Bomarr

Az én születésnapomon Michael Jackson - Beat It cimű száma vezette a slágerlistát. Azért ez elég cool

Tényleg ez van, de a tanárok rendelkezésre állnak, plusz több idő van a vizsgák között, ezért több idő van feldolgozni. Nálunk például heti egy vizsga volt és én úgy csináltam hogy hétfőn kezdtem neki és csak azt a tantárgyat tanultam, szombatra pedig már simán jöhetett a számonkérés. Nyilván nem tökéletes rendszer, de a semminél több és a nappali tagozatnál valamivel könnyebb is volt teljesiteni a vizsgákat. Dzséjt: én azt hittem, hogy az ilyen gyakorlati órák alapból hozzátartoznak az átlagokhoz. Ez igy tényleg igazságtalan. Viszont például közgazdászoknál nehéz gyakorlati órát tartani mert ez tipikusan olyan képzettség, ahol évek alatt alulról kell felkapaszkodni és megszerezni a kellő gyakorlatot. A kezdésből nehéz bármi érdemlegeset leszűrni. Persze ettől még itt is van kötelező gyakorlat: én egy biztonsági cég irodájában húztam le egy hónapot nyári gyakorlat címén, de utólag sem látom sok értelmét.

Jó meglátás Donát. Én is azt láttam, hogy az egyetem alatt akik rossz tanulók azok döntő többsége egyszerüen nem tanul. Nem tökéletes mérőszám az osztályzat, de per pillanat nem nagyon van jobb.

A levelező csak akkor nehezebb ha teljes munkaidős melód van mellette. Egyébként könnyebb (én a második diplomámat szereztem levelezőn - Szent István Egyetem közgazdász-gazdálkodási szak; annyi a gáz, hogy a vizsgaidőszak nagyon szét van húzva: augusztusban-szeptemberben leadták az anyagot október elejétől meg már mentek a vizsgák december végéig/január elejéig).

Ha Sky-nak valami rosszul esik Sky szóvá fogja teszi. Fogadatlan prókátorokra semmi szükség ugyhogy Ben ne lepődj meg: ha következő alkalommal szóvá teszed valaki stilusád, ugy hogy az illető nem is hozzád szólt törlöm a bejegyzésedet. Ez a fórum nem egymás elemezgetésére lett kitalálva. Innentől jöhetnek az ON bejegyzések.

Na most viszont te előztél meg engem. Én is hasonlót írtam volna. A Sitheket nem lehet legyőzni jó kardforgható képességgel. Eleve, ahogy a prófécia megmondja: az Egyensúlyt Anakin tudja csak elhozni. Azt az Egyensúlyt, ami a hivatalos magyarázat szerint a sith teljes pusztulását jelenti. Ha Yoda lekardozza Vadert, akkor megöli azt, akinek megkéne ölnie a Császárt. Ezt így konkrétan aligha érezheti Yoda de azt nagyonis, hogy ebbe a harcba nem rá és az ő kardforgató-képességére van szükség.

Viszont Yoda a Birodalom visszavágban pár évvel jár a halála előtt, ami miatt már nem lehet úgy formában. Ráadásul amikor a Sithekben azt mondja, hogy elbuktam, valszeg ráébred, hogy Ő nem győzheti le a Sitheket. A jövő bármennyire is ingoványos legyen, nincs olyan opció ami arra vezet, hogy ő írtja ki a gonoszságot. Ezzel Obi-Wan is egyetérthet, mivel Luke-ot tartja az utolsó reménységnek és Yoda is csak azzal egészíti ki, hogy azért van egy másik Skywalker gyerek is.

De hiába az egyezés: hússzor ekkora listát lehetne irni arról milyen komoly eltérések vannak az Alien széria első és második része között. Még hangulatban sem akar passzolni a folytatás: a túlélőhorrorból horrorakció lett. Ehhez képest a Thing-ben egy komoly változást tudok mondani és az is béna sajnos (a vége). A két kezem összetenném, ha a '82-es és '11-es Thing hasonlóan lenne ugyanolyan mint az Alien-Aliens, mert most egy középszerű copy-paste. De valószinüleg azért nem értünk igazán egyet mert az effektek terén eltérő a véleményünk: ugyanis az új részt föleg a rajzfilmszerű effektjei húzták le, amik nálam nem összeegyeztethetőek ezzel a zsánerrel. A régi kutyaátváltozós vagy fejleszakadós jeleneteket meg most is borzongva nézem.

