Depeche Mode - Spirit (2017)
A Depeche Mode mindig is különleges csapat volt, idővel egyre mélyebb és tartalmasabb mondanivalóval. Talán ez az oka annak, hogy még manapság is képesek 50-60 ezres stadionokat megtölteni. Legalábbis szeretném ezt hinni. Na nem mintha baj lenne velük, sőt... Abban nem vagyok biztos, hogy a mai fásult világban nyitott fülekre talál a mondanivalójuk. Mert az a mai napig nem klisés.
A csapat legutóbbi, Spirit névre keresztelt albuma olyat tesz ami manapság ritka, mint a fehér holló. Kendőzetlenül mesél a mai világ bajairól, társadalmi problémákról. Martin Gore már a nyolcvanas években se volt rest politikai témájú dalokat írni, és ez a legutóbbi lemezen is erőteljesen visszaköszön. Kicsit váratlanul evezett veszélyes vizekre a csapat, de én abszolút nem bánom. Számomra a Spirit a kétezres évek Black Celebration-je. Az albumot politikai és személyes indíttatású témák váltakozása jellemzi, jól elosztva. A kettősséget összeköti a címszó: Spirit, azaz szellem, amire szükség van az élet minden terültén, ugyanúgy a társadalmat érintő dolgokban, mint a szerelemben. Ezt a kettősséget remekül vegyíti az album. Az album, ami felülemelkedik a mai mainstream zenei ipar rágógumi szintű, üresfejű és semmitmondó maszlagian.
Persze mindez semmit nem jelentene egy olyan erőteljes zenei megjelenés mellett, ami James Ford producernek köszönhető. Aki követi a csapat életútját az tisztában lehet vele, hogy talán a Violator óta nem tettek le ennyire erőteljes hangzású anyagot az asztalra. Persze kell a technika, hogy ez kijöjjön, de ha megvan akkor a mennyországba kerülünk: erőteljes basszusok, hihetetlen hangok, remek dobok. Ez mind ott van az albumon amire már nagyon régóta vártunk. A Cover Me vagy a Fail a DM valaha készült legjobb dalai között is megállja a helyét. Most nem szeretnék a dalszövegekből idézni, pedig azok is megérnének egy misét.
Jövőre esedékes az új album, ami ha legalább fele annyira jó lesz mint a Spirit, már hátradőlhetünk.
10/10