Íme az enyém is újra május 17-i kezdéssel és június 7-i befejezéssel...
Star Wars
Episode III
Revenge of the Sith
Hát eljött a pillanat, bemutatták a Star Wars Saga utolsó részét. Illetve, csak fogják, mert mikor ezeket a sorokat írom, még hátra van 1 nap, 54 perc és 13 másodperc. De úgy gondoltam, kicsit előbb állok neki saját kis rajongói (tehát csöppet sem elfogulatlan) kritikámnak, ezzel mintegy tisztázva magam előtt azt is, hogy hogyan álltam hozzá a filmhez és majd mi fog változni.
Nos, az ep3 készítésének három évét pontról pontra követtem, hála a starwars.hu nevű rajongói oldalnak. Aktív fóruméletet élve sikerült napra kész információkhoz jutnom, ami végül odáig fajult, hogy hónapok óta mindent tudok a filmről… de hát ilyen spoileresnek lenni.
Szóval, a kiszivárgott script, információk, képek, videók és a könyv után én az eddigi legjobb Star Wars filmet várom. Miután nekem a Baljós Árnyak és A Klónok támadása is nagyon tetszett, a látványvilág, a karakterek nem fog ellenérzést kiváltani. De történet tekintetében a mérce magasan van. Egyrészt hitelesen kell ábrázolni Anakin Skywalker Darth Vaderré válását, Palpatine terveinek felfedését, a Birodalom születését, a Jedi Rend kipusztulását (ezt várom a legjobban, ha ez nem lesz hiteles, az egész film borul a szememben), másrészt el kell varrnia minden apró szálat, amire egy magamfajta, mindent kiveséző rajongó felfigyelhet. Ráadásul mindezt szórakoztató módon, de akkor is elgondolkodtatóan. Nos, amit eddig tudok, aszerint mindez beteljesedik. A történet íve a könyv és a film között nem fog jelentősen eltérni, az pedig remek. Egyedül a párbeszédek, valamint a képi megjelenés okozhat némi szájhúzást, ám talán ettől sem kell tartani.
Tehát, így állok az A Sith-ek bosszújához a premier előtt 1 nappal, 45 perccel és 4 másodperccel.
És most jöjjön az, hogyan állok a Star Wars Episode III Revenge of the Sithez a bemutató után 21 nappal (jézus, csak ennyi telt el?). Ennyi idő kellett ahhoz, hogy azt mondjam, eléggé leülepedett a film, és így már rajongói tekintetben objektív kritikát írjak. Azért mondom, hogy rajongói, mert egyszerű mozi nézőként egyáltalán nem tudnék véleményt nyilvánítani.
Most kicsit valószínűleg terjengősen vezetem be a premiert, ezért elnézést, csakhogy a premier nagyon nagy nap volt, és érdemes írni róla.
A premier napja elég zötyögősen telt, mert bár délelőtt sikeresen megnéztem az ep1-et és az ep2-t, a busz felé menet ronggyá áztam és a majd kétórás buszozást egy sűrű felhőréteg kísérte, amelynek köszönhetően majdnem éjszakai sötétség borult a tájra, szóval se olvasás, se bámészkodás, csak unatkozás. Ráadásul meg se száradtam. Szóval a Duna Plázába már picit romos hangulatba érkeztem, ezt tetézte még a megvilágosulás, miszerint a táskámba rejtett Jedi jelmez se úszta meg a vizet, a tunika megázott – öröm az ürümben, a köpeny nem, mert az összement volna. Szóval a hangulatom nem volt éppen a legjobb, ezért az első órában kicsit feszélyezett voltam. Ez aztán elmúlt, hála a jobbnál-jobb műsoroknak (japán trailer rulez J, de senkinek sem ajánlom, hogy úgy nézzen meg SW filmet), és néhány kör vívásimitálásnak – amik után jó néhány sebet is szereztem; hiába, a fénykard veszélyes jószág J. Legkedvesebb élményem, ami igazán derűssé tette a várakozás óráit, pedig az volt, amikor egy hét-tíz év közötti kissráccal álltam le vívni, aki talán több örömet lelt abban a napban, mint én bármiben életemben. Ez bizonyította, hogy van még élet a Star Warsban és lesz is.
