Wilde

Ez a sorozat érdekel a legjobban az újonnan beharangozott anyagok közül. A kedvenc korszakomat hozzák vissza és közben annyi új aspektusát is felvillanthatják a már ismert karaktereknek is, hogy egy igazi aranybánya lehet ez a sorozat a lore tekintetében. Az pedig külön jöt fog neki tenni, hogy ennyi mindenbe belekóstolhatunk ebben a 6 epizódban, már csak amit itt felvillantottak ebben az előzetesben azt jelezi, hogy nagyon sokszínű, eltérő kalandokra számíthatunk. Leginkább persze az Ahsokás szekvenciára leszek kiváncsi, ő a kedvenc karakterem, akit (mondjuk Dookuval) ellentétben már elég jól kitárgyaltak a különböző művekben és több korszakban is megismerhettük, de itt vele kapcsolatosan is egy olyan nézőpontot kapunk, amit korábban egyáltalán nem ismerhettünk, de a karakter háttere szempontjából kifejezetten érdekes lehet.

Nemrég volt a 20 éves évfordulója ennek a filmnek és emiatt, meg az Obi-Wan okán is újranéztem. Ugyan nem mondanám a kedvencemnek a Saga-ból, de az a 2002-es mozis premier gyerekkorom legemlékezetesebb moziélményeként maradt meg. Máig itt van előttem a várakozás a pénztárnál, az opening crawl és az a hangulat, ami akkor uralkodott a teremben, nem tudom miért maradt ez így meg, de ezek miatt a körülmények miatt számomra ez mindig az egyik legkülönlegesebb Star Wars film lesz. Obi-Wan és Anakin kapcsolata talán a következő epizódban éri el a filmek közül a csúcspontot, de már itt is érdekes megfigyelni, hogy milyen feszültség van ebben a párosban egy egy jelentben. Valamint a közöttük lévő dinamika egyfelől hierarchizáló, másrészt már-már testvéri jellegét elegyítve Lucas nagyon jól érzékeltette ennek a kapcsolatnak a konfliktusos és jelentőségteljes mivoltát. Most így újranézve számomra ez az egyik legértékesebb aspektusa a filmnek... azt meg álmaimban sem gondoltam volna, hogy két évtized után ezt a párost még újra láthatjuk majd valamilyen élőszereplős Star Wars alkotásban. Még mindig kicsit szürreálisan hat, főleg azután, hogyha jól emlékszem néhány éve mikor csináltuk a filmekről a podcasteket, akkor Donát nekem azt mondta, hogy Christensen egy farmon dolgozik... örülök, hogy visszatért!

Hú, hát ez már kicsit régen volt:

Star Trek Picard - 2. évad Sajnos a végére már nem tudtam annyira lelkesedni ezért az évadér... a befejezés hagyott némi kivánnivalót maga után, de ezzel együtt még mindig baromi jó volt és ahogy megközelítették Picard karakterét, beleszőve a korábbi ábrázolását és reflekálva arra, hogy Picardot mindig is eléggé távolságtartó módon ismerhettük csak meg, ebben a két évadban és kiváltképp itt a másodikban sokkal szerethetőbb, emberközelibb figurává vált. Seven és Raffi párosát is nagyon bírtam, bár az utóbbi karakter útjából némileg elvett a befejezés megoldása. Talán a végére kissé csalódást keltő volt, de attól még élveztem ezt az évadot. Strange New Worlds Nem akarok nagy szavakat hasznáni (még csak két részt láttam), de ez az egyik legjobb dolog ami az élőszereplős ST-el történhetett! Emlékszem, hogy talán itt is felmerült még régebben, hogy az eredeti sorozatból készülhetne egy remake, mert a klasszikus részek abban a formában mai szemmel nézve rengeteget veszítettek az élvezeti értékükből (tavaly akartam tartani a Netflixen egy TOS újrázást, de kb. 6 rész után feladtam). Ezzel együtt persze nem lett volna elegáns így hozzányúlni egy mára már klasszikusnak számító művészeti alkotáshoz, hogy hozzáfércelgetjük mindig az aktuális elvárásokhoz. Ennél jobb megoldást találta erre az egészre, nem remakelték a TOS-t, hanem csináltak egy teljesen új sorozatot, de nagyjából abban korszakban, nagyjából azokkal a szereplőkkel akiket ismerünk és szeretünk (az eredeti szériában ami abszolút időtálló szerintem azok a karakterek). Nagyon ízlésesen sikerült átültetni 2022-be a 60-as években megalkotott Star Trek dizájnelemeit és formavilágát. Felfedezhető benne mindenütt a klasszikus kor, de olyan áramvonalasan bele van simítva a mai szemnek is tetszetős, nem avitt, de nem is túl futurisztikus látványba, hogy ezért már mindenképpen elismerést érdemel. Az epizodikus szerkezeti felépítés pedig egyrészt szintén a klasszikus Star Treket idézi meg, ráadásul teljesen egyetértek Iqvi-vel, hogy ez kifejezetten üdítő tud lenni a mai felfogásban, amikor egy-egy kisebb, egyetlen részre koncentrálódó kalanddal kínálnak meg minket az alkotók. Azt is jól szőtték bele a sorozatba, ami a Discovery 2. évadában történt és jó volt viszontlátni ezeket az arcokat, Spock természetesen örökre Leonard Nimoy marad, de Ethan Pack számomra szinte tökéletesen hozza ezt a figurát, akit kissé még nehéz megszokni az Uhura lenne, de amúgy teljesen rendben van a cast is. Most ennél a sorozatnál izgalmasabbat nem is tudnék elképzelni magamnak... talán a Kenobit majd. Meg fogom nézni valamikor nyáron biztosan, ha már lecsengett a SNW, mert amúgy nem van benne potenciál, de most valahogy nincs bennem késztetés ehhez, kicsit elfáradtak a karakterek, nem tudok már úgy lelkesedni értük, vagy én fáradtam el...

