Ugrás a kommentre

Dzséjt

Admin
  • Összes hozzászólás:

    43.349
  • Csatlakozott:

  • Utolsó látogatás:

  • Győztes napok:

    545

Dzséjt összes hozzászólása

  1. Neked nem abszolút evidens, hogy Sidious áll az ep1-től az ep9-ig minden gonosz terv mögött, ami a Birodalom érdekeit szolgálja? Hogy az Árnyéktanács mit tudott és mit nem, az k*rvára édes mindegy, hiszen Palpatine százakat manipulált akár úgy is, hogy semmit sem tudtak Darth Sidious létezéséről (ott a komplett Konföderáció kongreszusa vagy éppen az egész Első Rend, holmi köztársasági szenátusról nem is beszélve). Bár, ahogy @Yoda József is rávilágított, a Palpatine-nak örök életet biztosítani próbáló projektről legalábbis hallottak már a tanács tagjai, hiszen Hux nyíltan emlegeti előttük. És a jó Brendol ennek a projektnek a vezetője a The Mandalorian időszakában, szóval valószínűleg ő kicsivel többet tud, mint mondjuk a jelenlétében lévő noname hadurak vagy akár Gideon. De ha valami irreális módon Brendol Hux semmit sem tud Sidious visszatértéről, még ő és az Árnyéktanács is kaphat utasítást olyan illetőktől, akik Sidious közvetlen parancsait követik. Így a birodalmi preatorianus gárdisták és az elit preatorianus gárdisták ugyanúgy szolgálhatták Palpatine terveit, ahogy a Csillagpusztító csinos kis tüzére, aki Erich S. Datoo ezredestől kapott parancsot a szuperlézer elsütésére, aki a Palpatine-ról mit sem tudó Armatige Hux parancsát követte, aki Snoke engedélyével lövette szét a Hosnian-rendszert. És tudjuk, Snoke Palpatine utasításait követi valamilyen módon. Szóval, Hux Snoke alá tartozott, Hux alá tartozott az egész Csillagpusztító személyzete, a személyzeten belül is megvoltak a különböző részlegek és azok parancsnokai, mint a tüzérek részlege élén Datoo ezredessel, és az a kis csajszi e részlegben dolgozott. Mégis mindenki Palpatine tervét szolgálta, végső soron az ő utasításait követte, ha nem is közvetlenül. Rejtély megoldva. De nem is értem, ez hogy nem lehet evidens. Itt is rengetegszer leírtuk már az ep9 óta, hogy Palpatine a parancsnoki láncon és proxikon keresztül irányíttotta a követőit (még akkor is, ha azok nem is tudtak arról, hogy feltámadt) és manipulálta az ellenségeit. A kérdésed amúgy nem is releváns, mivel Brendol Hux és az Árnyéktanács tudomásunk szerint már sehol sincs, amikor Snoke az Első Rend élére került, így tök mindegy, hogy mit tudnak és mit nem.
  2. Nem is tudom... Talán mert Palpatine mindennek az ura (tudod: Uralkodó), így Brendol Huxnak is?
  3. Mivel Brendol Hux felel az Első Rend hadseregének kiépítéséért és kiképzéséért, feltehető, hogy a testőrgárda is alá tartozik. Gondolom továbbgondolta a császári őröket, azokból lettek a birodalmi preatorianus őrök, amiknek egy fejlettebb csapata vagy utódja lehet az elit preatorianus őrök. Meg gondolom valamilyen módon a Sovereign Protectorok is ide tartoznak.
  4. Dzséjt

