan 'easter egg'-ként feltűnhetnének aztán a következő trilógiában is. Összességében tényleg hatalmas potenciál van ebben a sorozatban és az egész korszakban, mikor jött a TCW már akkor is úgy voltam vele, hogy egyrészt szűkebb keresztmetszetben kell dolgozni, másrészt abból az időszakból sokkal többet ismerhettünk (volt már ott a 2D-s sorozat is) és talán egy hangyaf..nyival jobban kedvelem a régi (kronológiailag újabb) korszakot és inkább ott néznék meg egy ilyen sorozatot. Egyébként lehet-e már vágni a centit, tehát tudjuk pontosan, hogy mikor is kezdődik a Rebels?

Elég régóta követem ezt a srácot és az őrültségeit, még amikor nem volt mainstream. Sejthető volt, hogy egyszer ebből is csinálnak majd egy filmet, mint a Jackass esetében...

Donát! Összefoglalót láttam, az alapján nem volt rossz... Vasárnapra meg: Keep calm and OMAHA!

Így utólag is boldogat, mind a névnapos, mind a szülinapos érintetteknek! Jancsó Miklósról: Nálam Fábri a legnagyobb magyar filmrendező, de Jancsót mindenképpen megsüvegelem. Unikum volt a maga nemében. Csak három filmjét láttam (Szegénylegények; Magánbűnök, közerkölcsök; Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten), úgyhogy előrebocsájtom, nem tudok igazán releváns véleményt alkotni az életpályájáról. Igazi szerzői filmes volt, ebben a tekintetben pedig lehet, hogy sok ponton nem értettem egyet a művészetével (itt most elsősorban a hatalom-szexualitás korrelációjára gondolok, ami egy annál sokkal mélyebb és érdekesebb viszonyrendszer, mint ahogy ő prezentálta), de az ő irányítása alatt "a kamera olyan volt, mint a töltőtoll", s nem konvencionális módon, átlépett bizonyos határokat! RIP!!!

Elnézést, de abszolút nem volt időm az NFL-el foglalkozni az elmúlt időszakban, a fórumot se látogattam. (Németországban voltam, illetve utána még a héten 4 vizsgám is volt...) Teljesen kiment a fejemből a Pro Bowl (amit jobban bántam, hogy a Grammy-ről is lemaradtam, pedig a Daft Punk miatt mindenképpen megnézetem volna), ami egyben bizonyítja azt is, hogy mennyire tartom ezt a kategóriát (a SB azért nem ment volna ki így a fejemből...). Néhány éve egy barátommal - akik nézik a TV-s közvetítéseket, ismerős lehet a neve, Tóth Viktor - beszélgettünk arról, hogy miként lehetne feldobni egy kicsit a Pro Bowl-t és felmerült ez a rendszer, hogy ne kifejezetten az AFC vs. NFC relációban, hanem vegyes csapatok keretében mérkőzzenek meg. Az ikonokkal, mint Rice és Sanders (róla egy külön tanulmányt is tudnék írni, mikor egyedülálló módon hosszú évekig egyszerre nyomta a baseball és a football karrierjét) ezt még érdekesebbé tették... Ezért idén lehet megnéztem volna - már kb. 3-4 éve nem láttam Pro Bowl-t, ha lett volna rá lehetőségem. Összességében olyasmi ez, mint a preseason, olyan himi-humi. Csak míg ott van tétje is a játéknak (Bizonyos Russell Wilson ott harcolta ki kevesebb, mint két éve a kezdő pozíciót, a favoritnak tűnő Matt Flynn ellen... és ez a játékos most SB-ra készülhet!) itt nincsen, csak elvannak... na de, "ha kicsi a tét a kedvem sötét"! A Pro Bowl kimaradt, így igény esetén lehet a SB dupla pontos (mint az F1-ben az évadzáró), persze a 0 így is 0 marad... egyébként maradhat a sima egy pont is. Majd holnap írok egy kis SB felvezetőt...

Régebben éppen a Nyugati felé laktam... tiszta Mos Eisley feeling. Pár éve le is késeltek valakit a trafik előtt, abban az épületben, ahol laktunk! A vizsgák miatt meg ne agódj, mindig van UV... kivéve, ha úgy jársz, mint én és csak akkorra marad időpont amikorra már egy másik UV-t tettél (ugyanaz a tanár tartja és jövő hét szerdán 10 órától kellene megírnom mindkettőt, nincs már más opció), de majd beszerzek Hermionétól egy időnyerőt és lazán megoldom.

