Ody Mandrell összes hozzászólása
-
4x11 - A World Between Worlds
Marhára b*zerálták az időt... Ennyi még bőven belefér, csak ne menjenek tovább.
-
4x11 - A World Between Worlds
Pedig ez a valószínűbb, mint hogy Sidious tudott volna róla. Persze lehetett úgy is. De Werebazs a kapun való bejutásra gondol, nem varázslás által való bejutásra. Beszéltünk is erről fentebb.
-
4x11 - A World Between Worlds
Ebben az esetben viszont gondolhatta azt, hogy Ezra a kulcs. Hatalmas erőkkel kellett volna kerestetnie, majd később számítani a felbukkanására a Lothal-i templomnál. De nem láttunk se nagy hajtóvadászatot Ezra után, se nagyobb őrséget a templomnál. Ne feledjük, hogy egy ideje már tudták, hogy ott a bejárat, szóval ha Sidious tudta, hogy Ezra bent volt abba na térben akkor azt is tudnia kellett, hogy Lothalon lépett be. Én vártam volna.
-
4x11 - A World Between Worlds
Szerintem csak olyan jól elrejtették, hogy a sith-ek ne jöjjenek rá. Ezra semmi speciálisat nem mutatott amitől kinyílt a kapu. Egyszerűen használta az eszét és az Erőt.
-
4x11 - A World Between Worlds
Ezt Dzséjt is írta asszem. Még alá is támasztotta miért lehetett így. Egyébként nem lenne idegen Sidioustól ez hiszen anno Sifo Dyas alakját is felöltötte, hogy megszívassa Yodát. Akkor se jött össze neki.
-
4x11 - A World Between Worlds
Ezért kellett volna odahúznia személyesen is.
-
4x11 - A World Between Worlds
Szerintem azért nem tudott belépni mert nem természetes úton szeretett volna. Ha személyesen odafárad Lothal-ra, és megcsinálja azt amit Ezra, akkor gond nélkül átsétál. Csak így van értelme a farkasok aggódásának és küldetésének. Sidious mágiája meg elég képlékeny, hisz mennyi az esély rá, hogy életében még bárki is belép oda? Semmi.
-
4x10 - Wolves and a Door
Az, hogy bezárja a kaput és felszámolja a kutatást.
-
Sorozat fordító
Köszi mindkettőtöknek!
-
4x11 - A World Between Worlds
Huhhhh... nem semmi beszélgetések voltak itt, bravo! Yoda József engem is megizzasztott, de aztán minden jó lett. @Dzséjt Érdekes volt amit írtál Sidious-ról és a világos oldali Erőhasználókról. Nem vagyok benne biztos, hogy kellene az a kapu kinyitásához. Szerintem elég az Erőhasználat. Az Inkvizítorok is be tudtak hatolni a Jedi templomba, szerintem ezt a kaput is ki tudta volna nyitni Sidious ugyanúgy ahogy Ezra. Különben miért kutatta volna Hyden miniszter úr? Viszont azt tényleg meg kellene magyarázni, hogyan talált rá máshonnan? Az is igaz, hogy be id tudott nyúlni a térbe... Viszont ez szerintem azt is jelenti, hogy több ajtó van. Ami pedig ezt az "időutazós" dolgot illeti, én nem aggódnék. Szerintem nagyon jól és ízlésesen csinálták meg, abszolút nem tolták túl. Nem nagyobb mese mint halott Erőszellemek asztrál térben való létezése.... Ja hogy azt nem látjuk, és mint tudjuk, amit nem látunk az nem fáj. De attól még létezik, és vadabb mint ez a hely.
-
4x11 - A World Between Worlds
Na erre nem is gondoltam. A prófécia. Lehetséges, hogy köze van ehhez a helyhez. Érdekes volt Hyden megjegyzése, hogy a Jedik történetében lépten-nyomon a Mortis isteneibe botlanak. Amúgy tökre élveztem az öreg történelem óráját. Persze kellett, de még így is nagy dolog szerintem.
