Ugrás a kommentre

Dzséjt

Admin
  • Összes hozzászólás:

    43.155
  • Csatlakozott:

  • Utolsó látogatás:

  • Győztes napok:

    530

Dzséjt összes hozzászólása

  1. Dzséjt

    2x13 - Voyage of Temptation

    Nem is tagadom, írtam is, hogy az arcára kiülő érzelmek miatt én is a Sötét Oldal felé húzó tettnek minősítem. De nem csak és kizárólag a tette miatt, mert az akármilyen orvul is volt, teljesen helyes volt.
  2. Dzséjt

    Sorozatok

    Tényleg nagyon jó volt ez a Castle rész. Egyre jobb lesz ez a széria, főleg azóta, hogy Castle és Beckett mellett a két másik zsaru is szabadon ökörködhet. Már csak a főnökből lehetne egy kicsit több, mert ő is nagyon jó figura. Szerintem neki vannak a legjobb beszólásai
  3. Újranéztem a TCW első évadját, aztán időelütésnek megnéztem pár jelenetet az ep3-ból, köztük, mikor az Invisible Hand kényszerleszállást hajtott végre. Erre ugye Obi-Wan megejti aktuális szarkasztikus poénját: "Egy újabb boldog földet érés." Eddig erről csak az jutott eszembe, hogy pár perccel azelőtt hasonlóan csapódott bele az Invisible Hand hangárjába, de ez egy azért nem volt az igazi, nem sült el a poén igazán, mert maga a kifejezés többet sejtetett, ráadásul volt benne némi kényszerérzett, mert valahogy a hangárban történt bezuhanás számomra nem meríti ki a landolás fogalmát (az űrhajóra leszállás nekem inkább dokkolás, a landolás szó szerinti földet érést sejtet). De most beugrott a Dooku Captured-ben történt hasonlóan boldog landolás, ahol szintén Anakin volt a pilóta, és Obi-Wan ücsörgött az anyósülésen. Vajon Obi erre célzott? Minden esetre így márt ült a poén, tök jól passzol a poénkodáshoz a TCW-ben látottak
  4. Dzséjt

    Vicces és kedves dolgok

    De lehet, hogy egy kalap sz*rt se
  5. Dzséjt

    Filmek

    Miben más a moziváltozathoz képest?
  6. Dzséjt

    2x13 - Voyage of Temptation

    A párhuzam szó szinonimái: analógia, affinitás, rokon vonás, azonosság, egyezés, egybeesés, hasonlóság, hasonlatosság. Szóval, továbbra is, nem értek egyet a párhuzamba állítással, viszont tartom, hogy Jango lefegyverzés utáni kivégzése semmivel sem elítélendőbb, mint Merrick hátba szúrása (amúgy, Merricket miért nem ítéled veszélyesnek, ő is ugyanazoknak dolgozott, akinek Jango?). Az egyik fegyvertelen volt, a másik nem láthatta a támadóját, ellenben emberéletek százait fenyegette (és mindkettő gyilkos volt, de az egyik még áruló is). Ha Windu nem lett elítélve ezért, akkor Anakint sem szabadna pusztán a tette miatt.
  7. Dzséjt

    Vicces és kedves dolgok

    Hát ez kész :P
  8. Dzséjt

    Videjó játékok

    Sajnos nagyon úgy tűnik :D
  9. Dzséjt

    2x13 - Voyage of Temptation

    Sky, veled továbbra sem értek egyet, szerintem Jango Palpatine halála között annyi párhuzam sincs, mint egy sertés és egy tengerimalac között De mindegy, ezt nem lehet tovább ragozni, pláne, ha visszacibálod ide a témát, ahol OFF. Lehet nekem van erkölcsi ficamon, de ha egy olyan embert ölt meg orvul, aki máskülönben vagy meglép, vagy megöl száz embert, köztük számos magas rangú politikai és katonai vezetőt, akkor miért számít, hogyan lett likvidálva. Ennyi erővel az is egy baromi csúnya dolog, ha a mesterlövész kilövi a túszejtőt. Hiszen orvul lőtt rá, a mesterlövészt nem láthatta az a szegény, ártatlan túszejtő, mégis fejbe lett durrantva. Vészhelyzet esetén nem lehet ilyesmire apellálni, hogy szemtől-szemben (pláne, hogy Obi-Wan úgy volt, és még ha akarta volna se tudta volna megközelíteni Merricket) tisztességes, hátulról csúnya dolog. És azt sem lehet ráfogni, hogy mert Jedi. Jedi, igen, és hány Jedit is ismerünk, aki eddig életben hagyta az ellenfelét? Talán Ponda Baba az egyetlen, aki elmondhatja magáról, hogy megúszta egy megrövidült karddal, de azon kívül a Jedik jellemzően megölik az ellenfeleiket, ha föléjük kerülnek. Szemtől szemben? Miért, egy Jedivel szemben az számít? Jangonak volt valaha is esélye Winduval szemben. Egy szemernyi sem, akkor meg mit számít, hogy szemtől szemben győzött. Olyan furcsa ez az egész. Merrick lett áldozatnak beállítva, aki emberéletek tucatjait fenyegette egy bombával, aki orgyilkos szondákat csempészett a hajóra, aki miatt több klón meghalt, aki minden lelkiismeret furdalás nélkül lemészárolta a szenátusi kommandósokat és a rimánkodó kapitányt. Anakin meg a gonosz jószág, mert kihasznált egy lehetőséget, hogy megmentsen száznyi életet, és véget vessen egy szörnyeteg pályafutásának.
  10. Dzséjt

    Cantina bár

    Sőt, van két ikernővér is, akik közül egynek a képe feltűnik a Lightsaber Lostban a körözési listán. És a TCW-ig utoljára is Bár mondjuk a talz nem csoda.
  11. Dzséjt

    Videjó játékok

    A Star Wars játékoknak van saját topicja, oda tessék az ilyeneket postolni! http://www.swsaga.hu/index.php?showtopic=65
  12. Dzséjt

    Jango Fett

    Na de arról, hogy Palpatine machinál a háttérben, akkor még baromira nem tudott senki, szóval Gunray példája az ep3 közepéig a szereplőknek csak azt jelentette, hogy a bíróság balfékekből áll. Jango meg egyetlen Jedivel végzett, egy balfékkel, ennél még a klónoknak is jobb az átlaguk. Ráadásul, a kihallgatása még hasznos is lett volna (példának okáért nem ártott volna megtudni, hogy mit keres a Köztársaságnak szánt hadsereg mintapéldánya a Szeparatisták oldalán, ami igencsak önellentmondás, ennél fogva baromira aggasztó). A helyzet korántsem volt ugyanaz, hiszen Jangonak nem volt befolyása, mint Palpatine-nak, nem volt vele az Erő, aminek hála még fegyvertelenül sem fegyvertelen. A pisztolya és a háti rakétája nélkül Jango egy Jedivel szemben semmivel sem több egy egyszerű embernél. Ellenben Palpatine a fénykardja nélkül továbbra is halálos (mint ahogy azt több ízben is megtapasztalhattuk, hiszen kinyírta Windut és legyőzte Yodát, mindezt fénykard nélkül). Szóval a helyzet egyáltalán nem összevethető. Jango már nem ártott volna senkinek, ha Windu a fegyver kettévágása után lábon szúrja, nem a fejét nyesi le. Dooku és Sidious helyzete, na az volt hasonló.
  13. Dzséjt

    2x13 - Voyage of Temptation

    Windu a végső csapás előtt kettévágta Jango fegyverét. Lefegyverezte, az utolsó csapásra nem volt szükség, hiszen Jango max csak a háti rakétájával tudott volna még ártani, ami akkorra már nem működött, ezt a bazi nagy szikrákból egy vak is leszűrhette volna. Ergo Windu egy fegyvertelen (és menekülni próbáló) embert ölt meg. Azért a Galaxis legerősebb és legbefolyásosabb Sith-jéhez fűzött mondatot ne vetítsük rá egy "mezei" fejvadászra is.
  14. Dzséjt