Összesítettem megint a tippversenyt: (kiemelném Kudar-t, aki eddig mindent eltalált, amióta játszik - ő a Wild Card körben nem adott le voksot) Donát: 8 Nute, Ody, Wilde: 7 Nabo, Kudar: 6 Jake: 5 Még két mérkőzés van hátra, de elég a Super Bowl-al kapcsolatban jövő héten állást foglalni, most hétvégén csak a Pro Bowl-t kell megtippelni. Jake kivételével még 6 ember maradt versenyben, ami az utolsó forduló előtt elég nagy szám, nem gondoltam volna, hogy ilyen szoros lesz...

Drágám, elromlott a mosógép. - Mi vagyok én, mosógép szerelő? - Édesem, nem jó a vasaló. - Mi vagyok én, vasaló szerelő? - Szívem, folyik a csap. - Mi vagyok én ... Másnap jön haza férj, minden működik. - Hívtál szerelőt? - Nem, a szomszéd fiú megjavított mindent. Azt mondta cserébe sütit sütök, vagy lefekszem vele. - És mit sütöttél? - Mi vagyok én, cukrász?

Az előbbit mindenképpen ajánlom (az még nekem megvan amúgy eredeti VHS-en), szintén a főszereplő visszaemlékezésein alapul, bár sokkal hollywood-ibb film, mint ez... egyébként az utóbbi sem rossz, az is egy életrajzi ihletésű alkotás, ráadásul egy hétköznapi ember számára is ismert karaktert alakít DiCaprio. Igyekeztem úgy szerkeszteni, hogy finoman informatív legyen, de, ha tényleg zavaró, akkor majd beteszem az egészet spoilerbe, nem akarom elrontani senkinek sem az élményt. A Casino-ról most gyorsan csak annyit, hogy az egy korszakos film, míg ez csupán egy a sok közül. Az tényleg egy korszak lezárása volt, ott dolgozott utoljára együtt De Niro és Scorsese és ugyan tényleg a Nagymenők halványabb remake-je, nekem is jobban tetszett, mint a WSF. Mondjuk ez inkább a tematikára, semmint a kidolgozásra vezethető vissza, bár az is a Casino felé billentheti a mérleg nyelvét, hogy ott a mellékszereplők is sokkal erősebbek és kidolgozottabbak voltak (volt egy erős női karakter is!), mint ebben a filmben... Azt kell mondjam, hogyha tényleg nem érdekel ez a tematika, akkor nem is tudom ajánlani, mert még én is megcsömörlöttem tőle bizonyos pontokon... Mondjuk akár pozitívan is csalódhatsz, mint Rog. Az mondjuk abszolút kijelenthető, hogy nem egy családi film!!! A korhatár besorolással volt úgy emlékszem valami mizéria, elvileg 16-os értéket kapott nálunk, pedig a 18 a minimum szerintem (nincs benne erőszak - ez Scorsese-t nem sűrűn jellemzi, de a szexualitás miatt kellene az a 18). Azt kihagytam az értékelésemből, hogy a szinkron azt mondják nem sikerült túl jól... (a felirat meg azért lehet problémás, mert nagyon gyorsan kell váltani, ha többen beszélnek egyszerre és ez is zavaró lehet) Én eredeti nyelven láttam, felirat nélkül és úgy gondolom teljesen érthető volt a nyelvezete, komplex pénzügyi elemzésekbe nem mentek bele. Akinek van rá lehetősége szerintem így nézze meg, mondjuk többek között emiatt sem egy igazi családi film (bár ennél a tematikánál, ez a legkevesebb).

Gratulálok!