A besúgó Kifejezetten jól indult ez a sorozat, aztán fokozatosan egyre komolytalanabbá vált... még ezzel együtt is el tudom képzelni, hogy abszolút kiemelkedik a magyar mezőnyből, bár ezt úgy mondom, hogy nem nagyon ismerem a hazai produkciókat. Amit nagyon jól eltaláltak az a hangulat, ugyan még nem éltem abban a korszakban, amikor ez játszódik (80-as évek), de el tudom hinni, hogy ilyen lehetett és teljesen magával ragadó a sorozatnak az atmoszférája (az intro ahogy össze van vágva azzal a zenével, az az egyik legjobb dolog a sorozatban). Egyedül talán az szúrhat szemet, ami más (nem csak magyar) történelmi korokat megidőző alkotások esetében is előfrodul, hogy minden olyan frissnek, újnak, tökéletesnek hat, nincsenek amolyan mindennaposan lelakott, leharcolt, elhasználódott díszletek, tárgyak, jelmezek. A színészek is meglepően jók voltak és nem éreztem azt a modernkori magyar filmekre jellemző klisét sem, hogy olyan mintha nem is szerepet játszanának, hanem csak egy szöveget olvasnának fel. Az mondjuk fájó volt, hogy a leggyengébb talán pont a főszereplőt alakító srác volt ebben a tekintetben, na ő olyan volt, mintha egy gesztuskészletttel nyomta volna le az összes érzelmet, amit meg kellett volna jelenítenie a karakternek. Ahol szerintem leginkább félrement ez a széria, az a forgatókönyv. Sokszor az volt az érzésem, hogy csak azért történnek meg dolgok, mert a dramaturgia ezt kívánja meg és amúgy totál életszerűtlen. Fordulatok érik egymást, de egyik sincs kifuttatva úgy, hogy azt érezzem, hogy tényleg súlya van a történteknek. Az pedig külön fájdalmas volt, hogy az éles felütés után a politikai, kritikai szál nagyon szájbarágós, didaktikus volt, majd szépen lassan teljesen a háttérbe szorult a sorozat személyes szintű fő vonalát képező coming of age sztori mellett. A hatalom ábrázolása is meglehetősen eklektikus benyomást kelt, néha az 50-es éveket idézi meg, majd hirtelen visszatér a puhább 80-as évekbe. A kommunisták árnyalása meg kb. annyira volt kifinomult, mint A Tenkes kapitányában a labancoké (ha már magyar sorozatoknál tartunk). Az már egy más kérdés, hogy mindeközben a történelmi hűséget mennyire tartják szem előtt, de ezt annyira nem kérném számon, el tudom fogadni, hogy ez egy ilyen alternatív világ. Nagyon érdekes és bizonyos értelemben máig is ható kérdéseket feszeget a beszervezett emberek elköteleződése, személyes dilemmái kapcsán, de pont ez a probléma, hogy nagyon csak feszeget. Ez a motívum megmarad egy totál felületes szinten és helyette sokkal fontosabb, hogy ki kivel kavar, jön össze, milyen "akció jeleneteket" kapunk és hogy hogyan rajzolják meg a készítők a 80-as évek bulizó, lázadó fiatalságának tablóját. Az utolós résznek azért beírok egy piros pontot, hogy feltűnt benne Madarász Isti, akit nagyon kedvelek!

