Wilde

Már eltelt néhány nap, de azóta is nehezen tudok napirendre térni afölött, hogy meghalt Kobe Bryant. Személyesen persze nem ismertem, de az évek során annyira a szívemhez nőtt a játéka, hogy ez a hír nagyon lesújtott. Én leginkább a karrierje második felében láttam, amikor Michael Jordanhez hasonlóan a kora előrehaladtával már nem annyira a betörésekre, hanem a kinti dobásokra építette a játékát... ez másképpen volt látványos, mint a fiatal Kobe, de így is számomra öröm volt nézni azt a kérlelhetetlen győzni akarást, ami belőle áradt. Megosztó személyiség volt, játékosként sokan nem kedvelték, de sportemberként egyöntetűen mindenki respektálta. Volt körülötte egy olyan speciális aura, hogy szinte legyőzhetetlennek tűnt, annyira erős karakterű személyiség volt, hogy már-már halhatatlannak látszott... ezt az arcát leginkább akkor vetkőzte le, mikor már a visszavonulás után a családjával együtt lehetett látni. Amikor a lányával együtt kosarazott, vagy ahogy magyarázta neki a taktikát a lelátón, mikor nézőként együtt voltak egy meccsen, azokban a pillanatokban nem a Mambát, hanem Kobet az embert lehett látni. A visszavonulása óta szinte új ember lett, egy sokkal felszabadultabb arcát mutatta a világnak és nagyon eredményes "második karrier" elé nézett. A régi korok nagyöregjeit rendszeresen láthatjuk mind a mai napig itt ott, Magic Johnsontól Michael Jordanig, Wilt Chamberlaintől Kareem Abdul-Jabbarig, még maga Bill Russell is megőszülve de ott volt minden döntőben, hogy a kissé remegő kezével átadja a róla elnevezett trófeát a döntő legjobb játékosának... jövőre mikor beiktatják Kobet a Hall of Famebe, nem mondhat személyesen beszédet és ő már nem fog sajnos ott ülni egyik stúdióban se elemzőként, kommentátorként, mint mondjuk Shaquille O'Neal. Amikor elkezdtem nézni az amerikai sportokat, akkor az NFL, meg a baseball előtt a kosárlabda volt az első amit igazán megszerettem és ez nagyon nagy részben Kobe Bryantnek köszönhetően történt, nem mondom, hogyha ő nincs akkor ez nem történt volna meg, de így is egy kitörölhetetlen alak az emlékezetemből, gondolom még sokan vannak így ezzel! Sok emlékezetes buzzer beatert dobott már a karrierje során, de ez volt tőle a kedvenc dobásom (ennél jobban, ahogy a szintén legendás Dwyane Wade védekezett vele szemben ennél a dobásnál, szabályos körülmények között nem lehet): A bajnoki gyűrűjei és olimpiai aranyérmei mellé néhány éve odakerült egy Oscar-díj is, amit lehetett csapatszinten, egyénileg azt szinte mindent megnyert, persze hullámvölgyektől és kínos pillanatoktól sem volt mentes ez az életpálya, de összességében egy nagyon tartalmas 41 évet és egy olyan örökséget hagyott hátra, ami nagyon sokakat inspirált! “As is a tale, so is life: not how long it is, but how good it is, is what matters.”

Érződik, hogy már a finálé felé tartunk, mert ebben a részben is közelebb kerültünk a háttérben zajló Első Rend vs. Ellenállás konfliktushoz. Azáltal, hogy újoncokat kellett szerezni az Ellenállásnak ügyesen beleszőtték azt a szálat a történetbe, ami már az Episode VII idején is felmerül és aztán az Ep. IX-ben sem oldódik meg a film elejére, hogy kellenek még rengetegen az Ellenállásba. Most így ráadásul visszatérhetett Venisa Doza is, aki a jók oldalán talán a leginkább erős női karaktere volt a sorozatnak. Tetszett ahogy felvezették a harcot, a megfogyatkozott Jade squadról is lerí, hogy az Ellenállás bizony még nem heverte ki a korábbi megpróbáltatásokat, jó volt a Doza család újra egyesülését is látni és az is most esett le, hogy Kaz és Venisa még csak most találkozott először egymással. Amikor Tamről beszélt a nő Yeagernek, ott már sejteni lehetett, hogy az előző rész végén látható jelenet azért veszített az éléből, Tam számára talán mégis van visszaút. Maga a csata is élvezetes volt, az mindenképpen dicséretes, hogy úgy oldották meg, hogy volt áldozat a jók részéről is, ezáltal a háborúnak kicsit ezt a realisztikus oldalát mutatták meg, hogy a hősök sem tudnak mindig mindenkit megmenteni. Ugyanakkor az Első Rend oldalán is volt egy, ha nem is vezéráldozat, de egy fontosabb szereplő, akit kiírtak a sorozatból. Ezzel együtt ők sem tudják teljes sikerként elkönyvelni ezt az akciót. Ez a megoldás mindenképpen tetszett az egészben, illetve a látványvilágra sem lehet panasz, nagyon jól nézett ki az epizód. Tam előléptetése úgy érzem szükséges volt, így az utolsó felvonásra kiéleztek egy érdekes konfliktust a (jogosan) egyre elégedetlenebb Rucklin és közte között, valamint azáltal, hogy bemutatták azt, hogy Tam a jutalmazás ellenére sem tud szemet hunyni afelett, hogy ártatlanokat mészároltak le, megmutatta, hogy bőven van még benne jóság. Érdekes lesz innen a finálé…

