Wilde

Szerintem ez azért nem valószínű, mert van egy rotációs rendszer, ami alapján egy-egy kontinensre elviszik a tornát. Most 2022-ben volt egy vb Ázsiában, a következő a CONCACAF zónát hozza be újra a rendzők közé és ezek után megint egy AFC tagország lenne, ha Szaúd-Arábia következne. Lehetne Afrika - CAF (legutóbb 2010), bár ott kérdéses, hogy ki tudná megrendezni, Európa - UEFA (legutóbb 2018), mondjuk itt volt a legtöbb vb, vagy akár Dél-Amerika - CONMEBOL (legutóbb 2014). A legjobb választás szerintem az utóbbi lenne, ebben Uruguay, Argentína, Paraguay és Chile pályázna közösen, így a költségek is megoszlanának és a 48 csapatos mezőnyből nem foglalna el olyan sok helyet a négy host. Továbbá akkor lesz az első 1930-as világbajnokság centenáriumi éve, amit Uruguayban rendeztek és így a százéves évfordulón most ismét Uruguay lehetne a döntő helyszíne. Paraguay esetében egy olyan országba is elvihetnék a rendezést, ahol eddig erre még nem volt példa és azért ezek olyan helyszínek, amelyekenek a futballkultúrája messze felülmúlja bármelyik ázsiai országét. Kíváncsi leszek a Katar körüli botrányoknak mennyire lesz hatása a későbbi helyszínek megítélésénel. Blatter most már azt mondja, hogy hiba volt odaítélni Katarnak a vb rendezést, de persze ezt már azután mondta, hogy eltette a pénzt, meg felmentették a bíróságon és hivatalosan már nem kell a FIFA álláspontját képviselnie. Infantino sem különb, akiről eddig úgy tűnik semmivel sem gátlástalanabb, mint Blatter, szépen be is mutatta, hogy lábon is ki lehet hordani a takonygerincet (az a nyitóbeszéde már-már komikusba hajlóan szégyentelen volt, ahol azt magyarázta, hogy át tudja érezni a katari vendégmunkások helyzetét, mert neki is nagyon nehéz sorsa volt vörös hajú, szeplős olaszként Svájcban), szóval benne van, hogy ugyanilyen korruptak lesznek és ezt is le tudták nyeletni a világgal, de azért talán egy fokkal kevésbé nyíltan fog ez a lepénzelés működni és egy ideig adnak a látszatra. Aztán 2034-ben, vagy 2038-ban már lehet nem zárnék ki egy újabb arab vb-t. Donát, ha nem gond, most beírnám előre a negyeddöntős tippeket egyben, mert lehet közben elfelejteném (volt már, hogy még épp csak időbe jutott eszembe): Horvátország - Brazília: 1 - 3 Hollandia - Argentína: 1 - 1 (továbbjut tizenegyesekkel Argentína) Marokkó - Portugália: 0 - 2 Anglia - Franciaország: 1 - 2

