Örökség
Csodás, tavaszi nap volt. Angus Mcderfield-nek jobb napja nem is lehetett volna. Teljesítette a három próbát, és a Hármak papja áldását adta arra, hogy ő lesz apja királyságának örököse, az istenek akarata szerint is.
Két testőrével, Ser Barteon Martis, és Ser Hasterly Lyn kíséretében épp leereszkedtek az Oszlop hegységből, és kiértek a Suttogó erdőből.
- Ha nemes atyám megtudja, hogy átmentem a próbákon, és az istenek is áldásukat adták uralkodásomra, biztos nagy lakomát fog csapni! - örvendezett Angus
- Ó, biztos úgy lesz úrfi! - osztozott a jókedvében Barteon nagyúr
- Remélem, az őrzésedért, kettőnknek kivételesen sok koszt jut majd. - tréfálkozott Hasterly - Láthatod rajtunk mennyire kimerültünk.
- Látom rajtad Hasterly nagyúr, kilátszanak már a bordáid! - válaszolta a herceg.
Erre mind a hárman hangos nevetésben törtek ki.
Mindannyian igazán boldogok voltak. Már jócskán maguk mögött hagyták az erdőt, és az út elkezdett lejteni. Fel is tűnt előttük egy kereszteződés, közepén egy útbaigazító táblával. A táblára sok pillantást nem is kellett vetniük, hiszen az út a hegyekből lefelé egyenesen a fővárosba, Tengervárba vezetett. Hirtelen rikácsolva elrepükt felettük egy holló. Aztán mégegy, és mégegy. A fülsértő hangra mindnyájam felkapták a fejüket. Egy seregnyi holló száguldott Tengervár felé.
Mindhárman felnéztek az égre és értetlenül bámultak a madarakra.
Ez semmiképp nem normális gondolta Angus.
- Valami baljósat érzek - szólalt meg a herceg - gyerünk, sarkantyúzzátok meg a lovaitokat. Gyá!
Mindhárman megsarkantyúzták paripáikat, és vágtatni kezdtek a főváros felé. Amit pedig megláttak, azt soha nem felejtették el.
Az egykor virágzó főváros most romokban hevert. Az épületek egy része kiégve, mások leomolva, és a halál összetéveszthetetlen pokoli bűzét vitte feléjük a szél. Mindhárman hüledezve bámulták a látványt, mit sem törődve a gyönyörű tavaszi nappal.
Ez most rövidebb, de sokáig dolgozgattam rajta, és egy kicsit meg is lett kurtítva. Remélem már jobb mint az előző.