Wilde

Igen, már fent van.

A finálé kapcsán néhány gondolat a fentebbi diskurzushoz:

Boldog születésnapot MissKarrde!

Amennyire én össze tudtam rakni Fabrizio Romano tweetjeiből az egészet, abból az derül ki, hogy Messi és a Barcelona tényleg megegyeztek. Messi így is belement egy jelentős kb. 50%-os fizetés csökkentésbe és emellé még a 2 évre szóló bérét 5 évre leosztva kapta volna meg 2026-ig. Szerintem mind a részéről, mind a klub részéről messzemenőkig megvolt az igény a közös folytatásra. Ez már egy jelentős különbség a tavalyi nyárhoz képest, egy éve ilyenkor Messi kifejezetten el akart menni a Barcelonából. Azóta történtek változások a klub körül és Messi elkötelezte magát a Barca mellett. Laporta kezdettől fogva azt képviselte, hogy Messit meg kell tartani. Amit nem jól mértek fel szerintem, hogy mekkora gödörben vannak, illetve, hogy Tebas és a liga mennyire nem lesz flexibilis az irányukba. Végig arra számítottak, hogy majd valahogy kivételt tesznek és át tudják verni a szövetségen valahogy az akaratukat, de ebben hatalmas akadályt jelentett a Szuperliga, illetve a CVC bekerülése a képbe. Én nem gondolom, hogy akár Laportát, akár Messit igazán hibáztatni lehetne. Nem nagyon tudtak olyan konstrukciót létrehozni, amelynek a keretén belül meg tudták volna tartani Messit (még ha 50% alá mennek állítólag akkor is a plafon felett lett volna a payroll), azt pedig komolytalannak és totál életszerűtlennek tartom (nem csak a Messi - Barca relációban, hanem úgy en bloc), hogy Messi ingyen aláírjon csak azért, hogy beférjenek a keretbe. Egyébként minél hamarabb jött el ez a korszakváltás a katalánoknál annál jobb a csapatnak, persze még jobb lett volna tavaly nyáron eladni, mondjuk 100 millióért a City-nek, mint így ingyen elengedni, de évek óta túlságosan Messi függővé vált a Barcelona és egy kényszerpályán mozgott... most el lehet kezdeni építkezni.

@kolmilan Boldog születésnapot!

Nagyon eredményes napot zártak a magyar sportolók az olimpián. Különösen a birkózó aranyra vagyok nagyon büszke, ugyan nem értek a birkózáshoz, de ahogy olvastam egy hosszú és eredményes pályafutás megkoronázása, egyben utolsó küzdelme volt ez az aranyérem. Szép volt! Holnapra pedig sok sikert a kisebbik Lőrincz fivérnek! Kár, pedig Vettel ezt nagyon megérdemelte volna, még a győzelmet is!

Elsőre kicsit furcsa volt ez az epizód, ahogy elkezdődött és rögtön egy olyan szituációban találtuk magunkat, hogy nem igazán tudjuk, hogy mi van. Új szereplők, új helyzet... a régi helyszíneken, ráadásul kicsit így a semmiből tűnt fel ez a konfliktus Cid és Roland között. Eleinte nem nagyon tudtam hova tenni ezt a részt, de aztán ahogy haladtunk előre a cselekményben és kezdett kicsit kibontakozni az epizód lényegi iránya egyre jobban megkedveltem és szerintem ebben a részben is lehetett találni olyan momentumokat, amelyek nagyon jellemzőek a sorozatra/karakterekre és hozzáadtak a köztük meglévő dinamikához. Az egésznek a filler jellege szerintem nem zavar bele az évad építkezésének ritmusába, ha valamikor volt helye egy ilyen mondjuk úgy szerényebb léptékű epizódnak, akkor az pont még a fináléra való ráfordulás előtt és egy két-részes nagy volumenű Ryloth szál után volt. Pont jó helye volt itt, a vihar előtti csendben pedig egy olyan kis kalandot kaptunk, amiben benne volt az, amiért ezt a csapatot szeretni lehet. Cid karaktere és a körülötte lévő üzelmek eddig olyan bájosan aranyos hátterét adták a csapat Ord Mantellen lévő "bázisának" és nem nagyon mentünk el az alvilági üzelmek sötét oldalára. Persze történtek önmagában szörnyű dolgok körülöttük eddig is, fejvadászok, gyerekrablás, gyilkosságok, stb. Mégis az egésznek volt egy olyan felhőtlen, felszabadult, gyermeki megközelítésmódja, Ciddel, a két kocsmabútorral, meg a Bad Batch csapat hősiességével, mert ők a megbízásaik során aztért leginkább a globális jó ügy érdekében tevékenykedtek. Most egy kicsit bekopogtatott az ajtón a tényleges alvilág és megismerkedhettünk az igazán rossz arcokkal. Emiatt a pykeok behozatalának különösen örültem, nem csak egy újabb kapcsolódási pontként volt jó viszont látni őket, hanem egy olyan ellenpólust teremtettek velük mind a többnyire jóságos Cid operációja, mind a hőseink heroikus küzdelmével szemben, amelyik kellően fenyegető konfliktusforrásként tudott szolgálni egy epizód erejéig, úgy, hogy nem kellett behozni a képbe sem a Birodalmat, sem pedig az Omegára vadászó kaminoiakat. Így duplán ügyes húzás volt ez a készítőktől. Néhol mondjuk kissé szájbarágósan volt túlhangsúlyozva ez a kiemelt jelentőség - arra gondolok itt, mikor Cid nyomatékosan tudtukra adja, hogy a pykeok márpedig nagyon veszélyesek! - de ezzel együtt a pykok ilyetén való szerepeltetése több célt is szolgált. Az előbbiek mellett lehetőséget adott Roland kibontakozására. Ő volt nálam az epizód legérdekesebb karaktere és egyben Omega mellett a húzóneve (úgy, hogy eleinte azt se tudtam ki ez a fickó)! Roland engem leginkább Hondóra emlékeztetett, aki nagy kedvencem volt mind a TCW-ben, mind a Rebelsben (adná magát, hogy a két korszak között itt is feltűnhetne), itt van viszont helyette Roland. Eleinte úgy ismerjük meg, hogy akár ő lehetne az epizód főgonosza, a kegyetlen és hideg bandavezér, aki elintézte Cidet és most őt legyőzve kell hőseinknek visszafoglalni Cid érdekeltségét. Aztán a pykeok színrelépésével kiderült, hogy valójában ebihal ő a bálnák között és közben megismerhettük egy másik arcát is. Amiért engem Hondóra emlékeztett az az, hogy korábban a kalózvezér tűnt számomra egy olyan karakternek, akinek a morális iránytűje azért inkább a rossz oldal felé tendált, de mégis egy joviális, szórakoztató figurának tűnt, nem egy tipikus gonosznak. Amikor Roland az anyjáról kezdett beszélni olyan tónusban, mintha azt mesélné el, hogy ő tanította meg főzni az tényleg azt juttatta eszembe, mikor Hondo nosztalgikusan arról értekezett, hogy az anyja szerint három túsz mindig jobb, mint kettő. Roland a későbbiekben akár még visszatérhet, akár az a Durand családot is szívesen látnám és érdekelne, hogy ez a karakter milyen úton megy tovább a jövőben. Itt úgyérztem, hogy megmutatták egy olyan oldalát, amiben ott van a kedvesség, a szeretet is, amit az állatkája felé sugárzott (jó tudom ez önmagában nem jelent semmit, állítólag Hitler is szerette a kutyákat), de összességében úgy éreztem, főleg az epizód végén, amikor Omega kiállt érte és olyan együttérzést mutatt irányába, amire nem számítottak, akkor ahogy elsétált mintha megmozdult volna benne valami és én nem érzem őt olyan igazi elvetemült gazembernek. Érdekes lenne, ha egy izgalamas belső utazás induló állomását pillanthattuk volna meg itt ennél a karakternél és ebben nagy szerepet játszott mind a Bad Batch, de legfőképpen Omega. Omega volt, aki miatt a leginkább úgy érzem, hogy jó, hogy ez az epizód elkészült. Itt igazából csak arra tudok rácsatlakozni, amit Pildi már korábban leírt vele kapcsolatban. Omega személyisége remekül kijött ebben az egész konfliktusban. Úgy is mondhatnám, hogy ő csapat szíve, élő lelkiismerete. Mikor Cid mellé odaállt, abban benne volt az is, hogy megvolt a közös múltjuk, Cid kisegítette őket, mikor bajban voltak (persze nem teljesen önzetlenül) és Omega - még ha végül nem is lesz erőhasználó - rendelkezik egy különleges képességgel, ami kihaló félben van, főleg ilyen krízishelyzetek idején, mint ez az átmeneti, sok változással és ezzel együtt félelemmel teli időszakban. Amikor mások meghúznák magukat, ő mindig tudja, megérzi, hogy mi a helyes cselekedet, lehet nem az erő vezeti, csak a belső morális iránytűje, de ott van és kész segíteni a bajbajutottaknak. Az előző részekben Hera kapcsán ott volt a kezdődő barátságuk, míg Cid esetében is megvolt ez a kapcsolódási pont és ezekben a helyzetekben a csapat tagjai is még ha eleinte vonakodva is, de később kötélnek álltak. A rész végén viszont mikor Omega kiáll Roland életéért az valami olyan volt, amit korábban nem láthattunk. Teljesen önzetlenül, kvázi ismeretlenül szólalt fel valakiért, mert érezte, hogy ez a helyes. Omegának van egy olyan tulajdonsága (amit nagyon irigylek tőle), hogy bárkivel nagyon fesztelenül kapcsolatot tud teremteni, ez remekül látszott a közös jelenetükben Rolanddal, mikor el voltak zárva. Ez a ráhangolódás volt az és amit látott a karakterében Omega, ami miatt kiállt érte a pykeok fenyegető jelenlétével szemben. A többiek nem is értették igazán miért szólalt fel egy "gonosztevőért" Omega, de ez is csak azt bizonyítja, hogy szerintem ő a csapat egyértelműen legértékesebb tagja. Az egész TCW arra fókuszált a klónok kapcsán, hogy humanizálja őket, a korábban csak fényes páncélkokként és üres héjakként létező arctalan katonákat emberré tegye. Omega az a klón, aki ezt itt kicsiben megcsinálja a Bad Batch csapattal és tényleg a lelkiismeretévé válik a többieknek is. Olyan dolgokat hoz ki belőlük, amelyek következtében meg tudják haladni önmagukat és többé válni, mint amire eredetileg teremtettek egyszerű katonákként. Az események kibontakozása is tetszett. A bányában játszódó jelenetek, meg az egész bolygónak ez az eddig számomra ismeretlen arca is nagyon remek volt. Kifejezetten hangulatos és a maga módján látványos is volt ez a szekvencia. Talán egy kicsivel kevésbé volt nyomasztó és feszültséggel teli, mint mondjuk anno a Geonosis katakombáiban látott TCW-s szál, de az atmoszféra baromi jól hozta ezt a kalandozós vonalat, a csillékkel némi Indiana Jones utánérzést keltve. A lények nem voltak túl félelmetesek, de úgy érzem, hogy nem is ez volt a céljuk, itt inkább a többiek voltak a betolakodók, akik felzavarták szegény gyanútlan irlingeket. Ami leginkább zavart az egész heistban, hogy még úgy is, hogy félresikeredett az akció és rájuk találtak a zsoldosok és menekülniük kellett az egész meló sikeres lehetett volna, ha csak pár perccel később sétálnak vissza a bárba, mikor már Rolandot elhurcolták a pykeok. Itt meg lehetett volna oldani úgy is, hogy ne ilyen esetlegesen jöjjön ki az egész. A másik amit furcsáltam, hogy a pykeok sokkal jobban haragudtak Rolandra, mint azokra, akik előre megfontolt szándékkal el akarták lopni a fűszert. Lehet, hogy ez annak szólt, hogy nem akartak nagyon ezzel a perpatvarral foglalkozni és nekik csak a fúszer kellett, de én a helyükben sokkal jobban ki lettem volna akadva Cidékre, amellett, hogy persze Rolandot is előveszem, hogy nem vigyázott eléggé a szajréra. Soha rosszabb epizódot, de innentől kezdve már jöhetnek az epikusabb történetek, a nagy összecsapás Crosshairrel és a többi érdekes szál, ami még nyitva maradt. Omega empatikus képességei kapcsán ugyan csak nagyon halovány reménysugárként, de lehet, hogy Crosshairről sem mondanék még le teljesen, még ha az évad során nyújtott teljesítményével kapcsolatban én egyértelműen úgy éreztem, hogy neki már nincs visszaút... de meglátjuk.