Nem feltétlenül a Yoda által behozottakhoz, de az jutott eszembe, hogy van ebben valami. Természetesen bárki tippelhet bármilyen eredményt, ez abszolút nyitott mindenki előtt ebben egyetértek, de mégis csak az jön ki ebből a lebonyolításból, hogy a döntetlen értékesebbként van kezelve, mivel lehetőséget ad egy plusz pont megszerzésére kevesebb kockázattal. Alapesetben a pontos végeredmény megtippelése jár nagyobb haszonnal, ami jól tükrözi, hogy sokkal több variáció lehetséges, így érthetően ezt több ponttal jutalmazza a rendszer - 3 pont > 1 pont, viszont ha tegyük fel döntetlenre tippelek, totál nem találom el a végkiemenetelt (mondjuk 0-0-t írok és ehhez képest 3-3), majd utána egy 50-50 szituációban eltalálom a továbbjutót, akkor azzal 2 pontot szerezhetek, ami már nem annyival rosszabb, mint a telitalálat, mégis azt sokkal nehezebb volt megtippelni. Az elvet, hogy honoráljuk azt is, hogyha valaki eltalálja a rendes játékidő utáni továbbjutót értem, mivel ez egy plusz kihívást jelent az illetőnek, hogy ezt is el kell találnia, csak erre egy egész pontot adni szerintem aránytalan. Alapvetően három kimenetel közül kell egyet eltalálni azért az 1 pontért (H/V/X), míg a hosszabbításban a továbbjutást tekintve csak kettő lehetséges kiemenetel van és ezért is egy pont jár, ráadásul ez a nem pontos tipp után még pluszban, így a telitalálat értéke nem fejeződik ki elég markánsan. Ebben az esetben a 3 pont > 2 pont már nem képezi le azt a különbséget, hogy mennyivel nehezebb volt eltalálni egy pontos végeredményt, vagy azt, hogy csak döntetlen lett és utána még a kettő közül megtippeltem a továbbjutót is. Javaslatként azt tudnám esetleg felvetni, hogyha ebben a rendszerben akarjuk díjazni azt, hogy valaki eltalálja még a továbbjutót a dötetlen után, akkor ezért az erőfeszítésért ne egy egész pontot kapjon, hanem csak 0.5-t. Persze félpontokkal a különbségek is máshogy jelennének meg, de szerintem jobban leképezné az eredmények eltalálása által nyújtott kihívások nehézségét. A másik javaslatom az lenne, hogy kapjon ugyanígy plusz 1 pontot a döntetlen utána jól tippelő ember, de vegyünk bele még egy faktort a játékba, mégpedig azt, hogy el kell találni azt is, hogy hosszabbítással, vagy tizenegyesekkel ér véget a mérkőzés (nyilván ez utóbbi jelentené a hosszabbításos döntetlent). A továbbjutó/kieső csapatok sorsa szempontjából természetesen irreleváns, hogy kellett e még büntetőket rúgni, vagy a ráadás után már vége volt a mérkőzésnek, de a tippelést szerintem ez igazságosabbá tenné, mivel itt is úgy lehetne plusz egy pontot szerezni, hogy ugyanúgy három lehetséges kiemenetel közül kellene választani (H/V/X). Én amúgy egy régebbi munkahelyemen voltam benne hasonló játékban és ott úgy szervezték a lebonyolítást, hogy alapvetően ugyanilyen 3 - 1-es pontozási szisztéma mellett azért járt egy plusz pont, ha a gólkülönbséget eltalálta valaki. Tehát mondjuk én 2 - 0-át írtam és 3 - 1 lett, akkor ezért két pontot kaptam. Ez nagyjából a pontos végeredmény és a H/V/X között van valahol félúton, ahol ha arányaiban jól tippelted meg a erőviszonyokat, azért járt egy plusz pont, csak ebben az esetben is a telitalálat értéke valamennyire devalválódott meg a döntetlen kevésbé volt értékelve, hiszen ott nincs is gólkülönbség mivel a csapatok ugyannyi góllal fejezik be a mérkőzést, így abban az esetben nem is lehetett plusz egy pontot szerezni. Egyébként a megszokott rendszerrel sincs baj, csak most ez felmerült bennem a fentebb kialakult diskurzus kapcsán. Marokkó - Spanyolország: 1 - 3 Portugália - Svájc: 3 - 2

Japán - Horvátország: 1 - 2 Brazília - Dél-Korea: 2 - 0

Franciaország - Lengyelország: 3 - 1 Anglia - Szenegál: 2 - 0

Hollandia - USA: 0 - 0 (tj: Hollandia) Argentína - Ausztrália: 2 - 0

Dél-Korea - Portugália: 1 - 2 Ghána - Uruguay: 1 - 1 Kamerun - Brazília: 0 - 2 Szerbia - Svájc: 1 - 1

Ahogy nézem a tegnapi eredményeket, totálisan vaktölténnyel lövöldöztem. Horvátország - Belgium 1 - 1 Kanada - Marokkó 0 - 1 Japán - Spanyolország 0 - 2 Costa Rica - Németország 0 - 3

Ausztrália - Dánia: 1 - 2 Tunézia - Franciaország: 0 - 3 Lengyelország - Argentína: 1 - 1 Szaúd-Arábia - Mexikó: 0 - 1

Ecuador - Szenegál: 1 - 1 Hollandia - Katar: 2 - 0 Irán - USA: 0 - 1 Wales - Anglia: 0 - 1

Kamerun - Szerbia: 1 - 2 Dél-Korea - Ghána: 1 - 1 Brazília - Svájc: 1 - 0 Portugália - Uruguay: 2 - 1

Japán - Costa Rica: 1 - 0 Belgium - Marokkó: 2 - 0 Horvátország - Kanada: 1 - 0 Spanyolország - Németország: 2 - 2

