Ody Mandrell

Tényleg ennyi kudar. Össze is foglaltad, miért nézem ezt a sorozatot.

pb! Így is lehet nézni. "Erőss Zsolt a legnagyobb magyar hegymászó volt. A kijelentés nem kérdéses, ha megnézzük az eredményeit. A világ 14 nyolcezer méter feletti csúcsából megmászott tízet. Kettőre már műlábbal jutott fel, amely világviszonylatban is jelentős teljesítmény. A veszélyes Nanga Parbatot (8125 méter) pedig teljesen egyedül, háttércsapat nélkül, új úton mászta meg, ezzel kivívva Reinhold Messner elismerését is. Pedig az élő alpinistalegenda nem sok ember teljesítményén lepődik már meg. Mellesleg pedig Erőss volt a Föld legmagasabb csúcsának, a Mount Everestnek első magyar meghódítója, habár erre az eredményére ő sosem volt annyira büszke. De Erőss Zsolt mégsem a fentiek miatt volt a legnagyobb magyar alpinista. Hanem mert ő a szó legklasszikusabb értelmében volt hegymászó. Erőss akkor is ugyanígy járta volna a hegyeket, ha a hegymászás senkit nem érdekelne rajta kívül, ha nem foglalkoznak vele a lapok, nem érdeklődnek iránta az emberek. Ez onnan tudható, hogy még akkor kezdte az egészet, amikor éppen ilyen volt a helyzet. Szülőhelyén, Erdélyben egy szűk kör furcsa szórakozása volt az alpinizmus, ahogy Magyarország sem a Himalájával volt elfoglalva, amikor 1988-ban ideköltözött. Csak a fent és a lent létezik, és az ember egyetlen feladata a kettő közti mozgás. Ez pedig maga a teljesség. Elhivatottságát onnan is tudom, hogy társa voltam, amikor 1999-ben kiutaztunk a Nanga Parbathoz. Nem volt pénzünk, így aztán hivatalos engedélyünk sem. Nyilvánvaló volt, hogy hiába mászik fel a csúcsra, soha nem kerülhet be a hivatalos hegymászókrónikákba. Senki nem tud majd a sikeréről. Ennek ellenére megmászta a rettegett csúcsot, majd éveken át titokban tartotta a sikert, hiszen akkor kitiltották volna Pakisztánból, és nem kerülhetett volna újabb nyolcezresek közelébe. De számára nem a hírnév volt a lényeg, hanem a mászás maga. Az a semmihez sem hasonlítható élmény, amit a magashegyek közt él át az ember, ahogy méterről méterre emelkedve kiszakad a színes és zűrzavaros világból, és belekerül egy olyan rendszerbe, amelyben egyszeriben letisztult, érthető és világos lesz minden. Nincsenek színek, csak a hó fehérje és az ég kékje. Csak a fent van és a lent, és az ember egyetlen feladata a kettő közti mozgás. Ez pedig maga a teljesség. Nem meggondolatlan volt, vagy fanatikus, hanem elkötelezett. Elkötelezett a teljes élet iránt. Amputációhoz vezető balesete után megkérdeztem, nem értékelte-e át az életét, nem gondolja-e, hogy valami nyugodtabb hobbit kellene választania. Zsolt értetlenül nézett rám. „Azt gondolod, hogy úgy jártam a hegyeket évtizedeken át, hogy nem vettem észre, ez veszélyes? Mindig tudtam, hogy mivel jár a hegymászás. De szerinted jobb otthon ülni, és tévét nézni biztonságban?” Erőss valóban nem értette, hogyan vonhatják kétségbe a hegymászás értelmét. Számára kétfajta élet létezett: amit az ember teljes valójában megél, fájdalmaival, nehézségeivel, légszomjával, kimerültségével, és a csúcson átélt lebegő élménnyel. És az, amelyikben az ember külső elvárásoknak megfelelő, látszatéletet él, amelyben foglalkozhat divatos dolgokkal, viselhet divatos ruhákat, csak éppen egy nem létező sorsot valósít meg. Mindig is furcsállta, hogy miért vállalják mégis ezt a félszívű életet olyan sokan. Elkötelezettsége vezette akkor is, amikor nekiveselkedett, hogy műlábával újra megtanuljon járni. Nem panaszkodott, nem gondolta, hogy szerencsétlen lenne, nehezebb sorsú, mint kétlábon élő embertársai. Annyit látott, hogy megint előtte áll egy nagy feladat, amelyet meg kell oldania. Célja azonban nem az volt, hogy újra megtanuljon járni, hanem hogy visszamehessen a hegyek közé. Sorsa nem a hegyekről szólt, hanem arról, hogy mindig van tovább, hogy érdemes küzdeni, hogy van remény. És mindezt hitelesebben közvetítette, mint egy délutáni szappanopera. Ez a derű, ez a megható és naiv elhivatottság volt az, ami népszerűvé tette jóval a hegymászók körein túl. Megdöbbentem, amikor láttam, a városban járva nem csak fiatalok, sportemberek ismerik fel, hanem idős asszonyok, öregurak is szorongatják a kezét. Sorsa már nem a hegyekről szólt, hanem arról, hogy mindig van tovább, hogy érdemes küzdeni, hogy van remény. És mindezt hitelesebben közvetítette, mint egy délutáni szappanopera. Nem manír volt csendessége, és hogy közvetlenül, türelmesen viszonyult barátaihoz, hegymászótanítványaihoz, majd később rajongóihoz is. Előadásait ezrek látogatták, mert szavaiból nem saját nagyszerűségének tudata sugárzott, hanem a szeretet aziránt, aminek él. Nem gondolta, hogy valaha tett volna bármit, amivel a többiek fölé kerekedett volna. Egyszerűen csak élt. Tudta azt is, hogy az élethez hozzátartozik a halál, ezzel lesz kerek a történet. Így most csak annyi történt, hogy Erőss Zsolt teljessé tette életét, felmászott a hegyek közé, és tovább emelkedett a szokásosnál."