Az év versenye volt! Nem is emlékszem a Hungarogingen mikor volt utoljára ennyire fordulatos, kaotikus futam. Kellett hozzá az a két baleset, meg a Mercedes taktikai balfogása a rajt után, de ha megkavarodik a mezőny, akkor nagyon jó versenyek tudnak még ebben a korszakban is kerekedni. Alonso nem égett ki, még mindig ott van benne a tűz, de Vettel is nagyot ment. Hiába nagy sztori Ocon győzelme, azért jobban örültem volna Vettel sikerének. A jövő évi szezonban remélem felborul az eddigi erőegyensúly és a Mercedes - Red Bull pároshoz fel tud lépni valamelyik kisebb csapat, akár az Alpine.

Boldog születésnapot, Ody!

Nem tudom ez mennyire vigasztal, de a döntőt biztos közvetíteni fogják. A 7-es rögbi döntőjét is közvetítették, még hívtak is egy magyar rögbist a kommentátor mellé segítségnek, úgy, hogy önmagában a döntő mérkőzésen az Új-Zéland vs. Fiji relációban nem volt magyar érdekeltség. Ezek után meglepődnék, ha a baseball döntőt nem mutatnák, úgy hogy az már az olimpia végére esik, elve kevesebb párhuzamosan zajló versenyprogrammal.

