Dzséjt

De most akkor mi lenne az elvárás? Hogy a július 5-én moziba kerülő filmet április 26. utánig be se jelentsék, és a markating is csak azután induljon el, mert hátha valaki még nem látta az Endgame-et? Azért legyünk már realisták. Populáris filmekről van szó, nem lehet három hónappal a premier előtt bejelenteni, és csak akkor elkezdeni a marketinget. Plusz, ha be sem jelentik, a forgatásról akkor is értesülni fogunk, kémfotók jelennek meg. Hát már az Endgame forgatásáról kikerültek olyan fotók tavaly az Infinity War premierje előtt, amiken a filmben meghalt szereplők láthatóak.

Abban valóban szimpi volt, de jó lenne, ha több lenne az ilyen epizód, mint az olyan, amiben idegesítően unszimpatikus. Hátha később megfordul ebbe az irányba az arány. Vagy lelövik, nekem az is jó.

Az rendben van, hogy tiszta szívű és rosszindulatoktól mentes, de muszáj volt debillé is tenni? Most komolyan szükségünk volt egy véleményem szerint Jar Jarnál is szánalmasabb karakterre? Amitől én most kifejezetten tartok, az a Hosnian utáni időszak. El sem tudom képzelni, hogy egy ilyen agyalágyult hogy fog beleilleni a Hosnian-kataklizma utáni időszakba. Neeku nem érti meg a körülötte lévő veszély és fenyegetés súlyát, sőt, az első rész alapján még egyszerű mondatokat sem. Egy olyan teremtménynek, akinek a pár órája begyűjtött kisállata fontosabb, mint egy egész platform több száz fős lakossága (ami abszolút nem a jó szívűségéből, hanem abból jön, hogy ez a csávó elmebeteg), távoli bolygók felrobbanása, a Köztársaság összeomlása és az Első Rend hatalomra törése semmit sem jelent, mert nem éri fel ésszel. És az eddigiek alapján még félő, hogy valami illetlent is sikerül mondania vagy tennie, meg törve a drámát, vagy még rosszabb: ártatlannak tűnő hülyeségeivel életveszélybe sodorja a társait. Remélem, Neekun is fejlesztenek majd, és nem marad meg ennek a figurának. Talán az Első Rend közvetlen fenyegetése, néhány felé kilőtt lézersugár és felvilágosító lehordás után megjön annyira az esze, hogy ne legyen non-stop idegesítő. Mert amúgy szerintem ez is gond: a társai nem merik leüvölteni a fejét a hülyeségei után. Akármikor ráförmednek jogosan, Neeku tesz valamit, amitől a hülyeségei elszenvedői kezdik sz*rul érezni magukat. Az első részben látványosan durcás lesz, itt meg a felmondásával fenyegetőzik - és ez már nem tiszta szív és jóindulat, ez egy hisztis, akaratos gyerek szemét manipulációja. Yeager elmondta, mi lesz, ha nem fékezi meg a kis állatkáját. Neeku képtelen volt rá, és ezután, amikor az előre bejelentett bünti jött volna, még ő fenyegetőzik? Yeagernek azt kellett volna mondania, hogy "oké fiam, csá". Kíváncsi lettem volna, Neeku mit lép erre.

Tippre annyira, hogy olvasod ezt a topikot, és ezt már több ízben is szóba hoztuk itt.

Nem lőtték le, hiszen eddig is tudtuk, hogy többen is visszatérnek. Ezt már tudtuk az IW megtekintése után is, hiszen több törölt szereplő is kap folytatást, cikkeznek is róluk rendesen, plusz az Endgame szereplőlistája is ismert jó ideje. És mivel ezzel a készítők is tisztában vannak, nem hiszem, hogy az IW drámája füstbe ment vagy ilyesmi, és az Endgame poénja sincs még lelőve. Nem tudjuk, hogy hogyan térnek vissza a szereplők. Közel sem lehetetlen, hogy akik meghaltak, azok halottak is maradnak, és a következő részekben már nem ugyanazokat a karaktereket látjuk, akiket az IW előtt. A SHIELD-ben már láthattunk is alternatívát az utolsó évadban.

Abszolút! Szerintem nem halt meg az izgalom. Így sokkal jobban érdekel, hogyan térnek vissza. És én erősen kételkedem a múlt megváltoztatásában. Az túl egyszerű és kézenfekvő.

Mondjuk az összes Ren? Mert a fenti vonatkozhat egy Kylo idején meghalt tanítványra, egy ezer éve halott tanítványra, vagy akár a Renekre is. Keri Russell meg ennyi erővel játszhatja Jar Jar Bink lányát is. Eleve felesleges lenne Kylón és a Reneken kívül még a semmiből előrántani egy újabb sötét Erőhasználót az utolsó részre, akiről addig egy félmondaton kívül egy kiegészítő műben még csak nem is hallottunk.

Már titkos tanítványa is van? De jó informáltak vagytok.

Neeku egyértelműen elmebajos, komoly pszichológiai problémái vannak. Kaz csak kicsit hiperaktív. Amúgy szerintem sem közömbös neki Synara és Tora, de egyelőre úgy tűnik, Synara jobban bejön neki. Mondjuk lehet, hogy azért, mert őt könnyebb megközelíteni, mint a toronyban élő másik leányzót.