@Donát @tomcsi80 Boldog születésnapot mindkettőtöknek!

A Discovery 4. évadát néhány rész után egyszerűen eluntam, a Picardot viszont kifejezetten tudom ajánlani. Az első évadot is nagyon szerettem, elsősorban a régi sorozatok iránti nosztalgia miatt, most újranéztem a 2. évad előtt és lassan az idei szezonnak is a végére érek. Ez egy baromi jó sorozat, annak kifejezetten örültem, hogy a konfliktus felépítésében amellett, hogy itt is megvan ez nagy léptékű "mentsük meg a világot" vonulat, de közben sikerült kimondottan személyessé tenni ezt az évadot, hogy igazán Picardról szóljon. Hozzáteszem, hogy itt a csapattagok közötti interakciók, kapcsolódások is sokkal jobban működnek, mint az első évadban, ahol éreztem némi hiányosságot, míg itt abszolút izgalmas, humoros, szórakoztató, érzelmes szálakat írtak nekik. Most még visszajött a kedvem a Discovery-hez is...

Nagyon ott volt ez az előzetes... a látvány, a hangulat terén abszolút hozta azt, amit vártam. McGregor teljesen sallangmentesen illeszkedett vissza Obi-Wan szerepébe, mintha nem is telt volna el 17 év, ha meg újra láthatjuk Christensennel az még, ha esetleg nem is lesz tökéletes mindenképpen Star Wars történeti pillanat lesz. Owen bácsi meg úgy trollkodik, mint Obi-Wan fénykorában.,,

Köszi, azóta sajnos belefutottam ilyenbe a vadász próbáknál is, hogy hiába lett teljesítve az összes még mindig aktívként jelzi. Amúgy nagyon tetszik a játék, eddig szinte csak mellékküldetéseket, kiegészítő feladatokat csináltam az eddig kb. 20 órában, meg szabadon bejártam a tájat, aztán amikor a fő történetszál is elkezd beindulni most utána ott vagyok, hogy hiába mennék még szívesen felfedezgetni annyira berántott a sztori, hogy "kénytelen" vagyok azzal menni tovább. @Cpt. Rex Gratulálok! Soulsborne-szűzként ez nem lehetett egyszerű menet, de kitartóan végigcsináltad. Farum Azula tényleg kemény hely volt, annál talán csak a Haligtree volt szivatósabb, de az ilyen all-time ever nehézségű terület. Én a végefelé csak azért nem haltam meg annyit, mert a Rivers of Blood katanát használtam 70-es arcane stattal, és elég volt csak a weapon artját spammelni... nem volt egy nagy truváj, így meg gyakrolatilag olyan mintha lett volna egy easy mode a játékhoz. Belenéztem a NewGame+-ba is, hogy milyen és elég csalódást keltő volt. Valamikor még biztos végig fogom játszani újra, de illúzióromboló volt, hogy mennyire könnyű az új játék. Ahogy megérkeztem Limgravebe a Tree Sentinelt elsőre minden probléma nélkül legyőztem és nem is az űber op katanával, hanem egy egyszerű Uchigatanával (jó fel volt húzva az is az első végigjátszás miatt +25-re)... és nem úgy, hogy nagyon jól dodgeoltam és ő egyszer sem talált el, hanem nem lettek rendesen felscaleelve az ellenfelek a NG+-ra, hanem a fullos karaktereddel úgy mész át rajtuk, mint kés a vajon (mások elmondása szerint nem csak a játék elején, hanem a végén is ez a helyzet, hogy konstans overpowered vagy). Ez persze azt is jelenti, hogy az új végigjátszás egy sokkal kevésbé stresszes élmény, de valahogy azért ezt kicsit jobban balanszolhatták volna.

@HeirToGrievous @Dei @Sinistra @Darth Sky Boldog születésnapot utólagosan!

Ehhez hasonló rendezvényen egyszer voltam, ráadásul egy lánnyal (bár nem a SW kapcsán ismertem meg). Az valami Star Wars Klub nap nevű rendezvény volt, még több, mint 10 éve a Lurdy Moziban, lehetett különböző dolgokat venni (képregények, játék figurák, meg mindenféle porfogók), voltak ilyen panel beszélgetések, ha jól emlékszem meghívott vendégként voltak szinkronszínészek a filmekből, meg levetítették a nagyvásznon egyben az addig megjelent The Old Republic előzeteseket (akkoriban ilyen nagy szám volt az a játék), Barta Zoli mondott valami beszédet, meg ilyenek voltak... aztán lehet, hogy ez nem teljesen ilyen jellegű, de én valami ilyesmire számítanék.