    Rey és Ben

    Ó, basszus, tényleg, el is felejtettem, hogy az ep9 teljesen ignorálta az ep8-at.
  5. Tegnap vacsi közben különböző jeleneteket nézegettem a filmekből és sorozatokból, és ennél eszembe jutott, hogy talán az egész trónterem "berendezése" Snoke komfortját és biztonságát, hanem Palpatine védelmét szolgálja. Itt van nyitásból az elit preeatorianus testőrség. Nem kell szakértőnek lenni, hogy lássuk, ezek a testőrök eme feladatukat akkor sem tudnák ellátni, ha akarnák. Egy bazi nagy placcon vannak szétszórva, szóval, ha valaki hirtelen fegyvert rántana Snoke-ra, nem tudnák megvédeni. Mire Snoke közelébe érnének a testőrök, már hatszor agyonlőtték. Ráadásul lelőni sem tudnák a merénylőt, hiszen egyiknél sincs távolsági fegyver. Csak vágó és szúrófegyverekkel vannak felszerelve. És, hogy teljes legyen az összkép, a nagy placcnak hála a merénylőnek se Snoke, se a testőrök közelébe nem kell mennie. A tróntól több tíz méterre lévő lift ajtajából is lelőheti a fővezért. De mivel a preatorianusok messze posztolnak Snoke-tól,, akár még közvetlen közelről is támadhatnának, hiszen képtelenség lenne időben a odafutniuk a fővezérhez és megvédeni. Persze Snoke nem védtelen, ahogy azt láttuk is, amikor Kylo felugrott, ő meg a villámokkal földhöz vágta. De igazából a csak saját képességeire számíthat. Ahogy azt két esetben is megfigyelhettük, a testőrök már csak a támadás után voltak képesek reagálni. (Amúgy ugyanez a probléma a császári testőrséggel is - mindenhol rosszúl vannak elhelyezve, távol állnak a célszemélytől, csak közelharcra használható fegyvereik vannak.) De akkor mire jók? Nos, szerintem két dologra. Az egyik, hogy figyelemmel kísérik Snoke tevékenységét, hiszen mindig vele vannak. Így, ha Snoke Palpatine ellen mesterkedne, likvidálhatnák. Ami nem is lehetetlen indokolatlanul nagy számuk láttán. Még a Jedi képzésen átesett, egészséges Kylo Rennek is kihívást nyújtottak, pedig nála a csapat meg volt osztva, szóval sanszos, hogy ha mind a nyolcan egyszerre rontanának rá a fizikailag roncs Snoke-ra, le tudnák gyűrni. Plusz, ha esetleg valaki sikeresen megmerényeli az alapvetően az Első Rendtől izoláltan élő Snoke-ot, a merénylőt és a tanúkat lemészárolhatják, így észrevétlenül a hulla Snoke helyére lehetne tenni az Exegolon látott klónok egyikét. Ezt még valamennyire alá is támasztja az ep8, hiszen Snoke halála után a preatorianusok Rey-re és Kylóra támadtak, megpróbálták megölni őket, mindezt úgy, hogy egyik sem jelentette Snoke halálát vagy kért erősítést, pedig erre bőven lett volna alkalom, idő és ok.
  6. Dzséjt

    Rey és Ben

    Nagyon jól. Ahogy szépen végigmegy, fokozatosan fejlődve. Az ep7-ben még csak egymásban olvasnak, plusz Rey ezen át képes eltanulni az elmetrükköt. Az ep8-ban már képesek először akaratlanul, aztán szerintem az utolsó két esetben már irányítottan kommunikálni (a barlang után valószínűleg Rey kereste meg Kylót, ahogy a végén is szándékosan nézték meg egymást a Craiten). Plusz ebben a részben jelenik meg először, hogy fizikai dolgokat képesek "transzportálni" egymás közt, amikor Ahch-to óceánjának csepjei áthullanak Kylo arcára. Amúgy kíváncsi vagyok, hogy ez a fizikai áthelyezés vajon kinek az ötlete lehetett. Abramsé, és Johnson tőle vette át, vagy fordítva, Johnson találta ki az ep8-hoz, és Abrams és Terrio bontotta ki az ep9-ben? Az utolsó filmben pedig eléri a teljes potenciált, stabil, irányított kommunikáció és tárgyak akarattal történő áthelyezése a két fél között, ráadásul immár Ben is képes eltanulni képességeket Rey-től, lásd a gyógyítást. Vajon milyen hatalomra tehettek volna szert, ha mindketten rendesen kitanulják a Jediséget (mivel Rey csak gyorstalpalón volt és főleg könyvekből tanult, meg olyan mestertől, aki a gyorstalpalója után felhagyott a jediskedéssel, és annak is már 30 éve; Ben meg megszakította tanulmányait - bár valószínűleg ő már közel állt a próbatételhez)? Meg vajon a diád fennmaradt így, hogy Ben bár a fizikai síkon életben maradt, Leiának hála megőrizhette szellemét az Erő honában? Ez is egy érdekes kérdés, mert mit jelenthet egy Erőszellem számára az, hogy kapcsolódik valakihez a fizikai síkon. És mit jelent ez a fizikai síkon élő számára, hogy egy mindenható energialény kapcsolódik hozzá? Ezek olyan dolgok, amik talán terítékre kerülnek a Rey-filmben.
  7. Dzséjt

