Nekem az 1-2. rész is tetszett, ahol szerintem hozták a nem kiemelkedő, ám szokásosan jó The Bad Batch minőséget. Ennek az epizódnak viszont a sorozat eddigi legjobbjai közt a helye. Bár teljesen más a széria felépítése (inkább lineárisan mesél, néhol egy-egy kikacsintással - pl. a Ryloth duológia az 1. évadban, vagy a jelen epizód), és az éra is más, mégis tökéletes TCW folytatásként működik a TBB. Nem véletlenül kezdődött ezzel a baromi találó intróval a sorozat.
A rengeteg kikacsintás az előbbire mindenhol a helyén van, és úgy bővítik tovább annak hagyatékát, hogy az nem hat erőltetettnek. Ilyen többek között a klónok sorsának, vagy a Szeparatista világok bemutatásának kérdése.
Bár számos alkalommal szerepelt, Cody személyiségét viszonylag felszínesen ismertük meg mind a TCW, mind az Ep3 során. Most éreztem leginkább emberinek őt. Hiába tudtam, hogy az Ep3-ban a chip miatt lövette le olyan szenvtelenül Obi-Want az Utapaun, mégsem éreztem olyan soha empatikusnak Cody-t, mint pl. Rexet vagy Fivest. Inkább tűnt egy remek parancsnoknak, aki a kötelességtudóan teljesíti a feladatát, se több, se kevesebb. Nálam ez a rész változtatott ezen Cody érezhető dilemmájának bemutatásával. Naivan szerette volna hinni, hogy a Birodalom rendet, stabilitást és ezáltal békét teremt a galaxisban, mert így kapaszkodhatott az úgymond "komfortzónájába", hogy ő egy katona, aki a jó oldalon harcol egy nemes ügyért: hogy a galaxisban béke legyen, még ha ez áldozatokat is követel. Jó volt látni, hogy felnyílt a szeme, ami egyúttal felveti a chipek szavatosságának kérdését. Én úgy képzelem, hogy a chipek fő célja az volt, hogy a 66-os parancs kiadásának konkrét pillanatában működjenek. Azaz minden klónparancsnok kivégeztesse az oldalán harcoló Jedit. Ezért ekkor volt a legintenzívebb. Viszont a parancs (sikeres vagy sikertelen) végrehajtása után a chip hatása gyengülhetett, egyre több teret engedve a klónok valódi személyiségének. Ezért kérdőjelezheti meg egyre több klón a parancsot. Az eddigiek alapján Palpatine sosem szánt hosszútávú tervet a klónkatonáknak (lényegében a sakkjátszmája egyik résztvevői és a Jedik hóhérai voltak) ezért nem is volt szempont számára, hogy a biochipek évekig működjenek eredeti rendeltetésük szerint. Különben az Inkvizítorokra se lett volna szüksége. Cody kapcsán azt tudom elképzelni a jövőre nézve, hogy felkutatja a többi renegát klónt, így akad össze a 99-esekkel, valamint Rex-szel, aki időnként kapcsolatba lép velük.
Cody vívódása párhuzamba állítható Crosshair esetével, aki szintén azért ragaszkodik görcsösen, már-már droid módjára a Birodalomhoz, mert a hadseregben való élet az egyetlen, amit ismer, ez egyetlen, amihez ért, és úgymond értelmet ad az életének. Crosshair esetében szerintem azért irreleváns a chip megléte, mert az ő személyisége alapból már-már szélsőségesen, droidszerűen parancskövetővé teszi őt. Ezért is tetszett Cody hozzá intézett utolsó monológja. Omega szerintem nem a chipre gondolt, amikor azt mondta Crosshairnek, hogy nem tehet róla, hogy ilyen. Baromi kíváncsi vagyok, mi lesz az utolsó csepp a pohárban, ami végül eltaszítja őt a Birodalomtól. Mert érezhetően ott lappang benne ugyanaz, ami a testvéreiben: egy helyes erkölcsi iránytű, mélyen eltemetve a parancsok vak végrehajtásának leple mögött. Ezért sikerült őt többször is elbizonytalanítania a 99-eseknek, ezért nem lőtte agyon a testvéreit az adódó alkalmak során, ezért mentette meg Omegát a Kaminón (nem csak azért, hogy kvittek legyenek), ahogy szerintem most Cody-nak is sikerült hatnia rá. Rampart folyamatos lekicsinylő, flegma megnyilvánulsai pedig megint olyan apróságok, amik lazíthatnak a Birodalom rajta való szorításán. Amúgy Rampart nálam már tarkini magasságokban van, ami a jelleme gusztustalanságát illeti. Gőgös, önző, lélektelen, erkölcstelen, lényegében egy pszichopata... nem csoda, hogy a birodalmi ranglétra magasabb szintjére jutott.
Tawni Ames szimpatikus volt, nem érdemelte meg azt sorsot, amit kapott... bár nagyon naiv volt sajnos, amikor azt hitte, hogy egy Birodalom kaliberű terror-kormánnyal szembe lehet szállni daccal és egy kisebb droidsereggel. Az elvei dicséretesek, a módszerei viszont átgondolatlanok voltak. Nyilván nem lehet mindenki egy Luthen Rael, Mon Mothma, vagy Bail Organa, akik a látszólagos együttműködés ellenére komolyan szervezkedtek, és alappillérei lettek a Birodalom későbbi bukásának, de Tawni szerintem azzal tette volna a legtöbb jót a népének, ha büszkeségét lenyelve behódol, együttműködik, majd a reális esély megragadva száll szembe a Birodalommal. Persze a koordinált Lázadáshoz még bíromi korán van, így ennek "így kellett lennie".
A látvány szokás szerint fenomenális volt: az alkonyuló Desix vizuálisan előrevetítette a bolygó sorsát. De az akciójelenetek is a rész erősségeit képezték. Crosshair tankcsőbe lövése, a droideka B1-essel való megsemmisítése, vagy a taktikai droid leszedése mind emlékezetes pillanatok. A harcjelenetek teljes egészében megidézték a TCW, bár kissé bizarr volt a droidokat a jó, míg a klónokat a rossz oldalon látni. A B2-eseket hiányoltam a "teljes szetthez", viszont a többi droidtípus mind odavágott a hangulatnak a jó értelemben. A droidekák feltűnése a mai napig hidegrázós, ahogy először csak az egyre hangosabb csörömpölésüket hallani, majd aktiválódik a pajzsuk. Hasonlóan jó TCW idézés volt a klónok emlékműve a Coruscanton, ahol 1-2 éve még Ahsoka menekült a rá vadászó katonák elől. Most Cody menekült el... Jelképes üzenete volt a Dessixre tömegesen érkező TK rohamosztagosoknak, akik felváltották a távozó klónkatonákat.
Sok mindenre ki lehetne még térni, de egyelőre ennyi. Remek rész, remek sorozat, csak így tovább! Én eddig nagyon elégedett vagyok vele!
