Bomarr

Köszi a többieknek is! Dzséjt: Wow! Vártam a reakciódat de nem gondoltam, hogy ilyen velős lesz. Szuper! Holtak földjének felvételén gondolkodtam, mert hát mégiscsak ezzel tér vissza Romero és ha kicsit fals is [a CGI effektek néha nem igazán szerencsések] meg itt-ott kilóg a lóláb, azért nem rossz. A vége meg az eleje egész jó, de nekem olyan nagyon nem jött be. A Holtak hajnala remake és a 28 nappal később is kategorikusan jobban tetszett, ami meglepett a végén, mert egy Romerotol mégiscsak valami nagy durranást vártam. DVD-n azért megvettem. Legjobban a 28 nappal később lehuzása lepett meg... miközben irtam a listát direkt elövettem többet is és bele-belenéztem, hogy nem az emlékek csalnak-e meg és tényleg jó-e ez és újra megállapitottam, hogy ez a film nagyon rendben van zombifronton. Holtak hajnala remake-ből én csak a rendezői bővitett változatot láttam. A nálunk vetitett moziváltozatot nem. Az lehet, hogy nekem se tetszett volna annyira. Bár ki tudja... Ja és ha a Lifeforce már ilyen hangsúlyosan elökerült akkor be is szurok belőle egy egy perces jelenetet, ami után biztosan minden férfifórumozónak felkeltödik a kiváncsisága

A Resident Evil filmek elsősorban azért maradtak ki, mert olyan nagyon nem tetszettek (bár az első Resident Evil filmet moziban láttam és akkoriban eléggé pangott ez a műfaj, ugyhogy ott és akkor nem volt rossz, de utolag valahogy nem az igazi). A zombifilmek egyébként sokszor tényleg elég egy kaptafa. Nehéz kiválogatni azt ami elüt. A felsoroltak kapcsán csak annyi, hogy szerintem a Fulci féle zombifilmeket érdemes a végére hagyni. Azok 10 érdeklödőből 2-nek ha tetszenek, de a többinek érdemes nekiállni

Köszi mindenkinek. Lok Durd: A Dr. Caligari és a Nosferatu is remek, de föleg az elöbbi. Expresszionista horrorfilmek között szerintem az a legjobb (viszont a Fűrész filmekért én nem igazán vagyok oda, de tudom, hogy ezzel egyedül vagyok).

