Nashville-i élmények
A pontos részletekbe menő beszámoló helyett inkább listába rendezett random gondolatokat írnék, konkrét élményekről, benyomásokról és általános tapasztalatokról:
-Szerencsére a hosszú 8-9 órás repülőutak rengeteget fejlődtek azóta hogy ilyesmiben volt részem. Kis lurkó koromban a személyzet az ellen, hogy az utasok ne unják halálra magukat annyit tudtak tenni, hogy lehúztak egy jókora fehér vásznat, fel a kivetítőt és aki akarta aki nem, nézni kellett az aktuális filmet. Most viszont már az előttünk lévő székébe épített digitális kijelzőn játszhatunk, illetve filmeket és komplett albumokat érhetünk el. Úgyhogy meghallgattam egy Aretha Franklin válogatáslemezt, megnéztem az új Majmok bolygója filmet, a Holnap határát, Scorsese Departed-jét és mire mindennek a végére értem már meg is jöttünk. Egyedül a visszaút volt izgalmas ahol a böhöm nagy gépet az óceán kellős közepén hosszú tiz percekre úgy dobálta a turbulencia, hogy ott egy kis időre komolyan el kezdtem aggódni.
-Fogadtatás: Nashville-be érve először még bosszankodtam, mert a buszjárat, ami a reptér és a hotel között ingázik nem akart elvinni kinyomtatott foglalás nélkül (hogy miért nem volt ilyen nálam az egy hosszú történet). De aztán beleakadtam három amerikaiba, akik pont arra tartottak amerre én. Az egyiküknek, egy denveri üzletembernek nagyon felkeltette az érdeklődését, hogy én Magyarországról jöttem, ráadásul először jövök az USA-ba. Az útnak mindenképp egy jó élménnyel kell kezdődnie - szögezte le és kifizette a teljes taxi költségemet, majd mosolyogva hozzátette: "Welcome to America!"
-Nashville azon ritka amerikai városok egyike aminek van számottevő történelmi negyede. De ha régi épületekről van szó persze még így sem fogható egy átlag európai településhez. Mindezt az amerikaiak úgy kompenzálják, hogy magukat a szállodákat is egyfajta turista attrakcióvá teszik. A hely ahol én voltam például üvegtetővel fedett növényházakból állt. A legnagyobb ilyen terület közepén egy kis sziget is volt, amin régies hatású utca kanyargott, a körülötte lévő folyócskán csónakázni is lehetett. A hotelnek számtalan saját étterme, kocsmája, boltja volt és egy olyan konferencia központja amitől leesett az állam. A méreteiről sokat elárul, hogy a szálló tele volt olyan dolgozókkal akiknek ez állt a pólóján: "Eltévedtél? Kérdezz engem!" Pár fotóm a szállóról.
Az egyik étterem a sokból:
Az emlegetett utcácska. Az épületek mind működtek: volt például amelyik kifejezetten a kisgyerekeknek volt felépítve, de volt könyvtár és persze itt is akad több étterem is:
Az emlegetett "csónakázó-folyó":
Mindezek fentről a konferenciaközpont felől:
-Persze a szállóban minden rendesen túl is volt árazva. A helyi "ír" kocsmában egy alkalommal 8 dollárt fizettem ki egy Guinness sörért.
-A konferenciát övező profizmus és pénzbőség elképesztő volt: nekünk újságíróknak külön terem felpakolva inni és ennivalókkal, nyomtatóval, gépekkel, külön hangszigetelt szobák az interjúkhoz, de ami a legdurvább volt hogy akadt egy külön PR-os akinek csak az volt a feladata, hogy mi remekül érezzük magunkat: fizette a kajáinkat, a városlátogatásokat, ahol kellett a jegyeket.... persze tudja az ember hogy egy közepesen nagy amerikai cégnek is messze több pénze van mint a legnagyobb magyar vállalatoknak, de hátborzongató volt ezt élőben tapasztalni
-Angol tudás: rólam tudni kell, hogy ha olvasom és hallgatom akkor jól értem az angolt, de beszélni nem nagyon tudom, mivel a nyelvvizsgám óta nem kellett komolyabban társalognom senkivel ezen a nyelven. Emiatt az utazás előtt tartottam is picit az egésztől: az első gyakorlások után kiderült hogy inkább csak makogva és elképesztő nyelvtani hibákkal tudok megszólalni. Na ez az ami odakint senkit nem zavar. Emiatt könnyű volt fellazulni és amire előzetesen pláne nem számítottam: külhoniakkal még afféle ideiglenes barátságok is kötődtek. Voltak estébe nyúló beszélgetések, közös sörözések. Úgyhogy a tapasztalat tényleg ez: jó ha az ember helyes nyelvtannal beszéli az angolt, de nem ez számít igazán.
-A déli amerikai akcentus viszont élőben közel érthetetlen. Egy alkalommal egy sima kajarendelés leadása is komoly procedúra volt.
