JakeSully összes hozzászólása
- Filmek
- Filmek
- Filmek
-
Ki mit hallgat most?
Sigourney Weaver Song. Csudajó
-
Filmek
Jesszus ekkora lúzert indexen olvastam... "Kalóznőt fogtak a napokban a Palace Mammut moziban, az illető videokamerával kezdte rögzíteni a Mamma Mia című nagysikerű filmet az egyik esti vetítésen" - adott ki közleményt az ASVA, azaz az Audiovizuális Művek Szerzői Jogait Védő Közcélú Alapítvány. A hír szerint a nőt a mozialkalmazottak szúrták ki, és kivezették a teremből, majd kihívták a rendőrséget, akik el is rendelték a nyomozást az ügyben. A tavaly nyáron bemutatott Mamma Miát viszont már nem vetítik a Mammutban, de a mozi marketingmenedzsere elmondta, hogy mindez ez egy hete történt az utolsó előadáson. Azt azért továbbra sem értjük, hogy miért kockáztatott az elkapott nő, mikor a zenés film már jó minőségben megtalálható a fájlcserélőkön, még magyar felirat is van hozzá bőven. Ráadásul a mozijegy kevesebb mint háromszorosáért megvehette volna itthon a dvd-t is, rajta a magyar szinkronnal, amit aztán tovább lehet másolgatni. A Mamma Mia különben 2008 legnézettebb filmje volt Budapesten, ahol összesen 403 millió forint jegybevételt hozott.
- Zene
- Filmek
- Filmek
- Filmek
- Filmek
- Filmek
- Filmek
- Filmek
- Filmek
-
Filmek
James Cameron: Aliens on the Deep Tegnap néztem meg harmadjára. Ez egy borzasztó látványos filmecske, amelyben James Cameron maga is szerepel, testvérével, pár Nasa taggal, meg tenger biológussal. A film központi témája, hogy lehetséges e a földönkívüli élet más bolygókon. Főleg a Marsra és a Jupiter egyik holdjára az Európára koncentrálnak. Nagyon jó fantázia elemekkel érzékelteti, amint egy űrhajós csapat lemerészkedik az Európa fagyott jegét áttörve , és idegen lényekkel találkozik a víz alatt Kicsi földönkívüliekkel a kapcsolatfelvétel a víz alatt. Cameron ott van a fedélzeten E.T. ismerkedni szeretne Ugyanakkor az Atlanti óceán legmélyebb pontjain is barangolnak aprócska tengeralattjárókkal, és különféle tengeri "élieneket" filmeznek, amik simán ott lehetnének némelyik sci-fi horrorban. Cameron tényleg egy zseni, és nemhiába tanult fizikát és matematikát. Gondok adódtak a film során a felszínen, nem tudták leemelni a tengeralattjárókat, mert a daru szerkezet bekeprált. Cameron 2 napig szinte semmi se aludt, majd készített gyorsan egy 50 oldalas kézikönyvet, amiben szakszerű tervrajzokkal és számításokkal megoldotta a problémát Valamint, felvázolta annak lehetőségét, hogy idegen élet nemcsak olyan bolygón feljlődhet ki, ahol a közelben egy Nap izzik, valami gázóriás egyik Holdján is simán kialakulhat. Ezzel már előrevetítette az Avatarban tapaszt dolgokat. Egy szó mint 100, érdekes film, érdemes volt megnézni hehe.