Boldog születésnapot!

Jó volt, hogy tovább vitték Kaz dilemmáját, hogy most akkor maradjon itt a Colossuson, ő is állapodjon meg, vagy pedig csatlakozzon az Ellenálláshoz. Aztán persze az egészből nem lett semmi, de arra kíváncsi lettem volna, hogy az ER kutaszdroid lement volna a bolygóra is szétnézni, vagy így kvázi Kaz vonzotta oda őket azzal, hogy pont akkor szállt fel (az a kép azért szép volt amit Kazről lőttek azzal a csodálkozó fejjel). A csata mindenesetre jó volt, tetszett az is, hogy beszálltak az aosiak is küzdelembe. Ahogy a levegőből rátámadtak a vadászgépekre az őslakosok, az nekem kicsit az Avatart juttatta eszembe. Annak is örültem, hogy Tam megint képbe került és ezúttal abszolút pozitívan csalódtam abban, hogy mintha csavartak volna egyet a történetén. Amikor még a csillagrombolón voltak (apropó baromi jól nézett ki a felhőből előbukkanó romboló) azt gondoltam, hogy Tam biztosan át fog állni az ő oldalukra és ez a csata is egy olyan tapasztalat lesz csak, ami közelebb löki a jó oldal irányában. Ezzel szemben most itt a vége után, főleg ahogy mosolygott azt kell mondjam, hogy már nem vagyok 100%-ig meggyőződve, hogy ő vissza fog térni a Colossusra. Az mindenképpen nagyon tökös húzás lenne a készítőktől, ha meghúznák, hogy ő végleg elkötelezi magát a rossz oldalon. Most persze ez még nem történt meg, de ezúttal megint egy olyan tapasztalatot szerzett, az előléptetése, az elismerése árán, ami hízeleghet neki és azt jelezheti számára, hogy itt megbecsülik őt. Ennél is érdekesebb volt Yeager reakciója, aki pusztán Tam említésére is nagyon végletesen reagált és ő már mintha elkönyvelte volna, hogy Tam gonosz lett, pedig szerintem Tam inkább benne bízott és elsősorban Kaz miatt volt dühös, hogy ő átverte. A csatában is máshogy reagált, mikor megtudta, hogy nem Yeager, hanem Kaz vezeti azt a vadászgépet, az elején olyan izgatott volt a hangja, de az is sokatmondó, hogy meglett volna a lehetősége, hogy likvidálja Kazudát, de nem tette meg. Érdekes lesz innen hová viszik tovább az ő viszonyukat, meg kire utalhatott Pyre akinek jelentést tesz… Klyo esetleg? Amúgy az hogy van, hogy Tamnek mindig beszólnak, hogy miért nincs rajta sisak, közben meg Rucklin is sisak nélkül rohangál… jó persze értem, hogy sokkal kevésbé lenne kifejező, ha sisak lenne rajta és nem jönne le egyből, hogy Rucklin az, de ha már ő amúgy is ilyen minta ER katona akar lenni, akkor lehetne már igazán ő állandóan sisakban. Arra is kíváncsi volnék mi lett a sorsa az őslakosoknak, visszamentek utánuk megtorolni a részvételüket az ER-esek, vagy békén hagyták őket…