És akkor térjünk rá a filmre. A mozi terembe szó szerint az elsők között léptem be, mert az első percekben csak ketten voltunk, aztán szépen begyűlt a nép, a hangulat pedig emelkedett. Teltek a percek, az éjféli premier lassan hajnali egyes premierbe kezdett átnyúlni, de legalább még utoljára kitárgyaltunk néhány fontos momentumot. Aztán elsötétült a terem, és az első két rész trailere valamint egy – szerintem – szörnyűséges nosztalgiakisfilm után végre eljött a pillanat, felcsendültek a Fox fanfárja és megjelent(ek) a régen várt logo(k).
És akkor itt valahogy filmszakadás történt. Nem elaludtam. Valamilyen más állapotba kerülhettem, mert tudom, hogy láttam a filmet, minden pillanatra emlékszem, ami körülöttem történt, de magából a műből csak egy összemosódott látvány és hang áradat maradt, néhány tiszta momentummal. Csak ültem a stáblista felsorolásánál, és azon gondolkodtam, hol járhattam. Az egyetlen értelmes dolog, ami eszembe jutott, hogy a castról lemaradt a Throne Room című zene, ami rajta volt a filmzene CD-n. De semmi más. Olyan gyors és részletes volt a film, hogy nem maradt meg bennem.
Ezért is, és mert még vagy három óra volt az első busz indulásáig, átvonultunk a következő előadásra. Újra trailerek, újra szörnyű kisfilm, és újra jött a fanfár a logokkal. Ezúttal elhatároztam, éberebb leszek, kevésbé figyelek a látvány részleteire és többet a történetre. S lőn csoda, a film érezhetően lelassult, már vissza tudtam emlékezni minden fontos momentumra.
Nos, ezzel a majdnem két oldalas bevezetővel el is jutottam a film kitárgyalásáig. Az első benyomás tehát nem volt túl pozitív, a második annál inkább, és mindnél többször láttam, annál jobb lett. Először is rendhagyó módon a negatívumokkal kezdeném, mert nemrégiben megvádoltak, hogy semmi rosszat nem mondok George Lucasról és műveiről. Nos, most akkor kezdetben nekik kedvezek.
Szóval, Lucasról itt sem fogok rosszat mondani, mert nem tudok, ezen nem változtathatok. Amíg nem tesz olyat, ami nekem fájna, addig ez így marad. A filmről azonban van néhány negatív kifejtenivalóm.
Mint írtam, a film elsőre nem fogott meg, egyszerűen elszáguldott mellettem. A látvány olyan kidolgozott és magával ragadó, hogy én akaratlanul is az apróságokra koncentráltam és szó szerint elvesztem bennük, a történetre nem maradt idő. Na én ezért szeretem a szinkront, mert míg a részletekre figyelek, a magyar szöveget is felfogom, nem kell olvasnom. Ez persze szubjektív dolog, de ez egy magánvélemény nyilvánító mű, szóval én ezt negatívumnak rovom fel (bár ez volt az első SW, amit először feliratosan láttam – de nem az első, amit először angolul láttam J). Persze a második megnézésre letisztult a történet, a harmadikra pedig már egyszerre tudtam képre és történetre figyelni, s ez egyre jobb lett. Ezért sem sorolom már negatívnak a film gyorsaságát, látványát. Ez elsőre volt, elmúlt.
