Wilde

Köszi mindenkinek, Bence gratulálok így utólag!

Az új TR-t nagyon várom, főleg emiatt a mexikói helyszín miatt, a 2. részben Szibéria nekem annyira nem tetszett, de ezt mindenképpen várom. Ez a jelenet a piramis tetején meg a hangulat valahogy a kedvenc Mel Gibson filmemet, az Apocalyptót juttatta eszembe.

Tegnap én is megnéztem a Ready Player Onet. Nagyon tetszett, a látványvilág fantasztikus és megéri a 3D-t, jól használja a humort, rengeteg az utalás, bár mondjuk bele tudnék kötni néhány dologba (alapvetően a valóságban játszódó szálat nagyon gyengének éreztem és itt még sok mindent kibonthattak volna), de igazából nem akarok, csak újra akarom nézni a filmet. Ennél nagyobb bókot nem tudok adni egy filmnek, mint, hogy a megtekintés után akár azonnal újra tudnám nézni (ilyenre korábban csak a Star Wars volt képes).

Tomb Raider Ha elvonatkoztatok a játéktól és mint csak egyszerű kalandfilmet nézem, akkor teljesen rendben van. (7/10) Mivel játszottam a reboottal, így azért nekem hiányérzetem maradt, de így is fényévekkel veri az Angelina Jolie-féle változatot! Ugye elvileg ez egy eredettörténet, hát a karakter szempontjából az expozícióban sokkal inkább éreztem Lara emberi oldalát és a sebezhetőséget (ami a játékban is nagyon tetszett, hogy sokkal szerethetőbb/hitelesebb karakter volt, mint a régi Larák), míg a főküldetés során szinte mindenféle amatörizmust nélkülözött és profi kalandorként működött rögtön az első "bevetésén". A játékban egy egyszerű kedves lány volt, aki félt, megijedt és tényleg le kellett győznie önmagát, itt vált Lara Croftá, míg a filmben én ezt egyáltalán nem éreztem és ez egy kicsit rontott az élményen, bár ez valamilyen szinten struktúrálisan következik is a film/játék különböző működéséből. Egyszerűen nem lehet átültetni azt a kalandozást, felfedezést, karakterfejlődést egy 2 órás filmbe, amin a játékban 10szer ennyi végigküzdeni magad, itt gyakorlatilag nagyon kevés idő alatt megy végbe az a folyamat, ami a játék során igazi szerves, belülről építkező fejlődésnek tűnik Lara karakterében. A történet nem egy nagy truváj, meg vannak benne klisék is rendesen, de amit én egy kalandfilmtől elvárok, azt tökéletesen hozta ez a mozi, úgyhogy arra két órára szerintem remek kikapcsolódás. Annihilation Nagyon vártam ezt a filmet, Alex Garland neve az Ex Machina után számomra nagyon jól cseng (még írói munkásságából olvastam tőle a A partot is és a filmadaptációval ellentétben az is nagyon tetszett), a színészek miatt is érdekelt (Natalie Portman, Oscar Isaac) és egy jó kis izgalmas, okos sci-fit vártam. Donáthoz csatlakoznék, számomra nagy csalódás volt ez a film. A végéig egészen tetszett, mert azért tagadhatatlanul vannak értékei a filmnek. A látványvilág remek volt, az atmoszférateremtésben szintén jól teljesít és ügyesen adagolták a suspenset is, karakterek/történet terén semmi kiemelkedő, de Natalie Portman fantasztikus volt ebben a szerepben, a hangulat, meg a külsőségek mögött attól még én úgy érzem, hogy ez egy nagy blöff volt! Lehet, hogy én nem értettem, de úgy éreztem, hogy itt csináltak egy nagyon jó setupot, ami behúz és érdekel az egész, de aztán nem tudták ezt befejezni. Már korábban is felmerültek dolgok, amibe bele lehetett volna kötni, de a vége az egyszerűen olyan elvont volt és egy csomó mindent nem is válaszolt meg... úgyhogy én kicsit átverve éreztem magam, hogy most akkor ide futott ki az egész.

