Darth Cupsy összes hozzászólása
-
Sport
Az egyik probléma amit sokan nehezményeznek szerintem jogosan, hogy a Ligában való szereplés kizárólag a pénzen múlik, leszámítva 4-5 helyet. De amúgy a részvételért befizetik a nagy csapatok az összeget és ennyi, kiesés nincs, azt a pár helyet leszámítva, de az is olyan ahogy olvastam, hogy nem az utolsó 4 cserélődik, hanem megvannak a fix Ligatagok és a 4 helyre lehet kvalifikálni a többi csapatnak akik szeretnének. Pláne gáz és nonszensz azzal érvelni, hogy a 10 éveseket akarják bevonzani akiket a videójátékok érdekelnek. Az akit eddig nem érdekelt a foci azt ez után se fogja, akit meg igen az a videójátékosok közül is követte enélkül is.
-
Star Wars viccek
Akinek a testét majd idővel megszállhatja. Alakul ez szépen!
-
Star Wars viccek
Új trilógia: kiderül, hogy Yoda és Palpi együtt találták ki és kivitelezték az egész Jedik kiirtásáról szóló tervet (ez egyébként magyarázat a Jedik tesze-toszáskodására a háború során), sőt Yoda Plagueis csak Palpi hazudott a haláláról Anakinnak, hogy áttérítse. Palpi végül mégiscsak elárulja Yodát és ez az igazi ok a RotS párbajuk mögött és Yoda önkéntes száműzetése mögött (ugye ez is elég Sithes húzás ). Yoda csak azért segített a hőseinknek, mert tudta, hogy így szabadulhat meg a riválisaitól. Yoda olyan hatalmas Sith-é vált az évek során, hogy még magát az Erőt is meg tudta téveszteni, ezért tudott Erőszellemé alakulni. A 10. rész címe: Reveal of the true evil
-
Star Wars viccek
- Marvel
Ez tök jó, simán magyarázható azzal, hogy az az energiagömb egy másik valóságba szippantgatta a dolgokat.- Könyvek és képregények
Igen, az az... hogy az mekkora csalódás volt gyerekként emiatt, ha jól emlékszem végig se néztem- Filmek
Megnéztem a Monster Hunter filmet, egész jól el voltam vele, mondjuk az alapanyagot nem kifejezetten ismerem lehet azért működött nálam. A mostani blockbuster hiányos időszakot tekintve meg kifejezetten jó. Nézném a folytatást meg nem is, a film in medias res kezdése után egész jól építkezik, megfelelő ütemben, egészen a 3. nagyobb szörny megjelenéséig onnantól kicsit összecsapottnak éreztem az egészet, egy fél óra még ráfért volna a filmre, hogy a végjáték jobban fel legyen vezetve ezáltal szerintem azt az egysíkúságot is megtörhették volna amit a végén éreztem, hogy OK megint kinyírnak egy szörnyet... és ezt még megfejelik egy cliffhangeres negyedik megjelenésével és harcával közvetlenül a 3. nyakába. Ez az amiért nem lennék kíváncsi egy esetleges folytatásra, ha az is csak arról szólna, hogy egymás után nyírogatják ki a szörnyeket hasonlóan gyenge indokokkal akkor inkább kösz nem. Annyit azért tudni vélek a játékról, hogy ott kb. ez a játékmenet, de épp ezért (is) van, hogy nem lehet bizonyos műveket más műfajra egy az egyben átültetni. A film amúgy egy egyszeri megtekintést bőven megér, úgyhogy csak ajánlani tudom.- Star Wars Ewoks adventure filmek
Mivel a sorozatnak nem találtam külön topikot, így ide dobom remélem jó helyre. Szóval nemrég megpillantottam mindenki kedvenc kalóz tanyáján az Ewoks című rajzfilm sorozatot, ha valakit érdekelne.- Gyűjtemények