Szerintem a Skywalker Saga mindenképpen véget ér, mivel Kylo már Solo, még ha ő is a Skywalker vérvonal örököse. De minél távolabb kerülünk Anakintól, szerintem annál inkább nem beszélhetünk Skywalkerről - én igazából Kylót sem tartom annak. Ha pedig ő is meghal, akkor ez a Saga végleg lezárul, hiszen a vérvonal kihal. Egyértelmű, hogy Leiának, az utolsó Skywalkernek nem lesz több gyereke. Legfeljebb Shmi ősei jöhetnek képbe, de az maxigáz lenne. Viszont a számozott részek Skywalkerektől függetlenül folytatódhatnak. Reyre, Finnre és Poe-ra ugyanúgy felépülhet hat film, mint Anakinra, Obi-Wanra vagy Luke-ra, Hanra és Leiára. Csak az már nem Skywalker Saga lesz, hanem mondjuk Rey Saga, vagy valami más. A lényeg, hogy a sztorivonal folytatódjon. Bár azt sem bánnám, ha az ep1-9 megmaradna így, számozott résznek, és ez adná a magját a Star Warsnak, az új filmek meg már számok nélkül jönnének, mint az A Star Wars Story vonal. Szerintem jelenleg a jövő erre mutat. És ezekben is simán szerepelhetnek még korábbi szereplők. Nem kell ep10 ahhoz, hogy Rey kapjon még egy filmet. Már ha életben marad.

Ilyen sokáig még egy Star Wars film megvétele sem húzódott el nálam, hiszen egészen eddig a megjelenés napján minden epizódot megvettem, akár gyűjteménybe volt rendezve, akár önállóan jött ki. Sajnos a Solo: A Star Wars Story nálam is hányattatott sorsú lett, mert az ep1 óta ez az első SW, amit csak egyszer láttam moziban (na jó, a TCW-t is csak egyszer néztem meg, de most az élőszereplős filmekre gondolok ), és mivel éppen másra kellett a pénz (PS4-re ), ezért meg sem tudtam venni azonnal (illetve meg tudtam volna, ha Egerben nem szakad le a bakancsom talpa, és nem kell nagyon gyorsan egy új cipőt vennem - máskülönben túrázhattam volna zokniban -, amibe akkor már tisztességesen beleinvesztáltam). De most már nincs egyéb, amire költeni kellett vagy akartam volna, szóval le is csaptam a Solóra. És, hogy különleges státusza megmaradjon, na meg mert jobban tetszett, a fémdobozos változatot vettem meg, így ez nem csak az első és eddig egyetlen fémdobozos Star Warsom, hanem az első és eddig egyetlen fémdobozos Blu-rayem is.

Ennél okosabban nem is dönthettek volna. Na nehogy már az új trilógia részfőgonoszáról egy ponyvából vagy egy képregényből tudjunk meg részleteket.

Jobb rész lett, mint vártam. A koncepció, hogy Neeku és egy friss állatkája kerül a középpontba, már levitte az elvárásomat, ehhez képest egész jól sült el. Persze a Neekus részek java idegesített, de a Kaz és Synara vonal tetszett, és az is, hogy végül még egy benga nagy dög is belépett, meg Eiláról is kiderült, hogy ha nem is tudatosan, de képes használni az Erőt. Hogy ezért üldözte őket az Első Rend, azt egyelőre nem hiszem, mert eddig semmi sem mutatta, hogy az Első Rend affinitást mutatna az Erőérzékenyek üldöztetésére, és kétlem, hogy egyetlen gyerek miatt irtottak volna ki egy egész falút. Sokkal valószínűbb, hogy a tehariak vagy egy fegyvertesztnek estek áldozatul, mint Rose népe, vagy szemtanúi voltak valaminek, aminek nem lett volna szabad, mint a geonosis lakossága. Tettszik, hogy Synara már kezdi elhanyagolni a kalózosdit (mert az tuti, hogy nem a kémkedéssel van elfoglalva ), egyre jobban hozzászokik a colossusi életéhez. Felteszem ennek egyik oka, hogy van stabil fedél a feje fölött, állandó keresete, meg is becsülik, láthatóan olyat is csinálhat, ami az ínyére van, és nincs non-stop életveszélyben. Pacsi a Z-95-ösért és a klón háborúk megemlítéséért. Ezek alapján volt egy masszív csata a Castilonon, ami újfent megerősíti, hogy a bolygó katonai szempontból értékes, ha már a Köztársaság és a Konföderáció is marakodott rajta ötvenegynéhány évvel ezelőtt. Hm... ha belegondolok, hogy olyanok álltak ama roncs körül, akiknek még a szülei is gyerekek lehettek, amikor lezuhant. Szépen repül az idő. És végre a Fireball sem lett tűzgolyó, sőt Kaz beállt repülni. Na, itt tényleg elemében volt, az Ászokkal kötelékezhetett, sőt egy picit még a vezéregér szerepét is átvette. Apropó, lassan tényleg kiírhatná a homlokára, hogy az "Ellenállás kéme vagyok", mert nagyjából már mindenki sejti, legalább azt, hogy az Ellenállással van. Doza kapitány már rég figyeli, Torra is tudja, hogy az új Köztársaság pilótája, most már Synara előtt is lelepleződött, Tam is eléggé gyanít valamit. Ráadásul látványosan béna a hazudozásban (is), szóval sokáig már nem is tudná fenntartani az álcáját. Pláne így, hogy valószínűleg a mostani repülésével még inkább a figyelem középpontjába kerül. A testvérek alapján kétlem, hogy minden tehari olyan magas midi-chlorian szinttel bírjon, hogy használni is tudná az Erőt. Eila is csak álmaiban látja a jövőt, vagyis nem tudatosan használja, bár lehet, hogy ő már képes lenne némi képzés után. Kel viszont a szavai alapján egyáltalán nincs még a húga szintjén sem, pedig rokonok. Ez alapján már biztos, hogy nem volt minden tehari fogékony az Erő irányítására.