Most elkezdtek beindulni az események. Eddig folyton csak menekültek, ezúttal viszont stratégiát váltottak és úgy gondolták jó lenne valahol megállapodni. Az, hogy kaptunk egy újabb bolygót nagyon jó volt és ez az új faj is nagyon tetszett. Annak is örültem, hogy Griff múltjáról is több információt kaptunk és érdekes volt az is, hogy mennyire máshogy közelítették meg szorult helyzetüket Kazzel. A srác folyamatosan tenni akart valamit, tevékenyen törni előre, míg az öreg ex-birodalmi kissé mintha beletörődően vette volna tudomásul, hogy mi vár rájuk. A korábbi epizódban látott droidok jó volt, hogy megint visszatértek, még ha nem is bizonyultak túl effektívnek. Ezek az aeosi őslakosok mindenesetre kemény ellenfeleknek bizonyultak (habár az ER osztagai nagy pusztítást végeztek a soraikban) ádáz harcosok és nem is ostobák. Én is meglepődtem mikor a királynő megszólalt a közös nyelven (Kaz azt a fajta technikát próbálta alkalmazni, hogyha lassan beszél akkor megértik azt a nyelvet, amit mond… mondjuk sok logika nincs benne, de én is láttam már hasonlót a valóságban). Az tetszett még külön, mikor elindultak vissza azokon a repülő lényeken, akkor ott motoszkált bennem, hogy a droidok hogyan fognak visszajönni velük… aztán látom, hogy ott lógnak az egyik lény alján.

Ez így még jobb is lesz akkor, minél többen vagyunk annál jobb.

Január eleje óta folyamatban van egy hosszabb lélegzetű esszé a filmről... anno a szakdolgozatomon nem ültem ennyit, de meg fog születni, csak az utóbbi időszak elég sűrű volt számomra.

Sajnos úgy alakult a napom, hogy én előreláthatólag nem fogok ideérni 20.30-ra, csak jóval később tudnék jönni, de Riddicknek átküldöm a korábban összeírt listát és, ha lesz második felvonás, akkor azon mindenképpen igyekszem részt venni.

Persze

Akkor kezdődhetne fél/negyed kilenckor is.

A Mandalorian után én bízom benne, hogy egy újabb remek sorozatot kapnánk, csak az írók fantáziáján múlik, hogy mit hoznak ki ebből az alaphelyzetből.

Ez teljesen kiment a fejemből, de érdekel a játék, bár a február 8 kicsit még messze van, de szerintem jó lehet!

Amúgy mással is előfordult, hogy tök másképp képzelt el bizonyos karaktereket még azelőtt, hogy a filmet látta volna? (Nálam Fred és George, illetve Hermione volt akik nagyon máshogy néztek ki a képzeletemben először, mint aztán ahogy a filmekben láthattam őket, de a főszereplők összességében nagyon jó castnak bizonyultak.)

Én most olvasom az első könyvet. Egyébként tavaly novemberben jelent meg az első könyv új kiadásban a Gabo kiadó gondozásában és a tervek szerint két-három havonta jelennek meg az új kiadások a további öt Frank Herbert által írt könyvből (elvileg most január-február környékén kellene megjelennie a második résznek).

