Wilde

Ausztrália - Dánia: 1 - 2 Tunézia - Franciaország: 0 - 3 Lengyelország - Argentína: 1 - 1 Szaúd-Arábia - Mexikó: 0 - 1

Ecuador - Szenegál: 1 - 1 Hollandia - Katar: 2 - 0 Irán - USA: 0 - 1 Wales - Anglia: 0 - 1

Kamerun - Szerbia: 1 - 2 Dél-Korea - Ghána: 1 - 1 Brazília - Svájc: 1 - 0 Portugália - Uruguay: 2 - 1

Japán - Costa Rica: 1 - 0 Belgium - Marokkó: 2 - 0 Horvátország - Kanada: 1 - 0 Spanyolország - Németország: 2 - 2

Tunézia - Ausztrália: 0 - 0 Lengyelország - Szaúd-Arábia: 0 - 0 Franciaország - Dánia: 2 - 1 Argentína - Mexikó: 2 - 0

Wales - Irán: 1 - 1 Katar - Szenegál: 0 - 2 Hollandia - Ecuador: 2 - 1 Anglia - USA: 3 - 0

Svájc - Kamerun: 0 - 0 Uruguay - Dél-Korea: 1 - 0 Portugália - Ghána: 2 - 0 Brazília - Szerbia: 2 - 0

Hát erre nem számítottam... sejtettem, hogy komoly tüzijáték lesz, de ez még így is hidegrázós volt. Amit baromira szerettem az Andorban, hogy egyszerre tudott bemutatni különböző, egymástól nagyon eltérő sorsokat, élethelyzeteket. Mégis megmaradt valamilyen szinten a kezdeti fókusza, ami csak a galaxis egy kis szeletét, mikrokörnyezetét, közösségének életét mutatta. A Ferrixre rendszeresen visszatértünk az évad során és nagyon ötletes volt így befejezni ezt az évadot, hogy ahonnan indultunk ott zárult ez a történet, legalábbis az első fele. Ez a közösség már akkor is baromi izgalmas volt, amikor az első történetszál során láthattuk itt akciózni a cégeseke, már akkor ott volt a levegőben egyfajta ellenállás érzése, hogy nem nézik jó szemmel azt, hogy itt megjelennek ezek az erők. Aztán az Aldhani esete után tovább eszkalálódtak a dolgok a Birodalom megérkezésvel és ez a temetési jelenet végig olyan volt, hogy gyűlnek gyűlnek a viharfelhők és ebből mindjárt leszakad az ég... le is szakadt. A hatodik rész rablása, vagy a tizedik rész szökése után nem gondoltam, hogy lehet még jobban az egekig fokozni a feszültséget, de hát itt még azokra is rátettek vagy 5-6 lapáttal. Amikor mennek ott a "zenészek" és megindulnak az úton az olyan hangulatos volt, hogy azt szavakkal nem lehet kifejezni, ezt érezni kell. Ez tényleg tiszta libabőr volt. Ahogy Luthen keresi a helyét, ahogy mindenki keresi Cassiant, aztán Cass is próbál egyszerre észrevétlen maradni, másrészt az események közepébe vágni ez olyan elegyet adott, ami fantasztikus volt, főleg amikor elszabadult a pokol. Karakterszinten nagy kedvencem Syril olyan irányba ment el, amit én abszolút nem prognosztizáltam, de azt kell mondjam baromi jó volt és örülök, hogy itt nem halt meg. Én azt nem szerettem volna, hogy úgy áll be esetleg a Birodalomhoz, hogy állandóan ott buzgolkodik és nem elhajtják a francba, hanem beveszik, hogy majd jó leszel valamire. Ez viszont, hogy ő itt kvázi hősként jelenik meg Dedra szemében, nem egy idegesítő pedálgépként ez valami teljesen új volt. Az egyik korábbi részben mikor várt rá Syril az utcán már ott is éreztem némi szexuális rezgést kettejük között, bár inkább a férfi részéről. Na itt ez mindenképpen ott volt a levegőben. Amikor már teljesen levetkőzte magáról ezt a hideg, kimért, erős nő perszónát Dedra és inkább egy ilyen kétségbesett lányként jelent meg, ott volt a félelem a szemében, hogy itt meglincselik, akkor feltűnik a hős képében Syril Karn és ennek a figurának, aki egy elnyomott, szánalmas, férfiatlan figura, hirtelen a maszkulinitása, a mojo-ja szinteket ugrik. Azért az tetszett, ahogy abban a jelenetben mikor megmenti Syril utána Dedra meg akara köszönni és azért hősünkből előjön ez a végtelenül gátlásos reakció, hogy 'jaj nem kell megköszönni'. Mon Mothma szála volt most talán a kevésbé érdekes, de azért érezni lehetett ott is a feszültséget amikor eljönnek bemutatni a kissrácot. Azért én nagyon díjaznám, ha a második évadban a lánya kicsit több figyelmet kapna, jobban belelátnánk az ő gondolataiba, az ő helyzetére ebben az egészben. Ami a veszekedésüket illeti Monéknak az izgalmas volt, hogy Perrint most láttam először ilyen kifejezetten alárendelt, defenzív pozícióban. A kaszinók iránti szenvedélye egy olyan bélyeget tesz rá, amivel Mon kezében van egy kártya, hogy ezt ki tudja játszani, ha a helyzet úgy hozza. Én arra gondolnék, hogy beleszövik valahogy ezt a hiányzó pénzek kérdésébe, de ebből még lehetnek érdekes konfliktusok. A Canto Bight megemlítése meg külön szívmelengető volt. Cassian talán most szembesülhetett igazán, hogy milyen következményei voltak a tetteinek. A Ferrix helyzete, Bix drámája és most már a barátainak is menekülnie kell, ezt feldolgozni nem piskóta. Sajnos itt komolyabban nem láthattunk bele a karakterébe, de azért voltak fontos jelek, a leginkább nyilván a befejezés, hogy be akar állni Luthenékhez. Nagy hatással lehetett rá az átélt szenvedés, a manifesztum, Maarva beszéde, az a tudat, hogy ezt az egészet nem lehet megúszni, mert vagy lázadsz, vagy bedarál a rendszer. Az igazán fontos része ennek a karakternek majd nyilván a következő évadban jön, ahol megismerhetjük, hogy hogyan lett része a lázadásnak Luthen által, de ez a felvezető pazar volt és egy nagyon szép ívet írt le Cassian onnan, hogy véletlenül megöl egy cégest odáig, hogy egy hős válik, aki felkel a Birodalom ellen. Azt sajnálnám, ha a gyerekkori szálról már nem hallanánk, de reménykedek benne, hogy visszatérünk még ahhoz, hogy mi történt a húgával. Amit nem igazán tudtam hova tenni az Cinta és Vel párosa volt. Már korábban is úgy éreztem, mintha lenne közöttük valami feszültség és ezt a vonzalmat inkább Vel érzékelteti, kíváncsi vagyok, hogy mi lesz közte Cintával, ez esetleg milyen konfliktusokhoz vezethet, meg ők hogyan reagálnak Cassianra. Annyi minden van még, de egyelőre teljesen a hatása alatt vagyok, jobban vártam ezt a mai részt, mint a vb-t. Ez egy igazi eseménysorozat volt az ismerettségi körömben is, amiről utána egymás között is lehetett beszélgetni és most egykicsit sajnálom, hogy még sokat kell majd várni a folytatásra.