    Whill Krónikák

    Kész is.
  8. Dzséjt

    Rey és Ben

    Ez abszolút így van, csak Kylo Ren nem kifejezetten az az ügyes manipulátor vagy észérvelős figura. Ezekhez se türelme, se önuralma. Az érzelmek hamar eluralják. Lásd, amikor a Supremacy-n Rey az őrség levágása után is elutasította. Azonnal kiabálni kezdett Rey-jel, hogy még mindig visszafogja magát. Ráadásul nem veszi a fáradtságot arra, hogy kiismerje a lányt, ami elengedhetetlen a sikeres manipulációhoz. Inkább úgy működik, mint Sol, a saját érzéseit vetíti ki másokra és az alapján ítéli meg őket. És van még egy hibája, ami valószínűleg hozzájárult ahhoz, hogy ne keresse Rey-t: baromi rossz vesztes. Iszonyúra rosszúl éli meg a kudarcokat. Márpedig Rey úgyszólván kikosrazata, szóval a sértett büszkesége is visszatarthatta, amíg nem talált valamit, amitől újra férfinak érezhette magát. Ez esetben egy szép nagy csillagrombolókból álló szép nagy flottát. Vagy eleve nem is tudott kapcsolatot teremteni, mert Rey megtanulta kizárni. Míg az ep8-ban úgy tűnik, teljesen random, mikor beszélnek egymással, addig az ep9-ben már minden esetben Ren tör rá a lányra. És mindhárom esetben Rey felfokozott érzelmi állapotban van, ami eredményezhette, hogy akaratlanul leeresztette az ilyen irányú védelmét. Először az Ajan Klosson kapcsolódtak össze, ahol Rey-t feldühítette a gyakorlógömb. Aztán a Passanán, ahol Rey-t elvarázsolta a fesztivál. Végül a Steadfaston, ahol Rey-et felzaklatta a kés megérintése.
  9. Dzséjt

    Videjó játékok

    Attól függ, hogyan ábrázolják a szörnyeket, meg mennyire pusztító az a világvége, és igen, mennyire nyomasztó a hangulat. A The Lord of the Rings tuti nem dark fantasy, a Star Wars sem, de a The Witcher játékok azok, az hótszentség.
  10. Dzséjt

    Rey és Ben

    De a Supremacy-n elég világossá vált, hogy nem fognak azonos oldalra állni, legalábbis nem a másik kedvéért. Szóval bármilyen győzködés hiábavaló lett volna, és ezt láttuk is az ep9-ben. Kylo hiába csábítgatta, Rey el sem gondolkodott a dolgon. Azt meg láttuk az ep8 végén, hogy képesek, vagy legalábbis Rey képes szánt szándékkal megszakítani a kapcsolatot.
  11. Nekem konkrétan veszett már el megvásárolt játék. A Spore, az Originon lehetett csak és kizárólag megvásárolni. Ordas nagy bukta volt és végül az EA teljesen eltávolította a programot, azok sem tudnak már vele játszani, akik megvették (általában, ha megvásárlod, de kikerül a boltból, neked még megmarad, de itt ez sem volt). Pedig nem volt online játék. Jó, nem kár érte, ritka sz*r játék volt, de akkor is, ha egyszer megtették, megtehetik még egyszer. Sőt ugye ott a híres Silent Hill PT, ami ugyan csak egy demó volt, de nagyon sok embernek rohatdul tetszett. Örökre elveszett, mert a Sony levette a PS Store-ból. Csak azok játszhatnak vele még mindig, akik anno letöltötték (fel is ment azoknak a konzoloknak az ára, amin rajta volt). Ami a lemezeddel történt, az sajnálatos és érthető, hogy baromira bosszantott. Engem is rohadtul irritált volna, és igazából ez az egyik ok, amiért szeretem a digitális lehetőségeket: kímélem a megvásárolt lemezeket. Azok számomra inkább már vésztartalékok. Ugyanakkor több száz DVD-m és közel 100 BD-m van, és még csak eggyel történt majdnem hasonló, a TCW egyik epizódjával. De fura mód, később az is megjavult. Szóval egy ilyen meghibásodásra ugyanúgy kevés az esély, minthogy eltűnjön egy digitálisan megvásárolt játék vagy film. Azért a streamingben már kevésbé bízok ilyen téren, a SkyShowtime-on ott kéne lennie az összes Star Treknek, mivel az ott ugyanúgy zászlóshajó, de a régieket levették, az újak is hiányosak - és ez hazánkra specifikus, mert más országokban elérhető. Szóval szolgáltató válogatja, épp milyenjük van. Sajnos engem nem lepne meg, ha egyszer a Disney valamilyen okkal kihátrálna az országból, vagy még korlátozottabbá tenné a tartalmakat - lásd Amazon Prime, ami szerintem pont ezen az úton kezdett el haladni, hirtelen baromi sok korábban nézhető filmre és sorozatra került rá a "te régiódban nem elérhető" felirat.
  12. Dzséjt