Eljött a búcsú ideje. Eleinte nem éreztem magamhoz annyira közel ezt a sorozatot, mert még ott volt a tüske a TCW elkaszálása miatt, amit akkor nagyon szerettem és az az éra is jobban érdekelt, mint a birodalmi időszak, aztán kezdetben a karakterek sem nagyon ragadtak meg, persze aztán szépen, lassan hozzámnőtt a sorozat, viszont most a végére ért el oda, hogy egyszerűen letaglózott. Érzelmileg ilyen igénybevételt csak a filmek (azokból is elsősorban az Ep. III) és a TCW néhány történetszála jelentett. Ezt a befejezést olyan szépen, érzelmesen és egyben sejtelmesen sikerült véghezvinni, kinyitva ezzel a kaput egy új korszaknak, hogy minden tekintetben kielégítette az igényeimet és felül is múlta a TCW csonka befejezését (mondjuk így pláne fájó, hogy azt nem tudták rendesen befejezni, ki tudja milyen zseniális lezárást találhattak volna ki Filoniék). Ugyan az egész csapat volt a főszereplője a sorozatnak és nem egy ember, mégis, ha valaki köré kellene központosítani a fókuszt, akkor az Ezra lenne nálam. Ezra pedig hatalmas utat járt be (csak úgy, mint Ahsoka a másik sorozatban) és egy igazi vezéregyéniséggé nőtte ki magát a végére. Itt az utolsó részben ez nagyon látványos volt, ahogy Hera meg a többiek indulnak egy konvencionális tervvel és közben Ezra a háttérben egy igazi stratégaként mindent kitervelt, irányított, elrendezett. Tényleg igazi vezető vált belőle és nem csak taktikailag, de érzelmileg is felnőtt. Ő az aki előre megy, ő ment meg másokat, ő áldozza fel magát. Visszautalnék ezen a ponton az előző részre, mert szerintem most még inkább értelmet nyert az az epizód. Nem csupán a misztikum és az Erő elmélyítése, egy érdekes visszautalás formájában a TCW egyik legkülönlegesebb történetszálára, hanem Kanan és Ezra kapcsolatában az utolsó tanításra, ami úgy érzem nem csak azért volt az utolsó, mert Kanan már meghalt és nem tudta tovább tanítani Ezrát, hanem ez volt a legfontosabb és legérzékenyebb téma, amit egy Jedinek el kell sajátítania. Itt ebben a részben egy nagyon komoly próba elé állította Ezrát az Uralkodó (aki újfent zseniálsi volt, csatlakozom a dícséretekhez), a szokásos Sith módszer szerint rájátszani az áldozat gyengeségére, hogy az ne tudjon tudatos döntést hozni, hanem az érzelmei ragadják el. A "jediség" fokmérője, ha van egyáltalán ilyen, az én olvasatomban mindig próbákon világlik ki. Obi-Wan esetében Darth Maul legyőzése az Ep. I-ben, mondjuk Luke esetében a tróntermi jelenet az Ep. VI-ból, Ezra nagy próbatétele pedig szerintem ez volt, amit itt láthattunk. Hasonló volt Kanan megmentésének visszautasítása is, de itt konkrétan a szüleiről volt szó, akiket már nagyon régóta keresett és nem is a múltba kellett volna belenyúlnia. A kísértésnek ellenállás, az elengedés, a szenvedés (ebben az esetben valaminek a hiánya) elviselése mind nagyon jelentős morális, erkölcsi döntéseket igényelnek és Ezra képes volt ezt meghozni, ellenállva az Uralkodó csábításának. Szerintem itt vált belőle Jedi, még ha hivatalosan nem is tekinthető annak, vagy ő magát sem így határozza meg, attól még szerintem az. Kanan áldozatának lényegét, pedig itt a gyakorlatba is átültette Ezra az epizód végi döntésével, ez pedig nekem azt szimbolizálta, hogy átvette gyakorlatilag Kanan szerepét, aki ha rangban nem is volt vezetője, de mégis a csoport szive-lelke volt, aki saját maga elé helyezte a közösséget, ez is a jedik útja. A többiek egy utolsó nagy csatában pedig megmutatták, hogy mi is a lázadás lényege. Itt gyakorlatilag szinte mindenhonnan, nagyon különböző helyekről, életutakról érkező embereket láthattunk a klónok, csempészek, kalózok képében, de mégis a közös cél és a csapat kohezív ereje