A Horizon Forbidden Westtel kapcsolatban kérdeznék... tesómtól kaptam ezt a játékot születésnapomra és el is kezdtem vele játszani, nagyon tetszik, az előző részt is szerettem ki is platináztam, úgyhogy itt is ez a cél. A játék elején vagyok még a Láncmarás nevű területen, itt vannak ilyen mellékes dolgok, hogy lehet minijátékokban, kihívásokban részt venni. A harci veremben legyőztem az itt elérhető ellenfeleket, köztük a veremmestert is. A küldetések menüjében viszont még mindig ott van aktívként, hogy beszéljek a veremmesterrel... beszéltem vele, nem történt semmi, kiléptem a játékból, újra elindítottam, megint megpróbáltam... ugyanúgy aktívként jelzi, hogy beszéljek vele. Úgy olvastam a redditen, hogy másnál is volt ilyen probléma, de megoldást nem nagyon találtam rá. Aki esetleg már végigjátszotta a játékot és elég jól ismeri nem tudna segíteni abban, hogy ez esetleg arra vonatkozik, hogy mivel van egy szabad gyakorlási mód is a veremben, akkor folyton vissza lehet menni hozzá és ezt mindig is aktívként jelzi majd, vagy ez valami bug... vagy én csináltam valamit rosszul?

@Bomarr Boldog születésnapot! Már nem tudom pontosan hanyadik részben volt az a "vespa motoros" üldözéses jelenet... bevallom azután feladtam és nem is néztem tovább. Mikor már befejeződött a teljes évad utána később megnéztem egyben az egészet és voltak benne olyan dolgok, amelyek kifejezetten tetszettek (ezek leginkább ahhoz kapcsolódtak, amikor áttértek a Mandalorian szálára), de összességében számomra erőteljesen negatív szájízt hagyott maga után a sorozat. Magamnak is nehéz volt beismerni, de azt vettem észre, hogy nem nagyon tudok már úgy lelkesedni a Star Warsért, mint régen... ezen amúgy a Kenobi könnyen változtathat, mert az előzetese nagyon tetszett és azt kimondottan várom, már csak a nosztalgia miatt is.

Ez a "jó része" szerintem még mindig erősen kisebbségben van. A legtöbbet hallott mondat a magyar mozikban általában az, hogy mikor állnak sorban a pénztárnál, minden harmadik ember megkérdezi, hogy "Ugye magyarul beszélő?" és ha azt mondják neki, hogy nem, csak feliratos, akkor be se ül rá, mert úgy nem érdekli, meg "olvasni kell", úgyhogy nálunk amiatt nem kell aggódni, hogy ez olyan jelentős lenne. A filmeknél sem, de a könyvek esetében mondjuk szerintem még ennél is elenyészőbb kisebbség, akik direkt eredeti nyelven akarnak olvasni egy szöveget. A magyar nyelv ezektől nincsen annyira fenyegetve.

