Wilde

Nekem a legjobban a ghormani lázadókkal kapcsolatos részletek tetszettek. Ugyan az első évadban is láttuk Saw csoportját, meg itt az első történetszálban azt a szedett-vedett bagázst a Yavinon, de itt is egy újabb kontrasztott kapott az a kép, ami a Birodalommal szembeni ellenállókról formálódik. Luthenék kis akciócsoportja sokkal körültekintőbbnek, profibbnak tűnik és amikor Cass ellátogat a Ghormanra, akkor tűnik ez fel igazán. Rögtön az első megismerkedésüknél figyelmezteti Cass a csajt, hogy akár kettősügynök is lehetne és milyen bizalommal voltak felé, anélkül, hogy tudnák ki is valójában és közben mi tudjuk, hogy ugyanígy beetette őket Dedra Syrillel. A másik, hogy nem is igazán találták ki, hogy mi fog történni azután, ha végrehajtják azt az akciót, amibe bevonták Syrilt is és hogyan fog ez hatni rájuk és Ghormanra. Luthen azért tudott nagyobb hatást elérni a Birodalom elleni harcban, mert képes több lépéssel előre gondolkozni, ennek az itteni ellenállók eléggé híján voltak. Az más kérdés, hogy közben Luthenéket sem mutatják tévedhetetlennek, Kleyát most először éreztem egy kicsit meginogni a szerepében. Valahogy mintha most ébrednének rá, hogy lehet túl nagy falat ez nekik, mindenre figyelni, mindent pontosan összehangolni, kézben tartani. Kíváncsi leszek hová vezet majd ez a szál az ott maradt mikrofonnal, de lehet Cintának lesz egy újabb útja a Chandrilára. Bix kezd egyre inkább kockázati tényező lenni, valahogy úgy érzem neki nagyon rossz vége lesz és ez biztosan Cassianon is nyomot hagy majd. Apropó nagyon várom, hogy végre eljussunk majd a Kenari szálhoz is, ahol megtudhatunk valamit Cass hugáról, meg arról, hogy ott mi volt az az egész a gyerekekkel. Az egyetlen dolog, ami eddig igazán nem tetszett a sorozatban az az volt, amikor itt Bix tv-t néz és megy ez a reggeli műsor. Ez annyira evilági volt, hogy kb. úgy hatott, mint a kertváros a Skeleton Crewban, egy pillanatra nem a messzi-messzi galaxisban éreztem magamat, hanem olyan volt, mintha ez akár itt is lehetne és ez negatívan kizökkentett. Syrilről nem gondoltam volna mondjuk az évad előtt, hogy így be fog vonódni a nagyobb horderejű dolgokba, hogy most az évad felénél járva már ott tartunk, hogy Partagaznak tesz jelentést. Valahogy úgy érzem, hogy az a buzgómócsing attitűd, amit a Morlana óta láttunk tőle itt érte el a tetőpontját, mert Dedrát megkapni egy dolog volt, de ez a mélyről jövő igazodási kényszer és bizonyítási vágy sokkal régebb óta ott volt benne, mint hogy először megpillantotta a nőt és most úgy érezhette, hogy magasabb szinten is hivatalosan elismerik. A Dedrával való kapcsolatában nagyon tükröződik az anyjával való konfliktusos viszonya, de a nő hűvösségében én egy kicsit azt is éreztem, hogy amikor Partagaz megdícséri, akkor Dedra mintha rossz szemmel nézne rá. Talán nem is amiatt, hogy Syril az itteni elismerést többre tartotta, mint a tőle kapottakat, hanem Dedra is eléggé pedálgép és szeretne kiemelkedni és mintha egy pillanatra elirigyelte volna a figyelmet, amit a férfi kapott. A másik elveszett fiú Wilmon is érdekes volt, akiben Saw remek alapanyagot talált az elborúlt elméjéhez. Ha jól emlékszem Saw a könyvekben is elég extrém volt és Jyn-t is megpróbálta a saját hozzáállásához formálni, ami nyomot is hagyott a lányon. Érdekes, amit felvetett Nute, hogy tényleg áruló volt e a csávó, akit lelőttek, de Saw szempontjából lényegtelen, egy olyan lojális követőtábort gyűjtött maga mellé, akik a halálba is követnék és itt a kételynek nincs nagyon helye. A végén tényleg látszott, hogy meg van borulva egy kicsit, de itt is azt kell mondjam, hogy piszok jól meg vannak írva a szövegek ebben a sorozatban és amit Forest Whitaker színészileg leművel az zseni.

