Én mindkét filmet bőven tizenévesen láttam, az ET-t hamarabb, de a Végtelen történetet már biztosan középiskolás koromban, és egyiket sem találtam félelmetesnek. Az ET-n nagyon meghatódtam, azt most is imádom, a Végtelen történet viszont egyáltalán nem fogott meg.
ET-ügyben van viszont gyerek-referencia, mert azt idén februárban, amikor az egész család otthon volt betegen, együtt megnéztük, és vegyes volt a fogadtatás a kicsik részéről. Zsófi elsőre is nagyon kedvesnek találta a kis űrlényt, és együtt szorított velem a végén, hogy ne haljon meg, Marci viszont félt tőle az elején, és nehezen barátkozott meg vele, viszont a végén, mikor látta, hogy rossz neki, elmúlt az idegenkedése, és ő is örült, amikor minden jóra fordult. És aztán egyikük sem mondta, hogy rosszat álmodott volna róla, pedig mindig elmesélik, ha valami gond volt éjjel. De hozzáteszem, hogy végig hozzám bújtak a filmnézés közben, és én azért magyaráztam pár dolgot, hogy értsék. Lehet, hogy ez sokat számított.
Pannit nem említem, mert ő már HP-t fogyaszt 4 éve, és semmitől sem fél.
Egyébként szerintem általánosan jó, ha a gyerekek egy filmet először felnőtt társaságban látnak, mert akkor meg tudják kérdezni, ha valamit nem értenek vagy zavarja őket valami, és akkor nem lesz azzal a filmmel többet gond. Ha meg így is nagyon félelmetes, akkor közben is ki lehet kapcsolni.