Bomarr
Moderátor
-
Csatlakozott:
-
Utolsó látogatás:
-
Jelenleg:
Megtekintett topik: Filmek
Bomarr összes hozzászólása
-
Videjó játékok
Jó kis ajánló volt. Meg is vettem a játékot.
-
Könyvek és képregények
Ruhát is viszel gondolom nyaralásra meg fogkrémet meg ezer más dolgot. Pont annyira nincs értelme kiterjeszteni a könyvekre mint ezekre. Minél több dolgot lehet belőle venni annál kevésbé tudja betölteni az eredeti célját. Így is vannak kiskapui. Erre nem az a válasz hogy még többet nyitnak.
-
Könyvek és képregények
A vendéglátósok a turisztikai szektorhoz tartoznak.
-
Könyvek és képregények
A SZÉP kártya főleg és elsősorban a turizmust igyekszik támogatni. A könyvolvasás ebbe nehézkesen fér bele.
-
Rae Carson: The Rise of Skywalker
A plusznál nem is feltétlenül az extra jelenetekre gondolok, hanem a világépítésre. Azokra az infókra amik kicsit kerekebbé teszik az egészet. Például kiderül, hogy Ajan Kloss, ahol az Ellenállás bázisa is van az ugyanaz a bolygó, ahol Luke képezte Leiát. Nekem ez újdonság volt. Még az is kiderül miért pont itt képezte. És tele van ilyen apróságokkal.
- Rae Carson: The Rise of Skywalker
- Filmek
-
A The Mandalorian sorozat
- A fórum közössége
Ráadásul ha jól értem senki egy rossz szót nem szólt hozzá. Magától elkezdte osztani az észt.- A The Mandalorian sorozat
- A The Mandalorian sorozat
- A The Mandalorian sorozat
A számra rákérdeztem, nem tényként közöltem. Nem is a számnak van jelentősége, hanem annak, hogy az átlagnézőnek fogalma sincs az EU-ról. A képregények és regények eladási adataiból látszik, hogy a filmeken túl csak nagyon kevesen követik az SW-t. A legtöbb ember nem hogy Palptine ep.6 utáni életéről nem tud, de abban se egészen biztos hogy ki az a Tarkin. Ráadásul nagy különbség van aközött hogy valaki tud valamiről és aközött hogy szeretné ha azaz elem újra visszatérne. Az ep.9 előtt nem nagyon érzékeltem azt hogy a fan közönség különösebben szeretné ha Palpatine akár csak régen újra visszatérne. És ha ezzel akarták a fanokat boldoggá tenni akkor valami félresiklott mert nincsenek túl sokan akik örültek ennek a fordulatnak. Legalábbis én ezt érzékelem. Nem, viszont elindithat egy trendet. Lassan az SW azzá a világgá válhat ahol a halott karakterek ha a készitőknek úgy kényelmes visszatérhetnek. És itt az óriási különbség Obi-Wanhoz képest. Az soha nem volt fan service. Mindig is szerves része volt a történetnek, hisz rögtön a halála után egyértelmű volt hogy visszatér. Még csak holttest se volt. Nagyon más ez ahhoz képest amikor látunk egy karaktert meghalni majd évek múlva egy teljesen másik műben egyszer csak előáll valaki azzal, hogy hoppá az a karakter aki eddig halott volt most mégis újra élni fog. Ez utóbbi akár hogy nézem nekem erőltetett. A régi filmekben, akit láttunk meghalni az meghalt. Nem találta ki senki, hogy Tarkin mégis él a Halálcsillag felrobbanása után is, hisz végülis nem láttuk cafatokra esni a testét. Aki meghalt az úgy maradt.- Egyéb fontos
Akkor finomitok a válaszomon: ha széleskörben elérhető lesz a vakcina akkor gyorsan javulni fog a helyzet. Hogy milyen gyorsan az rengeteg dologtól függ. Ez ugyis csak akkor fog kiderülni amikor megjelenik a vakcina. Ami igy is ugyis választóvonal lesz.- A The Mandalorian sorozat
Az EU-ból millió és egy dolgot nem vettek át. Erre nem lehet kenni. Amit ők irnak és ők vállalnak be azaz ő saruk. Senki nem kötelezi rá őket. Pláne úgy hogy mondjuk az ep.9-nél mennyi ember tudta hogy Palpatine korábban visszatért az EU-ban? A nézők 0,001 százaléka? Vagy sokat mondtam? A vonatkozó sztorikat még a rajongóknak is csak egy elenyésző része ismerte. Szerintem a többség itt se tudja, hogy a régi kánonban pontosan mi történt Palpatine-al az ep.6 után. Thrawn átvételének volt értelme. Feléleszteni lépten nyomon a halottakat -EU ide vagy oda- meg a sztorifonás egyik legalja. Régen egyébként megjegyzem ezért se vettük itt a fórumon figyelembe az EU-t. Mert pláne az ep.6 utáni sztorik egy része rettenetesen gagyi volt. És sajnos már csak azért se lehet a csodás feltámadásokat meg megmeneküléseket teljesen az EU-ra kenni, mert mindezt már Ahsokával is meglépték. Az hogy ez lassan trenddé kezd válni az SW-ben, számomra roppant elszomoritó. Alap esetben próbálnék bizakodó lenni de ezen a téren túl sokszor játszották el a bizalmamat.- A The Mandalorian sorozat
