MissKarrde
Arany támogató
-
Csatlakozott:
-
Utolsó látogatás:
MissKarrde összes hozzászólása
-
Könyvek és képregények
Úgy rémlik, hogy ezt az Egyiptomos könyvet én is olvastam még régen, de mást nem. Majd azért eszemben lesz a neve, ha valami olvasnivaló kellene
-
Filmek
Én mindet láttam, mégse szavazok, szóval szerintem nincs összefüggés a két cselekedet között Ha már trükkcég, én pl. felkapom a fejem arra, hogy Weta, ha látványos trükkfilmet szeretnék nézni, inkább azt választom, amit ők varázsoltak meg (egyébként csak két cég nevét ismerem, szóval annyira nincs a szemem előtt a téma). Máskülönben ez a film maga nem érdekel, mert az eredetiek is eléggé nyomasztóak voltak, és nem biztos, hogy megnéznék még egy majmos filmet. Még úgysem, hogy nem ugyanaz a szitu.
-
Könyvek és képregények
Jut eszembe, van pár LLL-könyv a gépemen, amiket jó lenne elolvasni, de majd a nyáron Remélem , még mindig kellemes kikapcsolódásnak számítanak ezek a sztorik A kolostoros történeteket különösen szeretem, szóval akkor ez is előjegyezve nyárra.
-
Sport
Érdekes időmérő volt a mai. Ha nem alszom el, talán nézem holnap a versenyt is
-
Egyéb fontos
Elég ódivatú vagyok azzal, hogy több, mint 10 éve vagyok ugyanazon a helyen, meg is van a hátránya tisztességgel
-
Filmek
Nem nézel elég filmet De minimum nem túl sokfélét
-
Piák, kaják, cigik - avagy, hogy (ne) tedd tönkre magad
Az ízén kívül akkor van még egy pozitívuma Mi bajotok az angol sörrel? Amit mi ittunk ott, az finom volt
-
Filmek
Már lent van a gépemen, a hétvégén megnézem. Nálam az első a legcsábítóbb pont, de a jó történet is számít Majd megírom, hogy tetszett
-
Egyéb fontos
Jégeső mindig rossz, de talán ilyenkor a legkevésbé.
-
Egyéb fontos
Mondtam én, hogy sose jó az idő, akármi van. Ki kért ennyi jeget az esőbe??
-
Kedvenc karaktered
Kellenek az ilyen remek mellékkarakterek, még ha nagyon mellékes is. Ilyenkor nagyon jó az EU, ami képes jó sztorikat köríteni a hasonlóan érdekes szereplőkről Wedge valóban szimpibb, valamiben egyetértünk Odyval SW terén
-
Egyéb fontos
Dehogynem jó, de ha nem esik, és ezért locsolni kell a gazaim, akkor már nem is annyira jó Szóval ezért írtam, hogy sose jó, ami van Bizonyos szemszögből nézve mindig van kivetni való az időjáráson
-
Egyéb fontos
Itt is csak pár csepp volt, ami *** sem ért. Maradt a locsolás, szél meg ezerrel. Eh... akármilyen az idő, sose jó, ami van
- Sorozatok
-
Egyéb fontos
Phobos, ez nagyon jól hangzik! Oldie, jobbulást. Itt is eszetlen idő van, de legalább eshetne is hozzá, hogy fognak így kikelni/megnőni a gazaim? Locsolni nincs kedvem.
-
SW legends könyvek
Hmmm... ha egyszer nagyon megunom a SW-könyveim és kell a zsé, akkor ilyesmi megszabadulok mindegyik könyvtől, némelyik szép summát ér (ez is megvan pl.). Ezt igazából nem gondolom komolyan, mert nem válnék meg tőlük
-
Egyéb fontos
Mindenki fellebbez, amíg lehet, ilyen a jogrendszer. Egyébként meg nem kell messzire menni hasonló esetért, Robert Downey Jr. is ült börtönben, aztán nagyobb sztár lett, mint előtte volt.
-
SW legends könyvek
Egy-két momentumtól eltekintve nem volt nagy szám.
-
Egyéb fontos
Köszi, megcsináltam. Sok mindent beállítottam már, néhány kimaradt, szerintem még mindig lenne mit állítgatni, majd azokat is jobban megnézem
-
SW legends könyvek
Én is megvagyok nélküle nyárig, nincs időm olvasni
-
FAN képek, videók, írások mindenkitől
Gratula, Sky
-
Vélemények és javaslatok
Megkaptam.
-
Egyéb fontos
Nekem is tetszik a szöveg A facebookhoz meg annyit, hogy az iwiwnél sokkal jobban bejön (gyorsabb, szebb, jobban működik), és mindkettőt alig használom De mindenkinek van már hozzáférése, szóval ezért van nekem is. Nincs ellenemre, mert megvannak az előnyei, de egyáltalán nem dőlök a kardomba, ha egy hónapig fel se megyek egyikre sem. Ez a telepítsünk alkalmazást dolog nekem sem jön be. Kapom a maileket, hogy xy írt az üzenőfalamra, stb. csak nem akarok semmit ezért telepíteni. Szóval most kérek meg mindenkit, hogy ne írjon az üzenőfalamra, ne válaszoljon semmiféle kérdésre rólam, mert úgysem tudom megnézni Jah... és az állomásépületek is akkor vannak bezárva, amikor fúj a szél ezerrel, és a sínek mellett állva szét lehet fagyni. Miért van az, hogy az állomások mindenhol huzatosak??? (költői kérdés volt csak)
-
Speak English!
A have a birtokviszonyon kívül (amit először tanítanak erről a szóról) még ezer és egy dologra használatos az angolban, de jobb, ha azt írom, hogy tízezernyi, mert rengeteg mindent kifejeznek vele, segédigeként is használatos, stb.
-
Egyéb fontos
Úgy tudom, hogy igen, csak már arra nem emlékszem, hogy hol. Drukkolás megy