Na, ezek után már én is kíváncsi vagyok rá.

Régen láttam a filmet, de két dologra még emlékszem belőle. Samuel L. Jacksonra és a fürdőkádas jelenetre.

Szerintem ez a cikk ezzel a címmel simán indulhatna az év clickbait anyaga címért: Richard E. Grant Says Episode IX Will Be The Last Star Wars Movie

Viszont csak a Sith-eket vélték fenyegetésnek, olyannyira, hogy simán Sith-nek neveztek minden Sötét Oldali figurát, Quinlant és Asajj-t is, de még Ezra is, aki aztán jóval a Jedi Rend után ténykedett, azonnal Sith-nek kiáltotta ki Mault, miközben csak annyit tudott róla, hogy ismeri a Sötét Oldalt - pedig aztán Ezra első kézből tudta, hogy nem minden Sötét Oldali Sith. Továbbá a Jedik az olyan frakciókat, mint az Éjnővérek, le sem csokizták. Mace Windu a tudásukat egyenesen bazári trükknek minősítette. Szóval minden tudásuk ellenére szerintem a Jedik igenis egyenlőségjelet vontak a Sith és a Sötét Oldal között, és ha a Sötét Oldalról hadoválnak, akkor elsősorban a Sith-ekre gondolnak. A Jedik ilyen téren meglehetősen szűk látókörűek voltak.

Kylo biztos nekiment volna Snoke-nak előbb-utóbb, de, hogy ezt Rey miatt vállalta be most? Nos, szerintem nem. A fiú hirtelen haragú, mint a nagyapja. A film elején Rey sehol sem volt, mégis kész volt Snoke-ra támadni. Nyilván jól jött neki a lány, de a jelenléte a motivációihoz nem adott többletet, vagyis nem volt szüksége extra megerősítésre. Az egész szerintem nem is tudatos előretervezés volt, hanem látta, amit látott, aztán eszébe villant a lehetőség és élt vele. Amikor Rey elkapta tőle a kardot, szerintem még abban a pillanatban sem gondolt arra, hogy két perccel később megöli Snoke-ot, ennyire hirtelen jött ötlet volt ez. Az viszont fix, hogy ha Rey nincs ott, nem születik meg ez az alkalom, vagyis a Snoke-ra támadás máskor, máshogy történt volna meg. És abban egyetértek, hogyha Rey nem látja a jövőt, akkor nem is megy el Kylóért. Illetve még valami: ha Rey nem ismeri Luke legendáját, hogy átállította a jó oldalra Darth Vadert, mert ez az elem eléggé boostolta Rey hitét. Olyannyira, hogy még Luke-ra sem hallgatott, aki előre figyelmeztette: nem úgy fog végződni, ahogy hiszi. Az, hogy az Erő mit akar ezen a ponton elérni, az jó kérdés. A víziók viszont még a filmek alapján sem feltétlen ködösek, ha a Jedi szándékosan néz bele. Anakin az ep3-ban Padmé lakásán elég tiszta képet látott, ahogy Ahsoka és Ezra is a TCW és a Rebels folyamán. A ködösség szerintem nem a tudatos jövőbelátásnak, hanem a Sötét Oldal elhatalmasodásának volt köszönhető. Hisz Yoda maga mondja: "a Sötét Oldal mindent ködbe burkol, a jövőt kifürkészni most lehetetlen." Illetve később Windutól megtudjuk, hogy a Jedik meggyengültek az Erőben, nyilván ez is hozzájárul gyatra jövőbelátó teljesítményükhöz. Az Erő akarata meg szerintem csak akkor érvényesül, ha a "báb" is hajlandó tenni azt, amit kér tőle. Egy, az Erőre kevésbé fogékony lény könnyen manipulálható az érzelmek és az ösztönök segítségével. Például az ösztöneire hallgató Han Solónak könnyű az ösztönein át azt sugallni, hogy Luke és Ben leszállítása az Alderaanra élete üzlete. És hopp, máris sínen vannak az események. De a Jedik, a Sith-ek és a többi Erőhasználó teremtmény, ami tudatosan hallgat az Erőre és az Erő is engedelmeskedik neki, már más tészta. Egy Jedi sem manipulálható nehezen, sőt talán a legkönnyebb, mert a Jedik hitvallásukból engedelmeskednek az Erőnek, szóval szó szerint elég csak tájékoztatni őket. Ellenben egy Sith hitvallásból nem engedelmeskedik a saját mesterén és önös érdekein kívül semminek, így őket manipulálni sokkal nehezebb, pláne úgy, hogy ők az Erőt is eszköznek használják, sokszor természetellenes dolgokra. És tudjuk, hogy Snoke hasonlóan járt el, például rákényszerítette az akaratát az Erőre azáltal, hogy kapcsolatot teremtett Rey és Kylo között. Lehetséges, hogy ez az, ami az Erőnek nem tetszett, és emiatt valóban olyan irányba lendítette a dolgokat a látomás által, hogy Snoke holtan végezze, vagy legalábbis a dolgok kibillenjenek az ep8-ban felálló helyzetből - hogy ez valakinek a halálával, vagy átállásával jön össze, az szerintem az Erőnek mindegy. De nehéz az Erő akaratáról úgy beszélni, hogy nem tudjuk a célját. Az ep1-6 idején ez egyszerű volt: az egyensúly elérése. De most még azt sem tudjuk, ezzel az egyensúllyal mi az ábra.

