Wilde

Amikor Sidious az erővillámokat ráereszti a flottára az Exegol csatában.

Amikor Holdo atmegy egy hiperűrugrással a Supremacy-n.

Greedo, Hannak az Ep. IV-ben, mielőtt lelövi őt Solo.

Én Sky-nak adnám, ő írta be legelőbb, de lehet Yodáé is.

Az midichlorian bolygón mondja a Harag papnó Yodának a Destiny című epizódban.

Dagobah Ep. V, amikor R2-t elnyeli az vízi lény.

Anakin Ahsokanak a tcw 7 evad 9 reszében

Amikor Leia megfojtja Jabbat.

Luke Yodának a kunyhójában.

Snoke mondja Reynek a Supremacy-n.

Amikor gyorsan kell válaszolni így érzem magam:

Tudtam, hogy Coruscant és Padméhoz köthető és az üveg miatt ugrott be, hogy a lift az épület oldalán ment felfelé közbe rá lehett látni hátul a városra. Amúgy én még a második kép előtt mondtam meg, akkor ez 5 pont?

Azt a filmet láttam a legtöbbször bármi közül (30-40 alkalom is meglehet, még anno VHS-en is megvolt) és nagyon ismerős volt az belső dizájn.

Ep. II Anakin és Obi-Wan mennek fel a lifttel Padméhez a film elején.

Vader Lukenak Ep. V, Bespinen.

Szerintem fogadjuk el a Raxust és kész.

Sikerült ideérnem nekem is.

Érdekel a dolog, jól hangzik a játék! Holnap délután vendégségben leszek, de igyekszek itt lenni... legfeljebb amikor hazaérek, akkor majd becsatlakozok, ha esetleg már elkezdődött.

Ez egy jó kérdés, szerintem ott már ő feladta az egészet. Igazából amikor fegyvert fog Grottonra és megpróbál még egy utolsó elkeseredett kísérletettel nyomást gyakorolni a rátörő klónokra, már ott érezhette, hogy ez az ügy elveszett. Emellett Cody igen meggyőző volt, ha rajta múlt volna, akkor tényleg nem lőtték volna le Tawnit, talán hinni is akart abban, hogy lehet még itt béke és nem számított rá, hogy ott hirtelen csak úgy agyonlövik. Persze ez nagyon naív feltételezés volt, de egy ennyire reményvesztett helyzetben nem volt olyan érzelmi állapotban, hogy tisztán átlássa a lehetőségeit. Itt ő már mindenképpen veszített, de azért annak én is örültem volna, ha Grotton elnyeri méltó büntetését.