Tegnap elfelejtettem tippelni, remélem még időben vagyok. Marokkó - Horvátország: 0 - 1 Németország - Japán: 3 - 0 Spanyolország - Costa Rica: 3 - 0 Belgium - Kanada: 2 - 0

A mai hosszabbítások kapcsán (nettó 38 perc a két meccs alatt) az fogalmazódott meg bennem, ami már régebben is felmerült, hogy el kellene engedni ezt a folyamatosan futó óra koncepciót. Legyen rövidebb 20-25 perc egy-egy félidő, viszont bizonyos játékmegszakításoknál a játékvezető szépen állítsa meg az órát és utána folytassák. Azt szokták mondani a futball-konzervatívok, hogy de hát ez mindig is 90 percig tartott... csak az a baj ezzel, hogy már jó ideje egyáltalán nem eddig tart egy mérkőzés. Nekem már az 5 perces ráadások sem tetszenek, de amikor még annál is többet hosszabbítanak, az már komolytalanná teszi a játékidő meghatározását is. Gyakorlatilag addig tart a meccs, ameddig a bíró úgy nem dönt, hogy vége van. Ezzel az a bajom, hogy egy teljesen szubjektív döntéshez köti a játék egyik legfontosabb elemét. Emlékszem még talán a 2010-es vb idején láttam az ESPN-en, ahol Skip Bayless (NBA/NFL sportújságíró, kb. az amerikai sportmédia Puzsér Róbertjeként kell elképzelni) teljesen ki volt akadva, hogy hát a 90 perc letelte után nem fújták le a meccset és elsőre én is úgy reagáltam, hogy 'na hülye amerikai nem érti az igazi focit', de aztán azt kellett mondanom, hogy amit mondott abban valahol igaza van. Ugyanis mi lenne, ha mondjuk a gólokat is úgy ítélnék meg, hogy megvan egy irányadó meghatározás (ez a játékidő esetében a 90 perc, gól esetén, hogy átment a labda teljes terjedelmében a gólvonalon), de aztán azon túl a bíró maga dönthetne, hogy mikor volt gól, mikor nem, mint ahogy a játékidő letelte után ő úgy dönt, hogy akkor még ezt a szögletet engedem, vagy nem engedem. Itt nem arról van szó, hogy látta e, hogy átment a gólvonalon, hanem rá van bízva, hogy ő teljesen szabadon eldönheti egy gólvonaltechnológia után is, hogy ő nem adja meg a gólt. Láttunk már olyat, hogy a 90. perc után megfordult egy BL-döntő (1999) és ez teljesen oda van adva a játékvezető kezébe ez a döntés úgy, hogy az egyik legalapvetőbb meghatározása a játéknak az, hogy meddig tart egy mérkőzés. A 11-eseknél, leshelyzeteknél az segíti minél jobban a játék érdekét, ha a lehető legpontosabban igyekeznek meghatározni, hogy mi minek számít, míg egy ennyire könnyen konkretizálható kérdésben nincs lefektetve, hogy exakt módon meddig tart egy félidő. Én abban is benne lennék, hogy jó legyen akkor 90 perc, de akkor amint lepereg az utolsó másodperc fújjon bele hármat a sípjába a sporttárs és ne legyen az, hogy 5-10 perceket hosszabbítanak, aki meg nem akar a tradíciókon változtatni az élvezze a félidőnként legalább negyedórát felölelő holtjátékot, sérülést, reklamálást, fetrengést, időhúzást... Holnapi tippek: Argentína - Szaúd-Arábia: 4 - 0 Dánia - Tunézia: 3 - 0 Mexikó - Lengyelország: 0 - 1 Franciaország - Ausztrália: 2 - 0

Biztos van ebben egy adag kamaszos lázadás is, de nekem tetszene, ha szerepet kapna Mon kettős élete is. Szenátorként és közben titokban az elllenállás szervezésében is fontos feladatokat lát el, így elképzelhető, hogy nincs annyi ideje, figyelme a lányára, mint a férjének. Perrin meg láthatóan eléggé elhidegült Mon Mothmától, elképzelhető, hogy soha nem is álltak igazán közel egymáshoz és a férfi könnyen az anyja ellen is hangolhatja a lányát. Ettől még ez az ár, amit itt meg kell fizetnie nem lesz kisebb, de eleve egy nagyon konfliktusos pályán van látszólag a kapcsolatuk. Leida részéről meg ez egyszerre egy konzervatív húzás, másrészt valamilyen szinten egy lázadás is az anyja ellen.

Ha megnézzük, hogy Timm Karlo hogyan járt, akkor tényleg rímelne ez arra, hogy Syril is be akar segíteni, ő kvázi velük van, de aztán a Birodalom ugyanolyan lazán eltakarítaná az útból, ahogy Timmet a Pre-Mor erői. Azt amúgy biztosra veszem, hogy így, vagy úgy, de ők ketten Cassiannal mindenképpen találkozni fognak és az tényleg egy olyan pillanat lesz, amikor szembesül azzal Cass, hogy mi történt ezzel az emberrel, aki az ő szempontjából egy elhanyagolható figura volt csak, Syrilből meg feltörhet minden sérelme, megszállotsága. Olyan finálé lehet ez, ami még sokáig emlékezetes maradhat!

Ha azt nézem, hogy kinek a halála jelentene egy olyan lendületet a sorozatnak, ami érdekes karakterdinamikákat indíthatna el, akkor az mindenképpen Cinta. Annyiban marginális szereplő, hogy nem láttuk olyan sokat és így a kiesése sem lenne akkora érvágás, másrészt viszont rajta keresztül tovább lehetne radikalizálni Velt, aki pedig két fontos karakterhez is kötődik. Én őt semmiképpen nem venném ki a képből, Cinta halálát viszont el tudnám könyvelni egy értékes áldozatnak. Arra leszek kíváncsi, hogy a Luthen általi módszereket eddig rosszallással néző Mon Mothmával esetleg milyen konfliktusai lehetnek és úgy egyébként Mon karakterében mit indíthat el az a változás, hogy kiárusítja a lányát, már ő is érezheti, hogy egy ilyen rendszer ellen nem lehet megúszva lázadni. Syril kapcsán meg azt érzem, hogy az ő helyét nem annyira találták az első történetszál óta. A nagyobb eseményekhez csak lazán tud kapcsolódni, ami érdekes ez a személyes szál, amely Cassianhoz köti, a megszállotsága, az ahogy belehiszterizálja magát ebbe az ügybe, de annak nem örülnék, ha mondjuk megváltozna és átállna a jó oldalra, vagy akár Dedra odavenné maga mellé és a Birodalomnak dolgozna. Ebben a karakterben nekem ami nagyon tetszik az a kisember tehetetlensége. Egyfelől láthattuk, hogy milyen apró kis fogaskerék volt ő egy nagy gépezetben és bizonyos folyamatok fölött utólag sem tud átnyúlni, másrészt az anyja általi elnyomatásból sem tud igazán kitörni és ebbe bele van kódolva a dráma. Szerintem az lenne a legjobb, ha ő itt meghalna és a nagy igyekezetében, hogy törlesszen Cassiannak egy újabb kétségbeesett kudarcot vallana, így lenne igazán tragikus "hős". Nekem ez a sorozat hangvétele miatt nem tetszene. Az tényleg gyanússá teheti, hogyha valakit nem látunk effektíve meghalni, akkor nem vehetjük biztosra, hogy halott (bár a Star Warsban arra is van példa, hogy valakit halottnak hiszünk, aztán mégis visszatér) és akár meg lehetne húzni vele egy emlékezetes finálét, amiben egy váratlan fordulat lehetne, hogy ő ment meg valakit, vagy áldozza fel magát a többiekért, de nekem az Andorban kifejezetten az tetszik, hogy nem az ilyen momentumokra megy rá. Hősként feltűnik valami ismert karakter, vagy simán megoldódik egy konfliktus deus ex machinaként, hanem olyan életszagúbb az egész. Ez, hogy itt Maarva csendben meghalt úgy, hogy nem lett belőle nagy ellenálló, meghatározó hőstettek kivitelezője, ez nekem nagyon tetszett. Ettől még benne volt a jelentősége is, hogy emberileg milyen sokat jelentett a körülötte élőknek, ezt Cassianon és a droidon keresztül is remekül érzékeltették, én remélem, hogy ez tényleg csak rajongói teória. Amúgy emlékszem még milyen aprólékos elemezgetések, találgatások mentek a TCW 5. évad végén lévő Ahsoka-szál kapcsán itt a fórumon (én is sok dolgot benéztem ott) és aztán kiderült, hogy sokan túlgondoltuk.