volt, ami vitte előre őket. Nagyon jól működtek együtt csapatként, a véksőkig elmentek és a végén megint úgy győzték le Thrawnt, ahogy az képtelen volt reagálni. Thrawn gyengesége abban áll, hogy képtelen az alázatra, ez alatt arra gondolok, hogy elfogadni azt, hogy nem lehet mindent kiismerni. Számára vannak olyan területek, ami elérhetetlenek, de ő mindent kontrollálni akar. Mondjuk a purrgilokra nem feltétlen számíthatott, de mondjuk, ha tudott is volna ilyen eshetőségről, lehet azt is úgy könyveli el, hogy az lehetetlen és így nem is számol velük. Mindenesetre remélem, hogy még viszontlátjuk egy másik sorozatban. A csapattól való búcsú pedig valami fantasztikusra sikeredett. Hera mindig is egyfajta anyaszerepben volt itt a csapaton belül is és most már szó szerint is azzá vált, Kanan pedig tovább él a gyerekében és így Hera sem csak a veszteségre gondolhat, hanem az a veszteség egyben egy új kezdet is (ez paralell a sorozat lezárásával, amennyiben lesz másik sorozat és így folytatás). Zeb és Kallus párosa az egyik legkülönlegesebb pársítás, amilyet nem hiszem, hogy láttunk volna a Saga-ban. Barátból ellenségek már váltak, de ellenségből barátok, úgy hogy ez már túlmutat azon és itt Zeb a megbocsájtást és a megváltást is elhozta számára, ilyen fordulatot még nem láttam. Itt nem csak Kallusról van szó, hogy számára mit jelentett, ő min ment keresztül az első évad óta, hanem Zeb is óriásit nőtt a szembemben. Korábban csak egy ilyen vicces nagy melák volt, aki benyögi, hogy "Karabast" aztán vadul beleveti magát a küzdelembe (mondjuk még ennyivel is Chewienál klasszisokkal többet tett hozzá az egészhez). Ezzel a húzásával viszont valahogy fölé nemesült annak a korábbi figurának és valami hihetetlen érzelmes befejezést írtak neki. Gondoltam, hogy majd visszatér a lasatokhoz, de azt, hogy így, azt nem! Sabine távozása a csoportból szintén nem lepett meg, korábban azt gondoltam volna, hogy ő majd visszatér a Mandalore-ra, de ott volt az is, amit Ezra még a rész elején mondott, hogy neki itt van az új családja (még, ha Sabine vér szerinti családja valóban él is) és Ezra áldozatával Sabine ottmaradt a Lothalon, ezzel adózva Ezra emlékének. Szerintem ez csak még jobban megerősített a csapathoz való tartozását, mintha Herával + Jacennel akcióztak volna tovább a Lázadásban. Itt már egy új út kezdődött el, az a csapat, amelyet a sorozatban megismerhettünk nincs többé. Ez Kanan halálával indult el ez a folyamat, majd jött Ezra önfeláldozása, Herának is gyereke lett... viszont nem búcsúztunk el végleg Lothaltól, erről Sabine tett. Korábban is éreztem, hogy van kettejük között valami speciális kapocs, nem szerelmi kötédésre gondolok, de valami ami összefűzik őket, talán az, hogy ők a fiatalabb generáció... A végéről meg annyit, hogy Ahsoka feltűnése szerintem kellett. Egyrészt számomra a rész egyik legepicebb pillanata volt, ahogy állt ott és nekem is Luke jutott eszembe az Ep. VII-ből, titkon remélem kapcsolódik valahogy. Másrészt ott volt az is, hogy azt mondta még vissza fog térni (jó mondjuk korábban is megtehette volna), de az, hogy nem az volt az utolsó pillanat, amit látunk tőle - ami már két éve is - hogy elsétál a Malachoron, hanem legalább megmutatták, ezzel sejtetni engedtek (még, ha puszta vak találgatás formájában is) valamit a jövőjéről, szerintem jobb volt, mintha semmit sem látunk belőle. Ahogy az animációs sorozatok képezik az összekötő kapcsot a filmekkel, úgy képezheti az összekötő kapcsot az animációs sorozatokon belül Ahsoka, remélem a jövőben is fontos szerepet szánnak neki! Nagyszerű négy év volt (mintha csak tegnap indult volna az egész) és nagyszerű lezárás... köszönjük az alkotóknak!