Viszont ami nem múlt el, az a vágás. Először éreztem úgy SW filmnél, hogy baj van a vágással. Spoileres révén lendületből hiányoltam néhány, szerintem fontos jelenetet. Az egyik ilyen Qui-Gon Jinn túlvilágról történő beszélgetése Yodával. Nem is a későbbi részekben tapasztalt eltűnés, feltűnés jelenség szájbarágása miatt, hanem mert itt egy lyukat érzek a történetben. Yoda úgy mondja el Obi-Wannak, hogy Qui-Gon visszatért, mintha évek óta vele beszélgetne, holott az ep2-ben tapasztalt felkiáltásán kívül (amit láthatólag se Yoda, se néhány ismerősöm nem tudott elsőre beazonosítani, azt hitték Obi-Wan érezte meg Anakin tettét) semmi más túlvilági életre utaló jel sincsen. Ezért kellett volna legalább néhány mondat, plusz ebben a jelenetben ismerte volna el Yoda, hogy a Jedi Rend rossz utat követett. Nos, felröppent a hír, hogy ez a jelenet visszakerül a DVD-re, aztán Rick McCallum (ep4-5-6 SE & ep1-2-3 producere) a felvételeket is cáfolta (Liam Neeson – emlékeim és más emlékei szerint – korábban éppen ennek ellenkezőjét nyilatkozta), bár én McCallumnak már azt sem hiszem el, hogy az eső fentről lefelé esik. Meg aztán, mekkora kihívás lehet az elkövetkezendő három hónapban leanimálni a jelenetet és felvenni Neesonnal és Frank Ozzal néhány mondatot? Szóval én reménykedem.
A másik kimaradt jelenet(ek), a Lázadók Szövetségének elődjét képező 2000-ek küldöttsége, vagyis röviden a politikai szál. Mindennél kevesebb politika került ebbe a filmbe, és ez Amidala karakterének is a kárára vált, ezzel átléptünk egy másik negatívumba is. Padmé magabiztos szenátorból Anakin egyszerű felesége lett, otthonából csupán kétszer mozdul ki. Ez nagy szálka a szememben, mert mind a politika, mint Amidala politikusi énje (ami ugye nem száll el a terhességtől) lényeges része volt az ep1-nek és az ep2-nek (bár ebben már kevésbé), amit viszont az ep3-ban látunk, az közel semmi.
Vágástanilag még zűrös két jelenet, mégpedig az, amikor Palpatine kinevezi személyes képviselőjének Anakint a Jedi Tanácsba, valamint az, amelyikben Amidala azt ecseteli Anakinnak, hogy lehet, rossz oldalon állnak. Mindkettő hosszú néma csönddel indít, s olyan hatása van, mintha későn szóltak volna a szereplőknek a kamerák elindításáról – holott csak a párbeszédek elejét vágták le.
Negatívum még Chewbacca szerepeltetése. Semelyik visszatérő (először felbukkanó) szereplővel sem volt gondom, eddig. Kedvenc vukink azonban teljesen semmit mondóan van jelen, semmi plusz nem került a karakteréhez. Csak áll, néz, morog, hörög, sétál, újra morog, hörög, áll. Ezzel össze is foglaltam a szerepét. Pici adalék a Yodával való ismeretsége, így elmondható, miért áll kötélnek Obi-Wan bárban rendezett mutatványa után és miért állítja bőszen Luke-ról, hogy Jedi lovag. De ez nem elég, még az is többet ért volna, ha a csatatér közepére helyezik. Így csak háttérszereplői posztban van, akit a rajongók kedvéért tettek oda. Elfogadom a jelenlétét, mert ismerem a hűségét és a hazafiasságát, de ebben a formában nem tetszik.
Ahogy Yoda Kashyyykról történő menekülése sem. Ide kellett volna a sok vitát kiváltott vukievő sáros Yoda (csak a szellentés motívum nélkül). Így azonban ennyit látunk: Yoda felugrik Chewbacca hátára, majd később néhány AT-RT odarobog egy lezuhant katamaránhoz, amin jól kivehető a magát halottnak tettető Chewi, majd egy snitt és máris repül Yoda. Összecsapott. Remélem a DVD-re kibővül ez a jelenet, hír már van róla…
Hasonló gondjaim vannak Obi-Wan menekülésével az Utapauról, ahol mikor mászik ki a vízből látható egy felderítő droid. De hová tűnt az? Egy kivágott jelenet erre választ ad, de ha már azt kivágták, a droidot is kiszedhették volna.
