Szerintem lesz magyarázat az erőviszonyokra, bár az ST annyiban követi valamennyire az OT -t, hogy itt is felfedezhető a nagy gonosz vs. kicsi jók alaphelyzet. Na persze az Új köztársasággal ez kicsit másabb helyzetet eredményez a folytatás-trilógiának, de az EpVII az OT eme vonulatát követte, és a 8. rész előzeteseit megnézve ez ugyancsak folytatódni fog itt is, bár a jók kicsit jobb helyzetbe kerülnek lévén annak, hogy támogatást kapnak majd.
Az Ellenállás bővülését szerintem ebben a részben megkapjuk. Nem tudom, hogy ki követi figyelemmel a Poe Dameron képregény-sorozatot, de ott is alapjába véve Poék osztaga az egyetlen hadierő, a Fekete-osztag az, ami tkp. megvédi az Ellenállást. És olyan rossz állapotban vannak a 7. rész előtt, mint pl.: kevés az üzemanyag, ezért elmennek érte --> Leia miatt érik el azt, hogy legyen valahonnan anyag. Vagy például - mondjuk ez nem éppen az Ellenállás bővüléséről szól, de az erőviszonyokhoz kapcsolódik félig-meddig - az Új köztársaság semmibe veszi az Ellenállást - attól persze még támogatják őket, de a szenátorok gondnak sem veszik az Első Rend által keltett fenyegetést.
És pont ezért gondolom azt, hogy Holdo küldi nekik a bombázókat, illetve embereket is fog majd adni szerintem.
Amúgy pedig egyetértek a fentiekkel.