A Fallingstar Beast elég emlékezetes boss volt, főleg az a változata amelyik a Volcano Manor mellett található. Az arcane az egyik legdurvább stat lesz a játék végére. Én ugye az elején hozzád hasonlóan Samurai-al kezdtem, aztán a játék negyedénél járva respeceltem egy quality buildre. A végjátékra viszont megint átalakítottam a karakteremet, úgy éreztem, hogy sokkal többet is sebezhetnék és egy arcane/dexterity buildre váltottam... azt kell, hogy mondjam, hogy van easy mode a játékban a Rivers of Blood katanával, meg a Swarm of Flies incantationnel. Ha nagyon felhúzod az arcanet, akkor ezekkel bármelyik bossal simán felveszed a versenyt. Amikor Malenia ellen mentem, aki a legnehezebb boss az egész játékban (de talán az összes Miyazaki által készített játékot is idevehetném), akkor csak a Swarm of Fliest spameltem és másfél perc alatt meglett mind a kett phase... már kicsit szégyelltem is magam. Szóval az arcane nagyon hasznos! A Dragonbarrowba én is belefutottam először úgy, hogy úgy kezeltem, mint Caelid többi részét és én nem nagyon szeretek otthagyni dolgokat, hanem egybe akartam megcsinálni egész Caelidet, de ott például az gargoyle annyiszor legyőzött, hogy be kellett látnom az tényleg egy olyan terület, ahová majd később kell visszatérnem... kb. úgy egy szinten van Leyndellel, de lehet elég csak utána visszatérni oda. Sok sikert a hajrára, ha már a végére értél majd érdemes megnézni ezt a videót, ahol nagyon jól össze van szedve minden info a lore-ról: Most fejeztem be amúgy ma a játékot, megszereztem az összes trófeát is, az endingeknél az usb-s save-vel oldottam meg, de nekem az Age of Stars ending tetszik a legjobban és nálam az a "kánon befejezés". Végül 95 óra lett nálam a teljes játékidő és 183-as szinten fejeztem be a játékot, mondjuk a vége felé egyre többet használtam a térképet, azt is amit beraktál, köszönet érte, meg az egész játék során én nem nagyon farmolgattam, de így is egy igen embertpróbáló kaland volt, még a végén ezzel az OP arcane builddel is. Valami verdikt félét most nem nagyon tudnék adni az egészról, mert még nagyon friss az élmény, de nekem hihetetlenül tetszett. Talán azt is tudom mondani, hogy ez a kedvenc játékom! Mindig is szerettem a "soulsborne" játékokat, azt a kihívást, amit a játékos elé állítottak, a boss harcokat, a kreativitást, hogy mennyi különféle játékstílusokkal lehetett megközelíteni egy-egy harci helyzetet, meg azt is, hogy nagyon rád van bízva minden, hogy összerakd az apró töredékekből a történet, egyáltalán azt, hogy merre kell menni és nem fogja a kezed a játék, hogy még kis tulzással azt is kijelzi, hogy merre dodgeoljál (erről volt egy jó meme). Ebben a játékban gyakorlatilag minden benne a van, ami ezt a műfajt vonzóvá tette a korábbi rajongók számára és ehhez adták még hozzá az open worldöt, a még nagyobb szabadságot, amivel nyitottabbá vált és olyanokat is meg tudott szólítani, akik egy egyszerű Dark Souls 4-re mondjuk nem lettek volna vevők. Ami lehetett volna jobb is az a dungeonöknek a változatossága. Nem csak a bossok újrafelhasználására gondolok, hanem arra is, hogy sok föld alatti hely nagyjából ugyanarra a felfedezési mechanikára épült és, ha megcsináltál tizet, akkor utána már nem volt nagy kunszt megtalálni a kapcsolókat, kinyitni az ajtót és menni a bossra és ebből rengeteg volt. A másik ilyen a mozgásbeli újításoknak a kérdése. A lopakodás és az ugrás lehetősége egy olyan új feature volt a Sekiroban, ami teljesen más dinamikát adott az ottani harcoknak és remekül ki volt dolgozva abban a gameben. Itt viszont az ugrálással nekem sokszor voltak problémáim, hiába kapott külön gombot és a korábbi soulsborneokkal ellentében itt nagyobb távolságokat is lehetett ugrani még így sem éreztem igazán áramvonalasnak ezt a lehetőséget. A lopakodás meg sajnos csak nagyon limitáltan hasznosítható úgy, hogy tényleg hatékony legyen, így nem éreztem olyan fajsúlyosnak, mint amennyire a játék elején megörültem neki (anno még próbáltam mindenkit egyesével így lopakodva leszedni). Ami viszont baromi jó lett szerintem az Torrent és a lovas harc, erről korábban is írtam, csak ismételni tudnám magam, de ez egy olyan új lehetőség volt, amit ugyan nehezen szoktam meg, de később baromira élveztem, a kisebb feladatok (a festmények pl.), a side questek, a titkos területek - van ami mellett totál elmentem volna, ha nem nézek utána és közben az egész akkora volt, hogy akár egy DLC-ben is ki lehetett volna adni - szintén remekül sikerültek. Ebben a játékban egyszerűen jó volt elveszni, főleg mikor annyi minden szutyok történik körülöttünk, akkor annyira jó volt elmerülni ebben a fikciós világban és tényleg a szabadság, a felfedezés, a meglepetés örömét tudta nyújtani ez a játék, amire sajnos nem sok tripla A cím képes már nálam. Amit még negatívumként említenék, bár ez nem magához a játékmenethez tartozik az a nerfelés a patcheken keresztül. Alapvetően nem vagyok teljesen az ellen, ha utólag így belenyúlnak egy játékba, de az, hogy a két kedvencemet a Moonveil katanát és a teknős pajzsot is így visszavágták az borzasztó volt. A pajzsot a játék elején nagyon szerettem, iszonyat jól nézett ki, nekem van is egy teknősöm és mennyire jó volt már, hogy egy ilyen pajzzsal lehetett nyomni és ráadásul nagyon hasznos is volt, aztán a patch után 100-ról levették 87-re a damage protectiont és kb. dobhattam is ki. A Moonveil tényleg nagyon OP volt, de leginkább a PVP miatt szidták és én már konkrét buildet terveztem arra a kardra, erre mire odáig jutottam, hogy megszereztem addigra csúnyán nerfelték a posture damagét. Lehet hamarosan a Rivers of Blood is erre sorsra jut, mindenesetre én még azzal fejeztem be a játékot és ki tudtam élvezni. Ez pedig én vagyok a játék végén (a Maliketh armor a kedvencem): Összességében baromi jó volt ez a közel 100 óra én nem is emlékszem mikor vesztem el utoljára ennyire egy gameben. Tavaly kiplatináztam mind a három Mass Effect játékot és jó volt a Legendary Edition keretében újra visszatérni abba az univerzumba, de most egy teljesen új címet fedezhettem fel és ez legalább akkora élmény volt, mint a ME. Azt se gondoltam volna 4 éve mikor a PS4 Pro-t vettem, hogy 2022-ben egy új játék még ilyen jól fut majd rajta. A töltési időn kívül sok bosszúsággal nem járt az előző generációs konzol, én nem tapasztaltam futattatási problémákat, látványra biztos szebb lett volna PS5-ön, de majd arra akkor váltok, ha lesz 4K-s TV-m.