Az Aliens már csak azért sem lehet ugyanolyan mint az Alien mert az egyikben civilek kerülnek bajba egy darab alien ellen, ahol a feszültségkeltés egyik legfőbb forrása hogy egyetlen darab fegyverük sincs, a másikban viszont kifejezetten egy felszerelt kommandós csapatot dobnak be egy rakás alien közé. És akkor szó se esett arról, hogy mennyire más ebben a részben az android vagy hogy itt már van alien-királynő is ami nem pici újitás a végére. Persze vannak közös elemek nem is kevés, de kreativan tovább vannak gondolva nem csak el vannak ismételve, úgy hogy jelentéktelen részleteket lecserélnek. Én a folytatástól/prequeltől/remake-től többet várok annál, mint hogy a készitők belátják, hogy eredetibbet nem tudnak és leforgatják ugyanazt pepitába. A The Thing kinézeténél nem a design-al volt bajom, hanem a rajzfilmszerű CGI-vel. Ami azért fura, mert a '82-es film egyik legnagyobb erejét nálam az adja, hogy a legmerészebb és a legelborultabb jelenetsorok is szinte kézzel foghatóak annyira hihetőek... és alapnak tűnt, hogy harminc évvel később még ennél is hihetőbbet fognak alkotni, erre az ellenkezője történt (és itt most nem játszik be a nosztalgia, mert nemrég néztem újra). Spoiler mögött néhány kép

Az általad emlitett folytatások továbbgondolták az eredeti koncepciót. Az Aliens konkrétan már nem is ugyanabba a műfajba tartozik mint az elődje: mig az egy túlélőhorror volt, ahol a sejtetésen volt a hangsúly az Aliens már inkább akciófilm felé vitte el az irányt, plusz továbbépitette a mitológiát. A Terminátor 2 is csavar a sztorin: a terminátorból védelmező lesz, láthatjuk a robotembert egy teljesen más szemszögből, plusz sokkal nagyobb érzelmi töltetet raktak bele az egészbe. Mi van ehhez képest itt? Megint sarkköri kutatók akik totál el vannak zárva és nem tudják kiben van a Dolog. Az újítások olyanokban merülnek ki, mint hogy a főhős most nő és a tesztelésnél nem a vért nézik hanem a szuvas fogakat. Ennél az átlag remake-ek is jobban elrugaszkodnak az alapanyagtól. Lásd Carpenter "The Thing"-jét. De a probléma igazán ott van, hogy az a feszültség amit próbálnak megidézni jobban sikerült az elődnek, plusz a szörny is jobban nézett ki korábban. Az egy dolog hogy ugyanaz lemegy egy másik táborban, de legalább jobban vagy érezhetően másképp menne le. Így viszont semmi értelmét nem látom. A végén azt éreztem, hogy az erre a filmre pazarékolt időt megtakarithattam volna magamnak, ha megnéztem volna a pokoli hasonló ámde minden izében jobb '82-es filmet.

Hát pedig nekem is az volt az érzésem a nézése közben hogy hiába takaroznak azzal, hogy ez előzmény, nagyon erős a remake érzés. Igyekeztek újrahasznositani azt a hangulatot, azokat a drámákat amiket már egyszer láttunk. Én ezért is éreztem teljesen feleslegesnek: nem volt rossz, de félelmetesebben, ráadásul látványosabb/hihetőbb effektekkel ezt már megcsinálták '82-ben. Igazán új ötletük csak a végére volt, de azt se működött igazán

Amig tizenévesek vagytok addig teljesen normális ez a hozzáállás. Én is igy nyomtam. Olyat is megfogadtam hogy harminc éves koromig egy kortyot se. Aztán huszonévesen rájöttök, hogy ez az egész alkohol téma, mint minden "felnőtt téma" fiatalként túl lett dimenzionálva. Ég egy adta világon semmi nincs egy kis becsiccsentésben ráadásul a legtöbb alholos pia minőségibb mint azok a borzasztó szénsavas időitalok vagy a gyümölcsléként árult borzalmak. De még egyszer ennyi idősen ez korrekt. Az is hogy azt hiszitek hogy igy lesz ez még nagyon sokáig. A normális ügymenet szerint viszont huszonévesen már gond nélkül leguritotok néhány jó korty bort/sört. Nyilván nem döl össze a világ ha mégsem csak szimplán nincs értelme: nagy mennyiségben minden káros - az alkoholt ignorálni a részegség miatt olyan mintha valaki sose enne csokoládét mert nagy mértékben hizlal.