No előre sorry a hosszú bejegyzésért. Szeretek hosszú listákat irni. A Walking Dead sorozat apropóján megint irtam egyet, számba véve az eddig készült, szerintem fontosabb (ez ilyen szubjektiv lista) zombifilmeket. Aki rászánja magát az olvasásra vegyen magához hidegélelmet A listán a kiszemelt filmek készitési éveik szerint vannak sorba rendezve. Top Zombifilmek -Élőhalottak éjszakája (Night of the living Dead ? 1968 ? USA) Zombi filmek voltak ugyan korábban is, de azok még mind a szó archaikus változatát használták: vagyis a rettegett rémek voodoo varázslat alá került tudat nélküli emberek voltak. Romero volt az, aki újradefiniálta ezt a szót: 1968 óta zombi alatt rohadó félben lévő élőhalottat értünk, aki emberhúst akar enni. A műfaj sarokkővéről, sőt rajtvonaláról van tehát szó, ami egyben rögtön annyira jó, hogy évtizedekig meg se tudták közeliteni. Alapfelállása pedig ?a semmi közepén egy házikóban barikádozzák el magukat a főhősök a külső rettenet elől- azóta egyike a filmtörténet legtöbbször használt sablonjainak. Az idegen, kontrollálhatatlan és agressziv embertömegtől való félelem, a harmadik világháborútól való rettegés és az ebből gyürüző para a közelgő apokalipszistől? mind brilliánsan vonulnak fel és van itt még több is. A fekete főhős talpraesettebb társainál (figyelem ez még a ?60-as évek, még a fekete állampolgár másodrendű állampolgár), amivel Romero emberesen odacsipett az aktuális mainstream felfogásnak és a film végső konluziója is nyugtalanitó, ahol jön Romero ember-gyülölete és kiderül: a zombik kegyetlensége semmi ahhoz képest amit az ember véghez visz. Nem kell vele egyetérteni, az a lényeg, hogy ezzel együtt müködik Romero mesterműve ?nagy szó, de illik ide. -Tombs of the Blind dead (La noche del terror ciego - 1971 ? Spanyolország) Miután Romero felkavarta a horror állóvizét, sok követője akadt, de ezek legtöbbje olyan amatőr, hogy szót se érdemel. Ossorio filmje már egy picit többet. De elötte tényleg csak pár szót a környezetről: Spanyolországban ?71-ben ugyan még Franco uralkodott, de már megszületett a döntés: a fasiszta Spanyolországból a diktátor halála után újra királyság lesz. A kontroll már lazulóban. Mindezt csak azért jegyezzük meg, hogy értsük miért születhetett a vezetés néma beleegyezése mellett egy olyan ?liberális mocsok? film ekkor Spanyolhonban, amiben élőhalott kereszteslovagok falják a jobb sorsra érdemes Juanokat és Pedrókat. De mielött még azt gondolnánk, hogy valami kivételesen jó filmről van szó: a ?Blind Dead? (amiben az élőhalottak tényleg kukkot nem látnak és a hangok után mennek) inkább az ?olyan rossz hogy már jó? kategória képviselője, plusz van valami sajátos sármja, meg kellemes retro-hangulata. Félni senki nem fog rajta, de aki szereti a ?70-es, ?80-as évek horrorjait annak alap. Annak idején elég nagy sikere is volt, ugyhogy négy folytatást is megért (aztán kb. részről részre lett egyre rosszabb). -Holtak hajnala (Dawn of the Dead - 1978 - USA) Miközben a másodvonalas rendezők egyre több bört hántottak le Romero alapfilmjéről, az öreg előrukkolt a folytatással, melyben újabb elemekkel gazdagitotta a zombi-mitoszt. Ezek egyike az apokalipszis megmutatása: míg az első részben csak beszélnek a kihalt városokról most megkapjuk a képünkbe: íme a világ az ember után. Plusz Romeronak van egy nagy poénja is: az élőhalottak a film szerint oda mennek, ahol számukra valami fontos volt. Na és hova megy az amerikai zombi: a bevásárlóközpontokba. Ez egyben a film fő helyszine is. Ugyanakkor nem tudom megállni, hogy ne mondjam: én ettől a filmtől nem vagyok olyan szinten elájulva, ahogy általában a horrorszcénában el szokás ájulni tőle. A kékfestékes arcú zombik nekem néhol gagyik. Meg ahogy Romero néha hülyül velük: amikor a főhősök egyszerüen tortát dobnak egyik-másik fejére, nem tudom hova tenni. Lehet, hogy rossz prekoncepció, hogy minden zombifilm feltétlenül ijesztő is kell legyen, de nálam ez a film változó intenzitással müködött. Ugyanakkor azt a tényt én se tudom és nem is akarom megkérdőjelezni, hogy ez a műfaj egyik alapfilmje. -Zombie (Zombie - 1979 ? Olaszország) Olaszország a '70-es években a B-filmek Mekkája. Itt általában az ?addig üsd a vasat amig meleg? elv élt: ha egy témáról úgy tünt, hogy kajálják a népek akkor majd minden olasz B-filmes ráállt és ontotta magából a téma különféle változatait. A zombitéma viszonylag hamar felbukkant a piacon. Az egyik legnagyobb olasz horrorpápa Dario Argento maga is részt vett a Dawn of the Dead készítésében, mint forgatókönyvíró és zeneszerző, ráadásul az olasz forgalmazást is megkapta. Itt már egyenesen az ő nevével vetitették. Pályatársai rá is cuppantak hamar, elsők között Argento nagy riválisa Lucio Fulci. Fulci az, akinek a thrillerjei a legjobbak, de mindenki a zombifilmjei miatt ismeri. Föleg azért, mert olaszosan szertelenek. A kevés pénzt meghökkentő ötletekkel kompenzálta: az amikor a kamera totálban mutatja ahogy egy nő szemébe vájodik egy faék, szinte névjegyévé vált. Később menetrendszerüen, minden filmjében történik valami valakinek a szemével. Ami elvitathatatlan: a zombimaszkok nagyon jók. Ebben meg is veri a Dawn of the Dead-et. De Fulcinak néhol még a viccelés is jobban áll: a film egyik kulcsjelenetében egy zombi megküzd egy cápával. A tortadobálást nem értékeltem, ez viszont ül. Igaz a másik serpenyőben meg ott vannak a borzasztó rossz másodvonalas olasz szinészek meg a bugyuta dialógusok. Bár az ilyesmik egy igazi horror rajongót sosem ijesztenek el. A Zombie pedig akárhogyis nézzük: egyrészt a definitiv olasz zombifilm, másrészt meg a maga módján piszok szórakoztató. -Burial Ground: The Night of Terror (Le Notti del Terrore - 1981 ? Olaszország) Na és ha már szórakoztató olasz zombifilmek: ha van valami ami bugyutaságban és röhejességben beállitotta az abszolút csúcsot, akkor az ez. Szögezzük le: készitői a lehető legkomolyabb horrorfilmnek szánták. Semmi kikacsintás, semmi szándékos poén. Bár a néző nyilván elbizonytalanodik, amikor az egyik főhős egy barokk kerten átvágva már épp meglogna az egyik zombi elöl, amikor medvecsapdába lép és kész: nincs menekvés. "Medvecsapda a barokk kertben" ? túr bele a néző a szakállába. Talán lehet, hogy mégis vicc? De aztán a film újra és újra rácáfol. Nem, egyszerüen ennyire inkompetensek voltak az írók. Vergödésük azonban, ahogy próbálnak cselekményt, meg izgalmat irni, ráadásul ugy hogy közben a megvalósitáson olyanok ügyködnek akik a zombimaszkot egy nagy fejre passzintott gyurmadarabbal képzelik el? szóval fergeteges. És itt is elsül a rossz olasz forgatókönyvirók örök fegyvere: amikor már tényleg semmi ötleted és a film kezd igazán katasztrófális lenni, akkor vetköztesd le az egyik női szereplőt. Abból baj nem lehet. Heavy Metal (Heavy Metal - 1981 ? USA) A Heavy Metal egy bizonytalan tapogatozás volt a Disney-rajzfilmek világából kivezető úton. Több apró történetből állt össze és mindegyikben igyekeztek kitágitani az amerikai rajzfilm bevett szabályait: elsősorban fedetlen keblek mutogatásával, de az aktuális és ide vonatkozó részben épp nincs ilyesmi. Csupán egy bombázó-repülőben szabadulnak el az élőhalottak. Pár percnyi szegmens, de zombi-témában az egyik legjobb amit alkottak. Ha eddig nem lett volna egyértelmű: a zombik örök átka, hogy sokszor nem ijesztőek hanem alkotójuk akarata ellenére viccesek. Legtöbbször azért, mert olcsó a maszkjuk, mivel a kisköltségvetésü filmből nem tudnak jobbat kihozni. Ebben a rajzfilmben viszont minden klappol, ami általában nem szokott klappolni. Rövid, de velős. -Gonosz halottak (The Evil Dead ? 