    Trailer

    A Guardians of the Galaxy utánérzéssel talán még nem is lenne bajom, ha nem a legrosszabbra, a harmadik részre hajazna. Persze nem teljesen, mert ott földi állatok voltak és egy az egyben földi építésű házak, itt meg azért vannak eltérések, de valahogy mégis, az összhatás hasonló. Talán tényleg azért, mert túlságosan ismerős. Eddig azért úgy jelentek meg a hétköznapi dolgok, hogy azt egzotikus dolgokkal vegyítették. Theed, a Lars farm, Canto Blght, Corsucant, ezek mind olyan világok, ahol sikerült "idegenné" tenni az alapvetően földi helyszíneket is tartalmazó látványt. Hiába jártam már Comóban, álltam pont ott, ahol Anakin, a naboo-i tóvidékről akkor sem jut eszembe Olaszország eme szegmense. Itt meg, ennél a trailernél az első gondolatom az volt, hogy na, Lost in Space epikusabb kivitelben. Főleg, amikor az SZTK keretes szemüveget viselő apuka megjelent. Amúgy mi ez a nagy rászokás újabban a szemüvegekre? Ráadásul kifejezetten durva, zavaró kontrasztot ad a trailerben szintén látható, high-tech vizorral felszerelt kiskölyökkel. A gyereknek futotta SW cuccra, a faternak csak a földi szemüveg jutott? És talán az sem szerencsés, hogy jómagam nem rajongok azokért a filmekért, amiket meg akarnak idézni ezzel a sorozattal. De, ha legalább megmaradt volna az a sötét hangulat, ami a Londonban levetített trailerből áradt, ami felkeltette az azóta kihunyt lelkesedésem... De ez a birzalmas zene teljesen kiölte. Mi köze ennek a Star Warshoz? Komolyan farba rúgnám, aki rábólintott erre. Meg azt is, aki kitalálta, hogy ezt használják. Mindegy, igazából ne a trailer, hanem maga a sorozat tetszen, az győzzön meg, csak jelenleg már annyi lelkesedésem sincs az irányába, mint a múltkori trailer esetében. De hát anno a Solóval is így voltam. Ha meg nem tetszik, legfeljebb odakerül a "polcomon" a Resistance mellé (pillanatnyilag azt sem érzem, hogy a Mandoverzum miatt látnom kéne ezt). Szerencsére még bőven marad más SW matéria, amit élvezhetek.
  13. Dzséjt

    Rey és Ben

    Nem hülye ez a Rey leány, Kylo szavaiból elég gyorsan kiviláglik, miért jelentkezett most Kylo. A f*szi első mondata: "Palpatine holtan akar téged." Ez máris válasz a kérdésre.
  14. Dzséjt

    Rey és Ben

    Tuti nem, hiszen láttuk, hogy az Ajan Klosson egy rövid pillanatra újra összekapcsolódtak. Viszont ez volt az első beszélgetésük a Supremacy óta. Nem igazán volt okuk keresni egymás társaságát ezt megelőzően. Ráadásul nem most kérdeznének meg olyan kérdéseket, amik a Supremacy-n történtekhez kapcsolódnak, ha korábban már beszélgettek volna. Mindezeken túl nem telt el olyan nagy idő, hogy ne folytathassák ott, ahol abbahagyták, a helyzetük sem enged meg hosszas trécselést.
  15. Dzséjt

