Ugrás a kommentre

Darth Revan9

Fórumtag
  • Összes hozzászólás:

    19.514
  • Csatlakozott:

  • Utolsó látogatás:

  • Győztes napok:

    42

Darth Revan9 összes hozzászólása

  1. Hú, Dzséjt, ez hatalmas munka lehetett megírni. Elkezdtem olvasni, de még nem értem a végére.
  2. Darth Revan9

    Egyéb fontos

    @Kargarosz köszönöm szépen.
  3. Darth Revan9

    DC Universe

    A normák DC sorból a Hush két kötetét, A Démon születése két kötetét és az Igazság két kötetét kölcsönöztem és olvastam. Ezek jók lettek. A Batman sorból párat megvettem az új 52-esek közül, de aztán láttam, hogy bekerül a könyvtárba és úgy döntöttem leállok. A Mindörökké különkiadás sorozatot még összegyűjtöm, de többet nem veszek. Az új 52-esek közül is volt olyan, amit kölcsönöztem. Pl. a Baglyok történetszál. Az új 52-esek nagyon tetszenek. A Baglyok Bírósága, A Baglyok városa, a Nulladik év két kötete a Született gyilkos, a Halál arcai, A félelem átka, Az erőszak körforgása. Ezek bejöttek.
  4. Darth Revan9