A Wall Street farkasa Az idei Oscar mezőnyből elkezdtem pótolni a hiányosságaimat. Legalább a kilenc fődíjra jelölt filmet megpróbálom megnézni és mivel eddig még csak egyet láttam, van még mit behozni (bár messze még a márciusi időpont, addig igyekszem írni is ezekről valamit). Ezt a lemaradást pedig nem mással kezdtem, mint egyik kedvenc rendezőm és az általam (is) - az utóbbi évtizedeket figyelembe véve - legtehetségesebbnek tartott színész koprodukciójával, A Wall Street farkasával (továbbiakban WSF). Több nagy rendező-színész párost találhatunk a filmművészetben, már csak Scorsese-nél maradva ott van Robert De Niro-val való munkássága, vagy Soderbergh férfi múzsái (akár George Clooney-t, akár Matt Damont is mondhatnám), ilyen most az utóbbi években/évtizedben Leonardo DiCaprio a rendező számára. Ez az ötödik közös munkájuk volt és szerintem ez kettejük viszonyrendszerében az Aviátorral van egy szinten (a Viharszigetet és A téglát is elé tenném... a New York bandái pedig a legkevésbé tetszetős számomra). Nem egy nagy volumenű alkotás se a rendező, se a színész számára, félreértés ne essék egyáltalán nem rossz a WSF, de mindketten alkottak már ennél messze jobbat, kiválóbbat, minőségibbet fényes karrierjük során! Ettől elvonatkoztatva persze abszolút rendben van a film, és becsületes iparosmunkának bélyegezni sem lenne tisztességes - annál több van benne. Ugyan semmi olyat nem ad a történet, amit az ehhez hasonló eposzok nem prezentáltak volna (a Casino-val kapcsolatban fogok még vonni analógiát, de megemlíthetnénk DiCaprio Spielberggel közös munkáját, a Kapj el, ha tudsz-t is), végig érezni rajta Scorsese keze nyomát, de mégis egy olyan, hangvételét tekintve a "mester" számára testidegen művet készített, ami mindenképpen elismerésre méltó! Attól eltekintve, hogy egy valós visszaemlékezést dolgoz fel, klasszikus műfaji besorolása súlyosan problematikus számomra... drámának nem érezhető igazán (erről majd lentebb írok), inkább a vígjátékhoz van közel, néhány igazi régi vágású burleszk elemmel és ezt a könnyed műfajt, a gengszterfilmek egyik atyjától (Coppola és Leone mellett) egyáltalán nem várná az ember... A történet íve a klasszikus; felemelkedés, tobzódás, bukás; szentháromságra épít, ezzel gondolom nagy spoilert még nem lőttem le. A három szekvencia közül talán a középső a leghosszabb és az van a legjobban kidolgozva. A WSF szerkezeti felépítését tekintve tehát semmi újat nem mond a témában, valamilyen szinten itt is gengsztereket kapunk, csak éppen most a tipikus fehérgalléros bűnözők képében (remek analógiaként ötlött fel bennem a folyton telefonálgató főszereplő nyomán, Tarantino klasszikusa "Nem puskával, telefonnal!"). Az külön tetszett, hogy DiCaprio a film bizonyos pontjai kikacsint a vászonról és megszólítja, bevonja a közönséget. Már az elején feltűnhet számunkra, hogy nem olyan igazi, didaktikus tanmesét fogunk látni, hanem az anyagi/testi élvezetek, materialista szemlélet fertőzését fogja hosszan kitartva a torkunkon lenyomni a film... a tanulságot, mely szubliminálisan azért megbújik a sorok között, pedig mindenki majd levonja saját maga, ha akarja. Ide még megjegyezném, hogy a vége külön tetszett, mert még ezen a gondolatsoron belül is egy-két gyöngyöt másként fűzött fel Scorsese, mintsem a klasszikus verdikt megkívánta volna (bővebben spoiler alatt). Technikailag teljesen rendben van a film, érződik rajta, hogy Scorsese végig kézben tartotta az egészet. A rendezés ugyan nem kiemelkedő, de nagyon patent volt minden beállítás és a színészek sem lógtak ki egyetlen jelentből sem! A rendező kézjegye ott van azért ezen a filmen is - még, ha részben műfajidegen is tőle ez a hangvétel - a lassabb, hosszúra nyúló történetmesélésen és a kitartott nagyjeleneteken keresztül érezni ezt. A Casino-val kapcsolatban azt tudnám megemlíteni, hogy ott éreztem még azt, amit itt is, hogy bántóan hosszúra hagyta a végső anyagot Scorsese. Nem csak a végén, a középső harmadában is lehetett volna kurtítani rendesen, több helyen is eléggé el volt húzva. Van ritmusa mindkét filmnek (ebben a Casino-t sem tudom elmarasztalni), ez pedig valamilyen szinten a vágást dicséri, de így is hosszabb ez annál, mint amennyit megkövetelt volna a forgatókönyv. (A film közepén lévő yachtos jelenet, viszont az abszolút kedvencem az egész filmből és annak ott nagyon rendben volt a hosszúsága, de a hedonizmus oltárán beáldozott snittek ellenben nálam, mint említettem egy idő után unalomba fulladtak.) A forgatókönyv nagyon