Bence1997
Ezüst támogató
-
Csatlakozott:
-
Utolsó látogatás:
Bence1997 összes hozzászólása
-
Tv spot
- Az Ahsoka sorozat
Most értem a végére. Drasztikusan eltér az eddigi sorozatoktól - itt főleg azokra értem, amiket Filoni és Favreau közösen alkottak. Nem akarok spoilerezni (majd a megfelelő topikokban), de két eltérést is tapasztaltam az első részben. Így 2 rész után azt kell mondanom, hogy megvettek. A vizualitás tényleg mintha egy mozifilmet nézne az ember, a zene pedig telitalálat, Kevin Kiner és a fiai kitettek magukért. Azt már most aláírom, hogy ezzel a nyitánnyal rengeteg labdát dobtak fel, amin jó lesz csámcsogni (egy valami lesz igazán érdekes, mert nem tudom ki hogyan fog a dologhoz viszonyulni).- Az Ahsoka sorozat
Most kezdtem el nézni. Majd ide írom le a címeket. Az első rész címe: Part 1 - Master and Apprentice Második epizód címe: Part 2 - Toil and Trouble (Feltérképezés)- Az Ahsoka sorozat
Én most fejeztem be a Rebelst, az utolsó pár részt néztem meg. Még meglesem így este a The Jedi című epizódot, utána még reggel elszeretném csípni az epizódokat. Mivel a mai nap se tudtam aludni (baromi meleg van és az elkövetkező napok is hasonlóak lesznek), így a korán megnézés holnap nálam garantálva lehet.- Filmek
- Filmek
- Az Ahsoka sorozat
2018. március 5-e óta eltelt 1996 nap, kevesebb, mint 11 óra múlva pedig végre folytatódik a Rebels karaktereinek a töténete, természetesen a címszereplővel, Ahsoka Tanoval karöltve. Ki mennyire izgatott már?- Az Ahsoka sorozat
A redditen valaki megemlítette, hogy a sorozat abból a szempontból is el fog különülni a Mandalorian/Book of Boba Fett kettőstől, hogy itt nem fejezetek (chapters) lesznek majd, hanem részek (parts).- Az Ahsoka sorozat
Az eddigi vélemények szerint a sorozat erősen fog kezdeni, majd utána sokan kicsit döcögősnek érezték az epizódot (gondolom inkább a beszélgetésé lesz a főszerep az akciók helyett ), utána viszont helyrebillen az egyensúly és sokakat beszippantott.- Az Ahsoka sorozat
Nem ez az első olyan vélemény, amit olvasok azzal kapcsolatban, hogy az átlagnézőnek (itt főleg olyan SW fanokra kell gondolni, akik nem nézték az animációs sorozatokat) vajon miképp fog tetszeni az Ahsoka. Örülök, hogy ők is élvezik a történetet.- Az Ahsoka sorozat
Filoni és Favreau ámul és bámul az Ahsokás termékek között.- Tv spot
- The Mandalorian Blu-Ray kiadás
Idén ősszel hosszú idő után végre megjelenik a Mandalorian 4k UHD és Blu-Ray kiadásokban! https://www.thewrap.com/wandavision-the-mandalorian-loki-4k-blu-ray-release-date-bonus-features/- Az Ahsoka sorozat
Amúgy én is gondolkodtam azon, hogy csinálhatnák itt is, mint pl. a moziknál, ahol mi a filmeket pár órával előbb látjuk, mint az amcsi barátaink. Persze amikor a Bad Batch-Mandi kombót reggel 8-9 körül adták ki, sokszor én is mocorogtam a munkahelyen, tudva, hogy kerülnöm kell minden oldalt addig, amíg haza nem érek. Utána meg az írástól való kedvem nem jött meg, mert fáradt voltam. Így legalább meg lehet csinálni, hogy indulás előtt megnézi az ember az epizódot, utána mehet a napközbeni tevékenység. Persze ehhez nagyon korán kéne kelni, de ez nálam nem lesz akadály.- Az Ahsoka sorozat
Igen. Amúgy ezzel a lépéssel kicsit visszajön az az időszak, amikor a TCW epizódjai jelentek meg már a hajnali órákban. Nekem csak a 4. évadban volt alkalmam átélni azt, de most (igaz, más napon) újra megtörténhet. És az a jó, hogy mindent egyből megkapunk. (eredeti nyelv + felirat + szinkron) Már kevesebb, mint 3 nap!!! (nekünk meg szeptember 7-re hirdettek áramszünetet 8 és 16 között. Ami egy csütörtöki nap, szóval annyira nem érint )- Tv spot
- Master & Apprentice: A Special Look at Ahsoka
Egyre gondolunk.- Master & Apprentice: A Special Look at Ahsoka
Szeptember 15-én fog érkezni a Disney+-ra egy újabb BTS, ezúttal az Ahsoka című sorozathoz. Disney+ will also air new episodes of Star Wars: Ahsoka, which follow Ahsoka Tano as she investigates a threat to the galaxy, every Wednesday with episodes 4 through 7 airing in September. On September 15, audiences can watch how the series continues Star Wars’ legacy in Master & Apprentice: A Special Look at Ahsoka. (a fentebbi nyilatkozatot még akkor adták ki, mielőtt úgy döntöttek, hogy időpontot váltanak és kedd estére rakták az epizódok Amerikai sugárzását) Ezen a héten fog kijönni a sorozat 5. epizódja, amit Dave Filoni rendezett. Khm...- Tv spot