    DC Universe

    Jó kérdés. Az eddigi köteteket mind könyvtárból kölcsönöztem. Majd, ha a legújabb kötetek is bent lesznek, akkor tudok véleményt mondani.
  5. Skywalker kora film vélemény A IX. epizóddal egy grandiózus lezártást kapott a Star Wars Skywalker saga-ja. Nyilván nem ez lesz a végső zárás, max. csak a Skywalkerek első. ismert dinasztiájának sorára tesz pontot. Ugyebár a film végkifejlete alapján Rey, aki felvette a Skywalker nevet simán alapíthat családot, és így új Skywalker vonalat indíthat útjára. Annyi minden lenne, amit írhatnék erről. Azt se tudom, hol kezdjem. A film biztos, hogy sűrített volt. Rengeteg cselekményszálat sikerült bepakolni. Valahogy úgy érzem lehetett volna ez a sztori hosszabb is. Mondjuk legalább fél órával. Ennek ellenére nagyon élveztem. Az ébredő Erő nem keltett bennem maximális elégedettség érzést, ezzel szemben a Rian Johnson kiváló rendezésében bemutatásra került Az utolsó Jedik már igen. Elég csalódott voltam, mikor Abramst jelölték ki rendezőnek. De ezúttal félelmeim alaptalanok voltak. Két apróság bökte csak a csőrömet, de az összképnek ezt teljesen sikerült elnyomnia. Most utólag úgy vélem jót tettem azzal, hogy kíváncsiságomnak engedve meglestem mik lesznek a filmben. Ezek körül sokáig pattogott az agyam, és mire a film bemutatójához értem, addigra már szinte teljesen befogadtam őket. Így sokkal jobban sikerült elmerülnöm A Skywalker korában. Teljesen magába szippantott a film. És a végére nagy elégedettség érzéssel távoztam a mozi teremből. Pont olyan elégedettség érzéssel, mint Az utolsó Jedik idejében. És szerencsére szöges ellentétben volt a csalódottsággal, amit Az ébredő Erő után éreztem. A Skywalker korával Abrams eltalálta a kedvenc történeti elemeimet. Keresés valami ősi tárgy után. Egy hatalmas, rejtőzködő gonosz visszatérése és felbukkanása. Az alaptörténet részben a Knights of the Old Republic-ot és a The Old Republic-ot juttatta eszembe. A Knights of the Old Republic-ban ott is ősi térképek után kutatnak, hogy megtalálják a Csillagkohót. A Skywalker korában a Sith útkeresőket kutatják, hogy rálelhessenek az Exegolra. A Knights of the Old Republic-ban a hősök menekülés közben egy hajó fedélzetén botlanak Malakba, aki felfedi a hős kilétét. Ugyanígy a Skywalker korában is a hősök épp menekülnek Kylo Ren hajójáról, mikor Kylo felfedi Rey előtt, hogy ő egy Palpatine. A feltámadt uralkodó erősen emlékeztet Vitiate-re, az ősi Sith császárra, aki szintén visszatért új testben a Végtelen Birodalom élére. A film kaland élménye a maximális faktoron pörgött. Rengeteg helyszínt láthattunk, talán soha nem volt ennyi bolygó egy filmben. Ez azért is jó volt, mert színessé tette a mozit. A helyszínekbe, ahogy tellett sikerült változatosságot is bepakolni. Persze csak mértékkel, mert az látható volt, hogy Abrams az előző két rész és a klasszikus trilógia atmoszféráját tartotta mérvadónak. A Pasaana az ott játszódó ünnep miatt lett igazán emlékezetes és színes. Láthattuk a Mustafart újra, de egy eddig ismeretlen helyszínen. Ez újabb plusz pont. Kijimi. Kicsit fantasy beütéses lett a helyszín. Érdekes lett és hangulatos. A havazás és a különleges kőépületek nagyon szépen néztek ki. Kef Bir és a második Halálcsillag roncsai. Nagyon jó és ütős helyszín, de én e helyett inkább a coruscanti Jedi Templomot választottam volna az eredeti Trevorrow-féle elképzelésekből. Meg lehetett volna oldani, hogy ugyanazok az események, melyek a Kef Bir-en játszódtak, a Jedi Templom alatt lettek volna Sidious titkos Sith szentélyében. Mindegy, így is az egyik legjobb párbaj és konfliktus jelentet kaptuk meg a második Halálcsillag roncsain hadakozó Kylo Ren és Rey között. Az Exegol valami tökéletes lett zárásként. A helyszín a Malachorra és a Korribanra emlékeztetett. Nagyon kíváncsi vagyok vajon mitől lett tiltott világ. Azok a romok, szobrok, valami hihetetlenül hangulatosak és minden eddigi filmes helyszínnél jobban megtestesítik a Sitheket és a sötét oldalt. Nézzük a szereplőket. Rey folytatja a saját képzését. Valószínűleg az ősi Jedik is hasonló módon jártak el. A film bár nem ad teljes körű magyarázatot a lány hihetetlen képességeire, de lehet sejteni, hogy mitől olyan erős. Nem csak azért mert tehetséges, és mert Palpatine. Szerintem a túlvilágról a Jedik eddig is segítették. Főleg Anakin Skywalker. Az én elméletem. A Jedi visszatér után Anakin szelleme megérezte, hogy Sidious feltámadt. Be kellett fejeznie a küldetését, de nem volt teste. Kellett kerítenie egy kiválasztottat, aki révén elősegítheti a végleges Egyensúlyt. Ez lett Rey. Anakin tudta, hogy ő egy Palpatine és tökéletesnek találta a lányt. Hiszen annak idején Palpatine őt téritette a sötét oldal felé, most úgy gondolhatta, hogy ha ő egyengeti egy Palpatine sorsát a világos oldalon, akkor megvan az Egyensúly egy része. Csak segítenie kell, hogy beteljesítse a küldetését. És ezzel megvan a magyarázat. Anakin szelleme a túlvilágról átcsatornázza a lányba a képességeit, így képzetlenül is óriási hatalommal bír. Vagy kvázi felfoghatjuk úgy is, hogy a túlvilágról képzi a lányt, úgy hogy nem Rey nem is tud róla. Sőt, senki más sem. Rey útja hihetetlen utat jár be. Kételkedik a saját képességeiben. Fél a benne lakozó sötétségtől, mert látta, hogy az hová vezet. Furdalja a lelkiismeret, mikor úgy gondolja, hogy azzal az Erő villámmal Csubi halálát okozhatta. (Milyen szerencse, hogy mégsem.) A félelem akkor hág a tetőfokára, mikor ledöfi Bent. Az egyik legjobb