-
4x11 - A World Between Worlds
Nem olvastam még mit írtatok, kíváncsi leszek mennyire lesz egyező az álláspontunk vagy éppen a látásmódunk. Ez egy olyan rész volt a Star Wars animációs sorozatok történetében, amiből nincs sok. Konkrétan 6-7 lehet a kb. 180-ból. Nem véletlen! Ezek alapjaiban befolyásolják az SW univerzumot. Egyúttal nagy is a felelősség, hogy úgy oldják meg, hogy ne sérüljenek az eddigi történések. Jelentem ez briliánsan sikerült! Most már ki merem jelenteni, hogy Filoni egy zseni. Aki ezt így összerakta az jelentkezhet nálam egy rekesz sörért. Pedzegettük más topikokban, nem is olyan régen, milyen lehet az Erőszellem lét. Durván leegyszerűsítve olyan mint abban a térben ahova Ezra belépett! Végig valamiféle Mortis szerű helyet vártam, erre kaptam egy olyan helyet, ahol bármelyik időpillanatot megkeresheted és befolyásolhatod. Azt a leborult szivarvégit! Ezra, a Lothali utcapatkány hova jutott? Gyönyörűen volt megalkotva ez a dimenzió...vagy minek is nevezzem. A kis ajtókkal amik egy-egy eseményhez vezettek. Hallhattuk ahogy a filmekből vagy éppen a sorozatból szóló párbeszédek elhangzanak. A bent lévő valaki szabadon választhat mit néz meg, illetve mibe avatkozik bele. Ezt Ezra megtette, méghozzá Ahsokánál. Na itt álljunk meg egy pillanatra. Annál zseniálisabb dolgot ahogy Ahsoka "végzetét" kezelték, és összekötötték az egészet a Twilight of the Apprentice-el arra alig vannak szavak. Emlékszünk? Kicsit suta volt anno, Ahsoka "elsétálása". Most már tudni fogjuk miért! Ezra mentette meg az életét! Te jó ég! Ezt így összekötni. Most lehet, hogy eltúlzom, de ilyet csak a legnagyobbak tudnak. Persze ezután már vártam, mikor jut eszébe Ezrának, hogy ugyan akkor Kanant (és mindenkit) megmentsen. Nem is kellett sokáig várnom, de itt jött az egész hely lényege! NEM SZABAD MEGTENNI! A Jedik, vagy az őseik ismerték ezt a helyet. Valószínűleg ki-be jártak, vagy legalábbis voltak itt. Mekkora bölcsesség és felülemelkedés kell ahhoz, hogy ide méltósággal és úgy lépjen be az ember, hogy csak szemlélő legyen és ne avatkozzon be eseményekbe? Ezzel a résszel a régi Jedik, vagy akárhogy is hívták őket, akkorát nőttek a szememben, hogy az Atya mellé kerültek. Jó volt látni Ezrát is, milyen bölcsen kezelte a helyzetet, Ahsokának nem túlzottan kellett őt presszionálni, hogy ne avatkozzon be. Megértette ő magától is, van már annyira érett. Csak egy pillanatra suhant át a gondolatain az ötlet. Ami pedig a Birodalmat illeti. Addig-addig ástak amíg ráleltek a Mortis freskóra. Nem is kellett sok, Hyden tudós uraság és Sidious gyorsan összerakták a képet. Most képzeljük el ha sikerül bejutnia Sidiousnak erre a helyre. Inkább ne képzeljük el. Ehhez a hatalomhoz képest a Halálcsillag csupán bolhafing egy hurrikánban. Értelmet nyert a farkasok feltűnése, és hogy mit is akartak valójában. Ők a kapui őrzői, és miután a sith-ek által veszélybe került annak bejárata, Kanant szemelték ki arra, hogy megakadályozza az oda való bejutását. A küldetés teljesítve lett, csak sajnos már Kanan nélkül. A farkasok tehát ezért voltak mérgesek Ezrára. Szerencsére a fiú is remekül helytállt. Sidious feltűnése McDiarmid hangján nagyszerű volt! Láthattuk megint hókosz-pókuszt játszani, ugyanazzal a technikával élt amivel a TCW utolsó epizódjában is. Nem sokon múlott, hogy sikerrel járjon. Azért nem kispályás az öreg, ezt újra megállapíthatjuk. Bár az érdekes, hogy miképpen tudott Ezráékra kapcsolódni. Ez megér egy misét. A végén mindenki visszajutott a saját idősíkjára (SW-ben először beszélhetünk idősíkokról. Nem gondoltam, hogy valaha lesz ilyen ), a farkasok küldetése pedig be lett teljesítve a kapu bezárásával és a templom eltűnésével. A végén jelképes volt a fehér loth-wolf elsétálása az aranyszínű semmibe. Nekem úgy jött le, hogy esetleg több ilyen kapu is lehet a galaxisban, ami még hozhat érdekességeket a későbbiekben. Ami az animációs sorozatokat illeti, nálam ez az epizód ott van a csúcson. Igazi lenyűgöző, előremutató rész volt! Most pedig belevetem magam a többi posztba.