egyszerű, konkrét csavarokat nem tartalmaz, mindent ki lehet találni előre. Nem is hagy igazából kétségben a film, már az elején erősen sejteti, hogy mi lesz a végkifejlet. A karakterábrázolásban megjegyzem elég felületes, de ezt a téma is ihlette, mivel alapból felületes, emberileg üres figurák alkotják az egész produkció gerincét. Mondjuk az azért negatívum, hogy míg a simlis oldalról ez a magyarázat helytálló lehet, addig a rendőrség és elsősorban a nyomozó (aki DiCaprio nyomában van) fájóan keveset szerepel és még annál is kevesebbet tudunk róla meg. Egyedül az utolsó snitt enged valamit belelátni a lelkébe... Ebben a kontextusban talán kidolgozottabb volt Tom Hanks karaktere, a már említett Kapj el ha tudsz című filmből, úgy, hogy ott sem a rendőr volt a középpontban! Abból a szempontból is vonható analógia a két film között, hogy DiCaprio ott is egy olyan igazi self-made man-t játszik, aki szinte a semmiből verekedte fel magát a csúcsra, különböző pénzügyi csalásokkal. A színészi játék elsőrangú! Ugyan említettem, hogy nem DiCaprio legjobb szerepe, de remekül hozta ezt a figurát is és nem tudnám sajnálni, ha megnyerné az Oscar-t. Az, hogy mindenképpen oda akarják neki adni (legalábbis netes körökben) viszont nem tetszik, mert ha van nála monumentálisabb alakítás idén, akkor kapja az... ne csak azért adják neki, mert máskor nem ítélték oda, mikor kellett volna (ez körülbelül olyan, mint amikor a játékvezető kompenzál, lefújt valamit hibásan az egyik oldalon, erre a másikon is megteszi ugyanezt és hiába igazságos, kétszer is hibázott!!!). Kapja az, aki a legjobban megérdemli, mivel ez nem életműdíj (olyan van külön), de DiCaprio ezért a filmjéért is megérdemelhetné, mint ahogy idén a Gatsby-ért is (tényleg olyat lehet, hogy valakit egy évben két különböző szerepben is jelölnek ugyanarra a szobrocskára?). De Niro-val összehasonlítva jóval mélyebb az eszköztára, nem egy kiváló karakterszínész, hanem egy kiváló all-around színész. Itt is olyan szélsőséges érzelmeket jelenített meg, ahogy váltogatta az arcait... és az elején egy 22 éves srácot játszott el (úgy, hogy már 40 felé közelít). Hill nem volt valami átütő ebben a szerepben, de egy jelölést azért megérdemelt szerintem. Mindenesetre nem ezért az alakításért fogunk emlékezni rá, az biztos. Margot Robbie-t mindenki nagyon dicsérte, én elmarasztalni nem fogom, de őt sem éreztem kiemelkedőnek. Volt persze egy ként nagy formátumú alakítása a film bizonyos pontjain. Nem akarom megbántani, de őt elsősorban szerintem azért castingolták erre a szerepre, mert ilyen tökéletes barbie baba teste és arca van, mint aki most lépett ki a playboy mansion-ből, ehhez mérten jól hozta ezt a tipikus konzumpicsát! Néhány sorozatszínészt is fel lehet fedezni, példának okáért Jon Brenthal (a.k.a. - Shane) a Walking Dead-ből, Brad szerepében; Cristin Milliotti (a.k.a. - mother) a How I Met-ből, Jordan első feleségeként; vagy Shea Whigham (a.k.a. - Eli Thompson) a Boardwalk Empire szereplője, mint Captain Ted. Már említettem Matthew McConaughey-t, aki tényleg fantasztikus volt, amúgy nagyon látszott rajta, hogy sokat fogyott a Dallas Buyers Club főszerepéért. Igaz történet alapján készült a film, azért kíváncsi lennék rá, milyen mértékben fedi le a valóságot. Tágabb családi körömben van brókercég vezetője, úgyhogy annyit el tudok mondani, hogy mindenképpen túlzó ez az ábrázolásmód, de részben ez is volt a célja Scorsese-nek, hogy kikarikírozza, felnagyítsa ezt a világot! Van egy szubtilis gondolat a filmben a sikerről, a sikerességről, hogy bizonyos körökben mit meg nem kell tenni azért, hogy igazán sikeres legyél és milyen áron vállalod ezt... de ez sincs túlmoralizálva, mint ahogy a hedonizmus és egyéb addikciók sem. Érezni persze a lényeget, de nem kisiskolás módra írják elő nekünk! Az arányérzékkel (és a vágóollóval) jobban is lehetett volna bánni, aki eleve idegenkedik eme tematika irányában, az biztos, hogy unni fogja (érzékeny lelkűek meg is botránkozhatnak rajta) és azoknak sem ajánlom, akik nem szeretik a rendezőt, mert a humor ellenére azért ez mégis csak egy Scorsese film! Viszont remek színészi alakításokat, szórakoztató poénokat és jó felépítésű filmet kapnak, akik mégis megnézik. Olyan persze nem hangzik el benne akár a jelenség, akár a pénzügyi világ szempontjából, ami a Wall Street-ben ne lett volna benne (itt most a Charlie Sheen-es verzióra gondolok), de én nem bántam meg azt a majd 3 órát, amit tegnap rászántam a WSF-ra... Jöhet a 12 év rabszolgaság!

