Bence1997
Ezüst támogató
-
Csatlakozott:
-
Utolsó látogatás:
Bence1997 összes hozzászólása
-
Chapter 6: From the Desert Comes a Stranger
Szerintem mindenképpen számíthatunk egy Boba vs. Bane párharcra, amibe talán még Fennec is közbeszólhat. Még a sorozat debütálása előtt feltették Morrisonnak a kérdést, hogy Boba Fett sisakján az a sérülés miképp keletkezett. Temuera erre csak azt felelte: "a sorozat minden lyukat be fog foltozni." Mivel a színész nagyban Filonira támaszkodott a karakter egész történetét figyelembe véve, simán eltudom képzelni, hogy megkapjuk élőszereplős formában a TCW-s fejvadász szál azon jelenetét, amikor a durosi fejvadász és Boba egymásnak esett. Ezzel párhuzamosan pedig mutathatják a jelenben lévő párbajt is. Mondjuk ha egyfajta tükröt képeznek a jelen és a múlt között, akkor Cad Bane elpatkol, bár én mindkettő esetre(élet és halál) rábólintok. Így is van egy közel 30 évnyi(pontosabban 28 évnyi) történelem, amelyben Cad Bane szerepe egyelőre üres - de valamilyen szinten Bobáé is, hiszen a sötét idők regényeiben/képregényeiben nem ugrik be, hogy felbukkant volna.
-
A Star Wars jövője
Még egy utolsó gondolatmenet a HR pletykához: Claudia Grey tavaly eléggé sejtelmes volt egész évben, tkp. nem is igen írt olyan sokat a projekthez, van egy felnőtt, meg egy YA regénye + ha jól tudom írt egy novellát az Insiderbe. Viszont egy titkos projekten dolgozott tavaly, amiről akkor nem beszélhetett. Ez még a 2. fázis nyitányakor volt. Kétlem, hogy a következő hullám felnőtt regénye(The Fallen Star) volt az a bizonyos titkos projekt. Szóval nem elképzelhető, hogy ő volt bevonva ebbe a sorozatba. Mondom, ha feltételezzük, hogy igazat mond Maison forrása.
-
Chapter 6: From the Desert Comes a Stranger
- A Star Wars jövője
Szerintem a Resistance egy mellékprodukció volt, ami csúfosan bebukott. Kétlem, hogy a Disney+-ra ilyen tartalmak jönnének a jövőben. Pláne, hogy ez élőszereplős sorozat lenne. Persze majd meglátjuk, hogy igaz-e a hír, bár titkon örülnék, ha megismernénk Stellan Gios, Elzar Mann és Avar Kriss padawanos éveit.- Chapter 6: From the Desert Comes a Stranger
Szerintem oda csak Luke jutott el. Ez a kunyhó inkább a jedi akadémiáját idézi - már amit láttunk belőle a képregényben és a TLJ flashback jeleneteiben - és amúgy is: Ahch-To sokkal inkább szigetekből áll, itt meg egy hatalmas erdőség közepén dolgoztak a droidok.- A Star Wars jövője
Az Acolyte bár a HR végén fog játszódni, nem lesz valószínűleg tini sorozat. Bár én nem lennék ellenére egy fiatalabb színészekből álló sorozathoz. Egyelőre a bejelentett sorozatok közül talán az Acolyte az, amelyhez egy 20-as éveiben lévő hölgyeményt keresnek, a többiben mind felnőttek a főszereplők. Ha a karaktereket nézzük, akkor Andor lesz az egyedüli - meg talán Lando, ha ott a Solo előttre megyünk - ahol a főszereplő a 20-as éveiben leledzik, pedig Diego Luna már túl van 40-en, Donald Glover pedig közelít a 40-hez. És azért többek között a Stranger Things is bemutatta nekünk, hogy fiatal színészekkel is tudnak izgalmas történetet alkotni vagy a Cobra Kai is többnyire fiatalokról szól, ne Disney Channeles vagy Nickleodeonos játszadozásra kellene gondolnunk ebben az esetben.- Star Wars viccek
- A Star Wars jövője
Jordan Maison is belengetett egy új sorozatot. A forrásai szerint egy High Republic érájában játszódó, fiatal gyerekekről (kora tinikről) szóló sorozat készül a Lucasfilm berkein belül. Az egyik Luminous tag is bevan vonva. A forrása úgy jellemezte, hogy: "Stranger Things in space"- Teaser trailer
Majd jön, amikor jönnie kell. Egy perccel se később. Bár a Lucasfilmet ismerve nagyjából egy 5 héttel a premier előtt fog érkezni. Hogy ez mikor fog bekövetkezni, azt majd meglátjuk. Apropó premierdátum, a fickó, aki a májust belengette mostmár privátba rakta magát twitteren. Biztos büntit kapott.- Chapter 6: From the Desert Comes a Stranger
Boba Fettre kitérve: emlékszem, régebben voltak olyan pletykák, hogy a Boba sorozat mindössze 4 epizódból fog állni. Ha jobban belegondolunk, 4 rész alatt tényleg elintézték a flashback jeleneteket és felállították a sakktáblát, ahol Boba, Fennec, Krrsantan és a kis "seregük" van, a másik oldalon pedig a Pyke Szindikátus. Az 5. epizódtól kezdve pedig kiszélesítették a perspektívát. Ha Filonin múlik, akkor szinte biztosra veszem, hogy az Ahsoka sorozatban kapunk egyfajta rövid időugrásokat, amelybe szerintem pont bele fog illeni egy Ahsoka-Luke első találka is... feltéve, ha nemrég találkoztak. Amúgy is úgy néz ki, hogy Ahsoka már megbékélt Anakinnal, nem tudom mennyi idő telt el a legutóbbi felbukkanása óta, de akkor ezek szerint láthatjuk a jelenetet majd, mindenképpen érzelmes lesz, plána ha Anakin is felfog bukkani.- Chapter 6: From the Desert Comes a Stranger
