Zééé
Fórumtag-
Összes hozzászólás:
2.639 -
Csatlakozott:
-
Utolsó látogatás:
Tartalom típusa
Profilok
Fórumok
Naptár
Star Wars Feliratok
Zééé összes hozzászólása
-
Vader vs Oby Ez bizony egy nagyon fontos jelenete a trilógiának, talán a legjelentőseb történések egyike, hiszen Luke mentora, egyike az útolsó Jediknek megkűzd egy félig gép szörnyeteggel aki anno a tanítványa volt és önfeláldozásával erkölcsi győzedelmet szerez hőseinknek és a saját maga álltal képviselt értékeknek. A jelenet technikailag régen sem volt csúnya, kétségtelen tény, hogy a három jelenet közül, melyben fénykard és penge látható...nos ez sikerült a legszebben. Néhány apró hiba természetesen itt is szemet szúrt a rajongóknak, mint például a pár képkocka elejéig felvillanó fémrúd, néhol a kard aurájának hiánya és Oby nem teljesen kék illetve Vader nem teljesen piros kardja. Továbbá a falon látszódott a pirotechnikai effektek nyoma, mielött még kardal hozzá érhettek volna. A 2004-es DVD változat potenciális vásárlói és úgy nagyjából minden rajongó várta, hogy a jelenet talán valamennyire közelebb kerül az új részek színvonalához. Mind képileg, mind effekt ügyileg, mind pedig zeneileg jó lett volna, ha ráncfelvarják a jelenetet. A szereplők mozgása, részben Vader ruhája részben pedig Alec Guiness kora miatt kissé lassú lett. És ez az új részek tükrében ha nem is rossz, de talán az ember többet várt tőle. Sajnos a 2004-es DVD nem javított ezen a jeleneten sem és bár a kardok színe szebb lett és azt nyilatkozták a Lowry Digitálnál, hogy kényes rész volt a kardok helyretétele...hazudtak! HAZUDTAK! És le is írom miért. Tudom, hogy ebben a jelenetben a 2004-es DVD változat látszólagosan új kardokat, szebb aurát hozott...és néhol rózsaszín kardot...de ez nem emberi beavatkozás és mégcsak nem is programszintű automatikus javítás volt. Egyszerűen arról van szó...hogy az eredeti kópián tényleg Vader kardja sok helyen piros helyett rózsaszín lett...csak az alacsony kontraszt és színmélység miatt ez nem jött ki annyira szignifikánsan, hogy zavaró legyen. DE bizony a trilógia mind a 3 részét érintő technikai tökéletlenségről van szó. Namost a HD (High Def-Magas Felbontás) digitalizáláshoz (1060 dpi 1900szoros felb) egy új színpaletta járult új színmélységgel...olyan színtartományról van szó, amit a szem már nem is képes érzékelni...de természetesen így ezzel a felbontással és ezzel a színképpel a hiba már láthatóvá vált. És hogy miért tűnik mégis újnak? Nos az egész lényege az 1900 szoros felbontásban keresendő...a HD szabvány egyik jellemzője, hogy a kép jóval kontrasztosabb...nem csak nagyobb a felbontása, hanem a vonalak sokkal élesebbek is. Anno a BlueRay és HD DVD harcában a HD elő is vette azt az ütőkártyát, hogy a Blue Ray túl kontrasztos képet kínál, amin a vonalak túl élesek...namármost ez a hiba részben valóban létezett és ennek a túl kontrasztos eljárásnak köszönhető hogy az aura sokkal jobban elkülönül...és van itt még más is amit nem tudnak sokan. A rotoscope eljárás több mint két részből áll. Először van ugye a fehér belső csík...azután nem az elkent színes aura következik egyből, hanem egy a fehértől jól elkülönülő színes sáv (piros kék stb.) és a végén erre adtak egy olyan effektet, ami az egészet elkente (smoth). Namost a következő van és tessék figyelni de nagyon alaposan. Az eredeti kópia, amit a Lowry Digital megkapott...elképzelhető, sőt nagyon valószínű...hogy nem tartalmazta a végső összemosó fázisát a penge effektnek és ezt kontrasztosították és ezért látszik úgy mintha változtatott lenne a penge. Nos aki kétkedik a mondandóban, az a 2004-es DVD extra lemezén megnézheti a kardok születését, továbbá a rotoscope fázisait és láss csodát, meg fogod kapni a 2004-es DVD sokkal szebb kardját, már abban a régi dokumentum felvételbe integrálva. Ennyi. És most következzen a jelenet elemzése. Oby és Vader kendó stílusban harcol ami gyors szemből jövő csapások formályában realizálódik. Az alkotók a REVISITED verzióban a mozgást felgyorsították, így kaptunk egy fürge Obyt. Megváltoztatták a kéztartást?Vader többé már nem kieresztett kardal jön (előugró penge technikai limitációja) hanem szépen kinyitja a pengéjét és Oby is hasonlóan cselekszik. (megszüntették a zavaró frame ugrást a zárt és nyitott penge állapot között) És a szekvencia új zenei betétet kapott!!!!!! Nem is akármilyet! (Régen nem volt zene alatta)
-
MINA: Ez csak egy werkfilm részlet a DVD9-ről....a filmben csak a külső robbanás van...ez csak egy érdekesség! Sok ilyen van azon a DVD-n de a filmben nincs. Ezek próba shotok!!!!!!!! NINCS JAR JAR!!!!!
