Yoda József
Arany támogató
-
Csatlakozott:
-
Utolsó látogatás:
Yoda József összes hozzászólása
-
Klónok
A sorozatzáró után viszont már másképp vélekedett, néhány napja itt is előkerült az a cikk
-
Palpatine szerepe az ep9-ben
Van neki egy ilyen verziója, ahol galaxisszerte elhelyzett kivetítőkön jelenik meg
-
Palpatine szerepe az ep9-ben
Mótvá
-
7x10 - The Phantom Apprentice
Hát ha ez chipesdi így működik, akkor kb. dobhatjuk a kukába Fives történetszálát. Kár érte, mert az egyik legjobb volt de így, hogy "mindenkinek volt választása", sokat elvesz belőle. Legalábbis szerintem. Ahogy Rex fogalmaz, az pedig továbbra is azt jelenti, hogy a nem végrehajtást magyarázza a chip eltávolításával. Egyébként meg mi az, hogy nem tud Rex semmit? Tudja, hogy beleültettek valamit a fejükbe. Most már tudja mit sejt a Jedi Tanács (Sidious irányítja mindkét oldalt, az ő műve a háború), Maul éppen most árult el egy rakat infót, és simán lehet, hogy még el fog, a parancs kiadásáig még mindig órák vannak hátra, amiben sok minden történhet. Maul konkrétan azt mondta Jesse-nek, hogy ők Sidious eszközei. Ezek után leeshet neki, hogy igaza van Fives-nak: egy hatalmas összeesküvés készül, és valami nincs rendben a chip-pel.
-
7x10 - The Phantom Apprentice
Ahogy Rex megfogalmazta azt a mondatot, az az jelenti, hogy "azért nem fordultam a Jedim ellen, mert eltávolítottam a chipet" Nem azt mondta, hogy "nem fordultam a Jedim ellen ÉS eltávolítottam a chipet", hanem azt, hogy "nem fordultam a Jedim ellen, eltávolítottam a chipet". Ez utóbbi, kötőszó nélkül azt jelenti, hogy hogy a második tagmondattal indokolja az elsőt. Továbbá, ha ellenállna a chipnek, az még mindig egy totál felesleges, erőltetett dráma lenne (a főhős ellenáll valamilyen nagy kísértésnek), amit már a SW-on belül is láttunk jópárszor, valamint további kérdéseket vetne fel, pl. hogy Rexen kívül más parancsnokok miért hajtották végre zokszó nélkül a parancsot, ha annak erős akarattal ellen lehet állni?
-
7x10 - The Phantom Apprentice
Ezt ne! Egyrészt ezzel megint a kánonban lefektetett alapokat bolygatnák, és izzadságszagúan kellene magyarázkodni utána (ez ráadásul nem egy könyvben lett lefektetve, hanem egy sorozatban, ami ugyanolyan rangot képvisel mint a TCW, és szintén Filoni munkája). Másrészt, baromi olcsó hatásvadászat, amolyan erőltetett cheap drama lenne, ha valami hatalmas csoda folytán pont Rex lenne az, aki ellen tud állni a chipnek. Ebből én nem kérek, ha lehet. A legtisztább és legkézenfekvőbb megoldás, ha eltávolítja. Ne retconoljanak semmit.