Vizet is kell inni és enni kell berúgás/alkoholizálás közben és akkor nem jön a másnaposság. Mára ennyi élettapasztalat az ifjaknak. Egyébként meg BUÉK mindenkinek

Na akkor minden Doktor Who nézőnek/követőnek figyelem: a SPOILER gomb mögött egy mega-hozzászólást rejtettem el, amiben részletesen, epizódról epizódra kifejtem a véleményem a sorozat 2005-ös újraindulása utáni első évadról. Úgyhogy kispárnákat a fej mögé, hidegélelmet bekészíteni, mehet a gomb nyomás: Az összefoglalóra egy újranézés sarkalt, aminek a során picit át is értékeltem egy-két epizódot. Ez főleg pozitív változást jelent, de érdemes rákészülni, hogy azért lesz egy kis savazás is: míg az ötös és a hatos évadban nem találtam érdemi hibákat, addig a korábbiakban van egy-két epizód, amin elhúztam a szám. Az összkép azonban még így is - ahogy az látható lesz – nagyon is pozitív, igaz a dicsérő szavakra főleg a kritika második felében érdemes számítani. Na most, hogy a második bevezetőn is túl vagyunk, most már tényleg ugorjunk fejest a közepébe. I. rész – Rose – 10/5 Megoldandó galiba: Gyilkos műanyagbábuk lepik el a jobb sorsra érdemes Londont. Értékelés: A pilot epizód nálam az a fajta, aminek a minősége nézésről nézésre romlik. Az első alkalommal még megkapó volt a Doktor titokzatos karaktere. Nézés közben kattogott az agyam, hogy ki a pék lehet ez a kék dobozos űrember. Azonban amikor már körvonalazódott a kép és sokadjára néztem vissza egyre inkább feltűntek az olyan ordas nagy klisék, mint a Doktort követő netes pali, aki olyan hatásvadász dumákat nyom, hogy: „A Halál jár a nyomában”. Meg fotókat és rajzokat mutogat a Doktorról, mintha egyenesen egy B-kategóriás horrorból importálták volna. Ami a konfliktust illeti a készítők elgondolása nem volt rossz: egy klasszikus szörnyet kell behozni, amivel a régi fanokat is meggyőzik. A műanyagfigurákat irányító Nesztín tudat már a harmadik Doktor óta a DW univerzum része, csak hogy ott ezek a figurák tényleg félelmetesek voltak. És a lemásolt emberek nem néztek ki olyan röhejesen, mint a lecopyzott Mickey. Ami hajtja előre a részt és amitől mégis élvezhető marad még a harmadik nézésre is –leteszteltem- az maga a Kilences Doktor, akinek az összes felbukkanása, grimasza, beszólása egyszerűen rohadt jó. Legjobb jelenet: Mikor Doktor próbálja lepattintani Rose-t, majd előad egy dumát arról, hogy itt ez a pici űrben száguldó Föld és ők csak kapaszkodnak belé. Ez a jelenetsor már csak azért is kuriózum, mert itt ütközik ki a korai évadok egyik bája: a Doktor egy lakótelepen flangál! II. rész – The End of the World – 10/8 Megoldandó galiba: A távoli jövőben a Nap felrobbanása elpusztítja az evakuált Földet. Néhány katasztrófa turista meg is nézné magának a nagy eseményt egy közeli űrállomásról, de akad köztük egy gyilkos is. Értékelés: Az első évad nézése közben aligha akad néző, akiben ne merülne fel Douglas Adams híres regényének a címe: a Galaxis Útikalauz Stopposoknak. Ha van epizód, ami mindent megtesz, hogy megidézze az elhunyt mester alkotásainak a szellemiségét, akkor ez az. A legfelsőbb tapadás nagykövetei! Az utolsó élő ember, aki egy kifeszített bőr! Haláli! Míg az első rész sok helyen megelégedett a klisékkel, addig itt egymást érik a merészebbnél merészebb ötletek. A szórakozást maximum a filléres maszkok és effektek tudják csorbítani, de szerencsére csak kis részben. Mivel a rész egyszerre vígjáték és krimi, komoly effektek nélkül is elboldogul. Ráadásul végre érdemi karaktervezetés is pislákolni kezd: Rose a váratlan Tardisba ugrás után most durcizik, nem érti mit keres itt… ahogy senki más se értené a helyében. Vicces, nyomokban izgalmas és mindent egybe véve kifejezetten szórakoztató epizód. Legjobb jelenet: Mikor betolják a régi zenegépet, azon az alapon, hogy klasszikus zenét fognak hallgatni. Ezt a poént ugyan már máshol is ellötték, de ami itt kiteszi az i-re a pontot, azaz ahogy a zenére a Doki elkezdi rázni magát! Priceless! III. rész – The Unquiet Dead – 10/5 Megoldandó galiba: A XIX. századi Cardiffban gázlények ijesztgetik a jónépet, miközben Charles Dickens épp a városban turnézik a „Karácsonyi ének”-kel. Értékelés: Mikor először megláttam a nyitóképsorokat, reflexszerűen dőltem hátra elégedetten: XIX. századi Nagy-Britannia? Kevés BBC sorozatot láttam, de azok mind ebben a korban játszódtak és mind pazarra sikeredtek. Ha valami akkor ez hazai pálya a brit állami TV társaságnak. Aztán peregtek az események és egyre többet mocorogtam: hol van itt a hangulat? Charles Dickens az első történelmi celeb az újraindítás óta, de szegénnyel semmit nem tudnak kezdeni. Míg meg nem fejti a rejtélyt, addig annyi a funkciója, hogy „nem hisz a szellemekben”. Ja meg hogy ő Charles Dickens, amire párszor rá lehet csodálkozni. A sztorival különösebb bajok nincsenek, hacsak annyi nem, hogy teljesen érdektelen. Pedig utólag visszanézve néhány kuriózum is akad: a bajt ezúttal maga a Doktor okozza azzal, hogy kéretlenül beleszól az eseményekbe. Ilyen nem hogy ritkán, de egyáltalán nem történik a későbbiekben. Megtudjuk azt is, hogy az Idő Háborúban más fajok is kihaltak