Látványilag okoz gondot az a kétség kívül hatásos jelenet, amiben Tarkin, Sidious és Vader áll a csillagrombolón. Sajnos nagyon látszik, hogy számítógéppel generálták a híd falait, valamint ugyanígy kitűnik a CGI Vader születésénél. Azonban egyiknél se olyan nagy a gond, megszokható és a jelenetek súlya elhalványítja e hibákat.
Kis negatívumot érzek még Palpatine és Windu összecsapásánál. Mikor a kancellár odaugrik a Jedik elé, túl sokáig várakozik az első szúrásnál, ennek sokkal gyorsabban kellett volna lezajlania, így sajnos balfácánnak tűnteti fel szegény Seasee Tiint és Agen Kolart. Dinamikusabb vágással jobb lett volna, ellenben Kit Fisto halálával már nincsenek gondjaim, s végül is ráfogom, hogy az első kettő a szűk hely, illetve a félelem miatt nem reagált időben (elvégre nem minden nap szembesülnek Sith bátorsággal). Apró szájhúzásom van Palaptine vívóstílusától, nagyon fura a többi látványos akcióhoz képest. Aztán harmadik vagy negyedik megnézésnél döbbentem rá, ez ugyan olyan vívásmód, mint amilyet Vader és Ben produkál az ep4-ben, ezzel egy újabb magyarázatot is nyert annak a párbajnak a lassúsága. Ennek ellenére Palpatine az ablakban szó szerint gyerekes mozdulatait akkor is röhejesnek tartom.
Ezeken kívül fájó pont még nekem Obi-Wan reakciója a Jedi Templomban történt mészárlásról készült felvételek visszanézésekor. Egy barátom fogalmazta meg jól:
„Obi-Wan véleménye a biztonsági felvételről: Ezt nem bírom nézni. Mehetünk.” Szó szerint nulla érzelmet mutat az iránt, hogy a legjobb barátja, aki szinte a testvére, a Rend reménysége, mestere felfedezettje éppen lemészárolta a Templom lakosságát. Szép dolog a Jedi önuralom, de ez sok(k) volt nekem. A helyzetet tetézi, hogy Yoda láthatóan elkámpicsorodik, pedig ő érezte mi történt, Kenobi csak sejtette. S mégis, Yoda több érzelmi megnyilvánulást mutatott, pedig ő híres a Jediségéről. Obinak itt sírnia kellett volna, összerogynia, ahogy a könyvben, de legalább kicsordulhatott volna némi könny a szeméből, több döbbenet kellett volna az arcára és több hitetlenkedés a hangjába. A jelenet végén kezdett belejönni…
És ezzel el is értünk a negatív lista végére, remélem nem ábrándítottam ki senkit J
Jöjjenek a pozitív dolgok, amikből néhány fura kontrasztba fog állni a negatívumokkal.
