MissKarrde
Arany támogató
-
Csatlakozott:
-
Utolsó látogatás:
MissKarrde összes hozzászólása
-
SW legends könyvek
Pont azért nem hallgatnak, mert ekkora IQ-juk van Nálam is így lesz, úgy sincs időm mostanában olvasni. És még ott van a polcon a Halálcsillag is (többek között).
-
Filmek
Az nekem is tetszett, hogy nem igazán kaptunk a trailerben fellelhető pátoszból, sőt pont a trailer ezen stílusa vette el a kedvem attól, hogy akár megfontoljam a mozis nézést. Bomarr:
-
Filmek
Nem moziban láttam, az opensubtitles oldalon van hozzá felirat, itthon néztem meg. Nem szerettem volna megnézni moziban, elég volt az itthoni nézés is.
-
Sorozatok
Off Marcus Crassus azért egy elég híres történelmi személyiség volt, többek közt ő volt Caesar egyik társa az úgynevezett I. triumvirátusban, no meg persze ott volt neki a leghíresebb rabszolgafelkelés leverése is. Caesar pedig igazából nem volt császár, ennél ez azért jóval bonyolultabb történet azon túl, hogy maga a szó a nevéből jött, de szerintem a törit ennél jobban ne bolygassuk
-
Sorozatok
Végül is igaz, március vége még jóval odébb van Once upon a time 2/13: kérem a következő részt, most!!
-
Filmek
Én is megnéztem a múlt héten, csupán egyetlen apró problémám volt/van vele: sajnos nekem nem teljesen jön be ez a nagyon realista stílus, ahogy Bigelow ezt a filmet és A bombák földjént is készítette. Egyébként viszont remek munka, csak éppen egy film legyen picit filmesebb, ha érthető, amit írtam. Mondjuk egy ilyen témájú filmet ebben a stílusban a legjobb elkészíteni, különben jöhetne a giccsparádé és társai, ami meg nem kell. Lincolnt látta valaki? Azt is megnéztem, számomra hosszú és picit unalmas is volt. Sajnos az amerikai történelemről való tudásom kissé hiányos, szóval nagyon zavart, hogy néha csak kapkodhattam a fejem azon, ki kicsoda, és mi köze a "történethez", stb. A tengerentúlon ezt biztosan tudják kapásból, én nem. Kíváncsi vagyok, vajon én vagyok-e az egyetlen, akit ez zavart. Pi élete: nagyon bájos mozi volt, tetszett.
-
Sorozatok
Ez a rész nekem is nagyon bejött hasonló okokból. Na, ez a GoT előzetes sem mutatott semmit, ehh... a végén még egyszerűbb lesz inkább a sorozatot kivárni, mint vadászni az előzetesre.
- Sorozatok
- Filmek
-
Értékeld a filmet
Úgy látszik, Han ennél nagyvonalúbbá vált mire végleg otthagyta a jó öreg csempészszakmát és még a nő is beadta a derekát
-
Egyéb fontos
Köszi a lenti ötleteket mindenkinek Mára már elmúlt a fájdalom, hólyag nincs, de azért eléggé látszik. Végül beszereztem egy minden bajra jó krémet, utókezelésnek biztosan hasznos lesz.
-
Filmek
Én is megnéztem a Lawlesst még tavaly, remek film volt, mindenképpen érdemes megnézni.
-
Könyvek és képregények
Ez teljesen kiment a fejemből
-
Értékeld a filmet
A Falconnal együtt?
- Egyéb fontos
-
Egyéb fontos
Jelen esetben csak holnap délután jutok el oda. Itt nincsenek sokáig nyitva tartó üzletek. Köszi, majd holnap beugrom a gyógyszertárba, hogy adjanak rá valamit.
-
Könyvek és képregények
Off, bár kapcsolódik. Pont ma olvastam, hogy márciusban tárgyalja a parlament azt a tervezetet, ami szerint a kereskedelmi szerződések esetében max. 30 napra fizetni kell (eddig ez csak a mezőgazdasági termékek esetében volt így, ha jól tudom). Az EU tett/tesz közé ezzel kapcsolatban egy direktívát, abban 60 nap szerepel, de nálunk szigorúbb szabályt szeretnének tekintve a magyar fizetési "morálra". Elvileg akkor az Alexandrának is fizetnie kellene 30 napon belül a kiadóknak. Roppant mód kíváncsi leszek, hogyan fog működni a gyakorlatban. És a késedelmes fizetésre kötelező lesz a kamat, plusz a behajtási költségek megtérítése, bár utóbbiak a PTK szerint is jár(ná)nak.
-
Sorozatok
Egyetértek. A sorozatban viszont ezzel a szőkés-ezüstös hajszínnel nagyon is különleges és odavaló Én is pártolom az ötletet, a spoilerhez pedig annyit, hogy hasonló kíváncsiság motoszkál bennem is.
-
Egyéb fontos
Mit lehet tenni, ha valaki, jelen esetben én, h*lye fejjel nem figyelt, és megfogta a forró edény fülét, aztán most piszkosul fáj az ujja? Azon kívül, hogy egyfolytában hideg vízben tartom, sajnos ez nem opció, mert jobb kéz, egérkezelő "munkaeszközről" van szó ******, tudom, h*lye vagyok, de mégis mikor múlik el ez a fene nagy fájdalom?
-
SW legends könyvek
Némi kósza, halvány remény van csak erre Mindegy, akkor is jó könyvek maradnak. Ez egy érdekes plusz info. Itt van már a könyv, csak még nem kezdtem hozzá, és mostanában nem lesz sok időm olvasni, de akkor majd ezt veszem előre.
-
A Walt Disney megvette a Lucasfilmet!
Ha már spin-offok, akkor nekik kifejezetten örülnék, mert én nagyon szeretem a SW kalandvonulatát (persze felőlem nyugodtan lehetne más csempészhősünk is a főszerepben, a lényeg a jó sztori ) Előbbiekhez pedig annyit, hogy én meg veszek új SW-könyvet (mostanában nem igazán foglalkoztam velük)
-
EPVII spoileres topic
Úgy általában a karaktere, mint sorozatkarakter, zseniális volt és a színész is. Azok alapján szívesen látnám én is SW-ban is.
-
Könyvek és képregények
Gratula az újabb megjelenéshez
-
Sorozatok
Rémlett, hogy valaki valamikor írt róla, csak a sorozatok topik annyira pörög, hogy nem volt még lelkierőm visszaolvasni ennyit Akárcsak én, idővel belevágok. Idővel
-
Sorozatok
Mindkettő igen jól sikerült humor