-
7x10 - The Phantom Apprentice
Vagy csak sokkal jobbnak gondolta a halálba zuhanást, mint ismét találkozni a volt mesterével
-
7x10 - The Phantom Apprentice
El kell, hogy távolítsa a chipet a parancs kiadása előtt. "I didn't betray my Jedi. Wolffe, Gregor and I all removed our control chips". Szerintem ez a következő részben fog megtörténni... talán Jesse beszámolt neki a Maul-lal való kis párbeszédről. Ha ezt összerakja Fives "élményeivel", akkor leeshet neki a tantusz. De jövőhéten meglátjuk
-
7x10 - The Phantom Apprentice
És akkor mikor is fejlődött ezen a téren? Mert biztos nem a Lotho Minoron onnan meg kvázi egyből egy manipulatív k*csögként tért vissza
-
Klónok
Szerintem itt nem egészen ez történt. Azon megy a vita, hogy Nik Sant létezik-e a kánonban, vagy sem. Szerintem, a Wookie szerint (amire azért lehet alapozni), és a ziro-s cikk szerint létezik. Nabo szerint meg nem, innen indult a vita, és ennek kapcsán merült fel, hogy a kártyajátékból származó információk kánonnak számítanak-e. Egyébként meg ez egy elég népszerű játék volt a maga idejében és nemében, amíg meg nem jelent a Galaxy of Heroes, szóval ez eléggé erős kijelentés volt Nabo részéről, hogy "komolyan vehetetlen, sz*r, szemét"
- Game of Thrones
-
Game of Thrones
Szerk: most esett le, hogy még nem tartasz itt. Ez esetben nem nagyon van értelme ilyesmiről beszélni. Pb nem a Jaime elleni párbajra céloz, hanem az Arthur Dayne ellenire, amit egy visszaemlékezésben látni majd a 6. évadban. Persze, ha nem zavarnak a spoilerek, leírom a választ a kérdésre
- Game of Thrones
-
7x10 - The Phantom Apprentice
Na ja miért is beszélne Luke-ról, aki még csak az anyja hasában létezik? Oké, hogy azt mondták, Maulnak volt egy látomása, de szerintem nem ez a helyzet, ezt csak hazudta. Ő elég részletesen tisztában van a volt mestere terveivel. És itt felmerül a kérdés, hogy Palpatine miért hagyott ekkora rizikófaktort életben?
-
7x10 - The Phantom Apprentice
Ez az epizód a Rebelshez is adott egy keveset szerintem. Amikor Maul megsejti Obi-Wan előtt, hogy Luke-ot őrzi, most már simán el tudom róla képzelni, hogy ott, abban a pillanatban átfutott az agyán egy olyan gondolat, hogy Luke-ot elrabolva és kiképezve bosszút áll majd Sidious-on.
-
7x10 - The Phantom Apprentice
Még nem volt a trailerben látott "I sense a plot to destroy the Jedi" jelenet, így így azt gondolom, hogy egy kicsivel azelőtt járunk, hogy Obi-Wan megtámadja Grievoust.
-
Mennyire egységes a Skywalker SAGA?
Avatar? Mondjuk nem tartom jobbnak, de mondhatjuk, hogy az a film történelmet írt, és tudtommal eredeti. Bár az is igaz, hogy a 3D-nek köszönheti a sikereit.
- A Resistance animációs sorozat
-
7x10 - The Phantom Apprentice
Amit a 3. rész szinopszisából írtatok, azt szerintem is spoilerbe kéne tenni
-
A The Mandalorian sorozat
- Klónok
De miért lenne kétes kánonú a játék?- Egyéb fontos
Valószínűleg tényleg ez a helyzet, hogy lazítások lesznek. Valamint elvileg elkezdenek tömegesen tesztelni is: https://index.hu/belfold/2020/04/24/orban_viktor_kossuth_radio_koronavirus/ https://index.hu/belfold/2020/04/24/koronavirus_teszteles_itm_palkovics/- 7x10 - The Phantom Apprentice
Best. Episode. Ever. Hát volt itt minden kérem szépen az egész epizódot belengte a bizonytalanság, a vihar előtti csend érzése (ami a Sithek bosszújából hiányzik). Hangulatilag ez az epizód gyakorlatilag a felvezetése volt a Sithek bosszúja és a klónháborúk betetőzésének, a 66-os parancsnak. Sam Witwer díjat érdemelne az alakításáért, talán most, ebben az epizódban alakította őt eddig a legjobban (mondjuk az írók is remek szövegeket írtak neki). Nagyon szépen utalgatott a rész a Sithek bosszúja párhuzamos eseményeire, könnyen nyomon követhető, hogy éppen mi zajlik párhuzamosan. Ha kijött ez a 4 epizód, nemcsak egymással kellene őket összefűzni, hanem a megfelelő jeleneteket be kellene illeszteni a Sithek bosszújába is a megfelelő helyre És akkor lenne egy Sithek bosszúja extended edition-ünk Ja és befigyelt egy Dryden Vos is a Solo-ból Habár valami kavarás megint lesz a kánonnal szerintem. Marg Krim ugyanis még mindig életben van úgy néz ki, pedig elvileg már nem kéne? Nem olvastam a Dark Disciple-t.- Klónok
A ziro-s cikk szerint Nik a kánon része. A ziro-n nem szoktak légből kapott baromságokat írni- Klónok
https://ziro.hu/elemzesek/rex-nik-sant/ - Klónok