Donát, ha nem baj én is beírnám előre a tippeket, nem biztos, hogy holnap is eszembe jut. Katar - Ecuador: 0 - 1 Anglia - Irán: 2 - 0 Szenegál - Hollandia: 1 - 2 USA - Wales: 1 - 1

Alapvetően a MOBI, de ezt a formátumot úgy tudom kivezetik és az EPUB-ra állnak át a jövőben, viszont ami mégjobb az AZW3, ez utóbbi az amazon saját formátuma, én erre szoktam átkonvertálni mindent használat előtt.

Engem több ponton is meglepett ez az epizód, olyan megoldásokat mutatott, amelyekre nem számítottam. Ahogy finoman érzékeltett eseményeket az igen tetszetős volt, hogy nem volt nagyon részletesen megmutatva minden mégis, amit láttunk az nagyon érzékletes volt. Gondolok itt egyrészt Cassianék szökésére, Maarva halálára, meg Mon Mothma helyzetére is és még Luthennel is húztak egy váratlant. Mikor vége lett a résznek, nem gondoltam volna, hogy ez csak ennyi volt, azt hittem legalább egy órás epizódot láttam és már nem először van ilyen érzésem ennél a sorozatnál, hogy annyi minden történik és annyira feszültséggel teli az egész, hogy sokkal hosszabbnak érződik a valódi játékidejénél. Visszatérve még a szökésre, nekem ez a rész azért is tetszett, mert nem volt annyira túlhúzva ez a szekvencia. Három részt rászántak erre a börtönös szálra, megvolt a nagy katarzis az előző részes szökéssel és itt azért láthattuk, hogy keresik őket és egyáltalán nem volt ez egy sétagalopp, ahogy utána megszöktek, de nem erre volt kihegyezve Cassian szála, hanem Maarva halálára. Eleinte kissé furcsa volt, hogy ez csak így off-screen elintézték, de közben meg ahogy így kívülről, már csak az utózöngéit érzékelve ráláthattunk erre az eseményre, ez így nagyon érzékletesre sikeredett. Főleg a droidon keresztül volt nagyon átélhető a gyásznak még az elengedés fázisa, ami egy újabb remek példája a SW sokszor igen érzelmes droid ábrázolásának. Tetszett az is, ahogy a birodalmiak reagáltak erre, részükről ez az egész csak egy kiaknázandó lehetőség volt, ami már rögtön egy kontrasztba is helyezte őket, az ő hideg, számító hozzáállásukat Cassianék és a Ferrixiek szomorú fájdalmával. Ahogy ehhez hozzákötötték Syrillt az is baromi jó volt és egyben nagyon költői is, hogy így fog visszatérni a nagyobb események vérkeringésébe... ott azon a helyszínen, ahol számára félresiklott minden. Nagyon szimbolikus lesz ez a Ferrixi finálé, mert onnan indult minden és közben annyi minden történt és annyira más emberként térnek ide vissza, Syrill is, de Cassian is. Szerintem Melshivel ellentétben ő még annyira nem elkötelezett a Birodalom elleni harcban (ezt nem tudom, hogy jól láttam e, de nem a manifesztumot adta oda neki, mikor elváltak?), de érezhetően nyomot hagytak rajta is az események. Az lenne egyébként egy izgalmas megoldás, ha megint Luthennek kellene megmenteni, ahogy a 3. rész végén is ő juttatta ki. Luthen meg az előző epizód végén már teljesen megnyert engem és nagyon emlékezetes már most ez a figura, erre most egyszer csak Stellan Skarsgard hirtelen átavanzsál Han Solóvá (hozzáteszem, lehet, hogy szentségtörés, de ezt a szökést még az öreg Solo is megirigyelte volna). Ami még nagyon tetszik ebben a figurában, hogy ennyire emberi, nem egy tökéletesen kiszámított bábjátékos. Ugye már ott volt az az adás is, amikor még az utolsó pillanatban, a lebukása előtt Bix hívta őket, most megint egy olyan utcába akar bemenni, amit nem kéne erőltetni és látszik rajta, hogy kockáztat, persze valahol érthető is a kockázat és következik is a karakteréből. A Saw-s jelenet is kellően hangsúlyos volt és megmutatta, hogy ugyan nagyon más módon szervezkedik ez a két karakter, de az alapvető hozzáállást tekintve azért megértik egymást. Amikor Saw kimondja, hogy háború, azzal gyakorlatilag legitimálja is Luthen módszereit. A Mon Mothmás vonalon szóba került a múlt heti epizód kapcsán, hogy mit tehet ebben a helyzetben, meg ami bennem még felmerült régebben, hogy miért van együtt ezzel a Perrinnel... és aztán bejött a képbe ez az érdekházassági szál, ami valahogy egy logikus magyarázat is egyben, főleg befolyásos embereknél. A lányán kezdettől fogva úgy éreztem, hogy lázad az anyja ellen és most mintha azt kellene Monnak megemésztenie, hogy ő nem ezt akarta neki, de így mégis a kezére játszik a lánya viselkedése. Közben persze, ha megnézzük az ő házasságát a férjével, akkor érthető, hogy nem egy ilyen intimitást akar a gyerekének átadni, főleg egy bűnözővel, aki adott esetben zsarolási potenciállal is rendelkezik felette. Én megmondom őszintén Mon Mothma kapcsán valami nagyon erőtelesen politikai, szenátusi szálat vizionáltam a sorozat előtt látatlanban, de ez a személyes vonal nagyon jó ötlet volt a készítők részéről, az egész sorozat egyik legerősebb vonala ez a dráma, ahogy látjuk ennek a családnak a kibontakozását, illetve a konfliktusok egymásra épülését (az Aldhani rablás és annak a hatásait). Genevieve O'Reilly egészen fantasztikus volt abban a jelenetben mikor csak távolról nézi a lányát és abban a pillantásban tökéletesen érződik, hogy itt egy sokkal nagyobb távolságot húzott közöttük a sors és az a teher, ami rajta van Mon Mothmán az ott van abban a nézésben. Diego Luna is érzelmek széles skáláját képes egy jelenetben prezentálni, mikor megtudja Maarva halálát, de nem mondja ki, ettől függetlenül a megtörtség, a gyász rá van írva. Igazából szinte mindegyik részből ki lehetne emelni egy klasszist jelentő színészi alakítást és a párbeszédek is megint úgy voltak megírva, hogy le a kalappal. Azt sajnálom, hogy ebből már csak egy rész van, mert ez olyan minőség volt, ez az Andor, ami bearanyozta a szerda estéket!