Nekem közel a teljes (legalább is így becsülöm) elektronikus úton elérhető magyar SW tartalom itt csücsül a gépemen, meg még egy-két másikon is, ha valami geb*sz lenne , Kánon/ Legends egyaránt.- A The Bad Batch animációs sorozat
Szerintem az Ő jelenlétnek az oka a gyerek nézők megnyerése, persze ettől függetlenül felnőtt fejjel is értékelhető sztorit is kerekíthetnek köré. Nekem se jó a kép.- Egyéb fontos
Hát ezt most nem nagyon értem most akkor rágcsálta a kezed ami egy hosszabb lefutású művelet vagy odakapott? Biztos nem vagy ezzel egyedül, mert a filmeken ezt látni, "átlag" ember meg jó esetben nem találkozik vele másképp, de van, nem is ritkán "nyugodt" lefolyása is a betegségnek, a vad állatokra inkább az jellemző, hogy "megszelídülnek" tőle, ugyanakkor ez pillanatok alatt változhat és bármi előjel (pl.: morgás) nélkül támadhatnak. Egyébként a másik közismert tünet, a nyál csorgás sem jelentkezik 100%-osan.- Egyéb fontos
Akkor sanszos a veszettség. Az "ok" hogy betéved lakott területre, azt megteszi az egészséges állat is, de a róka eléggé félénk állat, elsődleges védelmi mechanizmusa a menekülés, ha csak nincs sarokba szorítva nem jellemző, hogy egészséges egyed támad.- Egyéb fontos
Ezt az antiszociális szót annyian keverik/ nem használják jól. Az antiszociális az az ember aki a társadalmi normákkal szembe megy vagy nem foglalkozik velük, nem érdeklik. A viselkedésük káros a társadalomra nézve, gyilkosok, erőszaktevők, állatkínzók stb. Aki nem szívesen jár társaságba, visszahúzódó, nehezen nyílik meg, nehezen barátkozik azt aszociálisnak hívják. Az introvertált és extrovertált a skála két végpontja, közötte az átmenet eléggé széles és szerintem az ember életében normális esetben váltakoznak azok a szakaszok amikor kicsit intro- vagy extrovertáltabb. Ezek a szakaszok lehetnek meglehetősen rövidek is, pl.: én pár itóka után halmozottan extrovertált tudok lenni ugyanakkor anélkül sem érzem, hogy az introvertált felé billennék, ugyanakkor van olyan amikor az embernek nincs kedve senkihez- semmihez.- A Star Wars jövője
Amúgy olyan már van, mondta egyik haverom tesójának a szomszédja.- E.K. Johnston: Queen's Peril
- A The Bad Batch animációs sorozat
Attól még, hogy az ütemterv más még léteznek ilyen sorozatok és nem is ritkák így az állításod nem állja meg a helyét. Utómunkák persze, de én sem azt írtam, hogy 100%-ban kész hanem, hogy kb.- A The Bad Batch animációs sorozat
Persze biztos van meló a leendő élőszereplős sorozatokkal, de a TBB mivel már csak egy hónap van a premierig kb. kész és amikor ezzel volt a meló akkor még az élőszereplősökkel se volt annyi, mint ezek után lesz, tehát erre jutott ideje még akkor, így szerintem lehet, hogy a későbbi évadokhoz már más minősítésben lesz köze, de az elsőnél szerintem még ő a Big Boss. Plusz a Mandalori doku filmekből én úgy vettem észre, hogy nagyon szereti csinálni azt a cuccot is, de még mindig az animációs vonal ami igazán közel áll hozzá. Így hogy ez kvázi az ő gyermekének a folytatása szerintem szívügyének érezte, hogy legalább az alapok letételét ő felügyelje teljes mértékben a sorozatnál. Sőt szerintem a Disney is azt szorgalmazza, főleg a TCW utolsó évadának sikerét látva, hogy azt a hangulatot, atmoszférát sugározza ez a sorozat is ahhoz meg nem elég pusztán az animáció egyezése.- A The Bad Batch animációs sorozat