-A tömegközlekedés Nashville-ben egy ismeretlen fogalom. Ez persze igaz a legtöbb amerikai city-re, de itt például a külső részekről konkrétan csak autóval lehet bejutni a városba. Igen, bizony gyalogút se vezet be. Mivel a turisták hozzá vannak ehhez szoktatva, a legtöbbjük még a szálloda közvetlen környékét se fedezi fel. Emiatt érdekes élmény volt sétálni egyet: öt percre a hoteltől már csak helyi arcokat lehetett látni.
Ez a Hazzard megye lordjai sorozathoz készült múzeum egy boltsor végén állt és ahányszor erre jártam csak amerikaiakat láttam a közelében
-Ahogy a prospektusokból hamar kiderül: Nashville a country zene városa. És ez most kivételesen tényleg nem egy üres turisztikai címke. Mindenhonnan a country szól! Délelőtt 10 körül a belvárosi közterek megtelnek country zenészekkel, minden utcában legalább 2-3 bár van ahonnan kiszűrődnek egy-egy élő country fellépés dallamai (már délelőtt!) és ha ez nem lenne elég, a város különböző pontjain még hangszórók is ki vannak helyezve, amikből ezek után azt hiszem nem meglepő: country zene szól. Úgyhogy aki Nashville-ben jár függetlenül attól hova megy, mit csinál, miért érkezett rengeteg country-t fog hallgatni. Én nem vagyok a stílus rajongója, bevallom őszintén az egy szál Johnny Cash-en kívűl egyetlen előadót se tudtam volna mondani, de ott Nashville-ban mindez baromi jó volt. Főleg, hogy mint ott megtudtam a country-nak már vannak egészen új, modern hajtásai is: sokan például a rock-al keverik és az eredmény egészen szenzációs (erről később majd bővebben).
Egy kép az egyik bárénekesről:
Ez pedig a kérdéses bár egy másik részlete
-Az amerikai sörökről sok rosszat hallottam, de amiket mi próbáltunk ki -kifejezetten tennessee állambeli készítmények- meglepően rendben voltak
-Szenzációs találmány: Nashville-ben a taxi utasának meg van a csendes úthoz való joga! Én csak pár alkalommal taxiztam Budapesten, de akkor viszont rendre kifogtam az olyan fazonokat akik az egész világlátásukat be akarták mutatni. Az egyik például hogy mennyire gyűlöli a nőket. Itt viszont a taxis csak akkor szólal meg, ha az utas kezdeményezi a beszélgetést. Kiváló!
-Nashville egy 600 ezres város, tehát annak ellenére, hogy Tennessee állam fővárosa, Budapestnél egyértelműen kisebb. Nagyon kíváncsi voltam, hogy ez mennyire fog érződni. A helyzet az hogy nagyon. Felhőkarcolói ellenére Budapethez képest Nashville kisvárosnak érződik: pár háztömbnyire a központtól már csak pár szintes házak sorakoznak és a központban lévő Capitol Hill-en állva már látni a közeli erdőket.
Mindezt azonban nem feltétlenül mondanám negatívumnak. Nashville egy nagyon élhető, tiszta, barátságos város, ahol az itt élő -úgy láttam- mindent megkaphat, amit akarhat. Elképesztő kulturális életük van és hogy mást ne mondjak még IMAX-al felszerelt mozi-komplexumuk is van. Általában az volt az érzésem Nashville-t járva, hogy ez a város bizony működik. És még csak azt se mondom, hogy ne láttam volna egy-két szegény embert, de összbenyomásra ez olyan emberek városa akik elégedettek magukkal. Rengeteg a mosolygó arc. Nashville ráadásul tele van új építkezésekkel, ami jól jelzi, hogy mindeközben folyamatosan fejlődik.
-A város lelke a Broadway nevű út: ez illetve a mellékutcái adják gyakorlatilag az "óvárost". Az alig 3-4 szintes épületekből jól látszik, hogy nemrég Nashville még a mostani méreteinél is sokkal kisebb volt. Itt szinte végig szórakozóhelyek és boltok sorakoznak.
A város növekedésének a léptékét jól mutatja az alábbi kép. Nyilván amikor a templom épült még kifejezetten nagynak számított, ám időközben körbenőtték a felhőkarcolók
A legnagyobb tornyuk az alább és az első képen is látható "AT&T Building", amit alakja miatt egy helyi arc szerint csak "Batman-toronynak" neveznek
-Amerikában még nem haltak ki a játéktermek! A könyves boltok viszont úgy tűnik igen. Volt egy elképesztő méretű bevásárlóközpont, ahol egy fia könyvet nem lehetett találni. Nyilván ha rosszmájú lennék azt mondanám, azért mert az amerikaiak nem olvasnak, de valószínűbb, hogy azért mert minden könyvet a netről rendelnek. LEGO-t viszont szeretnek boltból venni: amellett, hogy egy rakás üzletből lehet vásárolni még egy külön LEGO márkakereskedésbe is belefutottam.