Engem az lepett meg, hogy ezek az emberek a Szenátusban vannak, így közvetve a saját hóhérbárdjukon dolgoztak, plusz ez azt jelentette, hogy az új Köztársaság pontosan ugyanott folytatta, ahol a régi megmekkent. Annyi különbséggel, hogy a Coruscantot nem lőtték szét végül. Az érthető, hogy vannak, akik nyerészkednek a háborún, de DJ egy szóval sem mondta, hogy azok az új Köztársaság szenátorai, akik ezzel párhuzamosan nem tartják az Első Rendet veszélyesnek, miközben ők fegyverzik fel őket. Ez a kapzsi fafejűség netovábbja. Ennyi erővel kár volt a Birodalmat eldózerolni, mert igazából semmi sem változott. Palpatine harminc éve halott, és a hatvan évvel ezelőtti szavai még mindig állnak: itt nincs közélet, csak politika. A szenátorok között a kapzsiság és a széthúzás az úr.

Basszus, tényleg, a zene, arról el is felejtettem írni, pedig a végén még arról is akartam. Nekem is nagyon tetszik, én is rendszeresen hallgatom munka közben. Az Aloy's Theme, a Years of Training, a The Bad News, a The Good News és a The Cavalry Breaks Through nekem is nagy kedvencem lett, ott a helye az olyan "klasszikusok" között, mint a The End Run (Mass Effect 2), a Leaving Earth és The Fleets Arrive (Mass Effect 3), az A Better Begining (Mass Effect: Andromeda), a Geralt of Rivia (The Witcher 3: Wild Hunt) meg még néhány másik kedvenc videojátékos zene mellett.