Tunézia - Ausztrália: 0 - 0 Lengyelország - Szaúd-Arábia: 0 - 0 Franciaország - Dánia: 2 - 1 Argentína - Mexikó: 2 - 0

Wales - Irán: 1 - 1 Katar - Szenegál: 0 - 2 Hollandia - Ecuador: 2 - 1 Anglia - USA: 3 - 0

Svájc - Kamerun: 0 - 0 Uruguay - Dél-Korea: 1 - 0 Portugália - Ghána: 2 - 0 Brazília - Szerbia: 2 - 0

Hát erre nem számítottam... sejtettem, hogy komoly tüzijáték lesz, de ez még így is hidegrázós volt. Amit baromira szerettem az Andorban, hogy egyszerre tudott bemutatni különböző, egymástól nagyon eltérő sorsokat, élethelyzeteket. Mégis megmaradt valamilyen szinten a kezdeti fókusza, ami csak a galaxis egy kis szeletét, mikrokörnyezetét, közösségének életét mutatta. A Ferrixre rendszeresen visszatértünk az évad során és nagyon ötletes volt így befejezni ezt az évadot, hogy ahonnan indultunk ott zárult ez a történet, legalábbis az első fele. Ez a közösség már akkor is baromi izgalmas volt, amikor az első történetszál során láthattuk itt akciózni a cégeseke, már akkor ott volt a levegőben egyfajta ellenállás érzése, hogy nem nézik jó szemmel azt, hogy itt megjelennek ezek az erők. Aztán az Aldhani esete után tovább eszkalálódtak a dolgok a Birodalom megérkezésvel és ez a temetési jelenet végig olyan volt, hogy gyűlnek gyűlnek a viharfelhők és ebből mindjárt leszakad az ég... le is szakadt. A hatodik rész rablása, vagy a tizedik rész szökése után nem gondoltam, hogy lehet még jobban az egekig fokozni a feszültséget, de hát itt még azokra is rátettek vagy 5-6 lapáttal. Amikor mennek ott a "zenészek" és megindulnak az úton az olyan hangulatos volt, hogy azt szavakkal nem lehet kifejezni, ezt érezni kell. Ez tényleg tiszta libabőr volt. Ahogy Luthen keresi a helyét, ahogy mindenki keresi Cassiant, aztán Cass is próbál egyszerre észrevétlen maradni, másrészt az események közepébe vágni ez olyan elegyet adott, ami fantasztikus volt, főleg amikor elszabadult a pokol. Karakterszinten nagy kedvencem Syril olyan irányba ment el, amit én abszolút nem prognosztizáltam, de azt kell mondjam baromi jó volt és örülök, hogy itt nem halt meg. Én azt nem szerettem volna, hogy úgy áll be esetleg a Birodalomhoz, hogy állandóan ott buzgolkodik és nem elhajtják a francba, hanem beveszik, hogy majd jó leszel valamire. Ez viszont, hogy ő itt kvázi hősként jelenik meg Dedra szemében, nem egy idegesítő pedálgépként ez valami teljesen új volt. Az egyik korábbi részben mikor várt rá Syril az utcán már ott is éreztem némi szexuális rezgést kettejük között, bár inkább a férfi részéről. Na itt ez mindenképpen ott volt a levegőben. Amikor már teljesen levetkőzte magáról ezt a hideg, kimért, erős nő perszónát Dedra és inkább egy ilyen kétségbesett lányként jelent meg, ott volt a félelem a