-A filmekből bizonyára ismerősök a sötét, mocskos sikátorok, amikben a szemétlerakók, meg a fekete szemetes zsákok sorakoznak. Meglepő, de ez nem csak filmes kellék. Tényleg vannak ilyenek. Az egyébként patyolat-tiszta Nashville-ben is ráakadtam legalább két ilyenre. Itt találkoztam össze a leglezüllöttebb arccal is, egy igazi "white trash"-el, akinek szemét szaga volt és nagyon meg akart rá kérni, hogy vegyek neki piát a közeli boltból, ahonnan nemrég tiltották ki
-Ezt viszont sehova se tudtam tenni. Egy első világháborús emlékmű, ami pont úgy néz ki mint egy ógörög templom... mi van?
-Európában a pincérek akkor végzik jól a munkájukat, ha csak akkor vannak ott amikor kell, egyébként pedig szinte észrevétlenül kiszolgálják minden óhajunkat. Amerikában a pincér, amíg bent vagy a legjobb barátod akar lenni.
-Amihez egy hét alatt se tudtam hozzászokni: hogy az áraknál nem írják ki a rá rakodó adókat. Azt már neked fejben kell hozzáadni. A logika gondolom az mögötte, hogy az adót már nem a kereskedő hanem az állam kéri, így úgy vannak vele hogy ők csak azt az összeget tüntetik fel amit ténylegesen ők kérnek az adott termékért/szolgáltatásért
-Bár mint írtam Nashville nem túl nagy, hozzá kell tennem, mindeközben minden hatalmas: az autók, a boltok, a fizetések és persze a desszertek is. Utóbbiaknál néha azaz érzése az embernek, hogy az étterem csak viccel. Volt egy hely, ahol kirendeltünk egy jégkrémes-csokis kockát. Elvileg egy személyre szólt, de négyen nem birtuk megenni (igaz, egy amerikai se volt köztünk). Tipikus amatőrként azt hittük hogy egy különleges helyet fogtunk ki, de másnap egy másik helyen akkora csokis szeletet hoztak ki, hogy a társaság pusztán a látványától rögtön jól is lakott. Mentségünkre legyen szólva: mint később kiderült az állam tiz legdekadensebb ételeinek toplistáján ez a fogás szerezte a kilencedik helyet.
-Hamburgerek: én azon kevesek közé tartozok, aki kifejezetten szereti a burgereket. Sajnos mondjuk pont a McDonalds irtó sz*rokat csinál, de például a Whooper menü a Burger Kingnél már kifejezetten jó és hála égnek már nálunk is kezd gyökeret verni a burger-kultúra, így egyre több olyan helyi bár és étterem van, ami tisztában van vele, hogy mint minden kaja úgy ez is lehet egy kulináris fogás.
Ennek fényében persze kíváncsi voltam, hogy mindez hogy megy Amerikában. Először egy Burger Kinget próbáltam ki: mint arra számítani lehetett nagyon hasonló mint az itthoni, csak kis apró eltérések vannak. A paradicsom az itthoninál frissebbnek tűnt, ráadásul meglepő mód ők nem az egész burgert hanem csak a húst melegítik meg. De talán a megszokás beszél belőlem: az itthoni mindennel együtt jobban ízlik.
Viszont volt egy helyi burgeres, ahova hamar odaszoktam. Ennek a láncnak (Johnny Rockets) az Európai Unióban csak egy helyen van étterme: Németországban egy amerikai légibázison. Amit ők csináltak az simán benne volt a három legjobb burgerben, amit valaha ettem
-Azt hogy az utcán tilos italozni azt Nashville-ben nagyon komolyan veszik: voltunk egy kerti partyn, ahol két ember állt a kapuban kifejezetten azzal a feladattal, hogy nézzék, nehogy valaki a kezében kivigyen egy kis piát
-Gyakran mondjuk itthon, ha egy jó hangú magyart hallunk, hogy bezzeg ha nyugatabbra születik akkor már biztos világsztár lenne. Nos az a helyzet, hogy Amerikában se lesz minden tehetség automatikusan szupersztár. A konferencia zárása egy koncert volt, ahol egy olyan banda lépett fel akikről még se én se más kollégák nem hallottak és talán pont ezért nem is vártunk túl sokat. A koncert viszont valami eszméletlen jó volt: itt hallottam először milyen az amikor valaki igazán jól keveri a rock-ot a country-val. Mindez tökéletes hangosítással, és egy elképesztő hangú énekesnővel párosult, aki simán megőrjítette a pár száz fős hallgatóságot. Mivel most életemben először voltam kint amerikai koncerten ezért nem tudtam, hogy ez ottani mércével mennyire számít jónak, de a lengyel kolléga akivel kint voltam már vagy tucatszor járt az Államokban, egyszer kifejezetten azzal a céllal, hogy végigbulizza fél Las Vegast és még ő is azt mondta, hogy ez valami szenzációs lett.
Hát így hirtelenjében ennyi. Ahogy írtam szenzációs élmény volt. Amerika egy fantasztikus hely és remélem lesz még rá alkalmam, hogy más részeit is meglátogassam.