Meg a csávónak pont ez benne az üzlet, hogy Mon Mothmával így be tud házasodni egy elsimert, rangos közegbe, így magát is legitimálva. Ez pedig olyan, ami értékesebb is lehet pusztán a pénznél. A megítélése így megváltozhat, ha meg valami alvilági üzelmei kapcsán problémája akad, akkor megpróbálhatja felhasználni a Mon-on keresztül meglevő befolyását. Ami igazán érdekes ebben, hogy Mon Mothma mit vállal azzal, ha nemet mond és a lánya autonómiáját helyezi előtérbe. Milyen veszélyeknek, meghurcoltatásnak teszi ki magát és a családját azzal, ha észreveszi a titkos oldalát a Birodalmi. Tudom, hogy ez nem egy ilyen egyszerű művelet, hogy melyikkel nagyobb a veszély és mégis csak a gyerekéről van szó, de azért mégis. A fazon úgy jött ide tárgyalni, hogy sejtette azt Mon mennyire kiszolgáltatott helyzetben van és olyan ajánlatot tett, amit megtehetett. Amikor nagyon elutasítóan reagált a nő, sokatmondó volt ahogy reagált erre Davo.

Nekem ami a legjobban tetszett ebben az epizódban, meg úgy összességében a sorozatban is, hogy a mellékszereplők, mellékszálak is baromi érdekesek. Ez a mai etap a börtönös lázadásra, meg Cassianék szökésére volt felvezetve az előző részekben. Ezzel szemben a csúcspont számomra egyértelműen a záró jelenet volt Luthennel. Az ő karakterét amikor megismertük a sorozat elején, akkor rögtön egy izgalmas figurának tűnt, de aztán azóta sajnos elég keveset szerepelt és itt sem rajta volt végig a fókusz, de amit a végén láttunk tőle az hidegrázós volt. Egy árnyalt karakter, akivel kapcsolatban már korábban is felmerült bennem, hogy elég kemények a módszerei, de most reflektáltak is erre, hogy ő a klasszikus értelemben nem is akar jó ember lenni, hanem mindent alárendel és mindent feláldoz az ügye érdekében... az ilyen pedig nagyon veszélyes ember. Maga a szökés is kellően hatásos volt, ott is az volt az érzésem, mint a 6. résznél, hogy addig fokozzák a feszültséget, amíg már nem tudom, hogy mi fog történni. Persze Cassian nem hal meg, de mellette ki az aki igen, ki az aki nem jut ki és itt volt ez a keserű meglepetés Kinóval, hogy ő nem tud úszni... hát ott megszakadt a szív. Stellan Skarsgard is olyat hozott abban az ominózus monológban, amire csak a legnagyobbak képesek, de Andy Serkis arcjátéka megsemmisítő erejű volt! Minden keserűség, csalódás ott volt abban a pillantásban, ahogy nézi a többieket amint menekülnek, számára is ott van egy ugrásnyira a kiút, de mégis olyan távol van szinte, mint amikor be volt zárva. Arra készült, hogy már kvázi halott ember és inkább meghal, de megpróbálja, lehet a végén ő is ugrott... de az is nagyon beszédes volt ahogy Cassiant elsodorta a tömeg és még ha próbálta is volna esetleg megmenteni Kinót, nem volt rá lehetősége. A Mon Mothmás vonal is erős volt, egyáltalán nem gondoltam volna, hogy egy ilyen irányba viszik el az ő történetét a családjával, de a lányával való konfliktusai is más megvilágításba helyeződnek így. Az áldozatról, amit Luthen meghozott az jutott eszembe, hogy Mon vajon meddig menne el? Belemenne, hogy így áruba bocsátja a lányát, vagy van egyáltalán mozgástere visszatáncolni... ugye elég veszélyes helyzetben van, érdekes lesz, de olyan emberi drámák vannak itt, hogy elképesztő ez a sorozat és olyan érzelmeket képes kiváltani belőlem, amire csak nagyon kevés alkotás képes.

Ha nem követnek el hibát és tényleg az van, hogy mondjuk egy másik büntető telepre viszik át, akkor ott törhetett volna ki ebből a balhé. Odamegy a csávó nyilván fel van dühödve, hogy végiggürcölt több száz műszakot, megtette, amit elvártak tőle és mégsem szabadulhat, mert nincs menekvés. Amikor megtudják ezt az ottaniak, akkor azok okozhattak volna bajt, hiszen az egész rendszerbe benne van a szabadulás lehetősége, ha ezt a távlati lehetőséget is elveszik tőlük és azt mondják, hogy innen nincs kiút, akkor minél többen dönthetnek úgy, mint az a csávó, aki az előző részben öngyilkos lett. Kino karakterén lehetett érezni, hogy ő meg volt győződve róla, hogy a szabályok szerint kell játszani és akkor kijuthat, majd mikor kiderül, hogy mi a helyzet, akkor kezd hajlani a Cassiannal való együttműködésre. Ráadásul, ha mindig az van, hogy csak a telepek között küldözgetik át egyikről a másikra az éppen szabaduló rabokat, akkor a vetésforgóból egyszer ide is kerülhetett volna egy olyan, akinek meg egy másik telepről kellett volna szabadulnia, csak most ide helyezték, szóval, ha nincs ez a hiba, akkor is kiderülhetett volna az itteniek számára, hogy jön egy új tag és elmondja, hogy neki már pont szabadulnia kellett volna. Itt úgy reagálnak erre, hogy megölnek mindenkit azon a szinten, ami értintett volt, márpedig ez a szisztéma így elég fenntarthatatlannak tűnik számomra.

Igazad lehet, ez inkább egy távlati cél, ami majd a most felgyülemlő szenvedés árán jön létre.