Ez bizony egy rajongó által készített (véleményem szerint nagyon ügyes) összegző videó az eddigi anyagokból. Egyetlen egy új jelenet sincs benne. (Hidd el, én már szinte kívülről fújom az eddig kiadott előzeteseket. ) A fentebbi részletről: jónak tűnik. Már csak pár nap.- Az Ahsoka sorozat
Az első két epizód korábban fog jönni. Már aznap (augusztus 23) hajnali 3-kor elérhető lesz a Disney+-on!!! We’re excited to announce that new episodes of #Ahsoka will now launch Tuesdays at 6PM PT, starting with our two-episode premiere on August 22, only on @DisneyPlus. És ha jól olvasom, akkor ez az összes részre értendő lesz, ergo aki korán kel, aranyat (ez esetben új epizódot) lel!- Az Ahsoka sorozat
Egy kis összegzés az este lezajlott vetítésekről szerte Amerikában.- Az Ahsoka sorozat
Megvoltak Amerikában a fan eventek így a twittert ellepték az élménybeszámolók. Összességében ezeket írták: - Tkp. ez a sorozat a Lázadók 5. évada. - Páran megjegyezték, hogy vizualitásban nagyon erős a sorozat. - Kevin Kiner munkáját szinte mindenki dicséri, remek munkát végzett. - Natasha és Mary tökéletesen hozzák a karaktereiket. Előbbit a véleményezők a sorozat szívének hívják. - Néhányan a kezdést kicsit döcögősnek ítélték meg, de amikor a sorozat magára talál, akkor nagyon jó. - Kristian Harloff youtube videójában azt mondta, hogy úgy érzi, nem lesz itt filler, mint pl. a Mandalorianban. - Egy nagyszabású történetet mesél el Filoni, nagyon jól alapozza meg ezt a sztorit az első két epizód. - Minden, ami jó volt az Andorban és minden, ami jó volt a Mandalorianben, az itt is megtalálható. Az epizódok nem sietnek sehova. - Kristian látta a Lázadókat, Mike viszont nem. Utóbbi elmondta, hogy nem volt elveszve és a Volume-ot se érezte olyannak, mint az Obi-wan esetében. - A sorozat hasonló hangulatú, mint a The Jedi c. epizód. Komorabb, mint a Mandalorian. - Nem támaszkodik meglepetésvendégekre és easter egg-ekre. (persze akadnak, de nem sok) - Ray Stevenson brillírozik a szerepben. - A kezdés az Új Reményhez hasonlít (némi ST ízzel), utána átmegy a Lázadókba.- Az Ahsoka sorozat
Hamarosan kezdetét veszi a vetítés azoknak a kritikusoknak és fanoknak, akik meghívást kaptak az eseményre.- Az Ahsoka sorozat
- Az Ahsoka sorozat
Amerikában ma este lesz egy fan screening, ahol bemutatják az első két epizódot. Továbbá már most is a neten keringenek spoilerek a nyitó epizódokból - ugye korábban voltak emberek, akik már látták az epizódokat. Van egy rövid áttekintő, ahol a fontosabb dolgokat leírják, de hogy ez mennyire igaz, arról majd holnap értesülhetünk. Én elolvastam őket... érdekesnek találom a nyitányt, márha igazak. - Az Ahsoka sorozat
Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.
Account
Navigation
Keresés
Configure browser push notifications
Chrome (Android)
- Tap the lock icon next to the address bar.
- Tap Permissions → Notifications.
- Adjust your preference.
Chrome (Desktop)
- Click the padlock icon in the address bar.
- Select Site settings.
- Find Notifications and adjust your preference.
Safari (iOS 16.4+)
- Ensure the site is installed via Add to Home Screen.
- Open Settings App → Notifications.
- Find your app name and adjust your preference.
Safari (macOS)
- Go to Safari → Preferences.
- Click the Websites tab.
- Select Notifications in the sidebar.
- Find this website and adjust your preference.
Edge (Android)
- Tap the lock icon next to the address bar.
- Tap Permissions.
- Find Notifications and adjust your preference.
Edge (Desktop)
- Click the padlock icon in the address bar.
- Click Permissions for this site.
- Find Notifications and adjust your preference.
Firefox (Android)
- Go to Settings → Site permissions.
- Tap Notifications.
- Find this site in the list and adjust your preference.
Firefox (Desktop)
- Open Firefox Settings.
- Search for Notifications.
- Find this site in the list and adjust your preference.