Képes volt az előző részt is felülmúlni ez az epizód, ami nem kis teljesítmény, tekintve, hogy már az is kiemelkedett az évadból az adott konfliktus sajátos bemutatásával. Itt most leginkább oda kanyarodtunk vissza, ami az egész sorozat meghatározó eleme volt és már többször visszaköszönt az eddigiek során. Gondolok itt arra, hogy a Bad Batch tagjai szökevények lettek, célkereszttel tarkójukon (ki-ki a maga keresztje szerint, Omega a kaminoiak, a többiek pedig a Birodalom és Crosshair okán), megpróbálják meghúzni magukat, de jön egy közbeeső körülmény, ami miatt a jó ügy szolgálatába szegődnek, még ha ez eredetileg nem is volt a szándékuk. Hasonló volt mindenképpen, mikor egy másik régebbi TCW-s szál került képbe, a Martez nővérek feltűnésével és ott is a végén Hunter hozott egy döntést, hogy némileg szembemenve az önérdekükkel alárendelik a személyes nyereségüket egy rajtuk túlmutató nagyobb célnak. Amikor Hera segítségül hívja itt őket, akkor egy nagyon fontos dilemma kerül felszínre, ami teljesen jogosan lógott a levegőben, hogy egy ilyen kis egység, akiknek ráadásul elemi érdeke, hogy megpróbáljon észrevétlen maradni, egészen egyszerűen nem lehet ott mindenütt és nem tud mindenkit megmenteni, aki éppen bajba kerül. Hiába hangzik el Omega részéről, hogy ez a helyes cselekvés és ezt kell tenniük, attól még ez egy valós dilemma és azáltal, hogy Hunter nem adja be rögtön a derekát (nem éreztem pusztán hatásvadásznak ezt a megoldást, hogy még győzködni kell), így kellően érzékeltették a súlyát annak is, hogy itt bizony a BB tagjai komoly kockázatot vállalnak és ahogy a rész befejeződött, megtudtuk, hogy igen baljóslatú következményei is lehetnek ennek. Visszanézve kicsit a TCW-s történetszálat, ott Cham egyik indoka a köztársasági segítséggel szemben, hogy félt attól, hogy a katonai csapatok ott maradnak a Rylothon a Köztársaság békefenntartó eszközeként. Az előző részben nagyon azt éreztem rajta, hogy szeretné hinni, hogy a háborúnak tényleg vége és mindenki visszatérhet egy olyan világhoz, amilyen az élet a konfliktus előtt volt. Most már teljes mértékben szembesült vele, hogy ez hiú ábránd lehet csak csupán és az igazi harc csak most kezdődik. A Birodalom igen gyorsan változtatott a hozzáállásán, a kezdeti "csak a javatokat akarjuk" mézesmadzagból hamarosan keményen lecsapó vasököl lett és már teljesen ártalmatlan embereket is elkezdtek pusztán hatalomtechnikai megfontolásból vegzálni. Így összesűrűsödve kaptuk meg a birodalmi működés kvintesszenciáját, még ha ez a teljes galaxisban lehet, hogy más léptékben, adott esetben valahol csak lassabban megy végbe, de a recept ugyanaz. Ebben a rendszerben az alatvalók csak vesztesek lehetnek és az egyetlen járható út a lázadás és a rendszer megdöntése lehet számukra. Rampart admirális mondja ki az események talán leglényegibb mondatát: "A békének ára van". Ez az ár, amit meg kell fizetni azoknak, akik ehhez asszisztáltak, ez Howzer kapcsán volt igazán hangsúlyos, de róla majd később. Mindenesetre Cham és valószínű még sok Ryloth-i twi'lek számára az árral való szembesülés felnyitja a szemeket, hogy nem is biztos, hogy annyira akarják azt a békét. Ez végső soron egy kiterjedtebb felkelés miatt is kulcskérdés, mert az egész Birodalom kezdeti szakaszában, a nagy háború utáni békének még lehetett pozitív fénytörése, de minél többen szembesülnek az ezért fizetendő árral, annál többen lázadhatnak fel ellene. Az nagyon tetszett, ahogy behozták a csapatot a képbe. Itt sem úgy indultunk, ahogy korábban megszokhattuk, hanem továbbra is a Ryloth volt a főszerepben és a BB csak ehhez csatlakozott, még ha itt ők is meghatározó szerepet játszottak az eseményekben, szemben a legutóbbi epizodista feltűnésükkel. Az, hogy Hera és leginkább Omega jelentette az összeköttetést ebben az akcióban csak még inkább megerősítette a kettejük szerepét. Ezzel együtt ami a leginkább tetszett Herában, hogy meghagyták gyereknek. Jó persze nem olyan dolgokat csinál, mint egy normális gyerek az ő korában, de nem volt úgy kezelve, hogy ő majd mindent megold. Bizonytalan volt, elkeseredett és kissé gyámoltalan egy olyan feladat árnyékában, amitől még először a sok csatában kipróbált elit katonák is meghátráltak. Szóval nem éreztem azt, hogy túlságosan hősiesnek és tökéletesenk alkották volna meg, de megvolt benne az eltökéltség és az elszántság, hogy nem hagyja annyiban a dolgot. Azáltal, hogy az ő ismereteire építve dolgozták ki a haditervet úgy sikerült kompetenssé tenni őt, hogy egyben ő is egy kicsit részévé vált a csapatnak. Az Omegával való párosa remek hangulatot teremtett, mindketten egy kicsit elveszettek a maguk módján, de az egymásra találásuk mindkét fiatal számára nagyon jól jött. Omegán is látszott, hogy kifejezetten élvezte ezt a kalandot és Hera barátságát. Ami kissé fura volt, hogy mikor Hera először megkeresi őket és elmondja, hogy foglyul ejtették a szüleit és vadásznak rá, akkor megszólal Tech, hogy 'áá lehet nem is akkora a baj, csak túlreagálja'. Hogy mi? A birodalmiak részéről Rampart admirális zseb-tarkini mivolta azért nálam kissé csorbát szenvedett. Korábban nagyon leleményesen alkalmazta a megtévesztő taktikáit, kijátszva a belső feszültségeket, meggyanúsítva Chamet és az egész fellépése magabiztosságot, hideg számítást és egy jól felépített stratégiai gondolkodást tükrözött. Erre itt nem ő volt a legélesebb kés a fiókban, hanem egyedül Crosshairnek szúrt szemet, hogy az értékes foglyok akiket a bázison őriznek védtelenek maradnak, ha ők mind gyorsan átrohannak a finomítóhoz. Tudom, hogy a dramaturiga így kívánta meg, de itt csúnyán kijátszották Rampartot. Ha nincs Howzer, akkor Crosshair lett volna a megmentője, de azért ez így is az ő sara, hogy nem gondolt erre előre. Mondjuk egy Thrawnból, vagy egy Tarkinból ilyet nem néznék ki, de azért nem is egy ligában játszanak ők. Apropó Crosshair, ez kezd egyre inkább személyes üggyé válni számára. Így amúgy még jó is volt, hogy úgy jött ki, hogy ő az, aki gondol a megtévesztésre és ő fogadná a Bad Batchet, mikor gyanútlanul kilépnek és pont ő jött rá erre. Az egész epizód során, amikor a BB feltűnik, egészen odáig, hogy a rész végén megszöknek és ezzel keresztülhúzzák Rampart Ryloth-i terveit, én végig azt éreztem, hogy Crosshair számára a legfontosabb, hogy elintézze őket. Persze az epizód végén már Rampart is boldogan küli őt utánuk, de mégis leginkább Crosshair az, aki mintha be akarná bizonyítni nekik, hogy ő a jobb, ő az, aki különbb náluk és nem kellett volna külön utakra mennie a többi csapattagnak. A folytatást illetően számomra csalódás lenne, ha innen végül arra hoznák ki, hogy megpiszkálják a chipjét és akkor onnantól ő igenis jó ember és visszatér hozzájuk. Lenne mindenképpen egy ilyen morális katarzisa annak, ha ez megtörténne, de számomra aláhúzná mindazt, ami eddig az évad során történt vele. Egy személyt nem csak a tettei mozgatórugói, kényszerpályái határoznak meg, hanem az is amit tett, nem csak az, hogy miért. Crosshair nagyon elindult egy olyan irányba, ami után már nehezen lehet azzal takarózni, hogy "parancsra tettem" még ha ő nem is uralja 100%-ban a tetteit, de egyébként is nekem az az érzésem, hogy nála ez már rég nem csak a chipről szól. És akkor el is érkeztünk ahhoz a ponthoz, ami számomra a legüdítőbb meglepetés volt ebben a kétrészes történetben és az Howzer és általánosságban a klónok morális felelőssége. Ahogy Crosshair kapcsán is mondtam, minden egyes klónnak szembe kell néznie azzal, hogy chip ide, chip oda mégis mit tettek. Pont ez a drámájuk lényege, hiába eszközök csupán, akiket akaratuk ellenére felhasználtak, attól még szörnyűségeket műveltek. Azáltal, ha a chip befolyása alól valahogy ki tudnának mozdulni, egyfajta szembenézést és morális megváltást nyerhetnének, ahogy ezt Howzer megkapta itt ebben a történetben. Érdekes kérdés, hogy ez minek a hatására történt. Meghibásodott a chip, vagy a befolyásolás ellenére képesek ellentmondani a parancsoknak és önálló értékítélettel döntéseket hozni. Az üzenet szempontjából egyébként szerintem ez lényegtelen. Itt láthattunk egy szembenézést egy klón részéről, hogy az az oldal, amire kerültek nem helyes és ennek véget kell vetniük, ez már önmagában egy mérföldkő. Szerintem amúgy nem feltétlenül csak a chip meghibásodása lehet itt a probléma, mert Howzer hívó szavára ugyan kevesen, de mégis többen is feleltek, mintsem azt feltételezném, hogy ott 30-ból 5-en mind hibás chippel lennének felszerelve. Ebben az értékválasztásban egy olyan helyzetbe csöppentek a klónok, hogy miután végigküzdötték a harcokat egy megszálló, elnyomó hatalom ellen, most végignézhetik, ahogy ők válnak elnyomókká a béke és a biztonság hamis illúziójának nevében. Az erre való reakció pedig nekem túl zsigerinek tűnik, hogy azon múljon, hogy nem működik a chipjük megfelelően. Azt is érdekes lenne tudni, hogy hogyan működik a chip és mi mindent befolyásol, még az első részben a Kaminón, a többi klón eléggé indoktrináltan éljenzett a Palpatine beszéd alatt, mindenesetre itt Howzer már korábban is elbizonytalanodni látszott a Birodalom módszereit és céljait illetően. Akármi is lesz ebből, ez megint egy olyan plusz elem volt, ami miatt már önmagában megérte elkészíteni ezt a sorozatot, mert olyan újabb rétegeket ad hozzá az eddig ismertekhez, hogy a későbbi újranézések alatt a korábban látottakat is más szemmel nézhetjük. Ez pedig hatalmas elismerés!