- Star Wars Jedi: Fallen Order
Szerintem nem tudsz olyan mentési pontra kerülni hogy újra kelljen bootolni a pályát a továbbjutáshoz. Az a baj hogy én is rég játszottam vele, de a 22:10-esen lévő mentési pontra annyiból emlékszem hogy oda engem is többször visszadobott de tovább tudtam menni és ehhez a lapátos részt se kellett érinteni szerintem.- A The Mandalorian sorozat
Egyelőre ez a Disney+ húzócime. Úgyhogy valszeg el fog tartani egy darabig amig kiadják. Szerintem majd évek múlva esedékes.- Star Wars Jedi: Fallen Order
Én ki nem állhatom a Dark Souls játékokat. Pont a nehézségük miatt pár óra után mindegyiket abbahagytam. Itt viszont sose akadtam el. Még legnehezebb fokozatban is elég jól lehet szerintem haladni. Visszajutni meg mindig vissza lehet a Mantishoz. Ha az egyik útvonalon nem megy másikat kell keresni. A mentési rendszer sose akaszt el.- Star Wars Jedi: Fallen Order
Nekem kifejezetten tetszik ez a rendszer. Így van súlya a halálnak, ami a legújabb játékokban kicsit el van hanyagolva. A Mantisban egyébként van mentési pont. Az AT-ST után tudtál volna menteni.- A The Mandalorian sorozat
- Rae Carson: The Rise of Skywalker
- Rae Carson: The Rise of Skywalker
- A spin-off filmekről, általában
Volt már egy képregény a fiatal Mace Winduval. Az például remek volt. Én vevő lennék egy Windus filmre.- Háttérben lévő érdekességek, történetek
Azért jó tudni, hogy nem mindenki egy Boyega aki utólag már mocskolja a filmeket. Liam Neeson nyilatkozta a napokban hogy ő ugyan tudja hogy jó páran nincsenek oda az ep.1-ért de ő a mai napig büszke rá. Az ő szavaival: "I like the film. I proud of it and proud to have been a part of it," "I got to be a Jedi. I got to play with those wonderful lightsabers and stuff. It was terrific, Andy, it really was." Neeson sajnálja hogy Ahmed Best annyi savazást kapott Jar Jar miatt: "He came into a lot of criticism, I mean to the point where it really hurt his career," Neeson said. "And I have to say when I was making that film … he was probably one of the funniest guys and talented guys I have ever worked with." Neeson added that he was so impressed, he told his manager that he believed Best could be the next Eddie Murphy. "And I still believe that," he said. A teljes cikk: https://www.hollywoodreporter.com/heat-vision/liam-neeson-says-hes-proud-of-the-phantom-menace- Képregények
- A fórum közössége
Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.
Account
Navigation
Keresés
Configure browser push notifications
Chrome (Android)
- Tap the lock icon next to the address bar.
- Tap Permissions → Notifications.
- Adjust your preference.
Chrome (Desktop)
- Click the padlock icon in the address bar.
- Select Site settings.
- Find Notifications and adjust your preference.
Safari (iOS 16.4+)
- Ensure the site is installed via Add to Home Screen.
- Open Settings App → Notifications.
- Find your app name and adjust your preference.
Safari (macOS)
- Go to Safari → Preferences.
- Click the Websites tab.
- Select Notifications in the sidebar.
- Find this website and adjust your preference.
Edge (Android)
- Tap the lock icon next to the address bar.
- Tap Permissions.
- Find Notifications and adjust your preference.
Edge (Desktop)
- Click the padlock icon in the address bar.
- Click Permissions for this site.
- Find Notifications and adjust your preference.
Firefox (Android)
- Go to Settings → Site permissions.
- Tap Notifications.
- Find this site in the list and adjust your preference.
Firefox (Desktop)
- Open Firefox Settings.
- Search for Notifications.
- Find this site in the list and adjust your preference.