pillanata a filmnek. És épp akkor hal meg Leia is. Megretten a tettétől, begyógyítja Ben sebét. És száműzetésbe vonul. Pont mint Luke. De Luke szelleme rávilágít arra, hogy nem ez a helyes út. Egy kicsit kitérek itt Luke Skywalkerre. Itt sokan úgy gondolták, hogy Abrams szembemegy Johnsonnal. Én úgy látom, hogy egyértelműen nem ez történt. Sőt, inkább reflektál, tovább viszi azt a szálat. Hisz Az utolsó Jedik végén Luke újra Jediként viselkedik, önfeláldozó hős lesz. Luke még a halála előtt megváltást nyert. A Skywalker kora Luke Skywalkere pedig már a megdicsőült hős szelleme. Szóval, akik szembeköpésről hadoválnak, baromságot mondanak, mert elfeledkeznek Luke Az utolsó Jedik végén végrehajtott tettéről és viselkedéséről. Szóval, Luke szépen rávilágít arra, hogy mi Rey útja. És mikor eloszlik a lány elméjében a köd, megy és indul beteljesíteni a végzetét. Reynél még az ütős jelenetek között volt az, amikor a saját sötét oldali énjével vívott párbajt. Finn. Nem sikerült tovább vinni a Rose-zal val kapcsolatát, amit nagyon sajnáltam. Finn az a személy, aki nem találja a nők között az igazti. Az ébredő Erőben úgy tűnik, mintha Rey felé vonzódna, Az utolsó Jedikben Rose-zal kezd el kialakulni valami, és itt A Skywalker korában ott van Jannah. De egy kapcsolatot sem sikerült kibontani rendesen, amit sajnálok. Egyébként a folytatás trilógiában a szerelemi szál lett a leggyengébben ábrázolva, illetve inkább úgy mondanám, hogy ez kapta a legkisebb figyelmet. A Pasaanán már azt hittem sokakkal együtt, hogy szerelmet akar vallani Rey-nek. De aztán mégse. Arra számítottam volna, hogy Erő-érzékeny volták akarja bevallani. De a filmben később több olyan történés is van, mely ezt sugallja. Sajnos ezt sem volt idő rendesen kifejteni. Mindenesetre bírnám, ha Finn Rey tanítványa lenne később. A cselekedetei szintén nagyon meghatározók. Az exegoli csatában majdnem újra megpróbálkozik az önfeláldozással. Poe. Igyekszik felnőni a vezető szerepéhez. Leia halála után nagyon érezhető volt, hogy tanácstalan és szeretné Leia örökségét méltó módon tovább vinni. A Zorival való kapcsolata érdekesnek tűnik. Nem igazán értettem, hogy Zori miért volt állandóan sisakban. Szerettem volna többször látni az arcát. Mindenesetre Poe szerintem érettebb lett. Igyekszik a cél érdekében mindent elkövetni. Megható volt a pillanat, amikor az Exegolon az elveszi látszó csatában harcos társaihoz szól. De aztán jött a nagy megkönnyebbülés, mikor jött a nagy felmentő sereg. C-3PO poénjai nagyön ütöttek. Artunak sajnos nem jutott itt sem túl sok szerep. BB hozta a formáját. DI-O szintén emlékezetes droid. Poe beszólása nagyon jó volt. Kicsoda? Kúpfej? Csubi. A régi figurák közül csak ő maradt meg. Megkönnyebbültem, mikor kiderült, hogy csak fogságba esett. Az a pillanat, amikor a végső csata előtt a készülődés közepette ott ül egymagában nagyon megható és drámai. Szegény Csubi, nagyon megsajnáltam. Mindenkit elvesztett. Luke-ot, Leiát, és Hant is. Nagyon megható. Leia. Kiválóan megoldották a kivágott jelenetekből a halálát. Méltó módon búcsúztak el tőle a készítők. Óriási szerepe volt abban, hogy Ben visszatérjen a világos oldalra. Ennél jobban ezt nem is kivitelezhették volna. Rendkívül érzelemdús az a jelenet, amiben Leia a fiát szólítja a halála előtt. A hercegnő békében nyugodhat. Az eszmék amiért ő és a vér szerinti anyja Padmé is harcolt tovább él. Lando. Kis szerepeket kapott, de azok meghatározók lettek. Segítség nyújtás a Pasaanán, a Poe-nak mondott szavak, a segítség meghozása. Ezek mind nagyon tetszettek. Róla még el tudnám képzelni, hogy A Skywalker kora után politikai vezető lesz. Ben Solo, azaz Kylo Ren. Itt örültem, hogy nem a Trevorrow-féle változat szerint kezelték őt. Kylo még mindig hisz abban, hogy valami teljesen újat teremthet. Épp ezért nem örül Sidious visszatértének sem. Miután odaér az Exegolra készen áll arra, hogy őt is elpusztítsa, de mintha megérezné, hogy ehhez kevés, és kell hozzá Rey is, rááll a feltámadt Sith tervére. Szerintem egyértelmű, hogy Kylo Ren és Sidious ellentétes oldalon állnak, már az elejétől kezdve. Csak mindketten megpróbálják kihasználni egymást. Egyikük sem tervez hosszú távú jövőt egymás oldalán. Nagy pillanat volt, mikor kiderült, hogy minden hang a fejében, Snoke, Vader….stb. Sidious volt. Kylo az Első Rendet akarja tovább építeni, de Sidious az útjában áll. Összetűzésbe kerül a Sidious párti Enric Pryde-dal. Hux-on meg nem is csodálkoztam. Ő már korábban is gyűlölte Kylot, azt meg végképp nem akarta, hogy Sidious visszatérjen. Akkor már inkább az Ellenállással való lepaktálást is jobbnak tartotta. Kylo Ren minden eddiginél jobban el akarja fogni Rey-t. A Ren lovagokat is beveti. Kár, hogy a Ren lovagokból nem kaptunk többet, és kíváncsi lettem volna, miért kovácsolja újra a maszkot. Kylo és Rey összecsapásai emlékezetesek. Először a Pasanaán az Erő párbaj. Aztán a Kijimin az Erő összekapcsolás révén kaptunk olyat, ami még nem volt. Olyan párbajt, ahol a felek két egymástól távoli helyszínen voltak. A második Halálcsillag roncsainál lévő párbaj során az látszik, hogy eleinte életre-halára megy a dolog. Majd Kylo megkapja a halálos sebet, hallja az anyja hívó szavát, és érzi anyja halálát. Rey pedig meggyógyítja. Ez valahogy előhozza belőle Ben Solót. A legjobbak közé tartozik a Hannal való beszélgetése és a vörös kard eldobása. Hannál nem tudom, hogy az látomás volt, vagy valamelyik Jedi szellem döntött úgy, hogy Han szellemét a túlvilágon megkeresi