Az, hogy nem fizikai formátumban kapsz valamit ajándékba ettől még működhet. Ugyan nem ez a példa (de ebookra is alkalmazható), amióta néhány éve Playstationt vettem, egyetlen játékot sem vettem meg lemezen, hanem mindet a PS Storeból töltöttem le. Volt, amit úgy kaptam ajándékba, hogy én megvettem, letöltöttem, az árát meg odadta akitől az ajándékot kaptam. Így ekönyvet is lehet ajándékozni ebben a formában. Az egy valid érv lehet, hogy nem mindent olyan könnyű jelenleg ekönyvként beszerezni, mert lehet sok könyv, mondjuk magyarul nincs meg elektronikus formátumban, akár torrent oldalon, akár legálisan sem, illetve az is igaz, hogy a fizikai könyveknek van egy esztétikája (a kötés, a borító, ahogy mutat a polcon) ezeket egy fájl nyilván nem tudja pótolni. Ettől függetlenül annyival egyszerűbb, kényelmesebb, kompaktabb szinte minden amiben viszont jó a Kindle, úgyhogy én nagyon tudom ajánlani. Lehet a jövőben az ebookok még elterjedtebbé válnak és azzal sem lesz gond, hogy valami ilyen formában egyáltalán nem elérhető. Ettől még azt hiszem én is fogok hagyományos könyveket is venni, de csak nagyon szelektáltan. Ez furcsa, mert nekem (Paperwhite 4) kiírja az oldalszámot is a kijelző bal oldalán alul, a jobbján pedig a százalékot, de belekattintva azt is megadja, hogy hány oldal van összesen:

Így nagyjából három hónap után azt kell mondjam abszolút megérte a Kindle. Amióta megvan lényegesen többet olvasok úgy, hogy az eszköz szinte állandóan velem van, bárhová el lehet vinni nagyon kis helyet foglal és szinte alig kell tölteni. Napfényben is kiválóan olvasható és este sem éreztem azt amikor éjszaka olvastam hogy kifolyna tőle a szemem, úgyhogy nagyon jó a megjelenítője. Lehet benne jegyzeteket készíteni, cimkézni oldalakat, még fordító is van benne, ha rá akarok keresni valamire, bár ezeket a funkciókat én kevéssé használom ki. Mondjuk a korábbiakhoz képest most elkezdtem egyre többet idegen nyelven olvasni, amit Kindle nélkül csak fizikai könyvek esetén biztosan nem tettem volna meg. A normál könyvek "lapozhatósága" ugyan még mindig hiányzik, de ettől függetlenül úgy érzem ez egy folyamatnak a kezdete és nem hittem volna még egy két éve sem, hogy ezt mondom, de lassan le fogok szokni teljesen a hagyományos könyvek világáról. Nemrég fejeztem be a Háromtest trilógiát, most pedig egy kifejezetten régi adósságomat próbálom behozni, úgyhogy nekiálltam elolvasni a Gyűrűk Urát és a hozzá kapcsolódó Tolkien könyveket.