Látvány: talán a legrészletesebb. Ismerek több olyan rajongót, akinek ez okozta az egyik legnagyobb bajt, ám számomra a legnagyobb pozitívum ez. A film kezdete a hat film közül a legjobb. Imádom a csillagrombolókat, és az ep5 óta nem láttam még ilyen frenetikus rombolóval történő kezdést, ahol pusztán már azzal lenyűgöznek, ahogy ez a monstrum méltóságteljesen úszik az űrben. Itt viszont a méretéről és a felszíne részletességéről is tanúbizonyságot tesznek, s amikor befordulnak a csatába a vadászok, akkor majdnem utánuk fordultam a székről. Néha már elkezdtem tapogatózni, hol lehet a botkormány, én is be akartam szállni a csatába. És a látványorgia ezután is folytatódott, jobbnál-jobb, részletesebbnél-részletesebb pillanatokkal meglepve. Utapau, Mustafar, Coruscant, a különböző épületek, mind-mind tartalmaznak valami érdekfeszítőt. A nagy központi látvány mellett mindig van valami apróság is, ami nem a cselekményt hivatott bemutatni, hanem a Galaxis életét. Nagyon élveztem a részletek közti kutatást, és még most is képes vagyok újat felfedezni. A fő látványosságok, mint például felszálló csillagromboló, Jedi vadászok akciói, párbajok, a háború pillanatai, lenyűgözők és a székhez bilincselt, az állam meg valahol a bokám környékénél járhatott. Minden rész közül ez a leglátványosabb.
Fontos volt a látványtani átvezetés is. Szerintem ez sikerült. Az ep3 túlnyomó részben még mindig ep1-2 képi világgal van megáldva, ellenben már jelentős részét teszi ki az ep4-5-6 jellegzetességei is. Még 19 év hátra van az új remény színre lépéséig, így természetesen nem kaphatunk egyből birodalmi csillagrombolókat és TIE vadászokat, viszont már jelentősen kapunk előzetest. A Venator csillagrombolók, a V-szárnyúak (valaki világosítson fel, mitől lett az V-szárnyú), a Jedi Interceptorok és rengeteg más látványelem szolgálja ezt. Többen fejtették már ki a film végén látható csillagromboló hídon fellelhető egyenruhák és ormótlan gombok ep1-2-3 képi világába nem illését. Nos, nekik üzenem, kutakodjanak a részletekben. Mustafar tele van ezekkel a gombokkal, a Jedi Templomban pedig már fellelhetőek ezek a ruhák, persze mivel eddig nem volt hadserege a Köztársaságnak, ez nem is került olyan nyilvánvalóan előtérbe. De ott vannak.
Történet: mielőtt félreértés esik, a látványt nem helyezem a történet fölé, de ebben az esetben a látvány az első, ami megfogott, ezért írtam arról elsőként. A történet pedig nagyon jól felépített és kidolgozott. Újat mutatva érünk el addig a pontig, amit már évtizedek óta ismerünk. Jól elvarrja a szállakat, és hál istennek, már hallottam több olyan megnyilvánulást, miszerint az ep3 által élvezhetőbb az ep1-2. Ezzel kerek lett az ep1-2-3 története. Véleményem szerint ezek az epizódok kevésbé állják meg a helyüket külön-külön, a három együtt alkot egy egész fejezetet, persze már külön-külön is élveztem őket. De mégis összefüggőbbek, mint az ep4-5-6. S most a kör lezárult, egybeforrt az ep1-2-3-4-5-6.
A felépítés remekbeszabott, tökéletes az átvezetés. Az ep1-re nagyon jellemző volt a gyermetegség, a mesei elemek túlzott kiemelése. Nos, azon túl, hogy a Star Wars egy mese és főként gyerekeknek szól, ez igaz. Az ep2 már érezhetően komorodott. Az ep3 itt veszi fel a fonalat, a kezdő csata az A klónok támadása könnyed vidámságát hordozza magán, és a coruscanti kergetőzést idézi. Ám egyre inkább elhalnak a könnyed motívumok, erőteljesebbé válik a nyomasztó hangulat. Az ep1 színtiszta gyerekmese, az ep3 ellenben színtiszta felnőttmese. Az összes többi rész e kettő keveréke. És a hat rész ezáltal mutat is egy bizonyos ívet. Az ep1 komolytalan motívumaiból az ep2-n át eljutunk az ep3 és ep4 komolyságába, ahol csak egy-egy apró könnyedség emlékeztet a régi időkre (R2 akciói, illetve Mos Eisley-ba érkezés; Obi-Wan és Anakin civódása Obi-Wan és a rohamosztagosok esetéhez). Utána az ep5-nél van egy kis kiugrás, mivel az ep3 után az a legsötétebb, de Yoda belépője illetve C-3PO ökörködései megadják a könnyed visszaemlékezést az ep2 hangulatához. Aztán az ep6 az ewokokkal és Jabba táncosaival egy az egyben idézik az ep1 komolytalan motívumait.