A következő mérkőzéstől többet várok. Nincs mit.

Brady vs. Manning - Round 15. (10-4) Nem mondom, hogy a másik párharc teljesen közömbös számomra, de nem lehet szó nélkül elmenni amellett, amit ez a két irányító képvisel az NFL-ben, így én inkább erre a matchup-ra koncentrálok! Először is, mindenki úgy nézze ezt a két úriembert, hogy olyat láthatunk mi most, amit a liga majd 100 éves történetében nem sokszor - így nagyon szerencsésnek és nagyon hálásnak is érzem magamat ez iránt. Nem láttam például játszani Joe Montanát, vagy Johnny Unitas-t, de ki merem jelenteni, hogy az all-time Top 5-ből kettőt viszont primetime-ban néztem!!! Ez a két "ember" pedig nem más, mint Peyton Manning és Tom Brady. Ilyen szintű rivalizálást, a játék alfáját ás ómegáját jelentő QB poszton még nem nagyon láthattunk! Persze tiszteletlenség lenne a csapatokat teljesen ignorálva (már a supporting cast kifejezés is kicsit lenéző olyan emberekkel szemben, mint Marvin Harrison, Wes Welker, Reggie Wayne, vagy akár Rob Gronkowski) a két quarterback-re kihegyezni az egészet, de úgy gondolom itt elsősorban tényleg az ő párharcukról beszélhetünk. Ugyanis, amikor PM a Colts-ban játszott, akkor mindenki abban a kontextusban beszélt róluk, most mikor a Denver karmestereként csapnak össze, most így vetül rájuk a reflektorfény... szóval ebben az értelemben talán nem bántok meg senkit azzal, ha tényleg most csak róluk értekezek. Az eddigi 14 mérkőzés krónikája is külön megérdemel egy posztot, de itt érdemes tekintetbe venni, hogy ugyan a játék mechanikáját tekintve mindkettő egy igazi admirális, teljesen más stílusú, habitusú és különböző életúttal rendelkező játékosokról beszélhetünk! Peyton a klasszikus utat járta be, igazi football családból jött. Édesapja Archie Manning, nemcsak, hogy kitűnő NFL irányító volt, már az NCAA-ben is fényes karriert csinált és igazi közönség kedvenc volt (az Ole Miss vissza is vonultatta a mezét, amellett, hogy a Saints is megtette ezt számára, már a profik között). Két öccse közül a kisebbik pedig szintén NFL QB lett. Az persze már a sors igazságtalansága, hogy a jóval kevesebb talentummal bíró Eli több bajnoki (és SB MVP) címmel rendelkezik, mint Peyton! (Mindenben versengenie kellett a bátyjával, ebben legalább felülmúlta!) PM-ről röviden csak annyit tudnék mondani, hogyha az alapszakaszt néznék csak, akkor teljes nyugodtsággal merném állítani, hogy Manning minden idők legjobb irányítója... ezt is, mint minden csapatsportágat, azonban a bajnoki címért játsszák és itt már vannak kétségeim, hogy őt mondjam-e. Az a "mindössze" két Super Bowl és egy bajnoki gyűrű igazán beárnyékolja a legacy-jét Manning-nek. Azért az idézőjel, mert egy címet megszerezni is abszolút elismerésre méltó, de ezzel a skill set-el és támogató személyzettel, ami számára adott volt, akár 2004-ben, 2005-ben, 2009-ben és tavaly is bajnok lehetett volna (és még sorolhatnék ide pár évet). Ezzel együtt, ha idén meglesz a második elsősége, akkor szerintem minden kétkedőt el fog hallgattatni... ugyanis ennek a játéknak a Lombardi az igazi fokmérője, ha megkérdeznek valakit Dan Marino-ról biztos vagyok benne, hogy nem az 5000 yardos szezon fog először a szájukra jönni, hanem az, hogy: de kár, hogy nem volt bajnok! Brady más utat jár be, az ő története inkább egy igazi hollywoodi forgatókönyvhöz hasonlítható. PM-el ellentétben nem tudhatott maga mögött decens college karriert, és nem is 1/1-en került be a ligába! Éppen ellenkezőleg, Brady 7. (hangsúlyozom hetedik!) számú QB-ként kezdte a Michigan-nél, Drew Henson mögött se sok szépet jósoltak neki. A combine-on ilyen jelentések készültek róla: "Poor build. Very skinny and narrow. Looks a little frail and lacks great physical stature and strength. Can get pushed down more easily than you'd like. Lacks mobility and ability to avoid the rush. Lacks a really strong arm. Can't drive the ball down the field and does not throw a really