120 óra, az nem semmi. Caelid tényleg borzalmas hely, abban az értelemben, hogy még ha overleveled is vagy simán belefuthatsz olyan figurákba, akik szinte azonnal megölnek. Én azt találtam azok ellen a kutyák, meg a nagy varjak ellen a legjobbnak, de ez egy általános észrevétel is, hogyha kint vagy a szabadban csak a lóról harcolj! Ez egy olyan újítás a korábbi Miyazaki játékokkal szemben, ami sok tekintben szükségszerű is volt az open-world miatt, de egyben meg is könnyítette a harcokat. Sokkal gyorsabban, agilisebben lehet navigálni a harctéren úgy, hogyha lóháton közelíted meg az összecsapásokat. Eleinte nekem nagyon nehéz volt megszokni, mert ugye bal kézzel fogja a gyeplőt és így csak a jobb kezedben lévő fegyverrel tudsz támadni úgy, hogy azzal csak akkor sebzel, ha a jobb oldaladon van az ellenség (érdemes két kézre fogni a kardot mielőtt felülsz a lóra, mert így nagyobbat sebzel). Állandóan úgy kell forgolódni, hogy mindig a jobb oldaladon legyen az ellenség, ez eleinte elég nehéz volt úgy, hogy közben arra is figyeljek, hogy ő ne találjon el engem, de később azt kell, hogy mondjam, hogy rengeteg harci helyzetet jelentősen megkönnyített az, hogy így tudtam harcolni. Radahn ellen például lehet használni Torrentet, plusz még besummonolhatsz egy csomó NPC-t, akik ugyan nem fogják neked megölni a bosst, de arra tökéletesek, hogy eltereljék a figyelmet. Amíg őket támadja Radahn, addig belovagolhatsz Torrenttel, párat sebzel rajta, majd gyorsan kilovagolsz a közeléből és ezt kell csak ismételgetni, ha valamelyik NPC esetleg meghal, akkor ha visszamész a summon signjához, akkor újra be tudod őket summonolni... ezzel a taktikával konkrétan az egyik legkönnyebb boss fight volt nekem a Radahn elleni. Mondjuk, ha 130-as vagy, akkor elvileg egyáltalán nem kellene aggódnod Radahn miatt, én kb. 80-90 voltam mikor Radahn ellen mentem. A főbb story bossok egyébként tényleg nem annyira nehezek (bár a játék végén elvileg vannak nagyon szenvedősek is, de ott még nem tartok). Az NPC-k questjeit ha tudod igyekezz megcsinálni később lesz majd egy boss fight (Valiant Gargoyles ahol óriási segítség volt, hogy be tudtam summonolni egy NPC-t akinek a questjét előtte teljesíteni kellett). https://eldenring.wiki.fextralife.com/Side+Quests Most vagyok 120-as, a fegyveremet a Bloodhound's Fanget már majdnem kimaxoltam (egy fejlesztés hiányzik már csak) és most ott tartok, hogy az átlagos ellenfelek (tehát nem a bossok) java részét már konkrétan one-shotolni tudom. Megcsináltam minden bosst Limgraveben, Liurniában (a Ranni questet is végigvittem a föld alatti területtekel együtt), Caelidben, az Altuson, most fejeztem be a Volcano Manort és indulok majd Leyndellbe. Azt kell, hogy mondjam, hogy tényleg nehéz a játék, még akkor is ha overleveled vagy, csak így több lehetőséged van hibázni, ami miatt nem kell annyira résen lenni, mint a játék elején, amikor még szinte mindenki egy-két vágásból meg tudott ölni. Az open-worldnek és a meglehetősen nagy szabadságnak viszont meg van az az előnye, hogy bármikor visszatérhetsz bárhová. Az említett kristály bossokhoz (amúgy nem az akadémia alattiakra gondoltam, ott "csak" kettő van, hanem Caelid északi részén vagy egy titkos fal, ami mögött három crystalian van) vagy 20 órával később tértem csak vissza miután már két plusz fő bosst elintéztem és így már sokkal könnyebb volt. Adott esetben még a fő bossokat is időlegesen ki lehet hagyni és úgy továbbmenni egy új területre, szóval meghagyja a szabadságot nagyon a játék, hogy az előrehaladásodat te irányítsd. Sokszor amikor nagyon nehezen megy valami az egy jel, hogy hagyd a fenébe és gyere vissza később, majd mikor visszatérsz mellbevágó a különbség, hogy ja ez ilyen egyszerűen megvolt... Én amúgy ezt a térképet szoktam checkolni, hogy megvolt e minden boss az adott régióban, bár először megpróbálom magam felkutatni őket, mondjuk a crystalianos titkos falat magamtól nem találtam volna meg: https://www.rockpapershotgun.com/elden-ring-boss-locations

@RacerX Boldog születésnapot!

