Ody Mandrell összes hozzászólása
-
Sport
Dejan Stankovic a Spartak Moszkvához igazolt.
-
A Nekromanta program
Az OT utáni időintervallummal még mindig problémáim vannak. Nagy időt ölel fel.
-
A Nekromanta program
Tehát Hux "teremtette" Snoke-ot. Érdekes, hogy azon a projekten konkrétan ki dolgozott, mert ugye Pershing Gideon sleppjében volt. Lennie kellett más tudósnak is Hux mellett.
-
A Nekromanta program
Viszont Hux már tudhatta mi a végcél, sőt, az Exegolt is ismerhette. Snoke-ot is ők tették meg az ER fejének. Most nem emlékszem, hogy Sloane ebben mennyi szerepet játszott.
-
A Nekromanta program
Ezek szerint akkor nem tudja Pellaeon, hogy Hux mit és hol csinál? Pedig úgy tűnt ők nagyon egy húron pendülnek, Gideonnak a hajókat is az admirális biccentése után adta meg Hux. Elég szövevényes ez még, csak feltételezéseink lehetnek.
-
A Nekromanta program
Az jó kérdés, hogy mit tudott az Árnyék tanács és mit nem. Viszont az még jobb kérdés, hogy Thrawn tud-e erről? És ha igen akkor mik a tervei? Egyelőre nem úgy tűnik, hogy Palpatine feltámasztásán munkálkodna. Az első útja se az Exegolra vitte, hanem a Dathomirra. Vagy ez is a nagy terv része? Ezért is várom az Ahsoka második évadát, mert ezekről nyilvánvalóan kapunk további információt.
-
A Nekromanta program
Nyilvánvalóan a közönséget kell nézni.
-
A Nekromanta program
Dzséjt azért értetlenkedik mert ignorálja a magyar szinkront és feliratot.
-
Egyéb fontos
Utána remélem ittatok a diadalra.
-
Egyéb fontos
Gratulálok én is! Dicsőséget hoztatok az SWSAGA névre. Még így leírva is nagyszerű móka lehetett.
-
A The Acolyte sorozat
Az jég gyűrűs akció eszement jól néz ki.
-
A Nekromanta program
Mondhatni kódolva van beléjük a bukás, a természetüknél fogva. A dolog szépsége, hogy erre sose fognak rájönni. Palpatine próbált ravaszkodni, de végül ő is rácseszett. Pedig majdnem összejött neki! Arra pedig hevesen bólogatok amit a jövőről írtál. Remélem az alkotók is így gondolják, és lesz t*kük végig vinni ezt a szálat és Palpatine sztorija végleg a helyére kerül.
-
A Nekromanta program
Rixon kiváló összefoglalása sarkalt arra, hogy nyissak a témának egy topikot. Azért ide tettem, mert bár kétségtelen, hogy a TROS nyitott neki utat, de a Nekromanta projekt korszakokon átívelő téma. Kíváncsi vagyok mi a véleményetek eddig erről a szálról, szerintem roppant jól építik Palpatine későbbi visszatérését. Kellően komplex és sejtelmes, és a lényeg még hátra van! https://rebo.hu/2024/05/14/nekromanta-program-omega-a-hianyzo-lancszem/
-
Frank Herbert - Dűne
Ohh tényleg...erről az apróságról elfeledkeztem.
-
Frank Herbert - Dűne
Ez biztos sok like-ot fog kapni mert csak fehérek vannak benne.
-
Egyéb fontos
Beszámolót kérünk!
-
A The Acolyte sorozat
Amennyiben ikrekről van szó, ott lehet kavarás.
-
A The Acolyte sorozat
Nem tudhatjuk, de esélyes hogy abban a formájában már nem léteznek ami nem zárja ki, hogy maradványai ne lennének még akkoriban is. A fickókra tekintve egyből ők jutottak az eszembe. Viszonylag egyforma ruházat, és azok az arcok... Meglátjuk. Az Erő által sok mindent látsz meg...
-
3x15 - The Cavalry Has Arrived
Rampart nagyon el volt tévedve végig. Tetszettek az utolsó szavai: mi a.... A folytatást mindenki gondolja hozzá.
-
3x15 - The Cavalry Has Arrived
Amúgy...Nala Se irtózatos bosszút állt Ramparton amiért az lebombázta Kaminot.
-
A Young Jedi Adventures animációs sorozat
Innen leszedheted őket.
-
A The Acolyte sorozat
-
A Young Jedi Adventures animációs sorozat
Nincsenek. Amúgy ráér. Hamarosan így is beindul az Acolyte mega-hype.
-
Cikkek a Star Wars-ról
Briliáns írás! Fantasztikus összefoglalása a projektnek, talán így még nem foglalta össze eddig senki.
-
A The Acolyte sorozat
Hátha jön új spot.