Nem, sajnos törölték a Youtube-ra feltett kalóz változatot. Az NBC-nek van streamingje az olimpiáról, de azért fizetni kell (nem is tudom magyar lokációról igénybe lehet e venni azt az alkalmazást) esetleg még ott lehetne visszanézni. Ingyenesen csak egy ilyen 5 perces változatot találtam a meccsről ezen a linken - https://www.wfmj.com/clip/15239871/japan-walks-off-dominican-rep-in-baseballs-olympic-return Amúgy nagyon komoly meccs volt.

Az olimpiai eszméhez van köze, ami az amatőr sportot helyezte fókuszba a minél szélesebb belépési küszöb okán. Persze kezdetben a legtöbb sportágban csak amatőr sportolók vettek részt (az újkori olimpiák első néhány évtizedében az életvitelszerűen üzött professzionális sport vagy nem létezett, vagy még nagyon gyerekcipőben járt). Közben megalakult a FIFA és évtizedes próbálkozások árán útjára indította a világbajnokságot 1930-ban (korábban leginkább az angol szövetség, az FA be nem lépése és elkülönülése jelentette a kerékkötőjét a folyamatnak, az angolok nem is vettek részt a vb-n 1950-ig), ami kifejeztten a professzionális futball csúcseseménye lett. Ezek után az olimpiában akár potenciális riválist is láthatott a FIFA és nem erőltette az olimpiai futball megreformálását, de ez visszafelé is működik, ahogy a futball a legnépszerűbb sportesemény lett a világon és ma már egy vb-t tényleg többen néznek, mint egy olimpiát, úgy egy teljes értékű futballtorna elvonná a figyelmet az olimpia többi sportágától, amelyek számára ez a négyévenkénti megméretettés tényleg az adott szakág csúcseseménye. Ronaldo és Messi is szerepeltek a korábbi olimpiákon, előbbi Athénban, utóbbi Pekingben, ráadásul Messi aranyérmet is nyert az argentinoknak 2008-ban (ezidáig ez volt az egyetlen nagy trófea, amit a válogatottal nyert, idén tudták megnyerni a Copa Americát). Ugyanakkor a futballnak nem alakult ki az évtizedek alatt az a presztízse az olimpiákon, mint ami a világbajnokságokon megvan, hogy ott korlátozások nélkül tényleg a legjobbak szerepelnek és ennek a sportágnak igenis az a legmagasabb szintje. Messi bármikor odaadta volna azt az aranyérmet azért, ha vb-t tud nyerni az argentinokkal! Más sportágakban úgyanúgy voltak korlátozások, az általad is említett kosárlabdában például egészen 1992-ig nem szerepelhettek az NBA játékosok az amerikai csapatban, hanem mindig NCAA játékosokkal álltak ki. Az, hogy ma az amerikaiaknál megvan a presztízse annak, hogy akár a legnagyobb sztárok is eljönnek az olimpiára éppen ennek az 1992-es "Dream Team"-nek az eredménye, akik akkor óriási különbséggel verték meg a világot és mutatták meg, hogy mekkora a különbség az USA és a vliág legjobbjai között (abban a csapatban több későbbi Hall of Famer volt: Michael Jordan, Magic Johnson, Charles Barkley, Larry Bird, Scottie Pippen, Patrick Ewing, Karl Malone, John Stockton, David Robinson, Clyde Drexler, Chris Mullin, gyakorlatilag Christian Laettner - őt ekkor draftolták az NBA-be - kivételével mindenki!). Azóta csak egyszer - 2004 - nem tudták megnyerni az aranyérmet és számukra mindig is egy presztízs, hogy megmutassák, ez az ő sportáguk, ők uralják és dominálják a kosárlabda világát és a legnagyobb sztárok is többé-kevésbé szívesen vesznek részt az eseményen. Itt is azt tudom ugyanakkor mondani, hogy ha megkérdeznénk szegény Carmelo Anthonyt, hogy a zsinórban nyert három aranyérmét odaadná e egyetlen NBA bajnoki gyűrűért, akkor gondolkodás nélkül igent mondana. Az olimpiákon is előfordul, hogy be tud vonzani egy-két nagy futballsztárt. 2008-ban például nem Messi volt feltétlenül a legnagyobb név a labdarúgó tornán, hanem az a Ronaldinho, aki akkor célul tűzte ki, hogy megnyeri a brazilokkal az egyetlen trófeát, amit Brazília korábban sohasem tudott megnyerni labdarúgásban... neki ez akkor nem sikerült, de később egy másik szupersztár - Neymar 2016-ban Rióban, hazai pályán (közvetlenül egy rosszabbul sikerült hazai vb után) viszont nyerni tudott a brazilokkal és biztos vagyok benne, hogy neki az akkor nagy büszkeség és siker volt. Az idei tornán nincsenek nagy világsztárok, de az olimpia sohasem fogja a labdarúgásban azt a szerepet betölteni, mint az atlétikában, vagy úszásban és szerintem ez így is van jól. Itt lehetősége van focizni a fiataloknak, de ne a fociról szóljon az olimpia (arra ott van az eb, vb), hanem azokról a sportokról, amelyek egyébként nem kapnak akkora figyelmet. Szerk.: ez @caseyjones-nak válasz, nem tudom, miért Donátnak címeztem... Egyébként grat a Fradinak, eddig nagyon meggyőző volt a csapat teljesítménye a selejtezőben (nem csak tegnap), most már jönnek a keményebb ellenfelek, de innentől az európai kupaszereplés már biztos.

@mui-ruy Boldog születésnapot!