Én konstans overlevelednek érzem magam, bár az is igaz, hogy elég sok mellékes dolgot megcsinálok (szinte mindent, amit össze lehet gyűjteni, meg igyekszem felkutatni az összes bosst) és így mindig 5-10, de van hogy 15 szinttel is felette voltam az ajánlott szintnek. A második shardbearer boss, Radahn például olyan könnyen megvolt, hogy kicsit csalódott is voltam, hogy ez a mások által ikonikusnak mondott boss fight csak ennyi volt. Mondjuk így is belefutottam olyan helyekbe, ahol meg nagyon keveset sebeztem és underleveled voltam (Caelid North, Lake of Rot, Deeproot Depths például). Engem igazából az idegesít, amikor úgy használnak fel újra egy bosst, hogy nem elég, hogy ismételten berakják, de még meg is sokszorozzák. Egy titkos fal mögött van egy kristálybarlang Caelidben, nem tudom belefutottál e, de ott taláni a végén három olyan Crystallian bosst. Ezekkel már korábban lehetett találkozni több helyen: Limgraveben is van egy, Lurniában, meg az Altuson kettő-kettő, ami már önmagában is elgendő kihívás volt, de itt konkrétan beraktak hármat! Három poise heavy, szuperagilis bosst, amelyek közül az egyik természetesen caster, a másik kettő pedig folyamatosan trackkel téged. Már több, mint 50 órája játsszom a gamet és nagyjából a felénél vagyok szerintem, szóval láttam már egyet s mást, de ennyire sehol nem szenvedtem, mint annál a bossnál. Ilyen félrebalanszolt túlzások a Dark Souls 2-ben voltak néhány esetben, ami a széria legrosszabb játéka volt... ettől eltekintve viszont még mindig baromia élvezem, és folyamatosan meg tud lepni, hogy mennyi újdonság van itt egy-egy új területen.

Ez a srác nem lenne rossz Feyd-Rautha szerepére, de Florence Pught nem tartanám igazán jó választásnak Irulan eljátszsára. Kedvelem a színésznőt, de egy "arisztokratikusabb" vonásokkal rendelekző, kicsit magasabb jelölt kellene, ha Cate Blanchett fiatalabb lenne 20 évvel rábíznám a karaktert.

Sajnálom, hogy a PC-s optimalizáció ilyen lett, vizsont ha a harcrendszer mégis megtetszett és az alapján hasonló kalandra vágysz, akkor a Dark Souls 3-at jó szívvel tudom ajánlani (PC-n sincs vele gond). Én is samurai buildet tolok amúgy, de még 20+ óra után is meg tud lepni itt ott ez a game. A korábbi Miyazaki játékokból rengeteg ötletet dolgoztak át, bekerült a Sekiroból a lopakodás és a skill rendszer, amit összevontak a DS3 weapon artjaival, de a harcrendszer nagyjából a megszokott Souls reflexeket követeli meg. Az open world hatalmas és szinte mindenütt lehet találni valami kis érdekes, rejtett dolgot, vagy egy dungeon, vagy egy erőd, barlang, vagy valami mini-boss. A napszakok váltakozásának is megvannak az in-game jelentőségei. Éjszaka sokkal egyszerűbb lopakodni, de emellett sokkal több veszéllyel találkozni a vadonban és ami a legjobb, hogy vannak olyan bossok, amelyek csak éjszaka jelennek meg. Az időjárásnak is vannak konkrét játékmenetbeli hatásai, esőben például a lightning damage nő, a fire damage viszont csökken. Találtam néhány érdekes puzzle feladatot is, azokat a "kincskereséseket" is nagyon élvezem, amikor egy festményről kell megállapítanunk, hogy hol készült és azt a helyet felkeresni a térképen. Egyedül talán azt sajnálom kicsit, hogy mivel a játék - a megszokott soulsborne stílus szerint - egyáltalán nem fogja a kezünket, így még ha mindent meg is akarok csinálni biztos lesz olyan, ami kimarad.

@Cpt. Rex Milyen karakterrel tolod az Elden Ringet? Playstation-ön nálam stabilan megy, pedig egy több éves PS4 Pro-n játsszom. Eddig csak 5 órát tudtam benne tölteni, de már most a kedvenc játékom.

Hawkeye – 1. évad (bár azt nem tudom lesz-e második)