Köszi, erre vártam!

@pb69 Ez egy érdekes téma és nagyon egzakt válasz szerintem nem létezik rá, inkább a tényezők összessége lehet, amiket Nabo is felsorolt. Az utazás például sokat ki tud venni a játékosokból, most nem tudok pontos adatokat idelinkelni, de volt arról valami kimutatás, hogy a BL-ben minél nagyobb távolságokat kell megtennie a csapatoknak, annál rosszabbul teljesítenek átlagosan (sokan ezért nem szeretik az orosz-ukrán és további keleti csapatokat ellenfélnek kapni). Az is tényező, hogy a szurkolók tényleg nagy mértékben tudnak hatással lenni egy-egy csapat mérkőzéseire és minél többen vannak egy meccsen, a hazai csapat annál nagyobb százalékban nyer (erről is volt valami statisztika). Egyébként attól még, hogy profi sportoló valaki, ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy gépiesen függetleníteni tudja magat a külső tényezőktől, legyenek azok akár a nézők, akár a játékosok pl. Zidane profizmusában nem sokan kételkednek, akár az edzésmunkájában, akár a vezetői képességeiben, mégis volt egy pillanat, amikor megszűnt játékosnak lenni és csak, mint egyszerű ember reagált... a 2006-os VB döntőben, szóval a legnagyobbakkal is megtörténhet ilyesmi. A pálya méretek a labdarúgásban csak néhány méterben térnek el, ami nem jelent olyan fizikai akadályt, amihez ne lehetne hozzászokni, de van olyan csapatsport pl. a baseball, ahol fontos különbségek lehetnek a pályák méretiben (közelebb és alacsonyabban van a hátsó fal), ami befolyásolhatja a játékot. Ezzel együtt minden csapatsportban szerintem a leghangsúlyosabb a lélektani előny, ami a megszokott körülményekből, a szurkolók buzdításából ered (Magyarországon nehezebb ezt elképzelni, mert nincs olyan szurkolói kultúra, atmoszféra egy stadionban, ami ezt alátámasztaná, de itt is működik) és az igazán profik azért ezen túl tudják tenni magukat az esetek többségében. Szóval, ha két csapat között jelentős minőségbeli különbség van, akkor a hazai pálya előnye nem jelent annyi pluszt, hogy az érdemben befolyásolja a kimenetelt.