Nehéz lennye kiemelni mi tetszett a legjobban ebben az epizódban, mert egyrészt szerintem baromi látványos volt. A harcoknak, az akció jeleneteknek a dinamikája lenyűgöző volt, Crosshair stílusa kicsit mindig megidézi ezt a nagyon látványos, 'ki ha én nem' akcióhőst, aki elképesztően higgadtan, szenvtelnül hajtja végre a kunsztokat és mellé még most megkaptuk azt a Cody-t is, aki meg tipikus 'by the book' katona mintapéldánya. Nagyon érdkes párosnak ígérkezett ez és nem is hazudtolták meg magukat. Ahogy leszedték ezt a kis szeparatista helyőrésget, különösen a droidekákkal való harc tetszett (ahogy bedőlt a pajzson belülre a B1-es az pazar volt), de a lépcsőn való akció is kifejezetten kreatív volt. Ráadásul volt egy tétje, egy erős érzelmi töltete az egész akciónak, ami miatt még inkább úgy érződött, hogy súlya van annak, amit látunk. Az a család, aki a rész elején is láthattunk, meg közben is itt-ott képbe kerültek nagyban hozzájárult ahhoz az atmoszférához, ami miatt ennyire keménynek érződött ez az epizód. Megmondom őszintén még a rohamdroidok sem voltak olyan gyerekesen zavaróak, mint néhány TCW epizódban, ahol elég infantilis módon ábrázolták őket, itt ebbe semmi ilyen gyerekeskedés nem volt, ez egy kőkemény epizód volt és tényleg el tudta azt érni, amit itt felettem is írtatok, hogy valóságosan a "szeparatistáknak" szurkoltam a klónok ellen. A másik része a látvány mellett, meg a politikai szál és emiatt össze is lehet kötni az első két résszel, hogy ott is a szeparatistákat sikerült újabb kontextusba helyezni és meglátni annak a háborúnak az igazi méregfogát, hogy valójában az minden csatájával, minden szenvedésével csak ehhez kövezte ki az idevezető utat. Minden akkor relevánsnak tűnő gondolat átkereteződik abban a realitásban, amit a Birodalom hoz el a galaxis számára, ezért tűnik talán olyan távolinak a Klón-háborúk és a Köztársaság, meg a Szeparatisták világa, miközben alig telt el valamennyi idő a konfliktus óta. Olyan ez, mintha lekaptak volna egy fátyolt a szemük elől és amit mögötte láttak az sokkal borzalmasabb, mint amiben előtte szenvedtek. Dooku jóslata a Köztársaság átalakulásáról pont emiatt volt olyan szívbemarkoló, hogy ő tudta, az igazat mondta, csak azt nem tette hozzá, hogy mi leszünk azok a mesteremmel, akik ezt megvalósítjuk és ahogy a klónok, meg a jedik, a szeparatisták is csak eszközök voltak a folyamat során. Egyébként a klónok szempontjából is legalább ilyen érdekes volt ez a rész, egyrészt személyes szinten is Cody nézőpontját tekintve, másrészt átfogóbban szemlélve a jelenlegi helyzetet szintén kérdéseket vet fel az, amit itt hallottunk. Cody-nál, túl azon, hogy baromi jó volt újra látni és egyre másra idézik vissza TCW nosztalgia kellemes érzését, már nekem az is árulkodó volt, ahogy reagált arra, amikor Crosshair megemlíti a jediket. Mintha már itt lett volna benne valami elbizonytalanodás, ami azért nagyon hatásos, mert így ez is kontextusba helyezi a RotS-ben látott akcióját Obi-Wan ellen. Utólag megbánta, tudja vajon a helyén kezelni ezt az egészet, egyáltalán mit okozott ez azokban a klónokban, akik nem is tudnak az inhibitor chipről, ami valahol egy szabadkártya a bűntudat ellen, hogy nem direkt csináltam, nem volt befolyásom rá, de itt ez sincsen, mégis valami miatt a klónok elkezdték felismerni, hogy ami történik ebben a háború utáni új világban az nem kóser. Egyrészt láthattuk a félelmeiket, ami amiatt merül fel bennük ott az étkezőben, hogy lehet rájuk már nincsen szükség. Ugye az egész klón létnek meg van az az átka, hogy ők ugyanúgy egy céllal létrehozott eszközök, mint a droidok, csak emellett ők emberi lények is (ez egyébként a kaminoi gyakorlattal kapcsolatosan is egy igen fajsúlyos morális dilemma) akikkel valamit kezdeni kell. A TCW záróévadában mondja Rex, hogy a háború nélkül ők nem is léteznének, ami miatt igazán fontos ez a sorozat és ezért egyre jobban kezdem értékelni a TBB-et, mert ez rajzolja meg teljes egészében a klónoknak a sorsát, hogy mit jelentenek ők a háború nélkül. A TCW-ben láthattuk a drámájuk az inhibitor chippel, itt viszont egy fokkal tovább mennek és felteszik a kérdést, hogy van e innen visszaút, van e megváltás a számukra. Gyakorlatilag most már egyre jobban kikristályosodik, hogy az előzetes birodalmi elképzelés, hogy a klónok számukra megbízhatatlanok igaznak bizonyult. Jó kérdés, hogy hogyan zajlik ez a folyamat, ahogy ráeszmélnek, hogy nem akarnak ebben az új világrendben részt venni, hiába kell követniük a parancsokat, engedelmeskedni a "programozásuknak", attól még csak nem múlt el nyomtalanul az az időszak a háborúban, amikor rengeteg alkalommal ártatlanokon segítettek és a jediktől is azokat az értékeket kapták, amelyek a szöges ellentétei annak, amit a Birodalom képvisel. Ez Cody cselekedetein is meglátszott. Hiába próbálta követni a parancsokat (Crosshair itt meg is könnyítette a dolgát, hogy megtette ő azt, amit Cody lehet, hogy nem tudott volna) a becsülete, az erkölcsi érzéke nem engedte azt, hogy megölje azt a fegyvertlen embert, akinek ő békét ígért. A Birodalom számító könyörtelensége, meg egyre jobban kibontakozik ebben a sorozatban, amit szintén díjazok. Amellett, hogy itt megfordultak a szerepek és a klónokat látjuk a rossz arcokként, az egykori szeparatistákat pedig az áldozatok szerepében, azért nekem baromira tetszett az a jelenet, amikor mielőtt Cody felszáll a távozó hajóra még visszanéz és látja megérkezni a rohamosztagosokat. Valahogy ott van a levegőben az is, hogy a klónok már nem számítanak, lehet nekik a parancsokat követni is akár, lehet kapaszkodni a lojalitás eszméjébe (szerintem Crosshairnek is már csak ennyi maradt, hogy neki családja nincsen, csak jó katona akar lenni, kapaszkodni valamibe, amit ismerni vél), de az ő sorsuk már eldőlt, az ő koruk, idejük már lejárt. Ebben a jelenetben amúgy az is nálam nagyon betalált, hogy mennyire hidegnek, ridegnek tűnnek az érkező katonak, hiába ők úgymond "igazi emberek" és nem pusztán klónok, valahogy semmi emberi nincs bennük, nem is látjuk őket sisak nélkül. Amikor Cody megpróbál a szeparatista kormányzó lelkére beszélni, akkor leveszi a sisakját, ennek a nonverbális gesztusnak megvan az a hatása, hogy próbálja az emberi arcát mutatni, hogy ő nem csak egy egyenkatona, hanem egy másik ember, aki nem pusztán lőni tud, hanem képes az empátiára is. Aztán az arculcsapás, hogy meg kellene ölnie ezt az embert utána az tényleg szívbemarkoló volt, nagyon szomorú voltam. Annak azért örültem, hogy lelépett Cody, remélem még viszontlátjuk és ő is, meg a klónok jelentős része is megkapja a megváltását, de az biztos, hogy nem lesz egyszerű vége ennek a birodalmi átmenetnek a hadsereg állományán belül. Most nem szerepeltek Omegáék, de még csak nem is Crosshair volt szerintem a leghangsúlyosabb szereplő és így is baromi jó epizódot kaptunk, ami ismét a sorozat erejét mutatja. Várom a jövőhetet!