szemében, hogy itt meglincselik, akkor feltűnik a hős képében Syril Karn és ennek a figurának, aki egy elnyomott, szánalmas, férfiatlan figura, hirtelen a maszkulinitása, a mojo-ja szinteket ugrik. Azért az tetszett, ahogy abban a jelenetben mikor megmenti Syril utána Dedra meg akara köszönni és azért hősünkből előjön ez a végtelenül gátlásos reakció, hogy 'jaj nem kell megköszönni'. Mon Mothma szála volt most talán a kevésbé érdekes, de azért érezni lehetett ott is a feszültséget amikor eljönnek bemutatni a kissrácot. Azért én nagyon díjaznám, ha a második évadban a lánya kicsit több figyelmet kapna, jobban belelátnánk az ő gondolataiba, az ő helyzetére ebben az egészben. Ami a veszekedésüket illeti Monéknak az izgalmas volt, hogy Perrint most láttam először ilyen kifejezetten alárendelt, defenzív pozícióban. A kaszinók iránti szenvedélye egy olyan bélyeget tesz rá, amivel Mon kezében van egy kártya, hogy ezt ki tudja játszani, ha a helyzet úgy hozza. Én arra gondolnék, hogy beleszövik valahogy ezt a hiányzó pénzek kérdésébe, de ebből még lehetnek érdekes konfliktusok. A Canto Bight megemlítése meg külön szívmelengető volt. Cassian talán most szembesülhetett igazán, hogy milyen következményei voltak a tetteinek. A Ferrix helyzete, Bix drámája és most már a barátainak is menekülnie kell, ezt feldolgozni nem piskóta. Sajnos itt komolyabban nem láthattunk bele a karakterébe, de azért voltak fontos jelek, a leginkább nyilván a befejezés, hogy be akar állni Luthenékhez. Nagy hatással lehetett rá az átélt szenvedés, a manifesztum, Maarva beszéde, az a tudat, hogy ezt az egészet nem lehet megúszni, mert vagy lázadsz, vagy bedarál a rendszer. Az igazán fontos része ennek a karakternek majd nyilván a következő évadban jön, ahol megismerhetjük, hogy hogyan lett része a lázadásnak Luthen által, de ez a felvezető pazar volt és egy nagyon szép ívet írt le Cassian onnan, hogy véletlenül megöl egy cégest odáig, hogy egy hős válik, aki felkel a Birodalom ellen. Azt sajnálnám, ha a gyerekkori szálról már nem hallanánk, de reménykedek benne, hogy visszatérünk még ahhoz, hogy mi történt a húgával. Amit nem igazán tudtam hova tenni az Cinta és Vel párosa volt. Már korábban is úgy éreztem, mintha lenne közöttük valami feszültség és ezt a vonzalmat inkább Vel érzékelteti, kíváncsi vagyok, hogy mi lesz közte Cintával, ez esetleg milyen konfliktusokhoz vezethet, meg ők hogyan reagálnak Cassianra. Annyi minden van még, de egyelőre teljesen a hatása alatt vagyok, jobban vártam ezt a mai részt, mint a vb-t. Ez egy igazi eseménysorozat volt az ismerettségi körömben is, amiről utána egymás között is lehetett beszélgetni és most egykicsit sajnálom, hogy még sokat kell majd várni a folytatásra.