Nagyszerű epizód volt mindkettő, nálam most a negyedik évad második felére ért el végérvényesen a sorozat arra a szintre, ahol a TCW-t jegyzem (talán már túl is nőtt rajta egy picit). Megnéztem mellé újra a Mortis trilógiát és a 2. évad szezonzáróját is és így teljesen más szemmel lehet nézni azokat a jeleneteket is. Ezt a loth-farkasos szálat ahogy összekötötték a Mortisszal az nagyon tetszett és most az újranézésnél észrevettem, hogy a Mortison a kolostornál ahol Anakint próbára teszi az Atya a falon hátul látszik több farkas rajza is (nem azt akarom ezzel mondani, hogy minden ki volt találva előre, csak mint érdekességet jegyeztem meg), illetve az a jel is több helyen feltűnik a Mortison (pl. a lány kriptájának a bejáratánál), amit akkor látunk amikor a rész végén eltűnik a templom és a földön csak ez a jel marad ott a porban. Az viszont baromi jól ki volt találva, hogy Ahsoka miért tűnt fel ott az átjáróban a 2. évad végén. Úgy emlékszem anno én is azon az állásponton voltam, hogy jobb lett volna, ha Ahsoka meghal a második évad finálájában, tökéletes alkalom kínálkozott volna a Malachoron erre, ráadásul adta volna magát, hogy a régi mestere végzi be a sorsát (ez még hozzáadhatott volna Vader mítoszához is egy keveset), így viszont a 4. évad történéseit ismerve megkövetem magam és dícsérem Filonit, mert ez baromi jól volt tálalva. Jobban, mintha a kézenfekvő megoldást válaszották volna és ott egyből megölik... amit meg ezzel a misztikus szállal hozzáadtak a Sagahoz és azon belül az Erőhöz az nekem baromira tetszik (a TCW-ben is a Mortis volt a kedvenc történetszálam) és a történetmesélésben azt gondolom, hogy ebben a műfajban a kalapos Lucas igazi örököse! Amikor az epizód zárásaként Dume eltűnik a fényben Ezra pedig hátat fordítva a látványnak elsétál - szó szerint is maga mögött hagyva mesterét - az vizuálisan fantasztikusan erős kép volt. Igazából ez volt számomra ennek a kalandnak/tanításnak az egyik nagy üzenete, hogy Kanan halálát mostanra sikerült feldolgoznia a szereplőknek. A gyász és kiváltképpen az elengedés most érett be, egyrészt Hera számára, másrészt Ezra számára, aki túl tudta tenni magát Kanan elvesztésén. Most itt visszautalnék a Mortisra, ahol a Fiú a bűntudatával próbálja meg manipulálni Anakint Shmi képében, amit aztán a filmekben is láthatunk, hogy Anakin nagy gyengesége volt, hogy nem tudta elengedni azt az érzést, hogy ebből fakadóan mindent kontrolláljon, mindenható legyen. Itt Ezrának a próbatételénél, ahol el kellett engednie Kanant, szintén ott volt a lehetőség, hogy kvázi mindenhatóvá váljon, ő kontrollálja az eseményeket, de a tanítás egyik lényege szerintem pont ez volt, hogy el tudja engedni ezt és elfogadni, hogy nem lehet mindenre befolyásunk. Továbbá pont ezért volt fontos, hogy megmentse Ahsokát ezáltal ott legyen előtte a példa és a kísértés, hogy igen is bele lehet nyúlni a múltba és ezért volt nagy kihívás utána ellenállni neki. Egyébként magának ennek a helynek a működése is érdekes, gondolom azért vonták be Ezrát, hogy megvédjék a helyet a Birodalom és a Sithek elől. Ezért kellett Ezrát ide vezetnie Dumenak, utána pedig Morai az, aki kvázi rábírja Ezrát Ahsoka megmentésére... az egyedüli dolog, amit önző módon csak maga miatt tett volna Ezra és tudatos döntés lett volna (szerintem Ahsoka megmentésénél nem gondolkodott, csak ösztönösen cselekedett) az, ha belenyúl abba az időpillanatba, amikor Kanant láttuk meghalni. Ez nem az Erő akaratát közvetítette volna (Dume és Morai - aki szerintem mindenképpen a Lányhoz kötődik valamilyen szinten, egyrészt amikor Ezra először mondja ki a nevét, akkor a Lány hangján halljuk, hogy "I am the Daughter", illetve a falfestményen is vele együtt szerepel és a színük szimmetriája is szembetűnő - az Erőt, vagy valamelyik erőhasználó leképeződését közvetítik), hanem Ezra önzőségét és itt két ötlet is tetszik, hogy a Sith szimbólum a kapu felett azt jelképezi, hogy valójában Sidious manipulálta csak Ezrát, hogy ott tudjon behatolni az öreg és valójában Ezra nem is menthette volna meg Kanant, de az is tetszik, ha itt tényleg esélye volt Ezrának belenyúlni a múltba (mondjuk az érdekes, hogy ennek a következményei hogyan jelentek volna meg), de azért nem tette meg, mert Kanan utolsó tanításának lényege az elengedés mellett az áldozat volt. Azáltal, hogy feláldozta magát a többiek megmenekültek és sikerre vitték az akciót is. Azt gondolom, hogy ez a Jedik útja, hogy másokért élnek és készek feláldozni magukat a tanítványukért és a közösségért (ugye a Sitheknél pont ellenkezően van, általában a másikat áldozzák fel, a mester a tanítványát, vagy fordítva) és ezt az áldozatot, a tanítás leglényegét vette volna el Ezra, ha önkényesen belenyúl abba a pillanatba, csak azért, hogy számára ne legyen olyan fájdalmas a jelenben túltenni magát a gyász fázisán. Igazából még rengeteg minden felmerült bennem a részek nézése közben, de most ennyi jutott hirtelen eszembe. Nagyon tetszettek a kis dologk is, pl. Chopper trükkje Thrawn kivetítésével, Hydan miniszter, aki a görnyedt tartásával, kimért mozdulataival és a hanghordozásával is egy tipikus birodalmi talpnyaló figuráját jelenítette meg, aki tudatában van kicsinységének mégis azt képzeli magáról, hogy nagyon fontos fogaskereke a gépezetnek. Iam McDiarmid zseniálisan hozta Sidoust, apropó amikor ott olyan ismeretlen nyelven beszél, az ugyanaz, mint amit a Malachoron lévő feliratoknál olvas Ahsoka? Ja és Ahsoka haláláról még annyit, hogy számomra nem lenne probléma, ha még a jövőben viszontlátnánk valahogy és nem ebben a maradék pár epizódban írnák ki (bár, ha egy könyvben/képregényben zárnák le annak talán még kevésbé örülnék). Az évek során ő vált a kedvenc női karakteremmé az egész Sagaban és remélem, hogy valami nagyon különleges befejezést terveznek neki (már így is komoly mélységet kapott a karakter ezzel az egy epizóddal) egy későbbi sorozatban, bízom Filoni kreativitásában...