    2x13 - Voyage of Temptation

    Azért Windu is lekapta a lefegyverzett Jango fejét, és Luke is szétrobbantott egy olyan vitorlást, amin volt néhány ártatlanabb figura is Ezek sem éppen Jedihez méltó tettek, ha nagyon szigorúan nézzük. Szerintem egyik Jedinek sem okoz lelkiismeret furdalást az ölés, ha a helyzet úgy kívánja. A hat film során éppen elég életet oltottak ki a rend és béke hű védelmezői, és egyiket sem láttam ezen keseregni, sőt, kifejezetten érzelemmentesen, mondhatni, lelketlenül viszonyulnak ehhez a dologhoz, ami ugye megkövült szabályaikhoz vezethető vissza. Elég csak azt nézni, hogy a "jámbor" Yoda milyen csinos kis mészárlást végez a klónok között a Templomban (ráadásul a szívbe dobott kard nem is a finom fajta).
  15. Dzséjt

    Sorozatok

    Még jó, hogy ezt a spoilert már tudtam, különben most két emberre itt lentebb (Sky és Frenkie) nagyon morcos lennék, amiért nem sikerült használniuk a spoiler kapcsolót.
  16. Dzséjt

    Filmek

    Pontosan. Muszáj tovább léteznie, hiszen a változtatás után nem szívódtak fel az abból az univerzumból származó személyek (sőt, volt idejük másokat visszaküldeni, hiszen nem egyszerre, hanem egymás után indultak az utazók).
  17. Dzséjt

    Filmek

    Újságcikk alapja. Már emlékszem.
  18. Dzséjt

    Videjó játékok

    Letöltés miatt bizony.
  19. Dzséjt

    Filmek

    Erre gondolsz? (Lassan megint fel kéne újítanom): http://kephost.hu/image-9DC1_4B71B71F.jpg
  20. Dzséjt

    Filmek

    De Kyle a T1-ben azt mondta, hogy az Ítélet napja után született. Ami nem csoda, 2002-ben született, eredetileg pedig 1997-ben volt a végítélet. Ám a T2-ben történt manipulációknak hála ez a dátum átcsúszott 2004-re, vagyis a TS-ben lévő Kyle már nem fogja azt mondani, hogy a háború után született. Aztán, a TS-ben már 2018-ban John parancsnoksága alá került, míg a T1-ben szereplő Kyle 2021-'27-ig Perry alatt szolgált, és csak utána került John alá. Szóval ezek már drasztikusan megváltoztak, akárcsak a jövő egyéb aspektusai is (a T-800-as már 2029 előtt kikerültek, akárcsak a 101-es beszivárgók, amik igencsak megnehezíthetik a Tech-Com életét). Szóval a TS-beli Kyle nem fogja ugyanazt elmondani, mint az alternatív, T1-beli önmaga.
  21. Dzséjt

    A The Clone Wars animációs sorozat

    Anakin - Luke pedig konkrétan jól példázzák, miért jó, ha kötődik valakihez a Jedi
  22. Dzséjt

    Filmek

    Ez paradoxon (méghozzá az úgynevezett nagypapa-pardaoxon megspékelve az ok-okozati paradoxonnal), nem baki. Ne keverd a két fogalmat. A kettőnek semmi köze egymáshoz. '85-ben minek kéne időgép? Az 2029-ben van, akkor készült el. Meg van egy 2032-ben is (vagy ugyanaz, bár elméletileg azt, amelyiken Kyle és a T-800-as átjött, megsemmisítették). Azokat csak a jövőben találják fel, ahonnét visszajönnek. De a megfogantatáshoz nem kell. Majd a T5-6 valamelyikében elkészül az időgép, és visszatér Kyle a múltba ('85-be), hogy felcsinálja Saraht. Slussz, passz.
  23. Dzséjt

    Filmek

    Miféle baki? Erről szólnak a T filmek, az időtutazásról. Tudod, azok a villámok, meg a mindent dezintegráló gömb, az az időutazós részleg. Ez pedig egy időparadoxon. Kyle John, az első T-800-as meg a Skynet papája. Ez nem baki...
  24. Dzséjt

    Sorozatok

    Zuhan, mint betépett gólya a kéményről
  25. Dzséjt

    SW videojátékok

    OFF Haha, még mit nem? Itt legfeljebb te lehetsz az én alternatív megfelelőm
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.