    Trailer

    Okéééé... Nekem ez a trailer még annyi Star Wars hangulatot sem tartalmazott, mint az előző, hála ennek a borzasztó zenének. Eddig e sorozat iránt a lelkesedésem kerek 0. Innen lesz szép nyernie.
  16. Dzséjt

    Videjó játékok

    A Witcher-játékokban bőven akad horror elem (szörnyvadász a főhős, a szörnyek meg horrorelemek, ráadásul sokat elég horrorisztikus környezetben kell elcsípni, szóval akad benne bőven parafaktor), a sztori meglehetősen sötét, a világ úgyszintén (nem tudom, hogyan lehetne vidámként definiálni egy olyan világot, ahol a politika, a járványok, a vallás és a szörnyek miatt ezrek halnak meg és ez a játékban alaposan reprezentálva van a rothadó hullák százaival kirakott csatatereken - ahol a dögevő szörnyetegek sűrűn megfordulnak -, a mágján elégett hullákkal szögezett városok főutcájával, stb. az egész trilógiában küszöbön álló világvégéről nem is beszélve). A végkifejlett pedig csak akkor lesz többé-kevésbé pozitív, ha három játékon keresztül hozod meg a legmegfelelőbb döntéseket úgy, hogy a döntés pillanatában azt sem tudod, hogy az egész sztorit befolyásoló döntést hoztál-e meg vagy csak olyat, ami azt határozza meg, kit visz ágyba Geralt. És még ebben az esetben is rajtad áll, hogy pozitívnak értékeled-e azt a végkifejletet. A Dragon Age-ről nem tudok nyilatkozni. Az Origins tetszett, de mély nyomot nem hagyott bennem, nem is emlékszem sokra. Egyedül Morrigan az, aki megmaradt az emlékezetemben. A Dragon Age 2-vel még játszottam, de hatalmas csalódás volt és a mai napig az egyik legunalmasabb játéknak tartom, amihez szerencsém volt. Részben ez a csalódás hozzájárult ahhoz, hogy az Inquisition és ez az új epizód már nem is érdekelt, és végül az Inquisition ki is maradt nekem, mert közben befutott a The Witcher 3: Wild Hunt, ami után nekem már semmi affinitásom nem maradt, hogy a Dragon Age-re akár csak ránézzek. Annyira nem, hogy egészen hétfőig azt sem tudtam, hogy az új rész végre elkészült és most jelenik meg. És erről is csak azért értesültem, mert egy fórumon azt ecsetelték, hogy a Sony nem véletlen dobja ki a Horizon: Zero Dawn Remasteredet október 31-én. Ezt szánta kihívónak a The Veilguarddal szemben.
  17. Ugyanígy megy a Skyshowtime-on is, ami szintén pár napja, október 28-án vezette be a Premium csomagot (végre van itt is 4K!!!). Ott ráadásul most "féláron élethosszig" kedvezménnyel lehet előfizetni Premiumra. Bár a Skyon nem szkippelhető, de csak ilyen 12-15 másodperces trailerek vannak, amiket szvsz. simán ki lehet bírni.
  18. Dzséjt

    Ahsoka Blu-Ray kiadás

    Én is megvenném, főleg ugyanabból az okból, amiért még megvásárlok lemezen is játékokat (bár már csak leárazva és olyat, amit digitálisan is megvettem): a fizikai változat biztosan az enyém, nem csak "bérlem". Igazából ez az egyetlen komoly félelmem a digitális szolgáltatásokkal kapcsolatban: semmi sem a tiéd. A játékoknak vagy a digitálisan megvett filmeknek csak a licencét vásárlod meg, jogosultságot arra, hogy használhasd az XY cég által továbbra is teljes mértékben birtokolt a terméket. A streaming esetében meg csak a szolgáltatásért fizetsz, nem a pontos tartalomért. Mindkét esetben egy arctalan cég rendelkezik a termék fölött. Sőt még egy külső tényező, a netszolgáltató is beleszól ebbe. Persze a fizikai változat sem örök, de azt legalább akkor is tudom használni, ha a netszolgáltató éppen valamiért nem szolgáltat netet, ha a streaming szolgáltató leveszi a streamingről az adott műsort, vagy ha valaha is megszűnik a szolgáltató.
  19. Dzséjt