Sikerült behozni a lemaradásom és ez a rész is ilyen kifejezett hajletevős epizód volt. Talán nem volt annyira korszakhatár, mint az előző, hármas egységeket lezáró 3. vagy 6. epizód, de így is az egyik leghangulatosabb sorozatrész volt, amit eddig az előszereplős SW világában láttam. Ezt az igazán nyomasztó, feszültséggel teli atmoszférát kiválóan hozta ez az egész rész, és most nem csak a börtönben játszódó jelenetekre gondolok, hanem legalább annyira a Ferrixre is, meg úgy en bloc mindenre. A reménytelenség megjelenik a börtönben rekedt raboknál, Mon Mothma kényes helyzetén, valamint a szélmalomharcán a Szenátusban és a galaxison belül is ez a magasabb fokozat, amire a Birodalom kapcsolt egy nagyon kemény világot hozott el már most is és az igazi borzalmak még hátra vannak. Ez a kínzásos rész egyszerre volt nagyon félelmetes, brutális mégis egy vértelen, vizuálisan nem annyira megviselő módon volt ábrázolva. Valahogy így inkább szubliminálisan működött ez a jelenet, hogy nem tudjuk pontosan, hogy mi él át, kissé a fantáziánkra van bízva, de közben az egésznek a megvalósításában, a szinészi játékban, a zenében annyira benne van és átjön, hogy ez mekkora szenvedes. Szerintem ez zseniális volt és egy kicsit metaforikus is abban a tekintetben, hogy eddig még (ez pont most változott) nem annyira látványosan szorongatta a társadalmat a Birodalom, hanem inkább ez a felszín alatti elnyomás ment, miközben a mélyben már ekkor is megvolt az a fajta uralom, ami később kiteljesedik majd. Itt olyan igazi space nácinak tűnik a Birodalom, akik hihetetlen kimért kegyetlenséggel képesek rémtettek elkövetésére. Ez a Birodalom-kép valahogy ott lebegett mindig is előttem, ha erre a hatalmas szervezetre gondoltam, de ilyen ábrázolásmóddal viszontláni ezt hidegrázós volt. A Ferrixen meg gyűlnek a viharfelhők és ebből bizots, hogy nagy égzengés lesz. Ahogy reagáltak a cégesekre még a sorozat elején bennem azt az érzést keltette, hogy ez egy büszke társaság, akik nem viselik könnyen az elnyomást. Most még egy annál is cudarabb világ jött a Birodalom ideérkezésével, mint ami előtte volt és amilyen rideg embertelenséggel viseltetnek a helyi erők a lakossággal szemben ez bitzos, hogy robbanással fenyeget. Cinta biztos ott lesz az események közepében és valahogy Maarvának is lesz szerepe Bixet pedig kihozzák, de az egy jó kérdés, hogy mi maradt belőle, milyen nyomot hagyott rajta ez a kínzás és félelmetes belegondolni, hogy Cassian milyen lavinát indított el a Ferrix számára is. A Coruscanton a legjobban a Dedra körül alakuló szál tetszett. Vártam, hogy valahogy jobban hozzá kössék Syrillt, mert rajta keresztül tudna kapcsolódni ő a nagyobb történethez. Erre mondjuk pont nem számítottam, hogy egy ilyen személyes vonalra terelik az ő szálát. Amikor néztem az epizódot, annál a résznél, ahol bevallja neki, hogy már régóta figyeli, meg az utcán várja fél napokon keresztül teljesen az volt benne, hogy ez mindjárt megcsókolja basszus. Alapvetően azt gondolnám, hogy itt az lenne az elsődleges irány, hogy Dedrán keresztül vezet az út Cassianhoz és rá van teljesen fixálódva Syrill és ez a megszállottság hajtja a nő iránt. Ezzel együtt ebben a közös jelenetben én mindenképpen érezni véltem valamiféle fura vonzalmat is Syrill részéről, ami talán túlmutat Cassian személyén is. Az az undorral teli reakció, amit viszont Dedra adott erre az egészre az tökéletes volt és nagyon örülök neki, hogy nem ment át ez valami olyan karakteridegen felállásba, hogy neki esetleg imponálna ez a nyomulás, akár a munkával, akár a személyével kapcsolatban. Abban viszont látok potenciált, hogy a történet egy adott pontján fel fogja használni őt Dedra és ebben lehet szerepe Syrillnek, hogy valami kényes dolgot el kell neki intézni, ő meg baleknak jó lesz és aztán viheti is el a balhét. A Ferrixen is azt éreztem, hogy ugyan ő maga is nagyon buzgómócsing volt, de azért Linus Mosk eléggé kihasználta, adta alá a lovat, feltüzelte ezt a tenni akarását és így került bele abba a helyzetbe, amitől meg akarta óvni az öreg főnök, aki nem akart egyáltalán nyomozást. Szóval, ha megint kihasználnák Syrillt az úgy illene a karakteréhez, főleg így, hogy most már annyira megszállottnak tűnik, hogy már annyira sem gondolkodik tisztán, mint előtte. Dedra továbbra is hihetetlen badass és ahogy alakulnak a Birodalmi nyomozás szálai lehet, hogy előre nem várt módon juthatnak el Luthenhez. Cassianról ugyan tudott meg dolgokat Dedra, de Bix azt akarva sem árulhatta volna el kicsoda Tengely, hiszen annyira nem ismerte. Viszont így, hogy ismét képbe került az a Kreegyr, akit Saw kategorikusan elutasított az előző részben, még akár rajta keresztül is indulhat egy nyom Luthenhez. Persze a legviccesebb az egészben, hogy már a Birodalomnál van Cassian, akitől komplett személyleírást kaphatnának róla, de őt még mindig hiába keresik. Amikor az előző részben utaltak rá, hogy Vel gazdag családból származik, akkor egyáltalán nem gondoltam volna, hogy összekötik majd Mon Mothmával. Ennek annyiban nem örültem, hogy egy kicsit ott éreztem benne, ezt a családi dolgot, hogy kiderül egy szereplőről, hogy egy már másik ismert karakternek a rokona, de ebben még lehet potenciál, ha jobban összeérnek a szálak a lázadás körül. Mon és Vel elég más pályán mozognak, elég más módszerekkel dolgoznak mégis ugyanazért a célért. Arra mondjuk kíváncsi lennék, hogy amikor itt a rezidencián kettesben beszélgettek, akkor Vel elmondta e neki a szerepét az Aldhani ügyben, vagy Mon Mothma egyáltalán tudott e róla, hogy ő Luthennek dolgozik? Ami szintén érdekes lesz ez a bűnözős szál, amivel Monnak el kell fednie a tevékenységét. Egyébként ebben is benne van ez a pillangóhatás szerű jelenség, hogy egy adott tettnek milyen további kihatásai, fodrozódásai vannak. Azáltal, hogy bekeményített a Birodalom az Aldhani üzenet miatt, most Monnak is nehezebb lett a dolga és ott egy olyan esetről volt szó, aminek az elveivel, Luthen módszerével nem értett egyet, de most neki is olyan utakra kellene térnie, ami nem egyezeik a morális iránytűjével, hogy ezzel az emlegetett bűnözővel közösködjön. A Szenátusban tartott beszéde kapcsán meg az fogalmazódott meg bennem, hogy ez egy mélyebb betekintést igénylő aspektus lenne, hogy ez a közöny, apátia miként fejlődik ki ebben a közösségben... sokan lehet, hogy megalkuvásból, félelemből vannak Palpatine és a Birodalom pártján, de mi lett azokkal, akik a régi Szenátusból maradtak, vagy lehet sokakat lecseréltek politikai okokból inkább a Birodalomhoz hű szenátorokra (végülis ez egy adott bolygó, rendszer boldogulását is befolyásolhatja). Nagyon hiányozna nekem innen akár egy rövidke kis feltűnésre Bail is, aki találkozhatna Mon Mothmával esetleg reflektálnának erre a politikai helyzetre, hogy miként változott meg így minden. A legütősebb részek persze most is a börtönben voltak. Ennél a korábban említett náci párhuzamnál maradva igazából ez egy munkatábor, csak nem elgázosítanak, hanem halálra sokkolnak. Már önmagában ez a vég nélküli összeszerelő munka is kellően sziszifuszi, ami így, hogy mindig csak egy elemet látunk olyan mintha egy kicsit úgy önmagáért lenne, persze aztán biztos összeáll valamivé, de eddig még lehetett abban reményt találni, hogy még ha a műszak végén meg is sütnek, de minden egyes nappal közelebb kerülnek a szabaduláshoz. Ebbe már belerondított az, hogy megemelték mindenkinek a büntetési tételét, de amit most felvetettek az egy még elkeserítőbb és nyomorúságosabb irányba vitte el ezt az egész koncepciót. Amit elsőre nem értettem, hogy mégis hogyan gondolták azt, hogy valaki dolgozott mondjuk a 17-es részlegen, aztán mikor lejárt a büntetése, akkor nem kiengedték, hanem átvezérelték a 2-esre... ha egymással beszélnek a rabok (azt láttuk, hogy Cassianra is hogy rárepültek megtudni valami infót a kinti világról mikor bekerült ide) akkor gondolom az első, amit közlne az újonnan bekerülő magát átverve érző társuk, hogy hát engem nem is kiengedtek, hanem csak áthoztak ide. Arra tudok gondolni, hogy ez is része lehet a Birodalom bekeményítésének, hogy mostantól kezdve kijutni sem lehet a börtönből, hanem az a kis szám, amit kijeleznek ott nekik, hogy mennyi van hátra, az olyan, mint a MÁV-nál a menetrend, hogy leginkább tájékoztató jellegű, de a valósággal nem mindig van összhangban. Mondjuk akkor meg az a fura ebben, hogy akkor miért idegeskedenek azon, hogy hát megtudták azon a részlegen... hát hogy a francba ne tudták volna, vagy akit átvezényelnek egyik részlegről a másikra annak előtte kivágják a nyelvét, hogy ne tudjon róla beszélni? Mindenesetre ez a börtön nagyon para, már az is elég durva volt, hogy mennyire lélekölő ez a nemtörődömség és egyben mennyire kegyetlen is, amit ez az egész működésmód üzen nekik, ahogy ez a börtön működik, de most még eggyel emelni tudták a tétet. Andy Serkisnek az arcjátéka, amikor tudatosul benne, hogy ez a belenyugvó hozzáállás, amivel ő eddig elevickélt az nem fogja kijuttatni innen és belül átvált egy olyan módba, hogy jó akkor innen nekem meg kell szöknöm, az egész egyszerűen fenomenális volt. Azt sejtettem, hogy ebben a részben még nem lesz szökés, biztos, hogy legalább akkorát fog ütni, mint a 6.-ban a heist és már elő is készítették ebben a részben, hogy Cassian nagyon készül rá, hogy ő ki fog innen jutni, de nagyon sok változó van ebben az egyenletben, az viszont tetszene, ha pont megint az elbizakodottság jelentené a Birodalom gyenge pontját, mivel az egész börtön arra épül, hogy minimális erőfeszítéssel is itt tudjuk tartani ezeke az emberszámba sem vett alakokat. Persze akkor még mindig ott van két rész és hihetetlen, hogy már így is mennyi minden történt ebben az évadban, van egy olyan érzésem, hogy a kezdeti flashbackes szálat sem engedtük még el teljesen és valahogy képbe kerül majd még Cassian testvére is...