Horizon Zerod Dawn Egy újabb PS4-es játék kipörgetve, eddig ez volt a leghosszabb, 80+ órát öltem bele, de a Weapons of the Lodge küldetést leszámítva mindent teljesítettem. Azt is csak azért mellőztem végül, mert bár a legerősebb fegyverek itt gyűjthetőek be, hülyét kapok az időre menő, és amúgy is direkt piszok nehézzé tett misszióktól. Ezt leszámítva mindent megcsináltam, begyűjtöttem, felfedeztem. És baromira tetszett. Talán eddig ez a játék tetszett a legjobban, bár ebben az is közrejátszik, hogy ez az első sci-fi játék, amit PS4-en játszottam. A grafika gyönyörű, merem állítani, ez eddig a legszebb PS4-es játék, amihez szerencsém volt - igen, mondom ezt a God of War és az Uncharted 4 után. Főleg azért érzem így, mert rendkívül változatos tájakat járhatunk be (a hófödte hegyektől a lankás erdőkön át a sivatagig), rendkívül sokféle, aprólékosan kidolgozott robottal találkozhatunk (amiken minden kis fiszfasz mozog), ráadásul a kezdeti benyomásom ellenére nem is csak primitív törzsi falvakban, de még nagyvárosban is járhatunk, ami szintén gyönyörűen kidolgozott. A Horizon: Zero Dawn sava borsát két dolog adja: a főhősnője és a világa. Kezdjük az elsővel, Aloy-jal. A játékvilág már sok érdekes és izgalmas karaktert adott nekünk, de most rájöttem, hogy a legjobban azokat tudom megkedvelni, akiknek szinte az egész addigi életét végigkísérjük. Nem csak belecsöppenünk felnőtt koruk egy pontjába, hanem láthatjuk őket gyerekként, magánemberként. A máig a legnagyobb kedvencem a Mass Effect trilógia, de szerintem epigrammát is éppen csak tudnék írni Shepard parancsnok a játékot megelőző életéről. Technikailag minden, ami az előtt történt vele, össze van foglalva az első rész karaktergeneráló lapján, illetve egy-egy mellékküldetés erejéig visszautalnak egy-egy korábbi eseményre, de az is szinte teljesen irreleváns. Egek, hát még arra sem volt képes a BioWare, hogy megmutassa az anyját, pedig az él az egyik előtörténet szerint, és a Mass Effect több részében is lehetséges beszélni vele. Szerencsére azonban egyre gyakoribb tendencia, hogy egy szereplő életével, pláne, ha a játék több részen ível át, jobban megismerkedhetünk. A folyamat talán Nathan Drake-en, az Uncharted-sorozat főszereplőjén mérhető le, akiről az első részben még semmit sem tudunk meg igazán, csak egy újabb kalandor, ellenben a harmadik és negyedik részben már komolyan bepillanthattunk a gyerekkorába, sőt a negyedik részben már a mindennapi magánéletébe is. De még az említett Mass Effect univerzumban is tetten érhető ez, hiszen az Andromeda Rydere már komplett családdal érkezett, testvére, apja és anyja szerepelt is a játékban, nem csak említették őket, és a flashbackeknek hála ha nem is a gyerekkorába, de az élete korai szakaszába is benézhettünk, ráadásul a Tempesten kicsit mindennapi életet is élhettünk. Ez is mutatja, hogyan fejlődött a videojáték ipar a karakterek megalkotása szintjén. Persze még mindig vannak sík egyszerű szereplők is, mint Doom Guy, de ezek ugyanúgy részei a képletnek: ahogy a könyvekből és a filmekből sem tűntek el a sík egyszerű karakterek, úgy a videojátékokból sem fognak. De egészen más, ha van egy mély figura, mintha egy sincs. A Horizon: Zero Dawn főhősnője, Aloy a komplex, mélyen kidolgozott szereplők tárházát gyarapítja nagyszerűen! Kisbaba korától követhetjük nyomon az életét, és már kislány korában átvehetjük fölötte az irányítást. A legszebb az egészben, hogy a játék első három órájában az is kiderül, hogyan és miért lett az a nő, akit a játék maradék közel 100 órájában irányítani fogunk. Míg Shepardot, Bayeket vagy éppen Nathan Drake-et készen kaptuk azokkal a skillekkel, amikkel rendelkeztek és el kellett fogadnunk, hogy ilyenek és kész, addig Aloy esetében láthatjuk a kiképzését, és azt is megértjük, miért lett olyan elszánt, hogy mindenben kiváló legyen. Az új Tomb Raider széria Lara Croftjához tudnám hasonlítani, de még ő sem ennyire erős ezen a téren, mert technikailag őt is készen kaptuk a Tomb Raiderben, az események csak rávették, hogy használja a tudását. És mindezt a játék nem aprózza el. Igen, a képzést és a felnövést ledarálja egy ütős montázsban, de ez érthető. Ahogy Archer mondta a legutóbbi évadban: "nincs időnk, így a felkészülést montázsban intézzük el". Ugyanakkor kellően hosszú a felvezetés, és kellő ideig irányíthatjuk a kicsi Aloy-t, élhetjük bele magunkat születése miatti számkivetett mivoltába ahhoz, hogy ez véglegesen bennünk maradjuk és már felnőtt kora előtt megszeressük ezt a kíváncsi, kicsit szarkasztikus, de mindenképpen rettentő lelkes és talpraesett leányzót, aki bár azzal a céllal indul útnak, hogy megismerje származását, eme cél árnyékában is képes mindenkinek segíteni, és végül megmenteni - nem kis túlzással - az egész világot. Aloy nálam nagyon gyorsan top 10-es karakter lett, videojátékok terén csak nagyon kevesen előzik be. Aztán itt a Horizon: Zero Dawn világa. Nos, ezen a téren bátran ki merem jelenteni, hogy ilyet még szerintem sehol sem láttunk, vagy ha igen, nem túl sűrűn. Igen, a játék poszt-apokaliptikus világban játszódik, de nem a szokásos Mad Max stílust követi. Amikor elkezdtem játszani, apám, aki nézte, azt hitte, hogy az egész a kőkorban játszódik. Aztán feltűntek az első robotok, és rájött, hogy ez vagy nem a Föld, vagy a távoli jövő, de akárhogy is, ez így meglehetősen szokatlan. Persze, ekkor még én sem tudtam, hogy lehet, hogy az elektromosságot még nem is ismerő, babonás, törzsekbe rendeződött emberiség high-tech, az állatvilágot mímelő robotok ellen küzd. De az biztos, hogy a kombináció merőben szokatlan volt. Természetesen a játék idővel megadja a választ, de ezekről később. Egyelőre maradjunk a világ eme szokatlan kombinációjánál és annál a ténynél, hogy ez a világ él. Sok nyílt világú játék van, de csak kevés képes elérni, hogy az a világ élőnek is hasson. Ilyen szinten meg őszintén szólva, szerintem csak egy volt képes, a The Witcher 3: Wild Hunt. Meg talán a GTA 5, bár ott nem volt affinitásom a mindennapi élet megfigyelésére Liberty City-ben, egyszerűen azért, mert az a mai világ, és hát az kit érdekel, láthatom nap mint nap (a Red Dead Redemptionokkal még nem játszottam, szóval azok még bekerülhetnek a listába). Itt viszont odafigyeltem ilyenekre, és néha igazán megdöbbentem. A Guerrilla Games nem aprózta el, emberi és gépi oldalról is igyekezett a mindennapi élet illúzióját kelteni. Az emberektől nyüzsgő Meridiánban például szemtanúja voltam annak, hogy a város elé kirakodtak a vándorok, onnan meg munkások bevitték a raklapnyi ételt a városon belüli piacra. De az is kellemes meglepetés volt, amikor a Forzen Wilds DLC-ben segítettem három vadásznak, akik elhatározták, hogy elmennek Meridiánba. Én még órákig pepecseltem a Banuk területeken, aztán, amikor mindent letudtam, elindultam vissza Meridian felé. És találkoztam velük! Félúton éppen bizniszeltek egy levadászott watcher robot ügyében. A világ amúgy hatalmas (Colorado egy tetemes szegmensét öleli fel), és szinte mindenhová el lehet jutni több úton, így már annak is kis esélye volt, hogy még egyszer belefutok a három lükébe. De megtörtént. Véletlen volt, de megtörtént, és ez nagyszerű, mert így érzed, hogy az NPC-k nem csak addig élnek, amíg a küldetésükkel foglalkozol. És több precedens is volt erre. Ha valakivel a pusztán találkozol, elvállalod a küldetését, utána nem teleportál vagy tűnik el. Ha valaki azt mondja, most elmegy ide, akkor menni fog. Akár a nyomába is szegődhetsz és végig követheted, és amikor odaér, akkor sem tűnik el, vagyis pontosabban úgy teszi meg, hogy az ne legyen irreális. Nem eltűnik, hanem pl. bemegy egy házba. De a robotok terén sem rosszabb a helyzet. Elsőre fura, hogy a gépek az állatokat mímelik, de idővel ez teljesen logikussá válik. Ráadásul mindegyik saját funkcióval rendelkezik, és ezt el is látják. Például, az említett watcher feladata a mindennapi munkát végző robotok védelme, ez azt jelenti, hogy míg azok dolgoznak a földeken, a watcherek körbe-körbe járnak körülöttük. Vagy kísérik az "üstök" (Cauldron) felé rakományukkal menetelő shell-walkereket. Apropó, ezek a robotok is mutatják, mennyire mindennapivá próbálták tenni a játékot. A shell-walkerek olyanok, mint valamiféle rákok, a hátukon hatalmas tartályokkal. Elsődleges feladatuk ezek szállítása. Ha harcba elegyedsz velük, ügyes célzással leszedhető a hátukról a terhüket. Ha ezután abbahagyod a harcot és elrejtőzöl, amint a robotok biztonságban érzik magukat, összeszedik a rakományukat. Mágnessel magukhoz vonzzák és visszaemelik a hátukra, ám mivel a tartókapcsot mi szétlőttük, onnantól kezdve az egyik karjukkal tartják a helyén és persze indulnak tovább a céljuk felé. Ilyen egyszerű apróságokkal tették a készítők élettel telivé a Horizon világát. A kutyának sem hiányoznának, de így, hogy vannak, apróságuk ellenére hatalmas pluszt adnak, mert úgy érzed, hogy ez a világ él, lélegzik és érdemes a felfedezésre. Ellenpéldának hozhatom a God of Wart, ahol egy pillanatig sincs meg annak illúziója, hogy abban a világban van élet, még igazán on-screen sem, de ugyanígy feldobhatom a Mass Effect: Andromedát is, ahol szintén mindig mindenkit ugyanott találunk meg, a teleportációra meg néha még a saját, mellettünk lévő embereink is képesek. Hasonlót személy szerint csak a The Witcher 3: Wild Huntban tapasztaltam meg, ahol a skelligei események során egy nemesasszonyt kivégeztek. Átvezető videóban láttuk, hogy elvezetik azzal, hogy valahová majd kiláncolják, aztán az istenek döntenek róla. Ennyi, ezzel le is tudtam. Videojáték, általában ennyivel letudják. Aztán játékórák sokasága telt el, a valóságban (és a játék világán belül) napok is. Épp csak céltalanul lődörögtem, úszkáltam a skelliegei szigetvilágban, amikor egy a térképen alig látszódó kis szárazföld darabkánt találtam egy oltárt, rajta az odaláncolt nemesasszonnyal. Vaó! Ez is tipikus esete annak, hogy senkinek sem jutna eszébe felhánytorgatni, hogy nincs benne, de mivel benne van, hatalmas plusz. A Horizon világa mindezeken túl rendkívül változatos. Coloradót ez időtájt öt törzs lakja, mind egyedi kultúrával. De tényleg egyedi, ha jó megfigyelő vagy, már a ruhájukból rájössz, hogy XY kihez tartozik. Eme törzsek közül a legerősebb és legfejlettebb az éppen egy polgárháború során királyváltáson átesett, zsarnokságból civilizáltabbá váló Carja. Aloy pedig a Carja által csak barbár földeknek nevezett területen élő Nora törzsből jön, akik méltóak a Carja gúnynévre, mert tényleg elég barbár, babonás népség. Törvényeik már a Horizon idejében is idejétmúlt szokásokra épülnek, tudatlanságuk pedig nem csak a régmúltra vonatkozik, de a jelen korra is. Mondhatni: ha a Carja nem támadta volna meg őket az őrült király ideje alatt, akkor azt sem tudnák, hogy a határaikon kívül van még élet, és képesek csecsemőket csupán azért kitaszítani, mert megszülettek. Rendkívül unszimpatikus ez a matriarchális társadalom az fix, de nehogy azt hidd, hogy a többi barátságosabb. A hegyekben élő Banuk sem jobb, akik az egyéni túlélést többre értékelik az összefogásnál, és bizony a Carja sem maga a tökély, bár náluk a legnagyobb gond, hogy az őrült királynak még mindig akadnak követői. Mindez egy rendkívül változatos tájon elevenedik meg. Hála a régmúlt történelem eseményeinek, amiket spoiler miatt most nem fejtenék ki, Colorado alaposan megváltozott, így, mint fentebb írtam, megjárhatunk erdőket, sivatagokat és hóval borított területeket is. De ami a legszebb, hogy az apokalipszisnek maradtak nyomai, így felfedezhetünk régi romokat. Például az üstök egyike a Cheyenne-hegyben lévő egykori NORAD, de sétálhatunk Denver és Colorado Springs romos utcáin is. Ez szintén nagyszerű adalék, és nem csak azoknak, akik ma ott élnek, hanem nekünk is, ugyanis a játékban gyűjtögethetünk naplófájlokat, amik kivetítik elénk a táj egykori látványát, így felfedezhetünk ma létező helyszíneket, épületeket, ugyanakkor akad köztük néhány kitalált is, hiszen a világvége nem 2017-ben jött el (ekkor adták ki a játékot), addig még sok épületet felhúztak. És akkor itt a történelem, ami rávilágít, miért járnak mechanikus állatok a világban, és miért zuhant vissza az emberiség a kőkorba. Bevallom, ez az a kérdés, ami miatt engem eleve érdekelt a Horizon: Zero Dawn és legfőképpen amiatt haladtam előre, hogy erre választ kapjak - a poén az, hogy ennek ellenére alig-alig foglalkoztam a főküldetéssel, de erről később. Persze egy idő után már Aloy maga is érdekelni kezdett, de ehhez az is hozzájárult - talán ezzel még nem árulok el nagy titkot -, hogy hősnőnk élete és a világ elég szorosan összefügg. Hogy miképpen, azt már spoiler mögött tárgyalnám ki. Ami a játékmenetet illeti, a Horizon: Zero Dawn nem találja fel a spanyol viaszt, sőt semmi újat nem mutat igazság szerint. Megtalálhatóak benne a "szokásos" nyílt világú dolgok, mint "mászd meg ezt, és mindent meglátsz a térkép adott pontján" vagy "vadász le ezt és azt ennyi idő alatt, ilyen kritériumokkal", illetve van gyűjtögetősdi is szép számmal. Ami ezekben jó, az az, hogy nincs túltolva. Nem kell ezer tornyot megmászni, hogy az egész térkép eléd táruljon, elég csak hat Tallneckre (zsiráfszerű óriás robotok) felkapaszkodni, ráadásul ezek közül az egyik még extra feladatokkal is ellát, plusz mindegyik Tallneck érdekes helyen van, különféle robotokkal körülvéve, így a megközelítésük és megmászásuk is más és más lehet (persze ez tőlünk függ, de azért észben kell tartani, hogy Aloy ember, vagyis sokkal sebezhetőbb, mint a robotok, pláne a játék elején). Illetve külön öröm számomra, hogy a gyűjtögetősdi is integrálva van a játékba. Számomra egy nyílt világú játék halála, ha ezeknek semmi értelme a világon belül. Most komolyan, az Assassin's Creedben a Szent Föld közepére hogyan illenek a digitális, időre felszedhető fehér zászlók? Vagy mi értelme van Olaszországban szétszórni egy titkos társaság páncélját? De még a God of War hollóit is nehezen vettem be - b*sztam is levadászni őket. Itt viszont van értelme, nem csak a jutalmak miatt, hanem a világba is szépen beintegrálták. A Banuk figurák, az ősi tárolók (bögrék ), a fémvirágok (ez a legszebb, de egészen a játék legvégéig nem nyernek értelmet, akkor viszont nagyon meghatódik az ember), vagy éppen a vantage pointok (kilátók) mind olyan dolgok, amiknek érdekes helyük van a Horizon világában. A harcrendszer sem fog újat mutatni, lényegében egy dologra épül: a Focusszal (kis kütyü, amivel Aloy szkennelheti a környezetét) derítsd ki, melyik gépnek mi a gyenge pontja, aztán azt lődd azzal a fegyverrel és azzal a lőszerrel, ami hat rá, hogy minél előbb kinyírd a robotot. Ez persze az ide-oda ugráló, sebesen futó, téged csapkodó, láng- vagy fagytengerbe borító, többször csoportosan támadó gépek esetében kifejezetten kihívásokkal teli. És ne hidd, hogy a nagy gépeknél könnyebb a helyzet. Nem, védik azok a gyenge pontjukat és termetükhöz képest meglepően fürgék. Plusz nekik gép- és lézerágyúik vannak, míg Aloy-nak dárdája és nyila. Persze Aloy, akárcsak a fegyverek és a páncélok fejleszthetőek. Lehet craftolni, vásárolni, szóval szépen fel lehet tápolni hősnőnket. A végén nekem már energiapajzzsal védett páncélom és robbanó nyilaim voltak, így elég éles a kontraszt a Horizon eleje és vége között. Az elején még egy nyamvadt watchertől is fostam, a végén meg a nyílt terepen állva simán harcoltam több géppel egyazon időben, köztük az egyik legnagyobb és legjobban felfegyverzettel. Még egy gondolat a küldetésekről. Alapvetően kimerülnek a "menj ide, pusztítsd el az ellenséget, aztán menj vissza" formulába, de a Horizon ezt valahogy képes volt piszok élvezetessé tenni. Eleve, a robotok levadászása számomra még akkor sem volt unalmas, amikor a 300. watchert nyírtam ki. Ez főleg annak köszönhető, hogy rengeteg típus van, az apró emberméretűtől a kisebb ház méretűig, és az ember például az utóbbiakba csak a vége felé mer igazán belekötni. Példának okáért hiába találkoztam Thunderjaw-val (ami az egyik legnagyobb dög a játékban) már 15-20-as szinten, 50 szint magasságában döntöttem úgy, hogy most már van is esélyem ellene (a Stormbirdöket meg 58. szinten is nagyon nagy ívben kerültem, összesen hármat vadásztam le az egész játékban, azokat is csak azért, mert kikerülhetetlenek). És ha van körülötte pár Sawtooth, akkor még ezen a szinten is elbizonytalanodtam, pedig ezen a szinten - ha az "üstöket" rendszeresen látogatod - már ezek a méretes dögök is az oldaladra állíthatóak. Csak hát na, az MI egész eszes, még a felállított csapdákat is kikerülik, ha túl láthatóak, és nem reagálnak jól, ha a bokorból kiugorva hekkeled az egyiküket. A másik, hogy a mellékküldetések (és a főküldetések is) nagyon érdekes szereplőkkel és izgalmas helyszínekkel vannak tele. Főleg azért hanyagoltam a főküldetéseket, mert egyszerűn vágytam a világ felfedezésére és hogy újabb települést találjak meg, újabb szereplőkkel ismerkedjek meg. És a játék végén kiderül, hogy ez nem hiábavaló (bár nem is létfontosságú), hiszen sokan, akiknek segítesz, a végén ott lesznek melletted. Persze ez inkább karakter szintjén fontos, de nekem az elsődleges szempont. Az meg külön öröm, hogy megágyaztak a folytatásnak, hiszen néhány kardinális kérdés végül nem került megválaszolásra. Na, most, hogy így visszafogtam magam, azt hiszem, be is fejezem. Tömören: a Horizon: Zero Dawn nekem bitangul tetszett. Nagyon jó játék, kevés ilyen jól összerakott programmal találkoztam hosszú pályafutásom alatt. Az egyetlen problémám most az, hogy elfogytak a PS4 játékaim, és legközelebb is csak jövő héten tudok újat venni. Sebaj, addig vagy folytatom a Witcher 3-at, vagy újra kijátszom a The Last of Us-t. Még meglátom. Aztán pedig több, mint valószínű, hogy jön a Heavy Rain és a BEYOND: Two Souls. Az egyik új, a másik újra kijátszás lesz.