Elég szokatlan még számomra ez az időkezelés, amit a második évad alkalmaz. Amikor az első szezon fináléja után ugrottunk egy évet, azt valahogy könnyebbnek érzékeltem, mert mégis csak egy új évad kezdődött. Az első évadnak a pacingje, ahol az epizódok egymásutánisága dinamikusabbnak érződött nekem egyelőre jobban tetszett, de értem miért van szükség ezekre az időugrásokra, hogy eljussunk a Rogue One-ig és addig, ahol a Lázadás és a Birodalom akkoriban tart. Itt egy év alatt nagyot ugrottunk előre az eseményekben. Örülök neki, hogy a Syril - Dedra szál nagyobb hangsúlyt kap majd ebben a történetben, mint az első három részben, ráadásul itt már kicsit értelmet nyert az a családi ebéd is, amire meghívták Syril anyját. Itt gyakorlatilag az anyjával való beszélgetésen keresztül hintik el az ellenállóknak, hogy őt megpróbálják beszervezni. Azt mondjuk nem gondolnám, hogy az anyja is benne lenne, vagy tudna róla, hogy felhasználják, de ez egy új réteget adna Syril karakterének, aki ezáltal valamiféle erőt, hatalmat nyert az anyja fölött, hogy ő gyakorol hatalmat fölötte nem pedig fordítva. Hozzáteszem csak az itt látottak alapján Dedra és Syril kapcsolatából nekem inkább az jönne le, hogy Dedra csak kihasználja a férfit, aki nagyon lelkes, meg bizonyítani akar, de pont az előző részben éreztem azt, hogy Dedra kiállt érte az anyjával szemben, ami mindenképpen egyfajta ragaszkodást mutat az irányába. A Ghorman szál is megkapta a maga bevezetőjét az első epizódban és mostanra beérett az akkori aknamunka, emiatt egyébként van haszna az egy éves ugrásnak, hogy nem úgy érződik, hogy a propaganda magjait éppen csak most vetették el és máris működik a dolog, hanem volt egy kis kifutása ennek. Az ellenállás nem csak a nyelv miatt, de az öltözködésük, meg az egésznek a hangulata miatt is számomra nagyon a II. világháborús francia ellenállókat idézte meg. Az, hogy Luthen beszervezte Cassiant és most majd ő is idetart új megvilágításba helyezheti az első évad elején látott jelenetet, amikor a Ferrixen azt mondja Luthen Cassiannak, hogy a foglyul ejtett Syrilt ölje meg, de ő életben hagyta. Ha Cass feltűnik a Ghormanon és Syril meglátja akkor új lendületet kaphat a Tengely utáni nyomozás is, ami Dedrának továbbra is becsületbeli ügynek tűnik. Én az új évad első részei után reménykedtem benne, hogy lehet akár Dedrában egy redemption arc is, de most már kezdem úgy érezni, hogy ő végig ki fog tartani a Birodalom mellett. Az, hogy Cassianék a Coruscanton vannak nekem elsőre kicsit furcsának tűnt, mert mégis csak a galaxis szívéről beszélünk, ugyanakkor ha el akasz tűnni szem elől lehet még jobb is, mint a peremvidék valamelyik bolygója. Amit továbbra is nagyon erősnek érzek a sorozatban, hogy mennyire számol a következményekkel. Amikor Bixet megkínozzák nem gondoltam, hogy ilyen utóélete lesz annak a traumának, holott logikus, hogyha valós emberi reakciókkal számolunk, hogy egy ilyennek nyoma marad. Most már kezdem egyre biztosabban azt vizionálni, hogy Bix nem éri meg a sorozat végét és tragikus lesz az ő sorsának végkifejlete. Cass is sokat változott, mert amellett, hogy megvan benne ez a gondoskodó, védelmező attitűd a szerettei iránt, ahogy anno Maarvát is meg akarta védeni, látszik rajta mennyire elkötelezett a lázadás iránt. Korábban úgy gondolom, hogy egyértelműen nemet mondott volna a Ghormanra, ha közben ilyen figyelmet igényelt volna mellette valaki, mint Bix. Egyébként tetszettek a Coruscant hétköznapi perspektíváját bemutató jelenetek, amikor mondjuk bevásárolnak, de azt is jó volt látni, ahogy Mon (akin már nem látszik az érzelmi megviseltség, hanem a szenátor hivatalos maszkja van rajta) szavazatokat próbál gyújteni a Szenátusban - ez egyébként egy TCW-s történetszálat idézett meg nálam. Láthatóan közeledik az igazság pillanata, a Birodalom egyre keményebb, más idők járnak mint az első évadban, emiatt Luthen is bekeményít, de közben nem éreztem már annyira magabiztosanak és nyeregben lévőnek az itteni beszélgetésében Lonnival, mint az előző szezonban. Saw szerepét egyelőre még nem látom ebben a konfliktusban a Ghorman körül, de örülök, hogy ő is feltűnik majd, akár hosszabban is a későbbiekben.

@Bomarr Boldog születésnapot!

A zenét szerző Jeremy Brauns oldalán pénteken felkerült a Spotify-ra is az új változat S2 Club Mix néven... szerintem nálam ott lesz ilyen rövid idő alatt is a hónap leghallgatottabb dalai között.

Azért volt a magyar szövegnek itt egy plusz sajátossága... amikor a film elején az Invisible Hand fedélzetén a B2-es odaszól R2-nak, hogy "Hé kicsi!" ott azért végigfutott egy derült morajlás a közönségen. 😁

Köszönöm szépen mindenkinek a köszöntéseket.