és ideiglenesen odaviszi a fiának. Mindenesetre az a megható beszélgetés megtette a magáét. Nagyszerűen párhuzamba lehet állítani Az ébredő Erővel. Majd Ben is indul az Exegolra Reyt megsegíteni. Darth Sidious. Végig ő kavarta a dolgokat itt is. Ezzel bezárult a kör. A feltámadását sajnos nem magyarázták meg. Csak az biztos, hogy A Jedi visszatér végén meghalt, és akkor beállat az Egyensúly. De a feltámadásának körülményei homályban maradtak. Valószínűleg azért, mert Abrams szereti a misztikumot és nem szeret magyarázkodni. Itt viszont hiányoltam ezt. Bele lehetett volna szőni. Na, mindegy, így is nagyszerű szerepet kapott. Tehát Snoke amolyan báb volt. Kb, annyi szereppel, mint Dooku. Nem baj, ez legalább egy kis előtrilógiás elem. Sidious hozz a formáját, a terve csúcspontján van. Ahogy megismertük, ő olyan akinek van terve szinte mindenre. Az esetleges halálára is. Remélem a feltámadásának körülményeibe beleszövik a Plagueis-szel kapcsolatos dolgokat is. A Végső Renddel és a bolygópusztító fegyverekkel teletűzdelt flottával ő érezheti magát nyeregben. A tervének időzítései kérdésesek, de ezekre is gondolom válaszokat kapunk. Benne van az összes Sith szelleme és ereje. Szóval a lelehető legmagasabbra emelték a tétet. Voltak újra szuperfegyverek. Ezúttal elütöttek a Halálcsillagtól, ami nagyon jó ötlet volt. Nem zavartak. Mind a Legendák, mind a kánon szerint az ősi időkben voltak szuperfegyverek szép számmal, melyeket az ősi Sithek fejlesztettek ki. Elég belegondolni a Legendákbéli Csillagkohóba, a Tömegárnyék generátorba, vagy Vitiate flottájára. Azt nem értem, hogy miért van arra panasz, hogy itt Sidious ilyeneket használ, mikor az ősi Sithek is ugyanilyenekhez folyadmodtak. Igaz a kánonban még nem részletezték e ősi fegyvereket, de már tettek rájuk utalást, tehát láthatunk még ilyeneket a kánonos Régi Köztársaság történeteiben is. Sidious ezzel a flottával nagyon hatékonyan térdre tudja kényszeríteni a galaxist. A félelemre és a terrorra épít, ősi sötét oldali módszerek ezek. Teljesen összhangban van a SW elemekkel. A másik: Palpatine képességei. Az hogy villámokat ereget a flottára, valami hihetetlenül jól néz ki. Imádom, amikor ilyen felturbózott Erő-képességeket látok. És a terve hihetetlenül gonosz. Beleköltözni az unokájába. Itt elérkeztünk a végső összecsapás részletezéséhez. Ami fantasztikus és döbbenetes lett. Talán az egyik legjobb és legdrámaibb a filmek közül. Ezek a jelenetek olyan szinten vannak, mint A Sithek bosszúja végén látható párbajok, és A Jedi visszatér végén látható tróntermi jelenet. A tét óriási, itt minden elbukhat. A drámai és az epikusság faktora a maximumra van tolva. Ez nagyon érződött. Szóval emlékezetes összecsapásokat kaptunk. A Ren lovagokat gyorsan elintézték, de nem baj. Rey fénykardot teleportált, és ez a képességet már régóta látni akartam. Finn, Poe, Jannah, Lando és mindenki jól kitett magért. Lando szépen összegyűjtötte a galaxis népeit. Kedvencem mikor felbukkan a felmentő flotta. Mégis a végső csata az Erő használók között dőlt el. Úgy éreztem, hogy ez tényleg pontot tesz a Jedi-Sith konfliktus végére. Palpatine-ban az összes Sith, Rey-ben az összes Jedi. Abszolút a legjobb jelenetek közé tartozik a Jedik szellemeinek suttogása. És magyarul is kiváló volt. Yoda, Anakin, Luke, Qui-gon, Obi-van, Mace, Ahsoka, Kanan, Aayla Secura, Adi Gallia és az összes többi Jedi besegítenek. Sidiousnak remélem örökre vége. Így a Sitheknek is vége. (Egészen addig, míg valamelyik Erő-használó rá nem lel Sith tárgyakra, melyek segítségével újra feléleszti ezt a rendet.) Nagyon szerettem azt a részt amikor Ben és Rey egymás oldalán néztek farkasszemet az utolsó Sithtel. Nagyon megható volt Ben áldozata. Feltámasztotta Reyt, (ez megint csak a túlvilági Jedik segítségével volt lehetséges), aztán egyesült az Erővel. De előtte még volt egy csók. Nem bántam azt a jelenetet. A megváltás és a szeretet jelképe. Két olyan motívum, mely szintén a Star Wars alapjait képezik. A végén pedig utalásokat kapunk, hogy ezúttal az Első Rend, illetve a Végső Rend vesztett. Ezek a lezuhanó csillagrombolók. Valószínű, hogy galaxisszerte mindenki fegyvert fogott az elnyomók ellen. Ezzel a múlt egy szelete lezárult. A tatuini végkifejlet. A Skywalker család története véget ért. Ezt szimbolizálja az, hogy Rey eltemeti Luke és Leia fénykardját. Megható, hogy végül felveszi a Skywalker nevet. Így ez az örökség is folytatódhat. Rey Skywalker hátat fordított a vér szerinti múltjának. Tehát mindegy, hogy egy senki vagy, vagy valaki ősgonosz volt az egyik ősöd, te saját magad kovácsolod a sorsod. Pedig a lány nagyon megrémült, mikor Kylótól megtudta, hogy ki is ő. De a végén felismerte, hogy nem kell a múlt béklyójában élni. A félelmet le lehet győzni. És a szeretet a kulcs. Ez a világos oldal igazi fegyvere. Nem érzem, azt, hogy itt is szembe mentek Johnsonnal. Csak annyira, ahogy Lucas is szembement saját magával a klasszikus trilógia bizonyos darabjaiban. És ahogy Rey felkattintja a kardot… az valami új kezdet jele. Gyönyörű és megható a végső jelenet, ahogy Luke és Leia szelleme nézi Rey Skywalkert. Még akkor is nagyszerű, ha oda lehetett volna tenni több Jedi szellemet is. A Skywalker kora kiválóan lezárta az alap sagát. Összességében véve rendkívül elégedett vagyok vele. A folytatás trilógia végül is felért nálam a klasszikus trilógiához, bár az előzmény trilógiánál nem lett jobb. De így is remek filmek születtek. Szép volt.
  6. Darth Revan9

