Örülök, hogy tetszett. Én úgy cirka egy hónapja ezt irtam róla:
Alejandro González Inarritu a 'Korcs szerelmek' rendezőjének legújabb filmje a valóság azon részét tárgyalja, ami felett a filmesek olyannyira szeretnek elmenni. Ha egy kémfilmben vagy egy akciófilmben a főszereplő leesik egy idegen terepen, nem kell izgulnia. A legelhagyatottabb helyen is talál majd egy embert, aki ha törve is, de beszéli az angolt és hősünk máris megtudja értetni magát. Sok háborús eposzban a beépülő kémnek nem is feltétlenül kell tudnia németül vagy oroszul, elég ha akcentussal beszéli az angolt és a büdös életben nem fog lebukni.
Inarritu azonban nemcsak a kommunikációs különbségekből adodó afférokról beszél, hanem ezzel együtt a kultúrák közötti, néhol áthidalhatatlannak tünő szakadékokról. Ezt talán legjobban a marokkói sivatagban rekedő amerikai turista-házaspáron keresztül sikerül érzékeltetnie. Ahogy ott ülnek az egyik falu kunyhójában kiszolgáltatottan, mellettük a viskó urával, egy pipázgató öregasszonnyal, valóban azt érezzük, hogy bár fél méterre sincsenek egymástól, mégis egy világ választja el őket. Persze nyilván az is közrejátszik, hogy jómagam is jártam Marokkóban... jól emlékszek hogy megvolt rémülve pár utas, amikor közölték, hogy fél napnyira vagyunk mindentől, amit hagyományos értelemben véve civilizációnak neveznek. Amerre a szem elnéz kietlen senkikföldjét lát, vagy éppen falvakat, amikben a mende-mondák szerint szivesen fogadják a betérő idegeneket, de az estét nem töltheti ott senki, aki hitetlen, mert akár meg is ölhetik (ez a mende-monda mondjuk csak konkrétan egy bizonyos faluról hirlik). A film tökéletesen adja vissza azt a magára hagyatottságot, amit akkor érezhetne az arrajáró, ha pont ott a sivatagban érné egy tragikus baleset.
Nehéz rangsorolni, de ha a filmben felsorakoztatottak közül második helyezettet kéne hirdetni, akkor mindenképp a süket-néma japán lány történetére voksolnék. Öszinte, néhol megrázó, de mégis nagyon emberi képekben villannak fel a társadalomból való kirekesztettség képei. Míg a többi történeti szál általában csak abbamarad, addig ennek a szálnak egy nagyon erős befejezést is adtak, ami egyben a film végszava is.
Emellett mintegy a fent emlitett turistapár történetének mellék-ágaként betekintést kapunk egy marokkói kecskepásztor-család hétköznapjaiba, ami remek kontrasztul szolgál az urbánus tokiói képekhez. A mexikói-szálat kicsit kevésbé éreztem fajsúlyosnak, de azért ott is akad egy-két remek élethelyzet? néhány olyan is, amiben magamra ismertem.
Inarritu filmje nem akar valami nagy általános igazságot átnyujtani nekünk? nagyotmondás nélkül mesél élethelyzetekről és rád bizza mit kezdesz velük. Biztos lesznek olyanok, akik legyintenek, mások eltöprengenek vagy éppen belül meghatja őket valamelyik történet, esetleg a puszta hangulat? alkat kérdése. Én imádtam minden percét!