Nem.

Ha a visszaútra nem maradt elég ereje, akkor mindenképpen magának köszönheti. Egy ilyen profi és tapasztalt mászónak tudnia kell a határokat. Egyszerűen ha nem megy már felfelé sem, csak kínlódva, akkor miért nem fordultak vissza? Szerintem ott vannak valahol az négyes tábor fölött jéggé fagyva...

Egyébként abba belegondoltatok, hogy ez lesz az SW első Disney féle terméke? Sok minden kiolvasható lesz belőle, mire számíthatunk a jövőben.

Matt valóban jó lenne, bár az első részt ez az új arc írja.

Ez nem csak attól függ, mit akarnak, hanem attól is, hogy mik a lehetőségek. Pl. a Tron animációs sorozat epizódjai 31 percesek, így lehet ennyit számolni a Rebelsre is. Szerintem annyi pont elég lenne.

A premier epizód 50 perces lesz, szóval valószínű a TCW időhossza.

Én is Bomarr nézetét osztom, miszerint az első évad inkább afféle bevezetés lesz, így mélyebb dolgokat én nem várnék még akkor.

Én ugráltam, énekeltem, és minden ilyenkor szokásos dolgot csináltam. A ráadás előtt már a nyakam is fájt. A lassú blokk épp jókor jött amúgy.

Megoldottam! Neked még SimonZ fórummaszkja volt beállítva, ez volt a hiba oka.

Pedig amikor elhagyta a rendet, eléggé meghasonlott bennük. Érdekes lenne tudni miként élte meg azokat a napokat.

Elég béna ez a Rebels logó. :S

EPIV-VI között. Ez megvolt? Én most itt a sorozat tekintetében mondtam, hogy nem érdekes karakter. Na nem mintha a filmekben mindenki más ne lett volna érdekesebb.

:clap:

Donát! Majdnem elsírtam magam!

Mi benne az izgalmas? Szerintem kiskora óta olyan mint a filmekben. Totál egy dimenziós karakter. Uncsi. Remélem nem lesz benne.

Palpatine bizalmasai lehetnek.

Az is lehet, hogy egy jókora időbeni ugrást láthatunk majd az EPIII -hoz képest. Ez lehet akár 10-15 év is. Egyébként hangsúlyozták, hogy McQuarrie konceptjei alapján dolgoznak. Én nem igazán. Szerintem ő nem túl izgalmas karakter.

Azok a lények, akik akkor láthatóak amikor Palpatine megérkezik a Halálcsillagra, illetve fent a trónteremben.

Örülök Nute, hogy tetszett! Mindig jól jönnek a friss húsok. Ültetek ugye? Ott milyen volt a hangulat körülöttetek?