tight spiral. System-type player who can get exposed if he must ad-lib and do things on his own." A 40 yardot is mindössze 5.2 alatt futotta (azért ezt az időt még én is verném). A 6. körben a 199. pick-ként kelt csak el szerencsétlen, ezzel kiérdemelve a Patriots-nak minden idők legnagyobb draft steal-jét! Egyébként sokkal korábbra várta saját magát is, és mikor erről kérdezték az ESPN-en egy pár éve, egy interjú keretében... majdnem elsírta magát, hogy milyen rossz érzés volt látni, hogy még mindig nem vitte el senki. Ezek után mégis mikor találkozott Robert Kraft-al, a Pats tulajdonosával (először Kraft nem ismerte meg, azt hitte, hogy Kyle Brady-ről van szó, aki akkoriban egy TE volt) kb. ezt mondta neki "A franchise történelmének legjobb döntése vagyok!" - persze kell egy magas ego, de egy nagy adag vér is azon a bizonyos testtájon, hogy egy ilyen lelkiállapot után is ugyanúgy higgyen magában valaki! Shaun Ellis aztán hatalmas szívességet tett Brady-nek, mikor a tackle-jével sérült listára rakta Drew Bledsoe-t (érdekesség, hogy Bledsoe-nak ez a kálváriája megismétlődött Dallasban, ahol szintén lesérült, ezzel utat nyitva egy másik fiatal irányítónak, aki később franchise player lett... ez volt Tony Romo), aki nem akárki volt. Nem hiába nem akart QB-t draftolni a Pats. Bledsoe 1/1-esként, akkora már 3-szoros Pro Bowler volt és ő vezette a csapatot történelme során először Super Bowl-ba! Az ő helyére tették be aztán Brady-t, aki rögtön első kezdőként játszott szezonjában megnyerte a címet, úgy, hogy azon a SB-on, egy hatalmas upset-et valósítottak meg... legyőzve a St. Louis-t, akik minden idők egyik legjobb offense-vel bírtak (QB-Warner, RB-Faulk, WR-Holt, Bruce). A másik két trófea is hamarosan érkezett és itt már egy Dynasty-ről beszélhettünk! Brady ha ma győz, akkor szezonjainak majdnem az 50%-ában bejutott a SB-ba!! Kettejük relációjában személyes szimpátiám inkább Brady felé irányul. Nem feltétlenül az élettörténete miatt, hanem inkább azért, mert sokkal emberibb, mint Peyton. Mindkettő igazi franchise player, de kettejük közül Brady az igazi vocal leader! Neki mindig habzik szája, folyamatosan tüzeli a társakat és sokkal több érzelmet közvetít, mint ellenfele. PM egy gép! Az igazi Iceman, aki folyamatosan elemez, elképesztő módon lát a pályán és kiemelkedő az anticipációs képessége! (Egyébként annak idején mikor odakerült a Colts-hoz, azt mondják, hogy egy hét alatt megtanulta kívülről belülről a komplett playbook-ot...) Ez a párharc teljesen más lesz. Itt nem számít a november, mert még egyszer egy olyan comeback-et nem fog tudni a Pats megcsinálni ebben biztos vagyok. Most nem lesz Brady számára Gronk sem, ami szintén átrajzolhatja a perifériákat (akkor is, ha pont Brady az a játékos, aki nem készen kapja (Randy Moss kivételével) az all pro elkapóit, hanem maga teszi őket naggyá!). Egy konferencia lévén, ez a legmagasabb szint, ahol találkozhatnak, ilyenre legutóbb 2006-ban volt példa, akkor Manning örülhetett... hasonló végkifejletet vizionálok erre a mérkőzésre is. Megmondom őszintén meglepődnék, ha a Pats menne tovább, akkor is, ha clutch szituációkban jóval produktívabb Brady és a peak számai is magasabbak! Egyébként kettejük között ez nem egy igazi GOAT game. Azt elmondták ők is, hogy nem így veszik. Ha Brady nyer, nem mondom rá, hogy minden idők legjobbja (bár akkor már beérné idolját Joe Montanát), Manning győzelmével sem foglalnék állást teljesen... inkább csak élvezem azt a tényt, hogy én élőben láthatok játszani két ilyen kalibeű játékost, egymás ellen!!! Egyébként mindfuck infó #1 - amennyiben a Seattle és a Denver jut be a döntőbe, akkor első ízben kapnánk egy olyan Super Bowl-t, ahol két olyan állam (Washington és Colorado) csapati mérkőznének meg, ahol legális a marihuána... Bill Simmonsék már el is nevezték a döntőt, The Weed Bowl-nak A tippjeim: New England @ Denver San Francisco @ Seattle Kudar: itt lesz a link