Nagyon hatásos betetőzése volt annak a két szálnak ez az epizód, amit itt az elején igazán építgettek. Meg kell, hogy mondjam, kifejezetten bátrak a készítők és olyan témákat is beemelnek, amit korábban nem gondoltam volna, hogy viszontlátunk a SW világában. Ami továbbra is tetszik, ahogy ilyen igazán apró, finom mozdulatokkal mutatnak be valamit, hogy nem mondjuk ki, de tudod... Dedra és Syril találkozása a mamával olyan volt ebben az epizódban, mintha a másik két kimondottan feszültséggel teli szálra egyfajta feloldást adott volna, mikor átváltottunk ide. Ezzel együtt itt is ott bujkált a levegőben a stressz, de ezt inkább kínosnak éreztem, ahogy a két nő tapogatózva kerülgeti egymást mentális síkon. Syril anyja egyértelműen támadóan lépett fel, de Dedrával szemben ez nem működött úgy, mint a fiával. Arra mindenesetre választ kaptunk, hogy Syril nem acélozódott meg, a kalandoktól és az átélt sikerektől, hanem ugyanaz az anyja árnyékában lévő alak maradt, aki volt, azzal a különbséggel, hogy most Dedra árnyéka vetül rá. Azért annyiban mégis más ez a helyzet, hogy Dedrával sokkal több mozgásteret látok benne és a nő mintha értékelni is tudná őt, nem csak elnyomni, irányítani akarná, de majd meglátjuk. Azt egy kicsit sajnálom, hogy belőlük sokkal többet nem kaptunk így az első etapban, még az évadkezdő rész volt a legizgalmasabb Dedra szempontjából, de az a Ghormanos sztori majd később lesz fontos. Cassian szála összekapcsolódott Bixékkel és hát ez volt a legkeményebb aspektusa az epizódnak. Valahogy megágyaztak már az előző részekben is annak, hogy itt baj lesz és az ellenőrzés nem fogja elkerülni őket, meg az a tiszt aki az előző részben bepróbálkozott Bixnél nem fog csak úgy eltűnni. Aztán most, amikor megtörténtek a dolgok... hát nehéz szavakat találni. Kemény volt, de valamennyire az utolsó pillanatig én azt hittem, hogy jön valaki és megmenti Bixet és nem neki egyedül kell kimászni ebből a helyzetből, utána meg mikor fejbeverte a kalapáccsal egy pillanatra bevillant az Irreversible és attól tartottam, hogy szanaszét veri a fejét azzal a kalapáccsal, de azért odáig nem mentek el. Ettől még ezt a fajta kiszolgáltatottságot és ezt a közvetlen kegyetlenséget azt hiszem, hogy még soha nem láttunk a Birodalomtól. Amikor szétlőnek egy egész bolygót, az egy tömegmészárlás, de ott a temérdek áldozatnak nincs arca, abban is volt valami ördögi, ahogy Bixet kínozták az előző évadban, de ez amit itt látunk azért annyira félelmetes, mert ez nem pusztán a messzi-messzi galaxisban, hanem bárhol, bármikor megtörténhet, ha valaki így visszaél a hatalmával. Aztán mikor Brasso nem kelt föl a menekülés közben, morbid módon de azt gondoltam, hogy ez azért jellemző erre a sorozatra. Itt nem azt látjuk, amit tipikusan látnánk, hogy a jók simán elmenekülnek, a rosszak meg mindig mellélőnek, hanem el tudnak menekülni, de nem áldozatok nélkül. Cassian meg tudta őket menteni, de nem mindenkit és ettől tűnik realisztikusabbnak is a sorozat. Az meglepne, ha Bee-t itt hagynák, annak viszont örültem, hogy végül az itteni barátjuk nem árulte el őket, az már kicsit sok lett volna nekem is. Számomra a rész csúcsa és ennek az első etapnak is legkedvesebb szála az egyértelműen a Chandrilai volt. Nagyon tetszett, ahogy részről részre építgetik itt az erővonalakat, a feszültséget és aztán amikor és ahogy ez kiszakad az nagyon emlékezetes volt. Nekem egyébként Mon azért tetszik annyira ebben a sorozatban, mert egy olyan hőst kapunk rajta keresztül, ami nem sok van a SW-ban. Egy olyan hőst, aki esendő, sebezhető, kudarcokat vall és ebben a kiszolgáltatottságban vagyunk vele itt ebben az epizódban. Egyelőre nincs epikus feloldás, nincs nagy pillanat, ami megváltást hozna, egy badass jelenet, ami visszahozza a tekintélyét, hanem azt látjuk ahogy omlik össze a világa és egyszer csak nem bírja tovább. Nem akarom minden résznél leírni, de egészen kiemelkedő amit a színésznő hoz ebben a szerepben és itt is csak szuperlativuszokban lehet róla beszélni. Amikor beszél a lányával a szertartás előtt nekem az jutott eszembe, hogy ez nem annyira a lányáról inkább róla szólt. Ő volt az, akinek szüksége lett volna egy olyan anyára, aki ahelyett, hogy lerészegedne megkérdezi, hogy biztos ezt akarod e. El tudom képzelni, hogy akár Tay-el, akár valaki mással lehet szívesebben összekötötte volna az életét, mint Perrinnel, aztán annyit áldozott a munkájának, a lázadásnak, egy nagyobb jónak, hogy közben a lánya eltávolodott tőle és már nem találja vele a közös hangot. Az ő lánya viszont nem olyan, mint ő, Leida úgy érzem tényleg akarja ezt, lehet ez egy hagyomány újrafelfedezése (a chandrilai társadalom eléggé meghatározottnak tűnik a szokások, rítusok által), az anyja elleni lázadás, vagy egyszerűen egy új élet lehetősége, de ő nem Mon és Mon-nak el kell őt engednie. Luthen nekem teljesen logikusnak tűnt ahogy kezelte a helyzetet. Egyetértek Dzséjttel abban, hogy akinek a hallgatását pénzzel vásárolják meg az addig tart, ameddig a pénz, ezzel szemben ha örökre elhalgattatják, akkor garantáltan nem lesz vele gond. Tay sokat veszített azzal, hogy beszált Mon mellé ebbe a dologba, de innentől kezdve kockázati tényező vált a lázadás számára. Emlékezzünk vissza Luthen Cassiant is ilyen okból akarta kiiktatni az első évad végén és jó okkal tette ezt, aztán azáltal, hogy Cass beszállt a csapatba az ügyük mellé állt. Aki képes lenne pénzért feladni az ügyet, az onnantól kezdve már nem megbízható. Amikor beszélnek Luthennel és valami olyasmit mond Mon-nak, hogy irigyli, hogy nem érti abban benne van Luthen emlékezetes beszéde az első évadból, hogy ő mit áldozott fel ezért az egészért... saját magát, azt, hogy ilyen helyzetekben úgy csapjon le, hidegen mint egy ragadozó. Amikor megszólal a zene, Mon leküld néhány shotot és ott elengedi magát az egyszerre volt felszabadító és szomorú. Omlik össze körülött minden, kudarcokat vall és nem tudja irányítani a dolgokat és ez a feszültség, mint egy kuktából kitör. Én az éreztem, hogy itt a tehetetlenségét vállalta fel és elengedte a dolgokat, tudja ő is mi lesz Tay sorsa és azt is, hogy a lányát el kell engedni egy olyan házasságba, amit az ő kényszerei szültek, amikor Perrin ránéz ott egy pillanatra, mintha ő is meglepődne Mon felszabadultságán, de közben mi tudjuk, hogy mi megy a háttérben. Ahogy Cinta elviszi Tay Kolmát és közbe még mindig halljuk ezt a chandrilai rave-et az annyira epic volt, hogy engem teljesen letaglózott. A jelenetek felépítése, koreográfiája, a hangulat... ilyet csak a filmművészet képes teremteni! Nem olvasgattam semmilyen spoilereket az évadról, úgy hogy ez csak találgatás lesz, de Brasso halála számomra azt vetíti előre, hogy Bixet is el fogjuk veszíteni az évadban. Cass személyiségének alakulása szempontjából még arra leszek kíváncsi, hogy mi lesz a kenaris sztori feloldása. Vellel is biztosan kezdenek majd valamit és még annyi minden jöhet, de nagyon tömény élmény volt ez így egymásutánban, talán jobb lett volna heti egy részt emésztgetve.

Nem volt teljesen teltház, de elég sokan voltak, ráadásul taps is volt a végén.