1981 - USA) Felnöttkorában az ember már nem fél a horrorfilmeken. Ha mégis akkor az nagy esemény. Na nekem ilyen nagy esemény volt anno a Gonosz halottak megnézése. Hosszú idő óta először együttéltem egy horrorfilm minden pillanatával: amikor jött az ijesztés, majd hátraestem a székemben, amikor a hősök a zombik után kémleltek bennem is ott volt a para, hogy mindjárt jön valami. Van aki a hullámvasutra esküszik, én az Evil Dead-re. És itt kiderül, hogy mégse minden a maszkon múlik. Van egy pillanat, amikor a zombimaszk mögül konkrétan kikandikál a szinész eredeti bőre. Az illuzió csorbulása ellenére azonban a film letámadó, brutális ereje nem enged fel. Bár a sztori látszolag visszamegy az alapokig -egy ház a semmi közepén, benne a főhösökkel- mégse lehet azt mondani, hogy Romero nagyfilmjének a remakeje lenne. Túlságosan eredeti ez ahhoz. Túlságosan más. Romero belegyömöszölt a filmjébe egy rakatnyi társadalmi borzongást. Arról a félelemről beszélt, ami azt a kort átjárta. Raimi filmje ennél sokkal lejjebb mászik a lélek pincéibe vezető úton: a félelem az erőszakos haláltól. A félelem az ocsmánytól, a rondától. A leguniverzálisabb félelmek. Kortól, századtól függetlenek. És ezért olyan pokoli hatásosak. -A pokol hét kapuja (E tu vivrai nel terrore - L'aldila - 1981 ? Olaszország) Fulci egyik legnagyobb köztiszteletnek örvendő zombidarabja. Ugyan menni szokott a vita itt-ott, hogy a jelenetek azért kapcsolódnak-e olyan lazán, szinte érthetetlenül egymáshoz, mert szokás szerint lusta volt a forgatókönyvíró, vagy mert ez egy ilyen szürreális film. A közmegegyezés végülis az utobbihoz húz. Ezt az elvontságot erősíti a kameramozgás, de föleg és mindenek elött a zene. Szokás szerint apokalipszis van, csak nem rögtön az elejétől fogva. Egy szállodában sűrűsödnek a bajok, mígnem kinyilik a pokol kapuja. A zombik mellett néha akadnak más rosszakarók is: például néhány tarantula pók, akik szuperközeli jeleneteken eszik meg egy hapi arcát. De ezt a néhány kitérőt leszámitva hozza a klasszikus zombifilm elemeket, némi elborult hangulattal nyakon öntve. -Életerő (Lifeforce - 1985 - USA) A ?80-as évek közepére minden értelemben kezdett lerágot csont lenni a zombi. Tobe Hooper jól érezte, hogy ide valami új kell. Íme az ő receptje: menjenek fel az űrbe. Találjanak egy pucért csajt a Holdon akiről kiderül, hogy egy űrvámpír és bezombitja egész Londont. Nos? Nem nagyobb hülyeség, mint bármelyik zombifilm alapvetése. Mint mindig itt is a kivitelezésnél dőlt el minden. Nyugodtan kijelenthető: ilyen komoly költségvetéssel és ilyen professzionális effektekkel korábban egyetlen zombifilm se dolgozott. Az alkotók nem viccelnek: sokszor még csak nem is elmaszkolt statiszták, hanem mechanikus szerkezetek alakitják a csontra aszott zombihadat. Olyasmit hoz be ez a film a műfajba, amire eddig nem volt példa: monumentalitást. -Re-Animator (1985 ? USA) Szintén egy uttörő próbálkozó: ezuttal a Frankenstein történet keveredik a zombisággal. A sztori szerint az orvosi kísérletek során a halálból visszahozott emberek kivétel nélkül ?tudatlanok? és eszelősen erőszakosak. Ugyan a történet egy H.P. Lovecraft novellán alapul ?s mint ilyen még a modern zombik ?megszületése? elött keletkezett- ám Stuart Gordon alaposan modernizálta az eredeti szöveget. Ez a film már az összetettebb alkotások egyike, ami esetünkben annyit tesz, hogy vannak annyira jók a szinészek és a dialogók, hogy a zombimentes jelenetek is érdekesek legyenek. Plusz van itt egy kis fekete-humor, nagyon finoman adagolva. A műfaj egyik gyöngyszeme. -The Return of the Living Dead (1985 ? USA) Nagyon tisztán érezhető, hogy a ?80-as években a klasszikus zombifilmeknek már lejárt az idejük. Senki nem volt kiváncsi rá, hogy x-edik alkalommal hogyan zabálja át magát egy rakás élőhalott a főszereplőkön. Az egyik új irány, amire már a kezdetek óta probáltak rálépni az a paródia. A legtöbbször ez azért nem müködik, mert túl nagy hülyülés lesz belőle. A korábbi próbálkozók messze nem voltak annyira viccesek, mint amilyennek képzelték magukat. Az Alien filmeken is dolgozó Dan O?Bannon jól érzett rá, hogy egy zombifilm paródiát nem kell nagyon másképp leforgatni, mint egy normál zombifilmet. Mert a normál zombifilm is röhejes valahol. Az egészet csak picit kell másképp csinálni. Nagyon ritkán kell kikacsintani, túlzásba esni és kész a műfaj-paródia. A ?The Return of the Living Dead? ennek az iskolapéldája. Gonosz halottak 2 (Evil Dead 2 - 1987 - USA) Hasonló ösvényen jár a Gonosz halottak folytatása is. Bár második résznek van cimkézve, valójában egy újragondolásról van szó: ugyanaz a történet, mint az első részben csak minden sokkal nagyobb költségvetésből van kihozva, nagyobbat szól és van benne egy kis humor, föleg a fekete fajta. Jellemző példa: az egyik főhősnő épp lopakodik az erdőben, ám egy zombi hirtelen előbukkan. De nem őt ijeszti meg, hanem a nézőt: a zombi inkább a kamerába üvölt, békén hagyva a mögötte álló hölgyet. Raimi az ilyen és ehhez hasonló ötleteket nem nagy dózisban küldi be: jól érzi, hogy egy gonosz halottak folytatáson senki se akar a földön gurulni a röhögéstől. Egy morbid móka horror-hangulatban. Talán így lehetne a legpontosabban összegezni a filmet (egyébként készült egy teljesen poénra vett harmadik rész is, melyben a láncfűrészkezű Ash a múltba megy; nálunk ?Sötétség serege? címen futott). -Élőhalottak éjszakája (Night of the living Dead - 1990 - USA) A nagy remake-áradat még sehol se volt, amikor felmerült az ötlet: Romero zombifilmjét újrakéne forgatni. A rendező az a Tom Savini lett, aki korábban Romeroval együtt dolgozott a Dawn of the Dead-en, sőt magát Romerot is bevonták a munkába. Talán ezek is közrejátszhattak abban, hogy egy méltó újrázás lett a végeredmény. A túlzott alázat az egyetlen ami felróható neki. Az ugyan plusz az eredetihez képest, hogy színesben vették fel, de ezzel a nagy különbségek ki is fújtak. A közegéből kiemelve pedig