    A The Acolyte sorozat

    0,0000001% esély is esély, és azért itt jóval több esély van egy valamilyen formában megjelenő esetleges folytatásnak, mint annak, hogy Magyarország visszakapja a felvidéket. Már csak a múltból kiindulva is. Őszintén tegye fel a kezét az, aki 2013-ban úgy gondolta a TCW kaszája után, hogy még két évadot kapunk, plusz egy spin-offot is. Megjegyzem, aki felteszi, arról mind tudni fogjuk, hogy nem őszinte, hanem pofátlanul hazudik, mert ezt még Filoni sem tudhatta akkor. Vagy jelentkezzen az, aki 2018-ban biztosan tudta, hogy a Rebels szereplőinek sztoriját évekkel később folytatják, ráadásul élőszereplős formátumban. De menjünk messzebb az időben. 2005-ben volt bárki is, aki magabiztosan hitt abban, hogy lesz még egy Star Wars trilógia? Spin-off mozifilmek? Élőszereplős sorozatok? Mindre nem a válasz. Mégis megvalósultak. A TCW a kasza ellenére további két évadot élt meg, és még a harmadik befejezése után egy spin-off szériát is kapott, sőt, ha a Tales of...-ot is idevesszük, akkor kettőt. Vagy másfelet, ki mennyire tekinti egész sorozatnak. Ráadásul mindkettő TCW szálakat csípett fel és tett kerek egésszé. Szóval más kaszált szériák ellenére ezt alaposan folytatták. Ahogy bár a Rebels-től elbúcsúztunk, Kanant leszámítva az összes szereplő visszatért már (sőt igazából Kanan is, hiszen hallhatjuk az ep9-ben), Hera, Ezra és Sabine sztorija folytatódott, jobban megismerhettük a Rebels-ben épp csak feltűnő Jacent is, és még Thrawn is megjelent élőben. Arról nem is beszélve, hogy az animációs érában talán a legfontosabb posztot betöltő Ahsoka sztoriját jelenleg mainstream szériában mesélik, és momentán ez az utolsó mochikán az élőszereplős sorozatok közül. A Rebels "szellemi utódja" az, amiről még biztosan tudjuk, hogy elkészül. De arról is lehetne elmélkedni, hogy valamilyen szinten a Rebels maga is a TCW folytatása volt, hiszen sok olyan szálat vittek ott tovább, amit a TCW-ben (akkor még) nem tudtak bemutatni: Mandalore története, Ahsoka, Rex és Maul karaktere. Aztán a TCW-ben indult mandi-szálra szintén felfűztek egy sorozatot és egy spin-offot. És ez a mandi sorozat már ott jár, hogy két mozifilmet is kap, ráadásul ebben is továbbvittek korábbi szereplőke, mint Bo-Katan vagy Cad Bane. Szóval ma magabiztosan azt kijelenteni, hogy kész, ennyi volt, soha többé semmiféle formában nem fog folytatódni a The Acolyte karaktereinek sztorija, háááát... Nagyfokú merészség. Még azt is merészség kijelenteni, hogy jelen állás szerint, mert mi nem tudjuk, mi a jelenlegi állás a Lucasfilmnél és a Disney-nél. Pont azért, mert b*sznak megszólalni ezekben a témákban, a kommunikációjuk zéró ezen a téren. Annyit mondhatunk csupán, hogy jelenlegi, alapvetően minimális és sajnos sok esetben biztos tényeket nélkülöző, főleg pletykákra épülő tudásunk alapján a The Acolyte ezen a címen valószínűleg már nem fog folytatódni. De még a cím megmaradására is érdemes hagyni egy hangyaf*sznyi esélyt, hiszen ilyen mondatot írhattunk volna a TCW 5. és 6. évada után is. Persze nem kell hiú ábrándokba kapaszkodni, de reménytelennek sem szabad lenni. A Disney amúgy is mesterien ért ahhoz, hogy átfordítson negatív visszhangú dolgokat pozitívba és aztán ontsa magából az azokra alapozott műveket. Lásd a PT-t. Az ep7 egyértelműen úgy lett megalkotva, hogy minimális PT tartalommal bírt, mert akkoriban a "közmegítélés alapján" a PT sz*r volt. Ma már nem tudnak úgy SW matériát készíteni, hogy az nem tocsog a PT elemekben. Az Obi-Wan Kenobi PT folytatás, a The Acolyte PT előzmény, ráadásul az előbbi olyan flashbacket villantott, amiről simán el tudod hinni, hogy az ep2-be torkollik. Az Ahsoka klón háborús flashbackeket kapott, ráadásul TCW epizódok megelevenítésével. És nincs olyan széria, amibe ne jelent volna meg egy PT-s karakter, akiket ráadásul sok esetben az eredeti színészek játszanak. És jelenleg ugyanez a játék folyik az ST-vel. Imigyen könnyen elképzelhető, hogy 5-10 év múlva már egy olyan éra sztorijain izgulhatunk, aminek a The Acolyte volt az alapja, és ez a sorozat is ugyanúgy jobb megítélésnek fog örvendeni, mint most. Egyszerűen azért, mert a Disney baromi ügyesen manipulálja a közönségét. Persze nyilván, sajnos az ellenkőzeje sem kizárható, de ezt nem most fogjuk tudni megállapítani. Pláne nem most, amikor szó szerint nem látunk túl az Ahsoka 2. évadán és a The Mandalorian and Grogun. Vannak pletykák, vannak tervek, de csak ez a két pont biztos.
  20. Dzséjt