a dalekokon és az Idő Lordokon kívül. És előkerül egy cardiff-i résecske, amiből aztán egy nagyobb darab létezésére épül a Torchwood című spin-off sorozat. Szóval papíron rengeteg minden van itt. Mégis majdnem beásítottam rajta a második nézésnél. Langyos. Legjobb jelenet: Mikor Rose és a szobalány kettesben beszélgetnek. Kiderül, hogy sok közös van a két korban. Pasikat a XIX. századi lány is szeret nézni, még ha ez nála a hentesfiú csekkolását is jelenti… de az öltözködési szokásokat már nagyon is másképp látják. Bájos jelenet (apropó: az itteni szobalány a Torchwood sorozat egyik főszereplője: a Doktor Who-nál nagyon szívesen használják újra a színészeket). IV. rész – Aliens of London – 10/6,5 Megoldandó galiba: Egy UFO zuhan Londonra, ami ráadásul telibe is kapja a Big Bent. A Doktor azonban megsejti, hogy ez csupán elterelés egy nagyobb gaztettről. Értékelés: Az első 10-20 percet én személyszerint imádtam. Az emberi faj először szerezhet tudomást egy idegen faj létezéséről… mi lesz ebből? A kérdéses szekvencia (Big Ben!) ráadásul piszok látványos, ami a második rész után komoly meglepetés. És micsoda csavar: a pilóta egy disznó, méghozzá egy igazi földi sertés, akinek fejlett agyat operáltak a fejébe. Szegényt futás közben le is puffantják. Itt elégedetten csettintettem: a második részben is az ehhez hasonló morbid ötletek fogtak meg a legjobban. Minden jól megy, amíg óriási szellentések kíséretében elő nem bukkannak az igazi antagonisták. Ahogy gonoszan nevetnek és óriásiakat rotyogtatnak egyre jobban ráncoltam a szemöldököm. A Slitheen-ek maszkja és megjelenése egyébként nem feltétlenül rossz, de mire leveszik az emberbőrüket, már sajna csúnyán elásták magukat. Kár, hogy az ígéretes kezdés ebbe futott bele. Legjobb jelenet: Mikor a Doktor TV-n követné a lezuhant űrhajó sorsát, de gyakorlatilag csak őt érdekli a történelmi esemény, mindenki inkább a helyi pletykákkal van elfoglalva, míg egy kisgyerek véletlenül egy főzöműsorra is átkapcsol. V.rész – World War Tree – 10/5,5 Megoldandó galiba: Mint kiderül a Slitheen-ek a Föld bolygó darabjait jó pénzért elszeretnék passzolni. A Doktor egy szobába zárva kénytelen rájönni, hogy mindebből hogy lehetne ép Földdel kikerülni. Értékelés: Mivel az előző rész közvetlen folytatása, ezért természetesen magán viseli annak hibáit is. A Slitheen család finoman szólva sincs egy súlycsoportban például a síró angyalokkal. Van bennük valami blődli. Ahogy a megoldásban is, ami szerint a Doktor lebombáztatja a Downing Street 10-et, majd túléli a belső bunker miatt. Ami jó benne, hogy nézeti magát: egyáltalán nem unalmas. A kínosabb jeleneteken lehet vállat vonogatni, de egyetlen pillanatra se jutott eszembe, hogy le kéne kapcsolni, nyomokban pedig Ecclestonnak köszönhetően még néhány szórakoztató jelenet is akad. Ez egyébként általában véve a sorozat erénye: a „The Unquiet Dead”-en kívül szinte minden rész nézeti magát. De azért gyorsan hozzáteszem: nagy öröm, hogy a legtöbb rész mellett ennél jóval több pozitívumot is fel lehet hozni. Legjobb jelenet: Oké a Slitheen-ek nem a kedvenceim, de amikor mindannyian emberi börüket levetve várják a telefonhívást (és erről van egy nagy totál is), ami a Föld végét jelenti az azért „aranyos”. VI. rész – Dalek – 10/8,5 Megoldandó galiba: Egy földönkívüli tárgyakat gyűjtő múzeumban előbukkan a Doktor ősi ellenségének, a dalek fajnak egy megmaradt példánya. Értékelés: Hát ez a rész nem más, mint egy óriási hoppá! Kiderül, hogy ebben a sorozatban sokkal, de sokkal több van, mint amit az első részek mutattak. Angol humorral nyitunk: az internet tulajdonosa(!) épp parancsba adja az USA elnökének a leváltását, amikor belebotlik a Doktorba. A milliárdos óriási fazon, de hamar kiderül, hogy ez sokadlagos apróság, mert itt van az Idő Lordok nemezise is. Már eleve az, hogy a Doktorból most először igazi düh tör fel, egyértelműsíti, hogy ez a felnagyított borsszóró tényleg nem akármi. A beszélgetésük óriási. Aztán jön a dalek kitörése. Hiába olcsók a trükkök, mégis meg van a hangulata annak, ahogy megy előre és semmi se tartja fel. De az igazi mentális arculcsapás a végén jön: a Doktor Who első igazi drámai jelenete. Egy fémkupban ülő egyszemű, csápos lényt nézünk, aki haldoklik és bármennyire hihetetlen legyen: érezni a tragédiáját. Az induláskor nálam ez volt a fordulópont: tudtam, hogy innentől nincs mese, ezt le kell darálni, mert ha ilyet tudnak, akkor ki tudja mi mindent fognak még kihozni ebből a szériából. És bár azóta a sorozat rakott már le sokkal nagyobb dolgokat is az asztalra, nem kopott meg a „Dalek” rész fénye. Visszanézve is rendben van. Nagyonis. Legjobb jelenet: Az értékelésből már egyértelmű lehet. Természetesen a dalek halála. VII.rész – The Long Game – 10/7 Megoldandó galiba: A Negyedik Emberi Birodalom hamar elcsökevényesedett. Természetesen a TV a hibás, de a Doktor segít. Értékelés: Ez is egyike a „nyomozós részeknek”. Miután belepottyanunk egy idegen szituációba, látszik, hogy valami nem stimmel, majd egy csavar után kiderül ki a hunyó, akit/amit így vagy úgy, de legyőz a Doktor. Nagyjából