    Egyéb fontos

    NorbiLordi: nagyon boldog szülinapot kívánok!
  7. Darth Revan9

    Könyvek

    Igen, a peremvidék és a Külső Gyűrű egy és ugyanaz. Azt én se tudom, hogy a Kozmosz és a Valhalla idejében ez miért lett így. De a régi olvasók így szokták meg és állítólag nagyon beszóltak, mikor az első Szukits fordításokban Láthatatlan Kezet, meg Kirajzást láttak.
  8. Na ez engem is érdekelne. Úgy emlékszem Az utolsó Jedikben Luke egyértelműen azt mondta, hogy magával vitte pár tanítványát.
  9. Már folyamatban van a kritikám írása. Csak eléggé elfoglalt vagyok, nem tudom mikor leszek kész. Már a második oldalt írom Word dok-ban és nem látom a végét.
  10. Darth Revan9

    Könyvek és képregények

    Sajnos nem valószínű. Eléggé félnek az újra kiadásoktól. E két könyvnek Mágus: A tanítvány, Mágus: A mester már három kiadása. Ez lenne a negyedik. A Delta Vision már szemez vele, az ő profiljukba jobban is illeszkedik, és ráadásul a Delta egyik vezetőjének a kedvence Feist, de túl sok projektjük van, így az elkövetkezendő években biztos nem tudnak vele foglalkozni. Felmerült a lehetőség náluk is, de következő ilyen nagy projekt Steven Erikson Malazai sorozata lesz. Én magam könyvtárból szereztem be. A könyvek többségét, amit olvasok már inkább kölcsönzöm. Használtam beszerezhető antikváriumból, csak sajnos némely helyeken piszok sokat elkérnek érte.
  11. Darth Revan9

    Könyvek

    A hajóneveknél a régi rajongók nyomására megmaradt az eredeti angol név. Így szokták meg a korai fordításokban. A Külső Gyűrűt pedig kifejezőbbnek tartják. Meg aztán a Belső Gyűrű és a Középső Gyűrű kifejezéseket is használják. Gondolom, nem akarják, hogy a peremvidék kilógjon.
  12. Darth Revan9

    H. P. Lovecraft

    Még nem volt hozzá szerencsém. De egyszer majd kipróbálom. Bár erre nem tudom mikor kerül sor. Annyi olvasási projektem van, hogy számon se tudom tartani.
  13. Darth Revan9

    H. P. Lovecraft

    Elméletileg a Szukits tervezne valami Lovecraft képregényt kiadni.
  14. Darth Revan9

    Egyéb fontos

    Köszönöm szépen a segítséget. Akkor jó volt az a megérzésem, hogy a vers még nagyon nagyon korai. Mindenesetre azért még írogatom őket. Meg csiszolok is rajtuk. Tegnap épp könyvtárban voltam. Akkor úgy gondoltam, hogy kérdezek pár dolgot. Az egyik kérdésem az volt, hogy tudna-e segíteni abban, hogy milyen szerelmes verseket tartalmazó gyűjteményes köteteket válasszak. Más konkrétumot nem mondtam ezzel kapcsolatban. Még otthon jutott eszembe, hogy minden bizonnyal vannak ilyen antológiák a könyvtárban, melyek segíthetnek ihletet meríteni. Azok közül, melyek közül ajánlott már kölcsönöztem is. A teljes nevét már sikerült kiderítenem tavaly. Épp ő vette fel a telefont az olvasószolgálati pultnál, és nagy mázlimra teljes névvel jelentkezett be. Én meg pont a közelben voltam. Az Agatha Christie és a Hunyadi könyvek épp e pult mögött vannak. Azok közül meg amúgy is kölcsönzök és nézegetem, hogy mi van bent. Viszont a profiljánál nem adott meg semmilyen adatot magáról a munkahelyet leszámítva. Se kép, se kapcsolati státusz. A komolyabb beszélgetés kezdeményezését szintén hasonlóan képzeltem el. Köszönöm a megerősítést. Ha jól tudom a képregényeket szereti. Benne van az éves könyvtáros képregény fesztiválos szervezésben is. Láttam nála korábban Gaiman képregényt olvasni. Azt hiszem a kultikus Sandmant. Ezt amúgy is terveztem elolvasni. Meg más könyveket is, de azokat nem láttam mindig jól. Egyszer láttam, hogy Feist-től olvas fantasy-t. Feist-től már amúgy is akartam olvasni, úgyhogy elindítottam az ő könyveinek olvasását is.
  15. Darth Revan9

    Könyvek

    Ez most már nem lesz így. Legalábbis a jelenlegi szándékok szerint változtatnak ezen.
  16. Erre elméletileg van reális esély. A gyűjteményes kötet májusban jön. Sajnos ott van az a nyavalyás kb fél éves kötelező várakozási idő. Az amerikai magjelenés után fél évvel lehet kiadni más nyelven, erre nyomatékosan felhívják minden alakommal a figyelmet. És a másik amire felhívják a figyelmet, hogy a Disney által favorizált csatornákon keresztül lehet hozzájutni a munkaanyaghoz. Sajnos az utóbbi fél évben ez a felület rosszul működik. E miatt borult a sorrend idénre, és e miatt hivatalosan bizonytalan, hogy idén mely képregények jönnek és mikor. Már folyamatban van e csatorna rendbe tétele, de ez a jogtulajdonoson múlik. Ha időben rendelkezésre bocsátják a munkaanyagot, akkor leghamarabb idén év végén ki lehetne hozni. Reméljük összejön.
  17. Darth Revan9

