Bence1997
Ezüst támogató
-
Csatlakozott:
-
Utolsó látogatás:
Bence1997 összes hozzászólása
-
A The Acolyte sorozat
Igen, egyszerűen képtelenség jövőre kiadni. 2024 a premierdátum már azóta, hogy a tavaszi forgatást átrakták az őszre és kitudódott, hogy az Andor módszerét alkalmazzák (kültéri forgatások), persze a Volume használata mellett. Bár egyelőre 2024 is érdekes év lehet, mert ha ragaszkodnak a 3-4 hónapos szünethez az élőszereplős sorozatok között, akkor elképzelhető, hogy 2 év múlva csak két sorozatot fogunk kapni. A Skeleton Crew kb. novemberben jöhet ki leghamarabb (feltételezve, hogy az Ahsoka július/augusztus körül jön és 7-8 epizódos lesz), vagyis a The Acolyte inkább áprilisi premierdátummal jöhet szóba. És az Andort mindenképpen őszre tippelik, az első évadhoz hasonlóan. Bár ezt még korai megmondani.
-
A The Acolyte sorozat
Dafne Keen a The Face című oldalnak nyilatkozott. Jelenleg a His Dark Materials van fókuszban, de egy röpke pillanatra válaszolt egy Star Wars kérdésre is. Mivel nem nagyon mondhat semmit, azt azért elárulta, hogy egészen áprilisig fog forgatni. Ez azt jelentheti, hogy eléggé jelentős szereplő lesz a sorozatban.
-
Az Ahsoka sorozat
Mindenképpen érdekes információk, persze a kérdés ugye ilyenkor mindig az: vajon igazak-e? Bár MSW általában azok közé tartozik, akikre lehet hallgatni, persze a kételkedés jogát fenn lehet tartani. Vannak dolgok, amiket régen közölt és valósak is lettek. És persze hibás infók is kikerültek a kezei közül. Meglátjuk jövő nyáron (július/augusztus körül) hogy mennyire hitelesek az infói. További infók, amiket megosztott: - Úgy hiszi, hogy 8 epizódos lesz a sorozat. - Ahsoka lesz ennek az érának a főhőse/erőhasználója. Lesz egy teljes története/történetszála, ami fontos a dolgok egészének szempontjából. Továbbá pár "spoiler":
-
Az Ahsoka sorozat
MSW újabb információkat közölt. Állítása szerint az infók igazoltak. Az infók a következők:
-
Sport
Hírek az F1 háza tájáról: - Mick Schumacher jövő évtől a Mercedes csapatánál folytatja, mint tartalékpilóta. Tehát 10 év után újra van egy Schumacher a csapatnál. - Szaúd-Arábiában fog kezdődni a 2024-es szezon. Az ok teljesen egyszerű: Szaúd-Arábia túllicitálta Bahreint. - A Red Bull és a Porsche között végül nem lett megállapodás. De most a sajtóértesülések szerint egy detroiti márka, a Ford kopogtat Hornerék ajtaján. A megállapodás hasonló lehet, mint az Alfa Romeo és Sauber között: a 2026-os erőforrástól kapja meg a Ford nevet, nem vásárolják fel teljesen a Red Bullt. Nem szólnak bele a menedzseri döntésekbe, technikai segítséget csak akkor adnának, ha a Red Bull szeretné. Hornernek ez kecsegtetőbb ajánlat, mint a Porsche, akik komoly beleszólást szerettek volna. - Nem lesz többé az utolsó sikán a Spanyol nagydíjon. A 13-14-es kanyarok kihagyásával fog mostantól szerepelni a Barcelonai versenypálya.
- Sport
-
A The Bad Batch animációs sorozat
Én úgy tippelem, hogy 3. Ha jövőre is így szétszórják a sorozatokat, nem hinném, hogy látjuk a következő évadból bármit is - előzetesen kívül. 2024 meg eléggé ismeretlen, az eddigi infók szerint lesz Andor 2. évad és Acolyte, illetve pusmogják, hogy jön a Mandi 4. évada. Szóval hasonlóan a jövő évhez, 3 sorozatot kapunk, nem beszélve olyan dolgokról, hogy pl. Tales of the Jedi 2. évad, vagy egyéb termékek. Ehhez jönne a Bad Batch. Szóval visszatérve, igen, én 3 évadot tippelek, ez elég lehet arra, hogy elmeséljék, hogy miképp kerülnek elő a rohamosztagosok (egyelőre csak TK típusok lézengenek a galaxisban), az első TIE-vadászok, Imperial osztályú csillagrombolók, stb. És persze, hogy mi a helyzet a klónokkal. Lesz-e lázadás (én hajlok rá, hogy valami lesz), vagy mi lesz velük? És persze a Bad Batch tagjai is itt vannak. Erre szerintem a 3 évad teljesen megfelelő, aztán meg kérdéses, hogy 2025-ben érkezik-e a következő nagyszabású (értsd: több évados, nagyobb epizódszámmal rendelkező) animációs sorozat vagy a Lucasfilm taktikát vált és inkább az egyben leadást fogja priorizálni az animációknál (lásd: Visions és TOTJ), amely ugyan kevesebb epizódszámot mutat fel, de ennek függvényében több büdzsé mehet bele.