A Sith-ek bosszúja története is ívelt, mélyebbre zuhan a sötétségbe, mint eddigi társai. A kezdő könnyedségből elképesztően finoman jutunk el a Jedik kiirtásáig és a mustafari párbajig. Az átmenet olyan finom, hogy el kell gondolkodni, mikor is történt a váltás. Hol maradtak el a könnyed poénok? Mikor is lett pontosan Anakin Skywalkerből Darth Vader? Hol halt el Obi-Wan és Anakin barátsága? Az ember kénytelen visszagondolni a történet közepén, mi is történt előzőleg. Észre se veszi, és Anakin már Windura támad. Eddig egyik résznél sem volt ilyen érzékien megkomponálva az átmenet, mindig pontosan meg tudtam mondani, mikortól fordult rosszra a helyzet. És mégis, minden világos, minden egyértelműen benne van a filmben. Érthetőek a szereplők tettei és motivációi.
Ami viszont a legjobban tetszett, a karakterek fejlődése. Az eddigi részekre nem volt jellemző a karakterek ilyen mértékű változása. Ehhez hasonlót utoljára az A Birodalom visszavágban láthattunk, ám ott se ennyire erőteljesen. Anakin torzulása jól nyomon követhető, Yoda lelki összeroppanásának közelsége néha már tapintható volt. Sidious egyre növekvő magabiztossága és jókedve pedig sose volt ilyen frusztráló. Ha már a fő gonosznak a legkétségbeesettebb pillanatban is kacarászhatnéka támad, akkor ott nagy a baj. És az ep3-ban nagy a baj. A karakterfejlődésen túl a világ változása is nyomon követhető. A Birodalom már az ep2-ben megszületett, méghozzá Jar Jar Binks segítette világra nyelvi anomáliák közepette. Most tanúi lehetünk a keresztelőnek, és annak, hogyan lesz egy világ a keresztszülő. Jó példa erre az opera jelenet. Ahogy Anakin rohan keresztül a folyosókon, különböző előkelőségek, ám mégis hétköznapi személyek beszélgetnek vagy igyekeznek az előadásra, miközben egy vékony fallal elválasztva tőlük éppen szertefoszlik a szabadságuk. Az előadásban látott vizenyős gömb meg mintha magát a rabságot szimbolizálná, amiből csupán egy-két kiváltságos törhet ki. Apró elem, de jó példa, Rystal Shant és Greeata szerepeltetése ebben a jelenetben. Mindkét hölgy csupán háttérszereplő, alig észrevehetőek, de aki felismeri őket, máris elszörnyülködhet. Hogyan lett két coruscanti előkelő nőből Jabba táncosa és valószínűleg rabszolgája? És a világ torzulása még Utapaun is nyomon követhető. Egy Köztársaságtól független peremvidéki bolygó, melyet megszálltak a Szeparatisták. Segítettek a Köztársaságnak a harcban és mi lett a vége? Utapau zárójelenetiben látható, amint a rohamosztagosok láncra verve kísérik a hajók felé a lakosságot.
Szóval, a történet a legjobb mindegyik rész közül. Jól felépített, jól elvarrja a szállakat.
Karakterek: mint írtam, a karakterek fejlődése lenyűgözött a film folyamán. Én szeretem beleképzelni magam az egyes szereplők helyzetébe, s valahogy át is tudom érezni, mit éreznek az adott szituációban. Ez akkor a legkönnyebb, ha egy jól kidolgozott karakterrel állok szemben, s itt dúskálhattam (minden szeretetem ellenére, a régebbi részekre ez nem jellemző, pl az ep1-2-3 nélkül az ep4-5-6-ban csak Vader és Luke helyzetébe tudnám magam igazán beleképzelni, viszont az ep1-2-ben is akadnak egyszerű karakterek).
