Ugrás a kommentre

kudar

Fórumtag
  • Összes hozzászólás:

    9.973
  • Csatlakozott:

  • Utolsó látogatás:

  • Győztes napok:

    5

Hozzászólások

  1. 15 perccel korábban, Dzséjt írta:

    Ez nekem is fura volt, de belegondolva, Thrawn is már kb. 68 éves, nem épp mai chiss. És mindezek mellett elveszve egy másik galaxisban, hát az sem éppen az a közeg, ahol a mindennapi edzésre feltétlen juthat idő. Én legalábbis ezzel tettem magamban helyre.

    Persze, nem vészes és biztos megszokom, csak hát na...egyik legkedvencebb karakterem szóval magasak az elvárásaim. XD

    • Tetszik 1
  2. Nagyon jó rész volt, de valóban visszavettünk azért, bár mint írtam azt a epikness faktort nehéz lett volna tovább tartani vagy még rápakolni egy lapáttal.

     

    -Az elméletem hogy Ahsokáék egy Purgillel mennek majd vissza is, elég gyorsan megdőlt ebben a részben. Fura ez a temetős történet, de baromi epic, és a látvány is ahogy a csontok alkotják a gyűrűt a bolygó körül.

    - Tetszett a boszik felbukkanása, az egész magyarázat, hogy innen származnak, és az is kiderült végre, hogy üzent Thrawn át egy másik galaxisba. Szóval ezt a rész nagyon adtam. :)

    - Baylan elmélkedése is nagyon jó volt, és mennyire igaza van, hogy jön egy új birodalom, aztán jön egy jedi, megint egy birodalom és így tovább. Nagyon kíváncsi vagyok mit akar itt kezdeni, milyen hatalom van, talán egy templom van nem tudom, de alig várom, hogy láthassam. Vajon őket is hátrahagyják majd Thrawnék és össze kell fogniuk Ezráékkal? Mindenesertre Ray minden pillanata arany. Nem tudom ha a karaktere túléli az évadzárót, hogy fogják majd helyettesíteni. :(

    - És hát Thrawn. Ilyen belépőt keveset láttunk. Ez 10/10es belépő volt, ahogy a zombi csillagrombolóval, és a zombisereggel megjelent. Nagyon meglepett azért hogy ilyen hadrendben van egy egész serege, de gondolom ő sem tétlenkedett. Biztos sokan túlélték a hajón is, még az is lehet h az itteniekből sorozott be jópárat, de ami nagyon bejönne, ha az egész sereget a boszik irányítanák és egy zöld füstből álló serege lenne Thrawnnak mint Marrok volt.

    Viszont míg a sorozatban eddig az összes castinggal és designnal teljesen megvagyok elégedve, sőt!! addig Thrawn nem nyerte el 100%osan a tetszésem. Lars tök jól alakítja, de mivel külsőre nem teljesen adja, ezért szoknom kell. Leginkább a haja és lehet ez szőrszálhasogatásnak tűnik, de totál furi, ami viszont még ennél is jobban zavar az a pocakos Thrawn, akiről tudjuk hogy mindig odafigyelt a testedzésre és hogy fitt és kemény legyen. Nem tudom. Egyik pillanatban nagyon adja, másikban meg szoknom kell. Meglássuk.

    Amúgy Filoni eszméletlenül ért hogy menő karaktereket alkosson, mert pár pillanatra behozta Marrokot, és most itt van ez az Enoch, aki szintén baromi menő lett, és gondolom ő se fog sokkal többet szereplni. :(

    - Sabine vándorlása pedig megint igazi SW feeling volt. Mintha a tattooine-n lettünk volna, ahol megtámadják a buckalakók és jönnek a Javák. :D Szuper volt, remek zenével, és bár tényleg SW feeling és ismerős hangulat, mégis mikor néztem végig az volt bennem, hogy bakker milyen messze vagyunk az otthontól, ami egy egész univerzum, de akkor is. :D

    - És hát Ezra. Megkönnyeztem azért ezt a találkozást is. Szegény ha megtudja, hogy az a hazaút nem lesz olyan egyszerű... :D

     

    Egy 8/10et adnék most erre a részre és alig várom hogy Ahsoka megérkezzen legközelebb. :)

     

    • Nagyon tetszik 1
    • Tetszik 3
  3. Milyen kis visszafogottan ír most mindenki. :D

    Bár még nem láttam az új részt, én biztosra vettem, hogy most kicsit behúzzuk a kéziféket, mert ezt a részről részre jobb tendenciát nehéz lett volna fenntartani, viszont most kezdődhet megint egy építkezés egy király OPfinálé felé. :)

    Amíg meg nem teszik az új részt addig melózok. :S :(

  4. 2 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:

    Azért olyan nagyon ne verje el. Szerintem lesz itt még csavar Thrawn körül. Én valahogy becsatornáznám ezt a szálat az ER történetébe.