-
Training sceen: Ez a jelenet volt a régi trilógia legkevésbé sikerült technikai shot-ja és hogy miért, azt éppen ma beszéltem le Dzséjt mesterrel MSN-en. Érdekesség a népnek: A fénykard eredetileg egy fényvisszaverő pálca volt, ami a jelenet felvétele közben valóban erős fényt sugárzott vissza. Ám pár felvétel után teljesen használhatatlannak bizonyult, mivel a kard pengéje megvilágította a színészeket is. Ezután egy úgynevezett rotoscope géppel, fehér vibráló pengét varázsoltak a pálcák helyére...aura nélkül. Ez még nem is akkora ujdonság. Azt viszont talán kevesen tudják, hogy az első trailerben látható ilyen fehér rotoscope penge nem befejezetlen effekt, hanem valóban így ment volna a moziban. Az útolsó pillanatban (Lucas hűen önmagához) megváltoztatták a tervet és rátették az ismert aurát. A Falconon zajló jelenet az első rotoscope technikával leforgatott technikai shot volt, amire ráeröltették a kevésbé jól sikerült aurát...és az eredmény, hát lett amilyen lett. Mindenki nagyon várta, hogy a 2004-es változatban ezt a hibát kijavítják, elvégre ma már egyszerű sufni tuning számítógépes effektelők és szinte bárki képes képszerkesztő programokkal fénykardot rajzolni....VAGY MÉGSE? Mindenesetre a REVISITED ezt a hibát is pótolta és számomra ez a jelenet sokkal fontosabb mint Jabba....ezért írtam, hogy ez az editális bizonyos szempontból szignifikánsabb ujdonságokat tartalmaz. DE ez csak az én véleményem. Na és akkor most pár képpel kedveskednék. És akkor még egy érdekesség erről a feljavított jelenetről. Régen a fénykard ki és becsukási effektus hiányzott az EPIV-ből akár ezt a jelenetet vizsgáljuk, akár a Vader Obi párbajt. Ezt most kijavították plussz framek beszúrásával...és nem ugrik a kard egyik képről a másikar ahogy Luke keze sem...hanem szépen ki és becsukódik a penge. Hát nem gyönyörű?
-
A következő jelenetről (A film elején Vader rombolója elhagyja a Tatooine körüli pályát) első, sőt második nézésre sem esett le, hogy ÚJ! (hiszen a régiben is pont így szerepelt....akkor meg minek) Aztán a trivia track jótákony undormány sárga (FX-teljesen új vagy újra alkotott jelenet) felirata vitt rá a bővebb tanulmányozásra, melynek folyományaképpen rájöttem...ide bizony készítette egy a régivele teljesen megegyező képi világú jelenetet, amiben mégis a rombolotól kezdve Tatooine matepaintig minden új. Abból látszik ahogy a romboló ténylegesen elfordulva mozog.... Enjoy: Személyes véleményem, hogy ez a változtatás spec nem ad hozzá túl sok újat, hiszen ki nem szúrtam volna magamtól...de tényleg szebben mozog az új romboló.
-
(Megjegyzem a lenti linken található összehasonlító elemzés sem 100%-os...ezen kívül még számtalan jelenet van, ami vagy teljesen új...vagy némiképpen megváltozott) (Az én DVD5-ös verzióm tartalmaz egy opciót melyet az extra menüből lehet elérni és minekután igénybe veszi az ember, a film feliratos megjegyzésekkel fog lejátszódni, amely megjegyzések igen ronda de hatásos sárga betükkel magyarázzák, mi hol változott meg...érdemes tehát így is megnézni.)