Tegnap elfelejtettem tippelni, remélem még időben vagyok. Marokkó - Horvátország: 0 - 1 Németország - Japán: 3 - 0 Spanyolország - Costa Rica: 3 - 0 Belgium - Kanada: 2 - 0

A mai hosszabbítások kapcsán (nettó 38 perc a két meccs alatt) az fogalmazódott meg bennem, ami már régebben is felmerült, hogy el kellene engedni ezt a folyamatosan futó óra koncepciót. Legyen rövidebb 20-25 perc egy-egy félidő, viszont bizonyos játékmegszakításoknál a játékvezető szépen állítsa meg az órát és utána folytassák. Azt szokták mondani a futball-konzervatívok, hogy de hát ez mindig is 90 percig tartott... csak az a baj ezzel, hogy már jó ideje egyáltalán nem eddig tart egy mérkőzés. Nekem már az 5 perces ráadások sem tetszenek, de amikor még annál is többet hosszabbítanak, az már komolytalanná teszi a játékidő meghatározását is. Gyakorlatilag addig tart a meccs, ameddig a bíró úgy nem dönt, hogy vége van. Ezzel az a bajom, hogy egy teljesen szubjektív döntéshez köti a játék egyik legfontosabb elemét. Emlékszem még talán a 2010-es vb idején láttam az ESPN-en, ahol Skip Bayless (NBA/NFL sportújságíró, kb. az amerikai sportmédia Puzsér Róbertjeként kell elképzelni) teljesen ki volt akadva, hogy hát a 90 perc letelte után nem fújták le a meccset és elsőre én is úgy reagáltam, hogy 'na hülye amerikai nem érti az igazi focit', de aztán azt kellett mondanom, hogy amit mondott abban valahol igaza van. Ugyanis mi lenne, ha mondjuk a gólokat is úgy ítélnék meg, hogy megvan egy irányadó meghatározás (ez a játékidő esetében a 90 perc, gól esetén, hogy átment a labda teljes terjedelmében a gólvonalon), de aztán azon túl a bíró maga dönthetne, hogy mikor volt gól, mikor nem, mint ahogy a játékidő letelte után ő úgy dönt, hogy akkor még ezt a szögletet engedem, vagy nem engedem. Itt nem arról van szó, hogy látta e, hogy átment a gólvonalon, hanem rá van bízva, hogy ő teljesen szabadon eldönheti egy gólvonaltechnológia után is, hogy ő nem adja meg a gólt. Láttunk már olyat, hogy a 90. perc után megfordult egy BL-döntő (1999) és ez teljesen oda van adva a játékvezető kezébe ez a döntés úgy, hogy az egyik legalapvetőbb meghatározása a játéknak az, hogy meddig tart egy mérkőzés. A 11-eseknél, leshelyzeteknél az segíti minél jobban a játék érdekét, ha a lehető legpontosabban igyekeznek meghatározni, hogy mi minek számít, míg egy ennyire könnyen konkretizálható kérdésben nincs lefektetve, hogy exakt módon meddig tart egy félidő. Én abban is benne lennék, hogy jó legyen akkor 90 perc, de akkor amint lepereg az utolsó másodperc fújjon bele hármat a sípjába a sporttárs és ne legyen az, hogy 5-10 perceket hosszabbítanak, aki meg nem akar a tradíciókon változtatni az élvezze a félidőnként legalább negyedórát felölelő holtjátékot, sérülést, reklamálást, fetrengést, időhúzást... Holnapi tippek: Argentína - Szaúd-Arábia: 4 - 0 Dánia - Tunézia: 3 - 0 Mexikó - Lengyelország: 0 - 1 Franciaország - Ausztrália: 2 - 0

Biztos van ebben egy adag kamaszos lázadás is, de nekem tetszene, ha szerepet kapna Mon kettős élete is. Szenátorként és közben titokban az elllenállás szervezésében is fontos feladatokat lát el, így elképzelhető, hogy nincs annyi ideje, figyelme a lányára, mint a férjének. Perrin meg láthatóan eléggé elhidegült Mon Mothmától, elképzelhető, hogy soha nem is álltak igazán közel egymáshoz és a férfi könnyen az anyja ellen is hangolhatja a lányát. Ettől még ez az ár, amit itt meg kell fizetnie nem lesz kisebb, de eleve egy nagyon konfliktusos pályán van látszólag a kapcsolatuk. Leida részéről meg ez egyszerre egy konzervatív húzás, másrészt valamilyen szinten egy lázadás is az anyja ellen.

Ha megnézzük, hogy Timm Karlo hogyan járt, akkor tényleg rímelne ez arra, hogy Syril is be akar segíteni, ő kvázi velük van, de aztán a Birodalom ugyanolyan lazán eltakarítaná az útból, ahogy Timmet a Pre-Mor erői. Azt amúgy biztosra veszem, hogy így, vagy úgy, de ők ketten Cassiannal mindenképpen találkozni fognak és az tényleg egy olyan pillanat lesz, amikor szembesül azzal Cass, hogy mi történt ezzel az emberrel, aki az ő szempontjából egy elhanyagolható figura volt csak, Syrilből meg feltörhet minden sérelme, megszállotsága. Olyan finálé lehet ez, ami még sokáig emlékezetes maradhat!