A filmeket nem rangsorolnám, mert újra kellene nézni őket (nem maradt meg túlságosan egyik sem) és úgy általánosságban nekem a HP mindig is a könyveket jelenti, ezen keresztül ismertem meg a történetet és ezért is rajongtam gyerekként... a filmekért sosem rajongtam, csak úgy megnéztem őket. 7. - HP1: ez nagyon fontos könyv volt az életemben, mert anno 1999-ben ez volt az első könyv amit életemben elolvastam saját magamtól még első osztályos általános iskolás koromban. Most utólag nem tartozik a kedvenceim közé, mert a többihez képest kevésbé mozgalmas és elég rövid is (pedig gyerekként mindig nagyon hosszúnak éreztem azt a pár száz oldalt), de mindenképpen korszakos mű. 6. - HP5: ha nem lenne az első rész ezt tenném az utolsó helyre. Megvannak az előnyei, a lore szempontjából sokat ad hozzá és a könyv végén játszódó jelenetek (spoiler nélkül) nagyon tetszettek Harryékkel. Amit viszont nagyon nem szerettem az az egész setting amiben zajlik a történet. Umbridge professzorból szinte leugrott a könyv lapjairól annyira ellenszenves karakter volt, de az se tetszett, ahogy Harryvel, vagy Dumbledoreal bánták és az egész könyvnek a hangulata olyan negatív töltettel maradt meg bennem, 10+ éve nem olvastam újra, most se fogok belekezdeni. 5. - HP3: ezzel a könyvvel nem volt semmi bajom, de túl emlékezetes sem volt, inkább olyan átlagos. A dementorok behozatala nagyon ötletes volt, a Sirius körüli rejtélyeket is jól vezette fel és bontotta ki Rowling a könyv végére, illetve ami még jó volt, hogy az a "Roxfort hangulat" itt volt a legjobb arányban adagolva. A coming of age vonal még nem jutott el ahhoz a ponthoz, hogy a hőseink felnőjenek, de már nem is azok a zöldfülő elsősök, azt hiszem itt kerül képbe a Tekergők térképe is (ami az egyik legcoolabb dolog a Roxfortban). 4. - HP7: egy ilyen nagy ívű történetet nem könnyű lezárni, jól lezárni meg pláne. Mégis úgy gondolom Rowlingnak sikerült, ami nem mellette szól, hogy ebben a könyvben már klasszikus Roxfortos vonal nincs is, még ha vissza is térünk a helyszínre... itt a szereplők már végleg felnőttek. A legdrámaibb könyv az összes közül, a vége különösen megható. Igazából azért nem végzett előrébb nálam, mert mikor ez kijött és elolvastam (olyan 2008 körül) már nem voltam igazán nagy HP rajongó és így nem is annyira került közel hozzám ez a könyv. 3. - HP2: ez az egyik kedvenc HP könyvem, azért is lett dobogós. Nagyon szerettem a nyomozást, a rejtélyeket, a mitolgikus mult feltárását Mardekár örökösével... Hagrid és Voldemort múltjáról is megtudhattunk valamit, sötét atmoszféra jellemzi ezt a könyvet, mikor beindul a merényletsorozat, de azért kontrasztnak ott van Lockheart a hülyeségeivel, meg azért ez még annyira nem sötét hangulatú, mint a későbbi regények. Ebben a könyvben egyedül Dobby volt a negatívum, ő emlékszem sokszor idegesített. 2. - HP6: ez olyan vihar előtti csend jellegű könyv volt. Már érezni lehet, hogy a finálé felé tartunk. Harryt már nem annyira vizsgák, meg a csajozás foglalkoztatja, hanem a komolyabb dolgok, a Voldemort elleni harc. Azért tetszik ez jobban, mint a hetedik rész, mert itt még megmaradnak a megszokott kulisszák mögött, bár a Roxfort már nem az a hely számukra, ahova gyerekként megérkeztek, tehát a felnövési fázisban már mindenképpen ahhoz értünk el, ami a HP7 előszobájának tekinthető. Piton és Voldemort múltjába tett látogatások a kedvenceim voltak és Lumpsluck professzor is nagyon jól sikerült... ez azon ritka könyvek egyike a sorozatból, amit később is újraolvastam már felnőtt fejjel. 1. - HP4: az első nem is lehetett kérdéses. Ez a könyv számomra az ultimate HP experience. Ebben minden benne van, ami miatt szerettem ezt a sorozatot. Az első három könyvek "gyerekessége" a kalandozások, a felfedezés örömei a Roxfortban, emellé bejön a coming of age vonalon az a korszak, amikor már elkezdenek érdeklődni a lányok iránt, már kissé felnőttesebbek és a sztori is ebben a könyben kezd sötétebb tónusba átmenni. Plusz itt olyan világraszóló once in a lifetime események vannak, mint a Kviddics vb, a Trimágus Kupa ezzel kapcsolatban megismerhetünk más varázslóiskolákat, a próbákat is nagyon szerettem és hát itt tér vissza Voldemort is (egy jó kis rejtvény is került bele Kuporral) úgyhogy szerintem néhány minimális kivételtől eltekintve (a házimanós dolog az tényleg kimaradhatott volna, bár én a Dobbytól korábban is a falra tudtam mászni) ebben a könyvben minden a helyén van.

