Az egyik legfőbb jelenet, amit már több évtizede vártak egyesek!
Nagyon jól leírta Dzséjt a lényeget, és azt hiszem már rengeteg szó esett erről a részről. Úgy zseniális az egész ahogy van. Palpadious-ból előbújik a valódi személyisége. Iszonyat jól megcsinálták a zombi fejét, plusz kiegészülve a sátáni hanggal. Most sajnálom csak igazán, hogy nem vagyok tizenéves. Akkor nyilván befosatás is lehetett volna belőle.
Anakin is beletörődik a sorsába, bár még mindig érzelmi viharok dúlnak benne (ez látszik is az arcán). A legjobb pedig az, amikor a sith nagyúr örömittasan kijelenti, hogy végre megint a sithek uralják majd a galaxist, majd halkan hozzá teszi....és eljön az áldott béke. A mondat végén a mosoly még rátesz egy lapáttal. Én már ezért az egy mondatért McDiarmid-nak adtam volna az oscart.
Ha magsztaljuk a színészeket, a környezetet és a zenét is kell, mert megérdemli. Az egész jelenetnek olyan feelingje van, mintha a pokolban lennénk. Sötétség...Sidious világító szemei, a szél süvítése... Ilyenkor sajnálom igazán, hogy nem lesz több SW film. Ezekért a pillanatokért érdemes élni, és szeretni az SW-t.