Több ponton is meglepett ez az epizód. Az egyik az Cassian kiszabadulása volt, meg a Yavin volt (elsőre nem voltam 100%-ig biztos benne, bár nem lett volna sok értelme egy ennyire hasonlító másik bolygónak, de aztán felnéztem ide és igen), a másik meg Tay Kolma árulása. Ezektől függetlenül viszont a legpozitívabb az volt a részben, hogy az a szál, ami az első epizódban a legkevésbé kötötte le a figyelmemet (Bixék a tsz-ben) most azt élveztem a legjobban. Annak egyébként örültem, hogy Cass nem sokáig raboskodott a lázádók között, mert nagyon elhúzni nem lett volna értelme azt, hogy passzívan szemléli az eseményeket. Kicsit hasonlított a börtönös szekvenciához atekintetben, hogy így kivonódott az események sűrűjéből, amivel paradox módon még akár jól is járhatott. Az első évadban nem kaphatták el a Ferrixen, mivel már eleve börtönben volt, itt pedig megúszta a Birodalmiak ellenőrzését Bixékkel ellentétben. Mondjuk míg a börtönös epizódokban több lehetőség volt, addig itt szerintem ebben a két részben is leesett, hogy mit akartak bemutatni ezzel a szedett-vedett bagázssal, akik hűen tükrözték, hogy miért van szükség, egy jól szervezett, összetartó, jól kiválasztott társaságra a lázadáshoz. Az meg, hogy képbe került a Yavin és végig ott voltak az tényleg álleesős befejezés volt, talán nem volt olyan drámai, mint a Szabadságszobor a Majmok bolygója végén, de én itt is nagyon meglepődtem. Cassian mindenesetre vérprofi volt, nem biztos, hogy korábban így reagált volna, de el tudom képzelni, hogy a Luthen oldalán töltött egy évben már nem egy szorult helyzetből kellett kivágja magát. Tay Kolmával én azt gondoltam, hogy az lesz a gond, hogy tényleg összejönnek Mon-nal és ebből lesz valami bonyodalom és nem lesz jó vége a dolognak. Ezzel szemben előjönnek azzal, hogy megzsarolja és aki korábban úgy tűnt, hogy segítő kezet nyújt neki most odateszi a kést a torkára. Luthen meg mint egy ragadozó a zsákmányra úgy ugrott már egyből, felmérte a helyzetet, figyelt és kész volt intézkedni, ha úgy érzi, hogy veszélyben lehetnek. Ez egyébként nagyon tetszik, hogy vannak ilyen összefonódások a sorozatban, hogy események láncolata alakul ki, amelyek lehet, hogy előre nem várt mégis logikus következményekhez vezetnek. Tay felmelegít egy korábbi viszonyt/pletykát azzal, hogy összejár Mon-nal, segíti a lázadást, de a lázadás nem csak szép szavakból, meg a demokrácia óhajtásából áll és közben neki ez nehézségeket okozhat, úgy érzi, hogy csúszik ki alóla a talaj és ráébred, hogy ezt az egészet ő annyira nem is akarja. Genovieve O'Reilly pedig nem tudom, hogy fog e Emmy-t kapni, de már ebben a pár részben amit láthattunk tőle az magasan kiemelkedik a sorozatból, de még akár az össz SW-t tekintve is nagyon előkelő helyen van. Az Luthennél is tetszett, ahogy pillanatok alatt tudja változtatni az arcjátékát és ezt meggyőzően teszi, tehát nem hat természetellenesnek, hanem mindkét arcot elhiszem neki amikor látom. Itt Mon Mothma szerepében ugyanezt láthatjuk, de valahogy van a nézésében, a pillantásában valami olyan mélység, hogy hihetetlen átütő erővel tudja elén tárni a kétségbeesést, a szerető anyát, az elvei mellett határozott nőt... fantasztikus! Perrin egyébként itt volt talán először szimpatikus és nem csak a beszéde miatt (voltak nagyon jó monológok már eddig is a sorozatban, de nekem ez is nagyon tetszett), hanem már előtte is úgy érztem, hogy lehet, hogy az alkalom miatt, de mintha nem annyira vitriolos lenne az ide-oda válaszolgatásuk a feleségével, hanem valamivel szeretetteljesebb. A legtöbb feszültséget én a Birodalom látogatásában láttam a búzamezőkön. Ott tapintani lehetett az idegességet, ami felgyülemlett a szereplők között. Ez az állapot amiben hőseink vannak, hogy illegálisan dolgoznak valahol, úgy hogy közben menekülnek az elnyomó hatalom elől, egy olyan kiszolgáltatottság, amit csak fokozni tud Bix belső drámája. Az előző epizódban látott rémálom, olyan mintha egy felvezetése lett volna annak a jelenetnek, amit itt látunk. Mintha megpendítenek egy húrt és annak a rezgését most halljuk egy másik részben. Amikor az a katona megpróbálta ráerőltetni magát felmerült bennem, hogy vajon Bix megölné őt ha rákényszerülne, vagy leblokkolna mivel láthatóan még mindig nagyon komoly ptsd-je van attól, amit átélt a Birodalom foglyaként. Ebben a jelenetben is tanítani valóan adagolták a feszültséget és a színészi játék is elsőrangú volt, ahogy Adria Arjona tekintetében látni lehetett a felgyülemelett feszültséget, amíg Brasso meg nem érkezett. Amúgy az, hogy a helybéliek segítenek nekik amiatt is reményt keltő, hogy van még jóság a galaxisban, ez különösen Tay árulása után hatott üdítőnek. Dedra történetszála most kevésbé volt izgalmas, mint az első részben és kevesebb fókuszt is kapott. Itt viszont végre feltűnt Syril, akit már nagyon vártam és az előző évad befejezése után egy érdekes mederbe terelték az ő sztorijukat. Nekem úgy tűnt, hogy Dedrára hatással volt Syril, de azért nem vetkőzött ki önmagából és még mindig ő az, aki irányítani akar, míg Syril örül annak, hogy itt lehet mellette és továbbra is az a fontoskodás jellemzi, ami még anno a Morlanán is megvolt benne. Korábban azt gondoltam, hogy személyiségét tekintve nagyobbat fog előrelépni és nem csak imitálja a tekintélyt, de egy kicsit meg is erősödik, ezt egyelőre nem láttam benne, vicces lenne, ha tényleg az anyjához mennének, de ez a páros még sok érdekes pillanatot tartogathat. Én valamiért bízok egy ilyen-olyan redemption arc-ban Dedrának, de lehet totál ellenkező irányba megy majd a karaktere. A középső epizódok egy-egy szál esetén az első évadban is inkább étvágygerjesztőek voltak, de így is voltak bőven meglepetések, feszültséggel teli pillanatok és most már nagyon kíváncsi vagyok a harmadik részben, hogyan zajlik majd az itt felvezetett dolgok kibontása.