-
Kedves rajongó barátaim...itt vannak a linkek, tessék megnézni őket: part 1 part 2 Ha jól átnéztétek őket...az ÁTNÉZÉST követően felmerülő kérsdéseket szívesen megválaszolom. (Megjegyzem a fenti linken található összehasonlító elemzés sem 100%-os...ezen kívül még számtalan jelenet van, ami vagy teljesen új...vagy némiképpen megváltozott) (Az én DVD5-ös verzióm tartalmaz egy opciót melyet az extra menüből lehet elérni és minekután igénybe veszi az ember, a film feliratos megjegyzésekkel fog lejátszódni, amely megjegyzések igen ronda de hatásos sárga betükkel magyarázzák, mi hol változott meg...érdemes tehát így is megnézni)
-
"Nos ez a változat bár a 2004 es kópiát vette technikailag alapul, a célja mégis az eredeti 77-es változat alternatív feljavítását tűzte ki célul." Ez a mondat pontosan azt jelenti amit írtam...hogy a 77-es változatban nem szerepelt Jabba...így ebben sem. De technikailag a 2004-es a legjobb így azt ujították fel és butították le néhány szempontból.
-
És ne terjedjen a pletyka hogy nincs feljavított Mos Eyslei űrkikötő. A Revisited verzióból a rajongók kérésére törölve lett az új Jabba. És amikor megállítja hőseinket az a pár rohamosztagos, ott az eredeti jelenet van visszaállítva. DE ez az új verzió még így is 7 percel hosszabb mint a 2004-es. Most nem akarom itt agyon fényezni a REVISITED verziót, tényleg ezek kikerültek belőle és Jabba egy külső menüből érhető csak el. De akinek van látása és persze akarása a látásra, az meg fogja érteni...hogy ez így bizony nagyon is frankó verzió lett.
-
Tisztelt mindenki! A 2004-ben kiadásra került Trilógia DVD képezi a REVISITED alapját és nem a 2006-ban kiadott Laserdisc remaster trilógia...az nem is valódi szélesvásznú mellesleg. Ne keverjük a szezont a fazonnal!
-
Pildi: Őszintén köszönöm:D Biztos, hogy az alkotókat érdekli az érdemi kritika, ha az éppen nem arról szól hogy a 2 éves munkájukat valaki egy mondatban lealázza....bár erre még nem találtam példát egyik külföldi fórumban sem. Bár az is igaz, hogy egy nagyon új jelenséggel van dolgunk. Biztos vagyok benne, hogy a megfelelő fórumokon, akár itt is akár máshol a neten érdemi viták fognak kibontakozni egyes változtatások milyenségével kapcsolatban. És ez természetesen jó. A változtatást úgy lehet elfogadni, ha ez ember megérti a miértet. (És ez most nem mátrix) Ha van mögötte miért, akkor van tartalom és volt értelme változtatást kieszközölni. Sok külföldi de akár hazai rajongó is agitált a 97SE változat ellen, mert nem vagy csak nagyon nehezen találta meg a miértre a választ amikor az új jeleneteket vizsgálta. Ráadásul, ha egy régi jelenet működik, és a helyén van, csak azért nem kell és nem is szabad változatni rajta, hogy az újdonság kedvéért jellegtelen CGI-vel pótoljuk a vélelmezett lyukakat. Kétségtelen tény továbbá, hogy egy filmben elkélnek a látványelemek, amik nem hordoznak mélyebb tartalmat, pusztán felkeltik az érdeklődést és színesítik, választékosabbá teszik azt a nyelvet, amin keresztül az alkotás szólni kíván hozzánk. És egy dolgot senki ne feledjen amikor megfogalmazza kritikai érveit. Akármennyire is tetszetősre sikeredett a feljavítás...azt nem az ILM mint évtizedes hagyományokkal bíró effekt cég vitte véghez, milliós mögöttes tökével, hanem egy nonprofit stúdió rajongói. Ezt nem győzöm kihangsúlyozni részben azért, hogy védjem ?ezeket? az embereket a túlontúl erős kritikai megnyilvánulásoktól. Tehát bárki aki ezt a verziót megtekinti, tegye úgy, hogy a vaskeretes szemüvegét ha csak ideiglenesen is, de lecseréli egy könnyebb, puhább változatra az élvezhetőség kedvéért. És ha nem is nyeri el a tetszését maradéktalanul az alkotás, vigyázzon mit mond?mert a szó teremtő erő, az írott verziója meg mindig visszaüt!!!