    Aliens és Predator

    Gondolom az egyik ok az, hogy Romulus a római mitológiában a domináns testvér, hiszen végül kinyírta vagy kinyiratta Remust - szóval az ikertestvére halálát okozta. Plusz érdemes hozzátenni, hogy a Romulus eredetileg csak munkacím volt, valószínűleg eredetileg nem ezt szánták végleges címnek. Csak aztán a rajongók és a média is folyton ezen a néven emlegette, beleragadt a köztudatba, úgyhogy rajtamaradt végleges címként. Sztori szempontjából pedig a következő állhat a háttérben:
  21. Dzséjt

    Ahsoka Blu-Ray kiadás

    Húbazeg, az brutal jó lenne!
  22. Dzséjt

    A The Acolyte sorozat

    @Yoda József Ody nem azt írta, hogy nincs elkaszálva, hanem, hogy hivatalosan nincs elkaszálva! Nézd csak, oda van írva a szó: Van különbség aközött, hogy hivatalos vagy csak úgy van. Ha hivatalos, akkor 100%, hogy úgy van, ha ezt módosítják, akkor az illetékesek csinálnak s*gget a szájukból. Ezért él ritkán azzal egy-egy sorozat-, film- vagy játékfejlesztő, hogy maga jelentsen be ilyesmit. Sok, egyebek mellett akár jogi bonyodalmakat is okozhatnak vele, ugyanis egy ilyen hivatalos kijelentés egyben lemondás néhány, az IP-vel járó jogról (például nem formálhatnak kizárólagos jogot bizonyos webcímekre). Szóval, ha valaki azt írja, hogy nincs hivatalosan kaszálva, az csak egy ténymegállapítás, nem áltatás, mert nem azt mondta, hogy nincs kaszálva. Kaszálva van a The Acolyte, csak ez nincs hivatalosan bejelentve. Márpedig a jogban a hivatalos számít, amit a Disney vagy a Lucasfilm mond, nem, amit Colider állít vagy, amit egy színész mond, aki talán már nincs is a cég alkalmazásában. A The Mandalorian ugyanez pepitában, azt is elkaszálták, de az sincs kijelentve hivatalosan.
  23. Dzséjt

    A The Acolyte sorozat

    Pedig pontosan ez jelenti azt, hogy hivatalosan elkaszáltak egy sorozatot. Az csak jó indulattal is félhivatalos infó, ha a színészek beszélnek róla, akik ugye nem a döntéshozók és még csak nem is feltétlen kellenek egy új évadhoz. Lásd a felsorolt négy színészből kettő nagyon valószínű, hogy amúgy sem tért volna vissza egy folytatásra, mivel a karaktereik meghaltak, így az is sanszos, hogy ők nagyjából ugyanakkor tudták volna meg, hogy lesz 2. évad, amikor mi.
  24. Dzséjt

    Sorozatok

    Firefly
  25. Dzséjt

    A Skeleton Crew sorozat

    Fogalmam sincs, nem ismerem, ő már utánam érkezett. Egy embert leszámítva (Bitropper) már senki sincs a PGO-nál az én időmből. Ezért, meg az új menedzsmentnek hála csúszott le nem csak SW, de minden téren. Én már nem is követem.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.