Nagyon nosztalgikus volt ez a vetítés, én annak idején először ugyanígy szinkronnal láttam, így végeredményben annyira nem zavart, meg amikor elkezdődött a film, akkor már eleve a hatása alatt voltam és nem zökkentett ki annyira, hogy Hayden nem a saját hangján szólal mondjuk meg. Tisztán emlékszem arra a 20 évvel ezelőtti első megtekintésre, amikor még általános iskolás voltam, egy kisebb társasággal néztük együtt a filmet és én teljesen abban a hitben voltam, hogy most látok utoljára SW filmet moziba. Amellett, hogy nagyon vártam a trilógia zárását és kör bezárulását, emiatt egy kicsit szomorú is voltam, hogy az az időszak, ami az előzmény trilógiával végigkísérte a gyerekkoromat most véget ér. Ezek után 20 évvel később beülni ugyanarra a filmre elképsztő volt. Mennyi minden változott azóta a SW világában, kaptunk több új filmet, élőszereplős sorozatot, új korszakokat és még további alkotások készülnek, úgyhogy még rengeteg van ebben az univerzumban. Anno ezt a mennyiségű új tartalmat el sem tudtam volna képzelni. Kedvenc pillanatot nem nagyon tudnék mondani, mert rengeteg van. Eleve más ragadta meg a fantáziámat gyerekként, meg más most, régebben egyértelműen a fénykardpárbaj volt a kedvencem. Most közben látva az Andort is nagyon megrendítő volt Padme megjegyzése a Szenátusban, mikor Palpatine kikiáltja a Birodalmat, de nekem továbbra is legkedvesebb jelenet a szimbolikája miatt a zárósnitt, amikor Obi-Wan elviszi Luke-ot a Tatooinera. Egy ennyire sötét tónusú film végére (azt továbbra is úgy érzem, hogy a filmek közül ez a legsötétebb) egy ilyen finoman reménytkeltő befejezést tenni igazán művészi volt Lucastól, ahogy az ikernapok lenyugszanak és ott állnak a csecsemő Luke-al a naplementében, hogy most ugyan távozik a fény, jön a sötétség, de azok a napok egyszer fel fognak kelni és újra elhozzák a fényt a világba. Nálam ez a film a SW csúcsa, nagyon tetszik most az Andor és kíváncsi leszek, hogy egy hónap múlva is ezt fogom e mondani, de az biztos, hogy az Ep. III egy olyan örökérvényű élmény marad számomra, ami még a SW univerzumon belül is egészen egyedülálló.

Egyelőre még csak ezt a részt tudtam megnézni, de már így is nagyon tetszik az új évad. Ez az egy éves időugrás is jó ötletnek tűnik, mert így több ponton is jobban él a történet, mint ha közvetlen folytatása lenne az első évad fináléjának. Nekem, ami a legjobban tetszett az Cassian történetszála volt. Itt éreztem azt, ami az első évadnak is az egyik legnagyobb erénye volt, az a váratlanság, a kiszámíthatatlanság. Megtörtént az a géprablás, nagyon hangulatos és látványos volt (az első évad, meg úgy általánosságban a sorozat nem annyira az akciójelenetektől volt emlékezetes) és ugyan lehet apróság, de az, hogy nehezen boldogult a géppel csak jobban aláhúzza, hogy Cassian ugyan egy nagyon rátermett figura, de nem egy olyan szuperhős, mint Anakin, aki minddennel nagyon gyorsan elboldogul. Mindenesetre az akció után azt vártam volna, hogy minden megy tovább, ahogy lennie kell... ezzel ellentétben némi banalitással egyszerűn elszabadultak a dolgok és Cassian belecsöppen a káoszba. Számomra ez egy kiemelt aspektusa volt az Andor szexepiljének, hogy valami félre megy, amit nem várnánk és milyen bonyodalmak kezdődnek ezután, ha jobban belegondolok az egész sorozat is így indul azzal a két őrrel a Morlanán. A másik tényező, ami miatt tetszett ez a szál, azok maguk a lázadók voltak. Azt már a Rogue One óta tudjuk, hogy a felkelők nem feltétlenül csillogó szemű grállovagok, de ez a szedett vedett banda nekem nagyon tetszett. Jól bemutatta, hogy milyen sokszínű is az a mozgalom, ami egy nagyon egyszerű és mindenkit érintő célból indul ki és bárki beállhat mögé, de ettől még óriási különbségek vannak az egyes csoportok között és nem csak ideológiailag, hanem szervezettségben, profizmusban stb. Ráadásul innen fogunk majd eljutni oda, hogy a lázadás egy sokkal magasabb, összetartóbb szinten működik a későbbiekben és látni ezt a kontrasztot sokatmondó volt. Saw gerilliáinak elkötelezettsége, a Ghost legénységének összetartása, Luthen hideg profizmusa mind hűen tükrözik, hogy micsoda különbségek vannak itt egyes csoportok között és nagyon kíváncsi leszek Cass, hogy mászik ki majd ebből a szorult helyzetből, amibe került. Luthennek ez a régiségboltos álcája most kifejezetten kapóra jött, elsőre felhúztam a szemöldököm, hogy ő miért van itt, de aztán tudtak rá érthető magyarázatot adni. Az első évad során néha kicsit az volt az érzésem, hogy keveset szerepel, de az is érthető volt, hogy ahol nem kívánta meg a sztori a jelenlétét oda nem erőltették be feleslegesen, de így, hogy ő is meg lett hívva az esküvőre több bábut is felolhattak egyszerre a táblára ennél a szálnál. Az már az első évadban is tetszett, hogy mennyire éles váltásokat tudnak csinálni egy-egy epizódon belül úgy, hogy az átmenetek nem csak áramvonalasnak tűnnek az epizódon belül, de építik is azt az érzelmi-hangulati együttest, amivel olyan erős hatást tudnak keltni. Ez leginkább a börtönös epizódokban volt tetten érhető, ahol a kiszolgáltatottak kilátástalanságából váltottunk át a Coruscant felső tízezrének a világába. Itt mondjuk látni Cassian sorsát a kétségbeesett, éhező, fejvesztett lázadó csoport foglyaként, majd látni Luthenéket ahogy smúzolnak a gazdagokkal és befolyásosokkal miközben őt keresik hasonlóan kontrasztos hatást keltett és miközben mi nézők tudtuk, hogy baj van, ők is sejtették, hogy baj van, de közben mennyire más körülmények vették őket körül. Ennek az esküvőnek és a Monra gyakorolt hatásának már az első szóba kerülése óta jelentősége van, gyakorlatilag egy kivont kardként lebeghet ott a nő feje fölött, hogy ő nem akarta volna ezt a házasságot és mintha a lányával kellene fizetnie azért, hogy elsimítsa a lázadás körüli ügyeit. Ez két szempontból is szomorú, egyrészt a későbbiekből tudjuk, hogy nem fogja tudni sokáig folytatni ezt a működésmódot és nyíltabban szembe kell majd szállnia a Birodalommal, másrészt a Ghormanon már készül valami, ami valószínüleg nagy hatással lesz a lázadásra is. Amikor megvigasztalja a lányát és olyan szomorúan néz, nekem az azt jelentette, hogy bűntudata van, mintha ő hozta volna ilyen helyzetbe a lányát, hogy megtörténjen ez a házasság, ami enélkül több, mint valószínű, hogy szóba sem került volna ezzel a családdal és ezzel a gyerekkel. A Ghormanos szál már most érdekes és Krennic is fantasztikus volt. Ez a hegyekben lévő kastély, a beavattott figurák, az egésznek a hangulata számomra nagyon ilyen II. világháborús náci vibe volt. Annak különösen örültem, hogy összekötötték ezt a könyvekkel, ahol Krennic az energiahatékonysággal, a kristályokkal és Tarkinnal foglalkozott. Nekem Dedra kicsit furának tűnt, ugyan azt halljuk, hogy nagyon szépen visszajött a Ferrixen történtek után, de a tekintete, a dinamizmusa alapján én úgy látom eléggé nyomot hagyott rajta a dolog és nem nagyon tudom, hogy mit fognak kezdeni vele. Sajnálom, hogy Syril nem kapott még itt szerepet, de az érthető volt, hogy ebbe a körbe ő azért nem tartozik, de kíváncsi leszek, hogy ő milyen módon hathatott Dedrára az eltelt egy évben. Ez az időugrás azért is jó, mert egyrészt Cassian be van ágyazódva már kissé a lázadásba, a csapat akivel összefut hozzá képest sokkal amatőrebbnek tűnik. A bázison is ő nyugtatja azt a nőt mielőtt elvinné a vadászgépet és már-már egy vezéregyéniségnek tűnik. Másrészt itt van Dedra története, akiből nagyon sok mindent ki lehet hozni ezzel az egy éves időugrással, mert őt egy nagyon kiszolgáltatott helyzetben hagytuk ott az első évad fináléjában, most meg egy nagyon befolyásos körbe kapott bebocsátást és izgalmas lesz, hogy merre megy az ő karaktere, esetleg milyen hatással lesz rá Krennic, aki a könyvekben kifejezetten tehetséges manipulátor volt. Egyelőre ez a Bix-es vonal volt, ami a legkevésbé mozgatott meg. Azt mindenesetre jól bemutatta, hogy szépen berendezkedtek a Ferrixről való menekülés után. Az, hogy Cass idetartozik és a visszatértére várnak számomra azt mutatja, hogy a Ferrixi kolónia egy kis családként funkcionál. Ez a működésmód azért nem feltétlenül tükrözi Luthen, vagy Cinta és Vel hozzáállását. Az, hogy Cassiannek van hová hazatérnie megerősítheti, de egyben sebezhetővé is teszi őt. Úgy érzem ebből a Birodalmi ellenőrzésből biztosan lesz valami és nem marad itt ez az idill, amiben jelenleg vannak, ez valahogy túl nyugis lenne a sorozatot ismerve. Olvastam még az elmúlt napokban néhány véleményt, rövid kritikát spoilermentesen az évadról és mind nagyon dicsérő volt. Utoljára ilyen elvárásokkal nem is tudom mikor ültem le SW elé, de van egy olyan érzésem, hogy nem kell majd csalódnom.