Ha azt nézem, hogy kinek a halála jelentene egy olyan lendületet a sorozatnak, ami érdekes karakterdinamikákat indíthatna el, akkor az mindenképpen Cinta. Annyiban marginális szereplő, hogy nem láttuk olyan sokat és így a kiesése sem lenne akkora érvágás, másrészt viszont rajta keresztül tovább lehetne radikalizálni Velt, aki pedig két fontos karakterhez is kötődik. Én őt semmiképpen nem venném ki a képből, Cinta halálát viszont el tudnám könyvelni egy értékes áldozatnak. Arra leszek kíváncsi, hogy a Luthen általi módszereket eddig rosszallással néző Mon Mothmával esetleg milyen konfliktusai lehetnek és úgy egyébként Mon karakterében mit indíthat el az a változás, hogy kiárusítja a lányát, már ő is érezheti, hogy egy ilyen rendszer ellen nem lehet megúszva lázadni. Syril kapcsán meg azt érzem, hogy az ő helyét nem annyira találták az első történetszál óta. A nagyobb eseményekhez csak lazán tud kapcsolódni, ami érdekes ez a személyes szál, amely Cassianhoz köti, a megszállotsága, az ahogy belehiszterizálja magát ebbe az ügybe, de annak nem örülnék, ha mondjuk megváltozna és átállna a jó oldalra, vagy akár Dedra odavenné maga mellé és a Birodalomnak dolgozna. Ebben a karakterben nekem ami nagyon tetszik az a kisember tehetetlensége. Egyfelől láthattuk, hogy milyen apró kis fogaskerék volt ő egy nagy gépezetben és bizonyos folyamatok fölött utólag sem tud átnyúlni, másrészt az anyja általi elnyomatásból sem tud igazán kitörni és ebbe bele van kódolva a dráma. Szerintem az lenne a legjobb, ha ő itt meghalna és a nagy igyekezetében, hogy törlesszen Cassiannak egy újabb kétségbeesett kudarcot vallana, így lenne igazán tragikus "hős". Nekem ez a sorozat hangvétele miatt nem tetszene. Az tényleg gyanússá teheti, hogyha valakit nem látunk effektíve meghalni, akkor nem vehetjük biztosra, hogy halott (bár a Star Warsban arra is van példa, hogy valakit halottnak hiszünk, aztán mégis visszatér) és akár meg lehetne húzni vele egy emlékezetes finálét, amiben egy váratlan fordulat lehetne, hogy ő ment meg valakit, vagy áldozza fel magát a többiekért, de nekem az Andorban kifejezetten az tetszik, hogy nem az ilyen momentumokra megy rá. Hősként feltűnik valami ismert karakter, vagy simán megoldódik egy konfliktus deus ex machinaként, hanem olyan életszagúbb az egész. Ez, hogy itt Maarva csendben meghalt úgy, hogy nem lett belőle nagy ellenálló, meghatározó hőstettek kivitelezője, ez nekem nagyon tetszett. Ettől még benne volt a jelentősége is, hogy emberileg milyen sokat jelentett a körülötte élőknek, ezt Cassianon és a droidon keresztül is remekül érzékeltették, én remélem, hogy ez tényleg csak rajongói teória. Amúgy emlékszem még milyen aprólékos elemezgetések, találgatások mentek a TCW 5. évad végén lévő Ahsoka-szál kapcsán itt a fórumon (én is sok dolgot benéztem ott) és aztán kiderült, hogy sokan túlgondoltuk.

Donát, ha nem baj én is beírnám előre a tippeket, nem biztos, hogy holnap is eszembe jut. Katar - Ecuador: 0 - 1 Anglia - Irán: 2 - 0 Szenegál - Hollandia: 1 - 2 USA - Wales: 1 - 1

Alapvetően a MOBI, de ezt a formátumot úgy tudom kivezetik és az EPUB-ra állnak át a jövőben, viszont ami mégjobb az AZW3, ez utóbbi az amazon saját formátuma, én erre szoktam átkonvertálni mindent használat előtt.