    Egyéb fontos

    Kérlek benneteket, tudnátok tanácsot adni szívügy kérdésben? Főleg hölgyek véleményére lennék kíváncsi, de mindenki véleményét szívesen meghallgatom. Azért írok ide, mert tudom, hogy e fórumra rendes emberek járnak és nem trollkodók. Azt hiszem 16 év után újra szerelmes lettem. A lány könyvtáros, könyvtári látogatásaim során többször is találkoztam vele. Azon az emeleten szokott dolgozni az olvasószolgálati pultnál, ahonnan a legtöbb könyvet kölcsönzöm. Eleinte, még 2018 őszén csak szimplán, szimpatikus és helyes lánynak tartottam. 2018 őszétől egyre többet jártam könyvtárba, mivel a helyszín nyugtatóan hatott a lelkemre, amire édesanyám halála miatt szükségem volt. Szóval ez a könyvtáros lány volt az első, aki megjegyezte a nevemet. Az olvasójegyet mindig le kell adni az adott emelet pultjánál, majd távozáskor lehet kikérni. A távozásnál mindig be kell mondani a nevet, hogy a könyvtáros beazonosíthassa az olvasójegyet. Persze azoknál a törzslátogatóknál, akiket megjegyeznek, egyből adják az olvasójegyet. A lány hamar megjegyezte a nevemet. A többi könyvtáros később jegyzett csak meg. Nem tudom, hogy ez jelent-e valamit. Ahogy telt az idő azon kaptam magam, hogy egyre többet gondolok rá. Fogalmam sincs, hogy közeledjek felé, egyáltalán, hogy érdemes-e megpróbálni. A nevét is csak hallomásból tudtam meg, több mint fél év után. Próbáltam összekötni a kellemest a hasznossal. Úgy gondoltam, hogy bizonyos könyvek, képregények után érdeklődök – beérkezhetnek-e a könyvtárba, hol lehet x kötet, stb…. Ezeket is főleg azért, hogy beszélgetést kezdeményezhessek. Meg persze azért is, hogy infóhoz adott könyvekről. De eddig nem tudtam túllépni a szimpla infó kérésen, vagy éppen infó cserén. Még azt se tudom, hogy a lány szingli-e vagy van már barátja. Azt érzem, hogy az érzelmeim egyre erősebbek iránta. Egyre többször gondolok rá. Ez odáig jutott, hogy már szerelmes vers sorokat farigcsálok magamban és elkezdtem leírni őket. Kb. 16 éve voltam utoljára szerelmes. Akkor is írtam szerelmes verset, de abból visszautasítás lett, mivel a lány másik fiút szeretett. Azóta nem mertem komolyan próbálkozni. Sőt, ilyen erős érzelmek sem voltak bennem. Mivel nem tudom, hogy szabad-e a lány, vagy sem, nem tudom, hogy mit tegyek. Odaadjam neki így a verset amit írok, vagy sem? Nekem azt súgja az ösztönöm, hogy legalább azt meg kéne tudnom, van-e barátja vagy sem. Vagy azt hogy érdemes-e próbálkoznom. Ez ügyben kérném tanácsotok, már persze, ha nem baj.
  18. Darth Revan9

    DC Universe

    Állati jól néz ki. Nagyon biztató.
  19. És, ha az egyik Sith kutatáshoz kellett valamelyik ereklye, vagy holokron? Még mielőtt elpusztították volna őket, Vader szeme megakadhatott valamelyikén, amelyik valamilyen legendás titkot őrizhet és úgy döntött megtartja. Vagy Sidious magához rendelte őket mégis, és ő tulajdonította el az egyiket magának. Egy egyszerű Erőhasználót, aki még nem képzett, de a világos oldalon van, tudnak keríteni valahol, hogy kinyissa a Sitheknek a holokront.
  20. Darth Revan9

    Könyvek

    Igen, tényleg kimaradt. Az összes részt sikerült újraolvasnom a Phasmában, ahol szerepelnie kellett, de nem nyoma sem volt. Ha jól emlékszem talán csillagugró lesz az egyik új könyvben. A hippoglace-re végül a jéghátast javasoltam. Ez is kimaradt a Phasmából korábban.
  21. Ebben nem vagyok teljesen biztos. És ha mégis túlélte valamelyik, valahogy? Bennem nem tisztázódott le, hogy az az utolsó képkocka mikor játszódik? A Jedi visszatér előtt vagy utána?
  22. Igen, az. De a Disney letöltő felülete sajnos felülírhatja a prioritás voltát.
  23. Darth Revan9

