James Luceno: Sötét Nagyúr
Már vagy harmadjára olvastam újra. Annak idején ez volt az első olyan regény, mely nem sokkal A Sithek bosszúja után játszódott. Ezt a könyvet tarják a Darth Vader trilógia zárásának is (A gonosz útvesztője, az első, A Sithek bosszúja a második.) Luceno megint zseniális munkát végzett. Annak idején az éppen aktuális lucasi koncepciókat is beépítette a regénybe. A 66-os parancs ugyebár itt még egy vészhelyzeti tartalék terv volt, melyet nem „programoztak” bele a klónokba. James ugyebár ebben az időben tette a dolgát: beépítette azt, amit a mester épp akkor mondott. Arról nem ő tehet, hogy Lucas sportot űz abból, hogy X évenként megváltoztatja a véleményét. Érdekes lehet az olvasónak Palpatine viselkedése. Nem sokkal A Sith-ek bosszúja után kevésbé tartja fontosnak a túlélő Jedik felkutatását és megölését. Úgy gondolja, hogy ráér az majd, Vader később elintézi, most a Birodalom uralmának megszilárdítása a legfontosabb. Ez is Lucastól ered. Annak idején megkérte a regény és képregény írókat, hogy Palpatine pontosan így viselkedjen. (Ehhez képest sokan az írók h*lyeségének tartották ezt). Talán Lucasnak ezzel valami célja lehetett, mert akkoriban még tervben volt egy a Sötét Időkben játszódó tv sorozat. A regény nem csak Vader-re fókuszál, nagy szerepet kapnak benne a menekülő Jedik, szenátorok, csempészek és egyéb alvilági elemek. A történet eleje még a Klónháború végén indít, a 66-os parancs kiadásakor. A további részek hetekkel, illetve 1-2 hónappal a film után.
A regény nagyszerű, élvezetes volt újraolvasni. James Luceno egy nagyszerű történetet hozott össze. Ötös.