ilyen egy standard DW rész. Az űrbázis ugyan szokás szerint minimalista, de legalább az egyik legjobb brit humorista Simon Pegg vezeti. A téma az entellektüelek kedvenc topikja: butító csatornák. Valami gondterhelt mondanivaló is kisülhetett volna belőle, de helyette inkább viccesre vették a figurát és a szituból kiindulva megkaptuk a helyi lányt, aki sohase a jó kérdést teszi fel. Bár nincs itt semmi amitől hanyatt kéne vágódni, de valahogy decens az egész. Még a csattanó is egy elégedett csettintésre sarkallt. Egyedül Doktorhoz és Rose-hoz verődött új fiú irritált. Nagyon örültem, hogy a végén (emlékszik még egyébként valaki a nevére? Egy DW kvízen ez már hardcore kérdés lehetne) a Doktor ki is dobta a csapatból. Legjobb jelenet: Mikor a Szent Hadrojassic Maxarodenfoe Fenséges Jagrafess-e (közvetlen szolgáknak csak Max) belerobban a kamerába. Kevés DW gonosz kap explicit halált, mivel ez egy családbarát műsor. Ez az egyik kivétel. VIII. rész – Father’s Day – 10/8 Megoldandó galiba: Kiderül, hogy Rose csak azért pattant be az időgépbe, mert meg akarta menteni a kiskorában meghalt apját. Ám amikor tényleg megmenti feje tetejére áll a világ. Értékelés: Az első epizód, ami kifejezetten az egyik főszereplő karakterét hivatott elmélyíteni. Ablak nyílik végre Rose valódi indítékaira, már ami az időutazást illeti és ennek apropóján egy rakatnyi remek jelenettel gazdagszik a frenchise. Rose és a halott apjának gyakorlatilag az összes közös jelenete öt csillagos. Az, hogy utólag kiderül: az eszményített apával valójában non-stop vitázott az anyja, jó példa rá mennyire emberi tud lenni a sorozat. A Doktor pedig aki állandóan flegma és lekezelő, most először villantja meg mekkora szíve van: amikor a totál idegen házaspárnak elmondja, hogy jobb ha tudomásul veszik: nagyon is fontos az életük és meg fogja őket menteni az a Kilences Doktor egyik legjobb monológja. Amik a későbbi évadok tükrében kevésbé működnek azok a denevérszerű szörnyek, akik az időzavarra buknak. Legjobb jelenet: Mikor Pete rájön, hogy a szőke nő, akivel beszél a lánya. IX. rész – The Empty Child – 10/9,5 Megoldandó galiba: London II. világháborús bombázása közben egy idegen tárgy zuhan a városra. A Doktor követi, de csupán egy a mamáját hívogató gázmaszkos fiút talál, akit nem lehet megérinteni. Értékelés: Jöhetnek a fanfárok. Megérkezett a fedélzetre Steven Moffat! No nem ez az első Doctor Who története. A ’90-es években már két Doctor Who novellája jelent meg, ’99-ben pedig egy a BBC-n is bemutatott DW paródiát írt (Doctor Who and the Curse of Fatal Death). A sorozat újraindulása után azonban most bizonyíthatott először élesben és rögtön egy nagyon erős történetet tett le az asztalra, ami a komplexitásával rögtön kitűnik. Mintha önmagában a földöntúli rejtély a világháború közepén nem lenne elég, feltűnik még egy Idő Ügynök is, láthatatlanná váló hajóval és Han Solo-s sármmal. Rose-nak nagyon jót tesz, hogy akad egy karakter, aki meglátja benne a nőt. Az aszexuálisan viselkedő Doktor mellett Rose csak egy útitárs lehet, de most ahogy Jack kapitány elkezdi csapni neki a szelet –a bombázás kellős közepén!- Rose egész kivirágzik. A történelem ráadásul itt végre nem csak egy puccos díszlet: az éhező gyerekek, akik a tehetős polgárok kajáit dézsmálják vagy az apró kis közjátékok (mint az elején a revüt hallgató majd a szirénákra szedelőzködő polgárok), mind ügyesen idézik meg a kort. Egyébként létezik, hogy erre a részre spóroltak a készítők? Mert egyébként nem tudom hova tenni, hogy itt már minden effekt a helyén van. Pedig elég bevállalosak voltak, hisz a bombázásokat se tudták le pár beremegő kamerával. A síró angyalok és a Csend megteremtőjének az egyik védjegye, hogy a frászt hozza a nézőre, amiről már itt a kezdet kezdetén se akart lemondani. A cidriről ezúttal a gázmaszkos figurák gondoskodnak és a mindenhol megszólaló telefonok. Ha nem lennének a dalekok ők lennének az első évad legjobb „gonoszai” (apropó: nem akarom a szinkron-nem szinkron vitát gerjeszteni így tényleg csak zárójelbe jegyzem meg, hogy nekem, személyszerint sokat hozzáadott a második nézéshez, hogy angolul néztem) Legjobb jelenet: Rose és Jack kapitány közös jelenete a Big Ben mellett, ami egyszerre udvarlás és felhívás egy nagy üzletre. X. rész – The Doctor Dances – 10/9,5 Megoldandó galiba: A II. világháborús Londonban folytatódnak a bonyodalmak. Nem elég, hogy egyre több a „gázmaszkos zombi”, de könnyen lehet, hogy még a Doktor is táncra perdül. Értékelés: A folytatásban a színvonal nem hogy marad, de tán még egy picit túl is lépi a felvezetőt. Valószínűleg Moffatnak már régóta a fejében lehetett ez a történet mert látszik, hogy minden mozzanata nagyon ki van érlelve. Mindig is kedveltem, mikor a sok rohanás és kaland között jut egy kis idő a belsőséges beszélgetésekre. Ezesetben egy raktárhelyiségben vitathatja meg Rose és a Doktor: vajon összedől-e a világ ha a Kilences kilibben a parkettre. Ahogy a múltkor Dzséjt is említette, jellemzően ez az a sorozat, ahol még a homoszexualitást is olyan lazán tudják kezelni, hogy nem mutat bénán és nem