Ez egy olyan hatalmas jelenet, hogy rá lehetne ejteni a Halálcsillagra és menten szétzúzná azt a röpködő golyót. Emlékszem, hogy a moziban Jyn és Kassian halála után már csak egy laza levezetést vártam. Szaladnak a lázadók, elmenekülnek, annyi. Aztán elsötétült a folyosó, az ajtó elakadt. A lázadók megfordulnak, rettegve lesnek a vaksötét folyosó felé, majd meghalljuk a mechanikus légzést, és, ami a mai napig szerintem az egyik legerősebb vizuális apróság: a sötét folyosóból sötét füst/gőz szál kifelé, és nyeli el a még éppen látszódó fehér falakat. Mintha Vadert megelőzné valami sötét felhő, ami azt a kevés fényt is elszipkázza. Aztán felvillan a vörös fénykard és Darth Vader ott áll teljes fenyegető valójában. A lázadók meg úgy merednek rá, mint ahogy Hicks lesett az alien hordára, amikor megpillantotta őket az álmennyezet fölött. És igen, a készítők nagyszerűen kapták el, hogy mi az, amit Vader még megtehet, mi nem túlzás. Nem csinál semmit, amit ne láttunk volna tőle korábban, de mégis az egész cool. Ahogy a plafonhoz szögez embereket, ahogy kirántja a lázadók kezéből a fegyvert, vagy éppen ahogy a puszta kezével passzol vissza egy lézersugarat.