Igazából arra gondoltam, hogy inkább azt láttuk ebben a részben, amit Mon Mothma vetített előre, hogy az emberek szenvedni fognak és ez rengeteg fájdalmat hoz a galaxis olyan lakóinak is, akik eddig ki talán ki tudták bekkelni a Birodalom elnyomását. Míg Luthen szintén erre számított, de az ő elképzelésében nem a reakció, hanem a reakcióra adott reakció játszotta a főszerepet. Mon Mothma nem számol ez ebből esetlegesen fellángoló ellenállással csak a keletkező szenvedéssel, míg Luthen azt helyezi előtérbe, hogy ez mit hozhat az ügyüknek, a felerősödő elnyomást meg járulékos veszteségként írja le a lázadó attitűd megjelenésének oltárán. Az epizódban inkább azt az aspektust éreztem kidomborodni, amit Mon Mothma képvisel, ahogy látjuk, hogy bekeményít a Birodalom és hogy mivel jár ez az emberek szintjén, míg a Luthen általk képviselt ideák egyelőre leginkább Maarvában öltöttek testet. Hosszabb távon nyilván az érvényesülhet, amit Luthen kívánt, talán még Cassian későbbi átfordulásában is szerepet játszik majd az, amit a Birodalom miatt most meg kell éljen.