A nosztalgia miatt ez egy kedves epizód volt, megidézték egy kicsit a Klón Háború időszakát, bár ezek a droidok már nagyon nem tűnnek félelmeteseknek. Az idő vasfoga, meg önmagában az a tény, hogy egy rég elmúlt és meghaladott korszakot képviselnek eléggé kikezdte ezeket a gépeket. Emlékszem, mikor először megpillantottam ezeket a droidokat az Ep. II-ben és ahogy a csatatéren félrelökik a B1-eseket és sarokba szorítják a jediket, akkor mennyire badassnek néztek ki. Most meg már (nemcsak azért mert kapásból szétestek), hanem az eltelt idő miatt is már inkább csak olyan relikviáknak tűntek. Ezzel együtt az egész visszakacsintás a prequel és a TCW időszakára nagyon jó volt. A kalózokkal végre kezdtek valamit, korábban is voltak feszültségek, de ezek most végre forráspontra is jutottak. Az elejétől fogva látszott, hogy ebből az együttélésből problémák lehetnek, most már csak arra vagyok kíváncsi, hogy látjuk e még Kragant és bandáját a sorozatban és amennyiben igen, akkor pozitív, vagy negatív szerepet fognak e játszani a hőseink életében. Neekut felüdülés volt ilyen kompetensnek és talpraesettnek látni. Tényleg amikor arra utalt, hogy mit tanult Kaztől, ott nagyon jó volt ez az önironikus poén a sorozat készítőitől Kaz viselkedésével kapcsolatban. Az pedig külön tetszett, hogy a mindig kissé balféknek ábrázolt B1-esek most fontos szerepbe kerültek, ő lett az egész egység parancsnoka. Jó lenne látni ezeket a droidokat egy Első Renddel való összecsapásban is. Szerintem ez volt az oka, amit írtál is, hogyha mindenki csak egyszerűen megadja magát, akkor a kalózok rájönnek, hogy ez túl egyszerűen ment és mondjuk túszejtésbe kezdenek a lakosság közül (esetleg Doza lányát is elkapják) és más módon próbálják kierőszakolni az állomás átvételét. Neeku meg ahogy ezeket megjavította, megjavíthatja a sérült droidokat is, plusz Neekunak hála most kaptak új droidokat is a kis "seregükbe" ami a Colossust védheti egy összecsapásban.

Úgy gondolom a szombat az jó lehet, de majd közelebbi időpontot is egyeztessünk, hogy kb. hány óra körül... egyébként műsorterv lesz, hogy milyen témákon menjünk végig, illetve élő lesz az adás (amit múltkor beszéltünk, hogy lenne erre lehetőség - a tervezés miatt nem mellékes)?

Nem nagyon, korábban volt tervben egy szál vele és Boba Fettel közösen, mielőtt még elkaszálták volna a sorozatot, de az ebbe a 12 részes bónusz etapba már nem került be. Itt már csak elvarják a szálakat, amik fontosabbak... de örüljünk ennek is 6 év szünet után.

Nagyon hangulatos volt ez a két perc... szinte libabőr, Sam Witwer orgánuma, ahogy előkészíti az Episode III eseményeit, Rex mondata a klónokról, Ahsoka visszatérése... nagyon jó újra látni a TCW-t. Azt egyébként jól vettem ki, hogy az Jesse, akit Maul valami erőképességgel "kínoz" ott a trailer elején?

Boldog születésnapot Jake!

Egyfajta kettősség jellemezte ezt az epizódot is, egyrészt ott volt az a sötétetebb hangulat, ami már az előző részből is áradt, itt erre még rá is tettek egy szintet Yeager és Synara, valamint CB-23 vallatásával. Ettől függetlenül Kaz miatt volt egy kis könnyebbség is az epizódban, ez a mentőakció is, amilyen banális ötletnek tűnt elsőre, végül olyan nagyszerűnek bizonyult. Vizuálisan is voltak nagyon emlékezetes képek ebben a részben, mikor a Colossuss "elbújt" az Első Rend elől, abban a sejtelmes vörös fényben... az fantasztikusan nézett ki. A végén mikor Norath felajánlja Kaz számára, hogy menjen vele, ott biztos voltam benne, hogy nemet mond, de ebben a részben is bizonyította, hogy még, ha nem is a legügyesebb kéme, de amikor igazán számít jól fel tudja magát találni.

Úgyanezt kaptam én is, pedig mind a két kritériumot (a 18-éves és a 10 óra játék) is teljesítettem.

Nagyon izgalmas hírek ezek, nagyon jó látni azt is, hogy hová fejlődött a sorozat a 2008-as kezdetektől. Emlékszem anno még nem is tetszett annyira a legeljén, akkor még nem gondoltam volna, hogy micsoda kreativitás szabadul majd fel ebben a szériában. Darth Maulra nagyon kíváncsi vagyok alapból is, de főleg így. Azt lehet tudni, hogy ez miért történt? Az utolsó évad felülírja ezt a történetszálat majd várhatóan, vagy egyszerűen más ettől független okból vették ki?