Érzelmileg nagyon megterhelő rész volt. Én szerencsére nem futottam bele előzetesen spoilerekbe így nem tudtam, hogy mi fog történni, de az epizód során végig azt éreztem, hogy ez bizony Kanan hattyúdala. Valahogy olyan volt az összes jelenetben, mintha búcsúzni készülne, mintha készen állna rá, hogy ő innen bizony tényleg lehet, hogy nem jön vissza. A Herával való kapcsolata, a ki nem mondott érzések... itt is azt éreztem, hogy azért mondja ki, azért tárja fel önmagát így Hera előtt, mert már lélekben felkészült rá, hogy meghalhat. Az egész egyszerre nagyon szép és nagyon szomorú is volt egyben. Ezzel együtt összességében nem egy értelmetlen halál volt az egész, hanem a küldetés végül sikerrel járt, még ha áldozattal is. Persze a perspektíva relatív voltára is jól mutatott rá ez a haláleset: a Birodalom szempontjából egyetlen lázadó (még, ha jedi is) halála nem mérhető ahhoz a kárhoz ami őket érte Lothalon, főleg úgy, hogy még Thrawn projektjének is keresztbe tettek, a másik oldalról nézve viszont mindig azt láthattuk, hogy a hőseink mindent megúsznak, most pedig átélni, átérezni a hozzá közel állókon keresztül, hogy egy ember halála is mekkora tragédia így nagyon szemléletes volt. Számomra is az egyik legszomorúbb animációs SW epizód volt ez, talán még a TCW 6. évadából az Orders volt hasonló hatással rám, bár ez azért volt szívbemarkolóbb, mert ott tudtuk a végkifejletet Fives és a klónok számára, míg itt valamelyest nyitva voltak azért a lehetőségek. Egyébként a végén az outro-nál az, hogy nem volt semmi hang, hanem némán emészthettük az eseményeket és emlékezhettünk Kananra, nekem egy kicsit a 24-et juttatta eszembe a silent clockkal, amit akkor tettek be, amikor valamelyik fontosabb szereplő meghalt.