-
Anno a régi részek technikai limitációja adta azt az 5 darab Tie vadászt meg az egy darab romboló modellt...ezen a Jedire valamennyire átugrottak. Persze az áhított "valóságosabb" látásmód sosem fog realizálódni, de nem is kell...mert ez egy mese. Aki a valóságra vágyik és meg akarja tapasztalni a realitást, látogassa a Hadtörténeti múzeumot....vagy nézzen háborús dokumentumfilmeket. A mese akkor is magával ragadott valamennyiünket amikor csak 5 Tie vadász támadt a felkelők gépeire. Felnőtt fejjel belegondolunk, hogy nadekérem hát ez baromság...miért nem ezer támadó gép van?..hát elég nagy az a fránya Halálalma, csak van rajta annyi vadászgép. És ha nagyon sokáig agyalunk rajta, tán elveszik a mögöttes mondanivalója a hősiességnek és a fantáziának ez a végtelen univerzuma. Minden feljavítás azt a célt szolgálja, hogy a látásmódunkat több dimenzióban is kiterjessze. Mi lett volna ha nem 5 TIE vadász támad? Mi lett volna ha nem csak egy romboló képviseli a birodalmat? Olyan sok kérdést tesznek fel a rajongók, hogy nincs az a feljavítás ami mindre konstruktív választ adhatna. Folyton újabb és újabb gondolat gyötri a rajongót, mert a Star Wars lényege, hogy mozdulatba hozza a fantáziádat. Kéri és könyörög hozzád, hogy agyalj rajta, merengj és gondold el?mi lenne ha ez nem úgy lenne hanem adott esetben így. Ebből a nézőpontból ez a Revisited verzió a rajongók megfelelően széles és egységes kívánságának próbált eleget tenni. És mivel nonprofit alapon született meg, a minimum az, hogy tiszteljük érte az alkotókat?hogy idejüket és anyagi erejüket nem kímélve megajándékozták a rajongói társadalmat egy az új részekhez közelebbi változattal. Nem minden effekt maradéktalanul tökéletes, mind ahogy az új részekben is találni kivetni valót. De a cél nem az hogy a változtatások vitára sarkalják a rajongókat, mégcsak nem is egyéni érdemek begyűjtése egy szépen megoldott feljavítás után. A lényeg a szeretet, mely ebben az esetben szívből jött és nálam betalált ide a mellkasom közepibe?rajongóktól rajongóknak, ez az esszenciája a Revisited verziónak.
-
Flash animációóó? Ez jóóó De hogyhogy Lucasnak nem tellett ilyen flashanimációra? (Csak zölden, meg rózsszínen ugráló fénykardra....? Költői kérdés...ne válaszoljatok rá) Na azért ez a Revisited DVD messze nem Flash animáció.
-
Sajnos nem tudok videót linkelgetni...mert DVD változatom van nem Divx és megmondom az őszintét nincs túl nagy kedvem töb tíz megát feltöltögetni....sorry. Elégedjetek meg egyenlőre ennyivel...megteszek minden tőlem telhetőt a promotálásáért. És most következzen a számomra leg érdekesebb modosítás. Vader és Obi párbaja kapott egy updatet. Változtattak Obi kéztartásán és felgyorsították a párbajt illetve kapott egy hangbetéte ami szerintem frankó de ki tudja más mit fog szólni hozzá. Biztos meg fogja osztani a rajongókat. A jelenet fontos javítása, hogy Vader végre nem a fellógatott köntöst kardozza le, hanem egy kompozitált Alec Guinnest. A kard belevág a köntösbe, kauterizálja, majd levágja Obi kezét ami még azelőtt eltűnik, hogy a földre hullana a kard. Apropó...a kard a leesés közben be is csukódik. Szerintem impozáns javítás lett. Ezek után megint csak azt tudom mondani, ilyet Lucas miért nem....??????