    Könyvek

    Van egy pár dolog, mely gondolkodóba ejtett. A starhopper nevű csillagvadász a Phasma című regényben szerepelt, de nem emlékszem, hogy lett fordítva magyarra. A puffer pig hogyan lett fordítva a Lázadok animációs sorozatban? Én puffancsra emlékszem. A hippoglace-re semmi frappáns nem jut eszembe. Ez egy türkizbundájú vízilószerű lény, mely jeges környezetben él.
  24. E. K. Johnston: A királynő árnyéka A Padmé regény hiánypótló alkotás. Már régóta vártam, hogy egy ilyen könyv is megjelenjen. Sajnos a maximális elégedettség érzés elmaradt. Mindig is szerettem a politika és a cselszövések világát és nagyszerű érzés ezekben elmenekülni. Ettől a regénytől is ilyen atmoszférát vártam, de Emily Kate Johnston nem tudta olyan ragyogóan megragadni ezt a témát, mint Claudia Gray vagy James Luceno. Gray és Luceno művei sokkal olvasmányosabbak és érdekfeszítőbbek. A királynő árnyékából hiányzik az a dinamizmus, mely az említett két szerző műveit jellemzi. Ezt kifejezetten sajnáltam mivel az írónő előző regénye, az Ahsoka nagyon tetszett, és Padmé az egyik kedvenc karakterem. Sokat haboztam, hogy mennyit csillagot adjak a könyvre, de végül is úgy döntöttem, hogy kegyelemből megadom a négyest. Ugyanis azért volt jó pár olyan történeti elem, mely kitűnően ki lett fejtve. Kezdjük egy kis érdekességgel. A könyvnek sikerült újból megkavarnia a kánont. Ugyanis említi, hogy a Naboo uralkodóját kétszer lehet megválasztani, max két évre. (Tehát kétszer két évre.) Ehhez képest a kánon már korábban beemelte Padmé elődjét Ars Veruna királyt, aki a Complete Locations című kiadvány szerint 13 évig uralkodott. És ezt állítólag Pablo Hidalgo határozta meg. Szóval gratulálok a Story Group-nak, mert megint sikerült átugrani valami felett. Ráadásul a könyv is említi az alkotmány módosítást. Valahogy ezt jobban is ki lehetett volna fejteni. Na mindegy, majd egy másik könyv toldozza-foldozza ezt is később. (Utólag jutott eszembe, hogy a Mester és tanítványa című könyv szerint kb. 8 évvel a Baljós előtt királynő uralkodott a Naboon, ami megint csak belezavarhat a Complete Locations állításába. Persze az is lehet, hogy Veruna uralkodása nem volt egybefüggő, időközben őt is leválthatták és újra megválaszthatták.) Térjünk rá a könyv pozitívumaira. Örömmel olvastam az udvarhölgyekkel kapcsolatos részeket. Sabé, Cordé, Dormé, Saché jól összeszokott csapatot alkottak Amidalával. Több rész is foglalkozhatott volna velük. Sabé szerepe ki lett domborítva. A Tatuinra ment, hogy rabszolgákat szabadítson fel és megkeresse Shmi Skywalkert. E mellett Padménak is besegít többször. Jól végzi a hasonmás udvarhölgy és testőr szerepét. Tetszett a Tonrával való romantikus szál, erről is olvastam volna még többet. Kíváncsi leszek milyen szerepe lesz a harmadik Darth Vader sorozatban. Vajon kiderítette több, mint 20 év alatt, hogy mi történt? Szintén tetszett, hogy Padmé nem feledkezett meg Shmiről és a szívén viseli a rabszolgaság elleni harcot. Miután megkapja a szenátori kinevezést újult erővel veti bele magát a közjó szolgálatába. Nagy hangsúlyt kapnak Padmé azon jellemvonásai, melyek miatt szeretem a karakterét. Karakán, határozott, hisz az igazságban és a demokráciában. Nagyszerűen kifejtésre kerül a királynői és a szenátori szerep közti különbség. A Baljós idején Padmé kétségbeesett uralkodóként jött, és felborította a dolgokat Valorum leváltásával. Szenátorként azzal szembesül, hogy igyekeznek lejáratni, bizonytalannak és rossz politikusnak feltüntetni. Időbe telik mire belerázódik az új szerepbe. Padménak meg kell tanulnia, hogy szélesebb körben kell látnia a dolgokat a galaktikus politikában. E folyamat megint csak kiválóan be lett mutatva az olvasóknak. Mina Bonteri és Rush Clovis szintén feltűnnek a sztoriban. Mina már ekkor Dooku szolgálatában áll és a szeparatista szövetség létrehozásán munkálkodik. Ez újabb plusz pont. Ráadásul nagyon burkoltan van ez beépítve a sztoriba. Rush Clovis rajong Padméért, a Bromlarch tragédiájakor előáll a megfelelő ötlettel, az ő segítségével sikerül olyan javaslattal előállni, mely révén a Szenátust cselekvésre sarkallják. Az erőltetett csók érdekes és kínos jelenet volt. Padmé családja is bemutatásra kerül. Mai napig bánom, hogy azok a jelenetek kimaradtak A klónok támadásából. A politikai szövetségi rendszer feltérképezése szintén jó bemutatást kap. Láthatjuk, hogy kerül Padmé kapcsolatba Bail Organával és Mon Mothmával, Palpatine két leghangosabb ellenzőjével. Kezdetben nehezen alakul a dolog. Padménak titokban kell utána járnia miről is beszél Mon, Bail és Onaconda. De hamar elnyeri a bizalmukat. Előfordul, hogy a túlságosan pacifista Mon és a kalózok elleni védelmet szorgalmazó Padmé konfliktusba kerülnek, de kiválóan megoldják a helyzetet és a barátságuk elindul. Padmé jól tud egyensúlyozni. Bail és Mon, valamint a Nabooval történtek rávezetik hogyan kell középúton járni. A Bromlarch-csal kapcsolatos események győzik meg a középutak és kompromisszumok szükségességéről. Pozitívumként éltem meg továbbá a ruhák, környezet és a nabooi kultúra bemutatását. Negatívum, hogy sajnos nagyon csekély időt ölel fel a történet. Nem minden rész volt érdekfeszítő és unalmasabb fejezetekkel is meg kell birkóznia az olvasónak. Több, feszültebb, érdekesebb eseményt is bele lehetett volna ebbe a könyvbe vinni. A Bromlarch-hoz és a kalózok elleni részekhez hasonló eseményekkel meg lehetett volna jobban tölteni ezt a történetet. Összességében véve jó könyv lett, de lehetett volna jobb is. Ennek ellenére várom a Queen’s Perilt is. Bízom benne, hogy az még jobb lesz.