kell feszengeni. Erre itt rögtön kapunk egy példát: mikor Jack kapitány megy elcsábítani az egyik katonatisztet és Rose elkezd hüledezni, már jön is a Doktor kiváló riposztja „Ő egy tipikus ötvenegyedik századi srác […] Sok faj, kevés idő” És amit még nagyon tudok kedvelni a DW-ben: a jól adagolt szentimentalitás. A végén mikor az anya és fia ölelkezése jelenti a megoldást, az egyszerűen úgy ahogy van gyönyörű. És bár a címekkel Moffat szívesen játszik, de itt nincs becsapás. A „Doktor Táncol” című részben az Idő Lord lábaiban tényleg megindul a bugi, csak jó zene kell megszólaljon… Legjobb jelenet: Előre ellőttem, de ami a legszebb: a mama és fia „egymásra találása”. XI. rész – Boom Town – 10/7 Megoldandó galiba: A Slitheen család egyik tagja túlélte a Downing Street felrobbantását és épp azon van, hogy a berobbantsa a Földet. Értékelés: Te jó ég, visszatér egy Slitheen? Mikor megláttam az előzetesét legszivesebben felsikítottam volna: Mit vétettem? Miért kell egy kiváló epizód után visszatalálni a pukizó szörnyekhez? Az első tíz perc ráadásul pont azt nyújtja, amire a trailer alapján számítottam. A kővér asszony bőrébe bújt zöld rémség B-kategóriás filmekbe illő terve a Föld felrobbantásásról halad a maga útján. Elintéz mindenkit, aki megvétózná a tervét… már előre lepontoztam magamban, amikor váratlan fordulat gyanánt megtudjuk mit is érez pontosan a magára maradt Slitheen. Azután a bizonyos WC-s jelenet után még nagyobb meglepetés érkezik: a szörnyet már a rész első harmadában elkapja a Doktor és hála istennek nem a nagy terv meghiúsításáról, hanem a Doktor lelkiismeretéről és a fogoly helyzetéről/kezeléséről szól a további cselekmény. Ráadásul itt tudatosítják először a nézőben, hogy a Tardis bizony él. Összességében rendben van. Legjobb jelenet: A Slitheen-asszonyság és a Doktor közös vacsorája a gyilkossági kísérletekkel. XII. rész – Bad Wolf – 10/7 Megoldandó galiba: A Doktor egy valóság showban, Rose pedig a Leggyengébb láncszem brutál verziójában találja magát, ahol a veszteseket le is lövik. Na ebből mi lesz? Értékelés: Egész ötletes kis epizód lenne ez, ha a díszletek nem tennék tönkre. Miközben a távoli jövőben járunk a Leggyengébb láncszem című műsor berendezései úgy néznek ki mint napjainkban. Oké, a müsorvezető egy robot, de akkoris: ne már! Örültem, hogy ennél a résznél kiderült, hogy a korábbi részek nem csak egymásra voltak hányva: a sok kis apró epizód elkezdett rendszerbe állni. Jó volt újra látni az Ötös Űrállomást és izgulni rajta, hogy mi a fene az a Gonosz Farkas. De ami igazán jóvá teszi a részt, az a közvetlen folytatása… Legjobb jelenet: A vége! Felbukkannak a dalekok! XIII. rész – The Parting of the Ways – 10/10+ Megoldandó galiba: A Doktornak le kell győzni a Dalek császárt és a Földet lerohanó seregét, amivel egyúttal pontot tehet az Idő Háború végére. Van mihez felkötni a gatyát. Értékelés: Egyetlen rész se járt be olyan nagy utat nálam, mint a nyitó évad záró része. Első nézés után csak vakartam a fejem, az utolsó tíz percből pedig egy kukkot nem értettem. Belenézett Rose a Tardisba és ezért szétszedi a dalek sereget? Heeee? A Gonosz Farkast szétszórta az időben…. hogy miért is? Elkönyveltem úgy, hogy Eccleston hirtelen kiakart lépni a sorozatból és gyorsan összehánytak alá egy forgatókönyvet. Úgyhogy én lepődtem meg a legjobban, amikor újranézve az államat a padlón keresve kellett hüledezzek, hogy ez milyen őrült jó. Ígértem, hogy nem szitok "szinkron – nem szinkron" vitát, de most nem állhatom meg: a dalek császár magyarul valami mély dünnyögést produkál, eredetiben meg borsozott a hátam annyira odab*sz. A dalekok egyetlen más epizódban sem olyan félelmetesek, mint itt. Mekkora már mikor kiirtják a lenti szinten összegyűlt civileket és csak a sikolyokat halljuk! Vagy amikor felbukkannak az űrre néző ablaknál és nem halljuk a hangjukat csak a lámpájukat ahogy villog az „exterminate”-re. Viccesek és félelmetesek. A Doktor Who-hoz méltó morbid elegy. A csúcspontok pedig egymást érik: a Doktor a nézővel is elhiteti, hogy meg van a megoldás, de csak Rose-t küldi haza. Majd jön a hologrammos búcsúzás, Rose kifakadása otthon, hogy miért jó a Doktorral utazni, végül a halott apjáról mesél. Az egész évadban nem volt annyi drámai jelent, mint amit itt negyed óra alatt összehoznak. Russell T. Davies most tényleg remekel. A melódráma is kitűnő: ahogy a dalek császár próbára teszi a Doktort, aki végül inkább gyáva semmint hogy vér tapadjon a kezéhez. „Fantastic!” Az elsőre érthetetlen zárást fura módon a Moffat-féle évadok magyarázzák igazán meg: miután ott láttuk, hogy mekkora erő van a Tardisban, magától értetödőnek tűnik minden amit ennek a résznek a végén láttunk. A koronát végül a zárójelenet teszi fel: a Doktor egy visszafogott, de nagyonis szép jelenetben elbúcsúzik átadva helyét a következőnek. Ez zárás a javából: véleményem szerint az első négy évadé közül a leggondosabban összerakott. Legjobb jelenet: Szinte lehetetlen választani. De ha muszáj akkor az amikor a dalek császár hiába szövegel a Doktor nem nyomja le a kart. Jól működő hatásvadászat.