-
A Dedzsarik (remélem jól írtam:)) tábla figuráit hologrammosabbá tették és a felület visszatükrözi őket. Régen a felület semmit nem tükrözött vissza. (mozgásban nagyon szép) A hősök menekülése a Tatooineról. Új kompozit shot. Itt két romboló üldözi, miközben egy harmadik szemből próbálja elzárni az útját, ahogy Han is mondta. (1977 Han: Próbálják elzárni az utunkat-jelenet= nagy feketeség és semmi:) az új változatban a Falcon pörögve forogva manőverezik a romboló elött...még lövéseket is kap amitől megremeg mint a Birodalom ominózus jelenetében. Annyi megjegyzést tennék hozzá, hogy ez az egyetlen jelenet amiben számomra zavaró hibát találtam. Mégpedig a szemből támadó romboló sötét kontrasztját. Nekem az túl Birodalom visszavág feelinges...ettől eltekintve a jelenet működik, főleg a két új romboló és Tatooine beállítása tetszik.
-
Kolmilan: A youtubra csak egy workprint került fel!!! Nem a DVD változat!
-
Alderaan felrobbanása nem jobb mint a régi de nem is rosszabb, inkább "szép"...pusztán azért alakították át, mert butaság volt, hogy egy élő bolygó úgyan olyan típusu robbanást generál, mint egy fúziós erőműként működő űrállomás. A halálcsillag felrobbantása viszont sokkal hatásosabb. főleg az új menekülés és az oldalt látható új Yavinnal. Apropó...Yavin végig új "mate paint"!
-
kolmilan: nincs csak két új zenei szekvencia....az egyik a birodalmi induló....a másik meg a kardpárbaj alatt...ott eredetileg nem volt zenei taktus. Légyszives ne írj butaságot.
-
még néhány shot....de mostmár tessék megnyilvánulni rajtam kívül is:D
-
Menekülés a Halálcsillagról (Dogfight)
-
Pár chapter kép...:
-
Végre Ody segítségével rájöttem hogyan kell képeket feltölteni és tessék.....
-
Aki az Xvidet vagy DivX-et tölti, az ne feledje, hogy nem mindenben egyezik a végső DVD változattal. (nem workprint, de még nem is véglegesített....amolyan preview) A DVD5 DVD9 és NTSC kópiák viszont ugyan azt a végső változatot tartalmazzák, annyi különbséggel, hogy a DVD9 verzión elméletileg helyet kapott számos érdekesség, így egy making of jellegű dokumentum film is, ami a készítés 2 éves munkafolyamatába enged betekintést. A DVD 5 verzió is tartalmaz egy audiókommentárt, de még nem halgattam bele. Mindegyik DVD változathoz gyönyörű animált menüt készítettek az alkotók, ami megegyezik a 2004-es DVD változat menüjének stilisztikai hagyományaival. Ezt csak a miheztartás véget írtam le... Ma megpróbálok feltenni pár képet...már ha valakit érdekel a menü meg ilyenek.
-
Nem is fog tudni jóvátenni? Te én akkorákat kurjongattam a szobámban, miközben vagy harmadjára néztem végig az űrcsatát, hogy szegény tesóm alig tud készülni a vizsgákra...a robbanások, a rengeteg új űrhajó és új látványelemek a harc közben. Csomó új külső jelenet, felszíni üldözés (bizony az) és az új halálcsillag robbanás....PFFFF KURVAJÓ. Ha csak a végső űrcsata lenne feljavítva, már akkor is ez a verzió lenne a legjobb. Ja amúgy a halálcsillagról való menekülés majd a 4 TIE vadász Falcon üldözése is teljesen megujult de még hogy. Régen állt egyhelyben a Falcon miközben lötték a vadászok...pfff baromság....DE MOST...most végre menekül és külső vágóképekkel látjuk az egész üldözést. Namost ezek után az hogy a Jabba nincs benne....hát megmondom az őszintét, inkáb ezeket rakták volna bele annó. Ettől függetlenül értem Dzséjt aggodalmát és mivel rendszeresen olvasom az oldalát, tudom hogy az ő kritikája objektív szokott lenni. (többit privátba...ment levél)
-
A Birodalmat is feljavítják, csakúgy mint a Jedit. A Birodalomból már van is egy kis ízelítő. Kicserélték a 2004-es uralkodót egy még jobb Ian Mcdiarmid portréra. Mivel ez a feljavítás 2 évet vett igénybe és mivel a Birodalom munkálatai csak most kezdődtek el, így jó esetben is max egy év...de amiket terveznek, szerintem lesz abból bőven megint kettő év is. Valóban az összes lézer ki lett javítva és valóban a pici lebegő Birodalmi droid hiányzik egy jelenetből, ettől eltekintve most hogy én is megnéztem a DVD-t...ez minden idők legje a feljavított változatok közül. A válasz pedig, hogy miért hiányzik Jabba, vagy miért szedték ki a kis droidot. Nos ez a változat bár a 2004 es kópiát vette technikailag alapul, a célja mégis az eredeti 77-es változat alternatív feljavítását tűzte ki célul. És a külföldi rajongók bizony nagyon nincsenek megelégedve például az új Jabba CGI kreációval és úgy az összes 97 óta belerakott ugyancsak CGI szekvenciákkal. Hát így került ki a Jabba jelenet és lett extraként elérhető egy külső menüből. Amíg meg nem néztem a saját szememmel ezt az új vágást, kissé viszolyogtam tőle...de ma már minden ezzel kapcsolatos félelmem eloszlott. Sőőőt a Vader vs Obi párbaj ezen változata jobban néz ki mint valaha és ezalatt nem pusztán a kardok helyretételét értem... A halálcsillag új bemutatkozása nálam amúgy mindent visz...mind zeneileg mind effekt ügyileg nagyon ott van....ennek így kellett vona kinéznie már a 2004-es DVD-n is. Persze izlések és pofonok....