OFF A IX-ben ne, de abban a 30 éves űrben a VI és VII között sorozat/animációs vonalon ez érdekes lenne.

Persze, bár, ha most hétvégén neki is állok szerintem csak jövő héten lesz kész.

Discovery 1/12

Jól összeszedted, esetleg még lehetne említést tenni a szinkron/eredeti hang kapcsolatáról, 3D-ről, IMAX-ről, hogy milyenek a tapasztalatok, mennyit adott hozzá, esetleg mennyit vett el az élményből stb.

Az a - ponthoz annyit, hogy amennyiben ez egy jedi prófécia volt, akkor már eleve torzított az értelmezése, mert egy szemszögből látja az egész kérdést. Nekik az ősi ellenség a sithek elpusztítása volt a fontos, amit Anakin, mint a Kiválasztott be is teljesített azáltal, hogy Palpatinet megölte, ő meg, mint utolsó lehetséges tanítványa szintén meghalt. A jedik ebben a koordinátarendszerében tehát a jóslatot és az erő egyensúlyát úgy értelmezhették, ahogy az az ő érdekeiknek, a világról alkotott elképzeléseiknek helyes volt. Ettől még nem feltétlen következik az, hogy a sötét oldalt megszüntették volna (ennek nem mond ellent az új trilógia sem, mert úgy tudom Kylo és Snoke sem sith, csak a sötét oldalhoz köthető), de lehet a jedik úgy gondolkoztak, hogy a sithek megsemmisítésével el is fognak intézni mindent. Mondjuk, ha Snoke tényleg az ismeretlen régiókból érkező erőhasználó, akkor nem lehet felróni a jediknek, hogy nem számoltak más sötét oldali figurákkal, ha korábban nem találkoztak ilyennel. A b - pontban leírtak abból a szempontból lehetnének érdekesek szerintem, hogyha összekötjük Anakint és Lukeot, akkor lehetne a Skywalker vérvonal, ami nem egyszerűen egy személy egy adott tettére korlátozódna, hanem egy folyamat részeként egymásból következő és egymásra ható események láncolataként teremtené meg majd a Saga végére az egyensúlyt. Ez mondjuk annyiból problémás, hogyha mindenárona a vérvonal számít, akkor Reyt nehezen lehetne ehhez kapcsolni (nem örülnék, ha ő is Skywalker lenne, max ha kiderülne, hogy részben ő is az erőből született), Kylo lehetne még, mint a Skywalker vérvonal beteljesítője, de én nem örülnék, ha belőle pozitív figurát csinálnának. Azért valahogy Rey karakterével is meg lehetne oldani úgy, hogy Anakin jelentősége a prófécia/egyensúly szempontjából megmaradna, de nem kizárólagosnak. Konkrétan nem tudjuk egy személyhez kötni, a jediktől származik.

Nem nagyon, a D divizióból nem hiszem mondjuk, hogy bárki is magától ki tudna jutni például. Annyi pontosítás, hogy oda-visszavágós lesz a csoportkör (tehát mondjuk mi 6 meccset játszunk).