Minden részben találok magamnak egy fontosabb mellékszereplőt, akinek drukkolhatok (én nem szeretek főhősöknek szurkolni, mert azok sorsa előre elrendeltetett, az ep3-ban pedig ez fokozottan igaz volt). Legtöbbször ezeket a karaktereket szimpátia alapján szúrom ki, és sajnos majdnem minden esetben holtan végzik. Az ep3-ban igazából nem találtam magamnak ilyen személyt, annyira jók a mellékszereplők is. Nagy esélyes Grievous tábornok, de valahogy Mace Windu karaktere is megfogott most (az első két részben a szerepe olyan semmilyen volt), de ugyanígy érzek Yoda és Palpatine iránt (bár ők feljebb vannak a mellékszereplők listáján). Ráadásul Cody parancsnok karakterében Jango Fett is visszatért.
Aztán ott vannak a szereplőrangsor alján ülő háttérszereplők, közülük azonnal tudtam választani, hisz már az ep2 óta szerepel. Akik ismernek, tudják ki az J (elárulom róla: fénykardja van, nő nemű és kék bőrű). Pechemre ő is meghal, ráadásul elég brutálisan L
És végül ott vannak az egész trilógián átívelő kedvenc karakter kérdése. Az első három része – most megkérném Darth Krande kisasszonyt, hogy az életemre való tekintettel ezt a bekezdést ugorja át – Obi-Wan Kenobi lett. A „miért?” egyszerű. Bár hibázott azzal, hogy magára vállalta Anakin kiképzését, végig hű maradt az elveihez és sikeresen túllépett azon hibáján, hogy makacsul ragaszkodott a szabályokhoz. Ewan McGregor az ep1-es enyhe, valamint az ep2-es remek játékához képest most fantasztikusan játszik. A Mustafaron hozta ki magából a legtöbbet, ez vitathatatlan. Kár, hogy van az a templomi kizökkenése, ha azt rendesen megoldja, a legjobb lenne, így viszont megelőzi valaki.
Anakin Skywalker karakterével az a helyzet, hogy én eleve nem nagyon kedvelem a Skywalker família férfi tagjait. Valamiért apa és fia unszimpatikussá vált a számomra. Viszont akkor se tagadhatom le, Anakin jelleme messze a legjobb mindegyik Star Wars karakterhez képest és a segítségével Luke karaktere is jobb lett. Érthetőek a motivációi, isten tudja, talán én is így cselekedtem volna, azonban mindenképpen elitélendő. Anakin önszántából tette, amit tett, és ha nem ragaszkodik annyira ahhoz a tévhithez, hogy mindent maga tud csak megoldani, egyszóval nem lett volna annyira egoista, átláthatott volna Palpatine hazugságain, s talán még a módját is meglelhette volna a Padméval való együttélés és a Jedi Rendnek való szolgálat összeegyeztetéséhez (nem feltétlenül kell Jedi lovagnak lenned, hogy a békét és az igazságot szolgáld). Anakin csapdába sétált, ez sem vitás. Ám kikerülhető csapda volt ez. Csak Anakin látását elhomályosította és megmérgezte saját önzősége és Palpatine ezt kihasználó koholmányai. Saját jelleme vezette bele, s ezért sem lehetett Jedi Mester, mert nem tudott túljutni önös érdekein. Végül már szántam szegényt. Hayden Christensen pedig félelmetesen adja elő Anakin torzulását, legjobb alakítása egyértelműen a Mustafaron van. Néha neki is vannak kilengései, de tűrhető határokon belül mozog, javarészt pedig remekül szerepel.