  25. A Köztársaság kora: Gonosztevők A Gonosztevők kötet a Hősökhöz hasonlóan felülmúlta a várakozásaimat. Igazán nagyszerű történeteket kaptam az egyik kedvenc időszakomról. Nem is gondoltam volna, hogy egy füzetes történetek is nyújthatnak maradandó élményeket. Látszik, hogy a Marvel sokat tanult a Dark Horse korszak építő és univerzum tágító történeteiből. A füzetek sokszor eszembe juttatták a Köztársaság sorozat füzeteit. Darth Maul: Hamvak Ebben a történetben Maulnak meg kell tanulnia, hogyan működnek az új Sithek. Nem elég a harci kiképzés. A türelem, a cselszövés és az ármány nyitja meg az utat az uralomhoz. Culen Bunn 5 füzetes Darth Maul minije után játszódik ez a történet. Eldra Kaitis megölése feltüzelte Maul vérszomját, ezért Sidious elküldi egy küldetésre, mely során a zabrak Sithnek alvilági szövetségeseket kell gyűjtenie. A profi tolvaj, Zek Perio segítségét kell kérnie, aki egyben Erőhasználó is. Miután megszerezték a scarn nevű anyagot, Maul végez a tolvajjal. De legalább úgy csinálja, hogy nem hagy maga után nyomot. A coruscanti alsó szinteken játszódó képsorok A vadászó árnyékot és a Coruscanit éjszakák sorozatot juttatták eszembe. Szédítő élmény, és a városbolygó rengeteg lehetőséget ad új sztoriknak. A történet második felében Sidious elviszi Mault a Malachorra, ahol a Sithek elszenvedték egyik történelmi vereségüket. Jó, hogy egyre több történet szerepelteti ezt a misztikus helyszínt. Remélem, kifejtik, majd hogy mi történt itt pontosan. Maul látomásában Jedi szerepben tetszeleg. Érdekes a párhuzam a Qui-gon sztorival, ahol a Jedi mester egy látomásban a sötét énjével szembesül. Mault taszítja a gondolat, hogyha Jedik találtak volna rá, akkor a Rendjük tagja lehetne. A végén pedig leckét kap abból is, hogy miért kell az új Sitheknek árnyékban meglapulva ténykedni. Maximálisan elégedett vagyok vele. Ötös. Jango Fett: Kiképzés Rendkívül kevés sztori szól Jangoról. Még a Legendák idejében sem foglalkoztak vele túl sokat. Remélem az új kánonban is születnek az Open Seasons-höz és a Jango/Boba képregényekhez hasonló alkotások. A Kiképzés elmozdulás ebbe az irányba. Jango elviszi Bobát egy küldetésre, ahol egy gazdag twi’leknek a lányát kell megtalálni, aki időközben le akart lépni a kedvesével. Jango igénybe veszi Neelda, Tiver és Rinn fejvadászok segítéségét is. Szerintem Jango tudta, hogy Tiver és Rinn el akarják árulni őket. Direkt próbára tette Bobát, aki remekül helyt állt. Boba elkezdte építeni a hírnevét. Tiver és Rinn jól rajtavesztek, de Neelda Boba kegyelmének köszönhetően megúszta. Kiváló történet. És e mellett láthatók fajok a folytatás trilógiából is. Szeretem ezeket az összekötő elemeket. Dooku gróf: Az ár Dookuról szintén nagyon kevés történet van. E sztori újfent hiánypótló. A gróf még a klónháború kitörését megelőző időkben a Sullustra látogat, ahol egy fegyver kereskedő csoportot kéne a mestere oldalára állítania. Pechére egy Jak’zin nevű Jedi is e csoport nyomában van. Dookunak sikerül ravaszsággal és Qui-gon emlékének felhasználásával rávennie Jak’zint, hogy vegye be társként. Miután közösen elintézték a csempészeket, szegény Jak’zin pórul jár. Dooku bizonyítja, hogy jól ért az érzelmek manipulálásához. Jó volt látni a Sullostot. Egy remek történet az új idők Sithjeinek módszereiről. Ötös. Girevous tábornok: Égj! Megint csak egy remek sztori. Ez jobban belement a misztikumba is. Grievous a Ledeve bolygón két Jedit üldöz, akik egy ősi templomot kutattak volna fel. Grievous úgy véli, ideje megszereznie a Jedik titkait. A csapdákkal teli templom egy különös fényjelenséghez, majd egy misztikus helyszínre vezeti. Engem egyfajta Világok közti Világra emlékeztetett, ahol az Erő megtestesülései emlékeztetik Grievoust, hogy milyen kicsi és jelentéktelen ő valójában. A tábornok a szokásához híven meg nem értéssel reagál és porig romboltatja a templomot. Látszólag hiába, mert a kapuként szolgáló fényjelenség megmaradt. Egy nagyszerű misztikus helyszín került elő, mely remélem, még felbukkan későbbi történetekben is. E mellett láthattunk Grievous kaleeshi múltjából is részleteket. Nagyszerű füzet. Nővérek A különszám utolsó története itt kapott helyett. A klónháború alatt játszódik, pont a Klónok háborúja sorozat 5. évadjának utolsó részei alatt, amikor Ahsokát üldözik a halóságok. Ventress épp leszállítja egyik zsákmányát, mikor megpillantja, hogy vérdíjat tűztek ki Tanóra. Az ifjú Jedi nyomába ered. Éppen belebotlik egy csetepatéba, ahol egy nagy darab, erőszakos fickó rátámad két fiatalra. Asajjban felébred a múlt. Emlékszik, hogy milyen sokat vesztett. Ez sarkallja abban, hogy közbe avatkozzon és megmentse a két lányt. Nagyon tetszett a történet, mert Asajj Ventress emberi oldalát mutatja be és azt, hogy megváltást nyerhetne. Ötös. Szóval Jody Houser kitett magáért ezekkel a történetekkel és Luke Ross rajzai is mesések. Ez a kötet is bekerül a kedvenceim közé.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.