Én alapvetően Rucklint sem tartom velejéig romlottnak, vagy legallábbis nem feltétlenül egy hidegvérű gyilkos, de ő biztos jobban tud alkalmazkodni az Első Rend világképéhez... azt már az első évadban is láthattuk, hogy számára ő az első és képes mágat mindenki fölé helyezni, szóval ez az erősebb felemelkedik a gyenge elhullik irányvonal neki testhezálló lehet. Tamet meg egyértelműen bevitték az erdőbe Tierny hathatós közreműködésével, de nála mindig is a tapasztalatlansága jelentette talán a legnagyobb korlátot. Nincs tapasztalata a Birodalomról, az Első Rendről, hogy hogyan működik egy elnyomó rendszer, milyen reális felelmei vannak az Ellenállásnak stb.

Nagyon mozgalmas epizód volt, pörgős tempóval, tele akcióval és a végén egy kemény cliffhangerrel. Az egyik leghangulatosabb kezdést láthattuk ennek a résznek az elején az összes Resistance epizód közül, ahogy menekült Norath az üldözője elől már az is nagyon jól nézett ki és remek hangulata volt, de aztán mikor feszülten várakozik bent és a fejvadász rátörti az ajtót az tényleg felfelé lóg ki a sorozatból. Az egész epizód során az volt az érzésem, hogy a Resistance ez alkalommal, mintha levetkőzte volna a korábban a sorozatra jellemző kereteket. Itt már nem nagyon voltak humoros beszólások, vagy a Kaztől megszokott burleszk szerű szerencsétlenkedés, hanem kemény akciók (rögtön az elején képbe kerültünk a kis droid lelövésével, hogy ez egy másabb hangvételű rész lesz) és baljóslatú atmoszféra jellemezte a teljes játékidőt. Mikor megérkeztek a bolygóra, már akkor is az volt az érzésem, hogy itt nem lesz könnyű dolguk és az is tetszett, hogy a rész végén nem is sikerült mindenkit megmenteni, hanem úgy lett vége, hogy továbbra is ott van a nézőben ez a vészjósló érzés, amire rá is erősítettek azzal a robbanásszerű energiakisüléssel. Az új szereplők közül Ax Tagrin az egész Resistance eddigi legfélelmetesebb ellenfelének tűnt. Neki is jót tett, hogy nem rontották a renoméját mondjuk azzal, hogy Kazzel kerül szembe és a srác valami Jar-Jar-szerű ügyetlenkedés után szerencsésen helyben hagyja a nálánál képzettebb ellenfelét. Kellően badass volt, de nem tűnt totálisan legyőzhetetlennek sem, Synarával egyenlő felekként küzdöttek és nagyon látványos harci jeleneteket hoztak össze. Apropó, Synarának is egy újabb, eddig nem látott oldalát ismerhettük meg, hogy közelharcban egy ilyen képzett fejvadásszal is tökéletesen fel tudja venni a versenyt. Norath Kev személyében egy újabb ellenálló kémmel találkozhattunk, bár önmagában ő számomra nem volt túl emlékezetes figura. Azt mondjuk furcsálltam, hogy mikor leadta a vészjelzést utána tényleg abban reménykedett, hogy megmentik majd... (tudom Axnak csak félrevezetésből mondta azt amit, de mégis mintha komolyan bízott volna a kimentésében) azt persze nem tudom ez az epizód pontosan mikor játszódik a filmekhez viszonyítva, de ha abból indulok ki, hogy az Ellenállás elég rossz állapotban van a VIII. rész után, akkor kicsit túlzásnak tűnik az, hogy van arra energiájuk, hogy kimenekítsenek egy egyszerű ügynököt egy ilyen küldetésből. Pyre biztos a sisak alatt felhúzta a szemöldökét, mikor meghallotta Kaz nevét, most már annyiszor keresztezte az útjukat, hogy nagyon szertnék már elkapni. Nagyon felcsigázott a folytatásra az, ahogy zárult az epizód, de biztos kivágják majd magukat. Egyébként talán kicsit Yeager lógott ki lefelé, ő mintha nem kapott volna annyi szerepet, hogy feltétlenül el kelljen jönni errea küldetésre, de persze mindannyiuk elől ellopta Synara a showt és természetesen CB-23 önfeláldozását is érdemes megjegyezni. Az évad egyik legjobb része volt ez összességében.