Amidala karakterével alapból nincs baj, amit látunk azzal maximálisan elégedett vagyok, és rettenetesen sajnáltam, mikor a Köztársaság megszűnt létezni, majd Anakin is ellene fordult. Ezek után nem csodálom, hogy belehalt szíve összetörésébe. A baj azzal van, amit nem látunk, vagyis a politikusi mivoltával. Amidala elsikkadt ebben a részben, sajnos, és csak a végén jutott szerephez. A színésznőről, nos, én azok közé tartozom, akik gyönyörűnek tartják Natalie Portmant, talán a legszebb színésznő (amíg el nem rontja magát valahogy, remélem, nem megy el az esze). A játéka remek, azonban valahogy nem megy neki az ájulásból való ébredés. Az ep2-ben borzalmasan csinálta, és itt se fejlődött sokat, ennek ellenére legtöbbször jól színészkedik, kiemelkedő a mustafari alakítása.
Yoda kiérdemelte, hogy ha megkérdezik tőlem, ki az, aki az egész SAGA-ból a legjobban tetszik, akkor az ő nevét adjam meg válaszként. Sose gondoltam, hogy az ep5-ben annyira unszimpatikus kis gnóm valamikor a kedvenc karakteremmé növi ki magát. Yoda ep1-2-3-as cselekedetei minden ep5-ben és 6-ban elhangzott mondatának új értelmet adott, hiszen majdnem minden saját tapasztalatra alapoz, vagy olyan dologra, amit azokban a részekben láthattunk. S ráadásul ebben a részben megmutatta, hogy érzelmekre is képes, tehát élőlény, ez megint egyfajta önvallomás a Jedi Rend eltévedéséről. És azt is bebizonyította, hogy a Sötét Oldal valóban nem erősebb, pedig néha már nagyon úgy tűnt az ep1-2-3-ban. Az animációja mondhatni tökéletes, bár az ep5-6-os báb még mindig lekörözi, nagyon jól sikerült (igaz, nekem az ep2-es animációval sincs bajom). Frank Oz pedig mindennél jobban adja elő Yoda hangját. A Templomban például hallható, hogy kis híján elpityeredik.
Palpatine kancellár, alias Darth Sidious, azaz az Uralkodó karaktere viszont visszatért oda, ahonnan gyermekoromban megítéltem. Ez egy briliáns, ámbár rohadt, szemét, pszichopata szörnyeteg. Mikor rendszeres látogatója lettem az sw.hu fórumának, meggyőztek róla, hogy tévesen látom. Most újra ezt kell vallanom. Palpatine briliáns cselszövő, hazudozó és politikus. Rohadt szemét (azon túl, ahogy kinéz), ahogy elbánik Anakinnal, a Köztársasággal, a Jedi Renddel. És pszichopata, mert az biztos az, aki több emelet magasan egy kézen lógva kacarászik. Ian McDiarmid pedig viszi a hátán a filmet. Nincs mit hozzáfűznöm, a megtestesült profizmus. Egyetlen kilengése a kardpárbajban van, amikor Winduval az ablakban áll és egy közelin éktelenül idétlen arcot vág miközben úgy csap a karddal, mint valami játékkal.
Konklúzió: a hiányzó „Qui-Gon Yoda beszélgetés” és „2000-ek küldöttsége” jelenetek, illetve „Obi-Wan zéró reagálása a templomi mészárlásra” jelent miatt sajnos az ep3 nem lett az abszolút kedvenc részem, noha ezzel vagyok megelégedve a legjobban. Ha feltétlenül rangsort kéne állítanom, döntetlenben végezne az első helyen az ep2-vel. Ez a két rész a szívem csücske J
Az ep3 tökéletes befejezése a Star Warsnak. A történet minden szálat elvarr, a látvány hibátlan és magával ragadóan részlet gazdag, a szereplők fejlődnek, a váltások pedig halványak. Nagyon jó rész lett. Nem hibátlan, de nagyon jó. A STAR WARS SAGA immár teljes.
Dzséjt