Igen, a bizonytalanság mértéke fontos, bár Csoli leírása alapján Luke ebben a kérdésben a könyvben nagyon bizonytalan. Szigorúan ez alapján, mert a könyvet magát én sem olvastam, Luke 5-10 perc alatt gondolta meg magát kétszer. Ráadásul az ellenkező álláspontra állt mindkét alkalommal. Ez nekem nagyfokú bizonytalanságra utal, ami nem jó. De kíváncsian várom, te mire jutsz majd, mert én valószínűleg leghamarabb is sosem fogom elolvasni.

Persze, könyvben teljesen más, ott oldalakon át lehet egy szereplő gondolatát elemezni, de filmben a cselekedeti és szavai számítanak, azok vetítik ki gondolataikat. Ezért sem szabad a kettőt párhuzamban vizsgálni, mert ami működik könyvben, az nem feltétlen működik filmen, és vica verza. Ha csak nem fűznek be extra jeleneteket és dialógusokat, ez így önmagában nem működött volna filmben. Az, hogy könyvben működik-e, szinte irreleváns, hiszen a Star Wars Episode VIII: The Last Jedi egy mozifilm, nem könyv, ezért elsősorban (mi több, csak így) szabad elemezni. És őszintén szólva, a fentiek pont, hogy szembemennek a filmmel a vázoltak miatt: megtörik Luke jellemi fejlődését és egy olyan bizonytalan öregemberré teszik, aki percenként váltogatja igen élesen a nézeteit. Ez szerintem nem csak szembemegy, de árt is a karakternek.

Imádom ezt a jelenetet, rengeteg minden benne van, ami egy Star Warsot Star Warsszá tesz. A fent már említett szimbólikus kép, hogy a függöny elégésével lehull a lepel Kylo Renről és egyben elmúlik Snoke befolyása, semmivé lesz a hatalma. A másik, ami nagyon tetszik, hogy milyen jól tud együtt működni a Világos és a Sötét Oldal - mintha csak megelevenedése lenne annak, amit a film sugall: nem kellenek a frakciók, a kettő együtt alkotja az Erőt, az Erőhasználónak meg nem kell szélsőségesen csak az egyik vagy a másik oldalra állnia. Kylo és Rey szinte ugyanolyan összhangban képes harcolni, mint hatvan plusz évvel ezelőtt Obi-Wan Kenobi és Qui-Gon Jinn. A fenti képen ezt Kenobi tábornok jól el is kapta, hiszen Rey éppen Kylót használja támasznak, hogy megrúghasson egy prétoriánust, és Kylo még meg is fogja a lányt. A másik, ami nagyon tetszik, hogy a jelenet látványosan mutatja be azt, amit Ben az ep6-ban mondott: a legtöbb igazság csak a mi nézőpontunkból nézve igazság. Rey egy látomás hatására hitt benne, hogy Kylo az oldalára áll, de ugyanezt hitte Kylo Reyről. Mind a kettő láthatta előre ezt a párbajt, de a saját nézőpontjukból vonták le a következtetést, vagyis azt, hogy a másik fog az ő oldalára állni. Aztán kiderült, hogy mindketten tévedtek. Összefogtak a közös ellenség ellen, de ez nem jelenti azt, hogy átálltak.