Engem több ponton is meglepett ez az epizód, olyan megoldásokat mutatott, amelyekre nem számítottam. Ahogy finoman érzékeltett eseményeket az igen tetszetős volt, hogy nem volt nagyon részletesen megmutatva minden mégis, amit láttunk az nagyon érzékletes volt. Gondolok itt egyrészt Cassianék szökésére, Maarva halálára, meg Mon Mothma helyzetére is és még Luthennel is húztak egy váratlant. Mikor vége lett a résznek, nem gondoltam volna, hogy ez csak ennyi volt, azt hittem legalább egy órás epizódot láttam és már nem először van ilyen érzésem ennél a sorozatnál, hogy annyi minden történik és annyira feszültséggel teli az egész, hogy sokkal hosszabbnak érződik a valódi játékidejénél. Visszatérve még a szökésre, nekem ez a rész azért is tetszett, mert nem volt annyira túlhúzva ez a szekvencia. Három részt rászántak erre a börtönös szálra, megvolt a nagy katarzis az előző részes szökéssel és itt azért láthattuk, hogy keresik őket és egyáltalán nem volt ez egy sétagalopp, ahogy utána megszöktek, de nem erre volt kihegyezve Cassian szála, hanem Maarva halálára. Eleinte kissé furcsa volt, hogy ez csak így off-screen elintézték, de közben meg ahogy így kívülről, már csak az utózöngéit érzékelve ráláthattunk erre az eseményre, ez így nagyon érzékletesre sikeredett. Főleg a droidon keresztül volt nagyon átélhető a gyásznak még az elengedés fázisa, ami egy újabb remek példája a SW sokszor igen érzelmes droid ábrázolásának. Tetszett az is, ahogy a birodalmiak reagáltak erre, részükről ez az egész csak egy kiaknázandó lehetőség volt, ami már rögtön egy kontrasztba is helyezte őket, az ő hideg, számító hozzáállásukat Cassianék és a Ferrixiek szomorú fájdalmával. Ahogy ehhez hozzákötötték Syrillt az is baromi jó volt és egyben nagyon költői is, hogy így fog visszatérni a nagyobb események vérkeringésébe... ott azon a helyszínen, ahol számára félresiklott minden. Nagyon szimbolikus lesz ez a Ferrixi finálé, mert onnan indult minden és közben annyi minden történt és annyira más emberként térnek ide vissza, Syrill is, de Cassian is. Szerintem Melshivel ellentétben ő még annyira nem elkötelezett a Birodalom elleni harcban (ezt nem tudom, hogy jól láttam e, de nem a manifesztumot adta oda neki, mikor elváltak?), de érezhetően nyomot hagytak rajta is az események. Az lenne egyébként egy izgalmas megoldás, ha megint Luthennek kellene megmenteni, ahogy a 3. rész végén is ő juttatta ki. Luthen meg az előző epizód végén már teljesen megnyert engem és nagyon emlékezetes már most ez a figura, erre most egyszer csak Stellan Skarsgard hirtelen átavanzsál Han Solóvá (hozzáteszem, lehet, hogy szentségtörés, de ezt a szökést még az öreg Solo is megirigyelte volna). Ami még nagyon tetszik ebben a figurában, hogy ennyire emberi, nem egy tökéletesen kiszámított bábjátékos. Ugye már ott volt az az adás is, amikor még az utolsó pillanatban, a lebukása előtt Bix hívta őket, most megint egy olyan utcába akar bemenni, amit nem kéne erőltetni és látszik rajta, hogy kockáztat, persze valahol érthető is a kockázat és következik is a karakteréből. A Saw-s jelenet is kellően hangsúlyos volt és megmutatta, hogy ugyan nagyon más módon szervezkedik ez a két karakter, de az alapvető hozzáállást tekintve azért megértik egymást. Amikor Saw kimondja, hogy háború, azzal gyakorlatilag legitimálja is Luthen módszereit. A Mon Mothmás vonalon szóba került a múlt heti epizód kapcsán, hogy mit tehet ebben a helyzetben, meg ami bennem még felmerült régebben, hogy miért van együtt ezzel a Perrinnel... és aztán bejött a képbe ez az érdekházassági szál, ami valahogy egy logikus magyarázat is egyben, főleg befolyásos embereknél. A lányán kezdettől fogva úgy éreztem, hogy lázad az anyja ellen és most mintha azt kellene Monnak megemésztenie, hogy ő nem ezt akarta neki, de így mégis a kezére játszik a lánya viselkedése. Közben persze, ha megnézzük az ő házasságát a férjével, akkor érthető, hogy nem egy ilyen intimitást akar a gyerekének átadni, főleg egy bűnözővel, aki adott esetben zsarolási potenciállal is rendelkezik felette. Én megmondom őszintén Mon Mothma kapcsán valami nagyon erőtelesen politikai, szenátusi szálat vizionáltam a sorozat előtt látatlanban, de ez a személyes vonal nagyon jó ötlet volt a készítők részéről, az egész sorozat egyik legerősebb vonala ez a dráma, ahogy látjuk ennek a családnak a kibontakozását, illetve a konfliktusok egymásra épülését (az Aldhani rablás és annak a hatásait). Genevieve O'Reilly egészen fantasztikus volt abban a jelenetben mikor csak távolról nézi a lányát és abban a pillantásban tökéletesen érződik, hogy itt egy sokkal nagyobb távolságot húzott közöttük a sors és az a teher, ami rajta van Mon Mothmán az ott van abban a nézésben. Diego Luna is érzelmek széles skáláját képes egy jelenetben prezentálni, mikor megtudja Maarva halálát, de nem mondja ki, ettől függetlenül a megtörtség, a gyász rá van írva. Igazából szinte mindegyik részből ki lehetne emelni egy klasszist jelentő színészi alakítást és a párbeszédek is megint úgy voltak megírva, hogy le a kalappal. Azt sajnálom, hogy ebből már csak egy rész van, mert ez olyan minőség volt, ez az Andor, ami bearanyozta a szerda estéket!