Sajnos már szombaton megvettem a jegyet, mert nem tudtam, hogy ebből lesz e valami, én a Mammutba nézem majd (nekem az munka után hazafelé pont útba esik), de a juniusi fórumtalálkozón mindenképpen fussunk össze.

Nagyon jó ötlet. Elég messze van még az időpont, de én most beírtam magamnak, hogy ne szervezzek akkorra semmit!

Hát ez a vadászpilótás dolog engem egyelőre annyira nem mozgat meg, de persze sok van még 2027-ig. Goslinggal egy tényleg nagy nevet sikerült bevonni a filmbe, úgyhogy azért érdekes lehet majd ez is.

Erről úgy néz ki én lemaradtam, mert tegnap nem voltam nagyon gépközelbe mára meg már elérhetetlen lett a kiszivárgott előzetes, de az elmondottak alapján ígéretes lesz. JAW mint Rotta - ezt nehezen tudom hova tenni, de nagyon szórakozatónak hangzik.

Nagy köszönet Bencének, hogy lementette az előzetest. Számomra ez elég derült égből jött, mert nem tudtam, hogy készül Maulos sorozat. Annak, hogy új hosszabb sorozattal jelentkezik az animációs részleg, annak különösen örülök (persze idén is lesz Tales of, de az egy szűkebbre szabott dolog) az előzetes baromi jól nézett ki és ismerve a készítőket valószínűleg a minőségre sem panaszkodhatunk majd. A koncepcióban abszolút van potenciál, Maul különböző művekben feltűnt már, de van egy fehér folt a sztroijában, amit most megfesthetnek... ettől még maga a korszak amiben játszódik eléggé körbejárt már, hogy ha rajtam múlt volna egy kicsit elszakadtam volna ettől a vonaltól. Tudom ez nem kívánság műsor, de én szívesebben néztem volna akár az Akolitus idejéből, akár úgy általánosságban a High Republic korszakából egy TCW szinvonalú animációs sorozatot, de ettől még ezt is várom és biztos izgalmas lesz, amikor Maul először megjelenik döngő léptekkel az előzetesben az nagyon hatásos volt.

@Donát Ez a baromi jó volt, ahogy összefoglaltad az Andor lényegét és örülök, hogy újra egy hosszabb lélegzetű írást olvashattam tőled.