azért nem annyira ütős: az, hogy megint a fekete a legtalpraesettebb már nem mond semmit. Viszont az ?ember embernek farkasa? és az ?ember a legkegyetlenebb gyilkológép a földkerekén? jellegű mondanivalók talán még hangsúlyosabban jönnek át és a zárás bizony piszok hatásos. Szerencsére a színészeknél is ügyesen válogattak és hála égnek nem hoztak be modern, poénkodó szereplőket, csak hogy jobban fogyasztható legyen. Ez egy decens film. -Hullajó (Braindead - 1992 ? Új-Zéland) Peter Jackson mindig is a túlzások embere volt: ő az aki fél órán keresztül zár le egy film-trilógiát, amiben a monumentalitás annyira monumentális, hogy nincs hova fokozni. Ő az, aki egy másfél órás majomtörténetből háromórásat forgat. És ő az aki megcsinálta a legvéresebb zombifilmet. Komolyan nem veszi magát, a vicc viszont ezuttal pont az, hogy mennyi hektoliter vér folyik a kamera elött. A film második fele egy ötletbörze ami akörül forog: hányféleképpen lehet széttépni egy embert vagy darabokra vágni egy zombit. Peter Jacksonnak annyi ötlete van, hogy azt el se tudja képzelni az, aki ezt nem látta. A fizika és az anatomia törvényei nem játszanak. Pont ezek felrúgása miatt lehet egyáltalán viccről beszélni a töméntelenül szakadó testrészek között, ahol a csúcspontban még egy rakás bél is beszál a bunyóba. Bűnös szórakozás ezt nézni, de legalább jó. Ráadául Peter ekkor még tisztában volt vele, hogy lehet másfél órás filmet is forgatni. -Cemetery Man (Dellamorte Dellamore ? 1994 ? Olaszország) Ha nem mutatna nagyon csúnyán ezt a bejegyzést legalább kétszer akkora betűtipussal irnám, mint a többit, hogy felhivjam a figyelmet: ez kérem a műfaj abszolút csúcsa. A Dellamorte Dellamore (már az eredeti olasz cím is milyen gyönyörű!) alkotója szerint egy lényeges pontban különbözik minden más zombifilmtől ?és ennél jobban én se tudnám összefoglalni- itt a központi téma nem a félelem a haláltól, hanem a félelem az élettől. Az élőhalottak keltette horrort más stiluselemekkel összehozni már korábban is probálták, de Soavi megalkotta a tökéletes mixet. Dráma, romantikus film, szatíra és horrorfilm ilyen kéz a kézben még sosem járt. Nem is érezni mixnek: a műfajok és stílusok lágyan egybeolvadnak és a végeredmény valami olyasmi amit nehéz lenne bármihez is hasonlítani. A sztori a maga színes valójában leirhatatlan, ugyhogy csak egy rövid vázlat: a film főhőse egy temető-őr, aki nem sok örömét leli az életben. Hogy az embereket távol tartsa magától el is terjesztette a kisvárosban, hogy ő egyébként impotens, ami miatt sok gúny és elnéző mosoly jut neki, de ennél többre nem is vágyik. Esténként úgy is van dolga elég: lelövi a feléledő halottakat. Nem tudja, hogy más temetőkben is történik-e ilyesmi vagy ez valami rendkivüli, de munkája szükséges rosszaként könyveli el. Egy nap viszont meglátogatja a Halál és neki szegezi a kérdést: miért bántja a holtakat? Miért nem öli inkább az élőket? Tovább nem mondom, mert egyébként is elmesélhetetlen. De az mindenesetre a korábbi olasz zombifilmeket látva szinte irónikus, hogy végül pont a taljánok alkották meg a legszebb operatöri munkával, a legjobb szinészi alakitásokkal és a legjobb dialogusokkal biró zombifilmet. A bemutatása után több helyen is felmerült a kérdés: vajon új korszak kezdődik az élőhalott-mozik világában? Lehet-e ezek után ugyanúgy zombifilmet forgatni? Eltelt 16 év és a válasz egyértelmű: a Dellamorte Dellamore-nak se előzménye, se követői. Önmagában álló mestermű. És ami még érdekesebbé teszi: ez az olasz horroripar aranykorának zárófilmje. Ezekben az években mentek tönkre a kis olasz stúdiók a videokazetták elterjedése miatt. Mikor Soavi ?Argento tanitványa- kamera mögé állt már szinte romokban hevert minden. Ő volt az utolsó, aki még megmutathatta. Nos: derekasan élt az alkalommal. -Versus (2000 ? Japán) A Versus picit hasonlít a Hullajóhoz: minden a ?modus operandi? körül forog. Csak míg a Hullajó inkább ?kreativ ötletelés? volt, addig itt annyira nem tarkitják a leölési módokat. Kicsit komolyabban is veszik magukat, ami ezuttal azt jelenti, hogy a hősök japánosan sokat néznek meredten a kamerába, bőrkabátban, katanával, pisztolyokkal és közben rettenet coolság árad belölük, mignem meglendül a kardjuk/lábuk/akármilyük és a zombiknak meszeltek. Ugynevezett kultfilm, mégha az elmúlt évek fényében fel is lehet róni neki ezt azt. Az ugyanis nagyon derék, hogy egy rakás haver lemegy az erdőbe bőrkabátban és olyat forgatnak, hogy aztán a horrorközösségek az egész világon arról beszélnek, viszont nem szép ?mégha ez független is a készitőktől- hogy erre a receptre annyira ráéreztek a Távol-Keleten, hogy azóta kb. ez az "olcsón csapjunk össze valamit, legyen sok vér benne és az már szuper lesz" uralja az ottani horror-splatter fősodort. Ezek pedig kb. addig izgik míg egyet végig nem néz az ember. És akkor azaz egy, ha lehet akkor már legyen a Versus. -28 nappal később? (28 days later? - 2002 ? Egyesült Királyság) A horrorszempontból rendkivül vérszegény ?90-es évek után, derűlt égből villámcsapásként érkezett meg Danny Boyle (újabban a Gettómilliomosról közismert direktor) műfajfordító darabja. Romero óta ment az ötletelés, hogy mivel lehetne kicsit felfrissiteni a nagy zombi-mitológiát és most íme megérkezett a nagy ötlet: ne csoszogjanak, hanem fussanak. Apró nüansznyi dolognak tűnik, de annak idején sok horror fan háborodott fel az iratlan szabályok ilyen mérvű felrúgása miatt. Összességében a horror szcéna se különbözik nagyon bármilyen más emberi csoportosulástól: óriási becsben tartják a hagyományokat. És ha egyszer a Szentírásban? vagyis a Szentfilmben ?69-ben feketén fehéren (szó szerint) ott van, hogy csoszognak, akkor mit merészel ez az angol ficsur, hogy ezt felrúgja. Ment a nagy adok-kapok, de a bevételek, a kritikai fogadtatás és az utókor is Boyle-t igazolja. Megszületett az a zombi-apokalipszis film, amiben a zombik úgy ahogy vannak piszok félelmetesek és elhisszük nekik: bármilyen nagyvárost pusztulásba visznek. Már ez önmagában nem semmi, de Boyle itt nem állt meg: az elsők között hozta be az izgő mozgó digitális kamerát, hogy realisztikusabbá tegye a világvégét (a kihalt, üres London hátborzongató!). Ráadásul szinészei ugyan teljesen ismeretlenek (legalábbis anno azok voltak; főhőse, Cillian Murphy azóta Batman filmben is volt már főgonosz) mégis piszok tehetségesek. Az apokalipszis nyomasztó légkörét egyetlen zombifilm se volt képes ilyen szinten átadni. És még hogy nem hű a gyökerekhez: a befejezése gyönyörüen utal vissza a romeroi alapvetésre, miszerint egy embernek a legnagyobb félnivalója mindig is egy másik embertől lesz. Mérföldkő. -Holtak hajnala (Dawn of the Dead ? 