Én nem vagyok róla meggyőződve, hogy Palpatine tudott Anakin ilyen irányú vonzalmáról ekkoriban... nem zárom ki teljesen, de azt se mondanám, hogy biztosan elmondta ezt neki Anakin azelőtt, hogy találkozott Padme-vel. Most csak azt mondom, ami a filmben benne volt, ott pedig akkor kapcsolódunk be az eseményekbe, amikor megérkezik a szenátornő. A személyes találkozás és "szerelme" fizikai közelsége váltotta ki szerintem Anakin-ból azokat a reakciókat, aminek eredményeképpen finoman (és megjegyzem kissé gyerekesen) értésére adta már az első találkozásukkor érzéseit - az Ep. II. idővonalán. Addig még szerintem inkább csak egy ilyen álom/ábránd volt számára Padme, akihez pozitív érzelmeket, tudott kötni - szexuálpszichológiai szempontból lehet ez akár egy kis fokú anyakomplexus is (bár ezt inkább érzelmi szempontokra vezetném vissza, ugyanis a kialakulásakor, egy 8-9 éves gyerekben még nem gondolnám, hogy szexuális vonzalom is kialakult) - szerelme igazából ekkor testesült meg igazi valójában, amikor már releváns vonzalmon is alapult. Azt a dialógot, valahogy nehezen tudom elképzelni, amikor Anakin erről beszél Palpatine-nal... - Csajokkal mi újság fiam? - Szeretem Padmét! - Áá, túl jó nő az neked fiam... meg fiatal is vagy hozzá. Komolyra fordítva a szót, lehet, hogy megérzett valamit az öreg, de nem gondolnám, hogy Anakin-nal ők erről konkrétan beszéltek volna, akkor is, ha közel állt hozzá. Az önmagában is egy fontos opció lehetett Sidious számára, hogy Anakin első önálló feladatként, egy számára ismerős és kedves (ez még nem egyenlő azzal az erőteljes érzelmi kötelékkel ugye, ami később Anakin számára legitimálja a sötét oldalt is!) személy escortjaként kell funkcionáljon... aki mellesleg ugye számára problematikus az élők sorában, ezzel a mozdulattal tehát duplán nyerhet, ha sikerül megölni Padmét... Itt mondjuk megjegyezném, hogy Anakin számára az anyja elvesztése is fontos lépcsőfok volt a sötét oldal felé vezető úton, és érdekes volt az is, hogy az ezt követő tömeggyilkosságot Padme, hogy kezelte... bár az már nem ide tartozik.