Nagyon tetszett ez a rész. Azok után, hogy a Raxus képében láthattuk, hogy hogyan zajlott az átmenet egy korábbi "ellenséges" világon, itt most azt is megtapasztalhattuk, hogy a korábban a Köztársaság, most a Birodalom "védelme" alá tartozó bolygón ez miként ment végbe. A Ryloth viszontlátásának több szempontból is örülök. Egyrészt itt ismét megmutathatták, hogy milyen gyönyörű képeket, helyszíneket tudnak megkonstruálni az alkotók. Csak így belepillantva az első évados TCW-s történetbe, már ott is látszott a bolgyó természeti környezetének szépsége, csak az akkori színvonalon ezt még nem tudták úgy megmutatni, mint ahogy itt láttuk ebben a részben. Nagyon látványos volt tehát már önmagában a helyszín is, de a sorozatban még egy további hidat is képeztek (az eddig meglévők mellé), ami ezúttal nem a filmekkel és nem is az előzménysorozatnak számító TCW-vel, hanem a Rebels-el kötötte össze a Bad Batch-et. Hera feltűnése és múltjának bemutatása önmagában hordozta az egész Saga-ra jellemző és vissza-visszatérő tematikákat (a hőssé válás, a hős elvágyódása - ez különösen hangsúlyos volt abban a jelenetben, amikor elképzeli, hogy repül, majd ezt megszakítja a klónkatonák betolakodása a képbe) és egyben megágyazott a későbbi, már felnőttként látott szerepének is és azoknak a mozgatórugóknak, amelyek a Rebelsben is vezérlik. Herában már itt is megjelenik a tettre készség, a hősiesség, a kalandvágy, a lázadó természet, de itt még nagyon messze áll attól a magabiztos, az egész csapat számára biztos stabil pontot jelentő "anya" szereptől, amit a Rebelsben testesít meg. Itt volt viszont Hera édesanyja, akit Cham-el ellentétben, sem a TCW-ben, sem a Rebelsben nem láthattunk, csak mint a múlt árnyéka volt jelen ez utóbbiban. Itt viszont gyakorlatilag minden megvolt benne, amivé aztán Hera válik felnőttkorára... mondhatnám, hogy büszke lenne a lányára, ha ismerte volna akkoriban. Chopper legalább olyan "őrült" volt, mint ahogy a későbbiekben ismertük és már itt is látszott, milyen hűséges Herához és gyakorlatilag ő jelentett az állandó társát és bizalmasát a lánynak. A Birodalom megszilárdulásában is egy remek kis kordokumentum volt az itt lezajlott esemény. Kifejezetten Cham karakterén keresztül, de úgy nagyobb általánosságban a Ryloth-ot illetően is ez egy olyan időszak, amikor a galaxis lakóinak elege van már a háborúból, békét szeretnének és ezért a békéért még olyan elveket is adott esetben könnyebben feladnának, amit az azt megelőző konfliktus kirobbanása előtt nem biztos, hogy megtettek volna. Az egész klónháborúnak és az azt bemutató TCW-nek itt jön be egy olyan újabb aspektusa, hogy ez az egész színjáték nem csak azért kellett Palpatinenak, hogy megszilárdítsa a hatalmát a Szenátusban és szépen sorban olyan újabb jogokat ragadjon magához, ami már túllép a hatáskörén... és nem is csak a jedik likvidálásához, hanem, hogy az egész galaxist egy olyan apatikus állapotba taszítsa, ami után egy olyan légkörben kezdhet hozzá a birodalma kiépítéséhez és megszilárdításához, ahol kezdetben még akár örömmel is fogadhatják a sok zűrzavar utáni békét és az erős kezet, ami ezt garantálja. Cham a TCW-ben nehezen bízik meg kezdetben a jedikben és Ryltoh-ot maga akarja megvédeni külső beavatkozás nélkül, aztán szépen lassan megtanul bízni a köztársaságiakban, viszont mikor hosszú évekkel később látjuk a Rebelsben, akkor már nem bízik senkiben sem és még a Herával való kapcsolata is megromlik. Itt a kettő pont között találjuk és nagyon jól érzékeltették azt a vívódást, ami benne dúlt, hogy szerette volna hinni, hogy a harcnak, az elnyomásnak, a nélkülözésnek vége és teljesen érthető módon nem akarta a népét egy újabb konfliktusba belerángatni. Közben persze fokozatosan az is kiviláglik számára, hogy ez a vágyvezérelt gondolkodás nem működik és a Birodalom szándékai nem olyan tiszták, mint ahogy hinni szeretné, a konfrontáció elől pedig nem tud elbújni. A Birodalom hideg módszereit mindenesetre jól érzékeltette, hogy az őket mindenben kiszolgálni igyekvő és a ráosztott szerepet maradéktalanul ejátszó Orn Free Taa is egy pillanat alatt eldobható volt, ha éppen a helyzet úgy kívánta, ezzel is bemutatva, hogy a Birodalom ellen az egyetlen módszer a felkelés, nem lehet a szabályaik szerint játszani, mert még, ha látszólag nekik is cselekszik valaki, az sem garancia arra, hogy nem dobják félre. Ryloth a TCW-ben is egy sokat szenvedett népként jelent meg, gyakorlatilag az első évadban talán rajtuk keresztül mutatták meg leginkább, hogy mivel jár ez a háborús konfliktus és mit jelent egy nép szabadságmozgalma. Ez a tematika a Birodalom korában is abszolút érdekes és aktuális, azt látva, hogy aztán mivé lesz ez a tűnékeny béke, amit ideig óráig kiharcoltak pedig kifejezetten baljóslatú és tragikus a twi'lekek számára. Végezetül még arról, hogy az egy baromi ötletes húzás volt, hogy a Bad Batch tagjait itt csak mellékszereplőként láthattuk. Mégiscsak ők a címszereplői ennek a sorozatnak és róluk szól ez a széria, de dramaturgiai szempontból ez nagyon jól működött így, hogy ők egyszer csak, mint idegenek kerülnek képbe, akiket mi nézők ugyan ismerünk, de Heráék nem. Így egyrészt kicsit kívülről láthattuk a csapatot, azok után, hogy megannyi epizódon keresztül az évad során megkedveltük és megismerük őket, most viszont a nézőpont miatt úgy láthattuk őket, ahogy utoljára talán a TCW-ben a 7. évados feltűnésük kapcsán. Másrészt így jobban megmaradt a fókusz a Rylothon és az ott zajló eseményeken, így a korábban sorozatra jellemző perspektíva (egy csapatra fókuszáltan látjuk a többi eseményt is), ami inkább a Rebelsre emlékeztetett, most jobban hajazott a TCW-re. Ebből a szemszögből pedig a galaxisban végbemenő változások, a Ryloth szerepe ebben az átmeneti időszakban sokkal jobban működött így először látva Herával, mintha itt is a BB játszotta volna a főszerepet. Az mindenesetre nagyon szívetmelengető volt, ahogy Omega és Hera öszzebarátkoznak, ha lehet ezt annak nevezni. Omega ritkán van fiatalok közelében, de itt is látszott, hogy milyen könnyen tud empatizálni másokkal és mennyire elüt ő a többi csapattagtól. Amit @Cpt. Rex írt az egy nagyon érdekes felvetés. Howzer volt az epizód egyik nagy meglepetése számomra. Több jelenetben is észlelhető nála, hogy tényleg mintha elbizonytalanodna a kiadott parancs morális megitélését illetően. Az is látszik, hogy érez valamiféle kötődést Cham és az itteniek iránt, ami érthető is, hiszen mégicsak együtt harcoltak ezért a bolygóért és ezért a népért viszonylag hosszú időn keresztül. Ez azonban pont a biochip lényégére világít rá, hogy ezeket a kötődéseket és ezeket az érzelmeket kellene felülírnia annak, mivel alapvetően nehezen lenne elképzelhető, hogy azok a harcostársak (itt most a jedikre és a klónkatonákra gondolok), akik éveken át vált vállnak vetve harcoltak az életük adott esetben egymásért való kockáztatásával, ők egyik pillanatról a másikra elhiggyék Palpatine jelentését, hogy a jedik elárulták a Köztársaságot. Erre kell a chip és ezért volt ez egy forradalmi húzás Filoniék részéről amikor ezt behozták, egy plusz drámai élt adva ezzel a háború tragéiájának és klónok életének. Ha most Howzeren keresztül (nem a chip esetleges meghibásodása nyomán) egyfajta feloldozást adnának a klónoknak, hogy képesek befolyásolni a reakcióikat a post-66-os helyzetre, akkor az egy új dimenzióját tárná fel ennek a konfliktusnak. Kíváncsian várom, hogy mi lesz ennek a kifutása.

Nem értek egyet. A kanyarbemenetnél beljebb volt Hamilton az íven Leclerc ellen, mint Verstappen ellen... ez oké, de a kimeneti íven, ha Leclerc ugyanúgy agresszíven otttartja az autót, mint Verstappen és nem pedig kifelé húzódik (ahogy egyébként megtette Verstappen a rajt után), akkor úgyanúgy összeérhettek volna. Ezzel nem azt mondom, hogy Verstappen hibázott, szerintem inkább versenybaleset volt, de Hamiltoné a felelősség az összeérés miatt, viszont a holland részéről is elkerülhető lett volna a baleset, még azzal együtt is, hogy Hamilton lecsúszott az ívről. A stewardok a döntésben is úgy fogalmaztak, hogy Hamilton volt a hibás, de predominantly és nem wholly. Egyébként az eredeti felvetésen, miszerint Horner kijelentette, hogy ott belül nem lehet előzni ez nem változtat (bár ez nem volt egyértelmű számomra, hogy azt vitattad-e, ha nem akkor mindegy). A büntetésről pedig csak ugyanoda tudok visszakanyarodni, ahova az előző hozzászólásomban, azt a büntetést adták az ütközés-okozásért, amit ezért szoktak adni - 10 másodpercet (ennyit kapott Verstappen is, mikor kiütötte Vettelt), ilyenkor mindig magát az eseményt értékelik nem azt, hogy az azt követő események láncolatának mi lesz az eredménye. Michael Masi szavaival: "One of the big parts of stewarding that has been a mainstay for many, many years is that you should not consider the consequences in an incident. So when you judge incidents, they judge the incident itself, the merits of the incident and not what happens after as a consequence, and that’s been something the stewards have done for many years and have been advised to do from the top down – and I’m talking team involvement and so forth. That’s the way the stewards judge it, because if you start taking consequences into it, there are so many variables rather than judging the incident itself.”