2004 ? USA) Az Élőhalottak éjszakája után a második Romero film is megérte, hogy újraforgassák. Ezuttal már az új idők szelétől megihletödve: a zombik itt is futnak. Minden más azonban maradt a helyén. Annyira tipikus példája a műfajnak, hogy ha nekem valaki azt mondja, hogy zombi-apokalipszist akar nézni, akkor ezt fogom elsőként a kezébe nyomni. Nem azért mert ez a legjobb, hanem mert ebben összpontosul minden, ami miatt zombifilm a zombifilm. Az elszigetelt főhősök, az élőhalott hordával körbevett épület, a belső konfliktusok és az ismétlödö betörések a biztonságosnak vélt helyre. Minden olyan elem, amit már csillioszor elövettek és leforgattak és most végre itt áll a lehető legprofesszionálisabb kivitelezésben. Ha száz zombi van a képernyőn, akkor minden egyes tagnak sajátos kinézetü, élethű maszkja van. Szépen kiérzödik, hogy most végre, a műfaj történetében először súlyos dollármilliók voltak a büdzsére, amivel a ?300? rendezőjeként elhíresült Znack Snyder a lehető legjobban bánt. Nem csak látványos, de izgalmas is és a szereplők szerencsére nem idegesitőek, ami a gyengébb zombifilmek egyik örök betegsége szokott lenni. -Haláli hullák hajnala (Shaun of the Dead - 2004 ? Egyesült Királyság) Annak idején úgy hirdették: romantikus vígjáték és zombifilm egyben. Ez szépen össze is foglalja miről van szó. A ?Return of the Living Dead? nyomdokain haladva megszületett egy újabb kiváló műfajparódia, ami úgy paródia, hogy közben kísértetiesen hasonlít egy komoly élőhalott-filmre. Hogy azért kuncogni is lehessen arról maguk a főhösök gondoskodnak, akik az angol humor klasszikus változatát hozzák: azt a fajtát, ami annyira intelligens, hogy nem is lehet rajta krákogva röhögni, csak finoman elmosolyodni és magunkban biccenteni egyet, hogy ?Hú ez jó volt?. Mindeközben a stilus fanjainak egy rakás belső poénnal kedveskednek: ilyen például az amikor a főhős a barátnőjét a Fulci étterembe akarja elvinni, utalva ezzel az egykori nagy olasz zombifilm rendezőre. A magyar cím viszont iszonytató, mégha ez mellékszál is. -28 héttel később... (28 weeks later? ? 2007 ? Egyesült Királyság) Nem gondoltam volna, hogy Doyle nélkül méltó folytatást tudnak forgatni a ?28 nappal később??-nek, nade azt hogy a folytatás még jobb is lesz mint az eredeti az minden várakozásomat felülmúlta. Már az egy nagyon bátor húzás volt, hogy egyetlen régi szereplőt se hoztak vissza. Folytatták a nagybani történéseket, de új karakterekkel. Anglia kihalt. A lakosság után a vírusos-zombiknak is annyi lett. Jöhet tehát az apokalipszis utáni lépés: az újjáéledés. Megindul a kevés külföldre menekült brit állampolgár visszatelepitése az amerikai hadsereg óvó figyelme mellett. Anglia apránként újra megtelik élettel. Ami romantikusan hangzik, de ez egy zombifilm és valami félre kell csusszon. Félre is csuszik ugyhogy a hősök menekülhetnek amerre látnak. Nyomasztás helyett még a Holtak hajnala remake-nél is nagyobb monumentalitással találkozunk: a majdnem üres London most még borzongatóbb és letaglozóbb. Az akciók pedig kőkemények és pillanatra se hagyják hogy a poénkodásnak akárcsak a gyanuja is felmerüljön. Egy óriási adrenalin-bomba ez a film értő kezekkel ledirigálva. Sajnálatos, hogy nem szerepelt túl jól a kasszáknál: szívesen beülnék egy harmadik részre. -Terrorbolygó (Planet terror ? 2007 ? USA) Tarantino és Rodriguez gondoltak egy nagyot és hogy megidézzék a régi idők B-mozijait mindketten forgattak egy-egy retro-horrort a Grindhouse cím égisze alatt. Rodrigueznek jutott a hálásabb téma: ő zombifilmet csinált. Ugyan a Hullajóra már rásütöttem a legvéresebb zombifilm billogját, de az biztos, hogy ha van második helyezett, (esetleg egy megosztott első díjas), akkor az a Terrorbolygó. Tarantino és csapata mindig is a harsányságról volt ismert és ez a film sem finomkodik: amikor durva akkor elképesztően durva, amikor túloz akkor pedig akkorát hogy alig fér át a képernyőn. Még a láncfűrész kezű Ash is elbújhat, hisz itt rögtön egy géppisztolylábú McGowan is akad. Rodriguez úgy pakolgatja egymásra az elemeket, mint egy kisgyerek, aki beszabadult a játékboltba és akinek végre mindent lehet. És ha valakinek, akkor neki ez jól áll. Egyedül a direkte elrontott képminőséget tudnám feledni. Valamiért azt gondolták Tarantinoval, hogy annak irgalmatlan feelingje lesz ha néha serceg a kép, vagy mindjárt el is megy, mintha egy régi VHS kópiát néznénk. Ez kb. két percig tényleg hangulatos, de az egész filmen talán nem kellett volna végigvinni. -REC (2007 ? Spanyolország) A zombiműfajnak mindig is két nagy irányvonala volt (ha a vígjátékokat nem számítjuk): azok amik az akcióra teszik a hangsúlyt és azok, amik inkább a borzongatásra. Utobbira igen kevés példa van, annak ellenére, hogy pont egy ilyen darabbal indult az egész műfaj. A REC ezt az elhalni látszó irányzatot igyekszik feltámasztani. Nem látunk sokat, de épp eleget ahhoz, hogy hatással legyen ránk és a zárás pedig rendesen hátbaver, amúgy mentálisan. A REC utolsó percei már a Gonosz halottak borzongatásait idézi. Hogy legalább a köntöse új legyen a filmnek, kitalálták, hogy az egészet egy szereplő fogja végigkamerázni: egy riporter, aki egy karanténba zárt házban rögziti mi minden történik. Mivel Cloverfield ekkor még nem volt igy inkább a Cannibal Holocaust és a Blair Witch Project adhatta az ötletet, amit igazán kreativan használtak ki. Jó példája annak, hogy egy jó filmhez sokszor nem kell több talicskányi pénz, csak egy jó ötlet. -La Horde (2009 ? Franciaország) A 2000-es évek egyik fontos fejleménye a filmek területén a francia horror feléledése. A 2003-as Haute tension-nal kezdödött és most már ott tartunk, hogy a legkarakteresebb horrorfilmeket a franciák gyártják. Idő kérdése volt, hogy egy saját zombifilmmel is előrukkoljanak. Meglepő módon az újhullámos filmjeikkel ellentétben itt nincs extrém erőszakábrázolás, sajátos hangulat viszont ettől még akad. A zombifilmeket ezuttal a gengszterfilmek műfajával keresztezték: az eredmény pedig pikáns és franciásan egyedi. Néhol meglepően karakánul vállalja, hogy inkább akciófilm szeretne lenni, s mint ilyen kiváló. -Zombieland (Zombieland ? 2009 ? USA) A legjobb zombivígjáték, amit valaha csináltak. Persze vicces a Shaun of the Dead is, de ez mindent visz. Kicsit olyan érzésem volt ?mégha morbid is a hasonlat- , mint a Schindler listájánál, ahol nem értettem, hogy ezek után mi értelme Holokauszt filmet forgatni mikor ebben minden benne van. Na kb. így tesz értelmetlenné minden további zombi-humorizálást a Zombieland. Olyan esszenciális, olyan szépen kiaknáz minden lehetőséget, végigzongoráz minden stiluselemet, és annyi pluszt tesz hozzá, hogy nem tudom elképzelni, hogy mi kifugrázni és röhögni való maradt az élőhalottakban. Kult klasszikus lesz. Ehhez nem férhet kétség. Na és akkor pár óra múlva jöhet a Walking Dead második része?