-
Avatarok, smiley-k
Ez lesz mindenki avatarja akinek nincs beállítva. Minden egyes betűhöz fel kell tölteni. Majd ha lesz rá fölös fél órám megcsinálom. A profil elvileg rendben működik, mástól nem hallottam ilyen hibáról. Írj Dzséjtnek, majd utánanéz.
-
4x10 - Wolves and a Door
Látom mindenkit beszippantott a folytatás, de ez a rész is megér pár sort! Dzséjt majdnem mindent leírt, de mégis meg kell mondanom, imádtam minden percét! Odaszegezett a képernyőhöz! Tapintani lehetett, hogy itt most valami igazán nagy és fontos dologról van szó. Ahogy Mortist megint behozták az remek lett, Sidious utalásával egyetemben. Szóval kutakodott a féreg a Jedi templonban. Naná! Valószínűleg az volt az első dolga! Vajon Anakinék jelentését is olvasta? Már ha volt ilyen. Fura, de most adná magát Vader eljövetele, hisz ő járt Mortison. Kicsit más. Megint szembeötlő volt mennyire hatékony ez a kis csapat. Bomarr kicsit fel is rótta ezt a sorozatnak. Szerintem az egyik legattraktívabb csoportja a lázadásnak! Ez nyilván az összetételükből is adódik, és a hihetetlen sok tapasztalatból amit még csempészekként, illetve egyéb forrásból megszereztek. Nem is annyira hihetetlen, hogy szinte minden sikerült nekik. Szegény Hera még mindig szenved, ami elég szívszorító. Olyan mintha megtört volna benne valami. Egy szó mint száz, ez a csapat a Luke-Han-Leia trió méltó elődje. A sorozat indulásakor nem hittem volna ezt, arra gondoltam, csak egy random csapat lesz a nagy egészben de nem. Ők A csapat.
- Sorozat fordító
- Star Wars: Bizonyos szemszögből
-
Sorozat fordító
Kitehetted volna mint a tegnapit.
-
A Jedi és a Sith rend
Rey viszonylatában. Kicsit mix a dolog, de rá fut ki, az ő példájára. De nem tragédia. :)
-
A Jedi és a Sith rend
Szerintem kár volt ide áthozni a beszélgetést, mert az alapjában továbbra is Rey-ről szól. Ami pedig a többit illeti, én nem vitatom el Rey-től a Jediséget, nem is írtam ilyet. Azt mondom, hogy még a TLJ végén nem az. Luke megelőlegezi neki a címet. Így van. Lesz. Ennyi a történet.
-
A Rebels animációs sorozat
Kettőt találhatsz miért nincs még berakva. ;)
-
Sorozat fordító
Ma várható a második felirat is? Lassan már képtelenség lesz behozni a többieket.
-
Rey, egy új reménysugár
Szóval akkor bárki nevezhető Jedinek, ha tudja használni az Erőt és rendes ember. Azért jó lenne ezt tisztázni. A Jediség egy eszmerendszer gyakorlati hasznosítása. A Köztársaságban évtized(ek)ben mérhető tanuló idő után lett valakiből lovag. Persze lehet itt sorolni a negatív példákat, de Yoda és Obi is annak a rendszernek a terméke. Nálam egyébként Rey nem ebben a klasszikus értelemben vett Jedi, mint ahogy Luke és Ezra sem az. Talán Kanan állt ehhez a legközelebb.
-
Rey, egy új reménysugár
Erőhasználó. Pár napja tudatosultak benne ezek a dolgok. Ennyi elég a jedivé váláshoz? Majd az lesz. Valamikor.
-
Rey, egy új reménysugár
Ezzel egyetértek, bár Windu mester, lehet, hogy vitatná. Rey ha megöli Kylo-t kb. az ER méregfogát húzza ki. Persze érthető miért nem tette. Egyébként ott volt Kylo kardja, azzal végezhetett volna vele.
-
Rey, egy új reménysugár
Rey nem is Jedi. :) De akkor is...ott a fő ellensége, erre nem bántja. Nekem ez fura önmagában.