Meg a csávónak pont ez benne az üzlet, hogy Mon Mothmával így be tud házasodni egy elsimert, rangos közegbe, így magát is legitimálva. Ez pedig olyan, ami értékesebb is lehet pusztán a pénznél. A megítélése így megváltozhat, ha meg valami alvilági üzelmei kapcsán problémája akad, akkor megpróbálhatja felhasználni a Mon-on keresztül meglevő befolyását. Ami igazán érdekes ebben, hogy Mon Mothma mit vállal azzal, ha nemet mond és a lánya autonómiáját helyezi előtérbe. Milyen veszélyeknek, meghurcoltatásnak teszi ki magát és a családját azzal, ha észreveszi a titkos oldalát a Birodalmi. Tudom, hogy ez nem egy ilyen egyszerű művelet, hogy melyikkel nagyobb a veszély és mégis csak a gyerekéről van szó, de azért mégis. A fazon úgy jött ide tárgyalni, hogy sejtette azt Mon mennyire kiszolgáltatott helyzetben van és olyan ajánlatot tett, amit megtehetett. Amikor nagyon elutasítóan reagált a nő, sokatmondó volt ahogy reagált erre Davo.

Nekem ami a legjobban tetszett ebben az epizódban, meg úgy összességében a sorozatban is, hogy a mellékszereplők, mellékszálak is baromi érdekesek. Ez a mai etap a börtönös lázadásra, meg Cassianék szökésére volt felvezetve az előző részekben. Ezzel szemben a csúcspont számomra egyértelműen a záró jelenet volt Luthennel. Az ő karakterét amikor megismertük a sorozat elején, akkor rögtön egy izgalmas figurának tűnt, de aztán azóta sajnos elég keveset szerepelt és itt sem rajta volt végig a fókusz, de amit a végén láttunk tőle az hidegrázós volt. Egy árnyalt karakter, akivel kapcsolatban már korábban is felmerült bennem, hogy elég kemények a módszerei, de most reflektáltak is erre, hogy ő a klasszikus értelemben nem is akar jó ember lenni, hanem mindent alárendel és mindent feláldoz az ügye érdekében... az ilyen pedig nagyon veszélyes ember. Maga a szökés is kellően hatásos volt, ott is az volt az érzésem, mint a 6. résznél, hogy addig fokozzák a feszültséget, amíg már nem tudom, hogy mi fog történni. Persze Cassian nem hal meg, de mellette ki az aki igen, ki az aki nem jut ki és itt volt ez a keserű meglepetés Kinóval, hogy ő nem tud úszni... hát ott megszakadt a szív. Stellan Skarsgard is olyat hozott abban az ominózus monológban, amire csak a legnagyobbak képesek, de Andy Serkis arcjátéka megsemmisítő erejű volt! Minden keserűség, csalódás ott volt abban a pillantásban, ahogy nézi a többieket amint menekülnek, számára is ott van egy ugrásnyira a kiút, de mégis olyan távol van szinte, mint amikor be volt zárva. Arra készült, hogy már kvázi halott ember és inkább meghal, de megpróbálja, lehet a végén ő is ugrott... de az is nagyon beszédes volt ahogy Cassiant elsodorta a tömeg és még ha próbálta is volna esetleg megmenteni Kinót, nem volt rá lehetősége. A Mon Mothmás vonal is erős volt, egyáltalán nem gondoltam volna, hogy egy ilyen irányba viszik el az ő történetét a családjával, de a lányával való konfliktusai is más megvilágításba helyeződnek így. Az áldozatról, amit Luthen meghozott az jutott eszembe, hogy Mon vajon meddig menne el? Belemenne, hogy így áruba bocsátja a lányát, vagy van egyáltalán mozgástere visszatáncolni... ugye elég veszélyes helyzetben van, érdekes lesz, de olyan emberi drámák vannak itt, hogy elképesztő ez a sorozat és olyan érzelmeket képes kiváltani belőlem, amire csak nagyon kevés alkotás képes.