Most, hogy befejeztem az újranézést gondoltam írok pár gondolatot az évadról, egy hét múlva már úgy is az új részeket fogjuk kibeszélni. Nagyon más jellegű élményt nyújt az Andor, mint a legtöbb SW sorozat, vagy film, ha őszinte vagyok magammal nekem sem ez lenne a klasszikus SW élmény, de ettől még nekem ez volt ami a legjobban tetszett a Disney érában készült összes alkotás közül. Az Andor egy sötétebb tónusú, sokszor kilátástalan, ezt most értéksemlegesen írom, de egy felnőtteknek szóló SW. Mondjuk, ha ezt gyerekként látom, mint anno az OT-t, vagy aztán a PT-t, akkor valószínüleg nem ragadott volna úgy magával, mint azok, de ez nem egy minőségbeli különbség, csak egyszerűen egy más hangvétel és nagyon jó, hogy készül ilyen alkotás is ebben az új korszakban, amit sokat kritizálnak, de azt még talán mindenki elismeri, hogy egy lehetőséget termetett a Disney, hogy nagyon sok különböző stílusú, tónusú alkotás készülhessen el (mondjuk az elmúlt időszak termését nézve a Skeleton Crew és most az Andor 2. évad távolabb nem is állhatna egymástól). Amikor azt írom, hogy az Andor egy ízig-vérig felnőtteknek szóló SW azzal nem egy minőségbeli különbséget akarok kifejezeni, de ez nem jelenti azt, hogy az Andor ne lenne nagyon is minőségi sorozat. A szövegkönyvet tekintve szerintem kiemelkedő az összes Disney+-os általam látott produkció közül, legyen az SW, vagy Marvel. Egész egyszerűen átütő és élethű mondatokat adnak a karakterek szájába, amit később is idézni lehet és végig érződik a sorozaton, hogy nagyon alapos munkát végeztek a készítők. Itt azt is megemlíteném, hogy ez az évad 12 részes volt, amivel messze a leghosszabb játékidőt kapta a SW sorozatok között és ezt az időt nagyon jól ki is használták. A szerkezeti felépítése nagyon tetszett a sorozatnak, ahogy külön egységekre volt bontva, mindegyik blokk révén egy külön katarzissal - az első hármas végén ahol Cassian elhagyja a Ferrixet, aztán heist lezárulása a rablással, a börtönös szekvencia végén a szökéssel és végül a finálé két epizódos szála Maarva temetésével. Ezáltal az egyes blokkokban külön egy-egy konfliktuson keresztül ismerhettük meg jobban a szereplőket, építgették a kapcsolataikat, de volt egy kis külön történetszál, ami csak arra a pár részre fókuszálódott úgy, hogy közben az átívelő szál és fokozatosan fejlődött. Ezért nem éreztem annyira üresjáratnak azokat köztes epizódokat is, amikor a katarzist nyújtó rész előtt voltunk, mondjuk az ötödik, vagy a kilencedik epizódban, mert azon a vonalon is érdekes dolgokat tudtunk meg közben az ott szerepet játszó karakterekről és nem egy mellékes fillernek érződött, hanem a következő epizódban már érkező csúcspont felvezetésének. Talán a legunikálisabb rész a hetedik epizód volt, ami egy kicsit átvezető volt a rablás és a börtön között, de így viszonylag egyben látva úgy érzem, hogy nagyon jó ütemérzékkel volt beékelve oda az évad közepére az az epizód, mert így tudott egy kicsit "lélegezni" a sorozat és nem egyik nagy eseményből zuhantunk bele a másikba. Az Aldhani sokkja után kellett egy kicsit egy ilyen epizód és amellett, hogy nagyon sűrű lesz a program a második évadban a heti 3 résszel, attól még ez a szerkezeti felépítés nekem nagyon tetszik. Nekem a kedvenc szálam, ha egyben nézem, akkor a börtönös volt, ami több szempontból is kulcsfontosságú volt az évadban. A Birodalom ellentmondást nem tűrő gépezetét már korábban is láthattuk, sőt az évad során még konkrétabb példákat is kaptunk a kegyetlenségre. Felmerült bennem, hogy melyik volt a rosszabb börtön a Narkinán látott fogság, vagy az az egyszerű hotelszoba, ahol Bixet nyuvasztották szinte az őrületbe. Valószínüleg inkább a gyártósort választottam volna, ha ez a két opció van, de ez a börtön nem pusztán a Birodalom könyörtelen vasmarkát mutatta be számomra, hanem ezt az elidegenedett gépezetszerű múködést is. Itt nincs egy szadista kínzó, igazából le se tojják az itt raboskodó embereket, akik csak fogaskerekekként, a gépezet alkatrészeiként funkcionálnak, ironikus módon közben ők is alkatrészeket állítanak elő egy olyan gépezethet, ami a totális terrort hivatott elhozni a galaxisba. Ráadásul Cassiant az itt átéltek úgy érzem nagy mértkében formálták, talán még nem itt döntött rögtön úgy, hogy beáll a lázadásba, ebben nagy szerepe volt Nemiknek, meg Maarvának is a fináléban, meg amit Bix-el tettek, de ez a börtönös szekció nagy szerepet játszott abban, hogy Cass az lett aki. Ha egy részt kellene kiemelnem kedvencként, akkor még mindig a hatodikat mondanám, mert az mind vizuálisan, mind a forgatókönyvet, a rendezést tekintve számomra továbbra is libabőrös élményt adott, úgy is, hogy másodjára nézve már tudtam mire számítsak, így is ott éreztem a feszültséget a levegőben, ami átjárja azt az egész epizódot. Tényleg olyan, mint egy hullámvasót, elsőre úgy tűnik, hogy simán megy minden, aztán egyszer csak elszabadul a pokol és utána a rész végig nincs megállás és liftezik a gyomrod. Ettől még a finálé is nagyon tetszett, azt külön kiemelném ahogy a zenét használják a sorozatban feszültségkeltésre, fokozásra és iszonyat jó, emlékezetes monológok vannak benne. Ezek mellett az első három rész is tanítani való volt atekintetben, ahogy felépítették a karaktereket, a köztük lévő viszonyokat, konfliktusokat. Az elején még nem is szerepeltek benne későbbi meghatározó figurák, mint Dedra, Mon, vagy Luthen, de volt szépen idő mindenre és az az első három rész remekül megalapzta az egész sorozatot. A Kenari-s történetszál tényleg kicsit kilóg az évadból, ha nem lenne nem sokat veszítenénk vele, de ha ezt korrigálják a második évadban és lesz jelentősége Cass hugának, akkor ez is kiegyenesedhet. Volt egy két dolog, amit feleslegesnek éreztem, mondjuk az a jelenet, amikor Melshivel elkapja őket az a két halász a Narkinán, de összességében ez egy fantasztikus évad volt. Nem ez a nagybetűs SW abból a szempontból, hogy nincsenek benne jedik, sithek, nem a jó és rossz évezredes mítoszokba illő harcáról szól, ami átélhető bármikor, bármilyen korosztálynak és ettől szép és időtlen és könnyen befogadható a SW. Ettől még van az Andorban is egy korokon át könnyen átélhető, átérezhető érvényű elv, a szabadságról, az elnyomás természetéről és az ellenállásról, ami szinte bármelyik korba beilleszthető. Számomra nagyon nagy élmény, hogy elkészült ez a sorozat és adott esetben ki is léphetünk a messzi-messzi galaxisban a komfortzónából egy ilyen sötétebb hangulatú, de közben igen felemelő alkotással... az a tudat pedig még nagyobb élmény, hogy jövő héten már jön is a folytatás!

Hát őszintén szólva nem örülök ennek a csak szinkron dolognak, de ettől még ez engem így is érdekelne.