No akkor pár gondolat a Depeche Mode koncertről, bár tudom, hogy innen nem sokan szeretik a bandát, de vagyunk páran akik talán igen és a koncerten is ott voltak tegnap este. Ezt a délutánt/estét úgy éltem meg, ahogy a legszebb reményeimben elképzeltem. Úgy igazából semmi se zavarta a szórakozásunkat. Mint alább is írtam, szerintem nagyon profin megszervezett esemény volt, minden ment mint a karikacsapás, a Valtonosok nagyon udvariasak és kedvesek voltak, le a kalappal előttük. Ráadásul még a "büfé" -ben se kellett sokat várni, fél órával a kezdés előtt még kiugrottam egy kis borért. Maga a koncert teljesen magával ragadott, bár meg kellett állapítsam, hogy eleinte zavart az iszonyú hangerő, mert sikerült épp a jobb oldali hangszóró sorral pont szemben állnunk. Ez messzebbről biztos nem lett volna baj, de mi elég közel voltunk. Persze ezen gyorsan túltettem magam, hisz halkan se lenne jó, és akkor inkább már legyen hangos. Az egész megszólalás kegyetlenül jó volt! Amikor a Welcome To My World első basszusai gyomorba vágtak, azonnal kész lettem. Mióta vártam már erre és számítottam is rá, de élőben átélni, ahhoz semmi sem fogható. Innentől egy merő káprázat volt az egész, teljesen átadtam magam az élménynek. Szinte minden szám ütős volt, először a When The Body Speaks -nél tértem kicsit magamhoz. Kellett egy kis szusszanás, hogy aztán megint elemi erővel ragadjon el a hév a Soothe My Soul (már most hatalmas sláger)-A Pain That I'm Used To - A Question Of Time trió alatt. Ekkor éreztem, hogy kicsit öregszem, mert kezdtem fáradni. Talán ezért, talán nem, de a Secret To The End valahogy nem jött át nekem. Az albumon zseniális, élőben viszont nem hallottam ki minden olyan finomságot, ami a lemezen olyan szuperré teszi ezt a számot. Ennek eredménye, hogy a dal vége csak egy nagy ricsaj, ezzel jócskán lerontva az élvezhetőségét. Ráadásul úgy érzem, kicsit el is van nyújtva a vége, mert az albumverzióban nem ilyen hosszan válaszolgat egymásnak Dave és Martin. Nem tudom talán többet kellene hallanom élőben, és akkor kiérezném belőle azt a pluszt amit most hiányoltam. Ezt leszámítva nagyon jól szólaltak meg az új dalok, melyek közül talán a Welcome To My World, Angel, Sholud Be Higher, Soothe My Soul tették rám a legnagyobb hatást. Mindig elcsodálkozom amikor azt írják egyesek, hogy kivennék a nagy slágereket a repertoárból. Tegnap is bebizonyosodott, hogy ez mekkora ökörség. Fantasztikusan szóltak a dalok, és láthatóan a jó nép erre is éhezik. Balgaság lenne megválni tőlük. Ebben a tekintetben számomra a Just Can't Get Enough volt a legnagyobb meglepetés. Christian lábdobját még most is a gyomromban érzem. A Never Let Me Down Again tökéletes lezárás volt, ami ugyan szokásos elemekkel operál, de hát nem erre vágyunk? Négy évente egyszer belefér, és kell is! Az egyetlen szívfájdalmam, hogy hiába akartam ezúttal végre jobban figyelni a fiúkra, ez alig-alig sikerült. Pedig most elég közel álltunk a színpadhoz (a kifutó végével kb. egy vonalban), mégsem láttam sokat belőlük. Vagy azért mert tomboltam, vagy mert mindenki integetett előttem. Talán ennek az oka, hogy a zenekar hangulatából sok nem jutott el hozzám. Ami feltűnt, hogy a Goodbye után Dave gyorsan behúzott a színfalak mögé. Ja és még annyi, hogy a Just Can't Get Enough -nál nem jött ki a kifutóra mint Athénban. A koncert után nehezen találtunk taxit a népáradatban, de azért szerencsére egyet sikerült levadászni, így időben kiértem a zugló állomásra, ahol rengeteg fan társaságában mehettem hazafelé. Mindent egybevetve egy újabb remek koncertélménnyel lettem gazdagabb, minden forintot megért amit ráköltöttem. Remélem jönnek télen is!

OFF Elvileg mindenhova tudsz írni. Ha semmiképp se sikerül, akkor írj a "vélemények és javaslatok" topikba és kinyomozzuk.

Van esély rá, de majd meglátjuk. A lényeg, hogy az élőszereplős parkolópályára került.

Dzséjt! Kicsi jub-jub -ot vissza!!!!