Ez volt eddig talán a legnyomasztóbb rész és hihetetlen jó volt, ahogy érzékeltették a Birodalom elnyomását és erejét. Itt most tényleg egy olyan szuperhatalmat látunk, ami mindenhova elér, szinte bármit meg tud tenni és ez még a Halálcsillag előtti időben van, amikor még legalább a látszata, díszlete megvolt a régebbi világnak és annak, hogy a politikán keresztül valamennyire hatást gyakorolhatnak a hatalomra. Ebben a világban leginkább a Birodalom igazi arcát lehet megismerni, ami nem pusztán Darth Vaderből, meg az Uralkodóból, Halálcsillagból és egyéb ilyen nagyon látványos már-már szimbólumszerű képekből áll, hanem magának a rendszernek az embertelen működése köszön vissza. A birodalmi szálba végre ismét bekapcsolódott Syrill Karn is, aki meg van róla győződve, hogy ő a Birodalmat szolgálja és csak jó ember akar lenni, miközben egyértelműen érződik nála ez a komplexus, hogy saját magának akar bizonyítani és Cassianban meg is találta ehhez az eszközt. Amennyire a megszállottjává vált az lehet egy életre rányomta a bélyegét erre a karakterre. Ettől még az is tetszett, hogy Dedra érzékelte benne ezt a labilis, túlbuzgó stílust és Syrill egyértelműen a személyes sorsa miatt fixálódott rá ennyire Cassianra, így teljesen más pályán mozognak Dedrával, aki viszont Karnnal ellentétben tényleg csak a munkáját végzi. Ezzel együtt még lehetnek egymás segítségére, szerintem nem itt ért véget ez a szál, hogy Syrill próbál a Birodalom kegyeibe férkőzni és nem elegszik meg azzal a munkával, amivel már amúgy ki tudna mászni abból a zűrből amibe a sorozat elején látott incidenssel keverte magát. Dedrára visszatérve nekem most ő kezd egyre "szimpatikusabbá" válni (a szimpatikus alatt azt értem, hogy baromi jól prezentált karakter, nem mint kedvelhető figura). Egy vérprofi ez a nő és ahogy kikövetkeztet dolgokat - ez a hipotézis 'Tengely' körül, illetve már a korábbi részekben is ő tapogatózott leginkább a jó irányba - az egyrészt zseniális, másrészt felveti a kérdést, hogy mi lesz az endgame szcenárió így vele kapcsolatban. Ha így a folytatja, akkor simán el is juthat az értelmi szerzőkig, de közben meg ott motoszkál bennem az az elejtett félmondat még egy korábbi részből, hogy mintha Blevin figyelmeztette volna, hogy vigyázzon hogyan helyezkedik és kíváncsi lennék, hogy a belső hatalmi harcoknak lesz e szerepe vele kapcsolatban, mert egyelőre mindent nagyon jól csinál és talán ez egyszer megváltozik. A Ferrixen az a rész, mikor Bixet beviszik a szobába az fantasztikus volt, ahogy ott megjátszotta a szerepét Dedra az egy olyan aspektusát is felvillantotta ennek a karakternek, amit eddig a kimért, hideg, hivatalos stílus alatt nem nagyon láthattunk. Apropó a Ferrix most szembesülhetett igazán a Birodalom haragjával és Cassian tetteinek húsbavágó következményeivel. A Ferrixen kicsit össze is érhetnek a szálak Cassian kapcsán, hiszen most eljutottak ide Velék, de egyben itt vannak Bixék is, tehát Cassian korábbi és későbbi életének szereplői is. Pont ez lehet Bix számára a menekülés lehetősége, ha esetleg Cinta önös érdekből, ki tudná hozni onnan, akár szerepet kaphatnának azok a föld alatti járatok, amit Maarva okán megemlítettek. Tetszett az is, hogy Cassian anyja még mindig benne van ebben a lázadó szerepben, de ő most kettős céltáblává is válhat, egyrészt nála kereshetik a fiát Luthenék és ami még rosszabb, hogy a birodalmiak is rajta tartják a szemüket. Azt most mintha még egyértelműbbé tették volna, hogy Cinta és Vel között van/volt valami, de úgy érzem ebben a relációban Vel a ragaszkodóbb, még a rablásnál is volt egy olyan jelenete, amikor olyan aggódva szólt a másik nőhöz és most is inkább Cintán éreztem azt, hogy ő kötelességet, a küldetést helyezi a előbbre. Jó volt újra látni Sawt és ismét Forrest Whitaker által megformálva, valamint annak is örültem, hogy Luthen ismét megmutatta az igazi énjét. Az ő karakterében pont az a legjobb, hogy igazából akkor játszik szerepet, amikor úgymond a normális életét éli és mikor titkos küldetésen van, inkognítóban, akkor láthatjuk az igazi Luthent, álca és paróka nélkül. Sawn keresztül egy érdekes bepillantást nyerhettünk a galaxisban zajló folyamatokra is. Ahogy egyre többet tudunk meg erről a turbulens időszakról úgy helyeződik kontextusba a Rogue One és később a klasszikus trilógiában látott helyzet a lázadás kapcsán. A különböző lázadó frakciók jelentette nehézség egy másik visszahúzó erőt képvisel az általános apátia mellett, amiből Luthen az Aldhani akcióval ki próbálja rángatni a galaxist, ez viszont egy olyan akadály, amit itt most nem tudott megoldani. Ismerve Saw radikalizmusát ez valahol várható volt, de azért kíváncsi lennék látjuk e azt a pasast, akiről itt beszélgettek és Saw semmiképpen nem akart vele szövetkezni. Ebben a lázadós vonalban még nagyon nagy potenciál van. Mon Mothma szála most egy kicsit csendesebb volt, de azért az tetszett, hogy némi bepillantást kaptunk Perrin múltjába, bár még mindig igen keveset. Érdekelne, hogy ő mikor lett ilyen, érdektelen, cinikus és miért érződik folyton olyannak a hangulat ennek a családnak a kapcsán, mintha valami nagyon nem lenne rendben. Már eleve az fura, hogy Perrin nem Mon Mothma legfőbb bizalmasa, amit egy normális kapcsolatban a házastársától elvárna az ember, előtte is tikolóznak és van egy olyan érzésem, hogy egy adott pillanatban ő meg fogja tudni a titkokat a feleségéről és az jutott eszembe, hogy milyen dráma lenne, ha ezek után Mon Mothmának kellene cselekednie egy ilyen szituációban (elhallgattatja, megpróbálja átállítani, vagy mit lép ). A másik figyelemre méltó esemény az Birodalom bekeményítő politikája volt és ezt is beleszőtték abba, hogy Luthen és Mon között volt ez a nézeteltérés az előbbi módszerei miatt és most ez kihatással van Mon tevékenységére is, mert mindenre jobban odafigyel a Birodalom és nem biztos, hogy gördüléknyen tudják folytatni a pénzek lehívását. A lázadó frakciók kapcsán ami még felmerült bennem, hogy azt tudjuk, hogy pontosan kinek juttat pénzt Mon Mothma? Ő most akkor tágabb értelemben az ellenállást pénzeli és akkor ezen belül ad csak Luthennek, vagy valaki másoknak is? A rész csúcspontja az a címben is szereplő Narkina 5 volt számomra. Ez az egész börtön valami elképesztő volt! Szimbolikusan is, amit kifejezett, meg technikailag is a kivitelezés is pazar volt. Lehet, hogy már találkozhattunk ilyennel valamelyik eddigi alkotásban, de nekem ez a koncepció teljesen új volt és igazán egyedivé tették ezt a helyet azáltal, hogy milyen megoldásokat alkalmaztak itt. Ez tényleg egy olyan büntető intézmény, ami egyszerre lélekölő, de közben folyamatosan tűzben tart. A steril kialakítás és a rabok szinte totális irányítása egyszerre fejezi ki a Birodalom elnyomó vasmarkát és közben az érdektelenségét is az itteni emberélet iránt. Az is tetszett, hogy nem tudjuk, hogy mit raknak össze (én legalábbis nem tudtam), de az egész munkának van egy végtelenül monoton, nyomasztó érzése, mert értelmet találni ebben maximum annyit lehet, hogy nem sütnek meg. Az meg, hogy a győztesnek az a jutalma, hogy kap egy kis ízt a kajába tökéletesen fejezi ki, hogy milyen szűkmarkúan bánnak dícsérettel is. Amikor az egyik rab megöli magát, az egy totálisan érthető reakciónak tűnik ebben a közegben. Megmondom őszintén ez az egyik legkeményebb börtön, amit valaha láttam és ebben az a legérdekesebb, hogy így elsőre egyáltalán nem tűnik annak. Tiszta, kissé futurisztikus dizájn, az őrök nem vegzálják folyamatosan őket és nem is az ilyen börtön kliséket idézték meg, hogy na jól rászállnak az új rabra, hanem itt maga az egész rendszer egy olyan lélektelen, rideg gépezet, hogy az az ember érzése, hogy ebbe bele lehet őrölni. Persze még itt is képesek voltak megemelni a tétet ugyanis az új birodalmi intézkedések hatására mindenkinek megemelték a büntetési tételét. Amikor Cassianhoz, mint kívülről jött emberhez fordulnak információért, abban én éreztem egy ilyen burkolt feszültséget, ami a nézőknek szólt. Ugye mi össze tudjuk rakni a képet, hogy az az akció, ami Cassian nélkül nem ment volna vezetett el oda, hogy most ők még inkább szívnak, de ezt ők nem tudják, de mi érezzük itt Cassian felelősségét. Az a tényező, amit már az előző rész végén is pedzegettek, hogy mivel járt Luthen üzenete a Birodalomnak most még sokkal hangsúlyosabb, ahogy látjuk ezeknek az embereknek a szenvedését. Egyébként az is milyen kontrasztos már, ahogy Cassian arról az üdülőbolygóról, ahol ugyan ott van a Birodalom, de azért mégis egy szép, egzotikus helynek tűnik, most átkerül ebbe a steril pokolba és miközben részben utána is kajtat a Birodalom, már itt senyved ebben a létesítményben. Arra nagyon kíváncsi leszek innen hogy fognak megszökni, de biztosra veszem, hogy legalább olyan ütős lesz, mint a hatodik részben a heist. Forrest Whitaker mellett Andy Serkist is jó volt látni és amikor szerepelt érezhető volt, hogy milyen jelenléte van ennek a karakternek, remekül keltette életre a figurát. Eddig is egy sötétebb tónusú sorozatnak érződött az Andor, de most még inkább ebbe az irányba mennek el, én meg örülök, hogy van egy ilyen SW alkotás is a palettán. Őszintén szólva mikor 10 éve meghallottam, hogy a Disney megveszi Lucas örökségét egyáltalán nem számítottam efféle produktumra, mint amit itt kihoztak ebből a sorozatból!

A szüleimék házánál még augusztus végén szigetelte le a tetőteret apukám, amit meg lehetett mesterember segítsége nélkül is csinálni. Meg kellett venni külön az anyagot (kőzetgyapot, üveggyapot) azt méretre levágni és a tetőtérbe lerakni. Mondjuk az oldalfal szigeteléshez már biztos szakembert hívnék, ha a burkolatot is meg kell bontani.