Megmondom őszintén én jobban örülök annak, hogyha egyben jönnek az arc-ok. Tavaly az Ahsoka szálnál (bár Maul-nál is) jobban díjaztam volna, ha egyben adják le az egészet... talán akkor más elvárásokkal mentem volna neki az utolsó két résznek és másként is értékelném azokat.

Boldog Születésnapot!

Nagyon jól körbejártátok a témát. Dzséjt-el értek egyet, bár nem a jediket tenném első helyre az okoknál, hanem leginkább azt a tényt, hogy amiért ezt az egészet elkezdte, teátrálisabban fogalmazva, amiért volt értelme az életének - a szerelme - a saját hibájából veszett el. Anakin szerintem igazából sohasem volt sith (nem a szó klasszikus értelmében), mint ahogy jedi léte is csak az arculatra terjedt ki. Talán ezért is volt ő a Kiválasztott, aki nem sötét és világos oldal korrelációjában, hanem magában az erőben hozott egyensúlyt (úgy, hogy 100%-ban se jedi, se sith sem volt). A harmadik epizódban hozott döntéseivel pedig át került a sötét oldalra, de amiért elindult ezen az úton nemhogy nem kapta meg, hanem még önnön hibájából vesztette el (legalábbis Sidious nagyon okosan ezt mondta neki ezzel táplálva a gyűlöletet benne). Ebben a viszonyrendszerben persze ez a gyűlölet saját maga felé irányult elsősorban... az még rájátszhatott az érzelmi állapotára, hogy egy életre megnyomorodott és volt mesterével szemben is kudarcot vallott (aki még a szemére is vetette eltékozolt talentumát), így nyilván rá is zúdíthatott gondolatban ebből a feszültségből - tovább szőve ezzel a sötét oldal pókhálóját maga körül. Azért a jedik ellen elkövetett genocídiumot sem szabad félvállról venni, amiben ő személyesen is részt vállalt... nyilvánvalóan ez sem tett jót a pszichéjének és párosulva a korábban említett kudarcélményekkel még mélyebbre taszították Anakint Vader lelki "páncéljának" fogságába! Most ebben a hozzászólásban komoly pszichoanalízisbe nem mennék bele, de Anakin mentálhigiénés szempontból elég éretlen volt, egyfajta értékválsággal is küzdött, úgyhogy nagyon összetett a helyzete. Vaderként szerintem sejtette, hogy mire kell az Uralkodónak Luke, részben ezért is akarta minél hamarabb saját maga mellé állítani. Azonban ahogy ti is írtátok a vívódása miatt nem mert érdemben döntést hozni... egészen az utolsó pillanatig. A trónterem elején lezajlott közjáték során, először nem mert letérni az addig megszokott sötét útról, azáltal, hogy felkínálja Palpatinet Luke haragjának... másrészt egyértelműen a fiát sem akarta ezen az úton elindítani, a hosszú évek alatt (ami paradox módon nyilvánvalóan egyfajta kötődést is kialakított benne eme állapot iránt) belátta, hogy mivel jár ez az út és ezt nem akarta Luke-nak - így a folyamat inverze is igaz. Az öreg, amennyiben igazán nagy stratéga (és emberismerő) volt számított rá, hogy a vívódó Vader - mivel ez az opció kevesebb változást követel - inkább hárítja Luke csapását, minthogy egy 180 fokos fordulatot véve egyértelműen fia mellé álljon és ellene forduljon ebben a kérdésben (a korábban említett okok miatt). Luke dühkitörése, így is jó alapot szolgáltatott az utána következő puhításra (bár más kérdés, hogy Sidious ezt a lépcsőfokot talán egy kicsit túlbecsülte) és Vader kivégzésével teljesedhetett volna be számára ez a kör... persze az is tény, hogy még 100%-ban nem mondhattuk volna, hogy ő akkor át is veszi Vader helyét, de úgy gondolom Sidious számára ez lett volna a best case scenario Luke átállítására, ennél jobb terv nem nagyon lett volna! Vader szempontjából sokkal érdekesebb a kérdés... ő két dologban bízhatott a tróntermi események előtt, egyrészt abban, hogy Luke mellé áll és legyőzik az öreget, a másik út pedig az lett volna, hogy Luke nem tér át - és itt bejön az, hogy Vader-ben lehetséges, hogy felébredt már itt a trónterem scene előtt a régi énjéből valami és felmerülhetett benne ahhoz a végkifejlethez hasonló opció, ami végül be is következett, azaz, hogy Vader áll át (azonban szerintem ez a láng pislákolt a leghaloványabban benne). A status quo fenntartását csak úgy tudom elképzelni, hogy Vader arra számított, hogyha nem tér át Luke (és benne sem fogalmazódnak meg kiugrási kísérletek), akkor majd az öreg elintézi a fiát - ahogy majdnem be is végeztetett - és így marad minden a régiben, nem pedig úgy, hogy neki magának kell megölnie a gyermekét! Szerintem erre Vader nem lett volna akkor már képes. Az szintén egy szignifikáns pontot jelentett Vader végső döntésében, hogy Luke legyőzte őt (a levágott kéz a fia számára is fontos szimbólum volt ugye) és mégsem tért át. Itt az utolsó pillanatait gondolhatta végig és az, hogy Luke nem volt képes őt megölni felszabadította azokat az érzéseket benne, amiket az addig rárakódott "sötét kátrány" már nem tudott elnyomni. Nem akarta Luke-ot is úgy elveszteni, mint, ahogy korábban elvesztette Padmét és gyakorlatilag mindent - továbbá Luke a családja is volt, ami számára egy nagyon távoli fogalom volt sajnálatos módon (lehet, hogy itt felébredt benne az anyja képe is). Sidious lehet, hogy az elején jól mérte fel Vadert, azonban később már alulbecsülte az érzéseit... talán ebben része lehet annak is, hogy a saját gyűlölete Luke - akivel kapcsolatban viszont végig tévúton járt - átállításának kudarca miatt (már-már azt hihette, hogy megvan neki az ifjú jedi) elhatalmasodott rajta és nem is figyelt Vader-re! Vader már készült a halálra, elfogadta, így azonban még előtte egy jó cselekedettel pattant át az erő misztériumába, úgy, hogyha szigorúan veszem, akkor be is teljesítette, az ő száméra kijelölt végzetet és a próféciát! Ennek értelmében nem is lett volna számára fontos, hogy túlélje a második halálcsillagot és visszatérjen a társadalomba...

Ez a gyerekkori emlékeimet juttatná eszembe, amikor nagymamámnál minden rajzfilmet németül néztünk. Érdekes lenne most a TCW-t is így látni, engem nem tántorítana el az élménytől.