MissKarrde
Arany támogató
-
Csatlakozott:
-
Utolsó látogatás:
MissKarrde összes hozzászólása
-
Filmek
Á, igen, nálad ennek fontossága van. Nem negatív értelemben írom, csak már volt szó róla Egyébként általában nálam is fontos, hogy ugyanaz vigyen végig egy karaktert, de hozzá egyáltalán nem ragaszkodom
-
Sorozatok
BSG Spoiler! --Kattints a megjelenítéshez-- Mivel olvastam a részről, már előre tudtam, hogy meg fog halni, és így nagyon más volt nézni, sokkal szomorúbb, azért is került gombóc a torkomba, főleg mikor Kara beszélget a hajóknál Lee-vel meg a végén. Nem, nem hiszem, hogy mindez annyiban marad. Szerintem a következő az bemelegítés lesz a tárgyalásra. Végül is a tárgyalás lesz az évad zárás. Na vajon mivel ér majd véget?
-
EPIV elemzés
Egek, Han milyen büszke az ócskavas hajójára, arra meg pláne, hogy ő maga bütykölte. És van is mire (ehh, még Jango sem érhet a nyomába önbizalom terén ) Mindig szerettem ezt És tulajdonképpen ez élete utolsó csempész útja. Letér a szabad kereskedők nyugodalmas és szabad életmódjáról, és innentől egyfolytában csillagrombolókat kell majd kimanővereznie. Szerintem egyetlen teherhajó sem manőverezgetett annyit birodalmi madárkákkal szemben, mint a Falcon.
-
Sorozatok
Én már meg is néztem a heti BSG-t Spoiler! --Kattints a megjelenítéshez-- Na most mondja meg valaki, hogy mi a ló** van. Nekem annyira hihetetlen, hogy a Kara-sztorinak vége, hogy csak na. Nem tudom, miért, de itt még nem kéne véget érnie. Lehet, hogy nem is fog. Főleg, hogy az a szimbólum nem csak rá vonatkozik. Ha meg kizárólag a személyes biznisze az egész, akkor kicsit fura a Jupiter szeme dolog. Így még akár várhatunk erre-arra. Pl. Kara cylon. Sikerült majdnem elbőgnőm magam ezen a részen, tiszta ciki.
-
Mennyire egységes a Skywalker SAGA?
Nekem is tetszett elsőre az ep1, de a Klónoknál éreztem igazán azt, hogy na ez igen, ez az
-
Anakin/Vader
Micsoda példa, de jó
-
Filmek
Ezt én is éreztem rajta.
-
Filmek
Nem tudtam, de jobb volt így
- Anakin/Vader
-
Sorozatok
Nem láttam semmit, de olvastam arról, hogy mi történt ebben a részben. Azért én már szívesen megnézném. Végül is nézni tudom
-
Sorozatok
Jah. Remélem, holnap már lesz, bár a lényeget úgyis tudom
- Sorozatok
-
Filmek
A fene, de kár, hogy nem taliztam így még vele, biztos megvettem volna
-
Filmek
Nekem az is tetszett. Az egész úgy jöhet, ahogy van De rég néztem meg, egyik nap elő kéne vennem mindhármat
- Filmek
-
Filmek
- Anakin/Vader
Főleg, hogy úgy felnéz az öregre.- Anakin/Vader
Igen, nagy valószínűséggel.- Sport
Köszi, de tényleg csak talán, akkor kiderülhetett volna, hogy mire képes Nem baj, hogy nincs olyan smiley- Filmek
Á, nem, a Hegylakóhoz fogható más elcseszést még én sem tapasztaltam. Nekem speciel tetszenek a Mátrix folytatások, még ha ezzel a kisebbséghez tartozom, akkor is- Filmek
No igen, voltak ám közöttük jó színésznők, akik ma is azok.- Filmek
Mivel én a másodikat láttam először, így nálam az marad a jó kategória (nosztalgiából), és a Who wants to live forever zene mindenképpen sokat lendít a hangulatán- Anakin/Vader
Dzséjt, az tény, hogy Obinak sokszor igaza volt, de ez nem jelenti azt, hogy kitűnő nevelője is lett volna a tanítványának. Mint írtam, ő maga mondta Luke-nak, hogy tévedett, mikor azt hitte, képes Anakint tanítani, úgy mint Yoda. Obi nagyon bölcs volt, és ha ő így látja, akkor annak van is valami alapja. A bölcs nevelő szerepe volt az, amiben nem állta meg 100%-ig a helyét. Az az igazság, hogy nem is igazán láthattuk, hogyan tanítja Anakint, mert az ep2-ben már nem teljesen nevelő (egyébként szándékosan használom a nevelő szót, és nem a tanárt, az előbbi többet jelent a szimpla tanárnál, aki a nap végén elbúcsúzik a tanítványaitól, aztán jóccakát) és tanítvány viszony van közöttük, mert elég hamar külön utakra mennek, Anakin megkapja az első önálló feladatát, stb. Önállóbb, mint Obi-Wan volt az ep1-ben Qui-Gon mellett.- Anakin/Vader
Csakhogy nem lehet helyrehozni a háború alatti jó bajtársaisággal és igaz barátsággal az előző tíz év nem egészen megfelelő tanítását és személyiségkezelését (egek, ezt jól megaszontam, de jobb nem jut eszembe hirtelen ). Elvégre maga Obi-Wan vallja be, hogy nem tudta jól tanítani. Lett volna inkább jobb nevelő, mint később remek barát, talán akkor jobban járnak. Mindketten.- Sport
Talán kellett volna szegény srácnak egy jó autó - Anakin/Vader