Néhány észrevétel az epizóddal kapcsolatban: - Cobb Vanth belépőjekor azt a kameraszöget alkalmazták, amit Han Solonál is tettek, amikor Han találkozik Jabbával a hangárban az EpIV SE-jében. - Cobb két lövéssel intéz el 3 pykeot. - Amikor Din kiszáll a Nabooi vadászból, R2-D2 karakterét a kameraszög egy pillanatra úgy állítja be, mintha a vadász droid ülőkéjében lenne. - A hangyadroidok R2 színét viselik. Továbbá a hangyadroidok a valóságnak megfelelően 3 részre vannak osztva. - Amikor Grogura és Lukera váltunk, halljuk a békés muzsikát. Ez a zenei aláfestés elsőként akkor hallható, amikor megtudjuk Grogu nevét a "The Jedi" c. epizódban. - Nemcsak a krayt sárkány koponyája tűnik fel a Jawáknál, hanem Freetown bárjában a csontváza is. - Az utolsó jelenetben ha jól megnézitek, látható a háttérben pár könyvecske.- Egyéb fontos
Részvétem, Dzséjt!- Daniel José Older: Star Wars: The High Republic - Trail of Shadows
- Az Obi-Wan Kenobi sorozat
Május 4?- Chapter 6: From the Desert Comes a Stranger
- Chapter 6: From the Desert Comes a Stranger
Grogu esetleges megmentőjével kapcsolatban a tegnapi epizód talán elhintett valakit. Amikor látjuk Grogu szemszögéből az eseményt, a falon látható egy jelzés: amely ezt jelképezi: Talán láthatjuk Barriss történetét tovább mesélve? Ő vihette el Grogut a templomból?- A Walt Disney megvette a Lucasfilmet!
Ez szép ár, szerintem én is beruházok egy évre.- Chapter 6: From the Desert Comes a Stranger
A wookiepedia szerint kb. 30 évvel a Baljós Árnyak előtt született. Szóval most olyan 71 körül van. Gondolom a bőrszíne emiatt is lehet fehérebb.- Képregények
Jönni fog egy Krrsantan történeteit összegző szám is, amely a vuki gladiátorból lett fejvadász képregénybeli megjelenéseit mutatja be. Az első szám a 2015-ös Star Wars 14. és 15. számát(Obi-wan vs. Krrsantan), valamint a Doctor Aphra első különszámát(Krrsantan, mint gladiátor) fogja bemutatni.- Star Wars: Obi-Wan
Májusban a Marvel elindít egy új, 5 részes minisorozatot, amely nem másról fog szólni, mint a híres Jedi mesterről, Obi-wan Kenobiról. Az írója Christopher Cantwell lesz, a történet elmeséli Obi-wan végső napjait a Tatooine bolygóján, miközben naplójából megismerjük Kenobi fiatalkorát, padawan életét, harcait a klónháborúkban, stb.- Chapter 6: From the Desert Comes a Stranger
Igen, én legalábbis úgy tudom ott képezte. Viszont értelemszerűen ez más bolygó, egyelőre neve sincsen, a Rise of Kylo Ren képregényben és a TLJ flashback jeleneteiben látjuk a helyet, de a planéta neve sosem került elő. Talán most végre megtudjuk.- Star Wars: Crimson Reign
- Star Wars: Halcyon Legacy
- Daniel José Older: Star Wars: The High Republic - Trail of Shadows
- Star Wars: Halcyon Legacy
- A Star Wars jövője
Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.
Account
Navigation
Keresés
Configure browser push notifications
Chrome (Android)
- Tap the lock icon next to the address bar.
- Tap Permissions → Notifications.
- Adjust your preference.
Chrome (Desktop)
- Click the padlock icon in the address bar.
- Select Site settings.
- Find Notifications and adjust your preference.
Safari (iOS 16.4+)
- Ensure the site is installed via Add to Home Screen.
- Open Settings App → Notifications.
- Find your app name and adjust your preference.
Safari (macOS)
- Go to Safari → Preferences.
- Click the Websites tab.
- Select Notifications in the sidebar.
- Find this website and adjust your preference.
Edge (Android)
- Tap the lock icon next to the address bar.
- Tap Permissions.
- Find Notifications and adjust your preference.
Edge (Desktop)
- Click the padlock icon in the address bar.
- Click Permissions for this site.
- Find Notifications and adjust your preference.
Firefox (Android)
- Go to Settings → Site permissions.
- Tap Notifications.
- Find this site in the list and adjust your preference.
Firefox (Desktop)
- Open Firefox Settings.
- Search for Notifications.
- Find this site in the list and adjust your preference.