Lol.

Boldog szülinapot Obi1!

Nem állitotta, csak a wikipedia irói állitják. A Vanity Fairben Lucas ezt állitja: "I never had a story for the sequels, for the later ones," "And also, I'll be to a point in my age where to do another trilogy would take 10 years." Hogy sose volt sztorija a folytatásra és hogy sose akart folytatást az nem ugyanaz. A wikipediával előfordul párszor az ilyen "félrehallás".

Akkor nem olvastad alaposan a wikipediát. Tessék itt egy LINK. Hivatkozásokkal szépen levezetik hogy hogy alakult a sequel trilógia sorsa. Mindig is beszéltek arról, hogy lesz még több film egészen addig mig a Baljós Árnyak készitésében el nem jutottak egy bizonyos stádiumig. És igen: Lucas azért döntöt igy mert rájött, hogy ez Anakin története és nincs mondanivalója arról mi történik utána. A múltat azonban sose tagadta le. Nem is lenne értelme. Régen tervezték. Most nem tervezik. Ilyen egyszerü a történet. És szó sincs róla, hogy nem akarok új filmeket: csak nem csukom be a szemem a tényállást látva.

Nem semmi sztori. Jó hogy helyrejött

mikiwan: Lucas hol mondja, hogy soha nem volt tervben? Darth Sky: Az index azokat a téves információkat vette át, amik itt is megfordultak. Az ilyen alrovat vezetőknek abszolut nincs idejük hogy válogassanak a hirek között, szelektáljanak stb. (ráadásul a menetrendszerű cáfolat azután jött, hogy ők ezt kirakták) Kint van egy fontos oldalon, jól hangzik, megy a forditás. Mindenki nyugodtan biztosra veheti: 100% hogy nem lesz semmiféle új trilógia.

Hála istennek....

Köszi Nem kérdezték, mert ez olyasmi volt náluk, mint nálunk a Nagykunság volt annak idején, ahol ugyan sok kun élt, de a magyar király döntött mindenről. Ha a palesztinok elakartak érni valamit, akkor nekik is az angoloknál kellett kilincselniük. Volt egyébként hogy ez sikeres volt és elérték, hogy a betelepülések számát korlátozzák.

Izrael állam legfőbb életrehivója a cionizmus volt ugye ami viszont, mint ideológia nem külső kényszerre, hanem belső elhatározásképp jött létre. Van is egy ilyen vicc, hogy Izrael az egyetlen olyan állam, amit egy magyar talált ki. Ez annyiban igaz, hogy a cionizmus "feltalálója" Budapesten a Dohány utcában élt: Herzl Tivadar. Az ő ötlete volt, hogy "térjenek vissza" Palesztinába. Ezt akkor sokan birálták: elsősorban azért mert Palesztina egy rettenet nagy sivatag és többen úgy vélték, hogy ennél azért valami normálisabb helyre kéne menni hagyományok ide vagy oda. És mentek is különféle tárgyalások arról, hogy máshol jelöljenek ki erre területet. Viszont Tivadarnak sikerült elérnie a török kormánynál, hogy engedélyezze a betelepülést (Palesztina ekkor még az Oszmán Birodalom részét képezi). Az viszont tény, hogy mindez nem jöhetett volna létre a külső hatalmak jóvhagyása nélkül. Elsősorban az Egyesült Királyság nélkül, merthogy az első világháború után már az övék volt Palesztina. Ugyanakkor nem jöhetett volna létre a belelkesült zsidók nélkül sem: ahogy Márai is irja, rengetegen jól menő állásukat hagyták ott, hogy parasztok legyenek a majdani zsidó államban. Azt tudni kell, hogy a cionizmust a zsidók egy része is birálja, föleg azok a vallásos zsidók, akik szerint csak a messiás eljövetelekor jöhet létre a zsidó állam.

Minden honfoglalás kényes és mindegyiket csak az idő szépiti meg A '20-as években amikor Márai kintjárt nagyon erőszak még egyébként nem volt. Zsidók mindig is éltek Palesztinában. Az volt az új hogy elkezdtek egyre többen kiköltözni, amire az európai antiszemita mozgalmak biztatták is a zsidókat. Akkor sokan úgy vélték, hogy ez lesz a megoldás. Nem csak a zsidók.