Sprint futam: ha azt nézzük, hogy ez az egyik szabadedzés helyett van megtartva, akkor mindenképpen jobb szórakozást jelent, mint a teljesen tét nélküli gyakorlás, még akkor is, ha kevesebb igzalom van rajta, mint egy rendes versenyen. Összehasonlítva a legutóbbi 2016-os reformmal, amikor az időmérőt akarták új formába önteni, ahhoz képest ez egy sokkal működőképesebb koncepció lehet. Ezzel együtt az időmérő és a jövőbeni pole pozíciók értékét megváltoztatja (ezek után érdekes, hogy Hamilton pole rekordját még egy másik rendszerben szerezte). Összességében többel lehet bukni a sprintben ezzel a konstrukcióval, mint amennyit nyerni lehet, ha előzöl néhányat, mivel az igazi pontokat vasárnap osztják, így magának a szombati futamnak az értékéből is kissé elvesz az, hogy mindenki inkább a rendes versenyen akar kockáztatni. Szerintem a jövőben ki fogja még forrni magát ez az egész, de így elsőre nem volt rossz. Baleset: szerintem nagyon a határán volt a versenybalesetnek ez az ütközés, de a büntetés megadható volt, Hamilton volt az aki megpöckölte Verstappent. Az eset kontextusba helyezésével azért kirajzolódik az idei szezon kiélezettsége. A Mercedes egyre jelentősebb hátrányba kerül és nem csak a pontok tekintetében, hanem a mutatott forma, magabiztosság terén is a Red Bull egyértelműen lépéselőnyben van. Ez teljesen új helyzetet teremt a Mercedes számára (ilyen szituációban utoljára 2013-ban voltak) és ebbe az esetbe szerintem az is belejátszott, hogy mi történt a korábbiakban. Egyrészt szombaton az F1 történetének első sprintfutamán, azok után, hogy magabiztosan behúzta a pénteki időmérőt, a rövidített versenyen elmaradt Verstappentől és látta, hogy később csak nehezen tudná követni őt versenyhelyzetben és hazai közönség előtt Hamilton nagyon bizonyítani akart. Másrészt a szezon során Verstappen több éles, a még megengedhető agresszivitás határát súroló manővert hajtott végre Hamilton ellen (Imolában, Barcelonában pl.) amikor Hamilton mindig elvette a gázt és inkább besorolt mögé. Most nem vette el és kicsit a régi (még a McLaren-es) Hamiltont láthattuk, akiben biztosan volt egy adag elszántság amiatt is, hogy lassan tudatosult bennük, hogy idén nem ő a favorit. A koccanást illetően több véleményt is olvastam versenyzőktől, Leclerc, aki ott volt az akció közvetlen közelében azt mondta, hogy szerinte versenybaleset volt. Szerintem Verstappen volt pozíció előnyben, még ha a kanyarbemenetnél még nagyjából egymás mellett voltak is, de versenyív az övé volt. Hamilton tempóelőnyből jött, már a rajtnál jobban jött el, aztán az első körben végig látszott, hogy gyorsabb lehetne Verstappennél, aki viszont jól védekezett, volt, hogy össze is értek, de tudta tartani Hamiltont. A kanyarban Hamilton csúszott le az ívről kifelé, ő okozta a balesetet (ezért érzem jogosnak azt, hogy nem egyszerű versenybalesetnek minősítették), de Verstappen ha akart volna kívül elfordulhatott volna a szélesebb íven (a rajt után, ahol a bemeneti íven Hamilton előrébb is volt, Verstappen kívül le is ment félig a pályáról, hogy megtartsa a pozícióját) ezen az íven Alonso több előzést is bemutatott szombaton. Ráadásul Horner kifakadása, hogy abba a kanyarba nem lehet bemenni belülre előzési szándékkal (önmagában nettó baromság ), láthattuk, hogy Hamilton az utolsó, mindent eldöntő előzését Leclerc ellen ugyanabban a kanyarban csinálta meg, belülről, csak Leclerc több helyet hagyott neki, más kérdés, hogy elrontotta a kigyorsítást, de lehet ott előzni, ha megvan a tempóelőny. Ami a büntetést illeti, ez a vélt, vagy valós jogosság csak akkor fáj a Red Bullnak, amikor az ő versenyzőjük jön ki rosszul belőle. Az előző versenyhétvégén mikor Perez kétszer egymás után(!) teljesen szabálytalanul leszorította a pályáról egy előzési kísérlet közben Leclercet, majd Leclerc visszaesett Perez meg kapott egyszer 5 másodpercet, majd mégegyszer annyit (ugyan belengették neki is a bokszutca áthajtásost, de csak még 5-öt kapott másodikra) és a verseny végén simán kiautózta a különbséget és így az előtt végzett, akit kétszer megszivatott.... akkor hogy, hogy nem Horner meg Marko nem sírta tele a médiát a szabályok igazságszolgáltató szerepét számonkérve. De ha Verstappennél maradunk, 2018 Kína, belső íven beesik Vettel mellé elkésve, kiüti Vettelt, aki 9. míg Verstappen meg bejön negyediknek, amiből a 10 másodperces büntetés után 5. hely lett, de így is jóval jobban járt, mint Vettel, akinek elrontotta a versenyét. Szintén nem hallottam a moralizálás hangját a RB-tól... arról meg nem is beszélve, hogy az első Hondás győzelmüket úgy szerezték, hogy Verstappen leszorította a pályáról (úgy, hogy meg is lökte) Leclercet, majd nem engedte vissza maga elé és ezért egyáltalán semmilyen büntetést nem kapott! Eleve a szankciókat nem úgy hozzák, hogy morális elégtételt szolgáltassanak a pórul járt versenyzőnek, hanem mindennek van egy büntetési tétele és ezt osztják ki és nem azt nézik, hogy ki milyen autóba ül, hanem mindenkire egyformán vonatkozik a büntetési tétel, aztán, hogy a verseny további része hogyan alakul az már nem rajtuk múlik. Egyáltalán nem volt ez sima egészen a végéig Hamiltonnak és hatalmasat kellett mennie ahhoz, hogy ebből győzelem legyen. Az biztos, hogy ezek után más lesz ez az idei párharc közöttük, szerintem továbbra is Verstappen a favorit és ez a kudarc csak még jobban fogja motiválni. Aztán évek multán lehet úgy nézünk vissza erre a koccanásra, mint a Senna és Prost, vagy a Schumacher és Hill közöttire, ami egy vb címről is dönthetett.