Mindegyik divizióban van négy csoport (van három, van négy csapatos csoport is) az első körben ősszel lesz majd a csoportkörök lebonyolítása (ez 2/3 meccset jelent csapatonként), akik itt első helyen végeznek azok majd az EB selejtezők után játsszanak egy négyesdöntőt diviziónként (max 3 meccs - ez talán 2020 márciusában lesz, de nem biztos) és ott a legjobb jut ki mindegyik divizióból, tehát összesen négy csapat. Annyi kavarás van még, hogy aki egyeneságon kijut az Eb selejtezőkből, amit 2019-ben bonyolítanak le, annak a helyet átveszi a Nemzetek Ligájából az alacsonyabban végzett csapat, tehát az NL-ből mindenképpen lesz plusz 4 hely és az Eb-selejtezők 20 kvótáért zajlanak (ugye most host nem lesz, így jön ki a 20+4 Eb csapat). Ja és az eredményektől függetlenül (koefficiens alapján) le is lehet esni alacsonyabb divizóba majd a következő NL-re, de az még a jövő zenéje.

Hangvágás, hangkeverés szerintem mindenképpen kilőve, score szintén, talán a vizuális effektek lehetne, de meglepődnék... kellemesen. Azért nem rossz az a négy jelölés.

Nagyjából ugyanannyi meccse lesz a válogatottaknak, mint régebben ugyanis ezzel kilövik a korábbi barátságos fordulókat. Annyi érdekessége pedig mindenképpen van ennek a sorozatnak, hogy esélyt adnak a kiscsapatokank is (a leggyengébb D divizióból is ott lehet így egy csapat az Eb-n) és úgy összességében minden kalapban nagyjából egyenlő erősségű ellenfelek vannak, ami izgalmas, kiegyenlített mérkőzéseket eredményezhet.

Nagyon tetszett az előzetes, várom az új részeket, de sajnálom is, hogy a vége lesz, így a 4. évadra majdnem jobban megszerettem, mint a TCW-t.

Ezzel szerintem az a probléma, hogy ebben az olvasatban Plagueis kísérletei indukálják a Kiválasztott megteremtődését és akkor felmerül a kérdés, hogyha Plagueis nem próbálkozik belenyúlni így a dolgokba, akkor Anakin meg sem születik (mivel az Erő nem érzi úgy, hogy bármi dolga lenne) és nem ő lesz a Kiválasztott. A Prófécia ellenben ettől függetlenül is jelen volt, tehát a Kiválasztottat a jedik egyébként is várták, attól függetlenül, hogy Plagueis manipulálta-e a midikloriánokat, vagy nem, még itt úgy értem (nem olvastam a könyvet), hogy ettől tették függővé az Erő akaratának manifesztálódását Anakin képében. Amúgy eszembejutott az a teória, ami talán pont tőled származott (ilyen Plagueis-es dolgokról úgy emlékszem írtál korábban is), hogy mi van, ha Anakin kiválasztottsága csak amolyan "hamis eljövetel" volt, egyfajta reakció Plagueis-re és nem az igazi Kiválasztott, aki pedig Rey lenne.

Nekem nagyon tetszett ez az előzetes, baromira várom ezt a filmet, az eddigi anyagok alapján remekül ragadta meg a 2013-as reboot hangulatát és Alicia Vikander is egyre jobban bejön ebben a szerepben (korábban voltak pletykák Daisy Ridleyről, anno jobban örültem volna neki) - volt egy videó még szeptemberben a Warner csatornáján arról, hogy miként vált eggyé a szereppel meg mint jelentett neki a TR és egészen meggyőzött. Mondjuk Dominic Westet még mindig nem tudom elképzelni Lord Croftként... nekem ő mindig is Jimmy McNulty marad Baltimore-ból.

Boldog születésnapot!

Kár, hogy nem Mansont fogja játsszani, de azért nagyon várom ezt a filmet!

Az a hét óra az pont jó lenne.