    Hát elvileg várják és készülnek a Birodalmaik Thrawn visszatértére, és gondolom ő is készül, és a most bemutatott ÚK nem tűnik túl hatékonynak, szerintem simán lehet egy olyan cliff az évad végén hogy lenyomja őket, és aztán vagy a kövi évadban - ha lesz - vagy a zárófilmben megoldják a Thrawn problémát, az Új Köztársaság visszavág címmel. :D :D

    • Tetszik 3
  5. Amúgy kíváncsi vagyok hogy mi következik. Ezzel a résszel most nagyon magasra tették a lécet, és ugye részről részre jobb volt az egész, ami szerintem idáig tartott és most kicsit visszaveszünk, bár ne legyen igazam, de csodálkoznék az ehetiben is meg tudnák ugrani az előző részt. :D

    Én arra számítok, hogy most kapunk egy visszaemlékezős részt, ahol bemutatják Thrawnt és Ezrát, attól a pillanattól fogva, hogy a Purgillek elviszik őket, és hogy miken mennek keresztül, és talán az lesz a rész vége, hogy megérkeznek Morganék. Persze ez is lehet baromi izgi és érdekes, főleg az új univerzum miatt, (meg persze THRAWN!!!!) de azért na...Anakin Ahsoka párosát nehéz lesz überelni. :D :D

    Nagyon kíváncsi leszek, csak ne megint egy fél órás résszel szúrják majd ki a szemünk. :D

     

    PS: Az utolsó két részben pedig visszatér a Birodalom örököse, összerántja a flotta maradékát, és brutálisan elveri az ÚKt, és ott lesz vége az évadnak. :D Én erre számítok. XD

    Közben Ahsoka pedig visszahozzá Sabinet és Ezrát, és erre érnek vissza.

     

    Jajj nem tudom mi van velem, nem szoktam így előre gondolkozni, mert fölösleges...de annyira kíváncsi vagyok és nézném már. :D

    • Nagyon tetszik 1
    • Tetszik 1
  6. Nem igazán tudnék már bármi újat írni, vagy elemezni a részen, mert  előttem már mindent leírtak.

    De csak pár szóban leírnám, hogy mennyire hálás vagyok ezért a sorozatért, mert ez most tényleg olyan időszak mintha minden héten mehetnek egy részre a moziba, és várhatnám, és agyalok, és várok.

    Imádom a Mandót és sokáig azt mondtam h igen ez igazi SW - és az is marad számomra valamilyen szinten - de ez a sori messze felülmúlja. Kenobi meg Andor nálam elbújhatnak messze emögött, mert megvan benne a humor, a remek karakter akiket újra és újra látni akarok és egy nagyívű sztori - amit valszeg majd csak a filmben zárnak le -és már előre látom, hogy leteszem majd a hajam tőle ha Dave ugyanilyen hévvel és szenvedéllyel veti bele magát, és miért ne tenné. Hihetetlen, hogy már most sokkal több a játékideje ennek a sorinak mint egy filmnek, de kevésnek tűnik így is, és telhetetlen vagyok és akarok még és még többet belőle. :D Bevallom őszintén h ennél a résznél féltem délelőtt h kiszáradok annyit bőgtem, mint egy kislány. :D Délutánra már nem volt gond, mert nem volt folyadék a szervezetemben. :D

    De elképesztő volt ez a rész, igazi SW feeling, látvány, és a ZENE! Mikor jön már ki a zenéje????

    Egyértelmű 10/10 nálam.

    • Nagyon tetszik 4
    • Tetszik 2
  7. 1 perccel korábban, Donát írta:

    Én csak telefonról és laptopról néztem, úgy nem zökkentett ki. Nem volt tökéletes, de szerintem sokkal jobban nézett ki mint az Obi-wanban. Persze ehhez hozzájárul az is, hogy itt egy pár évvel idősebb Anakint kellett eljátszania, mint az Obi-ban. Összességében a célnak megfelelt szerintem.

    Akkor ez lesz nálam is a megoldás jövő héten. :D

×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.