@Donát Köszi a lebonyolítást! @misafeco Gratulálok! Az olaszoknak is jár a gratuláció, az egész torna során nagyon jól építették fel a menetelésüket. Amikor kellett és lehetett, akkor remekül játszottak és sok tekintetben levetkőzték a régi catenaccio-s sztereotípiákat, de amikor úgy hozta a helyzet, akkor tudták a játékot is úgy menedzselni, ahogy a klasszikus olasz erényeket domborította ki, hogy egy nagyon stabil védekezéssel tartják az eredményt és taktikailag képesek megfojtani a másik csapat támadójátékát. A döntőben is amikor kellett, akkor Mancini nagyon jól tudott belenyúlni a meccsbe és kihozta ebből a keretből, ami benne volt. Az angoloknak is van egy nagyon jó fiatal generációjuk, akik akár a jövő évi világbajnokságon is nagyot alkothatnak, de az olasz talent pool is nagyon rendben van fiatal tehetségekkel (Chiesa, Locatelli, Barella, Pessina, Raspadori és akik most nem voltak itt, de jövőre ott lehetnek, Pellegrini, Zaniolo, Tonali) és Mancini kezében nagyon jó helyen van ez a csapat. Az angolokat illetően, ez most nagyon nagy csalódás lehet, hazai pályán, ráadásul igazán "angolosan" az örök mumus tizenegyespárbajban elveszíteni a döntőt. Mégis azt mondom, hogy ez a csapat büszke lehet magára és összességében emelt fővel távozhat a tornáról, úgy, hogy jövőre vb és ott most már nem csak az angol lapok fogják esélyesnek tartani őket, hanem itt megmutatták, hogy képesek akár egy nagy torna döntőjéig is menetelni és ha még egy kis rutint is szereznek ezek a fiatalok, akkor abszolút számolni kell velük a következő vb-n. Az elmúlt években fokozatosan fejlődött a válogatott, korábban csak egyszer fordult elő velük, hogy két nagy tornán egymás után is a négy közé jutottak és önmagában a csapatnak az identitása is megváltozni látszik. Sokkal pragmatikusabban játszanak ők is levetkőzték a régi sablonokat és egyre több fiatal kreatív játékos villantja meg magát, akikből akár világsztárok is lehetnek. Southgatreről sem venném le a keresztvizet, mert ahogy haladtak előre a tornán, úgy vált egyre magabiztosabbá és dominánsabbá a válogatott. Mentálisan nagyon erősek voltak, amiben szintén nagy szerepe van az edzőnek, ilyen összetartó, közösen lélegző angol válogatottra az elmúlt 20 évből, amióta én nézem a focit nem emlékszem. Lehetett volna kicsit bátrabb a döntőben, nem mondom, hogy nem hibázott, de olyan kis dolgokon múlt a végén, hogy ha fordítva van, akkor most őt ünnepelnék. A büntetőrúgásnál egyedül Saka jelölése, ami hiba volt (Sancho és Rashford, Kane után a legjobb tizenegyeslövők a keretben), látszott, hogy odament Grealishhez is, de végül Saka mellett döntött, ezt felvállalta, a felelősséggel együtt és Sakat nagyon sajnálom, mert bátor volt, bevállalta minden terhével azt rugást és végül fájdalmasan hibázott. Ezzel együtt az edzéseken mutatott eredmények alapján Southgatenek meglehetett az oka rá, hogy ezt a döntést hozza, úgyhogy én olyannyire nem húznám le emiatt. Büntetőkkel bárkinek bárhol ki lehet kapni, ez nem jelenti a tényleges különbséget két csapat között, egyszerűen egy pillanatnyi koncentrációt és némi szerencsét mutat az adott pillanatban a párharcban és valahogyan el kellett dönteni ezt a meccset. Ez az angol válogatott el tudja hinni magáról, hogy képes nyerni és képes nagy dolgokat elérni, megvannak hozzá a tehetségeik, Southgatenek edzőként még sokat kell fejlődnie, de az eddig látottak alapján szerintem ő egy olyan karakter, aki képes erre a fejlődésre és tanulásra. Maga az eb lebonyolítása nekem mondjuk annyira nem tetszett. Ez a formula egyszer így érdekes volt, de én a magam részéről üdvözlöm az UEFA azon döntését, hogy inkább vissza kívánnak térni a régi formához és egy, maximum két helyszínen rendezni a tornát. Itt így mi is, meg más olyan helyszínek is lehetőséget kaptak rendezőként, amelyek nem biztos, hogy egy egész tornát meg tudnának rendezni, de az egésznek a hangulata, a "hazai csapat" szereplése miatti plusz pikantéria megoszlott és kicsit nekem értékét veszítette. Az angol szurkolók viselkedése kapcsán, meg talán nem is baj, ha a Wembley egy ideig nem ad helyet nagyobb válogatott döntőnek.

Olaszország - Anglia: 1-2

Azt én is üdítőnek vélem, hogy a sokszor elfogult angol sportsajtó itt nem volt részrehajló. Most egy kis gyors keresés után a médiában dolgozó prominensebb nevek, mint Lineker, Shearer, Wright, Neville, Keane, Wenger leginkább mind azon az állásponton voltak, hogy ez nagyon necces volt így, talán Wright volt az, aki azzal próbálta árnyalni a helyzetet, hogy egész évben lefújtak hasonló eseteket, egyedül Jermaine Jenas volt aki inkább megadta volna és mentette a játékvezetőt. Azt szinte kitvétel nélkül kiemelték - ezt egyébként én is írtam a hozzászólásomban - hogy azután, hogy megadta a játékvezető, ezt nehéz lett volna visszavenni. Amiért én egyértelműen kijelenteném, hogy szerintem rossz döntés született, hogy egy ilyen szituációban, amikor egy potenciálisan mérkőzést eldöntő eseményt kell megítélni, ráadásul úgy, hogy a büntető nem volt teljesen egyértelmű, ezt így nem lett volna szabad megadni, hogy legalább minimum nem nézi vissza (akkor kiderült volna, hogy Sterling már a kontakt előtt dobta magát). A nemrégiben elhunyt Puhl Sándor mondta azt a játékvezetéssel kapcsolatban, hogy a bírónak mérlegelnie kell a helyzetet, hogy milyen hatással van a döntése a mérkőzésre. Második sárgalapnál csak az olyan szituációban adjon lapot, amiben teljesen biztos. Itt a büntetővel egy olyan gólhelyzetbe hozta az egyik csapatot a bíró (azt most kihagyom a képletből, hogy a hazaiakat, mert szerintem ilyen jellegű részrehajlás nem történt), ami az üres kapus ziccer után talán a második legnagyobb gólszerzési lehetőség, úgy hogy a büntető legitimitása minimum kétes, egyértelműnek biztosan nem nevezném. Egy ilyen szituációban, ha nem mond semmit, hanem rábízza a VAR-ra, hogy úgyis szólnak neki, ha meg kell néznie... az lett volna a jó döntés.

Érdekes volt ez a tegnapi meccs, nehezen lehetne amellett érvelni, hogy az Angolok ne érdemelték volna meg a továbbjutást. Sokkal gólratörőbben játszottak és összességében is többet tettek a győzelemért, mint a dánok, akik a mérkőzés vége felé már egyértelműen a hosszabbításra és a tizenegyesekre játszottak. Damsgaard lehozatalával nem csak a gólszerzőt, hanem a leginkább veszélyes és kreatív játékosát vette le a pályáról a dán edző (nem tudom, hogy fáradás, vagy sérülés közrejátszott e ebben a döntésben) és amit utána csináltak, az lehet, hogy hatékony volt egy darabig (a görögök kb. ilyen játékkal nyertek eb-t 2004-ben), de nem lettem volna boldog, ha továbbjutnak. Most jön azonban egy nagy DE, az a tizenegyes szerintem hatalmas kamu volt és kifejezetten frusztráló volt számomra azt látni, hogy az angolok így jutnak tovább. Örültem neki és meg is érdemelték ezt a döntőt, de nem így! Még a drága jó Kassai Viktorral esett meg néhány éve, hogy lefújta tizenegyesnek, mikor Sterling belerúgott a földbe és elesett... ez nem volt olyan egyértelmű eset, mégis én kifejezetten negatívan éltem ezt meg. Egyedül talán azt tudnám felhozni a játékvezetői testület védelmében, hogy miután a vezetőbíró befújta, onnantól kezdve valami olyan bizonyíték kellett volna, hogy semmilyen kontakt nem volt, mert végülis kontakt az volt, csak azután, hogy Sterling már feldobta magát. Talán hasonlóan a leshelyzetekhet, a büntetőket sem kellene előre megadni, hanem ugyanazt az irányvonalat szem előtt tartani, hogy inkább elengedem, megnézik és majd ha szólnak akkor úgy ítélem meg a helyzetet. Ha ezt visszanézik szerintem biztos, hogy nem adják meg, fordítva viszont nagyon kockázatos lett volna elvenni, mégis az lett volna a jó döntés szerintem.