Na ez érdekes. Mert szerintem pont hogy a Moffat éra fogta meg jobban az érzelmeket. Személyes vélemény, de a korábbi útitársaknál én kicsit elkenve láttam az inditékokat, hogy miért utaznak a Doktorral. Amy-t viszont elképesztően jól felépítették és ha már érzelmek csak annyit mondok: Vincent! Ha jól emlékszem mindannyian (legalábbis, te, Riddick, SimonZ és én) beirtuk anno, hogy a végén megkönnyeztük... én a Russell érán egyszer se könnyeztem.

Riddick: ez olyan mint a Star Warsnál az original-prequel vita. Az emberek nagy része ha valamit már megszokott akkor nem szivesen néz valami attól eltérőt. Az ötödik-hatodik évad bűne annyi, hogy tényleg mást nyújt mint az elödei és ezt sokan nem tudják feldolgozni. De addig nincs probléma, amig tömegek nézik a sorozatot és ez egy minoritás véleménye. Szerencse a nemzetközi érdeklödés épp most a Moffat-féle érában kezdett növekedni, aminek nagyban köszönhető, hogy az ötvenedik évfordulóra készülhetnek egy nagy dobással, amiről egyelőre titkoloznak. Egyébként az hogy a Russell T. Davies éra komolyabb volt nem tudom hova tenni. Hol voltak ott olyan komoly drámák, mint a "Girl Who Waited"-ben, vagy akkor ötletek, mint a "Doctor's Wife"-ban? Amennyire én látom akik nem szeretik azok nem is nézik: látták az ötödik évad első pár részét, látták hogy eltérő és utálják. Szívük joga. De abban is nagy igazság van amit Dei ír: sokan, ahogy szóvá is teszik David Tennant-ba zúgtak bele és az eltűnését nem bírták feldolgozni.