Na akkor zsidó témában egy kis színes. Márai Sándor a '20-as években kint járt Palesztinában. Mégha bután is hangzik, de nála magyarabb magyar író aligha létezett, ugyhogy nehéz lenne elfogultsággal vádolni. Ottani élményeiről, konkluziókról írt a Frankfurter nevü német lapnak. Íme: "Zsidók otthon Valaki, aki nem volt zsidó, ezt mondta: -A zsidók sok mindent tudnak, sok mindenhez értenek. Csak egyet nem tudnak: meghalni valamiért. És vannak dolgok, amikor nem lehet okoskodni, mikor meg kell halni? Láttam a zsidókat ott, ahol nem okoskodnak; láttam azt amiért meghalnak. Ma már tudom, hogy Palesztinában nem épül vagy még sokáig nem épül fel a zsidó állam. Tudom, hogy a kivándorlottak közül sokan visszatérnek vagy vissza fognak térni Európa városaiba, kifáradva a küzdelemtől, elcsüggedve a kilátástalanságtól vagy a nagyon távoli kilátások apró reménységeitől. De azok, akik ott maradnak ?s ilyenek is vannak sokan-, hajlandóak meghalni az új földért; sokan már meg is haltak közülük. S a zsidó számára ez a nagy kísérlet nagy eredménye: van valamilyük a Földön, amiért érdemes meghalni, s amiért hajlandóak is meghalni. [?] számomra kissé különös volt Palesztinában, a városokban és a kolóniákban, mindenhol ezt a kérdést hallani: -Ön zsidó? S amikor megmondtam, hogy nem, a barátságos arcok nagyon sokszor udvarias arcokká merevedtek. Akkor mondtam magamban: hát ezt nem. Ha ti itt azt csináljátok, amit mi csinálunk veletek, ha ti külön feltaláljátok a fajvédelmet és a kínai falat, akkor kiderül majd, hogy azoknak volt igazuk, akiktől mindezt tanultátok. Aztán egyedül éjszaka e furcsa palesztin ?hotel?-ekben, egy narancserdő vagy sivatag és hegyek között, éjjeleken, mikor Ázsiában vagy, s a szálloda körül eltévedt sakálok vonitanak, s minden európai előitélet ezer kilométeres távolságokban rémlik át csak, mentegettem magamban e furcsa, támadó kérdést. Még nagyon fiatal itt minden, gondoltam, még nagyon kikezdettek a lelkek, nagyon érzékenyek és tele keserű emlékekkel. Nevetséges, hogy ?nem tudnak meghalni?: szétszórva a világon miért haljanak meg, Ford eszméiért vagy a francia trikolorért? Évezredeken át nem adtak földet nekik, elszoktak a földtől, csak sírhantjaik voltak a világ temetőiben, élelmüket vásárolták, nem termelték a két kezükkel. Most van földjük, ahol élnek, ahol gyermekeik születnek és élhetnek, ahol a föld nekik és az ő munkájuk által terem, amit nem vehet el isteni és emberi jog szerint tőlük többé senki. [?] Mert ez a nemzedék, ezek a zsidók, akik ma Palesztinában erdőket ültetnek, mocsarakat csapolnak, városokat építenek, földeket művelnek, utakat törnek, nem élni, nem gazdagodni, nem dúslakodni jöttek haza Palesztinába. Ez a nemzedék, a felépítés kezdetének nemzedéke, nem számíthat életében kényelmes eredményekre: itt minden a jövőnek készül, nem is a gyermekeknek, hanem az unokáknak. Két-három nemzedék emberfölötti munkája, odaadása, sínylődése szükséges ahhoz, hogy Palesztinában valamikor elégedett emberek élhessenek és megélhessenek. Ami addig történni fog, az szakadatlan munka és lemondás; akik hazajöttek, hogy ott maradjanak, meghalni jöttek haza. Persze kissé sokat beszélnek odalenn erről a dologról. Egy telivér cionista képtelen másképp beszélni a kezdetnek sokszor kezdetleges eredményeiről, mint valamilyen fehér izzásban, a legszélsőbb elragadtatottság hangján. A zsidó sofőr, aki engem is végigkocsikázott az országon, nem tudom hanyadízben kapott rohamokat a lelkesedéstől minden major, minden ötszáz darab eukaliptuszfa előtt, amit odalenn szegénységükben és lelkesedésükben már ?erdő?-nek neveznek. Mindenütt ?erdőt? látnak, s az erdőtől nem látják, milyen kevés benne a fa; én gyakran a kevés fától nem láttam az erdőt. [...] Virulnak a telepek? A telepek nem virulnak, mert a természet Palesztinában is csak akkor hajlandó virulni, ha kedve és módja van hozzá, s nem akkor és úgy, ahogy lelkes cionisták európai városokban óhajtják. A telepek nem mintagazdaságok, mert a zsiók, s különösen azok a zsidók, akik elmentek földet művelni Palesztinába, csak igen kis hányadukban mintagazdák egyébként: fáradhatatlan, jó szándékú emberek, akiknek elöbb a saját börükön kellett megtanulni a gazdálkodás és a földművelés fortélyait, s csak azután lettek, ha lettek mintagazdák. Ezek az emberek azelött irodalommal, fogászattal, kereskedelemmel, joggal, művészettörténettel, s az Isten tudja mivel foglalkoztak ? ezer között akad egy, akinek ?azelőtt? a földművelés adott kenyeret. Ma önszántukból parasztok; s ami fontosabb, hogy azok is akarnak maradni. Ezek az emberek Európában zsidók voltak; sorsból és meggyőződésből voltak azok. Ma, otthon, Palesztinában, másképpen zsidók: kissé úgy zsidók, mintha előléptették volna őket. Ezt talán csak az látja, aki nem zsidó. Úgy zsidók, ahogy Mózes idejében lehettek azok, közvetlen az egyiptomi menekülés után: kiválasztott népnek érzik magukat. Valahogy még mindig mámorosak e szabadságtól, ettől a szegény, kis, gyámoltalan, angol felügyelet, arab gyűlölet melett ápolgatott szabadságtól, ami az övék odalenn. Az utcasarkon héber utcatábla. Az utcákon héberül beszélnek. Mindenütt feléd csap a zsidó sors, ez a legkülönösebb sors minden fajták sorsa között: szerencsés népek évezredek alatt kiművelték, finomították, mélyítették a nyelvüket, a zsidók kétezer esztendő után most jutnak csak hozzá, hogy egy halottnak hitt nyelvet új életre keltsenek. Palesztinában ma héberül beszél az a zsidóság, amely öt év előtt talán még egy szót sem tudott héberül. A Szentírás nyelvét új szavakkal kellett megtűzdelni: villamosság, autó, telefon, repülőgép, expresszionizmus, kaucsuk, fajvédelem, ismeretlen szavak a héber nyelvben. Amellett Jeruzsálem ortodox zsidói azok, akik Palesztinában jiddisül, s az új fiatal, ?vallástalan? zsidók azok, akik héberül beszélnek. Nem értik meg egymást, nem is akarják egymást megérteni. Palesztinában láttam (s nem a jeruzsálemi gettóban) először zsidókat, akik valahogy másképp voltak zsidók, több természetességgel, mint bárhol másutt a zsidók a világon. Először láttam azt a nyugodt zsidó tekintetet, amelyben nincs idegesség, nincs dac, nincs szomorúság, nincsen bizonygatás: így csak az tud nézni, aki otthon van, akinek nem kell tartania tőle, hogy minden pillanatban rákiálthatnak ?otthon van a maga portáján, háza előtt, melyet maga épített, kertjében, amit maga ültetett, borral és kenyérrel kínál, ami a maga földjén s keze munkájával termett, aki oly nyelven köszönt, mely az ő vére s vér szerinti ősei nyelve, s aki mindenben: a házban, a kertben, a beszédben, munkában, jogban és kötelességben odahaza van egy földön, melynek minden négyzetmétere át és át van itatva az emberiség egyik legkülönösebb történetével, a zsidó történelemmel. Zsidókat nagy emberi méltósággal volt már alkalmam látni máshol is: de zsidókat nagy emberi nyugalommal Palesztinában láttam először. Az otthon, ez az új irtózatosan régi otthon, szűk, kényelmetlen, veszélyes, sok a gond és a baj, de otthon. Az a néhány ezer zsidó a tizennégy millióból, aki tudja ezt, nem tartozik a szerencsétlen zsidók közé. Életük nehéz; de van miért és van hol élniük és meghalniuk."