Nem számítottam ilyen folytatásra a rablás után. Annyira felpörögtek az események, hogy ez a rész legalább annyira tetszett, mint az előző epizód egekig fokozott feszültsége, még ha itt nem is volt egy ilyen nagyszabású akció sem. Ami viszont tökéletesen lejött az itt történtekből is - ez egyékbént az egész sorozatra hűen jellemző - hogy minden egyes lépésnek komoly következménye van és súlya van a szereplők cselekdeteinek. Ahogy Ody, mondta ez a rész a nagy heist utóhatásait és az ott elindított folyamat utórezgéseit prezentálta igen jellegzetesen. Nekem már az is nagyon tetszett, hogy mennyire nincs egyetértés Luthen és Mon Mothma között a módszereket illetően. Az itt lezajlott burkolt szócsata nem csak azért volt zseniális, hogy közben a figyelő tekintetek kedvéért el kellett játszaniuk, mintha csak úgy mellékesen csevegnének, hanem mert éles kontrasztot mutatott az előző epizód végével, ahol Luthen önfeledten, felszabadultan ünnepelt. Itt azért láthattuk Mon Mothmán keresztül, hogy ő számol a következményekkel is, az árral, amit a galaxis fizet meg azért, amit itt Luthenék mozgásba hoztak, de pont azért volt érdekes ez a vita, mert a másik érveit is meg lehet érteni, hogy kell valami, ami kimozdítja a galaxist az apátiából és ehhez ez kellett, mint ahogy látjuk is majd ezt Maarván keresztül. A Coruscanton játszódó jelenetek fénypontja ezzel együtt számomra az a fogadás volt, ahol Mon találkozik Tay Kolmával. Az a high society és a szenátorok rendezvényei nekem erőteljesen a prequel érát és a TCW-t idézi meg az esztétikájában, mégis amit látunk az már egyértelműen a Birodalom kora. Ahogy finoman puhatolózva közelednek egymáshoz és próbálják tapogatózva kitalálni mit is akar a másik, úgyhogy közben fenn kell tartani a semmitmondó joviális maszkjukat az egészen kiváló volt. A dialógusok az egész sorozatban fantasztikusak, tényleg olyanok, mintha elő emberek spontán beszélgetései lennének, nem pedig ami nagy műgonddal előre meg van írva, hogy jól hangozzon és itt ez kifejezetten tetten érhető volt. Azáltal, hogy Mon tud pénzt szerezni kíváncsi vagyok hogyan alakul a kapcsolata Luthennel, vagy mennyire fog céltáblává válni. A családját és különösen a lányát már annyit láthattuk, hogy velük biztos lesz még valami izgalmas a történetben. Luthentől meg baromi jó volt ez a húzás, hogy Cassiant is ki akarják iktatni. Azáltal, amilyen üzenetet küldött az egész Birodalomnak és ezzel potenciálisan rengeteg ember életét nehezítette meg, nekem nem fért volna bele, ha Andorral meg csak elkezd érzelgősködni. Ő tényleg egy elvarratlan szál volt, aki otthagyta a küldetést és Luthen már az elején is megjegyezte Velnek, hogyha gond van vele, akkor majd gondoskodnak róla. Az ISB-s szál is kezd egyre érdekesebb lenni. Jó volt látni Yularent és erezni az előző rész nagy dobásának jelentőségét. Tényleg olyan érzése van az embernek, hogy ezt az üzenetet megérezte a Birodalom és Palpatine új intézkedései miatt a galaxis is meg fogja érezni. Dedra végre a helyére került, várható volt, hogy ő fog rátapadni Cassianra és az ő ötletei, meglátásai voltak eddig a leghelytállóbbak. Ami még esetleg érdekes lehet, hogy ez a belső harc, amit most megnyert mennyire fog még esetleg visszaütni a későbbiekben egy ballépésnél, hibánál nála, amikor emlékezni fognak rá. Syrill Karn is képbe került és egyre jobban tetszik, ahogy megismerhetjük az életét. A hátterét, azt, hogy miként válhatott azzá, aki annyira görcsösen akart bizonyítani a Ferrixen és milyen hatással volt rá a Cassiannal kapcsolatos incidens. Nem mondom, hogy egy életre megsebezte, mert már eleve egy sérült személyiségnek tűnik, de az biztos, hogy jelentős nyomot hagyott rajta Andor. Ahogy ült ott Syrill a hivatalban a munkaállomásánál, abban tökéletesen benne volt egyrészt a klasszikus "kisember" kiszolgáltatottsága és elveszettsége, másrészt én éreztem benne egy kis nyughatatlanságot is, ami már a Pre-Mornál is jellemezte és nem gondolom, hogy sokáig itt fog maradni ebben a közegben. Annak nagyon örültem, hogy hamar visszatértünk a Ferrixre és tényleg láthattuk, hogy milyen következményei voltak annak a káosznak, amit Cassian maga mögött hagyott, mikor a harmadik részben elmenekültek onnan Luthennel. Timm meghalt, Bix is megsérült és az egész helyen rajtahagyta a bélyegét ez az incidens, valamint a Birodalom ideérkező csapatai. Valahogy már nem érződik ugyanolyannak a Ferrix és ez érthető is, hiszen elveszítették még azt a kis szabadságot is, ami a céges időkben megvolt és ez a hangulatváltozás tökéletesen kiérződik a hely atmoszférájából. Az igazán érdekes viszontlátás azonban inkább a Maarvával kapcsolatos volt és látni azt, hogy mit is okozott ez az akció az egyén szintjén. Azt láthattuk, hogy a Birodalom hogyan reagált és ennek is szólt Mon Mothma dühös reakciója, de most láthattuk azt is, hogy Luthen miért érezte adekvátnak ezt a lépést és igenis képes elérni a célját. Maarva olyan ajándékot kapott Cassiantól, ami értékesebb a pénznél is, amit felajánl, hogy kezdejenek új életet. Reményt, hitet, büszkeséget kapott és az ebben a legszebb, hogy nem is tudja, hogy kitől. Cassian viszont még nem tart itt, ő még mindig azt hiszi, hogy érdemes menekülni, hogy el lehet tűnni ez elől a veszedelem elől, amit a Birodalom képvisel és ő inkább efelé mozdul el, ebben szerepe lehet Clem halálának és az azt követő akciójának, ami egy nagyon jó kis flashback volt. A rész végére jött aztán a slusszpoén, hogy hiába szeretné azt hinni Cassian, hogy el lehet tűnni a Birodalom elnyomása elől... kiderül, hogy nem lehet. A poén meg az egészben, hogy nem is azért kapják el, amit tényleg elkövetett, hanem egy ártatlan gyanusítás fajul odáig, hogy hat évre bevarrják, ami részben érzékelteti a Birodalom tulkapását, hogy mennyire kegyetlenül reagáltak arra a fenyegetésre, amit az Aldhani akció okozott, másfelől meg kiefejezi az átlagember tehetetlenségét a rendszer ellen, jogorvoslat és bárminemű védekezés nélkül. Tetszett, ahogy Mon Mothma és Luthen vitája visszaköszön a reakciókon az epizódban, hogyan reagál a Birodalom, hogyan reagálnak az egyes karakterek, de összességében úgy érzem itt a végére, hogy inkább Mon Mothma vészjósló megérzései igazolódnak be és nagyon kemény világnak nézhetnek elébe ebben a korszakban a messzi-messzi galaxis lakói.