- Filmek
- Filmek
- Filmek
-
Filmek
Megnéztem ismét Carpenter The Thingjét. Még most is piszok jó filmnek tartom, az Alien mellett a legjobb sci-fi horror véleményen szerint. Magát a helyszínt is imádom a Déli-Sarkot és a kutatóbázis atmoszféráját. A karakterek jól kidolgozottak, a speciális effektusért felelős emberek, valamint a maszkmester maradandót alkottak, simán felvehetné a versenyt a mai szörny filmek terméseinek effektjeivel.. Külön öröm piciny szívemnek, hogy hamarosan megjelenik DvD-n végre valahára eme becses mű .. 10/9.5
-
Filmek
Csak egy kis Avataros szösszenet. Hazánk fia, Kiss Balázs is a Weta bázisán dolgozik gőzerőlvel az Avatar film effektjein. Korábban pár Harry Potter filmnél, Superman Returnsnál vagy az AvP-nél dolgozott. De amúgy itt a honlapja és meglehet nézni filmes munkáit http://www.balazskiss.com/ "ward" néven szokott fórumozni pár helyen, Dzséjt is ismeri, anno az Aliensonline fórumán néha feltűnt az AvP topikba és diskurált a film effektjeiről... Mostanában szintén megjelenik egy avataros fórumon a hw-n oldalán. Igaz, szinte semmi lényegeset nem hajlandó elárulni. De november tájékon azt mondta az effektek brutál durván néznek ki, felülmúl minden eddigi CGI-s dolgot, amit valaha ember látott, de még a 100% fotorealisztikusságot nem tökéletesítették. Igaz akkor még bő egy évük volt erre December környékén, mikor mindenki azt remélte, jön valami teaser trailer szerűség, olyat is mondott, hogy van egykét "shot" amivel készen vannak, és ha bekerül a trailerben, a CGI szakma le fog ülni a sokktól. Az ILM meg írhat egy levelet a Wetának, hogy szép volt fiúk Ezen bíztató kijelentések során az elvárásaim rettentő magasak, és megtörténhet az, hogy a WETA kerül a trónra, az ILM meg második lesz. Persze ennek néhány fanatikus ILM rajongó nem örülne, sőt biztos megmondaná a film megtekintése után, hogy biza itt és ott gagyi a trükk, és a kákán is csomót fog keresni De én szeretem, ha van egy kis egészséges verseny a két effekt óriás között. Az csak nekünk nézőknek jó :D
- Filmek
-
Csillagászat, kozmológia, űrkutatás
Egy lehetséges idegen bolygó élővilága. A zene hátborzongatóan jó alatta. Szerintem nagyon hangulatos
-
Csillagászat, kozmológia, űrkutatás
Érdemes rögtön az első műsorát megnézni, és így sorba folyamatosan. Talán már az első részben beszél a végén arról, hova jut az emberiség a jövőben, átköltözik e másik bolygóra, a testünk megmarad e, vagy a tudatunkat átrakjuk egy másik testbe, vagy szerkezetbe. Cameron Avatarjában ezekre a kérdésekre, meg is kapjuk a választ
-
Csillagászat, kozmológia, űrkutatás
Lukács Béla kb két éven át volt a Friderikusz Most című műsor vendége, ahol különféle tudományos témákat boncolgattak, az időutazást, a párhuzamos világokat, a húr elméletet, a relativitás elméletét. Roppant szimpatikus az úriember, és teljesen érthetően, valamint figyelemfelkeltően magyaráz, élvezetes végignézni a videóit. Szerencsére Friderikuszt nem kell sokat hallgatni benne.. "Friderikusz Most!"-ban való szereplése (Online elérhető a műsor) http://hu.wikipedia.org/wiki/Luk%C3%A1cs_B%C3%A9la_(fizikus) Ebben a részlegben vannak elmentve a videói, online lehet őket nézni. Mondom, nagyon egyedien beszél, én imádom a fazont. Csak nézzétek, sok érdekességet árul el.
-
Csillagászat, kozmológia, űrkutatás
Kicsit más téma, de időutazással kapcsolatos Lukács Béla kedvenc atomfizikusom beszélt egyszer a forgó fekete lyukakról. És határozottan azt állította, hogy ha egy űrhajós belepottyanna ebbe a képződményben, az örvényben szembe találkozna saját magával, ahogy épp kifelé "menekül". Ezt hihetetlen elképzelni, de megérteni is. Valaki hallott már erről az elméletről?