Én azért nagyobb összegben mernék rá fogadni, hogy ő lesz.- Egyéb fontos
- Kevin Schinik: Az Erő nyomában
Ez a könyv jó példa arra, hogy lehet zéró akcióval viszont egy jó sztorival érdekes, izgalmas történetet kerekíteni. Végig lekötött a könyv, annak ellenére, hogy jóval több információval rendelkezem a Jedikről és a kiirtásukról, mint Karr mégis együtt tudtam vele izgulni, hogy vajon mit is fog megtudni a következő tárgyból amihez hozzáér. Én nagyon szeretem ha történetek kapcsolódnak más történetekkel akár nüanszokban akár számottevő mértékben, hívják akár fanservicenek is. Ebben a műben pedig volt kapcsolódás bőven, Karr látomásain keresztül visszarepülhettünk az Új remény, a Sithek bosszúja idejére, a TCW-vel is összefonódott a mű Sifo Dyas által, a fizikai utazások során pedig a Sequel filmekkel kerülnek kapcsolatba a szereplők. Nem igazán szoktam szeretni amikor egy újabb Jedi kerül elő aki végig malmozta a polgárháborút a kis kuckójában, de itt ezt is sikerült számomra elfogadhatóan megírni. A maximális pontról azért mégiscsak lecsúszik a 0 akcióval, de azért egy jó kis olvasmány mindenkinek csak ajánlani tudom.- Számítástechnika
Nem hiszem, hogy pont ez a cikk volt, de bizonyosan sok oldal lehozott valami hasonlót akkoriban és azok közül volt valamelyik, mert a dátum alapján stimmel, ebben az időben telepítettem az Edge-t. Szerintem az, hogy még mindig ezt ajánlják a legtöbben jó részt a megszokásból is fakad, az Edge-t is lehet szinkronizálni, meg ugyanúgy feldobja ha valami új helyre regisztrálok, hogy akarom-e a google-fiókkal tenni ezt, mondjuk én ezt ritkán alkalmazom. Biztonságról meg gondoskodjon a vírusírtó meg a tűzfalak, azért vannak. Bár nem hiszem, hogy olyan kardinális különbség lenne amúgy sem a két böngésző biztonságossága közt.- Számítástechnika
Nem szeretnék visszatérni, én is azt használtam, aztán egy cikk hatására kipróbáltam az Edge-t hosszabb ideig és valóban úgy tapasztaltam, hogy gyorsabb meg nem zabál annyi memóriát, azóta ezt használom, nem volt vele probléma ez a cucc amit írtam valami frissítéssel jöhetett be nem rég. Egyébként miből érzed jobbnak a Chrome-ot, ha az Edge-t soha nem is használtad?- Számítástechnika
Használ itt még valaki Edge böngészőt? Olyan problémám van vele, hogy amikor kimásolok egy URL-t akkor a beillesztésnél nem az URL-t magát vágja be hanem amire mutat annak a nevét, címét. Tehát pl.: egy sima youtube video sima ctrl+c aztán ctrl+V-zésnek ez az eredménye: Angry Birds Star Wars II: Darth Maul Teaser Trailer - YouTube a fórum főoldal címének másolata meg így néz ki: Fórumok - Star Wars SAGA Fórum és Hírportál (swsaga.hu) Az a gáz, hogy így a képeket, videókat nem jeleníti meg megfelelően. És nemcsak internetes felületen van ez, hanem pl. egy Wordbe másolok oda is így rakja már be. Először mindig be kell másolnom az URL-t, egy jegyzettömb fáljba onnan újra kimásolni, hogy az eredeti URL-t tudjam majd betenni oda ahová szeretném valakinek valami ötlet, hogy ezzel lehet-e valamit kezdeni?- Vicces és kedves dolgok
- Videojátékok
A mai az a nap amikor nem érdemes filmekkel, videójátékokkal foglalkozó cikkeket olvasni. - Marvel