Ez nagyon így van. Mire kilépsz az életbe dolgozni, már annyi felesleges dolog van a fejedben, hogy nem győzöd felejteni, hogy legyen hely a valóban fontos tudnivalóknak. És most nem az irodalomra, vagy a földrajzra, történelemre gondolok, hanem pl. a paradicsomszedő gép működésének elméleti elsajátítására, amely elsős koromban termeléstechnikából vizsgakérdés volt a közgáz egyetemen, de mellette ott volt még az atomerőmű elmélete is... És még sorolhatnám. Én is hülyére tanultam magam a vizsgaidőszakokban, és bátran ki tudom jelenteni, hogy a mai munkámban alig tudok valamit hasznosítani a keményen bevágott vizsgaanyagból, az alapokon kívül szinte mindent a gyakorlatból tanultam meg.
Én felvetem, hogy mi a jobb? Minél többet tudni egy tudomány szűk kis szeletéről, avagy átfogó ismeretekkel rendelkezni az adott tudomány egészéről? Ez már távolról sem az a polihisztorság, amit a reneszánsz tudós testesít meg (mint pl. Leonardo da Vinci), de sajnos a világ mára olyannyira elmozdult a részletek irányába, hogy sokszor nem látják már a fától az erdőt, és ettől sok kutatás kissé öncélúvá is vált.
Ezzel csak az a baj, hogy magoláson keresztül vezet az út az iskolarendszer olyan szintjére, ahol már lehetne értelmesen gondolkodva is jó eredményeket és sikerélményt elérni. Ez persze nagy kár, mert így sokszor nagyon értelmes emberkék nem jutnak el erre a szintre.