Walking Dead 1. rész Jó lesz ez. Magáról a sorozatról egyébként azon kivül, hogy a zombi apokalipszis hálás témáját dolgozza fel, nem tudtam semmit. Igy picit meglepett, hogy a felütésben sok eredetiség nincs. Az első fél óra kb. két-három hiresebb zombifilmből van összerakva. Valahogy el is maradt a "wow" élmény, amire vártam, igaz aztán ezt megkaptam az utolsó 6-7 percben. Ami igazán szimpatikus, hogy mélységesen komolyan álltak neki. Hülyülös zombifilmekből tele a padlás, ugyhogy jó látni, hogy a nehezebb uton indultak (mert hát lássuk be: önmagában abból hogy egy rakás hulla össze vissza csoszog és embert akar enni könnyebb fekete-humort fabrikálni, mint valami épületes drámát). A sorozat ott gyüjtötte be a legnagyobb pluszpontokat, hogy végre hanyagolta a horrorok egyik legelcsépeltebb elemét: ha egy rém belenéz a kamerába, nincs hirtelen hangeffekt. Sőt zene sincs. Csak ott van a rém és kész. Brilliáns. És egy nüansznyi apróság: a zombik itt tudnak -viszonylag- gyorsan menni. Ez is apró jó pont. A csak csoszogni képes zombi egyrészt nagyon retro és már nagyon nehéz megcsinálni hogy félelmetes legyen (a szereplő állandoan el kell akadjon valamiben, zsákutcába kell kerüljön stb.). Szóval jó lesz ez. Be kell még induljon, de kiváncsian várom a folytatást.

Túlzás lenne állitani Én csak azt nem értettem kikre vonatkozott a"Mit tettek ők a hazáért?" kérdés a bevándorlás kapcsán. De már kezdek kicsit megfáradni -nem emiatt a vita miatt, ugy általában- ugyhogy lehet hogy ennek már nem járunk a végére

Jó számomra továbbra se világos: szerinted akik Magyarországra betelepültek (csilliónyi nemzet az elmúlt ezer évben) és nem zsidók voltak azok általában hasznosak voltak ellentétben a zsidókkal? Ez a lényeg? Csak azért kérdezem mert ez olyan szakajtó hülyeség, hogy a fal adja a másikat, viszont ha nem ezt jelenti akkor nem tudom mit...

Tsiztában vagy ezeknek a magyar banki szektoron belüli poziciójukról és hogy mekkorát hasitanak nálunk? Mert ha igen, akkor nem értem.

Egyre nehezebben követem az eseményeket. Kik tettek vagy nem tettek a hazájukért? Ezt most a lehető legkomolyabban kérdezem. Ebből most egy szót se értek. Zsidózás: Már volt itt olyan, shalomoztál egy csupasz gazdasági hir láttán, ahol azt se lehetett tudni milyen nemzetiségü a hir tárgya, ugyhogy nekem határozottan azaz érzésem, hogy csiped ha zsidózhatsz, de elnézést ha rosszul vontam le a megfelelő következtetéseket. Perez pedig viselte a következményeit a beszédének: a hallgatósága örült neki. Ez volt a cél gondolom. Pont annyira nem érdekli a külvilág hozzállása, ahogy a mi miniszterelnökünket se érdekli ha beszól a külföldnek és az nyavalyog. Van ez igy.

Pedig pont hogy a banki szektorban nálunk abszolut magyar fölény van.

Fan fuct: Magyarország sosem volt csak a magyaroké. Szent István pl. elárasztotta egy rakás némettel meg olasszal. Még Szent Gellértünk is egy olasz pedig a nagy magyar fővárosban hegyet is neveztek el róla. Szerintem ha érteni akarod, akkor azt keresd mit akart mondani a miniszterelnök, ne azt hogy mit lehet belemagyarázni. Ez egy melldöngető dicsekvő szonoklat volt arról hogy Izrael milyen nagy és a gazdasági eredményeket igy érzékeltette. Persze jó dolog lenne egy nagyot zsidózni rajta, mert hát végre micsoda magas labda, de ez akkorse szólt másról, mint hogy a magyar gazdaságban (ingatlanban, lakóparkokban, plázákban stb.) milyen szépen bevásárolták magukat. Nem kell szimpatizálni a beszéddel és a beszéd tartójával se, de ez még nem indok arra, hogy direkt félreértsük. És még egyszer: az ennél nagyságrendekkel nagyobb német jelenlét nem zavar?

Már itt csücsül a gépen. Lassan én is bepotolom

Nem valami nagy titok, hogy komoly érdekeltsége van Izraelnek Magyarországban, ahogy sok más országnak is. Ezt kissé szerencsétlenül megfogalmazza az izraeli miniszterelnök és már itt a vég. Egyébként attól rosszabb a pesti IMAX mozi, hogy az Aréna Plaza egyébként izraeli tulajdonban van? És ha igen miért? A német dominanciával is vannak bajok vajon? Mert az itt lévő izraeli pénz kismiska ahhoz képest amennyire és ahogy a német gazdaságtól függünk.

Ha nem is ez a legszakszerűbb megfogalmazás, de úgy úgy