Ugrás a kommentre

MissKarrde

Arany támogató
  • Összes hozzászólás:

    25.184
  • Csatlakozott:

  • Utolsó látogatás:

  • Győztes napok:

    8

MissKarrde összes hozzászólása

  1. MissKarrde

    Közösen a VILÁG körül

    Olaszország más városai jöhetnek még?
  2. MissKarrde

    Közösen a VILÁG körül

    2020. február 5-8. között jártam anyuval Párizsban. Amikor szerveztem az utat, egy kicsit aggódtunk a folyamatos sztrájkok miatt, hogy ilyen helyzetben jó ötlet-e menni, de úgy voltunk vele, hogy február elejéig nagyjarészt lefut ez az időszak, és nem lesz gond. Aztán egy idő után a sztrájk már senkit sem érdekelt. Amikor mi mentünk, 5 igazolt fertőzött volt Franciaországban, abból 1 fő Párizsban. Úgy voltunk vele, hogy nincs nagy vész, vigyázunk magunkra, szóval mentünk. 4 napos út volt a repülőúttal együtt, és abszolút megérte elmenni. Korábban már többször repültem, de anyunak ez volt az első repülőútja, és inkább előnyünkre szolgált, hogy nem fapados járattal mentünk, hanem az Air France járatával. Sikerült egy jó programot összeállítanom, sok szépet és érdekeset láttunk, köztünk jó néhány "kötelezőnek mondott" látnivalót. Nem vitás, a turisták és utazók egyik fő célpontja, ami télen sem áll meg. Ha nem is kell akkora tömegre számítani, mint szezonban, a frekventált helyeken így is elég sok ember megfordult. Az Eiffel-toronynál és a Sacre Coeurnál belefutottunk más magyarokba is Egy rövidebb és viszonylag nem drága útnak szántuk, és maximálisan bejöttek a várakozásaink. Mindenképpen visszamegyek a következő évek valamelyikben, mert sok látnivaló, élmény kimaradt elsőre, persze egyrészt az idő rövidsége, költségtakarékosság, másrészt az időjárás miatt. Van, ahova csak úgy érdemes menni, hogy minden zöld. Az idő milyenségére csatolok képet Az utazási napokon kívüli két teljesen napunkon ilyen bárányfelhőktől (is) mentes idő volt. Verőfényes napsütés, bár egy picit hidegebb az ott ilyenkor megszokottnál, kb. 8 fok körüli hőfokkal. Jókor jó helyen
  3. MissKarrde

    Közösen a VILÁG körül

    Köszi! És tudsz egy jó oldalt ajánlani? Nem szoktam ezeket használni, mert általában elég az e-mail/drive másoknak képeket küldeni.
  4. MissKarrde

    Közösen a VILÁG körül

    Hogyan tudok 102 kb-nál nagyobb képet beilleszteni?
  5. Mentem volna Londonba 04.30-án, meg tudtam volna rögtön venni simán üzletből
  6. MissKarrde

    Egyéb fontos

    És van, amit le sem írtam inkább...
  7. MissKarrde

    Egyéb fontos

    Az útitársam, akivel egy helyen is dolgozunk, náthásan bement dolgozni hétfőn. Egyrészt otthon kellett volna maradnia, másrészt a munkahelyet sem érdekelte a dolog, csak a munka legyen meg. Egy országos hatókörű állami (!!!) szervezetről van szó.
  8. MissKarrde

    Könyvek és képregények

    Én is remélem. Ha annyit írnák a regényt minden nap, mint amennyit a twitteren írogatnak, rekord idő alatt készen lennének
  9. MissKarrde