Szerintem ez az egyik legjobb rész volt eddig a sorozatban. Minden ott volt benne, a karakterépítéstől, a nosztalgián át, az átfogóbb folyamatokra való reflektálásig. Értem, hogy miért a másik két epizóddal kezdték az évadot, de ez nagyon ütős lett.

Glass Onion Nem néztem újra a Knives Out-ot most az új film előtt, pedig még annak idején láttam, amikor kijött, úgyhogy már elég régi az élmény, de úgy emlékszem az jobban tetszett, ott mintha a krimi része az ügynek kiszámíthatlanabb lett volna. Ettől még ez az alkotás is remek volt, végig magán viselte RJ stílusát, könnyedségét, kreativitását és a karakterek remek ábrázolásat, amely kicsit szatírikus, egy-egy tulajdonságot kidomorítóan stilizált lett, de kellően színes társaságot, kiváló elegyet alkotott a krimi felálláshoz. Daniel Craig továbbra is sziporkázik ebben a szerepben, ugyan némely gesztusában felfedezni véltem a tipikus, kicsit kotnyeleskedő nyomozót, ami a legtöbb krimiben valamilyen formában visszaköszön, de kellően egyedi és modern volt egyben, hogy ezt az amúgy kissé avittas, talán Agatha Christie által leginkább ismertetett zsánert átültesse a XXI. századba. Ami furcsa volt számomra, hogy több helyen is megemlítették, hogy a Daniel Craig által alakított nyomozó homoszexuális és a Hugh Granttel elvileg ők egy pár... ha nem mondják ezt előre, akkor ez a filmből egyáltalán nem derül ki, még egy jelenetben sem voltak ketten, ami azért érdekes volt az előzetes felvezetés fényében. Volt az a jelenet, amikor Among Ust játszott a fürdőkádban, többek között Kareem Abdul-Jabbar ellen, ott feltűnt Angela Lansbury is (azt hiszem Gyilkos soroknak hívták azt a krimi sorozatot, amit ő vitt a hátán, anyukám nagyon szerette), aki idő közben meghalt és egy szép búcsú volt ez így neki is, meg egy kikacsintás a krimi zsánerre. Szóval alapvetően nekem tetszett, kifejezetten jól szórakoztam, de úgy valami hiányzott, ami az első résznél nem. Egyrészt talán az volt a problémám, hogy a tettest már a film kb. 40%-nál kitaláltam (meg van az az átka annak, ha sok ilyen történetet lát/olvas az ember, hogy bizonyos dologra odafigyel - pl. a kezekre), aztán volt benne egy jó és általam egyáltalán nem várt csavar, ami tökéltesen illett a filmbe, de a vége meg megint kicsit olyan felemás volt. Ezt már inkább spoiler mögött: Én amúgy örülnék, ha készülnének még ilyen filmek, mert egyrészt Johnson nagyon ráérzett erra a műfajra (is), a színészi játék megint pazar volt, a vizuális megvalósítás remekül festett és az egésznek a hangulata egyszerre idézte vissza a régi krimiket, de közben megvolt a saját egyedi atmoszférája, ami mondjuk a Kenneth Branagh féle Agatha Christie feldolgozásokból nekem hiányzott. Ráadásul, ha nem is olyan igazi klasszikus nagy eseményfilm volt ez, mint mondjuk egy Star Wars, amiről szinte mindenki beszél, de egy olyan kollektív beszédtémát adott, amit nekem nagyon sok, különböző filmes ízléssel rendelkező ismerősöm is megnézett, meg akart nézni és többségében pozitív reakciókkal találkoztam és én kifejezetten örülök Rian sikerének... ez lehet nem a közeljövő realitása, de remélem egyszer látjuk még SW-t rendezni.