Talán ez pontosabb, de nem is a tiszteletről van szó, csak számomra ez olyan idegen, hogy más színészekkel mégegyszer megcsinálják ezt a történetet. A HP eredeti médiuma a könyv és mivel az az elsődleges, így akár filmet, akár sorozatot csinálnak belőle az egy adaptáció és így akár készülhet belőle több feldolgozás is. Ettől még ezen a vonalon haladva annak se örülnék, ha az @ati által is említett Gyűrűk urából, vagy akár a Trónok harcából készülne új változat, tekintve, hogy azok is pusztán adaptációi az eredeti műveknek (mondom ezt úgy, hogy nem tetszett a GoT utolsó két évada, de irritálna, ha azt mondanák, hogy hú ezt akkor most megcsináljuk újra). Azzal a gondolattal viszont egyetértek, hogy a sorozatként való bemutatása a HP könyveknek nem lenne rossz és több időt tudnának szánni egy-egy könyvre és a karakterekre. Néhány hete kiplatináztam a Hogwarts Legacy-t, ott egy teljesen új, eredeti történet találtak ki, ami pusztán ebben a világban játszódott és érdekes volt, tudott újat mondani és hozzátenni a HP univerzumhoz. Ha van egy közös pontja a HP-nek a SW-al az a világnak a részletgazdagsága, mélysége. Pont az a jó egy ilyen univerzumban, hogy kellően érdekes ahhoz, hogy fel lehessen fedezni új történeteket benne. Ráadásul ez a reprezentációs téma is sokkal organikusabban működhetne akkor, amikor nem egy már ismert karaktert cserélnek le egy kisebbséghez tartozó színészre, hanem eleve olyan új karaktereket alkotnak meg a saját történetükhöz ahol ez természetes módon adott, mert őt direkt így írták meg, illeszkedik is a történetbe stb. Szóval, ha mindenképpen akarnak még foglalkozni a HP világával akkor számomra tetszetősebb lett volna, ha valami új dologba kezdenek és nem újra a könyveket veszik elő, amelyekből már készült azért nem is olyan régen egy jó film feldolgozás.

Luthen olyan volt, hogy ezt akár én is mondhattam volna. Egyébként én nem is emlékeztem rá, hogy ez ennyire jó rész volt. Az a pillanat mikor a rezesbanda megindul és megváltozik a zene üteme is az zseniális volt és Maarva beszéde is még majdnem azt mondom, hogy Luthenét is felülmúlta. Amúgy amikor Syril és Linus Mosk sapkát cserélnek annak van valami jelentősége?

Az elhivatottságát bizonyítja, hogy egy ilyen akciót vezetett, ahol potenciálisan az életét kockáztatta amibe nyilván olyan megy bele, aki komolyan gondolja az ügyüket. Nekem ettől még Cinta sokkal inkább olyannak tűnik, akinek az első az akció és aztán minden más csak utána jön, míg Vel esetében ezt ennyire markánsan nem érzem és amikor ő elismétli Cinta korábban elhangzott mondatát Mon-nak, akkor olyannak tűnt, mintha saját maga előtt is az elkötelezettségét bizonygatná miután Cinta lepattintotta, hogy most nem ő a legfontosabb. Ez a Szovjetunióban működő gulág-rendszerre hasonlít, hogy átküldik őket egy másik táborba ahol tovább dolgoztatják őket és ki is nézném a Birodalomból. Nekem az nehezen áll össze ebben az esetben, hogy ami itt egy hibának van feltüntetve az a rendszer működésébe van kódolva, még ha nem is ilyen direkt módon ahogy itt történt. A rabok legfőbb motivációja a szabadulás lehetősége, az hogy egyszer ez az egész véget ér. Az első dolog amit meglátnak a hálófülkéjükben mikor felébrednek az a számláló, ami mutatja, hogy mennyi idejük van még hátra. Tekintve, hogy elég könnyen ki tudnak lépni ebből a mókuskerékből (csak rálépnek éjszaka a padlóra és már vége is van az egésznek, ahogy egy korábbi epizódban láthattuk), így nem igazán motiválja őket semmi, ha megtudják, hogy igazából sosem szabadulnak ki és könnyen végezhetnek magukkal. Utánpótlás pedig ezek szerint úgy érkezik ahogy Cassian esetében is láthattuk, hogy elítélnek valakit és új emberként kerül be a renszerbe, vagy mint kiderült régiként átszállítják ide valahonnan. Az a csávó, aki tévedésből ide került vissza, ha nem ide kerül, hanem egy másik bolygón lévő üzembe, akkor ott ugyanúgy kiderült volna az ottani rabok számára, hogy értelmetlen az egész szenvedésük, munkájuk, mert sosem szabadulnak ki. Akár ide is hozhatnak a Narkinára egyszer egy olyan rabot, aki meg máshonnan került ide úgy, hogy már ledolgozta volna épp a hátralévő idejét.

Én ezt az új feldolgozást nyugodt szívvel ki fogom hagyni, de nem elsősorban a casting miatt. Pitont tényleg elég nehéz belelátni ebbe a színészbe, a többiek viszont szerintem nagyon jók lehetnek, főleg Nick Frostnak örülök, akit a Cornetto trilógia óta kedvelek. Egész egyszerűen ilyen rövid (jó eltelt bő 10 év) időn belül előállni egy új változattal az nem pusztán felesleges, de valamilyen szempontból "bűn" - nem ez a jó kifejezés, de nem tudom pontosan megfogalmazni - az eredetivel kapcsolatban.

@DanCarver Utólag is boldog születésnapot!

Ez a másik kedvenc epizódom a rablás mellett. Andy Serkis ugyan csak három részben szerepelt, de elképesztően nagy hatást gyakorolt az alakításával, jelenlétével és a korábbi epizódokban is jó volt, de azt hiszem itt volt a csúcson. Amikor kiszabadulnak és Cassiant elviszi a tömeg, ő meg áll ott és tudod, hogy számára nincs kiút az az évad egyik legerősebb jelenete. Luthen beszéde meg továbbra is libabőr. Nem csak az, ahogy meg van írva a szövege és ahogy előadja Skarsgard, hanem az egész jelenetfelépítés tanítani való. Ahogy adagolja a feszültséget a liftben és mikor Lonni megérkezik, akkor elhangzik az a monológ... aki szerette a Trónok Harcát talán emlékszik, hogy volt a negyedik évadban Tyrion tárgyalásán az a beszéd, hát ez még azt is überelte nálam!