Boldog névnapot Dzséjt!

Aladdint én annyiszor végigvittem, hogy egy idő után olyan reflexszerűen nyomtam a megfelelő gombokat, hogy akár úgyis végig tudtam vinni, hogy közben elkalandoztak a gondolataim... szerintem nincs még egy játék amit ennyiszer újrajátszottam volna.

Csak ez azért érdekes, mert a filmek általában nem azért kapnak dijat, mert mondjuk a forgatási helyszin nagyon gondosan lett lefoglalva, hanem a kreativ munka miatt ami viszont döntő részben a rendezőhöz tartozik.

Akkor most rajtam volt a benézés sora Igen elírtam: RTS-t akartam írni. A KOTOR nálam is vízválasztó volt bár már csak évekkel a megjelenése után találkoztam vele.

Mondjuk valamiféle kettős mérce csak van, mert például a legjobb film Oscar díját az adott film producerei kapják meg. És vannak producerek, mint a Weinstein fivérek akik a kisköltségvetésű vagy díjeső esélyes filmekbe kifejezetten szívesen szállnak be.

Dzséjt: De reaper azt írta, hogy azért sírt valaki a 12 óriás játékidő miatt mert az túl sok. Ez lepett meg, mert az per pillanat nálam az alsó határ kábé.És igen hamar megnőtt anno a játékidő, de például a korai játékok idején - például ahol mondjuk annyi volt a gém hogy pár pontból álló lovakat kellett lasszozni meg tekézni kellett [én ezeket toltam először] egész felüdülés volt a platform játékok 10-20 percnél tovább tartó játékideje. Mondjuk az is igaz, hogy én soká találtam rá az RPG-kre (Warcraft elő része volt a bevezető játék nálam és nagyon büszke voltam anno mert úgy vittem végig hogy apránként magamtól jöttem rá hogy mit kell csinálni)

Így van. Az év legjobb magyar filmje! Oké ez így önmagában nem nagy elismerés, de tényleg érdemes nézni!

Én viszont ugyis örülnék ha csak nekem tetszett volna egyedül az egész világon: nagy élmény volt.

Na ezen látszik milyen öreg vagyok, mert amikor én elkezdtem játszani -90-es évek eleje- akkor viszont még az egy-két órás játékidő is jónak számított. Az első Prince of Persia például konkrétan úgy volt kitalálva, hogy 60 percen belül kellett végigvinni. Egyébként hol sírtak a 12 órás játékidő miatt?