-
A Jabba rész külön menüből érhető el, rajta van a DVD-n, de a filmből kivágták. A film így is 7 percel lett hosszabb. A menüje animált, igazodik a 2004-es kiadáshoz és abszolúte professzionális. Az effektek mozgásban még durvábbak mint a képeken. Nekem főleg az új monitor képek tetszenek, mert azok teljesen az EPII-III-ra hajaznak mozgásban. A halálcsillag ütközet meg olyan frankó lett, hogy le a kalappal. Végre nem 5 Tie vadász támad, hanem egész rajok...és végig láthatóak a háttérben amint harcolnak. Értelmet nyert Vader azon megjegyzése, hogy jónéhány vadász leszakadt a főbolytól, mert pár gép tényleg elsodródik az ütközetben és szétesik a raj ami két új jelenetben egységesen támad. Erről van is kép lent amit Ody szúrt be. Oby-Vader csatája fel lett turbózva és itt van még meglepi amit nem lövök le. Nagyon tetszik, hogy megváltoztatták a kéztartásokat, mind a kardpárbaj mind pedig Han 94-es dokk lövöldözése esetében. Erről van kép az összehasonlító oldalon amit meg én linkeltem be. Alderaan mozog a halálcsillag kijelzőjén ahol Leiat faggatja Tarkin kormányzó. Amúgy Alderaan minden képen újra lett festve és változtattak a méreteken, így az egész közelibb lett és mozgó. A halálcsillag új bemutatkozása, szemben a régi makett romboló megy a nagy gömb felé effektel....igencsak megujult szekvencia lett és ezerszer hatásosabb, főleg hogy tele van rombolóval. Alderaan felrobbanása után egy nagyobb aszteroida mező látszik a Falcon ablakából. És a változtatások szépen dinamikusan mozognak. Nincs statikus monitorkép, nincs statikus bolygó. Ahol régen egy odavetített halálcsillag vagy Alderaan "mate" volt, ott most mozgó modell van. És a Falcon egy vonalban történő mozgását minden jelenetben digitális modellre cserélték a mi VÉGRE MANŐVEREZIK. Han az elején úgy menekül a romboló elől, ahogy a Birodalom visszavágban. arról nem is beszélve, hogy a film tele van rombolókkal. És ne higye senki, hogy valami gagyesz CGI van benne, ugyanis mind a rombolók, mind az új halálcsillag képek, mind az új Falcon és az egész vége űrcsata 2d-s rendereken alapulnak. Nem 3d fan CGI, hanem nagy felbontású 2d-s render képeket készítettek ahogy azt bár sokan nem is tudják, de előszeretettel használják a 3d full cgi modell helyett. Például a gyűrük ura végzet hegye szétrobbanása..amikor a láva szétfröccsen...az is ilyen 2d render és nem 3d objektum...mégis annak tűnik. Na itt is ezt a technikát használták, ebből is látszik hogy nem amatőr, hanem értő háttérfestők dolgoztak. Az új Alderaan és a vége halálcsillag felrobbanás az valóban 3d render...illetve az új TIE squadron két jelenet erejéig tartó megérkezése is. Ezeket a részeket nem az Andywan stúdió csinálta. Annyi a szépség ebben a változatban, hogy nehéz szavakba önteni....látni kell nincs mese.