- Sport
- Sport
- Sport
-
Star Wars Jedi: Fallen Order
A mai nap kipróbáltam. Mivel ismerem a sztorit, ezért nem ért meglepetés, de idén még nem is láttam máshol végigjátszást a neten, ezért újító hatást nyújtott a mai játékélmény, pláne, hogy a nagytévére kötöttem a képet, így ámultam-bámultam azt a szűk 3 órát, amit eljátszadoztam vele. Egyelőre annyi történt, hogy megvolt a kezdés és a Boganot is körbejártam (ha jól emlékszem 65%-os felfedezettségnél járok, úgy rémlik, hogy később még visszalehet majd térni), és bár a Zeffot írja nekem célként, az éjnővérek fészkébe mentem elsőként, mondjuk meg is akadtam, nem is tudok tovább menni, mert nincs tovább út, ergo most megyek majd a Zeffora. A játékot a legkönnyebb nehézségi fokozaton nyomom. Elsőként mindenképpen átakarom én is élni a történetet, minimális halállal, majd utána ha újrajátszom, akkor jöhet a nehezebb fokozat. Igazából csak egy pont volt eddig a játékban, ahol megakadtam - mondjuk azt az én h*lyeségemnek köszönhetően. Ugye a falon futást próbáltam gyakorolni a Boganon, vagy 30x leestem, pedig még a neten is kutakodtam. Aztán gondoltam egyet és megkerültem a területet és a túloldalon kötöttem ki. Utána jött pár perccel a falon futásra tanítás. Amúgy gyönyörű a játék, egy nagyon apró hibával találtam szembe magam, de ez pár másodperc alatt helyrejött: amikor a menübe raktam a játékot, mert kaját csináltam vagy tüzet néztem, utána visszaülve folytattam a játékot, a hang késett egy pár másodpercet - igen, ez átvezetőnél volt. Ezen kívül viszont minden szipi szuper, a héten folytatom a jediskedést.
-
A The Bad Batch animációs sorozat
Hasonlóan az Andorhoz, itt is megnézhették páran a Bad Batch következő évadját. Itt ráadásul az első 14 epizódot láthatta az ember, tehát a kétrészes finálét nem tették bele.
- Sport
-
Star Wars Jedi: Fallen Order
A Steamen akciósan belehet most szerezni a játékot, a sima játék 2.000, a Deluxe Edition kb. 2.800 Ft. Mivel én már a kezdetek óta terveztem vele játszani és a folytatás már itt van a nyakunkon (röpke 3 hónap), ezért kapva kaptam az alkalmon és beszereztem a Deluxe-os verziót. Megvan az ünnepekre a kikapcsolódás.
- Sport
- Star Wars Jedi: Survivor
- Sport
-
A The Acolyte sorozat
Néhány gondolat:
-
A The Acolyte sorozat
Amikor pont rámentem, hogy szerkesztés, Ody már intézkedett is. Na ez ám a gyorsaság. Nagyon jó képek amúgy, újak és nagyon érdekesen néznek ki. Különösen a
-
Az Andor sorozat
Jujj, most felrémlett egy régebbi kritikája a Mandiról még a 2. évad után.
-
A The Acolyte sorozat
Mit hozott a mikulás... két nappal később. SZERK: fantasztikus képeket találhattok a spoiler mögött - Ody
-
Star Wars Fan Translations
Az oldalon a Lázadás kora éra képregényinél találod.
-
Star Wars Fan Translations
Nagyon jó lett, gratulálok hozzá! A letöltés is jó, két számot is leszedtem próba gyanánt Chewbacca #1 és A Crait Viharait. Mindkettő gyorsan lejött.
-
Star Wars Celebration Europe - London 2023
Ez igaz volt egészen az idei Celebration-ig, ahol már volt szó a Willowról és az Indy 5-ről (konkrétan a Lucasfilm filmes szeglete csak az Indy volt), igaz ez főleg egy Lucasfilmes panelen történt, de nem lennék meglepve, ha jövőre megint valami hasonlóval készülnének. Ha tartják magukat ahhoz, hogy az élőszereplős sorozatok között kb. 3-3,5 hónap fog eltelni és a Mandi fináléja valamikor a Celebration körül fog lemenni (ugye jelenleg nem tudjuk, hogy premierkor a szokásos 1 rész lesz vagy most többel készülnek) szóval én az Ahsokára leghamarabb Júliusra számítanék. De ha szűk marketinget akarnak a sorozatnak, lehet akár május végére rakják a premiert, bár úgy tudom, hogy a forgatás sokkal tovább tartott az Ahsokának (valamikor októberben fejezték be), mint az Obi-wannak (ott ahol hallottam szeptemberben zártak). Előzetest mindenképpen sejtek, ez lesz bizony a következő sorozat. Ilyen jelenet megmutatása valószínűleg exkluzív lesz. Bár most kíváncsi vagyok, hogy a Londonban lévő Celebration mennyivel lesz "nyitottabb" az idei eseménynél. Azért a legtöbb panelt nem is közvetítették (khm... TOTJ panel) szóval remélem jövőre jobb lesz a helyzet.
-
A The Bad Batch animációs sorozat
A 2. évad menetrendje. Forrás: a SW.com Jan. 4 — Episode 201 “Spoils of War” & Episode 202 “Ruins of War” Jan. 11 — Episode 203 “The Solitary Clone” Jan. 18 — Episode 204 “Faster” Jan. 25 — Episode 205 “Entombed” Feb. 1 — Episode 206 “Tribe” Feb. 8 — Episode 207 “The Clone Conspiracy” & Episode 208 “Truth and Consequences” Feb. 15 — Episode 209 “The Crossing” Feb. 22 — Episode 210 “Retrieval” March 1 — Episode 211 “Metamorphosis” March 8 — Episode 212 “The Outpost” March 15 — Episode 213 “Pabu” March 22 — Episode 214 “Tipping Point” March 29 — Episode 215 “The Summit” & Episode 216 “Plan 99”