Loki - 5. rész

Olaszország - Spanyolország: 1-0 Holnapra Anglia - Dánia: 3-1

Ez megint egy olyan rész volt, ami megmutatta a sorozat értékét, ebben a hídképző szerepben, amit a két nagy korszak között betölt. A korábbiakban, mikor láthattuk a Kamino birodalmi megszállását már ott is egy olyan teljesen szürreális helyzet bontakozott ki, hogy Tarkint és Lama Su-t, a Birodalom - Kamino relációban látni egyszerre az OT és a PT érájának összeütközését figyelni nagyon furcsa volt. Itt a szeparatisták kaptak egy olyan szerepet, hogy valamit, amit nagyon erőteljesen az előzmény-trilógia korszakához köthetünk most szintén a birodalmi irányítás alatt nézhettünk meg és teljesen új fénytörésben láthattuk ezt a frakciót. A Raxus visszatérésének azért is örültem, mert az egyik legérdekesebb történetszál kötődött ide a 3. évadban, ahol mind a történet, mind a karakterek szempontjából szintet lépett a sorozat. Annyiból is kapcsolódik ide az a sztori, hogy ott Ahsoka az, aki rájön arra, hogy nem is ismeri igazán a másik oldalon állókat és amit korábban gondolt az ellenségről, az megkérdőjeleződik benne. Itt a Bad Batch tagjaiban játszódik le ugyanez az élmény, kezdetben nagyon idegenkednek a küldetéstől, de aztán szépen fokozatosan ahogy haladnak előre, összedolgoznak és egy csapatként küzdenek a közös ellenség ellen. Ennek az átmeneti korszaknak megvan az az előnye is, hogy láthatjuk, ahogy minden, de tényleg minden megváltozik. A Birodalom kiterjedt hatalmi gépezete szépen bekebelezi azokat a rendszereket is, amelyek nem tartoztak a Köztársasághoz és mindenhová elér a kezük. A Raxuson ahol sokan őszintén hittek benne, hogy azért harcolnak a Köztársaság ellen, hogy egy jobb rendszert teremtsenek most azzal kellett szembesülniük, hogy egy még az általuk elvetett Köztársaságnál is rosszabb konstrukcióban találják magukat, ahol nyílt erőszakkal próbálják meg elnyomni őket. A háború végét és az új világrend kiépülését eddig láthattuk olyanok szemein keresztül, akik a Köztársaság oldalán harcoltak korábban, most viszont kifejezetten a szeparatisták nézőpontjából nézhettük végig ennek az átmenetnek konkrét tettekben megnyilvánuló kibontakozását. A háború vége őket is legalább olyan érzékenyen érintette, mint a másik oldalon harcolókat, csak erről kevesebb szó esik, mint a jóságos Köztársaság demokráciából diktatúrába való átmenetéről. A Raxus helyszínnek is kifejezetten üdítő volt. Sok tekintetben a Naboot, meg Onderont juttatta eszembe és ez a mentőakció is akár elmehetett volna a TCW-be. Az, hogy megint szeparatisták és klónok voltak fókuszban nagyon hangulatossá tette az epizódot, még ha itt merőben más felállásban is voltak a felek. Az egész akcióban ismét kiviláglott, hogy a BB tagjai mennyire felülmúlják a hagyományos klónokat hatékonyság terén, még ha itt kellett a szenátor menekülési terve (meg a droid vázadobása is). A legjobban talán a lépegetős akció tetszett, főleg amiatt, hogy ezeket a gépeket most láthattuk olyan fenyegetőnek, mint anno az AT-AT-kat az Ep. V-ben. Itt mikor az elején megjelennek és elkezdik oszlatni a tömeget, egyetlen képpel vizuálisan is tökéletesen átadták az üzenetet, hogy lehet, hogy külsőségeikben, a formákban, a sisakok alatt megbúvó klón katonákban ez még a régi világ visszfénye, de valójában már egy teljesen új korszakban járunk. Ebbe a témába jól illeszkedett az epizód fő motívuma is, hogy egy ilyen feje tetejére állított korban még a korábbi ellenségek (klónok vs. szeparatisták) is közös célt találhatnak. Az tényleg érdekes volt, hogy a klónokra csak kábítólövedékkel lőnek, nem tudom, hogy ennek köze van e ahhoz, hogy eltávoltították magukból a chipet, ezzel így jobban átérzik az ő kiszolgáltatottságukat is és, ha egy mód van rá akkor nem próbálják egyből megölni őket. Aztán az is lehet más van a háttérben, mindenesetre ha itt mindenkit megöltek volna, akire lőnek, akkor nagyon megugrott volna a hősként beállított csapat bodycountja. A karaktereket tekintve egyértelműen Omega története tetszett a legjobban, pedig a felszínen az ő szála volt a legkevésbé izgalmas. Gyakorlatilag csak takarított meg sakkozott mégis nagyon nagyot nőtt a csapaton belüli szerepe. Az előző két epizód viszontagságai - az elvesztése, aztán a megmentése - után érthető volt, hogy próbálták óvni, de azt Hunternek is be kellett látni, hogy nem csak egyszerűen egy gyerek és mindentől úgysem fogja tudni megóvni, talán az a legjobb neki, ha velük van, ott ahová tartozik. Ettől függetlenül Omega így sem volt passzív szerepben az epizódban, sőt kifejezetten proaktív volt. Azáltal, hogy kifizette az adósságukat nem csak, hogy bizonyította Hunternek a kompetenciáját és a csapaton belüli személyes értékét, hanem akár egy új pályára is állíthatja a csapatot. Eddig Sid egyfajta kikötőként működött a számukra - ami továbbra is megmaradhat, úgye próbálják meghúzni magukat - aki mindig új munkákkal látta el őket, de ide mindig vissza lehetett térni. Most már nincs az a kötöttség/függőség, hogy tartoznak neki és addig nem mehetnek el, vagy nem indulhatnak más utakra, amíg ez nincs tisztázva... most viszont ez a helyzet megszűnt. Omega stratégiai érzékének bővebb kibontására is kíváncsi leszek, ez lehet az "apjától" örökölt képesség is, még ha Jangót sosme láttuk sakkozni például. A többieket érintve Hunternek volt ez igazán emlékezetes akció, mintha ő ragaszkodott volna leginkább ahhoz, hogy Omegát ne vigyék magukkal, ami részben érthető is, onnan nézve, hogy Bane pont tőle rabolta el. Amikor azt hiszi Omega ott van velük a Raxuson azon nagyon érződött, hogy valójában ítéletet is mondott a korábbi meggyőződésével szemben, hogy Omegát nem kellene kihagyni a további akciókból. A szenátoron látszott, hogy igazi államférfi, akinek a meggyőződése fontosabb, mint a személyes szabadsága és megpróbál tényleg a népéért tenni, a rész végén megfogalmazódó dilemmája is őszintének tűnt, hogy menjen el, vagy maradjon. Azért külön dícséret, hogy egy ilyen figurát láthattunk a szeparatista oldalon, így tovább árnyalva az előző háborús konfliktust. Még, ha az Omega-Kamino-Crosshair vonalon nem haladt előre sokat a fő történet, én azt mondom, hogy még több ilyen részt, mert ez mind a látvány tekintetében, mind a háttér ábrázolásában, új nézőpontok felvillantásában és a Saga színesítésében, mélyítésében betöltött szerepét tekintve is nagyon remek szórakozás volt. Omega pedig úgy kapott kitüntett szerepet a csapatban, hogy most már zsinórban a második epizódban hiányzott a többiek közül és pont a hiánya volt annyira hangsúlyos, amivel jelezte, hogy mennyire ő is a csapat szerves része lett. Ezt tíz epizód alatt nagyon szépen elérték.

Ha nem gond, akkor beírnám előre a tippeket a holnapi meccsekre is, nehogy közbe elfelejtsem, mint a múltkor. Svájc - Spanyolország: 0-1 Belgium - Olaszország: 1-1 TJ: Belgium Csehország - Dánia: 0-2 Ukrajna - Anglia: 0-3