    Egyéb fontos

    Dzséjt:
  10. MissKarrde

    Egyéb fontos

    Boldog születésnapot, RacerX
  11. MissKarrde

    Egyéb fontos

    Vagy nyitáskor, ahogy Pildi írta, vagy zárás előtt nem sokkal ( a minap gyógyszertárban fél órával zárás előtt senki sem volt), vagy esetleg még ebéd körül. Ceglédi Aldiban korlátozott létszám lehet a boltban, egy kijön, egy bemehet. Tesóm volt ott hétvégén. Nem tudom, hogy más Aldiban vajon ugyanez-e a helyzet. Sajnálom, hogy így jártatok Láttam, hogy külföldön is vannak ilyen esetek, pl. nővér (!!) nem tudta megvenni, amit szükséges lett volna, mert állandóan dolgozott. Remélem, ez a helyzet javulni fog!! Aki beteg, annak jobbulást, és konzultálni az orvossal.
  12. MissKarrde

    Egyéb fontos

    Jah, ezt gondolom én is az alacsony esetszámról.
  13. MissKarrde

    Egyéb fontos

    Vizsgálat? Nálunk a dokinak írni kell fb-on vagy gmailen, ha bármi van. De meg is értem.
  14. MissKarrde

    Egyéb fontos

    A fizetett szabit 15 nappal előtte kell elrendelni, szóval nem jártak el jogszerűen. Egyelőre nem változtak a munkajogi szabályok, bár nem tudom, hogy ebben az esetben mi marad még, esetleg a fizetetlen szabadság, de akkor arra az időre pénzt sem kapsz.
  15. MissKarrde

    Egyéb fontos

    Bocs, ha nem leszek túl megértő, de 4 évig tanultatok matekot (is), és ezen a 2 hónapon múlik? Szerintem nem... a többit lásd fentebb. Otthon is lehet gyakorolni feladatsorokat, ilyenkor már úgyis csak azt kell csinálni, nem újat tanulni.
  16. MissKarrde

    Egyéb fontos

    Nálunk az otthoni munkavégzésnek se híre, se hamva. Még csak annyit sem mondanak, hogy legyünk türelemmel, dolgoznak az ügyön... semmi info. Kész, feladtam, amúgy is belobbantak az ízületeim, szóval holnaptól betegszabi. Holnap még el kell mennem a gyógyszereimért, de aztán sehova.
  17. MissKarrde

    Egyéb fontos

    Darth Revan, sajnálom, hogy ilyen nehéz helyzetben vagy. Remélem, hogy a közeljövőben kapsz munkát. Addig is kitartást! Szerintem az iskolai problémák/vizsgák megoldhatóak a tanév kitolásával.
  18. MissKarrde

    Egyéb fontos

    Nem tudom, hogy mikor ébrednek már fel, de nálunk már jeleztük, hogy az egész osztály tud otthonról dolgozni, minden anyagunk mentve hozzá. Ezen dolgoztunk tegnap és ma. Ha hétfőn nem rendelik el/engedik az otthoni munkavégzést, akkor részemről konzultálok az orvosommal...
  19. MissKarrde

    Egyéb fontos

    Köszi, Donát
  20. MissKarrde

    Egyéb fontos

    Boldog születésnapot, csoli Köszönöm a nőnapi köszöntést
  21. MissKarrde

    Egyéb fontos

    Köszönöm mindenkinek
  22. MissKarrde

    Egyéb fontos

    Köszi
  23. MissKarrde

    Egyéb fontos

    Biztosan, de annak is számít minden forint, akit a kollégája megfertőz... És a fentiből az egyik esetben a fertőző kolléganő így is kiesett egy hétre a munkából.
  24. MissKarrde

    Egyéb fontos

    Bizony. Tavaly májusban a munkahelyen a kolléganőm fertőzött össze, aki bejött betegen, és ketten egész nap ugyanabban az irodában voltunk kénytelenek dolgozni. Néhány éve a húgomat és az egész osztályát fertőzte össze hasonlóan egy kolléganő, aki bement hétfő reggel, de annyira rosszul volt, hogy végül mégis az orvosnál kötött ki. A baj, hogy két nap múlva a csapata többi tagja is. Legalább az első 3-4 napban kellene szigorúan otthon maradni, ha bárki beteg...
  25. MissKarrde

    Egyéb fontos

    Boldog születésnapot, NorbiLordi
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.